Beharangozó: WKW ETO FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 536 másodperc.

Továbbra is veretlen mérleggel, ráadásul dobogós pozícióból várhatja együttesünk az újabb hétközi 9. fordulót, amikor 2020. szeptember 16-án (szerdán) 19:00 órától Győrben lépünk pályára.

A bajnokság körülbelül negyedéhez érkezve nem lehet okunk panaszra, hiszen csapatunk megszerezte első hazai győzelmét is a Nyíregyháza ellen – begyűjtve egy újabb jelentős skalpot -, ráadásul a táblázaton elfoglalt harmadik helyünk sem szorul magyarázatra. Visszatekintve egy évvel, ugyanebben a fázisban csak a 10. pozíciót foglalhattuk el, az ETO viszont az első helyen állt. Ezzel együtt hátradőlni nem lehet, hiszen kétnapos, hosszú túra vár ránk, a hétvégén pedig megkezdődik a MOL Magyar Kupa sorozat is.

Sajnos a járványhelyzet alakulása országunkban elérte a másodosztály résztvevőit is, ezzel együtt az MLSZ elnökségi döntésének megfelelően a Merkantil Bank Ligában már a hétközi fordulótól kezdve szigorúbb járványügyi előírások mellett rendezik a mérkőzéseket. Az utóbbi napokban egyre növekvő esetszámok miatt elővigyázatosságból szigorú intézkedések kerültek bevezetésre a kluboknál. Megtörtént az úgynevezett sportzóna kijelölése, ahova kizárólag sportolóink, a stáb tagjai, valamint a mérkőzés rendezéséért közvetlenül felelős munkatársak léphetnek be. Ezzel együtt felnőtt csapataink lemondták összes nyilvános szereplésüket, valamint visszaállítottuk a korábbi egészségügyi protokollt, melyet már a Nyíregyháza elleni mérkőzésünkön is betartottunk és betartattunk. Ilyen például a kézfogások-pacsizások mellőzése, így játékosaink sajnos egyelőre szurkolóinkkal sem érintkezhetnek közvetlenül. Az előírások érintik a sajtó munkatársait, valamint a mérkőzésekre érkező egyéb vendégeinket is. Közönségünk számára egyelőre nem kötelező a maszk viselése, de kifejezetten ajánljuk! Labdarúgóink és a stáb tagjai rendszeres PCR-tesztelési kötelezettségnek tesznek eleget, valamint az alapvető járványügyi ajánlások betartása mellett (rendszeres lázmérés, kézfertőtlenítő használata) törekszünk arra, hogy minimalizáljuk a közvetlen kapcsolatokat más személyekkel. A Kórház utcai Stadionban kijelölt sportzóna területére kizárólag az itt dolgozók, stábtagok és játékosok léphetnek munkavégzés céljából.

Visszatérve az ETO elleni bajnokira, a két csapat egymás elleni statisztikája veretes múltra tekint vissza, amely inkább az első osztályra korlátozódik. Ebben a ligában szám szerint 52 alkalommal találkoztak a felek 1974 óta, melyeken 21 győri és 15 csabai győzelem született, 16 döntetlen eredmény mellett. A másodosztályban mindössze ötször mérkőztünk meg és ez a mérleg egyértelműen lila-fehér fölényt mutat, hiszen háromszor győztük le az ETO-t, míg ők eddig egyetlen egyszer tudták begyűjteni a három pontot. A matekból adódik, hogy döntetlen csak a legutolsó találkozásunk alkalmával, 2019. november 24-én (1-1) Békéscsabán született. Érdekes – bár számunkra jó előjel -, hogy az NB II-ben, hazai pályán még sosem tudtak nyerni ellenünk, azaz nyugodtan nevezhetjük magunkat az ETO mumusának.

Mivel a győri egylet hét forduló után mindössze egyetlen győzelmet tudott felmutatni, így a szeptembert már új vezetőedzővel, Csató Sándorral kezdték, akinek munkáját Stark Péter asszisztens edzőként segíti. Az új trénerrel lejátszott legutóbbi fordulóban azonban igencsak helybenhagyták a Kazincbarcikát, akiket 0-5 arányban vertek idegenben. Ezzel együtt Csató mesternek lesz még jócskán dolga, hiszen az eddigi 2 győzelem, 3 döntetlen és 3 vereség mérleget nem lesz egyszerű kiegyenesíteni. Az ETO jelen pillanatban mindössze 9 bajnoki pont birtokában, a bajnoki táblázat 14. helyét foglalja el. Vannak fogadkozások – már ahogy hallottuk, hogy itt az ideje megszakítani a Békéscsaba veretlenségi sorozatát -, ehhez azonban nekünk is lesz egy-két szavunk, hiszen csapatunk egyáltalán nem érdemtelenül 4-4 győzelem és döntetlen egyenleggel, 19 pont birtokosaként a tabella bronzérmes pozícióját foglalja el (ezt nem győzzük elégszer hangoztatni).

Következő vendéglátónk nem tétlenkedett a keretváltoztatás tekintetében és már július elején megkezdték a komplett vérátömlesztést. Távoztak: Horváth Zoltán, Horváth Tamás, Andric Nemanja, Lovrencsics Balázs, Marius Charizopulos, Kun Bertalan, Simon András, Rengel Péter, Gaál Bálint és Gengeliczki Gergő. Visszatértek a kölcsönből és máshol folytatják: Tömösvári Bálint és Dobos Áron. Profi szerződést kaptak a következő fiatalok: Kerkez Milos, Ruisz Barnabás és Sipőcz Bence. Visszatért a zöld-fehérekhez: Lipták Zoltán és Vankó Imre. Hosszabbított: Márton Adrián. Újonnan érkezett: Király Botond (Vasas), Májer Milán (Budapest Honvéd), Forró Gyula (Dorog), Berki István (Kazincbarcika). Kölcsönbe érkezett még: Temesvári Attila (Budapest Honvéd), Szuhodovszki Soma (Tiszakécske) és Gundel-Takács Bence (MOL Fehérvár FC). Egy szó, mint száz ennyi jövés-menés után érthető, hogy akadozik a gépezet, de mindent félretéve, jóval az elvárások alatt teljesítettek eddig – talán nem veszik zokon, ha szempontunkból azt írjuk, hogy még legalább egy forduló erejéig maradjon ez így.

Színes lapok miatti eltiltott egyik csapat keretében sem nehezíti a szakvezetések dolgát, veszélyeztetett helyzetben Vaskheba Vasyl, Hursán György és Lukács Raymond Barna van 4-4 sárga cédula birtokában. Az ETO keretében érdemes kiemelt figyelmet szentelni Priskin Tamásnak, aki egymaga már hét gólt szerzett a szezonban. Sérültjeink sajnos továbbra is vannak, ráadásul szombaton egy kupameccset, valamint egy megyei fordulót is számításba kell venni, így az optimális “keretgazdálkodás” továbbra is igen lényeges.

A WKW ETO FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Ducsai Józsefet akkreditálta a szövetség. Segítőiként Kovács II. Gábort és Mohos Milánt jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Szigetvári Márk látja el. Az 1978-as születésű, tapasztalt sporival utoljára 2019. december 8-án, a Duna Aszfalt TLC – Békéscsaba 1912 Előre 0-1 mérkőzésen tartalék játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása során eddig 742 sárga- és 36 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021-es szezon 9. fordulóját szeptember 16-án (szerda) 16:00 órától Soroksár SC – Szombathelyi Haladás, Dorogi FC – Szentlőrinc, DEAC – Kolorcity Kazincbarcika SC, 16:30 órától Kaposvári Rákóczi FC – DVSC, 19:00 órától PMFC – Budaörs, FC Ajka – BFC Siófok, Vasas FC – Szolnoki MÁV FC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Gyirmót FC Győr, WKW ETO FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre, valamint Nyíregyháza Spartacus FC – Aqvital FC Csákvár párosításokban rendezik meg.

A Csákvár járványügyi érintettsége miatt igen nehéz helyzetbe került, hiszen több halasztási lehetősége nincs, így mindenképpen ki kell állnia a Szpari ellen. Hiába rendelkezik vezetőedzőjük és több felépült játékosuk negatív tesztekkel, egyelőre nem mentesítették őket a karantén alól. Bízunk benne, hogy más csapatnál már nem lesz hasonló probléma és a forduló mérkőzései gond nélkül megrendezhetők lesznek. A tabellát továbbra is a DVSC vezeti (17 pont), bár előnye csupán egy pont a második helyen álló Gyirmót és a harmadik Békéscsaba előtt. Kiemelendő a Szolnok negyedik helye, a sereghajtó DEAC, Kazincbarcika és a több sebből vérző Csákvár pedig még mindig nem találja a helyét a bajnokságban.

Az előrejelzés szerint Győr térségében közepesen felhős időjárás várható, 30 Celsius fokos maximális hőmérséklettel. A Nap ezen a napon pontosan 18:54 órakor nyugszik, így a mérkőzést villanyfény mellett rendezik meg.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el a srácokat és szurkolásukkal segítsék győzelemre csapatunkat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Kapcsolódó hivatkozás:

https://www.eto.hu/hirek/12269/hetkozi-fordulo-a-bekescsaba-ellen/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.