Címkézett bejegyzés

Ellenfél-mustra: Kecskeméti TE

Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben bemutatjuk a bajnokságban induló csapatokat főképp az aktualitásokra, valamint a velünk szembeni mérlegükre koncentrálva. ABC-rendben vesszük sorra a csapatokat, ezért most a Kecskeméti TE következik.

Kecskeméti TE - Békéscsaba 1912 Előre 1-1 (0-0)

A Bács-Kiskun vármegyei lila-fehér klub vesszőfutása a 2014/2015-ös idényben kezdődött, amikor Bekő Balázs irányításával hiába lett kilencedik a csapat, első osztályú licenc hiányában nem indított csapatot, így a névhasználati joggal rendelkező társaság gyakorlatilag megszűnt, ezzel együtt természetesen búcsúztak az első osztálytól. Kecskeméten a KLC-KTE SI felnőtt csapata maradt a legmagasabb osztályú együttes, ez a Megye I-es bajnokságot, tehát a negyedosztályt jelentette, majd megalakult a Kecskeméti LC Kft., mely teljes mértékben átvette a felnőtt együttes működtetését a sportiskolától. 2021 nyarán Szabó István visszatért Kecskemétre, vezetésével hatalmas bravúrt végrehajtva, újoncként ismét második helyen végzett az együttes, ezzel története során másodszor is kivívta az NB I-es szereplést. A klub történetének legjobb eredménye az NB I-ben a 2023-as második hely, újonc csapat korábban ilyen magasságokig nem jutott a magyar élvonalban. A 2024/2025-ös idényt viszont az utolsó helyen zárta a csapat, így kiesett a másodosztályba. A 2024/2025-ös idény előtt több kulcsjátékos is távozott a klubtól, ennek hatására az első kilenc mérkőzésén mindössze öt pontot szerzett a Kecskemét, így október közepén edzőt cseréltek, Szabó Istvánt Gera Zoltán váltotta a kispadon. Gerával voltak fellángolásai a csapatnak, de a bennmaradás így sem sikerült.

Egymás elleni múlt

A két együttes közös múltja inkább a másodosztályban íródott – érdekes módon az első vonalban még sosem találkoztunk -, hiszen szempontunkból 11 győzelmet, 5 döntetlent, valamint 10 vereséget olvashatunk ki a számokból, azaz némileg felénk billen a mérleg nyelve. A harmadosztályból is meríthetünk, bár jóval régebbről, mert 1967 és 1968 között négy alkalommal is összemértük erőinket és egy-egy győzelem és vereség szerepel mindkét csapat neve mellett, valamint két döntetlen is. Bajnoki mérkőzésen utoljára 2022. április 10-én találkoztunk Kecskeméten, amikor 4-1 arányban győztek le minket. Edzőmeccsen viszont 2025. január 11-én léptünk ellenük pályára, amikor szintén idegenben 1-1 arányú döntetlen értünk el.

Stadion

A Széktói Stadiont 1962-ben adták át, megépítésében sok városlakó is részt vett társadalmi munkában. A labdarúgók augusztus 20-án avatták fel egy Kecskeméti Dózsa – Ganz MÁVAG mérkőzéssel, melyen a hazaiak 2-0-ra győztek. A stadiont a 2002-ben induló országos stadionfelújítási program keretében felújították. Megnőtt az ülőhelyek száma, a fedett lelátórész is bővült, felhúztak egy modern főépületet, valamint sor került a világítás felszerelésére is. A stadion mellett további három füves edzőpálya, illetve egy műfüves pálya is a labdarúgók rendelkezésére áll. A stadion befogadóképessége 6300 fő (4700 ülő, 1600 álló).

Széktói Stadion

Fotó: Bús Csaba

Aktualitások

A KTE vezetősége a kiesés után az azonnali visszajutást tűzte ki célul. Gera Zoltán vezetőedző maradt a csapat élén és a felkészülés kezdete óta több játékos is érkezett: Czékus Ádám – tőlünk igazolt Kecskemétre, Merényi Ádám, Eördögh András, Farkas Balázs, Ruisz Barnabás, Szojma András, Bolyki Andor, Győrfi Milán, Bolgár Botond és Szűcs Szilárd. Távoztak: Nagy Krisztián Kisvárdára, Lukács Dániel a Puskás Akadémia FC-hez igazolt, továbbá Katona Bálint, Botka Endre, Pászka Lóránd, Mihajlo Meszhi, Tófol Montiel, Kersák Roland, Papp Milán, Zeke Márió és Driton Camaj is máshol folytatja pályafutását. Kotula Máté zárja egyelőre a távozók sorát, aki éppen hozzánk érkezett kölcsönbe.

M.B.


https://kecskemetite.hu/

https://www.facebook.com/kecskemetite


8/15. rész


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Ellenfél-mustra: Karcagi SC

Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben bemutatjuk a bajnokságban induló csapatokat főképp az aktualitásokra, valamint a velünk szembeni mérlegükre koncentrálva. ABC-rendben vesszük sorra a csapatokat, ezért most a Karcagi SC következik.

Békéscsaba 1912 Előre II. - Karcagi SE 1-4 (1-1)

Tizennyolc év után tér vissza a Karcag csapata a másodosztályba, hiszen a 2024/2025-ös idényben kiharcolta a feljutást. Imponáló eredménysorral (21 győzelem, 7 döntetlen és 2 vereség), de mindössze három pont előnnyel a DEAC előtt, tehát 70 egységet gyűjtve nyerték meg az NB III-as bajnokság Észak-Keleti csoportját. Ez persze még nem jelentette a feljutást, hiszen az osztályozón a sorsolás értelmében a Nagykanizsa együttesét kellett legyőzniük. Ahogy az várható volt vérre menő, kiegyenlített küzdelem folyt mindkét mérkőzésen. Az első és a második meccs is 2-2-es döntetlenre végződött, ezért büntetőkkel kellett eldönteni a feljutó kilétét. A feszültséget a Karcag bírta jobban és 4-3 arányban harcolták ki végül a másodosztályú indulási jogot.

Karcagi SE - Békéscsaba 1912 Előre II. 2-1 (1-0)

Egymás elleni múlt

A Karcag elleni mérlegünk kétarcú, hiszen a 2022/2023-as harmadosztályú idényben kétszer kikaptunk tőlük (Békéscsaba 1912 Előre II. – Karcagi SE 1-4 és Karcagi SE – Békéscsaba 1912 Előre II. 2-1), a második vonalban viszont még sosem tudtak minket legyőzni, hiszen szempontunkból 1-1 győzelmet, illetve döntetlent olvashatunk ki az adatokból. Utoljára második csapatunk találkozott velük 2023. április 26-án, amikor Békéscsabán 1-4 arányú karcagi győzelem született.

Karcag Liget úti Sportcentrum

Fotó: Karcagi SC

Stadion

A Liget úti Sport- és Szabadidőközpont a kormány 9 milliárd forintos támogatásával újult meg az Erzsébet-liget projekt első fejlesztéseként. A helyi Önkormányzat által életre hívott és a közelmúltban megvalósított “Erzsébet-liget projekt” közvetlenül e sportcentrum mellé került. Az Erzsébet-ligetben épült fel a milánói világkiállítás magyar pavilonja, itt létesült Közép-Európa egyik leghosszabb kerékpáros pumpapályája, egy 200 négyzetméteres háromgenerációs játszótér és több közösségi tér – a Rónai Malom és Life- levegőminőség javító bemutató épület is. A 25456 négyzetméteres telek új, vetett füves futballpályája és új futóköre mellett a terület nyugati felén építhették fel a lelátóval is ellátott, 2855 négyzetméteres főépületet, ahol a lelátó alatt alakította ki a kivitelező a játékosok öltözőit és egyéb kiszolgáló helyiségeket.
Konditerem, birkózóterem, squash pálya, aerobik és asztalitenisz terem is szolgálja az itt sportolókat, míg az épület emeletéről lehetséges a lelátóra kijutni. A telek keleti felére egy új, 1823 négyzetméteres, fedett műfüves csarnoképületet emeltek, itt a szükséges öltözői és vizesblokkok felett szintén lelátó épült, kifejezetten a futballpálya vendégszurkolói számára, ahová két oldalról egyeneskarú lépcső vezet fel. E megoldással jól elkülöníthetők a hazai és a vendég szurkolók, sőt, a beléptetés is különválasztható. Karcag Sportpályájának régi bejárata helyére új, 821 négyzetméteres fogadóépület került, amelyben nemcsak a pénztár, a porta és a büfé kapott helyet, de emeletére került a létesítmény adminisztrációs irodája sőt, szolgálati lakások is.

Békéscsaba 1912 Előre - Karcagi SE 2-1 (1-0)

Aktualitások

Új szint, régi tűz jelmondattal vágtak neki a felkészülésnek és a keretük is alakulni látszik – amire persze szükség is van, hiszen a másodosztályt már illik komolyan venni. Érkeztek: Kovalovszki Máté (Nagykanizsa), Vida Máté (Vasas), Fazekas Lóránt (Békéscsaba), Bodor Zoltán (Siófok), László Dávid (Nagykanizsa), Hidi Patrik (BVSC), valamint Pap Zsolt (Kisvárda), Szekszárdi Tamás (Szentlőrinc). Távoztak: Ádám Ferenc, Bernáth Ákos, Caba Gabriel, Csörgő Raul, Maruscsák Jan, Varga Balázs. Eddigi felkészülési mérkőzéseiken pedig az alábbi eredmények születtek: Soroksári SC – Karcagi SE 0-1, Ferencvárosi TC II. – Karcagi SE 0-2, Nyíregyháza Spartacus FC – Karcagi SC 3-0,  Tiszafüredi VSE – Karcagi SC 3-2, Tiszaújváros – Karcagi SC 1-2. Az biztos, hogy iszonyú nehéz lesz újoncként elérni a bennmaradást, hiszen igen veretes a résztvevő csapatok névsora és az ország legjobb 28 klubja között szerepelni sosem egyszerű, viszont nagyszerű.

M.B.


https://www.karcagsport.hu/

https://www.facebook.com/karcagisc/


7/15. rész


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Ellenfél-mustra: HR-Rent Kozármisleny

Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben bemutatjuk a bajnokságban induló csapatokat főképp az aktualitásokra, valamint a velünk szembeni mérlegükre koncentrálva. ABC-rendben vesszük sorra a csapatokat, ezért most a HR-Rent Kozármisleny következik.

Békéscsaba 1912 Előre - HR-Rent Kozármisleny 1-1 (0-1)

A 2024/2025-ös évadban a Kozármisleny óriási meglepetésre féltávnál vezette az NB II-es bajnokságot. A fantasztikus ősz után az első öt tavaszi meccsen csak egy pontot szereztek (azt az egyet egyébként éppen ellenünk) – így a feljutásról lemondhattak, de ezzel együtt is sokáig harcban álltak a dobogóért. Végül a klub történetének legjobb helyezésével zártak, hiszen negyedik lett a Baranya vármegyei csapat. Pinezits Máté vezetőedző alakulata adta a góllövőlista második helyezettjét is, a 18 találatos Kirchner Krisztián személyében.

Egymás elleni múlt

A Baranya vármegyeiekkel találkoztunk már 2016-ban a kupasorozatban is, amikor még oda-visszavágós rendszerben ejtettük ki őket (2-1 és 1-1). A bajnoki mérkőzéseket vizsgálva is mi állunk jobban, hiszen a meccstörténelem tanúsága szerint szempontunkból 3-3 győzelem, illetve döntetlen, valamint 2 vereség olvasható ki a statisztikákból. Az elmúlt idényben nem bírt egymással a két együttes, mindkét alkalommal 1-1 arányú döntetlenre végeztünk velük szemben, így utoljára 2017. április 9-én tudtuk legyőzni őket, igaz akkor tisztességes 5-1-es végeredménnyel. Mindentől függetlenül a Misleny igen kellemetlen ellenfél, akik az utolsó utáni percig tudnak meglepetést okozni, úgyhogy továbbra is kiemelten kell rájuk figyelni!

HR-Rent Kozármisleny - Békéscsaba 1912 Előre 1-1 (0-0)

Stadion

A csapat 2017-ben vehette birtokba az új Kozármislenyi Stadiont, ekkora épült meg a 600 fő befogadására alkalmas főlelátó, a kétemeletes klubház és az új öltözők. Az épületegyüttesben helyet kapott egy kis műfüves pálya és egy futballcsarnok is. A stadion befogadóképessége 2000 fő (600 ülő-, 1400 állóhely).

Kozármislenyi Stadion

Aktualitások

A felkészülést június 21-én kezdte el a baranyai csapat. A tavalyi keretből távozott Schuszter Ronald és Rácz László, akik az élvonalba feljutott Kazincbarcikában folytatják pályafutásukat, valamint Kirchner Krisztián is. Továbbá a kölcsönben tavaly náluk szerepelt Vajda Roland, aki a Videotonhoz igazolt. Pinezits Máté vezetőedző továbbra is számíthat Lékai Soma, Gajág Gergő, Turi Tamás, Horváth Dániel, Horváth Péter, Kozics Barnabás, Kócs-Washburn Erik, Pesti Zoltán, Kocsis Gergely, Acsádi Ábel és a kölcsönből visszatérő Lengyel Noel játékára. Eddigi új igazolásaik: a korábban Hollandiában is megfordult Dobos Áron, az NB III Nyugati csoportját megnyerő Mosonmagyaróvár csatára Szalka Dominik, Tatabányáról Harsányi Dániel, Bíró Márk az osztrák Siegendorf együttesétől, Papp Zétény Paksról kölcsönbe, Babinszky Bence NB III-as gólkirályként tér vissza Kaposvárról, Máté Csaba a Paks második együttesétől, Bakó Sámuel az MTK Budapesttől, Nahirnij Artem, valamint Hódmezővásárhelyről Dóra Donát. Felkészülési mérkőzéseiket tekintve eddig a következő eredményekről tudunk: Majosi SE – HR-Rent Kozármisleny 0-3, Kecskeméti TE – HR-Rent Kozármisleny 3-2, NK Osijek – HR-Rent Kozármisleny 6-0, valamint Vasas FC – HR-Rent Kozármisleny 3-0.

M.B.


https://www.kozarmislenyfc.hu/

https://www.facebook.com/kozarmislenyfc


6/15. rész


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Ellenfél-mustra: FC Ajka

Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben bemutatjuk a bajnokságban induló csapatokat főképp az aktualitásokra, valamint a velünk szembeni mérlegükre koncentrálva. ABC-rendben vesszük sorra a csapatokat, ezért most az FC Ajka következik.

Békéscsaba 1912 Előre - FC Ajka 3-0 (1-0)

Az előző idény egyik közvetlen riválisát, az FC Ajka csapatát tárgyaljuk, melynek eddigi legnagyobb sikere, hogy a 2022-2023-as idényben az NB II harmadik, dobogós helyén végzett, ezenkívül pedig még háromszoros harmadosztályú bajnok is a klub. A 2024/2025-ös szezon a Veszprém vármegyeiek számára sem volt izgalmaktól mentes, hiszen bennmaradásuk az utolsó fordulóban a Gyirmót elleni meccsen dőlt el, melyet végül 0-1 arányban megnyertek. Így aztán 8 győzelem 11-11 döntetlen és vereség birtokában, 35 pontot gyűjtve és minket két egységgel, valamint egyetlen helyezéssel megelőzve a 13. pozícióban végeztek. A szezon pikantériája volt még szempontunkból, hogy oda-vissza megvertük őket (Békéscsaba 1912 Előre – FC Ajka 3-0, FC Ajka – Békéscsaba 1912 Előre 0-1), utóbbi vereségük pedig volt játékosunk és mesterünk, Schindler Szabolcs távozását is okozta februárban, helyét megbízott vezetőedzőként Gaál Bálint vette át. Csak egy plusz információ, hogy Schindler Szabolcs a Gyirmót FC vezetőedzőjeként éppen volt csapata ellen szenvedett vereséget, most pedig a Vasas FC II. másodedzőjeként tűnt fel újra. Visszatérve a zöld-fehérekre: a Mezőkövesd elleni május 4-i mérkőzésük előtt Hannich Péter is csatlakozott a szakmai stábhoz. A 68 éves, UEFA A-licenccel rendelkező szakember tapasztalatával és ötleteivel segíti kollégáját – jelezte a klub hivatalos weboldala -, Hannich Péter pályafutása során több magyar csapatnál is dolgozott sportigazgatóként vagy edzőként, többek között az ETO FC Győr, a Gyirmót FC, a Pápai ELC, a Veszprémi LC és a Csornai SE együtteseinél. Az új felkészülési időszak előtt viszont ismét változásokat jelentettek be Ajkán: a 2025/2026-os idénynek a Horváth András, Gaál Bálint edzőpárossal vág neki a csapat, míg Hannich Péter sportigazgatóként folytatja. Szóval volt, illetve van változás bőven, meglátjuk mennyire lesz hatékony az új stáb prosperálása. Azt is tudni illik, hogy 2025. februárjában kooperációs megállapodást kötöttek az akkor még első osztályú Fehérvár FC csapatával, de mivel az új idényben már a Videoton FC Fehérvár néven a Fejér vármegyeiek is a Merkantil Bank Ligában indulnak, így ennek a megállapodásnak ilyen módon nyilván nem lesz már létjogosultsága.

FC Ajka - Békéscsaba 1912 Előre 0-1 (0-0)

Egymás elleni múlt

Az egymás elleni mérleget az utóbbi (2024/2025.) szezon erejéig már érintettük, de összességében is jobban állunk, hiszen szempontunkból 7 győzelmet, 1 döntetlent, valamint 5 vereséget olvashatunk ki a számokból és utoljára 2023. május 21-én tudtak minket 2-1 arányban legyőzni. A két csapat kizárólag a másodosztályban találkozott és a mérkőzések történetét 2013-tól kezdve eredeztethetjük.

Ajkai Városi Sportcentrum

Fotó: FC Ajka

Stadion

Az FC Ajka vezetőtestülete és a Sportváros Nonprofit KFT. kiemelten foglalkozik a város sportéletével, az elmúlt években az Ajkai Városi Sportcentrum óriási fejlődésen ment keresztül. A hét hektáros területen négy nagyméretű futballpálya található. A centerpálya, mögötte egy műfüves pálya, a túloldalon pedig egy-egy NB III-as licenc-szel rendelkező nagyméretű füves pálya. A centerpályát a 2020/2021-es szezon utolsó hazai mérkőzését követően jelentősen felújították, megszűnt a körülötte lévő atlétikai futópálya és néhány méterrel közelebb került a szurkolói zónát elválasztó kerítéshez, így a főlelátó (nyugati oldal) sokkal közelebb került a játékosokhoz. A vadonatúj vízelvezető rendszer, a gyepszőnyeg beültetése, a két új eredményjelző tábla beüzemelése, a sajtórészleg felújítása, illetve a lelátó teljes átfestése és a székek lerakása az összes lelátó részen mindössze négy hónapot vett igénybe, így az új szezont már szinte egy komplett új stadionban kezdhette a csapat. Korábban a VIP-részleg is teljes felújításon esett át, ezzel biztosítva a profi körülményeket NBII-es mérkőzéseket.

Aktualitások

Az új szakmai stáb és a klubvezetés valószínűleg nem szeretne hasonló álmatlan éjszakákat, mint amilyeneket a 2024/2025-ös tavaszi szezonjában átélhettek a szurkolók. Úgy néz ki, hogy igen komolyan beleálltak az igazolásokba és jó eséllyel ütőképes csapatot sikerül majd kiállítaniuk. A cél nyilvánvalóan a sima bennmaradás és a biztos középmezőnyt célozzák meg, amihez jó alapot adhat a keret jelentősebb átalakítása. Távoztak: Balogh Márton, Borsos FilipZsolnai Richárd, Nikola Pantovic, Tajthy Tamás, valamint Szarka Ákos is. Érkeztek: Lakatos Márk (Szentlőrinc), Gregor Zalán (Csákvár), Debreceni Zalán (Paks), Csörnyei Zsombor (FC Ajka utánpótlás), Cipf Dominik, valamint a 2023/2024-es idény gólkirályát és az előző idény második helyezettjét Kirchner Krisztiánt (Kozármisleny) is sikerült szerződtetniük. A csapat magját is egyben tartották, hiszen hosszabbított: Csizmadia Zoltán, Kenderes Zoltán, Tóth Gergely, Jagodics Bence, Doncsecz Levente, Sejben Viktor és Horváth Dániel is. Az igazolási szezonnak pedig még koránt sincs vége, úgyhogy további változások is várhatók. Edzőmeccsek tekintetében hét ellenfelet is sikerült lekötniük, ebből az első alkalommal a Budafoktól kikaptak 2-1 arányban, majd a folytatásban a Zalaegerszeggel szemben is hasonlóképpen maradtak alul (2-1), de a harmadik meccsükön az FC Sopront már 4-3-ra sikerült megverni. Június 9-én pedig két újabb előkészületi mérkőzést is beterveztek és a következő eredmények születtek: FC Ajka – VFC Veszprém 0-0, valamint FC Ajka – AFC ASA Tg. Mures 2-0.

M.B.


https://fcajka.hu/

https://www.facebook.com/fcajkaofficial


5/15. rész


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre

Soroksár SCBékéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2025/2026.
1. forduló

Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre

?-? (?-?)

KÖVESD INSTAGRAM OLDALUNKAT IS!


Időpont: 2025. július 27. (vasárnap) 19:00 óra

Helyszín: Szamosi Mihály Sporttelep

Cím: 1239 Budapest, Haraszti út 26.

Játékvezető: ?????

Asszisztensek: ?????

Tartalék játékvezető: ?????


Mérkőzés információk, esemény, jegyzőkönyv, tabella:

Mérkőzés információkJegyzőkönyv

Tabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.