Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – PMFC

Újabb kemény erőpróba előtt áll csapatunk, hiszen 2021. február 14-én (vasárnap) 14:00 órától, a pillanatnyilag bronzérmes helyen álló PMFC együttesét fogadjuk a Kórház utcában.

Pontmentés vagy pontvesztés Kaposvárott, ki-ki máshogy értelmezheti az előző fordulót?! Lehet azon is elmélkedni, hogy az igencsak könnyű síppal megítélt büntető jogos volt, vagy nem? Az viszont biztos, hogy az egy pont sokkal jobb, mint a nulla! Az is biztos, hogy az első félidő helyzetei alapján akár már a mérkőzés első részében lezárhattuk volna a találkozót. Ezáltal visszaálltunk a 10. pozícióba, ami a győzelem esetén akár jobb is lehetett volna. Az előző mérkőzésen is kiviláglott, hogy ebben a bajnokságban, minden mérkőzésen az utolsó pillanatokig szükséges koncentrálni, hiszen számtalan találat született már a hosszabbításokban. Az viszont mindenképpen bizakodásra adhat okot, hogy sokkal jobban néztünk ki és a mutatott játék – amely számtalan lehetőséggel párosult – is nagyságrendekkel jobb volt, mint az Ajka elleni hazai mérkőzésen. A gólhelyzeteket azonban sokkal, de sokkal jobb arányban kell értékesítenünk a jövőben!

Következő ellenfelünk az idei másodosztály abszolút meglepetés csapata. Az előző idényben még az NB III Közép-csoportjában vitézkedtek, most azonban olyan szinten megvetették a lábukat az NB II-ben, hogy bármelyik együttessel szemben komoly ellenfélnek bizonyulnak. A 12 győzelem, 7 döntetlen és mindössze 4 vereség, valamint az ezekből adódó 43 bajnoki pont nem a véletlen szülötte. Vas László neveltjei igencsak odatették magukat ebben az idényben és sikert-sikerre halmoztak, mindössze a Nyíregyháza, a Budaörs, a DVSC és az ETO tudta őket egyszer-egyszer két vállra fektetni. Legutóbb az 5. fordulóban, 2020. augusztus 23-án találkoztunk velük Pécsett, amikor küzdős mérkőzésen gól nélküli döntetlen született. A két mérkőző fél közötti különbség 12 pont és 7 pozíció, így jelen helyzetben kimondhatjuk, nem mi vagyunk papíron az esélyesebbek. Azonban ez semmit sem jelent, hiszen láttuk már csapatunkat bravúrosan játszani a Vasas, vagy éppen a Szeged ellen, ahogy azt minden lila-fehér érzelmű szurkoló szereti – így aztán semmi sincs kőbe vésve. Hinni, tenni és dolgozni kell továbbra is a győzelemért, akkor jönni fognak az eredmények!

Sajnos az eltiltások és sérülések továbbra sem kerülik el az Előrét, hiszen ezúttal Lukács Raymond és Király Patrik kénytelen kihagyni színes lapok miatt a 24. fordulót. Sérültjeink listáján továbbra is Hursán György, Pilán Márkó, Hodonicki Márk, Gránicz Patrik és Mészáros Márk szerepel – ilyen módon rájuk sem számíthat Preisinger Sándor. Egy szó, mint száz ezúttal jócskán rövidebb lesz a kispad, de ettől függetlenül azon játékosainknak kell megoldani a feladatot, akik bevethető állapotban vannak. Sajnos hazai mérlegünk a 2020/2021-es idényben nem túl fényes, hiszen az eddigi 11 mérkőzésből mindössze két alkalommal tudtuk itthon tartani a három pontokat, ezáltal igencsak itt lenne az ideje, hogy a hazai pálya “előnye” ebben az értelemben is érvényesüljön.

PMFC – Békéscsaba 1912 Előre (2020. augusztus 23.)

A két együttes egymás elleni mérlegét vizsgálva, mindkét osztályban vendéglátóink felé billen a mérleg nyelve. Az 1974 óta lejátszott negyvennégy első osztályú meccsből húsz alkalommal a pécsiek, tizenötször mi győztünk, kilencszer pedig döntetlen eredmény született. A másodosztályban mindössze háromszor találkoztak a felek és ebben az osztályban is egyszer vendéglátóink tudtak győzni, a másik két alkalommal pedig pontosztozkodásra került sor. Érdekességképpen: a két együttes összecsapásai alkalmával, csupán három alkalommal (1978, 1986 és 2020) maradtunk gól(ok) nélkül.

A Pécsi Mecsek FC keretében nem történt változás a télen – legalábbis nem érkezett igazolásokkal-távozásokkal kapcsolatos hír. Ez a tény érthető is, hiszen a csapat teljesítménye egyáltalán nem indokolta a változtatást. A felkészülési időszakban négy edzőmérkőzést játszottak: PMFC – Paksi FC 1-3, Soroksár SC – PMFC 0-4, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – PMFC 3-2, Szentlőrinc – PMFC 1-1. Január második hetében négynapos harkányi edzőtáborban készültek, amely a beszámolók szerint igen jól és tartalmasra sikerült. A hétközi MOL Magyar Kupa 8. fordulójában 0-1 arányban kikaptak a Szombathelyi Haladástól, de ettől függetlenül nagyszerű teljesítménnyel a legjobb 32 között zárták a sorozatot. A sormintára tekintve, visszafelé: győzelem-vereség-döntetlen, így aztán ember legyen a talpán, aki meg tudja jósolni, ezúttal melyik arcukat mutatják majd Békéscsabán. Az viszont biztos, hogy felénk igen régen jártak tétmérkőzésen, hiszen utoljára 2004. november 27-én (Előre FC Békéscsaba – Pécsi MFC 2-1) tették tiszteletüket a Viharsarokban. Szerzett gólok tekintetében egyenletes az eloszlás, hiszen Geiger Norbert Attila 6, míg Adamcsek Máté és Óvári Zsolt Levente 4-4 találatnál tart – rájuk tehát mindenképpen érdemes lesz kiemelt figyelmet fordítani.

További hír, hogy Bajner Bálint, Tölgyesi Viktor és Batizi-Pócsi Balázs sérülés miatt kihagyja a békéscsabai találkozót, jelenleg rehabilitációjukat végzik. Rajtuk kívül Katona Levente, valamint Adamcsek Máté hétvégi játéka vált kérdésessé, ellenben ismét a pécsiek segítségére lehet kapusposzton Helesfay Donát.

Vas László, vezetőedző (PMFC): – A hazai mérkőzésből kiindulva egy masszív, stabil csapatnak tartom a Békéscsabát, amely a vírushelyzet miatt komoly problémákon ment keresztül. Úgy néz ki, az edzőváltás óta ebből is megtalálták a kiutat, az új edző személyével pedig egy jó stílusú és gólra törő futballt próbálnak játszani. Nehéz meccsre számítok ellenük, vasárnap valószínűleg mindkét csapatnak meg kell küzdenie a külső, időjárás okozta körülményekkel. Véleményem szerint, amelyik együttes jobban tud ehhez alkalmazkodni, könnyebben tudja a maga javára fordítani a találkozót.

Békéscsaba 1912 Előre – Pécsi MFC mérkőzés játékvezetőjeként Veizer Rolandot akkreditálta a szövetség. Segítőiként Berényi Ákost és Punyi Gyulát jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Rúsz Márton látja el. Az 1979-es születésű sporival utoljára 2020. november 4-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Budaörs 0-2 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása során eddig 1.015 sárga- és 70 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021-es szezon 24. fordulóját február 14-én (vasárnap) 14:00 órától Békéscsaba 1912 Előre – PMFC, Aqvital FC Csákvár – Kaposvári Rákóczi FC, Budaörs – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, BFC Siófok – Szolnoki MÁV FC, WKW ETO FC Győr – Dorogi FC, Nyíregyháza Spartacus FC – DEAC, 19:30 órától Szombathelyi Haladás – Vasas FC, valamint február 15-én (hétfő) 20:00 órától DVSC – Gyirmót FC Győr párosításokban rendezik meg.

A Kolorcity Kazincbarcika SC – Soroksár SC, valamint a Szentlőrinc – FC Ajka összecsapások a pályák állapota miatt elmaradnak, így ezeket a párharcokat március 10-én (szerda) 14:30 órától pótolják.

A bajnoki táblázatot a DVSC  (51 pont) vezeti, második helyen a Vasas (45 pont), a bronzérmes pozícióban pedig a PMFC (43 pont) áll. A sereghajtó helyeken ezúttal a Kazincbarcika-Csákvár-DEAC trió osztozkodik.

Az időjárási körülmények margójára tartozik, hogy a szerdai kupaforduló tapasztalatai után a Magyar Labdarúgó Szövetség folyamatosan monitorozza a pályák állapotát, ezáltal minden nap fotókkal illusztrált tájékoztatást kell beküldeni a kluboknak. A pályák és az időjárás függvényében bármikor-bármelyik mérkőzés megrendezése bizonytalanná válhat, amennyiben az adott játéktér nem bizonyul játékra alkalmasnak. A Békéscsaba 1912 Előre továbbra is mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ne legyen szükség egy-egy mérkőzés halasztására, azonban a játékosok egészsége mindennél fontosabb és a centerpályában okozható esetleges maradandó károsodás elkerülése szintén lényeges. A folyamatosan hulló csapadéktól egyébként igencsak felázott és nedves a pálya, hiszen ilyen mennyiséget már a vízelvezető rendszer sem tud teljes egészében feldolgozni, ráadásul az előző éjszaka tisztességes mennyiségű hó is hullott. Meglátjuk…

Amennyiben viszont megrendezésre kerül a mérkőzés, akkor Nagy Sándor pályára lépése újabb jubileumot jelenthet, hiszen 2017-es leigazolása óta ez lenne 100. bajnoki meccse lila-fehérben! Előre is gratulálunk és további sok sikert kívánunk! Köszönjük, Sanyi!

A fordulók előtti szokásosnak mondható COVID-19 tesztelésen szerencsére továbbra is mindenki negatív eredményt produkált, így legalább ez nem hátráltatja a keret kijelölését.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében gyengén felhős, szeles időjárás várható, a hőmérséklet -1 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2021. február 14-én 17 óra 07 perckor nyugszik.

A mérkőzések továbbra is zárt kapuk mögött – nézők jelenléte nélkül – kerülnek megrendezésre, de a Békéscsabai Médiacentrum Kft. jóvoltából ezúttal is tudják majd élőben követni az összecsapást, hiszen live stream formájában YouTube csatornájukon, Facebook oldalukon, valamint a 7.Tv műsorán is közvetítik az eseményt.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

Beharangozó: Kaposvári Rákóczi FC – Békéscsaba 1912 Előre

A huszonkettedik Kaposvár – Békéscsaba mérkőzés következik 2021. február 7-én (vasárnap) 14:00 órától és a mérkőzés végkimenetele mindkét fél számára igen fontos, hiszen bajnoki pontra-pontokra Kaposváron és Békéscsabán is igen nagy szükség lenne.

Hasonló a szituáció, mint az Ajka elleni szezonnyitón, hiszen ugyanúgy négy pont az előnyünk ellenfelünkkel szemben – a különbség csupán annyi, hogy most idegenben lépünk pályára. A korábban 17:00 órára tervezett bajnoki kezdési időpontja a kaposváriak kérésére 14:00 órára változott, így némileg hamarabb indulhat majd haza csapatunk a kétnapos túráról. Egy mondat erejéig visszatérve a 22. fordulóra, sem nekünk, sem a Kaposváriaknak nem a terveknek megfelelően indult a tavaszi szezon: a Békéscsaba 1912 Előre hazai pályán 0-3 arányban kikapott az FC Ajka csapatától, míg a Somogy megyeiek a Kazincbarcika ellen értek el gólnélküli döntetlent.

Összességében ezúttal is csabai fölény mutatkozik, ha a múltban egymás ellen lejátszott mérkőzések eredményeit vizsgáljuk: az NB I-ben szempontunkból 6 győzelem, 4 döntetlen és 2 vereség, míg az NB II-ben 4 győzelem, 4 döntetlen és mindössze egyetlen vereség az egyenleg. Legutóbbi találkozásunk alkalmával, 2020. augusztus 16-án 2-2 arányú döntetlen született a Viharsarokban és a kaposváriak több, mint 15 éve (2005. május 21.) tudtak utoljára győzni ellenünk, így aztán a papírforma és a jelenlegi helyzet ismét hatalmas terhet tesz csapatunk vállára. A zöld-fehérek a táblázat 15. pozíciójából, 6 győzelem, 8 döntetlen és szintén 8 vereség birtokában várják a folytatást, míg együttesünk jelenleg 8 győzelemmel, 6 döntetlennel és 8 vereséggel a bajnoki tabella 11. helyét foglalja el. A 23. fordulóban rosszabb esetben előzhet az Ajka és a Szentlőrinc is, így szinte létfontosságú a sokkal izmosabb szereplés. Mindentől függetlenül a lefújásig maximális koncentrációra és teljes erőbedobásra lesz szükség, hiszen az idényben többször is megfigyelhető volt, hogy a kihagyások, figyelmetlenségek az utolsó percekben is megbosszulhatják magukat.

Vendéglátóink 2021. január 4-én kezdték a munkát és négy edzőmérkőzést játszottak a szokásosnál rövidebb felkészülési időszakban: Kaposvári Rákóczi FC – ZTE FC 1-3, Szentlőrinc SE – Kaposvári Rákóczi FC 2-1, Dorogi FC – Kaposvári Rákóczi FC 2-3, ZTE FC II. – Kaposvári Rákóczi FC 0-4. Igazolásaik: Anton Bidzilya (Békéscsaba 1912 Előre), Bartos Julián (Cegléd), Bánki Márton (FTC), Lakatos Csaba (Kisvárda), Zsirai Martin (Pápa), és a rakoczifc.hu szerint Dvorschák Gábor (Győr) is – bár neve mellett az MLSZ Adatbankban továbbra is WKW ETO FC Győr olvasható. A távozási oldalon Tratnyek Dániel, Godzsajev-Telmán Rabil Ogli, Bonnyai Márk, Laky László és Borbély Ákos szerepel. A kölcsönben lévő labdarúgókat: Szabó Bálintot, Varjas Lászlót, Varjas Zoltánt és Földi Botondot pedig visszarendelte az anyaegyesületük.

Várhidi Péter neveltjei közül, színes lapok miatt biztosan nem léphet pályára Nagy Tamás, akit a Kazincbarcika elleni mérkőzés 45. percében kiállítottak. Az automatikus eltiltás sorsára jutott még Szakály Attilla is, aki az utolsó mérkőzésük 78. percében begyűjtötte ötödik sárga céduláját. A kaposváriak hivatalos weboldala szerint Dvorschák Gábor és Nemanja Andric felépült sérüléséből, így ők már ott lehetnek a meccskeretben.

A Békéscsaba keretében nincs eltiltott, ellenben hiányzók továbbra is nehezítik az utazók összeállítását: Hursán György megsérült az Ajka elleni találkozón, így nem áll rendelkezésre, csakúgy mint a továbbra is rehabilitációs munkát végző Gránicz Patrik, Pilán Márkó és Hodonicki Márk sem. Szabó Péter és Mészáros Márk pályára lépése pedig szinte az utolsó pillanatokban dőlhet majd el. A keret összetételét pedig nyilván az is befolyásolja, hogy második együttesünk 2021. február 6-án (szombaton) 10:00 órától Füzesgyarmaton játszik felkészülési mérkőzést.

Várhidi Péter: – Az mindig egy szervezettséget mutat, ha egy csapatot nem tudnak szétszedni idegenben. Taktikai fegyelmezettség és jó kontrajáték jellemzi a Békéscsabát, ennek is tulajdonítható az idegenbeli mutatójuk. A célunk, hogy megoldjuk az előttünk álló feladatot, hiszen nekünk is nagyon kellenek a pontok. Remélhetően sikerrel vesszük az előttünk álló akadályt, ehhez az kell, hogy mi is nagyon szervezett, fegyelmezett játékot mutassunk és taktikailag erősek legyünk. Elég sok változtatási lehetőség van a csapatban, meglátjuk, hogy melyik vezet majd sikerre. Mindig fontos, hogy az első meccsen ne szenvedjünk vereséget. Szerintem elég stabilak voltunk, de a csapatjátékunk nem volt tökéletes. A mostoha körülmények miatt egyik csapat sem mutatta a valódi arcát. A kiállítás egy kicsit bánt, hiszen gyors egymásutánban jött a két sárga lap. Érdekesség, hogy emberhátrányban játszottunk a legjobban azon a találkozón. Az idegenbeli pontszerzés mindig egy csapat erejét mutatja, de ez csak akkor ér valamit, ha a következő hazai mérkőzést megnyerjük.

A 2021. február 4-én (csütörtök) reggel elvégzett kötelező COVID-19 tesztelésen továbbra is minden játékosunk és stábtagunk negatív eredményt mutatott, ilyen formán a járvány-helyzet nem akadályozza csapatunk tevékenységét.

A Kaposvári Rákóczi FC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Szőts Gergelyt akkreditálta a szövetség. Segítőiként Becséri Gergelyt és Kovács Gábort (1980) jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Kovács Imre látja el. Az 1981-es születésű sporival utoljára 2020. február 9-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Nyíregyháza Spartacus FC 2-2 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása során eddig 665 sárga- és 56 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021-es szezon 23. fordulóját február 6-án (vasárnap) 14:00 órától Szolnoki MÁV FC – DVSC, február 7-én (vasárnap) 14:00 órától DEAC – BFC Siófok, Gyirmót FC Győr – Budaörs, FC Ajka – Aqvital FC Csákvár, Kaposvári Rákóczi FC – Békéscsaba 1912 Előre, PMFC – Kolorcity Kazincbarcika SC, Soroksár SC – WKW ETO FC Győr, Dorogi FC – Nyíregyháza Spartacus FC, 17:00 órától Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Szombathelyi Haladás, valamint Vasas FC – Szentlőrinc párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázatot a DVSC  (51 pont) vezeti, a második helyre fellépett a Vasas (42 pont), a bronzérmes pozícióban pedig a Budaörs (40 pont) áll. A sereghajtó helyeken továbbra is a Dorog-Csákvár-DEAC trió osztozkodik.

Az előrejelzés szerint Kaposvár térségében borult időjárás várható, a hőmérséklet akár 14 (!) Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2021. február 7-én 16 óra 56 perckor nyugszik.

A mérkőzések továbbra is zárt kapuk mögött – nézők jelenléte nélkül – kerülnek megrendezésre, de a KaposPont jóvoltából ezúttal is tudják majd élőben követni az összecsapást, hiszen live stream formájában YouTube csatornájukon közvetítik az eseményt.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Kapcsolódó hivatkozás:

http://rakoczifc.hu/ellenfel-lesen-bekescsaba-2/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – FC Ajka

Negyvenkilenc nap telik el az utolsó tétmérkőzés óta, 2021. január 31-én (vasárnap) 13:00 órától viszont folytatódik a 2020/2021-es bajnokság, amikor a Békéscsaba 1912 Előre az FC Ajka együttesét fogadja a Kórház utcában.

Ha pedig már számoknál tartunk látható, hogy igen kevés pihenőt kapott csapatunk és a felkészülési időszak sem nyúlt hosszúra. Az viszont igen aggasztó, hogy a mérkőzés időpontjáig egészen pontosan nyolcvannyolc nap telik el szurkolóink nélkül. Ki hitte volna, hogy ilyen bármikor előfordulhat? Szomorú ez számunkra is, hiszen nagyon furcsa és nyomasztó üres lelátók előtt megrendezni-lejátszani egy-egy mérkőzést. A bajnokság viszont folytatódik, hiszen kiesőknek és feljutóknak is lennie kell – bár ki látja, mit hoz még a jövő?! Nem tudjuk, nem tudhatjuk mi történik még az elkövetkezendő hetekben-hónapokban, az viszont biztos, hogy csapatunk elvégezte az eltervezett feladatokat a felkészülési időszakban és igyekszünk úgy folytatni, ahogy abbahagytuk. A járvány által korábban megtépázott együttesünk vért-verítéket izzadva felállt a negatív szériából és utolsó két mérkőzésén hat pontot szerzett, ezzel ismét felléphetett a bajnoki táblázat kilencedik pozíciójába.

A huszonharmadik fordulóban az FC Ajka csapata az ellenfél és mindent összevetve, papíron egyértelműen mi vagyunk az esélyesebbek. Azt viszont mindenki tudja, hogy a talán minden idők legerősebb másodosztályú ligájában, bármi-bármikor megtörténhet. Ezért minden összecsapást egyformán komolyan kell venni, nincs helye kihagyásoknak, figyelmetlenségeknek – folyamatos fókusz és koncentráció szükséges, csak így lehetünk eredményesek a továbbiakban is. A két együttes közös történelme 2013-tól számítódik, azóta hat alkalommal találkoztunk a Veszprém megyeiekkel. A mérleg egyértelműen lila-fehér fölényt mutat, hiszen ahogy legutóbb (2020. auguszus 9-én) is békéscsabai győzelem (0-1) született, úgy egészen 2014-ig visszatekintve csak viharsarki sikereket olvashatunk ki a históriás könyvből. Az egykori bányászvárosiak mindössze egyszer, 2013. november 16-án tudtak 2-0 arányban győzni ellenünk, azóta viszont kivétel nélkül csabai diadalok szerepelnek az eseményfolyamban. A zöld-fehérek jelenleg 8 győzelem, 2 döntetlen és 11 vereség, valamint 26 bajnoki pont birtokában a táblázat 12. helyét foglalják el. Mivel a Békéscsaba négy egység előnyben (30 pont) áll hozzájuk képest, így győzelmük esetén sem előzhetnek meg minket. Jól kezdték, és a harmadik fordulóban ellenünk elszenvedett vereség ellenére, jól is folytatták a bajnokságot, így Ajkán már magasztosabb célok is szóba kerültek. Aztán sorban jöttek a betlik (pl. Ajka – Budaörs 1-5, DVSC – Ajka 5-3), így az álmokat kénytelenek voltak egyelőre elengedni. A tabellára pillantva látható, hogy függetlenül a pillanatnyi helyezéstől szinte mindenkinek érdemes egy kicsit hátrafelé is tekinteni, hiszen olyan szoros és kiegyensúlyozott a mezőny, hogy akár az aktuális fordulót követően a veszélyzónába, vagy annak közelébe kerülhet egy-egy csapat. Következő vendégeinkkel sincs ez másképp, hiszen 12-16. pozíciók között mindössze 2 pont a különbség, tehát adott esetben nagyot zuhanhatnak visszafelé.

 

FC Ajka – Békéscsaba 1912 Előre (2020. augusztus 9.)

Sárga cédulák miatti eltiltott egyik csapatban sincs, így a sérülteken kívül más körülmény nem nehezíti a szakmai stábok dolgát. Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Nagy Mihály Krisztiánnak, aki 14 (!) találatával vezeti a másodosztályú góllövő-listát. Régi ismerősöket is felfedezhetünk ellenfelünk keretében, hiszen például Irimiás Gergő István 2007 és 2014 között a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia növendéke volt. De említhetjük még Zvara Levente Mátyást is, aki 2012 és 2014 között erősítette utánpótlás csapatainkat.

A tél sosem arról szól – hiszen erre gyakorlatilag lehetőség sincs -, hogy komplett keret átalakításokat hajtsanak végre a csapatok, ilyenkor inkább finomhangolásról és a hiányosságok pótlásáról lehet beszélni, így aztán Ajkán sem volt igazolás-dömping. Bár az átigazolási időszak egészen 2021. február 14-ig tart, tehát még két héten keresztül van lehetőség érvényes szerződéssel nem rendelkező, vagy éppen szabadon igazolható játékosok szerzésére, de ettől függetlenül szezon közben egyik szakvezető sem szándékszik generális változtatásokra. Ajkán eddig egyetlen érkezőről tudni: Tóth Barna Szombathelyről érkezett a zöld-fehérek keretébe. Felkészülési mérkőzéseiken pedig a következő eredmények születtek: Ajka – Szolnok 1-0, Ajka – Soroksár 4-1.

A Békéscsaba 1912 Előre keretében történt változások: Oláh László Dávid Mosonmagyaróváron, Anton Bidzilya pedig Kaposváron folytatja. Váradi Ádám fél évre Hódmezővásárhelyre (NB III. Közép csoport) igazolt a további fejlődés reményében. Lászik Milán visszakerült második csapatunkhoz, Nikola Pantovic pedig el kíván igazolni Békéscsabáról.  A távozóknak mindent köszönünk, sikereket és sérülésmentes idényt kívánunk!

Kapcsolódó hivatkozás:

https://1912elore.hu/site/category/csapat/csapat-2020-2021-nb-ii/

Mészáros Márk megsérült a felkészülés folyamán, de a héten már teljes értékű edzésmunkát végzett. Gránicz Patrik és Pilán Márkó szintén maródi, ők egyelőre rehabilitációs tréningeken vesznek részt. Hodonicki Márk is sérüléssel küszködött a felkészülési időszakban, így szereplése egyelőre bizonytalan. Visszatért Békéscsabára Ilyés Tamás, aki ősszel a Körösladányi MSK NB3-as csapatában 11 találatig jutott. Az új évben több fiatal játékosunk (Tóth Bence, Zelik Csaba, Sipaki Patrik, Szabó Zsombor – jelenleg sérült, Pap Szabolcs, Kasik Ákos) is első csapatunkkal tréningezik, így jó eséllyel újabb akadémistáink mutatkozhatnak majd be a másodosztályban. Sok-sok lila-fehér sikert kívánunk!

Kis Károly: – Úgy gondolom, hogy amit a felkészülésre elterveztünk, azt el is tudtuk végezni. A játékosok csak úgy, mint eddig, nagyon jó hozzáállással végezték el a feladatokat, de ezzel eddig sem volt soha probléma itt a klubnál. A csapat mentalitása biztató és remélem, hogy egy jó tavasz előjele. Az első mérkőzés és a rajt nagyon sok mindent meghatároz, ezért szeretnénk jól indítani a tavaszt és sikeresen szerepelni Békéscsabán. Ellenfelünk az őszi szezon során itthon legyőzött bennünket és jelenleg a 9. helyről várják a folytatást. Egy agresszíven, szervezetten játszó csapat, akiknek a kombinatív játék is az erőssége. Amennyiben ki tudjuk hozni magunkból a maximumot, mindenképpen lesz esélyünk a jó eredmény elérésére! Mivel már szinte minden játékosunk átesett a víruson, így bízom benne, hogy a tavaszi szezonban nem kell ilyen problémákkal megküzdenünk. Arra senki nem tud választ adni, hogy hogyan fog alakulni a vírushelyzet, de bízom abban, hogy nem lesznek hiányzóink és a teljes keret a rendelkezésemre tud majd állni. Egy sérült játékosunk van Lengyel Béla személyében, akire egy ideig még nem tudunk számítani, de Ő is már a rehabilitációját végzi.

Békéscsaba 1912 Előre – FC Ajka mérkőzés játékvezetőjeként Takács Jánost akkreditálta a szövetség. Segítőiként Márkus Pétert és Szilágyi Norbertet jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Nagy Norbert látja el. Az 1972-es születésű sporival utoljára 2020. augusztus 26-án, a Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC 1-1 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása során eddig 865 sárga- és 77 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021-es szezon 22. fordulóját január 31-én (vasárnap) 13:00 órától Nyíregyháza Spartacus FC – Soroksár SC, Békéscsaba 1912 Előre – FC Ajka, Aqvital FC Csákvár – Vasas FC, Szentlőrinc – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Budaörs – Szolnoki MÁV FC, Dorogi FC – DEAC, 17:00 órától Kolorcity Kazincbarcika SC – Kaposvári Rákóczi FC, Szombathelyi Haladás – Gyirmót FC Győr, DVSC – BFC Siófok, valamint 18:30 órától WKW ETO FC Győr – PMFC párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázatot továbbra is a DVSC  (48 pont) vezeti, második a PMFC (40 pont), a bronzérmes pozícióban pedig a Budaörs (39 pont) áll. A sereghajtó helyeken ezúttal a Dorog-Csákvár-DEAC trió osztozkodik. Az elmúlt időszak történéseihez tartozik, hogy két klubnál is edzőváltások történtek: Kazincbarcikán Pacsi Bálint, míg Szegeden Dragan Vukmir iránytja a munkát.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében esős-havas időjárás várható, a hőmérséklet -1 és +2 Celsius fok között alakulhat. A Nap 2021. január 31-én 16 óra 45 perckor nyugszik.

A mérkőzések továbbra is zárt kapuk mögött – nézők jelenléte nélkül – kerülnek megrendezésre, de a Békéscsabai Médiacentrum Kft. jóvoltából ezúttal is tudják majd élőben követni az összecsapást, hiszen live stream formájában YouTube csatornájukon, Facebook oldalukon, valamint a 7.Tv műsorán is közvetítik az eseményt.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Kapcsolódó hivatkozás:

https://fcajka.hu/kis-karoly-szeretnenk-jol-inditani-a-tavaszt/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

Beharangozó: Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre

Hatvanharmadszor csap össze a Békéscsaba 1912 Előre a Vasas FC együttesével 2020. december 13-án (vasárnap) este 19:45 órától, a Merkantil Bank NB II Liga idei kiírásának 21. fordulójában. A mérkőzés eredeti kezdési időpontja a televíziós közvetítés miatt módosult, így az M4 Sport csatornán élőben követhetik az eseményeket.

Pikáns, egyben több szempontból is fontos forduló előtt állunk és bizakodva, valamint a Szeged elleni magabiztos győzelem eredményeképpen sikerélménnyel feltöltődve futhatunk neki a 2020-as év utolsó rangadójának. Némileg skizofrén a helyzet, hiszen az idény elején vendéglátóink vezetőedzője, Schindler Szabolcs még csapatunkat irányította és vezetésével jöttek is az eredmények. Valószínűleg az elért sikereknek is köszönhetően szeptemberben a Vasashoz szerződött, hiszen az Angyalföldiek vacak szezonkezdése indokolttá tette edzőváltásukat. Nálunk viszont gyakorlatilag a derült égből villámcsapás szituáció alakult ki, az átmenet természetesen időt vett igénybe, ráadásul az új szakmai stáb a koronavírus-járvány miatt csak jó néhány nap elteltével tudta megkezdeni az érdemi, közvetlen munkát. A továbbiakat pedig nem kell ecsetelnünk, hiszen a COVID-19 fertőzés által okozott kár csapatunk teljesítményét szinte teljes mértékben meghatározta. A kék-pirosak is megküzdöttek már valamilyen szinten a fertőzéssel, de egyelőre még szerencséjük volt, hiszen a tömeges megbetegedés elkerülte őket. A pikantériát viszont tovább fokozza az is, hogy vendéglátóink keretében többen is a Lilákat erősítették korábban – akár az első csapat, akár az utánpótlás szintjén -, hiszen elegendő például Birtalan Botond, Otigba Kenneth, Silye Erik vagy Viczián Ádám nevét említenünk. A játékosokról szót ejtve: a Vasasnál igen hosszú a kispad, hiszen a 31 fős gyakorlatilag első osztályú keretből, van bőven merítési és variációs lehetősége a szakmai stábnak. Ezzel együtt a döcögős indulás után beérni látszanak – a lehetőségek által is biztosított – erőfeszítések, hiszen igen jó sorozatban vannak. A Vasas egészen szeptember 27. óta (Vasas FC – Gyirmót FC Győr 2-0) nem kapott ki,  azóta viszont 9 győzelem és mindössze 1 döntetlen szerepel nevük mellett. Összességében ez a teljesítmény mindenképpen megsüvegelendő, így egyáltalán nem véletlen, hogy mára a tabella 4. pozíciójába rangsorolták magukat. A húsz forduló alatt szerzett 11 győzelem, 6 döntetlen, 3 vereség és az eredményekből adódó 39 bajnoki egység abszolút nyílttá tette a feljutásra jó eséllyel pályázó csapatok közti küzdelmet, hiszen pillanatnyilag három együttes (Budaörs, PMFC, Vasas FC) bír ennyi (39) bajnoki ponttal. Tehát nyugodtan kimondhatjuk, hogy ősszel még semmi sem dőlt el – szerencsére -, és a bajnokság tavaszra is jócskán tartogathat majd izgalmakat és meglepetéseket. Mindig tartsuk szem előtt, hogy a másodosztályban igen sokat számít, hogy egy-egy csapatnak mennyire sikerül a téli felkészülés, milyen módon tudnak esetleg erősíteni-igazolni-alakítani, valamint a sérülések-betegségek milyen mértékben befolyásolják életüket?! Mindent összevetve egyáltalán nem lefutott a bajnokság, bár a DVSC hat ponttal vezet a második helyezett előtt, ez azonban bármelyik üldöző által ledolgozhatónak nevezhető.

A két mérkőző fél eddigi történelmét szemlélve viszont – az idei előzményeket tekintve, némileg meglepő módon -, a másodosztályú összecsapásokat vizsgálva mi állunk jobban. Ebben a ligában tizenegy alkalommal találkoztunk és a mérleg nyelve éppen felénk billen, hiszen háromszor mi, kétszer pedig vendéglátóink győztek, valamint hat alkalommal döntetlent mutattak az eredményjelzők a mérkőzések végén. Ezzel együtt kijelenthetjük, hogy az utóbbi hat évben mi vagyunk a Vasas mumusa. Egyáltalán nem baj, ha érzik a nyomást és szem elé helyezzük ezt a tényt – engedtessék meg nekünk -, hiszen jelen állapotunkban egyáltalán nem lépünk esélytelenül pályára. A statisztika szerint a Vasas utoljára 2014. szeptember 20-án tudta legyőzni (3-2) a Békéscsabát. Az eltelt több, mint hat év alatt mindössze három alkalommal végződtek döntetlenekre a meccsek, a további három összecsapás pedig csabai sikerrel zárult. Utoljára 2020. augusztus 5-én hazai körülmények között találkozhattunk az angyalföldiekkel, amikor 1-1 arányú döntetlen eredmény született a Kórház utcában.

A Békéscsaba 1912 Előre legutóbbi győzelmével igen hosszú nyeretlenségi sorozatot és gólcsendet zárt le és hagyott maga mögött. Ezzel a létfontosságú három ponttal előrébb soroltuk magunkat a tabellán, így 20 lejátszott mérkőzés után 7 győzelem, 6 döntetlen, 7 vereség, valamint 27 bajnoki egység birtokában, az igen szoros tabella (a 7. és 12. helyek között mindössze 3 pont a differencia) 11. helyét foglaljuk el. Egy újabb nagyszerű győzelem és némi szerencse árán akár újabb négy helyet is lépegethetnénk, de egy döntetlen is igen sokat érhetne a végelszámolásnál.

Színes lapok miatti eltiltott egyik csapatban sincs, a góllövők tekintetében viszont érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Balajti Ádámnak és Radó Andrásnak, akik 7-7 találattal járultak hozzá csapatuk eddigi sikereihez. A képzeletbeli félidei és hazai-vendég táblázat szerint is igen jól teljesít a Vasas, hiszen előbbi riport hatodik, utóbbi negyedik pozícióját foglalják el. Az adatok értelmezése alapján tíz hazai mérkőzésükből hatszor győztek, négyszer döntetlent játszottak, ami azt jelenti, hogy az idén otthon még egyszer sem kaptak ki. Az esetleges pontszerzés jelentőségét érdemes tehát ebből a nézőpontból is szemlélni. A sérültekről is szót ejtve: Birtalan Botond egészen biztosan nem léphet pályára, hiszen információink szerint megműtötték (sportsérv) és teljes felépülése több hetet vesz igénybe. Kleisz Mrák szintén sérülés miatt nem áll rendelkezésre, hiszen jelenleg még rehabilitációja zajlik. Hazai részről szerencsére nincs változás, kisebb ütés-kopás több játékosunknál is előfordul, de ezeket masszőrjeink és az orvosi stáb generálozza. Hodonicki Márk viszont – ahogy azt már korábban közöltük -, az idén sajnos már nem lesz bevethető.

Csapatunk programja erre az évre gyakorlatilag a Vasas elleni mérkőzéssel zárul, hiszen a rendelkezések miatt ezúttal nem kerülhet sor a hagyományos évadzáró rendezvényre sem, így a meccs után mindenki szabadságra mehet. A szakmai stáb és játékosaink legközelebb 2021. január 4-én találkoznak, amikor a kötelező COVID-19 teszteléssel és orvosi vizsgálatokkal veszi majd kezdetét a téli felkészülési időszak. Természetesen az eltávozás idejére mindenki egyéni edzésprogramot kap és online módon folyamatos kapcsolatban marad a stábbal. Az év eleji programban három felkészülési mérkőzés, valamint január 18-23. között algyői edzőtáborozás is szerepel. A tervek szerint január 16-án fogadjuk a Kecskemét együttesét, január 20-án pedig Szegedre utazunk. Egy ellenfél még nincs véglegesítve, de amint ez is konkretizálódik, rögzíteni fogjuk a naptárban.

Preisinger Sándor: – Szerencsére a héten már nagyobb terhelést adhattunk a srácoknak, ami remélem segít minket a hétvégén. Egy jó formában lévő Vasasra készülünk, ráadásul nagyon jó a játékosállományuk az NB II-höz képest. Most már látszik, hogy a csapatuk összeállt, hiszen az eredményeik is jönnek.

Schindler Szabolcs: – Tisztában vagyunk vele, hogy egy jó csapat ellen fogunk játszani. A bajnokság eleje nekik jól indult, utána a koronavírus hozzájuk is elért, több mérkőzést elveszítettek, csak az utóbbi időben kezdtek el kiegyenesedni. Egyáltalán nem számítunk könnyű mérkőzésre, ismerjük az erényeiket, mi viszont mindent meg fogunk tenni azért, hogy itthon tartsuk a három pontot.

A Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Berke Balázst akkreditálta a szövetség. Segítőiként Varga Gábort és Punyi Gyulát jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Rúsz Márton látja el. Az 1984-es születésű sporival utoljára 2016. szeptember 15-én, a HR-Rent Kozármisleny – Békéscsaba 1912 Előre 0-2 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása során eddig 836 sárga- és 51 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021-es szezon 21. fordulóját december 13-án (vasárnap) 13:00 órától BFC Siófok – Budaörs, Szolnoki MÁV FC – Szombathelyi Haladás, Gyirmót FC Győr – Szentlőrinc, Kaposvári Rákóczi FC – WKW ETO FC Győr, Soroksár SC – Dorogi FC, DVSC – DEAC, 17:00 órától Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Aqvital FC Csákvár, Kolorcity Kazincbarcika SC – FC Ajka, 19:45 órától Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre, valamint 2020. december 14-én (hétfő) 20:00 órától PMFC – Nyíregyháza Spartacus FC párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázatot továbbra is a DVSC  (45 pont) vezeti, második a Budaörs (39 pont), a bronzérmes pozíciót pedig még mindig a PMFC (39 pont) birtokolja. A sereghajtó helyeken pedig a Kazincbarcika-Csákvár-DEAC trió osztozkodik.

Az előrejelzés szerint Budapest közepesen felhős időjárás várható, helyenként köd is előfordulhat és 9 Celsius fokos maximális hőmérsékletre lehet számítani. A Nap ezen a napon 15 óra 54 perckor nyugszik.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Kapcsolódó hivatkozás:

http://www.vasasfc.hu/hirek/utolso_idei_ellenfelunk_a_bekescsaba-4784

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia

A 42. dél-alföldi rangadóval folytatódik a bajnokság a Lilák számára, amikor 2020. december 6-án (vasárnap) 13:00 órától a Szeged-Csanád Grosics Akadémia csapatát fogadjuk a Kórház utcai Stadionban.

A mérkőzések továbbra is zárt kapuk mögött – nézők jelenléte nélkül – kerülnek megrendezésre, de a Békéscsabai Médiacentrum Kft. jóvoltából ezúttal is tudják majd élőben követni az összecsapást, hiszen live stream formájában YouTube csatornájukon, Facebook oldalukon, valamint a 7.Tv műsorán is közvetítik az eseményt.

Nem fogjuk ragozni a dolgot, hiszen akik értik és tudják, esetleg megtapasztalták a fertőzés igen kellemetlen hatásait, azok számára felesleges taglalnunk a témát, akik pedig tagadják és nevetséges jelzővel illetik a vírust, őket nincs szándékunkban meggyőzni bármiről is, hiszen ez nem a mi feladatunk.

Mindentől függetlenül helyzetünk nem éppen szívderítő, ezáltal létfontosságú, hogy a 2020-as évben még szerezhető hat pontból, minél többet sikerüljön begyűjteni. Az is nagyon lényeges lenne, hogy végre gólt szerezzünk, hiszen az 557 bajnoki perc óta (a DVSC elleni mérkőzést nem számolva) gólínséget illendő lenne megtörni! Játékosaink és a szakmai stáb is tisztában van a szituációval, éppen ezért mindenki százszázalékos koncentrációval és erőbedobással készül, hogy az átok és a rontás csak rossz emlék maradjon. Negatív széria minden szezonban volt és lesz is, és korábban is előfordultak nehéz, sőt lehetetlennek tűnő helyzetek – amely bármelyik másik csapatnál is bekövetkezhetnek. Azokból is, így ebből is fel fog állni csapatunk, hiszen ilyen a versenysport, egyszer fent, máskor lent. Ehhez persze extra teljesítmény szükséges mindenkitől és ez napról-napra nagyobb eséllyel tud majd megvalósulni, ahogy labdarúgóink visszanyerik régi erejüket és ezzel párhuzamosan nyilván egyre jobb és jobb produkcióra lesznek képesek. Egy azonban biztos és a futball egyik örök igazsága, hogy egy mérkőzésnek akkor van vége, amikor a játékvezető lefújja, így az utolsó pillanatokig maximális fókusz szükséges ahhoz, hogy egy-egy összecsapás, ezáltal a szerezhető létfontosságú pontok ne az utolsó pillanatokban ússzanak el.

A 2020/2021-es idény nem indult jól a Csongrád megyeiek számára, hiszen egy parázs és igen jó hangulatú szezonnyitó mérkőzésen éppen mi törtünk borsot az orruk alá, amikor 2020. augusztus 2-án 1-2 arányban hoztuk el a három pontot a Szent Gellért Fórumból. A soron következő mérkőzést ismét rangadónak minősíthetjük, hiszen jelen pillanatban mindkét együttes 24-24 ponttal bír, a pillanatnyi rangsorban pedig – eggyel több (7) győzelmüknek köszönhetően – a Szeged áll jobb helyen (12). Mindez azt jelenti, hogy a mérkőzés hatpontos, hiszen bármelyik fél győz, az hatalmas lépést tehet előre. A matekból adódik, hogy a Békéscsaba 6 győzelem, 6 döntetlen, 7 vereség, valamint 23 bajnoki pont birtokában a 13. helyen áll. Ha pedig már osztunk-szorzunk, akkor arról is érdemes szót ejteni, hogy egy esetleges győzelem esetén – amire sajnos már 2020. október 18. óta nem került sor -, szerencsés esetben akár két helyet is foghatnánk. Ehhez persze az is szükséges, hogy az ETO – Ajka mérkőzés ne végződjön döntetlen eredménnyel. Egy szó, mint száz a tét hatalmas, a nyomás és a felelősség még nagyobb, ezt pedig igen nehéz lesz szervezett, türelmes, higgadt és eredményes játékkal felülírni. De, ez van most, így ilyen helyzetben és körülmények között kell teljesíteni!

A történeti visszatekintések a két csapattal kapcsolatban nem egészen egyértelműek, hiszen a szegediek hovatartozását nem mindenki szemléli egyformán, ráadásul a csapat névváltozásai miatt sem teljesen tiszta a kép. A két világháború közötti számtalan délkerületi bajnoki összecsapást követően 1945-1991 között tizennégyszer találkozott egymással a Szeged és a Békéscsaba az NB I-ben, ám ezt követően a Tisza-partiak kiesése miatt már csak a második vonalban mérkőzhettek. 1949-2017 között még huszonötször a másodosztályban és ezeken a találkozókon kezdetben még a szegediek szerepeltek jobban. Az összesített NB I-es és NB II-es bajnoki mérleg szerint a vasárnapi összecsapás előtt a szegediek 13 bajnoki győzelemnél tartanak és 11 döntetlen mellett, a csabaiak már 16 alkalommal győztek. Ha viszont szigorúan az 1952 utáni időszakot vizsgáljuk, azon belül is a másodosztályú szerepléseket – hiszen jelen helyzetben ennek van értelme -, akkor a mérleg egyértelműen a Békéscsaba felé billen. A 22 lejátszott mérkőzésből 11 alkalommal mi kerültünk ki győztesen, míg 8 döntetlen mellett mindössze 3 alkalommal sikerült az üdvösség ellenfelünknek.

A Tisza-partiak túl nagy meglepetéssel nem tudtak szolgálni a 2020/2021-es idényben, pedig nagyon úgy indultak a dolognak, hogy idén ráhajtanak a felfelé történő osztályváltásra. Rögtön az elején letörtük a szarvukat, aztán sorozatban nem úgy alakult a sorsuk, amint azt elképzelték, hiszen az első hat fordulóban nem jött össze a győzelem. Csak augusztus végén, a Siófok ellenében – akik egyébként akkor még igen gyenge lábakon álltak – tört meg a jég, majd a következő felvonásban a Szolnok ellen is sikerült megszerezniük a három pontot. Azóta viszont gyakorlatilag küzdenek a sorminta fogalmával és a szerzett góljaik száma sem haladja meg az elegendőt (18). Tovább elemezve hatékonyságukat a félidei és az idegenbeli képzeletbeli tabellán is a 13. helyet birtokolják. Mindezektől elvonatkoztatva érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Germán Tamásnak és Takács Tamásnak is, hiszen előbbi 4, utóbbi pedig 3 találattal járult hozzá csapata sikereihez.

Az előzőekben taglalt helyzetünket ezúttal sajnos eltiltások is nehezítik, hiszen Kitl és Hursán kigyűlt (5-5) sárga céduláiknak köszönhetően ezúttal nem léphetnek pályára. Király szereplése még mindig bizonytalan, bár combsérülése szépen javul és ahogy ismerjük, rajta egyébként sem fog múlni. Hodonicki visszatérésére az idén már nincs esély, de bízunk benne, hogy sarok-sérüléséből felépülve a felkészülést már időben megkezdheti jövőre. Vendégeink szakvezetője továbbra sem számíthat majd a hosszabb ideje sérüléssel bajlódó Tóth Gáborra, Kóródi Nándorra és Szilvási Péterre sem. Nem lesz ott a pályán a rutinos balhátvéd, Mohl Dávid sem – aki Kazincbarcikán megkapta szezonbeli ötödik sárga lapját.

A sok-sok betegség, sérülés és egyéb negatívum mellett jó hírrel is szolgálhatunk, hiszen amennyiben Gránicz Patrik pályára lép vasárnap, úgy ez lesz a 100. mérkőzése lila-fehér színekben! Patriknak előre is gratulálunk és csakis azt kívánhatjuk, hogy legalább egy góllal sikerüljön megkoronázni az alkalmat! (Köszönet a statisztikáért Juhász Zoltánnak – magyarfutball.hu)!

Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia mérkőzés játékvezetőjeként Kovács Imrét akkreditálta a szövetség. Segítőiként Kovács II. Gábort és Kovács Gábort (1980) jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Dolnegó Bálint látja el. Az 1989-es születésű sporival 2020. november 25-én, a Szolnoki MÁV FC – Békéscsaba 1912 Előre 0-0 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 296 sárga- és 16 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021-es szezon 20. fordulóját december 6-án (vasárnap) 13:00 órától DEAC – Soroksár SC, Dorogi FC – PMFC, Nyíregyháza Spartacus FC – Kaposvári Rákóczi FC, WKW ETO FC Győr – FC Ajka, Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Aqvital FC Csákvár – Gyirmót FC Győr, Szentlőrinc – Szolnoki MÁV FC, 17:00 órától Kolorcity Kazincbarcika SC – Vasas FC, 19:30 órától Budaörs – DVSC, valamint 20:00 órától Szombathelyi Haladás – BFC Siófok párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázatot továbbra is a DVSC  (42 pont) vezeti, második a Budaörs (39 pont), a bronzérmes pozícióban pedig a Pécs (36 pont) áll. A sereghajtó helyeken ezúttal a Kazincbarcika-Csákvár-DEAC trió osztozkodik. A hét történéseihez tartozik, hogy a kieső helyre csúszó Kazincbarcika vezetőedzői pozíciójából távozott Vitelki Zoltán. Új mester érkezéséről cikkünk közzétételének pillanatában még nem volt tudomásunk, a csapat edzéseit jelenleg Kriston István irányítja.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében meglepően barátságos időjárás várható, közepesen felhős lesz az ég, és akár 15 Celsius fokos maximális hőmérsékletre is lehet számítani. A Nap ezen a napon 15 óra 54 perckor nyugszik.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Kapcsolódó hivatkozások:

https://www.szeged-grosicsakademia.hu/hir/1579/a-del-alfoldi-derbi-kovetkezik

http://www.szeged1899.hu/news_listone.php?id=1679

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.