Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – BKV Előre

Hazai pályán folytatódik a feljutásért folytatott harc első csapatunk számára, így a 25. fordulóban 2024. április 21-én (vasárnap) 17:00 órától a BKV Előre együttesét fogadjuk a Kórház utcában.

Békéscsaba 1912 Előre - BKV Előre

Az újabb meggyőző dabasi (0-3) teljesítményünkkel továbbra is vezetjük a táblázatot, őrizzük hét pont előnyünket az egyetlen rivális ESMTK-val szemben. Többféle mutató szerint is csapatunk viszi a prímet a harmadosztályban – ezekről korábban már írtunk -, így továbbra is minden jó irányban halad a másodosztály felé vezető úton. Szerencsére komolyabb sérülést senki sem szenvedett az előző fordulóban, és korábbi sérültjeink is majdnem visszanyerték százszázalékos állapotukat, ezáltal a szakmai stáb variációs lehetőségei is tovább bővülhetnek. Jó-jó, mondják többen, de a lényeg és a nehezebb mérkőzések csak most jönnek! Igen, ebben is lehet valami, bár – mindenféle beképzeltség nélkül – véleményünk szerint az előttünk álló meccseket is csak magunknak tehetjük nehézzé! Továbbra is taktikus, türelmes és megalkuvást nem tűrő futballra és fellépésre van szükség, akkor pedig nincs olyan csapat, aki megakadályozhatná céljaink elérését. Nem kell foglalkozni az idegenbeli körülményekkel, csak az előttünk álló feladatra szabad koncentrálni, hazai pályán pedig óriási segítség lehet közönségünk bíztatása, szurkolása!

Következő ellenfelünk a BKV Előre két vereségből érkezik a Viharsarokba (BKV Előre – ESMTK 0-3 és Szolnoki MÁV FC – BKV Előre 4-1), így az ezeket megelőző jó sorozatuk után negatív spirálba kerülhettek – ez persze számunkra egyáltalán nem baj. Az előző fordulóban ráadásul piros lappal kiállították a télen igazolt Soós Dávid Attilát, akit az aktuális fegyelmi határozat szerint két meccsre tiltottak el. Szerencsére csapatunk összeállítását a szokásosnak mondható kisebb, harci sérüléseken kívül semmi más nem befolyásolja, legfeljebb a vármegyei csapatnál visszajátszó néhány fő, akik egyébként szintén április 21-én (vasárnap) 15:00 órától lépnek pályára a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián. A hozzánk hasonlóan 1912-ben alakult budapesti közlekedésiek együttese egyébként 24 forduló teljesítése után 12 győzelem, 3 döntetlen, 9 vereség és az ezekkel együtt járó 39 pont birtokában – cikkünk írásának pillanatában – a táblázat hatodik pozícióját foglalja el. Visszatekintve az elmúlt szezonokra, számukra a 2021/2022-es idény sikerült legjobban, amikor sokáig versenyben voltak a bajnoki címért és a feljutásért is, végül némileg csalódva meg kellett elégedniük a bronzéremmel. Azóta ismét próbálják keresni a helyüket, stabil középcsapatként a feljutásra nincs esélyük, de a kiesés rémével sem kell foglalkozniuk.

Az mindenesetre egyértelmű, hogy a focit játszó csapatról van szó, tehát soha sem szabad leírni őket, még akkor sem ha a legutóbbi két forduló nem egészen úgy sikerült, ahogy szerették volna. Az is látható, hogy nagyjából ugyanannyi gólt rúgnak (32), mint kapnak (38), így a mínusz hatos gólkülönbség, na meg az eddig szerzett döntetlenek száma (3) arra enged következtetni, hogy nem a bunkerfocit és a védekezést helyezik előtérbe. Ez a közönség számára mindenképpen jó hír, hiszen a két csapat találkozásai alkalmával utoljára 1970-ben fordult elő gólnélküli döntetlen. Első csapatként egyébként összesen harmincnyolc alkalommal mérkőztünk egymással a másod- illetve a harmadosztályban. A másodosztályú mérleg vendéglátóink felé billenti a mérleg nyelvét, mert 12 BKV győzelem és 8 döntetlen mellett, 10 csabai sikert olvashatunk ki a statisztikából. A harmadosztályban szerényebb számban, tizenkétszer találkozhattunk egymással (az első-, illetve második csapatainkat is beleszámolva) és itt is fővárosi fölény mutatkozik, hiszen hat BKV győzelem és két döntetlen mellett, csak négy meccsen tudtunk győzni ellenük. Utoljára 2023. október 8-án Budapesten találkoztunk velük, amikor 0-3 arányú békéscsabai győzelem született. Minden összevetve tehát van még mit kozmetikázni a mérlegen, így a cél mindenképpen és egyértelműen egy újabb győzelem.

Csató Sándor: – Úgy készülünk, hogy hazai pályán csak a győzelem elfogadható. Fogynak a játéknapok, nem hibázhatunk a céljaink megvalósítása érdekében. Aktuális ellenfelünk egy játszós csapat és tele van akadémiákról kikerülő, fiatal labdarúgókkal. Azt is lehet látni a bajnokság jelen szakaszában, hogy akik számára már nincs különösebb tét, azok a csapatok felszabadultan játszanak. Már Dabason is megtapasztaltuk, hogy ellenük minden meccsen meg kell szakadnunk annak érdekében, hogy nyerjünk. Arra számítok, hogy amíg nem tudunk megfelelő előnyt kiharcolni, addig rendkívül nehéz dolgunk lesz. A héten mély talajú pályán edzettünk, ami nem segítette az apróbb sérülések rehabilitációját, eltiltottunk viszont nincs.

A Békéscsaba 1912 Előre – BKV Előre mérkőzés játékvezetőjeként Takács Ákost, segítőiként Szilágyi Norbertet és dr. Gavalla-Kulcsár Juditot akkreditálta a szövetség. Az 1997-es születésű sporival 2023. szeptember 30-án, a Békéscsaba 1912 Előre – Meton-FC Dabas SE 3-0 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során a harmadik vonalban eddig 588 sárga- és 27 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 25. fordulóját 2024. április 21-én (vasárnap) 11:00 órától Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Meton-FC Dabas SE, Vasas FC II. – Martfűi LSE, 17:00 órától Szolnoki MÁV FC – ESMTK, Békéscsaba 1912 Előre – BKV Előre, Körösladányi MSK – Budapest Honvéd-MFA II., Hódmezővásárhelyi FC – Füzesgyarmati SK, Ceglédi VSE – Kecskeméti TE 1911 II., valamint Pénzügyőr SE – Monor SE párosításokban rendezik meg.

Hatvanöt bajnoki pont birtokában továbbra is a Békéscsaba 1912 Előre vezeti a táblázatot, hét ponttal lemaradva az ESMTK következik a második helyen, míg a sereghajtó pozíciókban a Kecskemét II. (13.), Füzesgyarmat (14.), a Szeged II. (15.), valamint a Cegléd (16.) áll. Ebben a fordulóban a Kecskemét II. – Cegléd mérkőzés nagyjából kiesési rangadónak minősíthető, hiszen egymástól vehetnek el pontokat a csapatok. Amennyiben a lilák győzni tudnának, akkor a Cegléd sorsra szinte matematikailag is eldől. Mivel hat forduló maradt a bajnokságból, így élesedik a helyzet a másik három csoportban is. Észak-Keleten jelenleg pontszám azonossággal (50-50) a Putnok és a Kisvárda II. áll az első két helyen – érdekes a szituáció, hiszen a Kisvárda első csapata gyakorlatilag kiesett az elsőből a második osztályba, így NB3-as csapatuk a bajnoki címen kívül mást nem érhet el a dologgal. Észak-Nyugaton a Tatabánya (53 pont) az elmúlt két fordulóban győzni tudott a Veszprémmel (47 pont) ellentétben, így hat ponttal elléptek az őket üldöző királynék városának együttesétől. Dél-Nyugaton az Iváncsa (64 pont) már négy egység előnyt dolgozott össze a Szentlőrinccel (60 pont) szemben, így a Baranya vármegyeiek számára elúszni látszik az osztályozó elérésének lehetősége. A Kisvárda első csapatának kiesését már említettük, ugyanakkor érdemes azt is tudni, hogy a Mezőkövesd csapata is a második vonalban folytatja majd jövőre, de felfelé válthat majd osztályt talán a Nyíregyháza, ETO és Vasas hármas közül két együttes is. A másodosztályú kiesők közé sorolhatjuk a jelenlegi állás szerint a BVSC-Zuglót, a Siófokot, a Tiszakécskét és a Mosonmagyaróvárt. Ha eljátszunk a gondolattal, akkor jelen pillanatban így nézne ki a 2024/2025-ös szezon 16 résztvevős, NB2-es mezőnye (ABC-rendben): Aqvital FC Csákvár, Budafoki MTE, Budapest Honvéd, ETO FC Győr, FC Ajka, Gyirmót FC Győr, HR-Rent Kozármisleny, Kisvárda Master Good, Kolorcity Kazincbarcika SC, Mezőkövesd-Zsóry FC, PMFC, Soroksár SC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Szombathelyi Haladás, valamint a két NB3-as feljutó.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében újabb hidegfront érkezése várható záporral-zivatarral, a legmagasabb nappali hőmérséklet csupán +17 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2024. április 21-én (vasárnap) 19 óra 43 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: Meton-FC Dabas SE – Békéscsaba 1912 Előre

A harmadosztályú bajnokság 24. fordulója következik 2024. április 14-én (vasárnap) és a Békéscsaba 1912 Előre első csapata 16:00 órás kezdési időpontban Dabason lép pályára.

Meton-FC Dabas SE - Békéscsaba 1912 Előre

Mindenféle fura visszhang jött szembe a Honvéd II. elleni mérkőzés (1-0) után, de szándékosan nem szeretnénk ezeket részletezni, hiszen sosem volt szándékunk felvenni a kesztyűt, vagy bármilyen provokációnak felülni – bár jelen helyzetben érthetetlennek tartjuk ezeket. Itt szeretnénk ismét leszögezni, hogy továbbra is mindenki azon dolgozik a klubnál, hogy a lehető legtöbb mérkőzésen győzni tudjunk, minél több pontot gyűjtve megnyerjük a bajnokságot, majd az osztályozó mérkőzéseken ki tudjuk harcolni a feljutást, így a 2024/2025-ös idényben újra a másodosztályban tudjunk szerepelni. Azt senki sem mondta, hogy könnyű lesz, nem lehet minden meccsen parádézni és kizárt dolog, hogy ne legyenek egy csapat életében kisebb-nagyobb mélypontok. Ilyesmiről azonban esetünkben szerencsére nem lehet beszélni, a motiváció és az akarat is megvan, de mégis vannak olyan napok, amikor nem minden alakul úgy, ahogy elterveztük – ilyen az élet, a sport, a labdarúgás. Szerintünk ez mindenki számára világos lehet, mint ahogy az is, hogy a negatív, vészjósló megjegyzések egyáltalán nem viszik előre a dolgokat, sőt! Nyilván az építő jellegű kritikákkal nincs semmi gond – ezeket tisztelettel megköszönjük – és higgyék el a stáb, a vezetőség is látja-tudja, hogy miben és milyen módon szükséges még javulnunk, fejlődnünk. Ideális állapot sosem lesz, olyan nem létezik a sportban, a zavaró körülményeket lehet és kell is minimalizálni, de teljesen tökéletes státusz egyik klub, egyik csapat életében sem lesz. A számokkal, a tényekkel viszont nem nagyon lehet vitatkozni, így azzal sem, hogy csapatunk 2024-ben még veretlen, továbbra is magabiztosan, hét pont előny birtokában vezeti a táblázatot, ami a lényeghez bőven elegendő. Azt is tudjuk, hogy mindenki minket szeretne megverni, adott esetben életük mérkőzése is összejöhet az ellenfélnek. De, ettől függetlenül számunkra és tudjuk, hogy szurkolóink számára is csak a győzelem elfogadható minden esetben. Ennek tudatában lépünk pályára minden tétmeccsen, tehát szó sincs arról, hogy tartalékolnánk vagy ne vennénk komolyan az ellenfelet – ezt is érdemes tisztába tenni.

Békéscsaba 1912 Előre - Meton-FC Dabas SE 3-0 (1-0)

Maradjunk még a makacs dolgoknál, a számoknál néhány mondat erejéig. A jelenlegi állapotban összehasonlítva a négy harmadosztályú csoportot vezető együtteseket, több kritérium szerint is mi vagyunk a legjobbak. A legtöbb pontot (62) mi szereztük és a vereségek számában is mi rendelkezünk a legkiemelkedőbb mutatóval, hiszen mindössze egyetlen egyszer maradtunk alul az egész idényben. A rúgott gólok számában (68) is vezetjük a képzeletbeli táblázatot úgy, hogy a legkevesebb gólt (17) kaptuk a négy csoport jelenlegi első helyezettjei közül, így aztán gólkülönbségünk (+51) is nyilván a legtöbb. A leghosszabb veretlenségi sorozatot (15) a Putnok produkálta a nyilvánvalóan sokkal könnyebb Észak-keleti csoportban (nem megbántva ezzel senkit), mi az Iváncsával együtt leghosszabb 12-12 mérkőzésen keresztül voltunk veretlenek. Mesterünk mérlege is igen jól néz ki, hiszen 25 vezetőedzőként eltöltött meccs után (ebből 3 Magyar Kupa, a többi bajnoki), 21 győzelem, 2 döntetlen és 2 vereség egyenleggel bravúrosnak mondható a produktum. Nyilván lehetne még ragozni számtalan más szempont szerint is a dolgot, hiszen amikor egy csapat ilyen szinten oldja meg az elméletben kötelező feladatokat, akkor sokféle statisztikát lehet kinyerni, ami alátámasztja a dolgokat, a lényeg azonban a bajnoki tabellán látszik, ezzel pedig senki sem tud vitatkozni.

Következő ellenfelünk a Dabas, a harmadosztály egyik klasszikus középcsapatának számít. Jelenleg 8 győzelem, 5 döntetlen, 10 vereség és az ezekkel együtt járó 29 bajnoki pont birtokában, a táblázat 9. helyét foglalják el. Az idei első mérkőzésüket megnyerték Füzesgyarmaton (2-4), azóta viszont sorozatban ötször kaptak ki, tehát fogalmazhatunk úgy, nincsenek jó passzban. Az előző fordulóban – bár egy-két szituációt kifogásoltak – az ESMTK csapatától szenvedtek 0-3 arányú vereséget, most viszont hazai körülmények között nyilvánvalóan ellenünk próbálnak meg kozmetikázni az eredménysoron. Gyakorlatilag minden-mindegy alapon focizhatnak, hiszen a kiesés veszélye jó eséllyel nem fenyegeti őket, az ellenünk elért bármilyen pozitív eredményt pedig bravúrnak könyvelhetnék el. A dabasi klub többféle néven is szerepelt már a bajnokságokban, így második együttesünk többször is találkozott velük: Dabas-Gyón néven 1-1 győzelem és vereség ellenünk mérlegük, majd már Meton-FC Dabas elnevezéssel 3 győzelem, valamint egy vereség egyenleggel bírnak. Első csapatként 2023. szeptember 30-án találkoztunk velük bajnoki mérkőzésen, amikor 3-0 arányú békéscsabai győzelem születetett.

Eltiltott játékos egyik csapatnál sem lesz, kisebb sérülések, betegségek azonban befolyásolhatják csapatunk keretének kijelölését. Mivel vármegyei csapatunk pénteken 17:00 órától a Gyulai Termál FC ellen játszik megyei rangadót, így jó eséllyel többen is visszajátszhatnak majd. Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Lettner Lóránt Lászlónak, aki hét alkalommal talált az ellenfelek kapujába. A hírek szerint télen jelentősebb jövés-menés volt a piros-fehérek háza táján. Érkeztek: Földeák Levente (Fehérvár II.), Jancsó Csaba (Gárdony), Knolmár Milán (Monor), Kócsa Tamás Gergely (Bánk) és Kovács Kristóf (Vasas II.). Távoztak: Erhardt Dominik (Komárom), Csóri László (Ceglédi VSE), Kristóf Márk Patrik (Karcag), Földes Milán (CSO-KI Sport), Zsigmond Benedek (Komárom), valamint Fritz Attila (visszavonult).

Csató Sándor: – Azért is tartottuk jó ötletnek a hétközi csapatépítő programot, mert nehéz időszak következik. Most volt lehetőség arra, hogy egy kicsit kikapcsolódjunk, vidámságot vigyünk a hétköznapokba. Remélhetőleg ez segített a feltöltődésben mindenkinek és jó hatással lesz a hétvégi játékunkra.

A Meton-FC Dabas SE – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Újhelyi Tamást, segítőiként Balla Leventét és Gergely Mártont akkreditálta a szövetség. Az 1988-as születésű sporival 2024. március 10-én a Békéscsaba 1912 Előre – Monor SE 5-1 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során a harmadik vonalban eddig 633 sárga- és 38 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 24. fordulóját  2024. április 14-én (vasárnap) 11:00 órától Budapest Honvéd-MFA II. – Szeged-Csanád Grosics Akadémia II., Kecskeméti TE 1911 II. – Hódmezővásárhelyi FC, 16:00 órától Martfűi LSE – Körösladányi MSK, Meton-FC Dabas SE – Békéscsaba 1912 Előre, BKV Előre – ESMTK, Monor SE – Ceglédi VSE, Füzesgyarmati SK – Vasas FC II., valamint Pénzügyőr SE – Szolnoki MÁV FC párosításokban rendezik meg.

Hatvankettő bajnoki pont birtokában továbbra is a Békéscsaba 1912 Előre vezeti a táblázatot, hét ponttal lemaradva az ESMTK áll a második helyen, míg a sereghajtó pozíciókban változatlanul a Kecskemét II. (13.), Füzesgyarmat (14.), a Szeged II. (15.), valamint a Cegléd (16.) áll.

A mérkőzést hivatalos YouTube csatornánkon közvetítjük az alábbi elérhetőség alatt:
https://www.youtube.com/watch?v=ZoJYJwJkUxI

Az előrejelzés szerint Dabas térségében közepesen felhős, szeles nap várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet viszont akár +28 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2024. április 14-én (vasárnap) 19 óra 33 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Credobus Mosonmagyaróvár

Az előző szezonban még másodosztályú újoncként szereplő Credobus Mosonmagyaróvár csapatát fogadjuk a hétközi, ötödik fordulóban 2017. augusztus 23-án (szerdán) este 19:00 órától a Kórház utcai Stadionban.

Mindkét együttes számára nagy szükség lenne újabb bajnoki pontok gyűjtésére, hiszen jelen állapotban azonos 5-5 egységgel, csupán a jobb gólkülönbség billenti a Lilák felé a mérleg nyelvét. A döntetlen jelen esetben túl sok előre lépési lehetőséggel egyik fél részére sem kecsegtet, hiszen az élboly már 5 pontnyira távolodott. Százszázalékos csapat már nincs a mezőnyben, mivel legutóbb már a Nyíregyháza is botlott. Az MTK-nak mi törtünk borsot az orra alá (0-0), a Kazincbarcika a Szolnok ellen hullajtott pontokat (0-0), míg a Kisvárdának rögtön az első fordulóban, éppen a mosoniak ellen (3-3)  nem sikerült a kibontakozás. A négy lebonyolított forduló konzekvenciája, hogy bárki, bárkit, bárhol és bármikor meg tud verni, ráadásul érdekes módon az óváriak ellen – a két résztvevő fél rövid történelmét tanulmányozva – még egyszer sem sikerült győznünk: 2017. október 30-án Békéscsaba 1912 Előre – Mosonmagyaróvár 0-1, 2017. május 7-én Mosonmagyaróvár – Békéscsaba 1912 Előre 0-0. Hazai pályán elvárható lenne a határozott, gólerős fellépés, de tudjuk és az már az előzményekből is látszik, hogy nem lehet fejjel a falnak rontani. Következő ellenfelünk, hozzánk hasonlóan egy győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel, öt bajnoki pontot gyűjtött, amellyel pillanatnyilag a tabella 10. helyére sorolták magukat. A mérkőzés egyik pikantériája, hogy a hosszú ideig lilában játszó Juhász György és a korábban szintén békéscsabai színekben szereplő Lőrinczy Attila ezúttal már volt csapata ellen léphet pályára.

A Békéscsabánál ezúttal Hanyecz János kapusedző nem foglalhat helyet a kispadon, ugyanis az MLSZ Fegyelmi Bizottsága augusztus 22-i ülésén a következő határozatot hozta: Hanyecz János edző a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 1 soron következő NB II férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Várhidi Péter neveltjei június 26-án kezdték meg a felkészülést és tisztességes mennyiségű új igazolással (Szpirulisz Markosz, Juhász György, Lőrinczy Attila, Huszárik Zsolt, Karacs Péter, Kovács Botond, Tóth Milán, Szépe János, Zsigmond Kevin), valamint felkészülési mérkőzések sorozatával próbált ráerősíteni az újabb NB II-es szezonra. A felemásra sikerült edzőmeccsektől (Mosonmagyaróvár – Veszprém 4-1, Mosonmagyaróvár – Sepsiszentgyörgy 3-0, Falkirk (skót) – Mosonmagyaróvár 1-0, Veszprém – Mosonmagyaróvár 1-4, Ajka – Mosonmagyaróvár 3-1, Sered – Mosonmagyaróvár 1-1, Répcelak – Mosonmagyaróvár 0-7, FC STK Somorin – Mosonmagyaróvár 0-0) függetlenül érezhető a kisalföldiek küzdeni akarása és felkészült, egységesnek tűnő csapat benyomását keltik.

A jövő hétre elrendelt válogatott szünet miatt, ezen a hétvégén még a hatodik forduló is lebonyolításra kerül, éppen ezért mind a bajnokság, mind pedig lélektani szempontból nagyon hasznosnak bizonyulna a szerezhető hat pont begyújtése, ami egyáltalán nem ígérkezik egyszerű feladatnak. Csapatunk vasárnap éjszaka érkezett haza a soproni túráról és hétfőn délelőtt már meg is kezdte a felkészülést a szerdai mérkőzésre. Kedden videózás és délelőtti tréning, szerdán pedig még egy átmozgató edzés szerepel a programban. A héten nincs pihenőnap, így csütörtökön és pénteken újra közös foglalkozásokon vesznek részt csapatunk tagjai. A szombat délelőtti frissítés után pedig útra kel együttesünk és az estét már Győrben tölti. A vasárnap reggeli átmozgatás után, taktikai értekezlet és délután már a WKW ETO FC Győr elleni bajnokival zártjuk a hetet.

A Békéscsaba 1912 Előre – Credobus Mosonmagyaróvár mérkőzés játékvezetőjeként Ducsai Józsefet akkreditálta a szövetség. Az 1978-as születésű sporival legutóbb 2016. november 20-án, a Békéscsaba 1912 Előre – Nyíregyháza Spartacus 3-0 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 525 sárga- és 29 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Varga Zsoltot és Garai Pétert jelölték ki. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Boér Gábor: – Az előző meccsel kapcsolatban is az a pozitívum, hogy nem kaptunk gólt, de egyben az a negatívum, hogy nem is rúgtunk. Mindenképpen szeretnénk ezen változtatni és újra megtalálni a góllövő cipőnket, de azt azért nem mondanám, hogy erre nem volt lehetőségünk, hiszen mindkét utóbbi meccsen adódtak előttünk olyan szituációk, melyeket sokkal jobban is be lehetett volna fejezni. Sőt mondhatom azt is, hogy Sopronban a második félidőben igen komoly támadójátékot produkáltunk, egyedül csak a gól hiányzott, illetve az, hogy a tizenhatos környékére érve, még határozottabbak és pontosabban tudjunk lenni. Ezt próbáltuk az utolsó két edzésen előtérbe helyezni és ezt próbáltuk sulykolni a játékosokba. Természetesen tudjuk, hogy képesek gólokat szerezni és biztos vagyok benne, ha végre meg tud törni a gólcsend, akkor újra minden támadó felfogású játékosom magára talál és talán ilyenkor jönne jól egy olyan gól vagy egy olyan szituációból szerzett találat, mint egy pontrúgás vagy egy lecsorgó labda. Biztos vagyok benne, hogy ez a helyzet jó irányba változik és újra hatékonyak tudunk lenni elöl. A Mosonmagyaróvár hasonlóan a Sopronhoz, egy védekezésre építő csapat és talán az egyik legdefenzívebb alakulat az NB II-ben, az eddigi teljesítményük alapján. Egyáltalán nem rossz az eredmény-lajstromuk, viszont úgy gondolom, hogy hazai pályán nekünk nem lehet más opció, mint a három pont begyűjtése. Ehhez nagyon sok energiát kell mozgósítanunk, dinamikusan kell futballoznunk és nyugodtan, profi gondolkodással, hidegvérű “gyilkosként” kell kihasználnunk a helyzeteinket. Természetesen lesz változás a kezdőben – tekintettel arra, hogy rövid időn belül három mérkőzést játszunk, de annyira azért nem forgatjuk fel a keretet. Még nem állt össze bennünk teljesen, hogy ki alkotja majd a kezdő tizenegyet, a mai és holnapi edzések alapján tudjuk ezt majd elsősorban kijelölni. Meg kell azt is néznünk, hogy ki mennyire tudott frissülni, a hétvégi mérkőzés és hosszú út után. Biztos vagyok benne, hogy megtaláljuk a legjobb összeállítást, akik a tudásuk legjavát tudják nyújtani szerdán.

Tóth Dániel (14): – Eddig még nem kaptam a szezonban játéklehetőséget, hiszen sok új játékos érkezett, így nem nyílt alkalmam a bizonyításra. Remélem most eljön ennak is az ideje és sikerül majd a pályán, éles körülmények között is jól teljesíteni, esetleg gólt szerezni. Nagyon nehéz meccs elé nézünk, az óváriak igen jól védekeznek és ebből próbálnak ellentámadásokat építeni. A mi játékunk alapvetően támadó jellegű, ez is a célunk a továbbiakban is és hazai pályán egyértelműen csak a győzelmet tartom elfogadhatónak. Jó állapotban vagyunk, bírni fogjuk a sorozatot, de ezért nyilván lesznek majd változtatások a szakmai stáb részéről.

Szalai Dániel (16): – Eddig egy mérkőzésen kaptam lehetőséget, de talán majd most, a sorozatos meccsek miatt újból számít rám a mester. Ha így lesz, akkor megpróbálok élni a lehetőséggel és remélhetőleg egyre több időt tudok majd játszani. A Mosonmagyaróvárt kielemeztük, masszív védekezést felvonultató együttesről van szó, nagyon jól kontráznak és kitűnő százalékban használják ki a helyzeteiket. Próbálunk majd élni azzal a vélhetően kevés lehetőséggel, amely adódik előttünk a mérkőzésen és hazai pályán gólt lőni. Remélem, hogy góltalanság vége, egy új győzelmi sorozat kezdete lesz. Egyértelműen mi vagyunk a meccs esélyesei, meg kell próbálnunk feltörni a védelmüket és akkor nem lehet probléma itthoni körülmények között. Bízom benne, hogy ismét szép számban látogatnak ki szurkolóink, amit szeretnénk meghálálni egy jó teljesítménnyel.

Bacsa Zoltán: – A klubnak még gyerekként lettem tagja és ifjú koromig játékosként szerepeltem. Masszőrként most kezdtem a nyolcadik évemet az Előrénél, ahol ilyen beosztásban is sokkal több feladatot szükséges ellátni, mint ahogy az kívülről látszik. Nem csak masszírozunk, hiszen például ilyenkor nyáron megsokszorozódik az elvégzendő munka – vizes kezeléseket is biztosítunk a srácoknak, hogy megfelelőképpen frissülni tudjanak. Reméljük, hogy az új helyünkön – amelyet nemsokára már birtokba is vehetünk – minden szükséges feltétel adott lesz a maradéktalan munkavégzéshez. Most ez még sajnos nem minden szempontból adott, de a lényeg, hogy nekünk is maximálisan ki kell szolgálnunk focistáinkat, hogy nekik semmi mással ne kelljen foglalkozniuk, csak a játékkal. További teendőink közé tartozik a vitaminok beszerzése, adagolása, kiosztása, a szerelések megoldása és előkészítése, a tréningeken a víz biztosítása – ami a régmúlthoz képest sokat változott. Annak idején kifejezetten tiltották az ivást edzés és mérkőzés alatt, most pedig ez kötelező és rettentően oda kell rá figyelni. Be szoktunk segíteni a labdás részeknél is, hogy minél gyorsabban meg lehessen oldani az előírt feladatokat. A munkánkból kifolyólag gyakorlatilag a klubnál élünk, hiszen a felkészüléssel együtt és a hétközi edzésekkel, utazásokkal évente legalább 40 hétvégén is szolgálatban vagyunk. Bár a bajnokságból még nem telt el sok idő, így korai lenne elhamarkodott következtetésekre jutni. Az látszik, hogy a rengeteg új igazolás beépítése, az összes csapatnál időt igényel. Ettől függetlenül nekem is az a véleményem, hogy nagyon kiegyenlített a mezőny, iszonyú nehéz lesz bárkinek odaérni a végén. Az MTK-tól például mindenki megijedt egy kicsit, ehhez képest itthon majdnem megfogtuk őket. Sopronban is volt egy szerintünk egyértelmű büntető, amit a spori nem adott meg. Úgyhogy vannak ilyen dolgok is, de azt szokták mondani, hogy a szezon folyamán majd visszakapjuk, amit elvettek tőlünk és úgy talán kiegyenesedik minden. Bízom benne, hogy a kitűzött cél, hogy harcban tudjunk maradni a feljutásért megvalósul, de iszonyú nehéz lesz, mert 4-5 együttes simán a pakliban van. Sérülések tekintetében szerencsére igen jól állunk, hiszen más sokkal tehetősebb csapatokkal szemben, ahol panaszkodnak is a tömeges sérülésekre – nálunk csupán Nagy Pista volt maródi. Szerencsére már el tudta kezdeni a labdás edzéseket és bízunk benne, hogy 2-3 héten belül már élesben is pályára léphet. Dlusztus Bandi szenvedett még sokat a felkészülés során, hiszen az előző csapatával egy homokos, sóderos feltöltésű pályán játszottak egy szezont, ettől aztán gyakorlatilag krónikus Achilles-ín gyulladása volt folyamatosan. Most már a második meccsen nem volt gondja – a Szeged elleni mérkőzésen még görcsölt és fájt is, de mostanra szerencsére – lekopogom – talán sikerült rendbe szedni. A mérkőzések alatt egyébként fél szemünk mindig a kezeltjeinken van, hiszen létfontosságú, hogy nehogy komolyabb sérüléseket szenvedjenek. A felkészülés egyébként igen kemény volt, mert a negyven fokban ezt a programot végigcsinálni nem volt leányálom – ennek a hozadéka pedig előbb-utóbb ki fog jönni a pályán.

A Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezon 5. fordulójának összes mérkőzését megrendezik 2017. auguszus 23-án: 17:30 órától Budaörs – KBSC FC, Budafoki MTE – Szeged 2011, Szolnoki MÁV FC – MTK Budapest, Vác FC – Soproni VSE, Ceglédi VSE – WKW ETO FC Győr, 17:45 órától Nyíregyháza Spartacus FC – Soroksár SC, 19:00 órától Békéscsaba 1912 Előre – Credobus Mosonmagyaróvár, Aqvital FC Csákvár – ZTE FC, BFC Siófok – Kisvárda Master Good, valamint Gyirmót FC Győr – Dorogi FC párosításokban.

Az előrejelzés szerint szerdán Békéscsaba térségében 26 Celsius fokos maximális hőmérséklettel, közepesen felhős időjárás várható – így nem lesz hőség, továbbá csapadék sem valószínűsíthető. A Nap 2017. augusztus 23-án (szerdán) 19 óra 42 perckor nyugszik.

Számítunk szurkolóink további hathatós támogatására, hiszen a szakmai stáb, valamint játékosaink számára különösen fontos, hogy folytatódjon a valódi futball hangulat a Kórház utcában és közös érdekünk, hogy csapatunk sikerrel szerepeljen újabb hazai mérkőzésén.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Budapest Honvéd-MFA II.

A Budapest Honvéd-MFA II. csapata ellen folytatjuk a tavaszi programot, hiszen 2024. április 7-én (vasárnap) 16:00 órától a bajnokság 23. fordulójában látjuk vendégül a fővárosiakat.

Békéscsaba 1912 Előre – Budapest Honvéd-MFA II.

Fogynak a fordulók, ezáltal a szerezhető pontok is, de első csapatunk továbbra is hozza a kötelezőnek mondható mérkőzéseket, így huszonkét lejátszott mérkőzés után magabiztosan, hét pont előny birtokában vezetjük a táblázatot. Közvetlen riválisunk az EMSTK sem szeretne lemaradni, így hozzánk hasonló tavaszi mérleget produkált eddig (4 győzelem és 1 döntetlen), de amíg mi nem hibázunk több fordulón keresztül – erre nem kerülhet sor -, addig esélyük sincs az első hely megszerzésére. Az előttünk álló mérkőzéssel együtt nyolc felvonás maradt, ezáltal 24 szerezhető pont van a kalapban. Jó eséllyel a harmadik helyen álló Körösladány (41 pont), valamint a negyedik pozíciót elfoglaló Hódmezővásárhely (szintén 41 pont) már kiszállt a versenyfutásból, hiszen hozzánk képest 18 egység hátrányban vannak. A lényeg továbbra is az, hogy koncentrálva, türelmesen futballozva tegyük a dolgunkat, ahogy eddig is – akkor pedig nem lehet probléma és simán nyerhetjük a bajnokságot. Amíg a Dél-Keleti csoport simábbnak tűnik, addig Észak-Keleten a Kisvárda II. pontszámban (46) már beérte az első helyen álló Putnokot, így bármi lehetséges lenne, ha az első osztályból nem esne ki első csapatuk. Mivel egy klub két csapatot nem indíthat ugyanabban a ligában, így második csapatuk semmiképpen sem juthat fel – tehát el kell engedniük ezt a vonalat. Észak-Nyugaton is kacifántos a helyzet, hiszen gyakorlatilag az első négy helyen álló (matematikailag pedig még a kilencedik pozíciót elfoglaló) csapatoknak is lehet beleszólása a bajnoki cím megszerzésébe. Jelenleg az a szituáció, hogy a Tatabánya 47 pont birtokában a második helyen álló, 46 pontos Veszprém előtt vezeti a tabellát. Dél-Nyugaton a matek szerint még a hatodik helyen álló Ferenváros II. csapata előtt is megvan a lehetőség, bár a valóságban az Iváncsa (58 pont) és a Szentlőrinc (56 pont) harcolhat a bajnoki címért, illetve az osztályozó eléréséért.

Következő vendégünk a Budapest Honvéd második együttese jelenleg a kiesés elkerüléséért harcol, hiszen 6 győzelem, 4 döntetlen, 12 vereség, valamint 22 pont birtokában a 12. helyen áll, ami egyáltalán nem adhat túl sok biztonságot. Győzelem esetén – reméljük nem így lesz – akár előzhetnének is a táblázaton és biztosabb pozícióba kerülhetnének, újabb vereség után viszont a Kecskemét II. maga mögé utasíthatja, de akár a Füzesgyarmat is befoghatja őket – azaz meleg a pite. Számunkra természetesen csak és kizárólag a győzelem elfogadható, bár pont egy-egy ilyen meccs szokott nyűgös lenni, hiszen az ESMTK dolgát is megnehezítették legutóbb (1-2). A statisztika is mellettünk áll, mert a kis Honvéd csak egyszer, 2012. május 26-án tudott győzni ellenünk (2-0). Első csapatként 4 másodosztályú meccset is felidézhetünk, melyekből háromszor mi, az előbb említett egyetlen alkalommal pedig a piros-feketék szerezték meg a három pontokat. Első csapatként a harmadosztályban szempontunkból két győzelem, valamint egy döntetlen a mérleg. Második csapatként pedig két békéscsabai győzelmet olvashatunk ki az adatokból. Utoljára a 8. fordulóban, 2023. szeptember 24-én találkoztunk velük a fővárosban, amikor 1-5 arányú csabai győzelemnek örülhettünk.

Az összeállításokat befolyásolhatja első csapatuk visszajátszóinak száma, bár pont egy időben a mi mérkőzésünkkel fogadják majd a Bozsik Arénában a Szeged-Csanád Grosics Akadémia együttesét. Jó eséllyel NB2-es csapatuk élvez prioritást, hiszen a második ligában elfoglalt jelenlegi 12. helyezésük nem teljesen megfelelő. Csupán négy egységnyire vannak a már kiesést jelentő vonal felett, és amennyiben az első csapatuk is a harmadik vonalba kényszerülne, az lenne aztán hatalmas gond. A Békéscsabánál kisebb-nagyobb sérüléseken kívül Bora György színes lapok miatti eltiltása nehezítheti a keret összeállítását, de mindentől függetlenül minőségben és mennyiségben a rendelkezésre álló játékosaink is meg tudják oldani a feladatot. Vendégeink keretében érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Haragos Viktor Józsefnek és Simon Benedeknek, hiszen mindketten 8-8 találattal járultak hozzá csapatuk boldogulásához. Érdekes, hogy idegenben jobban szerepelnek, mint otthon – a képzeletbeli táblázat nyolcadik helyén állnak, sőt a félidei eredmények alapján vendégségben ugyanez a mutatójuk.

Csató Sándor: – Egy korosztályos válogatottakat is soraiban tudó, fiatal csapat lesz az ellenfelünk, melyben mindig benne van a veszély. Szervezettek, taktikailag is felkészültek, még tanulják a felnőtt focit, ám meccsről-meccsre rutinosabbak. Az őszi fővárosi találkozón sima győzelmet arattunk ellenük, most is hasonló teljesítményt és eredményt várunk. Hozzászoktunk már, hogy mindig vannak apróbb nehézségeink, sérülések betegségek miatt, mindez azonban nem szabad, hogy hátráltasson bennünket. Bora György öt sárga lapja miatt fog hiányozni, a tartós sérültjeink viszont szépen haladnak a visszatérés felé. Szabó Csaba a kettes csapatban már szóhoz jutott, de van még lemaradása, Fazekas Lóránt pedig a futások mellett immár labdás edzéseket is végez gyógytornász segítségével.

A Békéscsaba 1912 Előre – Budapest Honvéd-MFA II. mérkőzés játékvezetőjeként Nagy Attila Lászlót, segítőiként Bán Kristóf Patrikot és Csákó Patrikot akkreditálta a szövetség. Az 1998-as születésű sporival 2023. augusztus 13-án, a Békéscsaba 1912 Előre – Pénzügyőr 2-1 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során a harmadik vonalban eddig 384 sárga- és 28 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 23. fordulóját 2024. április 7-én (vasárnap) 11:00 órától Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. – Martfűi LSE, Vasas FC II. – Kecskeméti TE 1911 II., 16:00 órától Szolnoki MÁV FC – BKV Előre, ESMTK – Meton-FC Dabas SE, Békéscsaba 1912 Előre – Budapest Honvéd-MFA II., Körösladányi MSK – Füzesgyarmati SK, Hódmezővásárhelyi FC – Monor SE, valamint Ceglédi VSE – Pénzügyőr SE párosításokban rendezik meg.

Ötvenkilenc bajnoki pont birtokában továbbra is a Békéscsaba 1912 Előre vezeti a táblázatot, hét ponttal lemaradva az ESMTK áll a második helyen, míg a sereghajtó pozíciókban a Kecskemét II. (13.), Füzesgyarmat (14.), a Szeged II. (15.), valamint a Cegléd (16.) áll.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében derül idő várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet +26 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2024. április 7-én (vasárnap) 19 óra 23 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: Soproni VSE – Békéscsaba 1912 Előre

Az állami ünnep miatt szombatra tervezett 4. fordulóval folytatódik 2017. augusztus 19-én 17:30 órától a Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as őszi idénye, amikor a Békéscsaba 1912 Előre a Soproni VSE vendégeként lép pályára.

A kérdés ezúttal az, hogy sikerül-e megőrizni vendéglátónkkal szembeni százszázalékos mérlegünket, folytatódik-e a megkezdett jó sorozat? Annál is inkább, hiszen együttesünk jó formában és biztató játékkal, mentalitással hozta az utóbbi két felvonást és az eddig megszerzett 4 bajnoki egységgel jelen pillanatban a tabella 8. pozícióját foglaljuk el. A vasutasok azonban három fordulót követően a bajnoki táblázat kiesést jelentő, utolsó előtti helyéről várják a viharsarki egyesület érkezését, hiszen eddig csupán egyetlen pontot sikerült összehozniuk, viszont gólt a lejátszott 270 perc alatt még nem szereztek. A két vereség és egy döntetlen (Siófok – Sopron 1-0, Sopron – Csákvár 0-0, Cegléd – Sopron 2-0) nem bizonyult az elképzelt, ideális kezdésnek Németh Szabolcs neveltjei számára. Természetesen a bajnokság elején járunk és az állás igen csalóka, sőt egyáltalán nem tükrözi a valós erőviszonyokat, ettől függetlenül a számok és a statisztika szerint egyértelmű esélyesként léphetünk pályára a Győr-Moson-Sopron megyeiek otthonában.

A 2013/2014-es szezonig visszatekintve összesen hétszer találkoztak a résztvevő felek és ahogy azt már az előzőekben említettük, minden alkalommal a Békéscsaba győzött. Utoljára 2012. november 7-én, a 2012/2013-as Magyar Kupa sorozatban sikerült a hűség városában 1-1-es eredményt elérniük. A legtöbb találat 2013. november 21-én született, amikor 1-2-es csabai sikert könyvelhettünk el. Érdekesség, hogy a két lila-fehér csapat összecsapásai alkalmával eddig öt piros lap is kiosztásra került, így egészen biztosan feszült hangulatú, vérre menő összecsapás várható.

A soproniaknak igen nagy szükségük lenne a pontokra, hiszen szerencsés esetben akár két helyet is előrébb léphetnének. A Békéscsaba számára is fontosak a további győzelmek, hiszen céljaink elérése érdekében zárkóznunk kell az élbolyhoz. Bízunk benne, hogy a szerencsefaktor ezúttal sem tartozik majd a mérkőzésünket befolyásoló tényezők közé, azaz nem bízzuk a véletlenre a végeredmény alakulását – amit egyébként nem is szoktunk. Határozott, fegyelmezett játékkal, a taktikai utasításokat betartva, a saját játékunkat hozva vélhetően idegenből is elhozható a három pont, amellyel a többi eredmény ideális alakulása esetén, akár három pozícióval is feljebb léphetnénk.

Együttesünk 18 fős kerettel (Birtalan Botond, Dlusztus András, Eszlátyi István, Fehér Zsolt, Gránicz Patrik, Gyurján Bence, Király Patrik, Máthé Gábor, Mészáros Márk, Nagy Sándor, Pilán Márkó, Ribánszki László, Szalai Dániel, Szatmári István, Szélpál Norbert, Urbin Péter, Viczián Ádám, Zahorán Balázs), pénteken délben Szombathelyre utazott, ahol az éjszakát is töltötte. Nagy István továbbra is sérült, így egyelőre nem bevethető. A vendéglátó csapat mestere nem számolhat Sifter Tamással, aki a Cegléd elleni mérkőzés 43. percében piros lapot kapott, így automatikus egymérkőzéses eltiltását tölti. Utazóink kijelölésénél a szakmai stáb tekintettel volt arra, hogy kilenc nap alatt három mérkőzést játszunk, ami azt jelenti, hogy háromnaponta szükséges tétmérkőzésen pályára küldeni a legütőképesebb és legjobb állapotban lévő összeállítást.

A Soproni VSE – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Radványi Ádámot akkreditálta a szövetség. Az 1983-as születésű sporival legutóbb 2017. május 7-én, a Mosonmagyaróvár – Békéscsaba 1912 Előre 0-0 mérkőzésen találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 543 sárga- és 52 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Becséri Gergelyt és Király Zsoltot jelölték ki. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az eredmények alakulásától függetlenül a soproni szakvezető elégedett a csapat hozzáállásával, küzdőszellemével. A szakember szerint nagyobb odafigyeléssel és egy kis szerencsével meglesznek az első gólok és a győzelmek is jönni fognak.

Németh Szabolcs: – Igen kiemelkedő képességű csapat látogat Sopronba, így nehéz, kemény meccsre számítok. Ugyanakkor már a bajnokság előtt hangsúlyoztam, hogy olyan csapat kialakítása a cél, amely otthonába nem szívesen látogatnak az ellenfelek. Egyben kell lennünk, koncentráltan kell küzdeni. Meggyőződésem, hogy, ha megszerezzük az első gólunkat, felszabadultabban játszik a csapat és a győzelmek is jönni fognak.

Boér Gábor: – Visszakanyarodva az előző hétvégéhez, azért pozitív dolgokat tudtunk kicsempészni az eredményből, hiszen egy olyan csapat ellen sikerült döntetlent elérnünk – talán közelebb is álltunk a győzelemhez -, akik mindenben előrébb tartanak nálunk. A pályán azonban eltüntettük ezeket a különbségeket, sőt – mint utólag kiderült – egy szabályos gólt értünk el. Ezzel nem szeretnék a továbbiakban foglalkozni, mert azt vallom, hogy egy bajnokságban annyit tévednek kárunkra a játékvezetők, mint a javunkra, úgyhogy ez körülbelül ki fog majd egyenlítődni. Az előttünk álló mérkőzésekkel kapcsolatban két hosszú utazás is szerepel a programban, ilyen szempontból nem éppen szerencsés a sorsolásunk, de azt kell mondanom, hogy én személy szerint örülök annak, hogy mérkőzés-mérkőzést követ. Játékos koromban is azt szerettem, ha folyamatosan vannak a mérkőzések és nem csak az edzések színesítik a hetet. Sok edző sajnos nem ért ezzel egyet és ezért is nyúlik ennyire hosszúra az őszi szezon – sokkal jobban örülnék, ha több ilyen hétközi meccs is szerepelne a programban. Pozitívan tekintünk az előttünk álló időszakra, azt szeretnénk elérni, hogy tudjuk stabilizálni helyünket a mezőny elején és megfelelő mennyiségű pontot gyűjtsünk be a következő három mérkőzésen. Tudjuk, hogy nagyon nehéz lesz mindhárom csapat ellen, hiszen csalóka a kép a Sopronról is, mert nem a valós erejét mutatja a tabellán jelenleg elfoglalt helye. Ennél sokkal jobb együttesnek tartom őket. Kielemeztük vendéglátóinkat és majdnem minden mérkőzésükön ők irányították a játékot, valamiért nem megy még nekik a góllövés. Reméljük, hogy ez a szokásuk megmarad még a hétvégére is és azt is, hogy azt a játékstílust és hozzáállást tudjuk produkálni, amit a legutóbbi alkalommal is. Az utazók és az összeállítás tekintetében igyekszünk egy kicsit előre is gondolkozni – így lesz némi variáció, hiszen szeretnénk mindhárom alkalommal a legfrisebb és legjobb állapotban lévő összeállítást a pályára küldeni.

A Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezon 4. fordulójának összes mérkőzését megrendezik 2017. auguszus 19-én: 17:30 órától Kisvárda Master Good – Gyirmót FC Győr, Credobus Mosonmagyaróvár – Ceglédi VSE, Soproni VSE – Békéscsaba 1912 Előre, Szeged 2011 – Szolnoki MÁV FC, KBSC FC – Budafoki MTE, Soroksár SC – Budaörs, Dorogi FC – Nyíregyháza Spartacus FC, 19:00 órától ZTE FC – BFC Siófok (TV), WKW ETO FC Győr – Aqvital FC Csákvár, valamint MTK Budapest – Vác FC párosításokban.

Az előrejelzés szerint szombaton megérkezik a korábban beharangozott hidegfront, így Sopron környékén egészen 19-26 Celsius fokig csökken a hőmérséklet, zápor és erős szél is várható.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el csapatunkat és szurkolásukkal segítsék pontszerzéshez a srácokat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Kapcsolódó hivatkozás:
http://www.svse.hu/hu/merkozesek/341-bekescsaba-1912-elore.html