Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. – Békéscsaba 1912 Előre

Első az utolsó ellen, összegezhetnénk néhány szóban a 2023. október 29-én (vasárnap) 11:00 órától megrendezendő Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. – Békéscsaba 1912 Előre bajnoki mérkőzést.

Beharangozó: Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. - Békéscsaba 1912 Előre

Furcsa, ugyanakkor a helyzettől függetlenül nem annyira felemelő érzés ismét a Szent Gellért Fórumba utazni, hiszen 2022. szeptember 4-én még körülbelül 3.000 ember előtt, még a másodosztályban léptünk pályára (Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre 3-3). Egyelőre be kell érnünk a jelenlegi helyzettel és nyilván közel sem látogatnak majd ki annyian, mint egy osztállyal feljebb, de úgy kell felfogni a dolgot, hogy hozni kell a kötelezőt, begyűjteni az újabb három pontot és ezzel megint egy lépést tenni a visszajutás felé. Nyilvánvalóan mindenki vendég győzelmet vár, viszont talán éppen ezért ez korántsem olyan egyszerű. Első csapatuk aznap a fővárosban vendégszerepel és a Soroksár ellen nyilván idegenben is győzelemre játszanak majd, tehát jó eséllyel második csapatuknak szinte saját erőből kell megpróbálni a csabai henger forgási sebességét csökkenteni. A szegedi második csapat kerete igen fiatal, hiszen gyakorlatilag utánpótlásuk adja a csapat magját, kiegészülve természetesen néhány igen tapasztalt, harminc év feletti játékossal. Tavaly még a Csongrád-Csanád Megyei (akkor még így hívták) I. osztályban pallérozódtak és a 22 fordulós bajnokságot majdnem hibátlanul, 20 győzelem és 2 döntetlen birtokában – tehát vereség nélkül – nyerték meg, kiharcolva ezáltal a felfelé történő osztályváltás lehetőségét. A lehetőséggel élni is tudtak, illetve akartak, így aztán gyakorlatilag első alkalommal szerepelhet második együttesük egy NB-s bajnokságban. A feladat viszont egyelőre meghaladja erejüket, hiszen mindössze egyetlen győzelem, három döntetlen és nyolc vereség birtokában, hat bajnoki ponttal az utolsó (16.) pozícióban állnak. Három vereségből érkeznek, tehát továbbra is vacak sorozatban vannak, egyetlen sikerüket (4-2) a Füzesgyarmattal szemben érték el szeptember 9-én. A két együttes közös statisztikája most kezdődik majd ezen a szinten. A korábbi, illetve más bajnokságok előzményeit pedig már számtalanszor olvashatták nálunk, így figyelmükbe ajánljuk korábbi beharangozóink egyikét, melyben a meccstörténelemre is részletesen kitértünk.

A szegedi második számú egylet nem merült bele túlságosan a nyári igazolásokba, hiszen általában megpróbálnak a saját utánpótlásukból meríteni. Érkeztek: Huszka Bendegúz (Jánoshalma), Nagy Dániel (PMFC), Szalontai Bálint (Baja), Milencovici Nemania (Szeged 2011), Fábiánkovits István (Budapest Honvéd), Nagy Zétény Martin (Újpest FC), Radics Márton (DVTK), Magyar Zsolt János (Csákvár), Pataki Zoltán (Mosonmagyaróvár). Ismerős lehet számunkra Tóth Péter neve, aki korábban Békéscsabán is szerepelt. Ügyeletes gólfelelőst nem lehet nevesíteni, hiszen összességében kilenc gólt szereztek, viszont kétszer ennyit (18) kaptak.

Csapatunk a Szolnok ellen (3-2) ismét megmutatta, hogy van benne spiritusz és kitartás, nem ijedtünk meg a hátránytól, fel tudtunk állni és megfordítottuk a mérkőzést, amely mindenképpen megsüvegelendő. A kérdés viszont az, hogy miért csináljuk magunknak a problémát, az izgalmat, a feszültséget?! Nem lenne egyszerűbb már az elejétől fogva teljes koncentrációval működni a pályán és nem hagyni az ellenfelet kibontakozni, növelve az önbizalmukat úgy, hogy a végén még elhiszik, hogy megnyerhetik a találkozót?! Ezen kell dolgozunk és nem félvállról véve a szituációkat, az első perctől kezdve maximális erőbedobással szükséges fociznunk, hogy az ellenfeleknek eszébe sem juthasson a győzelem! Ha ez is menni fog és más, előre nem látható körülmények nem szólnak közbe, akkor nem lehet vita tárgya a bajnoki cím!

Békéscsaba 1912 Előre - Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1-1 (1-0)

Albert István és Vólent Roland az előző meccsen letöltötte eltiltását, így a huzamosabb ideje sérülteken kívül nagyjából mindenki rendelkezésre áll a hétvégén. Az utazók névsorát Vármegyei I. osztályú csapatunk szombatra előrehozott és pályaválasztói jogcserén átesett mérkőzése (Szarvasi FC 1905 – Békéscsaba 1912 Előre II.) módosíthatja még minimális mértékben, de nem gondolnánk, hogy ez generálisan befolyásolhatná harmadosztályú csapatunk teljesítőképességét.

Csató Sándor: – Aktuális ellenfelünk sok fiatallal áll fel, gyakorlatilag önálló kerettel dolgozik, ami szimpatikus. A szereplése egyelőre nem társul eredményekkel, de az irányvonal mindenképpen jó. Figyelemre méltó, hogy szoros meccseket játszanak, nem kapnak túl sok gólt, szép lassan felveszik tehát ezt a ritmust. Egyértelműen győzni megyünk, bízunk benne, hogy sikerül majd feltörnünk őket és az idény utolsó öt meccsén is megfelelő szinten tudunk majd teljesíteni. Fontos időszak ellőtt állunk, most jönnek azok a rangadók, amelyek akár a tavaszi idényt is megkönnyíthetik. Szerencsére hozzávetőleg mindenki hadra fogható, a heti feladatokat maradéktalanul elvégeztük és nagyon kellett a Szolnok elleni siker ahhoz, hogy helyreálljon a lelkivilágunk.

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Práth Dávidot, segítőiként Gordos Árpád Mihályt és Vad Anitát akkreditálta a szövetség. Az 1997-es születésű sporival 2022. november 27-én, a DEAC – Békéscsaba 1912 Előre 1-0 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 244 sárga- és 8 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 13. fordulóját október 28-án (szombat) 13:00 órától Pénzügyőr – Martfűi LSEoktóber 29-én (vasárnap) 11:00 órától Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. – Békéscsaba 1912 Előre, Vasas FC II. – BKV Előre, 13:00 órától Körösladányi MSK – ESMTK, Monor SE – Füzesgyarmati SK, Ceglédi VSE – Budapest Honvéd-MFA II., Hódmezővásárhelyi FC – Meton-FC Dabas SE, valamint Szolnoki MÁV FC – Kecskeméti TE 1901 II. párosításokban rendezik meg.

A forduló rangadójaként talán a Körösladány – ESMTK meccset kiálthatjuk ki, melyen igazából egy döntetlen eredmény lehetne számunkra a legkedvezőbb. De annyi mindenképpen bizonyos, hogy két üldözőnk egymástól vehet el pontokat, melyek hiányozhatnak majd számukra a végelszámolásnál.

A Békéscsaba 1912 Előre 33 bajnoki pont birtokában vezeti a táblázatot, négy ponttal lemaradva az ESMTK áll a második helyen, míg a sereghajtó pozíciókban a Budapest Honvéd-MFA II. (13.), a Kecskemét II. (14.), a Cegléd (15.), valamint a Szeged II. (16.) áll.

Az előrejelzés szerint Szeged térségében gyengén felhős, szeles időjárás várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet +22 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2023. október 29-én (vasárnap) már 16 óra 33 perckor nyugszik.

A mérkőzést hivatalos YouTube csatornánkon közvetítjük az alábbi elérhetőség alatt:
https://www.youtube.com/watch?v=YW0yQCaxrnI

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Szarvasi FC 1905 – Békéscsaba 1912 Előre II.

Szarvasi FCBékéscsaba 1912 Előre

Vármegyei I. osztály 2023/2024.
11. forduló

Szarvasi FC 1905 – Békéscsaba 1912 Előre II.

0-2 (0-1)


Időpont: 2023. október 28. (szombat) 14:30 óra

Helyszín: Erzsébet-ligeti sporttelep

Cím: 5540 Szarvas, Erzsébet-liget

Játékvezető: Hajdú Dávid

Asszisztensek: Petrovszki Péter, Zsótér Róbert

Szarvas: Köteles Attila Gábor, Zahorán Balázs, Zima Dániel, Polonszki Patrik, Furár Róbert Tibor, Magyar Martin Pál, Pilán Richárd, Barna Viktor, Simon Róbert, Pilán Márkó, Czvalinga Márk. Cserék: Kasik Viktor, Máté Dávid, Styecz Bence, Bány Bence, Truczka Áron, Deli Lajos Patrik, Palik György.
Vezetőedző: Sajben Gábor

Békéscsaba: Krnács Richárd, Bacsa Krisztián, Csák Albert, Hursán Gergő János, Cservenák Csaba, Mágocsi Bence, Ilyés Tamás, Harmati Zoltán, Farkas Ádám, Kuzma Hunor Álmos, Pusztai Olivér. Cserék: Tóth Patrik, Tóth Bence, Sirokmán Dominik, Rostás Szilárd Pál, Ilyés Brúnó, Csikós Elek.
Vezetőedző: Jakab Péter

 Gólszerzők: Ilyés Tamás (14. perc), Pusztai Olivér (48. perc).

 Sárga lapok: Hursán Gergő János (31. perc), Zahorán Balázs (36. perc), Barna Viktor (57. perc), Krnács Richárd (67. perc), Czvalinga Márk (67. perc), Pusztai Olivér (75. perc), Polonszki Patrik (77. perc), Ilyés Brúnó (91. perc).


Az első tíz perc a hazaiaké volt, akik több gólszerzési lehetőséget hagytak ki, mert Krnács vezérletével a jól tömörülő vendégek elhárították ezeket. Törvényszerűen jött Ilyés Tamás vezető találata (0-1), azt követően már nem történt különösebb esemény a szünetig, bár mindkét csapat nagy iramot diktált.

Szarvasi FC 1905 - Békéscsaba 1912 Előre II. 0-2 (0-1)

Fotó: Babák Zoltán

A fordulás után Pusztai hamar megnyugtató előnyhöz juttatta csapatát (0-2), amely sikerrel őrizte azt a mérkőzés végéig, a hazaiak pedig még büntetőből sem tudtak eredményesek lenni.

Jakab Péter: – Iramos, jó mérkőzésen, taktikus játékkal szereztük meg a három pontot, a kiválóan felkészített hazaiak ellen.

Sajben Gábor: – Jó színvonalú, sportszerű mérkőzésen, három rangadóra való helyzetet hagytunk ki, és nem tudtuk átlépni saját árnyékunkat.


Jegyzőkönyv, tabella:

JegyzőkönyvTabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC

Békéscsaba 1912 ElőreSzolnoki MÁV FC

NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024.
12. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC

3-2 (1-2)


Időpont: 2023. október 20. (péntek) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Katona Balázs

Asszisztensek: Juhász László, Molnár Alex

Békéscsaba: Póser Dániel, Komáromi Csongor, Farkas Márk, Futó Zsombor, Pintér Norbert, Váradi Ádám, Hodonicki Márk, Rédling Kevin, Mikló Roland, Kóródi Nándor, Bora György. Cserék: Krnács Richárd, Bacsa Krisztián, Mihály Bálint, Zvara Levente Mátyás, Zádori Krisztián, Máris Dominik, Ilyés Tamás, Kuzma Hunor Álmos, Mágocsi Bence, Geiger Norbert Attila, Sármány Kristóf.
Vezetőedző: Csató Sándor

Szolnok: Csáki Kálmán, Pinto Mario Alfredo, Tisza Kálmán, Iván Milán, Lengyel Béla, Busa Bence Zoltán, Pelles Patrik András, Dr. Kardos Norbert, Barna Viktor Árpád, Szabó Richárd, Kópis Róbert. Cserék: Ulvicki Attila, Bakti Bálint, Dudok Tamás, Kató Tamás, Lengyel Gábor, Dósa Zsombor Mihály, Demeter Viktor László, Ledacs-Kiss Bence.
Vezetőedző: Horváth Csaba

 Gólszerzők: Iván Milán (7. perc), Pinto Mario Alfredo (21. perc), Pintér Norbert (42. perc), Zádori Krisztián (77. és 85. perc).

 Sárga lap: Tisza Kálmán (39. perc), Barna Viktor Árpád (47. perc), Pelles Patrik András (57. perc), Dr. Kardos Norbert (75. perc), Csáki Kálmán (83. perc), Dudok Tamás (93. perc).

 Piros lap: Horváth Csaba (43. perc).

Nézőszám: 470


Csapatunk újabb győzelemmel zárta a bajnokság 12. fordulójának péntek esti hazai mérkőzését, ezáltal sikerült megerősíteni a listavezető pozíciónkat.

Az egykori legendás Előre-labdarúgó, Kvasz János emlékének adózva gyászszünet előzte meg a találkozót.

A tabella állása alapján esélytelenebbnek tartott szolnokiak már a 7. percben vezetést szereztek, miután lecsaptak egy elpasszolt labdára és Iván révén kihasználták a hazai bal szárny sérülékenységét (0-1). A szokatlan ékpárral felálló lilák domináltak ugyan, de meglehetősen statikusan játszottak, ezt pedig szépen ki is használták a vendégek. Mi több a 21. percben újabb ügyes kontrát vezetve, megduplázták az előnyüket. Pintot nem vették kellő komolysággal a bal szélen addigra alaposan megforgatott védők, aki 14 méterről nagy lövést eresztett kapura és a labda a felső lécről vágódott a gólvonal mögé (0-2. A hazai gárda próbált kezdeményezni, de a tizenegy emberrel fegyelmezetten visszazáró szolnokiakkal alaposan meggyűlt a baja. A félidő hajrájában azután büntetőhöz jutott a Csaba, melyet Pintér bevágott a jobb sarokba, bár a kapus rajta volt a lövésen. Ez visszahozta a pontszerzésbe vetett reményeket is. Húzták is az időt becsülettel a vendégek, ápoltatták magukat, megnyújtva a félidőt. A játékvezető ezt unta meg, Horváth Csaba edző beszólt neki, amiért piros lapot kapott. A hosszabbításban mégis Pósernek kellett meccsben tartania a hazaiakat, aki szögletre tolt egy már bent látszó löketet.

Békéscsaba 1912 Előre - Szolnoki MÁV FC 3-2 (1-2)

Fotó: Bencsik Ádám

A második félidőre három friss embert küldött pályára Csató Sándor. A vendégek már jóval a tizenhatosuk előtt igyekeztek megakasztani a csabaiak kibontakozó akcióit, időnként szabálytalanságok árán is. Látványos és elkeseredett küzdelem alakult ki, a játékrész derekától már az időt is ölték a szolnokiak. Így sem kerülhették el azonban a hazai egyenlítést, ami Zádori fejese révén érkezett a 77. perc végén. A cserecsatár 8 minutával később már vezetéshez juttatta csapatát, miután kilépett egy védőharmadban megszerzett labdával és senkitől sem zavartatva lőtt a bal sarokba. Mint kiderült, ez a győzelmet jelentő találat is volt, amiért a gyengén kezdő, ám folyamatosan belelendülő lila-fehér együttes meg is dolgozott.



Információk, esemény, jegyzőkönyv, tabella:

Mérkőzés információkJegyzőkönyv

Tabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Gyomaendrődi FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

Gyomaendrődi FCBékéscsaba 1912 Előre

Vármegyei I. osztály 2023/2024.
10. forduló

Gyomaendrődi FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

2-5 (0-3)


Időpont: 2023. október 21. (szombat) 14:30 óra

Helyszín: Gyomaendrőd, Gyomaendrőd Sportpálya

Cím: 5500 Gyomaendrőd, Erzsébet liget 1.

Játékvezető: Láza András

Asszisztensek: Medovarszki János, Dombi Ákos

Gyomaendrőd: Rohony Márk Gábor, Munkácsi Márk, Valach Virgil Ticián, Pásztor Olivér Imre, Kovács Zsombor Zalán, Szabó Péter, Lénárt Ferenc István, Kovács Adrián Attila, Hanea Márkó, Hunya Kristóf Dávid, Molnár Tibor. Cserék: Berta Zsolt, Farkasinszki László, Soczó Szabolcs
Edző: Karászi Lászlő

Békéscsaba: Somogyi Pál Csaba, Csák Albert, Hursán Gergő János, Geiger Attila Norbert, Bacsa Krisztián, Ilyés Tamás, Zvara Levente Mátyás, Mágocsi Bence, Kuzma Hunor Álmos, Marik Soma, Farkas Ádám. Cserék: Tóth Patrik, Cservenák Csaba, Csikós Elek, Rostás Szilárd Pál, Gedó Gergő Adrián, Tóth Bence, Pusztai Olivér.
Vezetőedző: Jakab Péter

 Gólszerzők: Ilyés Tamás (19. perc), Mágocsi Bence (26. perc), Marik Soma (32. perc), Kuzma Hunor Álmos (48. perc – öngól), Pusztai Olivér (83. és 88. perc), Hanea Márkó (84. perc).

 Sárga lapok: Valach Virgil Ticián (66. perc), Geiger Attila Norbert (74. perc), Zvara Levente Mátyás (75. perc).

 Piros lap: Berta Zsolt (75. perc).


Jegyzőkönyv, tabella:

JegyzőkönyvTabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC

A 26. Csabai Kolbászfesztivál árnyékában azért harmadosztályú labdarúgó mérkőzést is rendezünk, hiszen 2023. október 20-án (pénteken) 17:00 órától a Szolnoki MÁV FC együttesét fogadjuk a Kórház utcai Stadionban.

Békéscsaba 1912 Előre - Szolnoki MÁV FC

Nem szeretnénk az előző mérkőzés történéseivel túl sokat foglalkozni, hiszen tudjuk, ilyenkor általánosságban a szemlélők jó része magyarázkodásnak értelmez bármilyen felvetést, pedig szó sincs ilyesmiről – mindig igyekszünk a tényszerű közlésre. Ez a pillanat is elérkezett, tudtuk hogy nem győzhetünk harminc fordulón keresztül, bár nyilván jó lett volna minél tovább kitolni a sorozatot. Ettől függetlenül egymás után tíz mérkőzést nyerni egyáltalán nem rossz teljesítmény, ezt azért bármelyik bajnokságban, bármelyik csapat megirigyelné. Tehát, szégyenkezésre, pironkodásra egyelőre nincs okunk, menni kell tovább azon az úton, amelyen elindultunk és a Szolnok ellen, saját közönségünk előtt már lehet is javítani! De, egy mondat erejéig visszatérve a történésekhez: köszönjük mindazoknak, akik kint voltak a meccsen és mindent láttak-hallottak és megtapasztaltak, így képesek és tudják reálisan értékelni a helyzetet, a többi kommenttel és hozzászólással pedig érthető módon nem kívánunk foglalkozni! Amint azt többször is leírtuk már, nem szabad semmiféle külső körülménnyel foglalkoznunk, egyetlen feladatunk van, ki kell harcolni a visszajutást a szezon végén, ehhez pedig folytatnunk kell a megkezdett munkát és tovább gyűjtögetni a bajnoki pontokat! Tudjuk, hogy szinte csak magunkra számíthatunk és azt is, hogy mindenki a Békéscsabát szeretné legyőzni, tehát nem lesz egyszerű behúzni a bajnoki címet, valamint sikerrel lehozni az osztályozó mérkőzéseket sem. Valamilyen szinten az is természetes folyamat – bár igazából nem így kellene lenni -, hogy az érdeklődők jó része – tisztelet a kivételnek – a sikereket szereti, csak ezek számítanak és amikor bármilyen negatív történés éri csapatunkat, egyből átfordulnak a dolgok és elindul a kommentháború, ki tud még nagyobbat rúgni belénk… Nagyon furcsa folyamat ez, hiszen a győzelmek és sikerek természetesek, a vereségek és bármilyen más nem éppen pozitív fejlemény azonnali támadási felületet ad azoknak, akik erre fogékonyak, de úgy látszik manapság ez már csak így szokás. Nem szeretnénk okosak lenni, de lehet néha-néha biztatni, vigasztalni vagy éppen méltatni is! Higgyék el, jólesik mindenkinek: látjuk, halljuk és tapasztaljuk! Persze, ahogy említettük: tisztelet a kivételnek és akinek nem inge, ne vegye magára!

Békéscsaba 1912 Előre - Szolnoki MÁV FC 1-2 (1-1)

Következő ellenfelünk az előző idényt a harmadosztály Közép csoportjában töltötte, ahol 11 győzelmet, 8 döntetlent, 15 vereséget, valamint 41 bajnoki pontot gyűjtve a 12. helyet szerezték meg – azaz gyakorlatilag a mezőny közepén végeztek. Utoljára a 2021/2022-es szezonban jártak egy osztállyal feljebb, amikor első kiesőként, a 18. helyről zuhantak lejjebb. A jelenlegi NB3-as Dél-Keleti csoportban egyelőre nem sikerült maradandót alkotniuk, hiszen 11 forduló teljesítése után, 3 győzelem, 4-4 döntetlen és vereség, valamint az ezekkel együtt járó 13 pont birtokában a 11. pozícióból várják a viharsarki túrát. Az előző fordulóban 3-1 arányban legyőzték a Monor csapatát, így egy döntetlen és egy vereség után ismét sikerült otthon tartaniuk a három pontot. Az idei kupakiírás második körében búcsúztak a sorozattól, mert a Kelen SC 1-4 arányú győzelmével kiejtette őket. A bajnokságban nyilvánvalóan szeretnének a mezőny első felében végezni, ettől azonban még messze vannak, a visszajutásról szóló álmok pedig egyelőre azok is maradnak – a pillanatnyi helyzet legalábbis erre enged következtetni.

A két mérkőző fél közös múltját vizsgálva – a másod- és harmadosztályú ligákat összességében tekintve -, ez lesz a 61. Békéscsaba – Szolnok mérkőzés. Számunkra érdekes módon, mindkét osztályban kék-fehér fölény mutatkozik, hiszen szempontjukból az NB3-ban 7 győzelem és 4 vereség, az NB2-ben pedig 21 győzelem 13 döntetlen, valamint 15 vereség olvasható ki az előzményekből. Utoljára 2022. április 17-én mérkőztünk meg a Tisza-partiakkal, amikor 1-2 arányú szolnoki győzelem született. Ez a mérkőzés azért volt rossz értelemben emlékezetes, mert akkori vezetőedzőnk Schindler Szabolcs a vesztes meccs után jelentette be távozását. Közönségcsalogató előzmény, hogy a két csapat harmadosztályú mérkőzésein még sohasem született döntetlen, de gólnélküli eredmény sem, így jó eséllyel gólra vagy éppen gólokra ezúttal is számíthatunk majd.

A nyári igazolásokba annyira nem mélyedtek el, gyakorlatilag négy érkezőről lehet tudni: Busa Bence Zoltán (Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Demeter Viktor László (43. sz. Építők SK), Bakti Bálint (BEH-Szent István), dr. Kardos Norbert (Martfű). Keretükben a 16 évestől egészen a 32 éves igen tapasztalt játékosig meríthet Horváth Csaba vezetőedző, tehát akár az utánpótlás, akár pedig a rutin adott lenne. Gólszerzőik közül talán Busa Bence Zoltánra és Iván Milánra érdemes majd figyelni, hiszen mindketten 4-4 találattal tudtak hozzájárulni csapatuk sikereihez.

Színes lap miatt Albert István egészen biztosan kihagyja a pénteki bajnokit, hiszen az ESMTK elleni mérkőzés 67. percében – talán kicsit könnyű síppal és nem feltétlenül jogosan – kiállította a játékvezető, így az automatikus eltiltás sorsára jutott. A mérkőzés lefújása után, az öltöző folyosóján még Vólent Roland is megkapta a magáét, tehát őt is kiállította a spori. Ez már nem került be a mérkőzés jegyzőkönyvébe, viszont fegyelmi vétségként a játékvezetői jelentésbe igen. Sérültjeink is akadnak, így korántsem teljes a keret, de a hátráltató körülményektől függetlenül természetesen az a cél, hogy visszataláljunk a győzelmek útjára!

Csató Sándor: – Sajnos az ESMTK elleni mérkőzésen nem néztünk ki jól. Mindezt átbeszéltük az öltözőben, levontuk a konzekvenciákat  és úgy gondolom, ez már nem befolyásolhatja negatív irányba a teljesítményünket. A rangadó utózöngéjeként Albert és Vólent egy-egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott, a támadó a folyosón kapta meg a piros lapját. Persze azért kellően mély a keretünk ahhoz, hogy pótolhassuk őket, most legalább bizonyíthatják rátermettségüket, akik a jó szereplés hatására eddig kevesebb lehetőséghez jutottak. A Szolnok sokat változott erre az évre, más célokért küzd és meglehetősen rapszodikusan teljesít. Akadnak tehetséges saját nevelésű fiataljai, akiknek hosszabb távon magasabb szinten is meghatározó szerep juthat. Intő jel számunkra, hogy vannak olyan győzelmei is, amelyeket meglepetésnek titulálhatunk. Zárt védekezésre és kontrajátékra kell felkészülnünk. A sérült Fazekast, Czinanót, Pap Szabolcsot és Szabó Csabát leszámítva, mindenki egészséges és hadra fogható, így alapvető célunk nem is lehet más, mint a három pont begyűjtése.

Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC mérkőzés játékvezetőjeként Katona Balázst, segítőiként Juhász Lászlót és Molnár Alexet akkreditálta a szövetség. Az 1988-as születésű sporival 2023. április 12-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár 1-2 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 371 sárga- és 10 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 12. fordulóját október 20-án (péntek) 17:00 órától Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC, október 22-én (vasárnap) 11:00 órától Budapest Honvéd-MFA II. – Hódmezővásárhelyi FC, Kecskeméti TE 1911 II. – Monor SE, 13:00 órától ESMTK – Szeged-Csanád Grosics Akadémia II., BKV Előre – Körösladányi MSK, Meton-FC Dabas SE – Vasas FC II., Martfűi LSE – Ceglédi VSE, valamint Füzesgyarmati SK – Pénzügyőr SE párosításokban rendezik meg.

Harminc bajnoki pont birtokában továbbra is a Békéscsaba 1912 Előre vezeti a táblázatot, négy ponttal lemaradva az ESMTK áll a második helyen, míg a sereghajtó pozíciókban a Füzesgyarmat (13.), a Szeged II. (14.), a Kecskemét II. (15.), valamint a Cegléd (16.) áll.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében közepesen felhős, szeles nap várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet viszont akár +27 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2023. október 20-án (pénteken) 17 óra 48 perckor nyugszik.

A mérkőzést hivatalos YouTube csatornánkon közvetítjük az alábbi elérhetőség alatt:
https://www.youtube.com/watch?v=6e5n2Htr38k

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: