Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre II. – Karcagi SE

A Keleti csoport egyik meglepetés csapatát, a Karcagot fogadjuk 2023. április 26-án (szerdán) 17:00 órától a békéscsabai Kórház utcai Stadionban a harmadosztályú bajnokság 34. fordulójában.

Békéscsaba 1912 Előre II. - Karcagi SE

A meglepetés szót abszolút jó értelemben használtuk, hiszen az előző idényben még a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei – akkor még megyei – első osztályban szereplő Karcagi Sportegyesület több, előzetesen jóval előrébb jegyzett csapatot is maga mögé utasítva, jelenleg a hatodik pozíciót foglalja el a táblázaton. A 14 győzelem, 7 döntetlen, 12 vereség, valamint az ezekkel együtt járó 49 bajnoki ponttal elért eddigi teljesítményt nyilván nem a szél fújta össze, és az eredmény mindenképpen egy szép jövő kezdete lehet a kék-fehérek háza táján. Ettől függetlenül a nem túl fényes tavaszi szereplés miatt, az éremszerzésre még abszolút esélyes karcagiak kispadját az elmúlt vasárnaptól Csillag László foglalhatta el Igor Bogdanovics helyett. Közleményük szerint nem csak az összképet és az eredményt, hanem a tendenciát is értékelték, mikor a vezetőség az edzőváltás mellett döntött – ők tudják.

A rosszabb sorozat az új mesterrel egyébként meg is szakadt, hiszen hazai pályán 1-0 arányban tudták legyőzni a Hatvant. Előtte viszont négy mérkőzésen keresztül maradtak nyeretlenek, ami egyáltalán nem tett jót az éremért való harc sikerességének. A Karcag idegenbeli mérlege középszerűnek mondható, hiszen 16 ilyen formán lejátszott mérkőzésükből hat alkalommal tudtak győzni, az öt döntetlen, valamint hét vereség mellett. Összességében a második Békéscsaba – Karcag összecsapás következik és 2022. október 30-án lejátszott első mérkőzés is szoros, 2-1 arányú végeredményt hozott. Mindez azt is jelentheti, hogy izgalmas, gólokkal fűszerezett kilencven perc előtt állunk, hiszen ha lényegi téttel már nem is bír egyik fél számára sem bajnokság, más-más célokért azért még lehet küzdeni. Legyen az a bronzérem – ami azért a karcagiak számára még egyáltalán nem elérhetetlen -, vagy a produktivitás, amely mutató eredményességét a fiatalok szerepeltetésével lehet jócskán feltornázni! A lényeg, hogy egyik fél sem engedheti ki kezéből a gyeplőt, továbbra is hajtani, küzdeni kell!

A hazai pálya előnye, az utóbbi mérkőzéseken mutatott látványos javulás, na meg a sényői győzelem (0-4) is lendületet és önbizalmat adhat fiatal játékosaink számára, ezáltal jó esély mutatkozik arra, hogy borsot törjünk a feltörekvő harmadosztályú újonc orra alá. Színes lapok miatt Virág Ákos Márk kénytelen kihagyni a viharsarki túrát, hazai részről pedig Sipaki Patrik továbbra is eltiltását tölti. A keret meghatározását nyilván befolyásolja majd első csapatunk szombathelyi fellépése, valamint a sűrű program miatt egyáltalán nem mindegy ki-hányszor és melyik osztályban lép pályára.

Karcagi SE - Békéscsaba 1912 Előre II. 2-1 (1-0)

Nagy Sándor: – Jó eredménnyel zártunk vasárnap és ugyanazt a lendületes, bátor játékot szeretnénk látni szerdán is. Nem könnyíti meg a helyzetünket, hogy vannak sérültjeink és az első csapatunk Szombathelyen lép pályára. Ettől függetlenül hazai körülmények között szeretnénk sikeresen szerepelni és gyarapítani pontjaink számát. Egy fizikálisan erős csapattal találkozunk, amit a fiataljaink egészséges agresszivitással és sok mozgással kompenzálhatnak.

Békéscsaba 1912 Előre II. – Karcagi SE mérkőzés játékvezetőjeként Dobai Jánost, segítőiként Szabó Ferenc Szilárdot és Szabó Richárdot akkreditálta a szövetség. Az 1986-os születésű sporival 2023. március 29-én, a Békéscsaba 1912 Előre II. – Füzesgyarmati SK 4-2 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 598 sárga- és 27 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Keleti csoport 2022/2023-as szezon 34. fordulóját április 26-án (szerda) 13:00 órától Vasas FC II. – DVTK II., 17:00 órától Sényő-Carnifex FC – Füzesgyarmati SK, DVSC II. – Facultas-Tiszafüredi VSE, Eger SE – BVSC-Zugló, Pénzügyőr SE – DEAC, Termálfürdő FC Tiszaújváros – Körösladányi MSK, Kisvárda Master Good II. – Jászberényi FC, FC Hatvan – BKV Előre, Békéscsaba 1912 Előre II. – Karcagi SE, valamint Aqua-Genaral Hajdúszoboszló párosításokban rendezik meg.

A mérkőzést élőben (live stream) közvetítjük hivatalos YouTube csatornánkon az alábbi elérhetőség alatt:

https://www.youtube.com/watch?v=8N7C7BQe-ns

bajnoki táblázatot 33 lejátszott fordulót követően a BVSC-Zugló (87 pont) vezeti a Putnok (64 pont) és a Körösladány (57 pont) előtt. A tabella végén (17-20. hely) pedig az Eger, a Füzesgyarmat, a Békéscsaba II., valamint a Jászberény áll.

A Zugló egyébként már kiharcolta az osztályozó lehetőségét a Keleti csoportban, tehát ezen a szinten az egyik lényegi kérdés eldőlt. A Közép csoportban jelenleg az Iváncsa (73 pont) a befutó, de csupán egyetlen mérkőzésnyi lemaradással a Hódmezővásárhely (70 pont) van a nyomában. Nyugaton a helyzet változatlan és semmi sem dőlt el: első helyen a Tatabánya (80 pont), második helyen a Veszprém (79 pont), valamint a harmadik pozícióban a Nagykanizsa (75 pont) áll.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében szél és zápor valószínűsíthető, a legmagasabb nappali hőmérséklet +17 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2023. április 26-án (szerda) 19 óra 49 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Élőben közvetítjük a Békéscsaba 1912 Előre II. – Karcagi SE mérkőzést

Élőben közvetítjük a 2023. április 26-án (szerda) 17:00 órától megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre II. – Karcagi SE NB III. Keleti csoport 2022/2023. 34. forduló bajnoki labdarúgó mérkőzést.

Élő közvetítés: Békéscsaba 1912 Előre II. - Karcagi SE

Az adást az alábbi hivatkozás alatt nézhetik meg:
https://www.youtube.com/watch?v=8N7C7BQe-ns

Hajrá Lilák!


Érdemes feliratkozni hivatalos YouTube csatornánkra, hogy azonnal értesüljenek új videóinkról, élő közvetítéseinkről!


 

Információk: Békéscsaba 1912 Előre II. – Karcagi SE

Békéscsaba 1912 Előre II. – Karcagi SE

Időpont: 2023. április 26. (szerda) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Békéscsaba 1912 Előre II. - Karcagi SE

Belépőjegy információk:

A mérkőzésre érvényes belépőket megvásárolhatják elővételben az Előre Székház ügyfélszolgálati irodájában munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között, valamint a mérkőzés előtt a pénztárnál is. Pénztárnyitás: 16:00 órakor. Fizetés készpénzzel és bankkártyával is lehetséges.

Hazai drukkerek az 5-ös számú kapun keresztül léphetnek be és a lila színű (új) pénztárnál válthatják meg a belépőjegyeket. A 4-es számú kapu, valamint a ligetben található 3-as számú kapu ZÁRVA lesz.

Vendég szurkolók a Munkácsy Hotel mellett található 1-es számú kapun belépve foglalhatják el helyeiket a tribünön. Ingyenes parkolás a bejárattal szemben lévő füves területen lehetséges.

A körgát felőli büfé 16:00 órakor nyit. A liget oldalán található büfé ezúttal ZÁRVA lesz.

Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján csak az 5-ös számú kapun keresztül lehetséges.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba

Ingyenes wifi:

A Kórház utcai Stadion lelátóin ingyenesen elérhetik és használhatják a Internetet. A WIFI4EU SSID jelzésű hálózatra csatlakozva, a Vendég (Guest) bejelentkezést kiválasztva már hozzá is férnek az ingyenes Internethez.

Térkép:

Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található (Kórház és Dedinszky utca sarok) őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban megfelelő számú drukker érkezése esetén büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre.

Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Békéscsaba 1912 Előre – ETO FC Győr

Békéscsaba 1912 ElőreETO FC Győr

Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023.
33. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – ETO FC Győr

2-0 (1-0)

Időpont: 2023. április 23. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Kovács J. Zoltán

Asszisztensek: Punyi Gyula, Nagy Viktor

Tartalék játékvezető: Kovács Imre

Békéscsaba: Krnács Richárd, Futó Zsombor, Kitl Miklós, Lukács Raymond Barna, Mikló Roland, Fazekas Lóránt, Albert István, Hamed Yasin, Czékus Ádám, Bora György, Puskás Gábor Sándor. Cserék: Bukrán Erik, Zvara Levente Mátyás, Ilyés Tamás, Kóródi Nándor, Hodonicki Márk, Farkas Botond Gergő, Szalai Dániel, Komáromi Csongor, Horváth Péter.
Megbízott vezetőedző: Pásztor József

ETO: Ruisz Barnabás, Borsos Filip, Fodor Ferenc, Csontos Dominik Zoltán, Tuboly Máté, Keresztes Krisztián, Vitális Milán, Deákovits Richárd, Kiss Bence András, Lacza Alex, Huszár Marcell Béla. Cserék: Fadgyas Tamás László, Óvári Zsolt Levente, Vingler László, Toma György, Priskin Tamás, Bekker Roland, Selyem Bálint, Kovács Krisztián, Kiss Máté, Urblík Norbert, Szendrei Ákos.
Vezetőedző: Munoz Guzman Antonio Jose

 Gólszerzők: Fazekas Lóránt (19. perc), Fodor Ferenc (69. perc) – öngól.

 Sárga lapok: Bora György (6. perc), Deákovits Richárd (22. perc), Tuboly Máté (39. perc), Lukács Raymond Barna (40. perc), Óvári Zsolt Levente (83. perc), Futó Zsombor (87. perc), Priskin Tamás (89. perc).

Nézőszám: 1.040


Helyezés a forduló után: 17 (+2)
Bajnoki pontok száma a forduló után: 33 (+3)
Hátralévő fordulók száma: 5
Szerezhető pontok száma a forduló után: 15
A 15. hely eléréséhez minimálisan szükséges pontok száma a forduló után: 4


Végre megszakadt a nyolc mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozat

Az első pillanattól fogva a Békéscsaba lépett fel támadólag, futószalagon vezette a támadásokat és a játékrész derekán Czékus Ádám szöglete után a jó helyen álló Fazekas Lóránt fejjel meg is szerezte a csapatnak a vezetést. A gól után is a hazaiak irányítottak és – főleg Futó Zsombor hatalmas bedobásai után – rendre veszélyhelyzet alakult ki a kisalföldi kapu előtt.

Békéscsaba 1912 Előre - ETO FC Győr 2-0 (1-0)

Fotó: Bencsik Ádám

Kapusuk, Ruisz Barnabás sem mindig állt a helyzet magaslatán, gyakran bizonytalankodott. A gól után nem sokkal kettőre növelhette volna előnyét a kieső helyen tanyázó Békéscsaba, ám Lukács kapuralövés helyett passzolni akart, ám így oda lett a helyzet. A félidő hajrájában egyre többször merészkedtek előre a győriek és már helyzetekig is eljutottak, ám a szünetig érintetlen maradt Krnács Richárd hálója.

A második félidőben szinte azonnal gólt szerezhetett volna a Győr, de Huszár kihagyta a ziccerét. Hiába cserélt egyszerre három poszton Antonio Munoz, de semmivel sem lett veszélyesebb a csapata, sőt, a szinte mindenhol felbukkanó Czékus Ádám révén a lilák előtt adódtak újabb gólszerzési lehetőségek. Semmit nem von le a csabaiak érdeméből, hogy egy öngóllal növelték az előnyüket.

A gól után sem lankadtak a végig jól játszó csabaiak és teljesen megérdemelten győzte le az ETO FC Győrt és ezzel nyolc mérkőzés óta tartó nyeretlenségi szériája szakadt meg.

Antonio Munoz: – Nem voltunk elég agresszívak a pontrúgásoknál, pedig tudtuk, hogy erre nagyon oda kell figyelni. Az első gólt ilyen helyzet után kaptuk, amit a második félidőben egy szerencsétlen találat követett. A következő mérkőzések sem lesznek könnyebbek, hogy pontokat szerezzünk, ahhoz tökéletesíteni kell a játékunkat.

Pásztor József: – Féltem ettől a mérkőzéstől, mert a Győr számára nem volt tétje, mi pedig óriási teherrel játszottunk, hiszen nyolc mérkőzés óta nem nyertünk. Ilyenkor nem úgy működnek a lábak, a fejek. Ma mindenki a maximumot nyújtotta, csúszott-mászott. Azokból a helyzetekből jól jöttünk ki, melyeket korábban gyakoroltunk. Szerencsénk is volt, de az öngólt egy szép támadás előzte meg. Jókor jött ez a győzelem, de a neheze még most jön.


 


Élő tudósítás, információk, esemény,  jegyzőkönyv, tabella:

Élő tudósításMérkőzés információk

JegyzőkönyvTabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


 

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – ETO FC Győr

A másodosztályban tizenegyedik alkalommal csap össze 2023. április 23-án (vasárnap) 17:00 órától a Békéscsaba 1912 Előre az ETO FC Győr együttesével.

Békéscsaba 1912 Előre - ETO FC Győr

Szokták mondani, hogy az egy pont is több, mint a semmi és így volt ez az elmúlt fordulóban a Nyíregyháza ellen is. Jelen helyzetünkben a megszerzett egy ponttal hozzávetőleg elégedettek lehetnénk, de ennek a döntetlennek (1-1) is akkor lesz igazán értelme, ha bármilyen módon sikerül elérni célunkat. A Szpari elleni mérkőzésen vendéglátóink egy furcsa góllal egyenlítettek, hiszen a gólt megelőző beadásnál a labda már elhagyhatta a pályát. Vagy igen, vagy nem, lehet nézni, kockázni, nagyítani a felvételeket, de jó eséllyel ez már biztosan nem visz minket előrébb.

Következő ellenfelünk, az ETO FC Győr elméletben hátradőlhet, hiszen 11 győzelem, 10 döntetlen, 11 vereség, valamint az eredményekkel együtt járó 43 bajnoki ponttal a 9. pozíciót foglalják el. Túl sok gondjuk ebben a szezonban már nem adódhat, kérdések szinte már csak a helyezés szempontjából lehetnek. A 33. forduló után már pont kerülhet a Diósgyőr (71 pont) feljutására is, hiszen amennyiben győznek és a harmadik helyezett Ajka (58 pont) nem szerez pontot, akkor matematikailag is biztos lesz a dolog. A második hely iránti harc azonban még izgalmas, hiszen az MTK az utóbbi időben az elvárások alatt teljesített (sorozatban két vereség), az Ajka viszont szinte példátlan veretlenségi sorozattal, február 12. óta kilenc fordulón keresztül nem kapott ki, így aztán nyolc pontra csökkentette a kék-fehérek előnyét. A hátralévő hat felvonásban még 18 pont gyűjthető, így könnyen kiszámolható, hogy az MTK visszajutása még egyáltalán nincs kőbe vésve.

ETO FC Győr - Békéscsaba 1912 Előre 4-1 (3-1)

Figyelemre méltó, bár inkább nevezzük feszültnek a helyzetet, a táblázat hátsó régiójában is, ahol gyakorlatilag semmi sem dőlt még el. Látható, hogy a papírformát szinte folyamatosan borító események láncolata (pl. a Kozármisleny egymás után háromszor tudott győzni) oda vezetett, hogy a matek szerint még akár a hetedik helyezett Haladás (45 pont) is veszélybe kerülhet. Nyilván nem tűnik reálisnak, hogy a szombathelyiek egymás után hatszor buknak, míg az utolsó helyezett Dorog sorozatban hatszor győz, de ettől függetlenül az összeadás-kivonás alapján ez is lehetséges. Az előttünk álló mérkőzés, mint minden eddigi is, igen fontos számunkra. Egy győzelemmel és némi szerencsével – bár utóbbi igen elhanyagol minket -, utolérhetnénk a Szparit és akkor már jóval nagyobb eséllyel, hittel és kedvvel várhatnánk a folytatást.

A két csapat igen sokszor találkozott tétmérkőzéseken, tehát gyakorlatilag egy országon átívelő klasszikus előtt állunk. A meccstörténelem szerint az első osztályú szaldó némileg az ETO felé billenti a mérleg nyelvét, hiszen szempontjukból 21 győzelmet, 15 vereséget, valamint 16 döntetlent olvashatunk ki a számokból. A másodosztályban viszont árnyaltabb a kép, mert az 5 békéscsabai győzelem mellett, mindössze három ETO siker, valamint két döntetlen az egyenleg. A legutóbbi két alkalommal a győriek szerezték meg a három pontokat, azelőtt viszont kétszer mi tudtunk győzni. A sorminta alapján, meg ezúttal amúgy is mi következnénk, tehát az előzményektől, a helyzettől és minden egyébtől függetlenül lila-fehér sikernek kell születnie! A zöld-fehérek győzelemből érkeznek (ETO – Dorog 2-0), amit köszönünk nekik! Mi viszont csak egy újabb döntetlent tudtunk elérni Balmazújvárosban (Nyíregyháza – Békéscsaba 1-1), ezáltal már nyolc mérkőzés óta vagyunk nyeretlenek, hiszen utoljára február 19-én, a Szentlőrinc ellen tudtunk győzni (2-0). Következő vendégeink idegenbeli mérlege abszolút a jobbak közé tartozik a mezőnyben, mert a 16 alkalomból hatszor győztek, hétszer döntetlent játszottak és mindössze háromszor szenvedtek vereséget. De, a győriek időnként nem boldogulnak velünk, többször is borsot törtünk az orruk alá és most már abban a helyzetben vagyunk, amikor gyakorlatilag nincs mire várnunk, nincs miért tartalékolnunk!

WKW ETO FC Győr - Békéscsaba 1912 Előre 0-1 (0-0)

Összegyűlt színes lapok miatt ezúttal Farkas Márk jutott az automatikus eltiltás sorsára, míg ellenfelünk keretét nem sújtja hasonló szankció. Gólok szempontjából felemás a szituáció, hiszen a két mérkőző fél második vonalbeli találkozásai alkalmával átlagban 2.3 gól született, viszont ebben a szezonban az ETO mindössze 33 alkalommal talált ellenfelei kapujába, ami a képzeletbeli táblázat 16. pozíciójába sorolja őket. Az biztos, hogy rengeteg 1-0, illetve 0-1 eredményük volt, így gólszerzőik közül sem lehet senkit kiemelni. A legtöbbet (4 gólt) Szendrei Ákos jegyzi keretükben, a többi pedig igen egyenletesen oszlik meg játékosaik között.

Antonio Munoz: – Nagyon nehéz mérkőzés következik a Békéscsaba ellen. Megpróbálunk tovább fejlődni a múlt heti, Dorog elleni bajnokihoz képest, remélem sikerülni fog. Nagyon sok meccsét láttam a hétvégi ellenfelünknek, biztos vagyok benne, hogy az őszi mérkőzésből, ahol magabiztosan nyertünk, nem lehet kiindulni. Az lesz a kulcs vasárnap, hogy jól megszervezzük a védekezésünket, amiből veszélyes támadásokat tudunk indítani.

Pásztor József: – Ha a szerencse mellénk szegődött volna elmúlt vasárnap, akkor megnyerhettük volna a Nyíregyháza elleni mérkőzést. A legnagyobb probléma egyébként az volt, hogy az első gól után nem tudtunk egy másodikat is szerezni, pedig volt legalább három olyan lehetőségünk, amelyben benne volt a potenciál. A Nyíregyháza viszont sokkal többet támadott és az utolsó húsz percben már nem nagyon jöttünk ki a térfelünkről és nem azt mondom, hogy idő kérdése volt mikor kapunk gólt, mert megúsztunk legalább 4-5 lehetőséget is, de sajnos a gól előtt többen is hibáztak és emiatt nem sikerült győzni. A Győr ellen sem lesz egyszerű, hiszen nagyon sok olyan fiatal játszik náluk, akik gyakorlatilag az U19-es korosztály óta együtt focizik, tehát igencsak össze vannak szokva. Ettől függetlenül bízom benne, hogy fel tudunk nőni a feladathoz és ha egy rossz mérkőzésen is, de valahogy itthon tudjuk tartani a három pontot! Ez, ahogy már mondtam, egyáltalán nem lesz egyszerű, mert a Győr számára ennek a mérkőzésnek már nincs rizikója, se előre, se hátra nem nagyon tudnak elmozdulni, így nyugodtan játszhatnak, számunkra viszont nagy a tét. Remélem, hogy a nyomás jó hatással lesz játékosainkra és kihozza belőlük a maximumot, ezáltal mindent el fognak majd követni a győzelemért, mert jelen pillanatban szinte már csak annak van értelme! Mindent számba véve azt tudom mondani, hogy amennyiben osztályozót tudnánk játszani, akkor már azzal is elégedett lennék.

Békéscsaba 1912 Előre – ETO FC Győr mérkőzés játékvezetőjeként, cikkünk írásának pillanatában Kovács J. Zoltánt akkreditálta a szövetség. Segítőiként Punyi Gyulát és Nagy Viktort jelölték, míg a tartalék játékvezető feladatait Kovács Imre látja el. Az 1975-ös születésű, tapasztalt sporival 2023. november 13-án, a Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC 3-1 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 1.025 sárga- és 84 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

tabellát jelenleg a DVTK (71 pont), az MTK (66 pont) és az Ajka (58 pont) trió vezeti, míg a sereghajtó pozíciókból a Kozármisleny (32 pont), a Békéscsaba (30 pont) és a Dorog (27 pont) próbál elmozdulni. A sors megsegíthetne minket a Siófok szentlőrinci győzelmével, a Haladás dorogi sikerével, de a Budafoknak is szurkolunk, hogy hazai pályán le tudják győzni a Nyíregyházát, valamint abban is bízunk, hogy a Diósgyőr Kozármislenyben pontot tesz első osztályú tagságára. A menetrend viszont szerda-vasárnap ritmusban folytatódik a jövő héten és párhuzamosan második csapatunk is pályára lép, úgyhogy biztosan lesznek majd oda- és/vagy visszajátszók.

A Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023-as szezon 33. fordulóját április 23-án (vasárnap) 17:00 óratól Szeged-Csanád Grosics Akadémia – PMFC, Kolorcity Kazincbarcika SC – FC Ajka, Gyirmót FC Győr – Tiszakécskei LC, Szentlőrinc – BFC Siófok, Dorogi FC – Szombathelyi Haladás, Békéscsaba 1912 Előre – ETO FC Győr, Budafoki MTE – Nyíregyháza Spartacus FC, Credobus Mosonmagyaróvár – Aqvital FC Csákvár, HR-Rent Kozármisleny – DVTK,  valamint 2023. április 24-én (hétfő) 20:00 órától MTK Budapest – Soroksár SC párosításokban rendezik meg.

A harmadosztály Keleti csoportjában már biztosan osztályozós a BVSC-Zugló, a Közép csoportban vérre menő küzdelmet folytat az Iváncsa (70 pont) és a Hódmezővásárhely (67 pont), nyugaton pedig a Tatabánya (80 pont), valamint a Veszprém (76 pont) teszi ugyanezt, de ott simán beleszólhat még a végelszámolásba a Nagykanizsa (72 pont) is.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében közepesen felhős, száraz időjárás várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet +20 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2023. április 23-án (vasárnap) 19 óra 45 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak! Ne felejtsék el, hogy ezúttal is nyereményekkel várjuk Önöket!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: