Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Hajdúszoboszló – Békéscsaba 1912 Előre II.

A tizennyolcadik fordulóval folytatódik az NB III. Keleti csoportjának programja, melyben második csapatunk 2021. november 21-én (vasárnap) 13:00 órától Hajdúszoboszlón lép pályára.

A Békéscsaba II. számára nem termett babér az elmúlt négy fordulóban, hiszen elég volt egy-egy hiba vagy szerencsétlenül sikerült megmozdulás és az ellenfelek azonnal büntettek. A feladat tehát legfőképpen az, hogy valamilyen módon megszakítsuk a rossz sorozatot, minimalizáljuk a hibákat és bármilyen áron pontot, szerencsésebb esetben pontokat szerezzünk. A folytatásban is nívós ellenfelek következnek, hiszen ebben a naptári évben, a Hajdúszoboszló után még érkezik a listavezető Kazincbarcika, majd Füzesgyarmaton zárjuk az idei menetrendet. Így aztán kilenc szerezhető pont maradt a kalapban és a jó évzáráshoz ebből minél többet be kellene gyűjteni, hogy a biztos bennmaradáshoz elegendő mennyiség minél előbb összegyűljön. Az előző idényben egyébként ehhez már 39 bajnoki egység elegendő volt, így a Békéscsabának minimálisan még 13 pontra lenne szüksége. Nyilván az elkövetkező tavaszi szezont is beleszámítva nem gondolnánk, hogy ezzel probléma lenne, de a nagyszerű kezdést szem előtt tartva, ennél azért természetesen többre hivatott a Brlázs-csapat.

Következő vendéglátónk számára igen jól indult az idény, hiszen egészen a tizedik fordulóig veretlenek maradtak, hiszen a hét győzelem mellett, csupán két döntetlen “piszkolta” be a sormintát. Az is biztos, hogy nyílt, támadó focit játszanak, hiszen több alkalommal is jócskán megszórták ellenfeleiket (Hidasnémeti – Hajdúszoboszló 1-5, Hajdúszoboszló – Putnok 6-1, Eger – Hajdúszoboszló 1-6), így a stabil védelem megszervezése ezúttal különösen fontosnak tűnik. A hajdúságiak 17 teljesített forduló után két pozícióval és négy ponttal előttünk, 9 győzelem és 4-4 döntetlen, valamint vereség birtokában a tabella hatodik helyén állnak. Az eddig összegyűjtött 31 bajnoki egységet nem a véletlennek vagy éppen a szerencsének köszönhetik, hiszen eddig megbízhatóan hozták a számukra kötelező mérkőzéseket, tervszerűen és láthatóan felépített focival, szorgalmasan gyűjtögetnek. A harmadosztályban szintén újonc HSE egyébként számos más sportágban is érdekelt (tenisz, sakk, futsal, teqball, darts, ökölvívás, kosárlabda, hogy csak a legfontosabbakat említsük) és a tavalyi Hajdú-Bihar Megyei I. osztályú bajnokságot toronymagasan, 85 pont birtokában nyerte úgy, hogy a második helyezett Sárrétudvari csapata 15 egységgel volt lemaradva. A klub hozzánk hasonlóan 1912-ben alakult és a történelem folyamán számos néven (pl. Bocskai SE, Kabai Cukor FC) tette le névjegyét a nagy hagyományokkal rendelkező egyesületek között. Az idei MOL Kupa első fordulójában a Balassagyarmat ellenében 1-4 arányú vereséggel búcsúztak, így kizárólag a bajnokságban való minél jobb eredmények elérése maradt a cél számukra.

A nyári feljutást követően megpróbáltak megfelelőképpen felkészülni az egy szinttel magasabban való szereplésre, így tisztességes mennyiségű játékosmozgásról számoltak be. Érkezett: Kis Szabolcs (Füzesgyarmat), Vincze Ákos (Tiszaújváros), Karacs Péter (Füzesgyarmat), Balogh Krisztián (Tiszafüred), Fenyőfalvi Csaba (Tállya), Mészáros Dávid (Kecskemét), Moga Sergiu (Szeged), Szabó Lajos (Sárrétudvari), Bódis Norbert (CS Sportul), Tóth Milán (Balassagyarmat), Csiki Norbert (Tiszafüred), Kárpács Erik (Rasensport Union). Távozott: Pallagi János (Kaba), Nagy Levente (DASE), Plókai Gergő (Kaba), Németh Márk (Karcag), Simonka Richárd (Karcag), Barna Béla (Tiszafüred), Csicsek Levente, Sólyom Máté (Monostorpályi), Somogyi Bercel (Nyírgyulaj), Reszler Zsolt (Hajdúböszörmény), Szilágyi Ákos (Újfehértó), Oláh Norbert (Besenyőtelek), Sundas Alexis (Füzesgyarmat), Orosz Pál (Balmazújváros).

A két mérkőző fél ebben az osztályban még nem találkozott, ellenben 1998 és 2000 között a második ligában négyszer is megmérkőztek egymással. A mérleg abszolút kiegyenlített, hiszen mindkét csapat neve mellett 2-2 győzelem olvasható ki a históriás könyvből.

Utazóink, ezáltal a keret meghatározása jelen helyzetünkben nem tűnik egyszerű feladatnak, hiszen első csapatunk is párhuzamosan mérkőzik, ráadásul Zvara Levente Mátyás öt sárga cédula miatt, Szabó Csaba pedig piros lap miatt nem léphet ebben az osztályban pályára. A Hajdúszoboszlónál nincs eltiltott, úgyhogy Csillag László dolga ilyen szinten nincs nehezítve.

A tervek és a vendéglátó csapat közlése szerint a mérkőzést élőben is követhetik majd a Hajdúszoboszló Televízió hivatalos YouTube csatornáján:
https://www.youtube.com/channel/UCJtYcJ4nPPrSJX0EivagkFA

Csillag László: – Legutóbbi mérkőzésén jó teljesítményt nyújtott csapatunk a Barcika otthonában, sajnos néhány figyelmetlenség és egy rövidzárlatnak köszönhetően nem sikerült pontot szerzeni, de most itthon javíthatunk. Az itthoni mérkőzésen szeretnénk a hibák számát minimálisra csökkenteni, élvezetes és pörgős, közönségszórakoztató meccset játszani a Békéscsaba ellen. Mivel egy fiatal csapatot fogadunk, figyelnünk kell a kontráikra, de a cél nem lehet más, mint itthon tartani a három pontot.

Brlázs István Gábor: – Mindenképpen nehéz dolgunk lesz, ugyanis a Hajdúszoboszló jó formában lévő, szervezett csapat. Ahogy már az előző mérkőzéseinkből is kiderült, csapatunk sajnos most nincs túl jó formában. Tovább rontja az esélyeinket az is, hogy sok hiányzónk lesz, hiszen mind a három (NB2, NB3 és U19) csapatunk november 21-én játszik, így a játékosok variálására, a keret összeállítására is kisebb a mozgásterünk. Mindennek ellenére szeretnénk pontot szerezni vasárnap, már az egy pontot jelentő döntetlen is értékes lenne számunkra.

Az Aqua-General Hajdúszoboszló – Békéscsaba 1912 Előre II. mérkőzés játékvezetőjeként Horváth Mátét akkreditálta a szövetség. Segítőiként Kulcsár Dánielt és Sztányi Tibort jelölték ki. Az 1990-as születésű sporival 2021. szeptember 26-án, a Békéscsaba 1912 Előre II. – Törökszentmiklós 1-0 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkoztunk utoljára. Pályafutása során eddig 386 sárga- és 25 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III Keleti csoport 2021/2022-es szezon 18. fordulóját november 21-én (vasárnap) 13:00 órától Aqua-General Hajdúszoboszló – Békéscsaba 1912 Előre II., Termálfürdő FC Tiszaújváros – Tiszafüredi VSE, Eger SE – DVSC II., Kisvárda Master Good II. – Újpest FC II., BKV Előre – Tállya KSE, DEAC – Sényő-Carnifex FC, Jászberényi FC – Salgótarjáni BTC, Putnok FC – DVTK II. Hidasnémeti VSC – Törökszentmiklós FC, valamint 15:00 órától Kolorcity Kazincbarcika SC – Füzesgyarmati SK párosításokban rendezik meg.

bajnoki táblázatra pillantva látható, hogy az első három helyen a Kazincbarcika – BKV Előre – DEAC trió áll, a sereghajtó pozíciókban pedig a ezúttal az Eger, Tállya, Salgótarján, Hidasnémeti valamint Törökszentmiklós csapatai foglalnak helyet.

Az előrejelzés szerint Hajdúszoboszló térségében erősen felhős időjárás várható és mindössze 9 Celsius fokos maximális hőmérsékletre lehet számítani, csapadék nem valószínűsíthető, köd azonban előfordulhat. A Nap november 21-én 16 óra 3 perckor nyugszik.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Békéscsaba 1912 Előre II. – Termálfürdő FC Tiszaújváros

 

NB III. Keleti csoport 2021/2022. 17. forduló

Békéscsaba 1912 Előre II. – Termálfürdő FC Tiszaújváros

1-2 (0-1)

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

TECHNIKAI OKOK MIATT A BÜFÉ ZÁRVA LESZ!

Időpont: 2021. november 14. (vasárnap) 13:00 óra

Helyszín: Békéscsaba Labdarúgó Akadémia

Cím: 5600 Békéscsaba, 4-es Honvéd utca 1/2.

Játékvezető: Nagy Attila László

Asszisztensek: Molnár Alex, Juhász László

Békéscsaba: Winter Dániel, Czvalinga Áron, Hodonicki Márk, Ilyés Tamás, Váradi Ádám, Bónus Marcell, Zvara Levente Mátyás, Paudits Patrik, Zelik Csaba, Szabó Csaba, Varga Tamás Károly. Cserék: Apró Ármin, Kasik Ákos, Sipaki Patrik Martin, Farkas Ádám, Bukor Zoltán Márk, Tóth Péter, Oláh Ákos, Mágocsi Bence, Marik Soma.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Tiszaújváros: Herceg Péter, Géringer László, Gelsi László, Bussy Dávid, Tóth Simon, Bartusz Dániel, Lőrincz Patrik Márton, Gottfried Dániel, Vasilijevic Nikola, Erős Tibor, Molnár Máté. Cserék: Galambvári Gergő, Lehóczki Balázs, Pap Zsolt, Benke Norbert Sándor, Horváth Tamás, Kundrák Milán.
Vezetőedző: Vitelki Zoltán

 Gólszerzők: Gottfried Dániel (23. perc), Ilyés Tamás (54. perc), Oláh Ákos (81. perc) – öngól.

 Sárga lapok: Szabó Csaba (51. és 92. perc) – kiállítva, Lőrincz Patrik Dániel (55. perc), Zvara Levente Mátyás (80. perc).

Hazai környezetben sem bírt a Békéscsaba második együttese a jó benyomást keltő Tiszaújvárossal, amely helyzetkihasználásban bizonyult lényegesen hatékonyabbnak. Még akkor is, ha a vendégek győzelmet jelentő találata igencsak balszerencsés körülmények között született.

Furcsa képet festett az első félidő, hiszen a hazaiak előtt több nagy lehetőség is adódott. A látogatók viszont két helyzetük közül az egyiket gólra váltva, megszerezték a vezetést (0-1). A folytatásban is a házigazdák voltak veszélyesebbek, de a kapuba képtelenek voltak betalálni. A második félidő elején Ilyés Tamás megtörte a jeget, az 54. percben egy jobb oldali beadás után fejjel egyenlített (1-1). Kiegyenlített lett a játék, a vendégek is kifejezetten motiváltan járatták a labdát, ennek ellenére a csabai kontrákban több volt a veszély. Úgy tűnt nem bírnak egymással a felek, de a 81. percben egy újabb hiba megpecsételte az Előre sorsát. Egy sarokrúgás után, a menteni igyekvő Oláh Ákos hátáról a saját kapuba pattant a labda (1-2). A meccs már nem tartogatott több fordulatot, bár a hosszabbításban Szabó Csaba megkapta második sárga céduláját, így Zvara Leventével egyetemben – kigyűlt öt sárga lap -, biztosan kihagyják a hajdúszoboszlói túrát.

Brlázs István Gábor: – Az első 20-25 percet jól kezdtük, 3-4 nagy ziccert is kihagytunk, de a futball megbosszulta magát. A végén balszerencsés góllal nyert az ellenfél. Egy pontot megérdemeltünk volna.

Vitelki Zoltán: – Nehéz mérkőzés volt, az elején több lehetősége volt az ellenfélnek, aztán ahogy haladtunk előre az időben, úgy lettünk egyre magabiztosabbak. Ekkor is nagyon kellett koncentrálunk, de valahogy végig azt éreztem, hogy ezt a meccset nem tudjuk elbukni. Nagyon jó teljesítmények voltak, mindenki odatette magát, igazi csapatmunka volt.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/265429365394958

Fotók Információk Jegyzőkönyv Tabella

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre II. – Termálfürdő FC Tiszaújváros

Hatpontos mérkőzéssel folytatódik a harmadosztályú bajnokság második csapatunk számára, hiszen 2021. november 14-én (vasárnap) 13:00 órától a közvetlen rivális Tiszaújváros együttesét fogadjuk a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián.

Mindkét együttes vesztes mérkőzésből érkezik a Keleti csoport 17. fordulójába, ráadásul a mérkőző felek között mindössze egyetlen bajnoki pont a különbség vendégeink javára. A győzelem tehát egyaránt fontos lenne mindkét csapat számára, hiszen a legjobb esetben helyet cserélhetnénk a bajnoki táblázaton. Erre talán jó lehetőség mutatkozik ezúttal, hiszen a válogatott szünet miatt első csapatunk is mérkőzés nélkül maradt a hétvégére, így nagyobb eséllyel kaphat néhány visszajátszó is lehetőséget. Bár, ki tudja melyik a jobb megoldás, hiszen Brlázs Gábor fiataljai igencsak összecsiszolódtak, így az adott esetben a segítségként érkezők nem biztos, hogy a szinkronitást tudják fokozni, függetlenül attól, hogy egy-egy villanás, esetleg gól erejéig nyilván igencsak sokat tehetnek hozzá az eredményességhez. Összességében tehát, a szituáció és a két együttes által nyújtott eddigi produktum mindenképpen izgalmas és fordulatos mérkőzést ígér.

Következő vendégeink gyakorlatilag teljes vérátömlesztésen estek át nyáron, hiszen a tizenegy érkező éppen egy csapatnyi játékost tesz ki. Érkeztek: Bartusz Dániel (Gyöngyös), Gönczi Sándor (DVTK II.), Galambvári Gergő (Felsőzsolca), Lehóczki Balázs (DVTK II.), Molnár Máté (Sényő) – visszatért, Mahalek Marcell (Putnok), Bocsi Patrik (Tállya), Nagy Dávid Balázs (Balkány) – visszatért, Vasilijevic Nikola (Nyíregyháza), Gottfried Dániel (előző klubja a 2018/2019-es szezonban a Magyarpolány SE volt) és Géringer László (Eger). A vezetőedző, Vitelki Zoltán – korábban a Budafok, a DVSC, a Kazincbarcika és az Eger szakvezetője is volt – személye pedig szinte garancia arra, hogy a táblázat első felébe aposztrofálják magukat, de vélhetőleg ez nem elégíti ki céljaikat teljes mértékben. Jelen pillanatban, tizenhat forduló teljesítése után, 8 győzelem, 3 döntetlen, 5 vereség, valamint 27 pont birtokában a táblázat hatodik pozícióját foglalják el. Egy esetleges győzelem esetén előrébb ugyan nem léphetnének a 17. forduló után, hiszen az előttük álló Hajdúszoboszló négy egységgel húz, pontszámban viszont zárkózhatnának az élmezőnyhöz – ne legyen így!

A két klub ebben az osztályban még nem találkozott, a második ligában viszont már négyszer is. A mérleg abszolút kiegyenlített, hiszen egy-egy győzelem mellett, két döntetlent olvashatunk ki a statisztikából. Bajnoki mérkőzésen igen régen, 2000. március 22-én idegenben találkozhattunk utoljára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyeiekkel, amikor 1-1-es döntetlent mutatott az eredményjelző a mérkőzés végén. Egyetlen bajnoki győzelmünket 1999. augusztus 20-án Békéscsabán szereztük ellenük, amikor 3-0 arányban sikerült helybenhagynunk a tiszaújvárosiakat. A MOL Magyar Kupa idei kiírásában nem termett babér következő ellenfelünk számára, hiszen rögtön az első fordulóban 3-0 arányú vereséggel búcsúztak a Vác ellenében. A Kupában egyébként 2017. november  29-én összekerültünk velük, amikor idegenben 0-2 arányban szintén mi tudtunk győzni.

Színes lapok miatt egyik csapatban sincs eltiltott, tehát ez a tényező egyik keret összeállítását sem nehezíti.

Vitelki Zoltán: – A múlt heti teljesítményünkkel elégedett vagyok, sajnos ez eredménnyel nem párosult. Ugyanazt a játékot várom és bízom benne, hogy a jó játék egy fair mérkőzésen, nagyon jó ellenféllel szemben sikert hoz majd nekünk.

A Békéscsaba 1912 Előre II. – Termálfürdő FC Tiszaújváros mérkőzés játékvezetőjeként Nagy Attila Lászlót akkreditálta a szövetség. Segítőiként Molnár Alexet és Juhász Lászlót jelölték ki. Az 1998-as születésű sporival 2021. augusztus 20-án a Békéscsaba 1912 Előre II. – DEAC 2-1 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkoztunk utoljára. Pályafutása során eddig 93 sárga- és 6 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III Keleti csoport 2021/2022-es szezon 17. fordulóját november 14-én (vasárnap) 11:00 órától DVTK II. – Hidasnémeti VSC, Újpest FC II. – BKV Előre, 13:00 órától Békéscsaba 1912 Előre II. – Termálfürdő FC Tiszaújváros, Salgótarjáni BTC – Putnok FC, Sényő-Carnifex FC – Jászberényi FC, Tállya KSE – DEAC, DVSC II. – Kisvárda Master Good II., Tiszafüredi VSE – Eger SE, Füzesgyarmati SK – Törökszentmiklósi FC, valamint 15:00 órától Kolorcity Kazincbarcika SC – Aqua-General Hajdúszoboszló párosításokban rendezik meg.

Tizennégy forduló után a Kazincbarcika (43 pont), BKV Előre (40 pont) és a DEAC (33 pont) vezeti a táblázatot, a sereghajtó helyeken pedig jelenleg a DVSC II. (16 pont), Tállya (13 pont), Salgótarján (8 pont), Hidasnémeti (7 pont), valamint a Törökszentmiklós (4 pont) csapatai állnak – utóbbi három helyzete az eddig szerzett pontok alapján igen aggasztónak tűnik.

Időről-időre szoktunk vetni egy pillantást a másik két csoportra is, hogy lássuk melyik csapat milyen esélyekkel és eredményekkel szállhat harcba az osztályváltásért. A Közép-csoportot 43 ponttal a Kozármisleny vezeti, némileg leszakadva a Dunaújváros (34 pont) és a Makó (33 pont) pedig próbál zárkózni. Nyugaton sokkal szorosabb a helyzet, hiszen a táblázatot a BVSC-Zugló 41 pont birtokában vezeti, de nyomában lohol a Mosonmagyaróvár (38 pont) és a VLS Veszprém (35 pont) is.

A Keleti-csoport legjobb góllövőit vizsgálva látható, hogy az első három helyen Máté János – Hajdúszoboszló (17 gól), Laczkó Milán – Kazincbarcika (15 gól), valamint Ilyés Tamás – Békéscsaba 1912 Előre II. (12 gól) állnak.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében közepesen felhős időjárás és 13 Celsius fokos maximális hőmérséklet várható, helyenként köd előfordulhat. A Nap 2021. november 14-én (vasárnap) 16 óra 10 perckor nyugszik.

A hét eseményeihez tartozik még, hogy Labancz Róbert vezetőedző távozott az Eger SE kispadjáról. Az új edző érkezéséig, a Vitányi László – Fűkő Tibor edzőpáros irányítja a jelenleg 14. helyen álló Heves megyeieket.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Információk: Békéscsaba 1912 Előre II. – Termálfürdő FC Tiszaújváros

Időpont: 2021. november 14. (vasárnap) 13:00 óra

Helyszín: Békéscsaba Labdarúgó Akadémia

Cím: 5600 Békéscsaba, 4-es Honvéd utca 1/2.

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

TECHNIKAI OKOK MIATT A BÜFÉ ZÁRVA LESZ!

Belépőjegy információk:

A mérkőzésre érvényes belépőket megvásárolhatják elővételben az Előre Székház ügyfélszolgálati irodájában munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között, valamint a mérkőzés előtt a pénztáraknál is. Pénztárnyitás: 12:00 órakor. Fizetés csak készpénzzel lehetséges.

Figyelem! A mérkőzésre beléptethető vendégek száma korlátozott, hiszen 144 hazai, valamint 52 vendég ülőhely áll rendelkezésre.

Hazai és VIP vendégeink a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia főbejáratán keresztül léphetnek be: a Tessedik utcáról a 4-es Honvéd utcára fordulva, az ipszilon elágazásnál jobbra tartva. Parkolás a környező utcákban vagy az Akadémia külső parkolójában lehetséges.

Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján szintén a főbejáraton keresztül lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (védettségi igazolvány és személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány).

Kérjük, hogy a létesítményen belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Térkép:

Vendég szurkolók:

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia vendég bejáratán (Kereki sikátor) keresztül léphetnek be: a Tessedik utcáról a 4-es Honvéd utcára fordulva, az ipszilon elágazásnál balra tartva, majd az első utcán jobbra fordulva közelíthetik meg a Kereki sikátort, ahol a bejáratot az Aut-Pont Alapítvány épülete után jobbra találják meg. A vendég szektorban mobil WC-k és büfé is rendelkezésre áll. Parkolni a környező utcákban lehetséges.

Térkép:

A 18 év felettieknek belépés kizárólag védettségi igazolvánnyal!

Arra kérjük 18 év feletti szurkolóinkat, hogy kizárólag akkor próbáljanak belépni a mérkőzésre, ha már megkapták védettségi igazolványukat. Azokat, akik védettségi igazolvány nélkül próbálnak bejutni a mérkőzésre, nem fogják beengedni a létesítmény területére.

Fontos, hogy 18 év feletti bérletes drukkereink, a VIP vendégeink is csak védettségi igazolvánnyal léphetnek be a stadionba.

A védettségi igazolvány kizárólag valamilyen fényképes személyazonosító igazolvány felmutatásával együtt érvényes.

Az igazolványok ellenőrzését még a stadion területére történő belépés előtt ellenőrizni fogja a biztonsági szolgálat!

Figyelem! A vonatkozó rendelet értelmében kizárólag a védettségi igazolvány (plasztik kártya) fogadható el, az oltási igazolás és/vagy bármilyen más dokumentum NEM! Felhívjuk vendégeink figyelmét, hogy a fehér, papír alapú oltási igazolást nem áll módunkban elfogadni.

A beléptetés minden esetben – a bérletesek, a sajtó munkatársai és a VIP-szurkolók esetében is – azzal kezdődik majd, hogy a biztonsági személyzet ellenőrzi, van-e szurkolóinknál védettségi kártya, valamint személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány. Ezek együttes megléte szükséges ahhoz, hogy tovább engedjék Önöket. Ezt követően a korábban megszokott módon történik majd a belépők ellenőrzése és a stadionba való bejutás.

Figyelem!

A védettségi igazolvány kiemelt jogi védelmet kapott: aki azt meghamisítja vagy jogosulatlanul használja, közokirat-hamisítást követ el, amiért öt évig tartó szabadságvesztés szabható ki.

A rendelet részletei az alábbi címen érhetők el:
https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/0012eabbdd41b625420afff9c09cd0672e477457/megtekintes

Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Békéscsaba 1912 Előre – PMFC

Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022. 15. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – PMFC

1-1 (0-0)

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

Időpont: 2021. november 7. (vasárnap) 19:30 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Nazsa Tamás

Asszisztensek: Horváth Róbert, Tőkés Róbert

Tartalék játékvezető: Nagy Norbert

Békéscsaba: Czinanó Antal Áron, Farkas Márk, Nagy Sándor, Kitl Miklós, Lukács Raymond Barna, Nikola Pantovic, Szabó Péter, Király Patrik, Fazekas Lóránt, Hodonicki Márk, Bora György. Cserék: Winter Dániel, Krnács Richárd, Gránicz Patrik, Zvara Levente Mátyás, Ilyés Tamás, Sipos Gábor, Albert István, Varga Szabolcs, Horváth Péter.
Vezetőedző: Schindler Szabolcs

PMFC: Helesfay Donát, Sági Milán, Rácz László, Dávid Zoltán Gergő, Futó Zsombor, Katona Levente, Kónya Dávid, Adamcsek Máté, Tihanyi Olivér László, Hegedűs Márk, Hursán György. Cserék: Bukrán Erik, Grabant Bence, Károly Bálint, Sajnovics Milán, Preklet Csaba, Bíró Bence Balázs, Svedyuk Alex Pál, Tölgyesi Viktor, Kövesdi Péter, Szabó Zalán.
Vezetőedző: Vas László

 Gólszerzők: Katona Levente (73. perc), Pantovic Nikola (82. perc).

 Sárga lap: Sági Milán (28. perc), Hodonicki Márk (31. perc), Rácz László (37. perc), Bora György (40. perc), Nagy Sándor (53. perc), Futó Zsombor (56. perc), Svedyuk Alex (79. perc), Hegedűs Márk (89. perc).

Nézőszám: 420

A mérkőzés első helyzete a vendégek előtt adódott, a 3. percben mintegy 20 méterről elvégzett szabadrúgás elkerülte a hazai kaput. A 23. percben egy gyorsan elvégzett csabai szabadrúgás után alakult ki kavarodás, Király Patrik beadásánál Nikola Pantovic maradt egyedül, a kapáslövés azonban gyengére sikerült, a vendégek hálóőre fogta a kísérletet. Az első játékrész következő említésre méltó helyzete a Békéscsaba előtt adódott a 38. percben: szabadrúgást követően kétszer is kapura lőhetett a házigazda, másodjára Fazekas Lóránt tüzelt mintegy 18 méterről, lövését könnyedén hárította Helesfay Donát.

Fotó: Such Tamás

A második félidő első helyzetét a Békéscsaba alakította ki, amikor az 52. percben Pantovic beadása után Lukács Raymond előtt adódott óriási lehetőség, a támadó azonban nem tudta jól megfejelni a labdát, így kimaradt a ziccer. Az 56. percben Adamcsek Máté veszélyeztette a csabai kaput, lövése egy hazai védőben akadt el, amely éppen csak a léc fölé szállt. Két perccel később ismét Adamcsek volt veszélyes, egy beadást követően tüzelt a támadó, Czinanó Áron azonban jó helyen állt, így védeni tudott. A 61. percben kettős cserét eszközölt Schindler Szabolcs: Zvara Levente váltotta Nagy Sándort, valamint Horváth Péter érkezett Hodoniczki Márk helyére. A 73. percben megszerezte a vezetést a Pécs: egy nagy bedobást követően csúsztatott az egyik vendég játékos, majd Czinanó nem tudta kiöklözni a labdát, a lepattanót Katona Levente bólintotta a kapuba (0-1). A 76. percben Adamcsek ugyan háttal állt a csabai kapunak, de zavartalanul átvehette a labdát, lefordult majd 11 méterről lőtt, ám a csabaiak kapusa odaért a próbálkozásra. A 81. percben Sipos Gábor érkezett Fazekas Lóránt helyére. A 82. percben nagy lehetőséghez jutott a Békéscsaba: Lukácsot rántotta le a tizenhatoson belül egy pécsi védő, a játékvezető a tizenegyes pontra mutatott. A büntetőt Pantovic végezte el, amelyet kivédett a kapus, majd a támadó a kipattanót befejelte a kapuba (1-1). A 85. percben az utolsó cseréjét is kihasználta a hazai együttes, Lukács helyére Ilyés Tamás érkezett. Alig fél perccel később Horváth lőhetett szinte üres kapura a tizenhatos sarkáról, az utolsó pillanatban Katona lépett bele a kísérletbe. A szögletet követően Szabó lőtte élesen be a labdát, de a társak lemaradtak, így elmaradt az újabb csabai gól. A 91. percben a pécsiek is óriási helyzetet dolgoztak ki, az alapvonalról beérkező labdára Futó Zsombor érkezett, a lövést Czinanó reflexmozdulattal hárította. A kimaradt ziccer után kontratámadást vezetett a Békéscsaba, Horváth beadás helyett a rövid oldalt célozta meg, lövése éppen csak a kapu fölé szállt, így 1-1-es végeredménnyel zárult a Békéscsaba és a Pécs összecsapása.

Schindler Szabolcs: – Defenzívebb játékkal kezdtünk és az első félidőben nagyon jól védekeztünk. A másodikban szerettük volna megnyerni a mérkőzést, meg is voltak a lehetőségeink, de sajnos így sem sikerült. Győzelemre játszottunk a végén, de az az igazság, hogy az egy pontok nem érnek semmit ebben a helyzetben.

Vas László: – Végig irányítottuk a mérkőzést, begyötörtünk egy gólt, lehetőségünk volt újabbak szerzésére is, helyette egyenlített az ellenfél, azután pedig örülnünk kellett a döntetlennek. Ha bátrabban vagyunk, nagyon önbizalommal játszunk, akkor sikerrel járhattunk volna, de sajnos ez a mai napon elmaradt.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/679579236302933

Élő tudósítás Információk Jegyzőkönyv Tabella

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: