Fotók: WKW ETO FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre

Fotók: Elekes Sándor és eto.hu

[nggallery id=233]

Beharangozó: ETO FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre

Több, mint tizenkét éve nem találkozott egymással tétmérkőzésen az ETO és a Békéscsaba, így aztán több szempontból is érdekesnek és izgalmasnak ígérkezik a Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezonjának 6. fordulója, amikor 2017. augusztus 27-én (vasárnap) 17:00 órától Győrben lépnek pályára a Lilák.

Az NB II-es újonc – furcsa ilyet leírni a Győrrel kapcsolatban – az előző szezonban még az NB III-as bajnokság nyugati csoportjában szerepelt, melyet toronymagasan meg is nyert – kiharcolva ezzel a felfelé történő osztályváltás lehetőségét. A harmadosztályban összegyűjtött 81 bajnoki egység, 27 győzelemmel és mindössze 5 vereséggel párosult – így esélyt sem hagytak a többieknek arra, hogy versenybe szálljanak velük. A két csapat múltjára visszatekintve, 1995 óta 14 alkalommal feszült egymásnak a két csapat. A mérleg igen kiegyenlített, hiszen hat ETO siker mellett, három döntetlent és öt csabai győzelmet is kiolvashatunk a statisztikákból. Utoljára egyébként 2005. április 13-án, az első osztályban találkoztunk a Rába-partiakkal, akkor Békéscsabán 1-1-et mutatott az eredményjelző a mérkőzés végén. A legnagyobb arányú gólkülönbség és egyben a legtöbb találat 2002. október 27-én született, amikor Győrben 5-2-es vereséget szenvedtünk.

Vendéglátóink 2017. június végén kezdték meg a felkészülést az új idényre és tesztmérkőzések sorozatával, valamint szép számú igazolással igyekeztek felvenni a ritmust és a lépést a másodosztály résztvevőivel. Az új érkezők tekintetében is volt jócskán dolga Bekő Balázsnak, hiszen a sok egyéb tennivaló mellett, még őket is szinkronizálni kellett az együtteshez. Az viszont egyértelműen látszik, hogy a tapasztalt szakember és szakmai stábja igen jól felkészítette labdarúgóit és akár a szaksajtó, akár a közvélemény szerint csapatának jó esélye mutatkozik az első osztályba jutásért folytatott harcra. Már a folyók városában kezdte meg a 2017/2018-as idényt Nagy Martin (Ruzumberok), Erdélyi László (Sopron), Bagi István (Békéscsaba), Boszorád Martin (ViOn Aranyosmarót), Vajda Patrik (Fortuna Liga), Szatmári Zoltán (Komárom VSE), Rokszin Ádám (Szolnok), Szatmári Lóránd (Puskás), Vajda Patrik (Vasas). A felkészülési időszakban nyitányként a SFK Sered együttesét győzték le 1-0 arányban. A folytatásban ETO FC Győr – Barnsley FC 1-0, ETO FC Győr – STK Samorin 2-1, ETO FC Győr – Brentford FC U23 0-4, ETO FC Győr – Velke Ludince 5-0, ETO FC Győr – KFC Komárno 1-2, Spartak Trnava – ETO FC Győr 1-0, ETO FC Győr – Csornai SE 4-0 eredmények születtek.

Öt lejátszott forduló után a zöld-fehérek a tabella nyolcadik helyét foglalják el, mérlegük 2-2 győzelem és vereség, valamint egy döntetlen, amely 7 bajnoki pontot hozott eddig a konyhájukra. Gólok tekintetében pedig annyit kaptak, amennyit lőttek, így ez a mutató pillanatnyilag nullát mutat. A hétközi Cegléd elleni mérkőzésen, a némileg felforgatott kerettel kiálló győriek 2-1 arányú vereséget szenvedtek, így nem túl jó szájízzel lépnek pályára vasárnap. Bízunk benne, hogy csapatunk folytatni tudja a megkezdett jó szereplést, hiszen a szerdai Mosonmagyaróvár elleni, meggyőző (2-0) győzelem lendületet, valamint még több határozottságot ad játékosainknak és egy újabb sikerrel tovább zárkózhatunk az élbolyhoz. A bajnokság elején járunk és messzemenő következtetéseket még mindig nem lehet levonni az eddig lezajlott fordulók alapján, így 8 ponttal, 2 győzelemmel, 2 döntetlennel, valamint 1 vereséggel a birtokunkban, egyáltalán nem ledolgozhatatlan a feljutó helyek eléréséhez szükséges öt egységnyi lemaradás. Szinte minden fordulóban születnek meglepetés eredmények, így szinte kiszámíthatatlan, hogy változik a bajnokság állása. De, ez így is van jól, nem unatkozunk, de legalább izgulunk. Mindenképpen bizakodásra ad okot, hogy védelmünk igen jól állja a sarat, hiszen a 450 percnyi játék alatt kapott mindössze két gól abszolút ezt támasztja alá. Góllövőinknek is sikerült megtörni a 243 percnyi gólcsendet, így minden esély megvan arra, hogy a támadó szellemű, lehengerlő iramot átmentsük a hónap utolsó összecsapására is.

A WKW ETO FC Győr –  Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Németh Ádámot akkreditálta a szövetség. Az 1982-es születésű sporival legutóbb 2017. május 14-én, a BFC Siófok – Békéscsaba 1912 Előre 3-0 mérkőzésen, játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 816 sárga- és 77 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Szalai Dánielt és Szécsényi Istvánt jelölték ki. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az elutazás előtti átmozgató edzés után a szakmai stáb és játékosaink is rendelkezésünkre álltak.

Boér Gábor: – A két csapat egymás elleni hagyományai miatt is egy kimondottan presztízs mérkőzésről van szó és egy igazi rangadóról beszélhetünk. Mindkét klubnak óriási a múltja és nagyon sok csatát megvívtak egymással, még a magasabb osztályban. Remélem, hogy rövid időn belül mindkét csapat bajnokságot válthat és akkor már ott tudunk majd meccselni. Az előző mérkőzésünkre visszakanyarodva azt mindenképpen el kell mondani, hogy teljesen pozitív élménnyel gazdagodva érkezünk a vasárnapi összecsapásba. Annak örülök, hogy végre megtört a gólcsend, de annak még inkább, hogy igen hosszú ideje nem rezdült meg a hálónk. Pláne úgy, ha végignézzük a kapott góljainkat ebben a szezonban, akkor láthatjuk, hogy gyakorlatilag mindkettőt szerencsétlen körülmények között, inkább a mi hibánkból, mint az ellenfél erényei miatt kaptuk. A mérkőzés egészét tekintve – a szokásosnak nevezhető módon – szeretnénk a saját játékunkra koncentrálni, ezúttal azonban picit stabilabban fogunk védekezni és kicsit biztonságosabb játékot fogunk játszani, mint akár az elmúlt mérkőzésen. Nem fogjuk annyira feltolni a védekezésünket, de ez nem azt jelenti, hogy feladjuk a támadó focit, de ezt ezúttal némileg ravaszabb, átalakított taktikával tesszük meg. Ennek mikéntje és módja maradjon még titok, minden időben ki fog majd derülni – annyit azonban elmondhatok, hogy három pontért utazunk Győrbe. Tudjuk, hogy nagyon erős ellenféllel találkozunk és bár csak most jutottak fel, szerintem az osztály meghatározó csapatai között kell őket számon tartani és mindenképpen az élmezőnybe várom őket. Jelen pillanatban a Békéscsabát erősebbnek, rutinosabbnak és egységesebbnek érzem, mint a győrieket. Természetesen megnéztük és kiemeleztük a felvételeket az ellenfélről, láttuk az értékeiket és erősségeiket, de a sebezhető pontokra is fényt derítettünk. Remélem, hogy sok néző látogat majd ki és egy jó hangulatú, tévés mérkőzést tudunk játszani. Nyilván fontos az is, hogy a játékosok ilyenkor még jobban motiváltabbak és feldobottabbak, hiszen ország-világ előtt megmutathatják magukat. Egy szóval, minden adott ahhoz, hogy jó meccset vívjunk. Felkészültünk és remélem, hogy ez az eredményben is meg fog majd mutatkozni. Biztos, hogy fogunk eszközölni most is változtatásokat, hiszen a bajnokság eleje óta hangoztatjuk, hogy bő a keretünk és nem csak duma, hogy egyforma képességű játékosok kaptak helyet a csapatban. Ezért bátran merünk nyúlni bárkihez, például érdemes megnézni, hogy a Kiss Laci eddig egy percet sem játszott és most szenzációsan lehozta az utóbbi kilencven percet. Fogunk variálni, ennek mértékét és hogy milyen posztokon, azt még az előttünk álló másfél nap történéseinek függvényében határozzuk majd meg. Az viszont biztos, hogy valamilyen szinten az állandóságot tartjuk szem előtt, úgyhogy teljes keretet-csapatot nem fogunk lecserélni, de előbb-utóbb mindenkinek lesz lehetősége bizonyítani, így elképzelhető, hogy olyan játékos is pályára léphet, aki eddig kevesebb játékpercet kapott.

Makra Zsolt: – A Mosonmagyaróvár elleni mérkőzés után regeneráló nappal indítottunk, videóztunk és megmutattuk azokat a dolgokat, amelyekkel eredményesek tudunk lenni a Győr ellen. Pénteken és szombaton megpróbáljuk üzemi hőmérsékletre pörgetni a srácokat, hogy tudjanak beleállni a mérkőzésbe. Nagyon örültünk annak, hogy végre megszakadt a hazai gólcsend és annak, hogy ilyen sok támadást vezettünk és fölényesen nyertünk. Nyilván idegenben, egy feljutásra aspiráló csapattal szemben egy kicsit más jellegű focit kell játszani, de a formáció generálisan nem fog változni, viszont valamilyen szinten még biztonságosabbá kell tennünk a játékunkat. Szerencsére sérültünk és eltiltottunk sincs, Nagy Pista is felépült és a héten már teljes értékű edzésmunkát végzett, úgyhogy minden és mindenki készen áll arra, hogy eredményesen szerepeljünk vasárnap.

Mészáros Márk: – Természetesen nagyon örülök annak, hogy eddig csupán két gólt kaptunk, különösen azért, mert a védelemben szerepelek. Nyilván azért érkeztem a klubhoz, hogy a rám szabott védelmi feladatokat ellássam és amennyiben sikerül a támadásokhoz is hozzátennem, az csak hab a tortán. Az első meccset leszámítva, úgy érzem magunkra találtunk, még ha a két gólnélküli meccset nézzük, akkor is. A lehetőségek, helyzetek akkor is voltak és igen sokat dolgoztunk és foglalkoztunk azzal, hogy a helyzetkihasználáson javítani tudjunk. Szerencsére az utolsó hazai meccsen ennek már meg is lett a gyümölcse. Ugyanilyen szervezetten szeretnénk Győrben is játszani és megpróbáljuk az előttünk adódó lehetőségeket még jobb arányban kihasználni. Bő a keret, mindenki tudja az elvárt teljesítményt nyújtani, ami érvényes következő ellenfelünkre is. Biztos vagyok benne, hogy mindkét szakmai stáb eszközöl majd valamilyen szinten változásokat és nehéz meccsre, nagy taktikai csatára számítok. Mindenképpen győzni szeretnék, számomra más eredmény nem elfogadható.

Nagy Sándor: – A felállásunkból is látható, hogy ebben a szezonban támadóbb focit játszunk. Mindig az a cél, hogy inkább nálunk legyen a labda és ha nincs nálunk akkor azonnal igyekszünk visszatámadni. Nagyon örülök, hogy eddig csak két gólt kaptunk, a statisztika is mutatja, hogy igen nagy százalékban birtokoljuk a játékszert és az is kiderült, hogy többet is passzolunk az ellenfélnél. Megpróbáljuk ráerőltetni az akaratunkat a másik csapatra, ami eddig elég jól sikerült. A helyzeteink eddig is megvoltak, így továbbra is az a legfőbb feladat, hogy ezeket minél jobb százalékban értékesítsük. Ha ezt sikerül megvalósítani, akkor szerintem nem lehet gond Győrben sem. Korábban Gyirmóton játszottam, úgyhogy számomra ismerős a terep és pár játékost személyesen is ismerek. Biztosan náluk is lesz variáció a csapatban, hiszen úgyanúgy a lábukban van már a hétközi forduló. Nagyon jó ellenfélre számítok, egy szép stadionban és korrekt környezetben, szeretnénk egy jó meccset játszani és elhozni a három pontot.

Bekő Balázs pedig hosszasan ecsetelte az elmúlt mérkőzésen történteket és annak előzményeit a klub honlapjának: – Az elmúlt mérkőzéssel kapcsolatban olyan döntéseket kellett meghoznom, amik külső szemlélők és a szurkolók számára kicsit furcsának tűnhettek. Az előző, Csákvár elleni mérkőzéshez képest jelentős változásokat kellett eszközölni a kezdő csapatban. Nézzük az objektív tényeket. Kapus poszton összességében elégedett vagyok Gyurákovics teljesítményével, de jobbnak láttam picit pihentetni, hiszen egy fiatalemberről van szó, akire jelentős felelősség hárul. Így a jó formában lévő, rutinos Szatmári kapott lehetőséget. A jobb oldali védő poszton Boszorád Martint pihentetni kellett, hiszen több mint 5 hónap mérkőzés nélküli időszak után két mérkőzést is végigjátszotta, és olyan mért fizikális mutatói voltak, amik indokolták a pihentetését. Belső védő poszton sajnos egyik alapemberünk sem állt rendelkezésre, Debreceni térdproblémák, Nagy Ádám idegbecsípődés, Vajda Patrik pedig az ismert sérülése miatt nem tudott pályára lépni. Így opcióként Vadász Viktor és Gyagya Attila tudta megoldani ezt a posztot. Szerencsétlenségünkre Gyagya az első félidőben agyrázkódást szenvedett, így a második félidőt már nem tudta folytatni. Középpályán Szatmári jelentős játékhiánnyal küszködött az elmúlt időszakban, így formája ingadozó. Magasföldi az előző mérkőzésen kihajtotta magát, ezért úgy éreztem, hogy ha úgy alakul, csereként többet tud hozzátenni a mérkőzéshez. Támadó poszton Erdélyi lelkiállapota illetve kisebb térdsérülése is hozzájárult ahhoz, hogy a Kabát – Zamostny támadó párosnak szavaztam bizalmat. Kardinális kérdés volt, hogy a fiatalokat mely posztokon tudjuk a legoptimálisabban használni. Ezen okok miatt döntöttem az 5-3-2-es játékrendszer mellett, amely megfelelő biztonságot nyújt védekezésben, illetve a támadásépítésben is előnyös lehet, főleg a széleken. Szélsőink, Beliczky és Rokszin játéka a fiatalszabálynak esett áldozatául. Azt gondolom, az első 45 perc teljes mértékben alátámasztotta ezen elképzeléseinket attól függetlenül, hogy egy rendkívül buta gólt kaptunk a félidő hosszabbításában. A szünetben újra át kellett alakítani a csapatot a jól teljesítő Gyagya Attila agyrázkódása miatt. Ettől függetlenül még így is uraltuk a mérkőzést és meccslabdánk is volt, amit elhibáztunk. A mérkőzés hátralevő részében is nyerésre játszottunk, de sajnos ellenfelünk kihasználta a védekezésbeli megingásunkat, és tulajdonképpen ezzel megnyerte a mérkőzést. Mindebből látszik, hogy bár bő a keretünk, ennyi csapást nehezen viselünk el. Ettől függetlenül ez a mérkőzés nyerhető volt, és leginkább magunkat okolhatjuk az elvesztéséért. Úgy gondolom, az, hogy a mérkőzés után a szurkolóink megtapsolták a csapatot is azt mutatja, hogy látták a törekvéseinket. A hétvégére nagyon bízom benne, hogy egy teljesebb kerettel, összeszedetten és győzelemre éhesen állunk ki a Békéscsaba ellen. Számítunk szurkolóink segítségére a három pont megszerzésében, hiszen eddig is így működött a legjobban.

A Békéscsaba 1912 Előre utazói: Birtalan Botond, Dlusztus András, Eszlátyi István, Fehér Zsolt, Gránicz Patrik, Gyurján Bence, Ilyés Tamás, Király Patrik, Kiss László, Máthé Gábor, Mészáros Márk, Nagy Sándor, Ribánszki László, Szalai Dániel, Szatmári Zoltán, Szélpál Norbert, Urbin Péter, Viczián Ádám, Zahorán Balázs.

A Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezon 6. fordulójának összes mérkőzését megrendezik 2017. auguszus 27-én: 17:00 órától Békéscsaba 1912 Előre – WKW ETO FC Győr, 17:30 órától Kisvárda Master Good – Aqvital FC Csákvár, Credobus Mosonmagyaróvár – Vác FC, Soproni VSE – Szolnoki MÁV FC, Szeged 2011 – Budaörs, KBSC FC – Nyíregyháza Spartacus FC, Soroksár SC – Dorogi FC, 19:00 órától BFC Siófok – Gyirmót FC Győr, ZTE FC – Ceglédi VSE, MTK Budapest – Budafoki MTE párosításokban.

Az előrejelzés szerint a mérkőzés napján Győr térségében 32 Celsius fokos maximális hőmérséklet, elszórtan zápor-zivatar várható. A Nap 2017. augusztus 27-én (vasárnap) 19 óra 35 perckor nyugszik.

A meccset az M4 Sport televízió élő-egyenes adásban közvetíti!

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el csapatunkat és szurkolásukkal segítsék újabb győzelemhez a srácokat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Információk: WKW ETO FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2017. augusztus 27. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: ETO Stadion

Cím: 9027 Győr, Nagysándor József u. 31.

Belépőjegy információk:

A vendég belépők egységesen 1.000,- forintba kerülnek. A vendég szektor az ETO Park Hotel oldali kapu mögött található. Megközelíteni a Nagysándor József utcán keresztül lehet. Az MLSZ jegyértékesítési rendszerén keresztül (mlsz.meccsjegy.hu) szurkolói kártyával a jegyek megvásárolhatók csütörtöktől. A helyszínen pedig személyes adatok megadásával és fényképes igazolvány ellenében válthatók belépők. Az ETO Shopban nyitvatartási időben (naponta 10:00 és 18:00 óra között, vasárnap 09:00 – 11:00 óra között) van lehetőség a jegyvásárlásra. A mérkőzés napján 15:00 órakor nyitnak a pénztárak.

Jegyeket vásárolhatnak online módon is a következő elérhetőség alatt:
http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57001868/WKW-ETO-FC-Gyor—Bekescsaba-1912-Elore

Szeretnénk bíztatni kedves szurkolóinkat, hogy éljenek az elővételes jegyvásárlás lehetőségével, hogy elkerüljék a szükségtelen sorbaállást a mérkőzés előtt!

Parkolás:

Az ETO Stadionba érkező szurkolók legkönnyebben a ETO Park körül található parkolókban helyezhetik el autójukat, de a korcsolyapálya és a kemping mellett is vannak parkolóhelyek.

Térkép:

Kapcsolódó hivatkozás:
http://www.eto.hu/hirek/11046/jegyinformaciok–wkw-eto-fc-gyor-%E2%80%93-bekescsaba-1912-elore/

Boér Gábor nyilatkozata

Ahogy az várható és érezhető volt, a 2017. augusztus 23-án (szerdán) 19:00 órától megrendezett Mosonmagyaróvár elleni, hazai mérkőzésünk feszültségekkel volt tele és úgy látszik a pattanásig feszült hangulat nem csitult a meccs után sem. Boér Gábor vezetőedző úgy érezte, hogy Várhidi Péter mérkőzés utáni nyilatkozata mellett nem mehet el szó nélkül, így az alábbiakban közöljük mondandóját.

Boér Gábor: – Mindenképpen fontosnak tartom, hogy reagáljak kollégám tegnapi nyilatkozatára, nem szabad mellette szó nélkül elmenni. Úgy gondolom, hogy nem csak a csapatot, hanem az egész klubot és az összes kilátogató vendégünket, szurkolónkat sértette meg ezzel. Olyan hazugságokat és olyan stílusban nyilatkozott, amely egyáltalán nem megengedhető és számomra elfogadhatatlan. Ráadásul egy olyan mérkőzés után, ahol tényleg semmiféle sanszuk nem volt arra, hogy bármilyen módon veszélyt jelentsenek ránk, hiszen teljes mértékben, úgy uraltuk a mérkőzést, hogy nálunk volt a labda. Így aztán nem is értem, hogy milyen földbegyalulásról vagy döngölésről lehet beszélni, milyen durva játékról van szó?! Azért nem veszítünk labdát, hogy valakit szétrúgjunk – nem volt az ellenfélnél a labda, nem tudtak olyan lehetőséget kialakítani, ami veszélyt jelentett volna ránk. Az a kijelentés pedig, hogy nem tudunk futballozni, megint csak érthetetlen, hiszen ennyi pontrúgásunk, lövésünk, beadásunk és kialakított helyzetünk egyik mérkőzésünkön sem volt még. A labdabirtoklás pedig szintén óriási különbséget fog mutatni, ezért nagyon várom a statisztikát és hogy a különbség számokban is kirajzolódjon. Javaslom, hogy nézze vissza a mérkőzést és utána szíveskedjen újra alkotni a véleményét! Nagyon várom, hogy elküldje akár számomra is, azokat a megengedhetetlen faultokat, azokat az óriási szabálytalanságokat, amit szerinte elkövettünk. Én ilyesmire nem emlékszem, de lehet elfogult vagyok a saját csapatommal szemben – bár nem gondolom, hogy ez lenne a helyzet. Próbálom mindig reálisan értékelni, próbálom mindig úgy szemlélni és visszanézni a mérkőzéseket, hogy saját együttesem hibáit emeljem ki, az ellenféllel sosem foglalkozom, őket nem minősítem. A pontosság kedvéért még elmondanám, hogy a mérkőzésen összesen öt darab sárga cédula talált gazdára, ebből négyet ugyan mi kaptunk: kettőt beszédért, egyet műesésért és egyet rúgásért. Számomra ez egy tipikusan olyan mentalitás, amikor nem a saját házam táján takarítok, hanem az ellenfelet gyalázom és minősítem és nem tisztelem őket. Nagyon remélem, hogy az előttem álló pályafutásom során, ilyen hibákat sosem fogok elkövetni és nagyon sajnálom, hogy egy tapasztalt, válogatottnál is dolgozó szakember ilyen véleményt alkot, egy ilyen meccs után. El vagyok keseredve és érthetetlenül állok mondatai előtt, de ennek ellenére hangsúlyozom, hogy meg kell védenünk klubunkat, csapatunkat és közönségünket. Játékosaim igen jó mérkőzést játszottak és igen jól futballoztak és amennyiben a lehetőségeink kicsit nagyobb százalékát sikerül gólra váltanunk, akár nagyobb arányú győzelmet is kialakíthattunk volna. Részemről szeretném a dolgot befejezettnek tekinteni és ettől kezdve továbbra is csak magunkkal foglalkozni, de azért szerettem volna reagálni, hogy azokban az emberekben, akik nem tudtak kilátogatni a mérkőzésre ne ez maradjon meg, ne úgy tekintsenek ránk, hogy mi egy alattomos csapat vagyunk. Olyan dolog soha, semmilyen körülmények között nem hangzott el az öltözőnkben és nem is fog, hogy bárkit rúgjunk agyon.

Időközben visszanéztem a mérkőzés felvételét és nyugodt szívvel mondhatom – megerősítve az előzőekben olvasható mondataimat -, hogy ezek a faultok abszolút a férfias küzdelemhez tartoznak és nem lépték át a durvaság határát. Számomra nem az jelenti a labdarúgásunk fejlődését, hogy valaki el akarja rontani az ellenfél játékát, hanem ha valaki építkezik, így ezen az alapon is mi voltunk azok, akik ezt megtették.

Kapcsolódó hivatkozás:
http://1912elore.hu/site/bekescsaba-1912-elore-credobus-mosonmagyarovar-20170923/

Dévaványai SE – Békéscsaba 1912 Előre II.

Megyei I. osztály 2017/2018. 3. forduló

Dévaványai SE – Békéscsaba 1912 Előre II.

0-3 (0-2)

Időpont: 2017. augusztus 26. (szombat) 17:00 óra

Helyszín: Dévaványa, Sportpálya

Játékvezető: Modes Ottó Péter

Asszisztensek: György Sándor, Fűri Imre

Dévaványa: Szász Dávid, Hrabovszki Ákos, Tóth Mihály, Kovács Ferenc, Adamecz István, Ernyes Róbert, Marton Lajos, Szalai Balázs, Somogyi Tamás, Gubucz Viktor, Papp Viktor. Cserék: Sági Bence, Kálai Béla, Horváth Bence József, Ungi András, Kovács Gyula, Szabó Péter, Barna Tamás.
Edző: Kovács Gyula

Békéscsaba: Czinanó Antal Áron, Barbu Roland Eduard, Seres Bence, Kun László Dávid, Mácsai László, Balog Zsolt, Pilán Márkó, Zsilinszki Martin, Kálmán Szilárd, Kmetykó Kevin, Onetiu Romeo. Cserék: Baráth Bence, Libor Gergő, Láza Dévald Márk, Gyönös Alex Nicolae.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Gólszerzők: Kmetykó Kevin (22. perc), Zsilinszki Martin (42. perc), Mácsai László (61. perc).

Sárga lapok: Barbu Roland Eduard (47. perc), Ernyes Róbert (60. perc), Kovács Gyula (81. perc), Láza Dévald Márk (89. perc).

Piros lap: Hrabovszki Ákos (39. perc).

Kovács Gyula: – Egész jó mérkőzés lett volna, ha a játékvezető nem „nyúl” bele a mérkőzésbe. Elismerésem a srácoknak, maximálisan helytálltak egy jobb képességű Békéscsaba ellen. Gyenge játékvezetés.

Brlázs István Gábor: – Végig kézben tartottuk a mérkőzést. A kiállítás után még zártabban védekeztek a hazaiak, ezért nem tudtunk annyi helyzetet kialakítani, mint az eddigi mérkőzéseinken.

line_purple