Magyar Kupa

Eldőlt, hogy az NB I-es, illetve az NB II-es csapatok 2016. szeptember 21-én kapcsolódnak a Magyar Kupa 2016/2017-es szezonjához.

mk_2016

Az MLSZ versenykiírása szerint harminckét klub ekkor még kiemelt lesz – összesen százhuszonnyolc együttes játszik a hatodik fordulóban –, így a két legmagasabb osztály gárdái nem kerülhetnek össze. Szintén a hatodik fordulóval kezdődik a kupaküzdelem az NB III-as együttesek számára – érdemes kiemelni, hogy nem NB I-es tartalékcsapatokról van szó! –, az ő esetükben ugyanakkor már előfordulhat, hogy saját csoportjukból vagy magasabb osztályból kapnak ellenfelet.

A hetedik és a nyolcadik fordulóba bejutó élvonalbeli együttesek szintén kiemeltek lesznek, ennélfogva a kupasorozatban először csupán a kilencedik körben, a legjobb tizenhat között kerülhetnek össze az első osztály képviselői.

A nyolcaddöntő – vagyis a kilencedik forduló –, a negyeddöntő, valamint az elődöntő párharcai már két mérkőzésen, oda-vissza vágós rendszerben dőlnek el, míg a 2017. május 31-re, szerdára kiírt döntő ismét egyetlen mérkőzéses lesz. A döntőt, csakúgy, mint az idén, jövőre is a Groupama Arénában rendezik meg.

Információk: PMFC – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2022. július 31. (vasárnap) 19:00 óra

Helyszín: Pécs, PMFC Stadion

Cím: 7633 Pécs, Stadion u. 2.

Stadion:

Belépőjegy információk:

Vendég szurkolók kizárólag a mérkőzés előtt, a 7-es számú pénztárban tudják megváltani a belépőket. A jegyek ára egységesen 1.500,- forint. Fizetés kizárólag készpénzzel lehetséges. A 14 éven aluliak és a 65 év felettiek számára ingyenes a találkozó megtekintése, ugyanakkor az érintett korosztálynak is kérnie kell jegypénztárban egy úgynevezett regisztrációs belépőt, amely díjtalan.

Pénztár- és kapunyitás:

A pénztárak és a stadion a mérkőzés napján 17:00 órakor nyitnak. A békéscsabai szurkolók a Szigeti út felőli 7-es kapun keresztül léphetnek be a vendég szektorba.

Parkolás, tömegközlekedés:

A gépjárművel érkezők számára célszerű a környező utcákat igénybe venni. A városi tömegközlekedés menetrendjéről a TükeBusz Zrt. honlapján informálódhatnak.

Büfék:

A vasárnap esti bajnoki mérkőzésen – a hazai és vendégszektorokban egyaránt – büfék üzemelnek. A büfék 17:00 órakor nyitnak. Az északi oldalon négy, a B-középben kettő, a Vendég szektorban pedig egy büfével készül az üzemeltető. A helyszínen készpénzes, illetve bankkártyás fizetésre is van mód.

Közvetítés

A PMFC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzést a helyszínen lehet megtekinteni, a pmfc.hu weboldalon viszont élő, szöveges tudósítást olvashatnak majd. Live stream NEM lesz.

Térkép:

Kapcsolódó hivatkozás:

http://pmfc.hu/2022/07/26/szurkoloi-infok-a-bekescsaba-elleni-meccsre-2/

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Lobello örökre megpihent

Egy jéghegynek a vízből csak a csúcsa látszik ki, ám a jéghegy biztonságát, stabilitását víz alatti része, az emberi szemnek láthatatlan hatalmas tömege adja. Egy labdarúgó csapat szerkezetileg pontosan olyan, mint a jéghegy. A játékos a jéghegy csúcsa, őt ismeri, őt látja mindenki, ő a „király”. Ám királyságának alapját azok az egyszerű, a tömegbe belevesző, átlagos, hétköznapi életet élő emberek alkotják, akik a külvilág számára örökre rejtve maradnak. Ők nem a klub alkalmazottai, ők attól lesznek boldogok, ha tehetnek valamit kedvenc csapatukért. Ők a szürke eminenciások, akik önként vállalnak el bármilyen munkát, amellyel hasznára tudnak lenni csapatuknak.

Gyeraj András az Előre szürke eminenciása volt. Egy jellemző történet az életéből: a játékosok átigazolásakor szükség volt készpénzre, de az általában nem volt az egyesület kasszájában. Ilyenkor valaki, a szimpatizánsok közül mezőgazdasági kölcsönt vett fel az OTP-től, melyet természetesen az egyesület törlesztett. Egyszer rá is sor került. Kölcsönigénye indokául azt írta a kérelemre, hogy tehénvásárlásra kell az a tizenötezer forint. Néhány hónappal később OTP ellenőrök csengettek a Lencsési lakótelepi, második emeleti lakásának ajtaján. Jöttek megnézni a tehenet…

Gyeraj András (Lobello) csapat körüli rendszeres feladata a játékvezetők istápolása volt – megpróbáltam kedvükben járni – emlékezett vissza már boldog nyugdíjas éveiben előrés munkájára. Ő ment értük az állomásra, ő vitte el őket ebédelni, vacsorázni, ő volt a csabai kolbászok kézbesítője, egyáltalán ő volt a Csabára érkező játékvezetők hivatalos kísérője, idegenvezetője. A hatvanas, hetvenes évek minden jelentős Előre-sikerében benne volt a keze. Ott volt minden kilométerkőnél. Amikor feljutottunk az NB I. B-be, amikor feljutottunk az NB I-be. És természetesen ott volt az élvonalbeli élet stabilizálásánál is. Ő volt az Előre játékvezető összekötője évtizedekig. Ismerte és tisztelte őt az egész magyar bírótársadalom és az Előre mindenkori elnöksége is, melynek egykoron maga is tagja volt. Munkáját olyan jól végezte, hogy egy világhírű játékvezető neve lett a beceneve. Egy idő után már csak így ismerte mindenki. Lobello (Gyeraj András) életének 91. évében, 2016. június 6-án elhunyt. Temetése 2016. június 15-én 10 órakor lesz a békéscsabai Tabáni temetőben. Hozzátartozói köszönetet mondanak mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és részvétükkel fájdalmukat enyhíteni igyekeznek. A család külön köszönetét fejezi ki a MET Oltalom Idősek Otthona valamennyi dolgozójának a szeretetteljes, gondos ápolásért.

A Békéscsaba 1912 Előre vezetősége, szakmai stábja, játékosai és munkatársai legőszintébb együttérzésüket fejezik ki. Részvétünket nyilvánítjuk a gyászoló család felé, osztozunk mély fájdalmukban. Nyugodjék békében!

(Concetto Lo Bello olasz játékvezető, 1953 és 1974 között 328 olasz bajnoki és 93 nemzetközi labdarúgó mérkőzés bírája volt. Hazai teljesítményét azóta sem múlta felül senki sem!)

Beharangozó: PMFC – Békéscsaba 1912 Előre

Hatvankilenc nap telik el tétmérkőzés nélkül, amikor 2022. július 31-én (vasárnap) 19:00 órakor újra elhangzik a sípszó, amely egyben a 2022/2023-as bajnoki évad és az 51. PMFC – Békéscsaba mérkőzés kezdetét is jelzi.

Talán nem is kell hangsúlyoznunk, hiszen jó eséllyel mindenki tudja, hogy a szabályváltozások miatt az előttünk álló idényben különös jelentősége van minden egyes mérkőzésnek, minden megszerzett pontnak és főképp a győzelmeknek. Aki esetleg lemaradt arról, hogy miben változtak a bajnokságok lebonyolításai, azok kedvéért tegyük ezt tisztába rögtön az elején. A másodosztály színvonalemelése, a kiélezettebb harc, továbbá az egy csapatra eső források növelése érdekében az előttünk álló idény zárása után, 2023-tól 18 klubbal, majd 2024-től 16 együttessel rajtol a most még 20 csapatos férfi másodosztály, míg a harmadosztályban ugyancsak 2023-2024-től, négy csoportban szintén 16-16 együttes szerepelhet. Ez azt jelenti konkrétan, hogy a 2022/2023-as Merkantil Bank Ligában 19. és 20. helyen végző csapatok biztosan kiesnek, a 16-18. helyen végző együttesek pedig rájátszásban mérkőznek a harmadosztályú csoportokban első helyen végzett csapatokkal a bennmaradásért. Így aztán minimum a 15. helyen kell végeznie annak a csapatnak, aki nem akarja a véletlenre bízni a bennmaradást a másodosztályú mezőnyben. Emlékeztetőül, az előző idényben éppen sikerült ezt elérni, azaz a 15. helyen végeztünk, úgyhogy mindent összevetve igen kemény szezon elé néz minden klub. Az elmúlt bajnokság végén kiesett a Szolnok, a Budaörs és a III. ker. TVE, így velük idén, az NB2-ben biztosan nem találkozunk. Az első osztályból kiesett, így ebben az idényben a második vonalban folytatja az MTK Budapest és a Gyirmót FC Győr. A harmadosztályból pedig feljutott a Mosonmagyaróvár, a Kazincbarcika, valamint a Kozármisleny, így velük kiegészülve áll össze a jelenleg még húszcsapatos másodosztályú mezőny.

A 2022/2023-as bajnokság pontos szabályait, lebonyolítási- és időrendjét weboldalunk vonatkozó menüpontja alatt megtalálhatják, kinyomtathatják és tanulmányozhatják:

https://1912elore.hu/site/versenykiiras-2022-2023-nbii/

Első ellenfelünk az őszi szezonban a Pécs – akik ellen számos csatát vívtunk már az idők folyamán -, a nyár folyamán jelentős átalakításon esett át: új vezetőedző, változások a vezetőség összetételében, 12 távozó és 9 érkező. A komplett vérátömlesztést kapott baranyai klub számára mindez akár pozitív hozadékokkal is járhat, ugyanakkor benne van a pakliban, hogy nem állt össze minden a rajtig és ebben az esetben nyilvánvalóan időre lesz még szükségük. Távoztak: Preklet Csaba, Károly Bálint, Dávid Zoltán, Adamcsek Máté, Hursán György, Vukman Donát, Bukrán Erik, Sági Milán, Geiger Norbert, Króner Martin, Bíró Bence, Zsemlye Balázs. Érkeztek: Mayer János (Puskás Akadémia), Takács Zsombor (BVSC-Zugló), Tóth-Gábor Kristóf (Budapest Honvéd), Makrai Gábor (DVTK), Terbe Botond (Vasas), Harsányi István (Szentlőrinc), Hadaró Valentin (Kecskemét – kölcsönbe), Kovács Péter (Szolnok) és Kesztyűs Barna (Paks) – kölcsönbe. A pécsiek keretéből ismerős lehet számunkra Svedyuk Alex, aki korábban Békéscsabán is terelgette a labdát.

Az új mester, Weitner Ádám – aki egyébként a 2021/2022-es szezonban 7. helyen végzett a harmadosztályú Pápai Perutz csapatával – 2022. június 29-én vette át a stafétát Vas Lászlótól és nyáron büki edzőtáborral, valamint hat felkészülési mérkőzéssel próbálta összerakni a pécsieket: Paksi FC – PMFC 2-0, PMFC – NK Belisce 4-0, BFC Siófok – PMFC 2-1, PMFC – Szentlőrinc 2-2, PMFC – HR-Rent Kozármisleny 0-0, PMFC – Szekszárdi UFC 3-1. Az edzőmérkőzések eredményeiből természetesen messzemenő következtetéseket nem szabad levonni, úgyhogy egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen játékerőt képviselnek. Az viszont biztos, hogy a PMFC és a Békéscsaba eddigi másodosztályú mérlege igen kiegyenlített, hiszen 1-1 győzelem szerepel mindkét csapat neve mellett, míg a fennmaradó négy alkalommal eldöntetlen eredmények születettek. Legutóbb 2022. április 24-én találkozhattunk velük, amikor szintén idegenben sikerült borsot törnünk a piros-feketék orra alá, hiszen 1-2 arányú győzelmet arattunk és elhoztuk a három pontot Pécsről. Mindent összegezve tehát az előttünk álló mérkőzés végkimenetele nehezen jósolható, bár a fogadóirodák előzetesen a hazai győzelemre fizetnek kevesebbet (hazai 1,87, döntetlen 3,60, vendég 3,75). Az elmúlt idényben stabil középcsapatként, 12-12 győzelem és döntetlen, 14 vereség, valamint 48 pont birtokában a 11. helyen végeztek, tehát ilyen módon a kiesés veszélye nem fenyegette őket.

Weitner Ádám (a PMFC vezetőedzője): – Új csapatot építünk. Kevés idő állt rendelkezésünkre, de próbáltuk a legmegfelelőbben és a legjobban dolgozni, hogy a társaság összeszokjon és jól kezdjük a bajnokságot, hiszen minden csapat életében fontos a jó rajt. Nehéz mérkőzésre számítok, a Békéscsaba masszív, jó gárda, de minden erőnkkel azon leszünk, hogy feltörjük őket és győzelemmel kezdjük a szezont.

Bora György (a Békéscsaba 1912 Előre csapatkapitánya): – Elég mozgalmas felkészülésen vagyunk túl. Kezdve az elejétől, már az otthoni futóprogram is megalapozott egyfajta nulladik hetet számunkra az állóképességet tekintve. Ezután folyamatosan, a modern focinak megfelelően csináltuk a felkészülést, zömében labdával próbáltunk olyan játékhelyzeteket gyakorolni és ezzel fejleszteni a fizikális állapotunkat és a dinamikát, amelyek a mérkőzéseken is előfordulnak. A Pécs elleni mérkőzés nem igényel túl sok kommentárt, hiszen két vidéki fellegvár csap újra össze, két fiatal, ambiciózus edzővel. Ellenfelünk gyakorlatilag teljes vérátömlesztésen esett át, nálunk pedig az elmúlt évekhez képest jelentősen fiatalodott a keret a saját nevelésű játékosokkal. Mindenképpen azon leszünk, hogy két csapat múltjához méltóan játsszunk és természetesen a három pontért utazunk Baranyába.

A PMFC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Farkas Tibort akkreditálta a szövetség. Segítőiként Máyer Gábort és Nagy Viktort jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Katona Balázs látja el. Az 1983-as születésű sporival 2022. február 6-án, a Tiszakécskei LC – Békéscsaba 1912 Előre 2-1 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 693 sárga- és 46 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023-as szezon 1. fordulója július 30-án (szombat) 17:30 órakor kezdődik a Gyirmót FC Győr – Szentlőrinc összecsapással, a többi mérkőzést pedig július 31-én (vasárnap) 17:30 órától Tiszakécskei LC – Credobus Mosonmagyaróvár, Soroksár SC – HR-Rent Kozármisleny, Szombathelyi Haladás – Aqvital FC Csákvár, 19:00 órától Kolorcity Kazincbarcika SC – Dorogi FC, PMFC – Békéscsaba 1912 Előre, FC Ajka – Budafoki MTE, BFC Siófok – DVTK, ETO FC Győr – Nyíregyháza Spartacus FC, augusztus 1-én (hétfő) 20:00 órától pedig MTK Budapest – Szeged-Csanád Grosics Akadémia párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Pécs térségében hidegfront érkezése várható, szeles időjárás és akár zápor-zivatar kialakulása is valószínűsíthető, a hőmérséklet 26 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2022. július 31-én (vasárnap) 20 óra 20 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Mérkőzés

Kapcsolódó hivatkozás:

https://1912elore.hu/site/brlazs-gabor-a-kemeny-munka-kifizetodik-20220726/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Évadzárás a második csapatnál is

Szerdán este a FEK Étteremben megtartotta évadzáró vacsoráját a Békéscsaba 1912 Előre második, NB3-as csapata is.

20160608_01

Az eseményen Boér Gábor vezetőedző értékelte a szezont és kiemelte a második csapat működésének jelentőségét is.

– Az elvégzett munkával elégedett vagyok, de az elért eredménnyel és helyezéssel nem. Úgy gondolom, hogy a szezon második felére nagyot fejlődtünk és a körülmények is jócskán meghaladták egy átlagos harmadosztályú csapatnál tapasztalható színvonalat. Sokat dolgoztunk a szezonban, de ennél még többre van szükség ahhoz, hogy az elvárásokat teljesíteni tudjuk. A szezonban összesen 43 labdarúgó mutatkozott be NB3-as mérkőzéseken, így ősszel még igen nehéz volt kialakítani a csapat magját. A jövőben lényegesnek tartom a csapat egyben tartását, folytatni kell az építkezést és javítani a kommunikáción a pályán és a klubon belül is. Bízom benne, hogy fiatal játékosaim is érzik azt, hogy Békéscsabán továbbra is jó irányba mennek a dolgok és érdemes becsülettel, alázattal végezni feladatukat, hiszen az első csapattal szorosan együttműködve óriási lehetőségek előtt állnak. Nyilván lesznek olyanok, akik más csapatnál folytatják pályafutásukat – nekik sok szerencsét kívánok. Az új szezonban már Szenti Zoltán kollégám vezeti majd az NB3-as csapatot, aki tudása, tapasztalata, pályafutása és edzői munkássága miatt is a legjobb választás erre a posztra. Számomra a vezetőség más feladatot jelölt ki, igyekszem majd ott is megfelelőképpen helytállni. Végezetül, de nem utolsó sorban hálásan köszönjük a klubvezetés és a szponzorok maximális támogatását!

A folytatásban Kozma János – az igazgatótanács elnöke a csapat utánpótlás nevelésben betöltött szerepét is méltatta.

– Tapasztalati úton szoktam értékelni, és mivel decemberben érkeztem a klubhoz, csak a 2016-os évre vonatkozólag szeretném ezt megtenni. Látva a tavaszi teljesítményt mindenképpen bizakodók vagyunk – elindult egy folyamat, amely a klub életében is újdonság – hiszen két csapatunk is NB-s bajnokságokban szerepelt. Több mérkőzést megtekintettem és nyugodt szívvel mondhatom, hogy egy debütáló csapathoz képest sokszor csak nüanszokon múltak a sikerek. Ettől függetlenül bravúrokat is sikerült elérni, hiszen a Kozármisleny elleni hazai döntetlen, valamint az utolsó fordulóban a SZEOL elleni győzelem is nagyszerű eredménynek számít. Az MLSZ szabályozások miatt fiatal labdarúgóink hatalmas lehetőség előtt állnak, hiszen ebben a szezonban akár megalapozhatják jövőjüket. Érdemes tehát jól dönteni, a klubnál maradni és maximális erőbedobással tovább dolgozni, hiszen a megfelelő hozzáállást mindenképpen értékelni fogjuk. Köszönöm mindenkinek az elvégzett munkát és a jövőben is sok sikert kívánok!

Igricz Mihály – klubigazgató már előre tekintve mondta el gondolatait.

– A második csapat indítása és a működéséhez szükséges körülmények megteremtése is majdnem akkora projekt volt, mint az első csapaté. Az indulásnál még rengeteg feladatunk volt, de igyekeztünk ezeket lépésről-lépésre, a rendelkezésünkre álló források függvényében megoldani. Örvendek, hogy tavaszra már úgy összeállt az együttes, hogy bármelyik ellenfelünknek képesek voltunk meglepetést okozni. A kijelölt irány jó, ezt kell folytatnunk. Több játékosunknak profi szerződést fogunk ajánlani, hiszen azt szeretnénk, hogy a Békéscsabán nevelkedett labdarúgóink elé továbbra is megfelelő perspektívát, jövőképet tudjunk állítani. A héten elkezdődik az átigazolási szezon és előzetes tárgyalásoknak, egyeztetéseknek köszönhetően bízom benne, hogy majdnem minden nap bejelenthetünk majd egy-egy szerződéskötést. Köszönöm a tulajdonosoknak, focistáinknak, a szakmai stábnak és a háttérben dolgozóknak is az egész idényben nyújtott támogatásukat és munkájukat!

Pásztor József, a klub egykori legendás labdarúgója és szakmai tanácsadója szigorúbban fogalmazott és elsősorban focistáinknak szolgált útmutatással.

– Az indulásnál mutatott teljesítmény nagyon gyenge volt, de szerencsére a téli felkészülés jól sikerült és ezután már voltak bíztató jelek. Tapasztalatból mondom, hogy aki eligazol a klubtól, abból nem lesz többet NB-s focista és eltűnik majd a süllyesztőben. Lehet, hogy van olyan csapat, aki jelen pillanatban több fizetést tud adni, de nagyot hibázik, aki csak egy évre gondolkodik előre. A békéscsabai klub továbbra is stabil lábakon áll és az utápótlás nevelés terén is hatalmas lépéseket tettünk-teszünk. Mindenki időben és hiánytalanul megkapta és ezután is megkapja a juttatásokat – amely a mai világban egyáltalán nem elhanyagolható tényező. Az első csapatnál kijelölt cél az első osztályba kerülés, így nem érdemes a lehetőségeket elkótyavetyélni. Megfelelő munkával, megfogadva a klubnál dolgozó szakemberek tanácsait, egy év múlva akár már az NB I-ben is be lehet majd mutatkozni. A döntés mindenkinek a saját kezében van, de a kecsegtető ajánlatok nem mindig járnak hosszú távon kielégítő eredménnyel. Érdemes átgondolni a helyzetet, hiszen jelen körülmények között egy-egy karrier múlhat a döntéseteken. Akinek pedig tanácsra, őszinte véleményre van szüksége, továbbra is bármikor megtalál – állok rendelkezésére!

20160608_02