Le kell vonni a tanulságokat

Jelenleg mindkét felnőtt csapatunk tagjai nyári szabadságukat töltik, így ebben az időszakban számot lehet vetni, le lehet vonni a tanulságokat és természetesen áttekinthetjük a 2021/2022-es idényt.

A számok és a tények nem hazudnak, így főképp ezekre koncentrálva próbáljuk meg elemezni az elmúlt szezont. Két edzőváltás is kevés volt ahhoz, hogy ne az utolsó fordulóra maradjon a döntés arról, hogy másodosztályú csapatunk melyik bajnokságban kezdi meg a 2022/2023-as szezont, így aztán a III. ker. TVE elleni 2-1-es győzelem döntött arról, hogy csapatunk bennmaradt az NB2-ben. Azt mindenki láthatta és érezhette már menet közben is, hogy igen szoros a mezőny és gyakorlatilag nüanszok döntenek egy-egy mérkőzésen, így az elhullajtott könnyűnek nevezhető pontokért igen nagy kár, és ezek az eredmények pedig majdnem megbosszulták magukat. Nem magyarázva a bizonyítványt, hiszen azt nem lehet, de elég csak néhány mérkőzésre emlékeznünk, amelyek valamiért olyan szinten félrementek, hogy majdnem nagy árat fizettünk érte: Budafoki MTE – Békéscsaba 1912 Előre 2-0, Békéscsaba 1912 Előre – ETO FC 2-3, Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC 1-2, Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár 1-1, Békéscsaba 1912 Előre – Budaörs 0-0, Szentlőrinc – Békéscsaba 1912 Előre 2-1, vagy éppen a III. ker. TVE – Békéscsaba 4-3. Nyilván több másik meccset is elő lehetne venni, de talán ezek voltak azok, amelyek közül bármelyiket megnyerve már nem lett volna szükség az utolsó forduló előtti számítgatásokra.

A csapat hazai mérlege egészen a Szolnok elleni mérkőzésig egészen jól alakult, hiszen január 20 és április 17. között (6 hazai mérkőzés) senki sem tudta a Békéscsabát a Kórház utcában megverni. Ennek alap esetben így is kellene lennie, hiszen azt szeretjük és kívánjuk, hogy ellenfeleink lába megremegjen, ha a Viharsarokba érkeznek. Ekkor azonban ismét történt valami, aminek megfejtésére túl sok idő nem maradt, hiszen az első csapat felkészülési programja 2022. június 23-án (csütörtökön) kezdődik majd. A felkészülési időszakban felpörögnek majd az események és természetesen érkezünk majd a pontos programmal is: felkészülési mérkőzések, edzőtábor, érkezők és távozók. De, ha már a dátumoknál tartunk, érdemes áttekinteni néhány fontos időpontot: az átigazolási időszak hivatalosan június 15-én kezdődik és egészen augusztus 31-ig tart. Minden másodosztályú csapatnak június 17-ig (péntek) van lehetősége a nevezéssel kapcsolatos kötelező teendőket rendezni, ez mindenképpen elengedhetetlen ahhoz, hogy a bennmaradó vagy feljutó csapatok érvényesítsék jogukat és induljanak az NB2-es bajnokságban. A 2022/2023-as idény július 31-én (vasárnap) rajtol, a sorsolás nyilvánvalóan a nevezések beérkezése és azok jóváhagyása után áll majd rendelkezésre. Az új, őszi idényben a tervek szerint három szerdai (hétközi) mérkőzésre van kilátás, a többit az MLSZ a már évek óta megszokott rendszer szerint a vasárnapokra időzítette – kivéve az október 23-i Nemzeti Ünnep miatti 13. fordulót, amikor szombaton kerülnek majd megrendezésre a másodosztályú mérkőzések is. A MOL Magyar Kupa 2022/23-as szezonjának harmadik fordulójában csatlakozunk majd a mezőnyhöz, melynek tervezett időpontja a szeptember 17-18-i hétvégére esik. Az is tudható, hogy a 2022. november 21 és december 18. között megrendezésre kerülő katari FIFA Labdarúgó Világbajnokság nem befolyásolja majd a másodosztályú fordulókat. A dátumokról, időpontokról egyébként részletesen tájékozódhatnak digitális naptárunkban, melyben minden lényeges eseményt rögzítettünk egészen a 2022-es naptári év végéig – tehát mindenképpen továbbra is figyelmükbe ajánljuk!

Az is biztos, hogy a klub előre gondolkodva még 2022. januárjában elrendezte a Kórház utcai Stadion biztonságtechnikai feltételeit, ilyen módon ezen a nyáron már nincs szükség újabb pályabejárásra, hiszen a stadion licence 2022. december 31-ig érvényes. A stadionfejlesztésről sokféle információ napvilágot látott, mi viszont szándékosan nem írtunk erről, hiszen nem állnak rendelkezésre konkrét és biztos tények. Továbbra is szeretnénk nyomatékosítani, hogy semmiféle témában ne hagyatkozzanak más portálokon megjelenő “hírekre”, mert amint bármi konkrétummá és biztossá válik, közzé fogjuk tenni! Addig amíg nem száz százalékban biztos egy-egy hír, információ, addig mi biztosan nem fogjuk közölni, hiszen gyakorlatilag nincs mit – legyen szó akár egy távozóról vagy érkezőről, esetleg bármilyen más témáról! Az viszont tudható és biztosra vehető, hogy az őszi idényt még egészen biztosan itthon bonyolítjuk le, ez a tény szurkolóink számára mindenképpen igen fontos és lényeges.

Visszatérve a számokra a Békéscsaba 1912 Előre 38 forduló alatt 42 pontot szerzett, melyet 10 győzelemmel, 12 döntetlennel, valamint 16 vereséggel ért el. Szemet szúrhat az igen sok kapott gól (69), mellyel gyakorlatilag pozíciókat veszítettünk – hiszen, ha nem kapunk ennyi gólt, az akár győztes mérkőzésekben, pontokban és pozíciókban is előrébb helyezte volna csapatunkat. A kapott találatok közül huszonhatot az első játékrészben, míg negyvenhármat a második félidőben kaptunk, ami jelentős különbség. Nyilván nem kell szakembernek lenni ahhoz, hogy ebből következtetni lehessen arra, hogy a második negyvenöt percekben vagy az erőnlét, vagy a koncentráció, illetve esetlegesen a taktika nem állta meg a helyét jelentős számú esetben. Az sem elhanyagolható tény, hogy a második játékrészekben bekapott negyvenhárom gólból öt a 86-90. percek között, kettő pedig a hosszabbításokban született – azaz hét gólt gyakorlatilag a mérkőzések hajrájában kaptunk, ami az álmoskönyv szerint sem jelent túl sok jót. Sajnos az előbb leírt tények oda vezettek, hogy ebből a szempontból az egész mezőnyben a legtöbb gólt kaptuk. Mindezt ellensúlyozandó az 53 szerzett találat, ami ebből a szempontból a hetedik helyre rangsorolt minket, ám a mínusz tizenhatos gólkülönbség oda vezetett, hogy a táblázaton négy 42 pontos csapat között a több győztes meccs, majd a gólkülönbség határozta meg a sorrendet (13. Tiszakécske – 42 pont, 14. Budafok – 42 pont, 15. Békéscsaba – 42. pont, valamint 16. Szentlőrinc – 42 pont). Látható és levonható a konzekvencia, hogy elsősorban minimalizálni kell a jövőben a kapott gólok számát, hiszen ezekkel igen értékes pontok úsztak el, és amennyiben csak egy-két mérkőzés jobban sikerül, akár az első tízbe is simán befértünk volna. A gólokról szót ejtve mindenképpen ki kell emelnünk házi gólkirályunk teljesítményét, hiszen Lukács Raymond egészen 22 találatig jutott, mellyel a kecskeméti Lukács Dániel (25 gól) mögött az országos, másodosztályú ranglista második helyén végzett! Ez mindenképpen nagyszerű és számunkra is fantasztikus teljesítmény.

A játékpercekre kanyarodva a csapat gerincéből nyolc játékos 2.000 perc felett teljesített, közülük pedig Bora György töltötte el a legtöbb időt a pályán, így 2.818 aktív játékperccel, Farkas Márkot (2.606 perc) megelőzve zárt az élen, amihez szintén gratulálunk! A fiatal-szabály betartása minden klub számára igen fontos és ebből a szempontból a Békéscsaba 1912 Előre továbbra is jócskán pozitív szaldóval zárta az idényt: az előírt, kötelezően szerepeltetendő ösztönzött labdarúgók játékperce 6.840 volt számunkra, ezt pedig a teljesített 11.825 egységgel igencsak túlszárnyaltuk, ezáltal a pozitív különbözet 4.985 perc lett.

Csapatstatisztika itt:
https://1912elore.hu/site/sorsolas-eredmenyek-tabella-menetrend/tabella-sorsolas-2021-2022-nb2/

Elgondolkoztunk azon is – visszatekintve a 2020/2021-es idényre -, hogy amikor majdnem két évvel ezelőtt a 8. fordulóban 2-0 arányban legyőztük a Nyíregyháza csapatát és felléptünk a harmadik helyre, mi változhatott azóta olyan mértékben, ami ide vezetett? Talán senki sem gondolt még bele, hogy az akkori keretből csupán ketten (Hursán György és Paudits Patrik) nincsenek már Békéscsabán, az összes többi játékos érvényes szerződéssel bírt, nyilván a sérültek és betegek nem tudtak minden esetben szerepelni, de akkor is: a többiek erősödtek meg ennyire, sokkal izmosabb lett a mezőny, ennyivel gyengébbek lettünk, vagy mik lehetnek azok a tények, amelyek ennyire átrendezték az erőviszonyokat? Minden esetre érdekes a dolog, mert a rendelkezésre álló keret ennél az eredménynél sokkal, de sokkal többre volt hivatott! Annál is inkább, hiszen ne felejtsük el, hogy ez a csapat képes volt bravúrokat is végrehajtani: ETO FC – Békéscsaba 1912 Előre 0-1, Békéscsaba 1912 Előre – Nyíregyháza Spartacus FC 1-0, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre 1-2, DVTK – Békéscsaba 1912 Előre 3-4, Békéscsaba 1912 Előre – BFC Siófok 4-1 vagy éppen PMFC – Békéscsaba 1912 Előre 1-2. Nyilván lehetne forszírozni, hogy mi számít bravúrnak, de talán ebben a mezőnyben és jelenlegi helyzetünket nézve, senki sem vitatkozik azon, hogy ezek az eredmények annak számítanak.

A Fair Play szempontjából sem a mi szezonunk volt az idei – bár nyilván ebben más körülmények is közrejátszottak – hiszen összességében 101 sárga, valamint 7 piros cédulával zártunk. A legtöbbször Király Patrikot figyelmeztették, aki 11 sárga lappal végzett a képzeletbeli táblázat élén. Nyilván, ahogy említettük az előbb, ebben valamiért a játékvezetők tevékenysége is jócskán közrejátszott – ettől függetlenül természetesen nem lehet erre fogni semmit sem -, de ahogy tudjuk, a számok nem hazudnak. A legtöbb, négy alkalommal Nazsa Tamás sporttárs vezette mérkőzéseinket, de háromszor Szilágyi Sándor is észrevétette magát. A legtöbb sárgát (5-5 darabot) Antal Pétertől kaptuk a Békéscsaba 1912 Előre – FC Ajka 3-2, valamint a DVTK – Békéscsaba 1912 Előre 3-4 mérkőzésen, és összességében is az utóbbi meccsen osztották ki a legtöbb (9 darab) lapot.

A kereszttabella tanúsága szerint egyszer sem sikerült legyőznünk a bajnokságban a Budaörs, a Kecskemét, a Soroksár, a Szentlőrinc, a Szolnok, a Haladás, a Tiszakécske, valamint a Vasas csapatát sem, így ők voltak a mumusaink valamilyen szinten. A legnagyobb arányú vereséget 2022. április 3-án szenvedtük el, amikor a bajnok és egyben feljutó Vasastól, idegenben kaptunk ki 6-0 arányban. A szezon legjobb eredményét pedig 2022. április 6-án – három nappal az előző mondatban említett legnagyobb arányú vereség után – a BFC Siófok ellen értük el, amikor 4-1 arányban vertük hazai pályán a Somogy megyeieket. Hasonló arányban (4-1) győztük le a Dorogot is január 30-án, így ezek fényében szinte érthetetlen ez az egyszer fent, máskor lent szituáció. Az eredményekhez tartozik még a MOL Magyar Kupában elért nagyszerű eredmény, hiszen a legjobb nyolcig jutottuk, ahol az első osztályú Újpest FC állta utunkat 2-3 arányban. A harmadik fordulóban csatlakozva a mezőnyhöz legyőztük a Dorog együttesét 3-0, az ESMTK csapatát 2-4, valamint az akkor még első osztályú Gyirmótot 3-1 arányban.

Az MLSZ korábbi tájékoztatásának megfelelően 2023 nyarától 18, 2024-től pedig 16 csapatra csökken a most 20 csapatos NB II mezőnye. Az első két helyezett feljut az élvonalba, a bajnokság utolsó két (19. és 20.) helyezettje kiesik, míg három csapat (a 16., a 17. és a 18. helyezett) pedig osztályozót játszik a három NB III-as csoport első helyezettjeivel. Az osztályozók párosításait sorsolással döntik el, a lebonyolítás oda-visszavágós alapon történik. Az osztályozó mérkőzések 2023. május 28-án és 2023. június 4-én kerülnek megrendezésre.

A bajnok Vasas FC és a második helyen végző Kecskeméti TE kivívta a jogot, hogy a következő szezontól az OTP Bank Ligában szerepeljen. A 2022/23-as másodosztályú bajnokság tagja lett az élvonaltól 11. helyen búcsúzó MTK Budapest és a tabellát utolsóként záró Gyirmót FC Győr. A másodosztályból kiesett: a Szolnok, a Budaörs és a III. ker TVE, a harmadosztályból pedig feljutott a Kazincbarcika, a Kozármisleny, valamint a Mosonmagyaróvár. Mindent összesítve tehát a 2022/2023-as idény másodosztályú mezőnye a következő (ABC-rendben): Aqvital FC Csákvár, Békéscsaba 1912 Előre, BFC Siófok, Budafoki MTE, Credobus Mosonmagyaróvár, Dorogi FC, DVTK, ETO FC, FC Ajka, Gyirmót FC Győr, HR-Rent Kozármisleny, Kolorcity Kazincbarcika SC, MTK Budapest, Nyíregyháza Spartacus FC, PMFC, Soroksár SC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Szentlőrinc, Szombathelyi Haladás, Tiszakécskei LC.

Nézőszámok tekintetében nyilván sokat javult a helyzet, hiszen a 2020/2021-es idényben 11 hazai mérkőzést zárt kapuk mögött kellett lejátszani, így az utolsó viszonyítási pontként inkább a 2019/2020-as szezont érdemes számításba venni. Amennyiben csak a bajnoki mérkőzéseket vesszük figyelembe, az átlag nézőszám (2019/2020-as) 941-ről 808-ra csökkent – amely nyilván szoros összefüggésbe hozható az elvártnál gyengébb teljesítménnyel. Ha azonban a kupameccseket is számításba vesszük, akkor a 859-es átlag nézőszám a jelenlegi viszonyok között szokványosnak tekinthető.

Összességében tehát elmondható, hogy az adatokat értelmezve és elemezve az új idényben ennél jóval izmosabb teljesítményre lesz szükség, valamilyen módon meg kell próbálni csökkenteni a kapott gólok számát, valamint a teljesítményt és az erőnlétet olyan módon szükséges stabilizálni, hogy ne lehessenek ilyen szintű ingadozások egy-egy forduló között.

Nemsokára érkezünk még a szokásosnak mondható komplett gólösszefoglalóval, de ezúttal a kapott gólokból is összekészítünk egy hasonlót.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Fotók: Budapest Honvéd – Békéscsaba 1912 Előre

[nggallery id=135]

Beharangozó: Budapest Honvéd – Békéscsaba 1912 Előre

Újabb komoly akadály, bevehetetlennek látszó kanyarhoz közeledik a hegyi szerpentinen lefelé száguldó autónk. De még mindig nincs minden veszve. Ez egy ilyen bajnokság. Kedden (április 19.) este nyolc óráig mi álltunk a legjobban az OTP Bank Liga háromcsapatos külön bajnokságában, melyet a kiesés elkerülésért folytatunk a Vasassal és a Puskás Akadémiával.

20160422_01

Akkor túl voltunk az akadémisták idegenbeli legyőzésén és még nem kezdődött el a Vasas elleni mérkőzés. Abban az időpillanatban mindhárom kiesőjelöltnek 25 pontja volt, a pontazonossági összevetésben a Vasas jobb nálunk, mi viszont jobbak voltunk a Puskás Akadémiánál. Tehát ha a felcsútiak és mi azonos pontszámmal állunk a bennmaradást jelentő helyen, akkor mi élvezhetjük tovább az NB I levegőjét. Kedden nyolc óra után történt: döntetlent játszottunk a Vasassal, másnap a Puskás Akadémia nyerni tudott az MTK ideiglenes otthonában, Dunaújvárosban. Sovány vigasz számunkra – de tény, hogy a fordulóban a mi mérkőzésünkön volt a legtöbb néző, 3.754 drukker volt a lelátókon. A meccs iránti érdeklődés (most tekintsünk el attól, hogy a belépés mindenkinek ingyenes volt) azt mutatta, hogy a térség fel van készülve az élvonalra. Bennmaradás esetén a meccslátogatottság tekintetében biztosan a dobogón, vagy legközvetlenebb közelében lennénk. Míg kedden estig csak rajtunk múlott céljaink elérése, ma már szükség van a körülmények nekünk kedvező alakulására is. Mert ma már a hátralévő két meccs megnyerése esetén sem biztos, hogy alattunk húzzák majd meg a bennmaradók vonalát. Ha például a Puskás Akadémia is végrehajtja ugyanezt a bravúrt, akkor a mienk semmit sem ér…

Ennél több szót viszont kár vesztegetni a spekulációra (a végén még elfoglalja agyunk minden szegletét), meg egyébként is: a tét halála az okoskodás. Úgy, hogy maradjunk életben és cselekedjünk! Vagy cselekedjünk és maradjunk életben! Koncentráljunk minden szabad és rejtett energiánkkal a legközelebbi feladat sikeres megoldására. Ha sikerrel járunk, úgy sem fáradunk el, elfáradni ráérünk akkor, ha hoppon maradtunk. De nem maradhatunk hoppon! Ez a tavasz nem csak a természetnek, nekünk is meghozta a megújulást. Mit megújulást, hosszú vajúdás után most születtünk meg.

20160422_02

Ma már semmi nem úgy működik, mint a legelején. Míg a bajnokság első két harmadában minden meccsünk végjátékát elvesztettük – sőt, igazából majdnem minden meccsünket az utolsó húsz percben engedtük ki a kezünkből, addig most végjáték specialisták lettünk. Ha vezetést szereztünk, képesek voltunk megtartani előnyünket (Puskás Akadémia). Ha vesztésre álltunk rendszeresen a végén szereztük meg az egyenlítő gólunkat (Vasas). Ha döntetlenre álltunk, az utolsó utáni percben szereztük meg a győztes gólt (Újpest). Tavasszal már úgy működtünk, mint egy élvonalbeli csapat. Stabilizálódott a védelmünk és a középpályás játékunk. A két csapatrész együttműködése és Poleksic nyugalma, magabiztossága lehetővé tette azt is, hogy támadásokat is vezessünk. Sok mérkőzésen sikerült rákényszeríteni akaratunkat aktuális ellenfeleinkre, akik kénytelenek voltak úgy játszani, ahogyan mi szerettük volna. A játék legbonyolultabb, legösszetettebb eleme a gólszerzés. Bár ebben is léptünk előre, de tény, hogy lényegesen több elrontott helyzetünk volt, mint értékesített. Persze ez majdnem minden csapatra igaz a magyar bajnokságban. Együttműködéssel, egymásra figyeléssel, egymás kisegítésével, kollektív munkával szinte minden futball feladatot meg lehet oldani, csak gólt nem lehet közösen szerezni. Az egyéni munka. Ahhoz áldás kell, különleges képesség, különleges idegrendszer, különleges helyezkedés, amely csak nagyon kevesek sajátja. Nem csak a mi csapatunkban hiánycikk egy igazi gólvágó.

De nem megyünk tovább ezen az úton, biztosan ott van csapatunkban az, aki majd elvégzi gólmunkát is. Ott kell lennie. Mert győznünk kell Kispesten, elfogytak a mérkőzéssel kapcsolatos egyéb opcióink. Sok vitézi tettet végrehajtottunk már tavasszal, ezzel is elbánunk valahogyan. Lássuk hát kik közül kerülhet ki a hétvége csabai hőse, a gólvágó: Balog Zsolt, Juhász György, Vaskó Tamás, Laczkó Zsolt, Matus Paukner, Nathan Eccleston, Bényei Balázs, Fehér Zsolt, Damjanovic Slavko, Thomas Piermayr, Vukasin Poleksic, Bratislav Punosevac, Nascimento de Oliveira Fabio, Ezequiel Calvente Criado, Koszó Balázs Tibor, Hudák Martin, Vadász Viktor, Szalai Dániel, Viczián Ádám, Mursits Roland, Birtalan Botond, Spitzmüller István, Svedyuk Alex Pál. Sajnos Takács Péter ezúttal nem léphet pályára, mivel az összegyűjtött 5 sárgalapja miatt ki hagynia egy bajnokit. Örvendetes hír, hogy a sérüléséből felépült Nathan Eccleston is a csapattal tart és amennyiben a szakmai stáb is úgy látja jónak, harcba is küldhető.

És most sorolhatjuk, mint az elmúlt két mérkőzés előtt mindig, hogy a pályán kívül lévők minden tőlük telhetőt megtettek és most is megtesznek azért, hogy a pályán lévők sikeresek lehessenek. Emlékezhetünk, Felcsúton ott volt majd száz lilaruhás gyermekfocista és további kétszáz felnőtt, akik egyértelműen létszámfölényben voltak a hazai drukkerekkel szemben. Békéscsabán ingyen jöhettek be az emberek a stadionba, majdnem meg is töltötték a lelátókat. Most már pénteken reggel elutazott a csapat Telkibe, ahol optimális körülmények között edzhetnek és pihenhetnek, hogy szombaton a lehető legjobb fizikai és lelki állapotban indulhassanak el a kispesti csatába. A klub és városlakók sokadszorra üzenik a pályán belül lévőknek, hogy a játékosok számíthatnak rájuk, mert a partvonalon kívül állók is pontosan tudják: Együtt erősebbek vagyunk!

Marco Rossi (Honvéd): – A három kiesés ellen küzdő csapat közül a Békéscsaba tűnik a legmotiváltabbnak és mentálisan a legerősebbnek is. Ebben a bajnokságban a stabil szereplés lehetett a célunk. Ezt jó pár mérkőzéssel a vége előtt elértük, oly módon, hogy nem volt olyan pillanat, hogy megcsapott volna minket a kiesés szele. Sőt, ha az Újpest ellen sikerül győznünk, tudtunk volna még Európa felé is kacsingatni. Mivel ez nem sikerült, sajnos a motivációvesztés lett úrrá a csapaton. Ennek köszönhető, hogy leült az együttes. A mi gárdánk olyan, hogy minden ellenfélnél motiváltabbnak kell lennünk a pályán, sokkal agresszívabbnak kell lennünk, többet kell futnunk. Ezek hiánya azt kockáztatja, hogy bárki megverhet minket. Viszont ha mindenki teljesen komolyan oda teszi magát, mindenkire veszélyesek lehetünk. Lásd a Ferencváros, vagy a Debrecen, vagy a Videoton elleni győzelmeinket. Töretlenül és kitartóan folytatjuk az akadémisták játszatását, a fiatalok beépítését.

Zoran Spisljak (Békéscsaba): – Függetlenül a hétközi mérkőzés eredményétől, csapatom számára továbbra is a bennmaradás kiharcolása az elsődleges cél, ez élvez elsődleges prioritást. Játékosaimra ismét egy nehéz mérkőzés vár, hiszen tudjuk: a Honvéd masszív, jó erőkből álló együttes – ezt többször is bizonyította már a szezonban. Az a csapat, aki a jelenlegi és tavalyi bajnokot is meg tudta verni hazai pályán, mindenképp különös figyelmet érdemel. Az erőltetett menet tovább folytatódik és nincs pihenésre lehetőség, hiszen két nagyon fontos mérkőzés áll még előttünk. A Honvéd ellen is teljes erőbedobással készülünk és a fővárosban teljes koncentrációt és maximális erőbedobást várok el labdarúgóimtól. Utoljára a 17. fordulóban találkoztunk és az eltelt öt hónap alatt – az elvégzett munka és eredmények alapján – nyugodtan mondhatom, hogy ezúttal már nem ugyanaz a Békéscsaba lép pályára a Bozsik Stadionban. Mindenképp szeretnénk visszavágni a novemberben elszenvedett minimális vereségért!

20160422_03

A 2016. április 23-án (szombaton) 18:00 órától megrendezendő Budapest Honvéd – Békéscsaba 1912 Előre OTP Bank NB I Liga 32. forduló labdarúgó mérkőzést Pintér Csaba sporttárs vezeti, aki egyébként a legelső NB I-es meccsünkön (Békéscsaba – DVSC), valamint a 22. és 24. fordulókban (MTK – Békéscsaba, Békéscsaba – FTC) is fújta a sípot. Segítői ezúttal Huszár Balázs és Kóbor Péter lesznek.

Az előrejelzés szerint szombaton a fővárosban 8-22 Celsius fok körül alakul a hőmérséklet és bár hidegfront éri el hazánkat, ez valószínűsíthetően a mérkőzés időpontjára még nem éri el Budapestet. Felhős, némileg szeles estére számíthatunk, kis eséllyel maximum 1 mm csapadékkal.

Szokásainkhoz híven ezúttal is élőben jelentkezünk a helyszínről, ahonnan képes beszámolóval tájékoztatjuk Facebook oldalunk olvasóit.

Beharangozó: Kolorcity Kazincbarcika SC – Békéscsaba 1912 Előre II.

A Keleti csoport bajnokának otthonában, Kazincbarcikán zárja második csapatunk a 2021/2022-es harmadosztályú bajnokságot, melynek 38. fordulójában 2022. május 29-én (vasárnap) 17:00 órától lép pályára.

Következő, egyben utolsó ellenfelünk a mezőnyből kiemelkedve nyerte meg a Keleti csoportot, így a 2022/2023-as idényben már újra a másodosztályban találkozhatunk velük. Jelen pillanatban 37 fordulót teljesítve, 31 győzelem, 5 döntetlen, valamint mindössze egyetlen vereség (Kisvárda II. – Kazincbarcika 2-1) birtokában 98 bajnoki pontot gyűjtöttek és nyilván az a céljuk, hogy az utóbbi adat 101 legyen a végén. Erre minden esélyük meg is van, hiszen második csapatunk számára a sorsolás sajátossága miatt a végére maradtak a nehéz falatok, tehát a cél ismét a tisztes helytállás és a gyakorlás lehet. A két mérkőző fél között 9 pozíció és 48 pont a különbség, így az eddig szerzett 14 győzelem, 8 döntetlen, 15 vereség, valamint az eredményekkel együtt járó 50 pont, túl sok eséllyel nem kecsegtet a borsodiakkal szemben. Ettől függetlenül azonban a 19. fordulóban is borsot törtünk az orruk alá, hiszen hazai pályán 3-3 arányú döntetlent sikerült elérni. A sorminta alapján a Barcika számára döntetlen eredménynek kellene következnie, de a bajnokavatóval és éremátadással egybekötött szezonfinálé biztosan jobban nézne ki számukra, ha sikerülne ezt a mérkőzést is győzelemmel zárniuk. Az Előre fiataljait ezúttal majd Marik László irányítja majd, hiszen Mészáros Márk korábban betervezett programja miatt, ezúttal nem tud leülni a kispadra, így az eddig utánpótlásunkban tevékenykedő szakembernek is jó erőpróba lehet második együttesünk vezetése. A hosszú túra, a gyakorlatilag tétnélküliség, valamint a szezonvégi hangulat miatt biztosan nehéz lesz felpörögni, ettől függetlenül a jövőre való tekintettel egészen biztosan hasznos tapasztalatokkal szolgál majd az mérkőzés. Motivációs oldalon mindenképpen megemlítendő, hogy megyei riválisunk, a Füzesgyarmat mindössze két egységgel áll mögöttünk, így győzelmük esetén megelőzhetnék a Lilákat, amire a Hidasnémeti ellen jó esélyük mutatkozik.

A két csapat egyébként a másodosztályban sokszor találkozott egymással, hiszen 24 bajnoki meccset is vívtak egymással a felek és a mérleg szerint szempontunkból 10 győzelmet, 11 vereséget, valamint 3 döntetlent olvashatunk ki a statisztikából. Ehhez természetesen még hozzáadódik a harmadosztályban, 2021. november 28-án elért döntetlen (3-3), ezzel együtt teljes a kép. A Barcika meneteléséhez tartozik még a MOL Magyar Kupában elért nagyszerű eredmény, hiszen hozzánk hasonlóan egészen a negyeddöntőig jutottak, ahol a Paks állta útjukat (0-1).

Az őszi szezont is az élen zárta a Barcika, így az igazolások és nagyobb mértékű átalakítások indokolatlanok lettek volna. Érkezett: Bognár Dávid (Paks – kölcsönbe), Sinan Sinanovic (Nyíregyháza) – akit egyébként korábbi békéscsabai szereplése folytán jól ismerünk, Pálinkás Gergő (Dorog), Rjasko Viktor (FK Uzhgorod), Pinyaskó László (FK Uzhgorod). Távozott: Kálmán Szilárd és Vladul Stefan.

Színes lapok miatt mindkét együttesnél lesz egy-egy eltiltott, hiszen Kovács Dávid Szilveszter (KBSC) és Kasik Ákos (Békéscsaba 1912 Előre II.) is begyűjtötte ötödik céduláját az elmúlt fordulóban, így számukra már hamarabb véget ért a szezon.

A Kolorcity Kazincbarcika SC – Békéscsaba 1912 Előre II. mérkőzés játékvezetőjeként Muhari Gergőt akkreditálta a szövetség. Segítőiként Dobos Dávidot és Pálinkás Donát Ferencet jelölték ki. Az 1992-es születésű sporival 2022. április 24-én, a DEAC – Békéscsaba 1912 Előre II. 2-2 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 254 sárga- és 16 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III Keleti csoport 2021/2022-es szezon 38. fordulóját május 29-én (vasárnap) 17:00 órától Kolorcity Kazincbarcika SC – Békéscsaba 1912 Előre II., Putnok FC – Törökszentmiklósi FC, Jászberényi FC – DVTK II., DEAC – Salgótarjáni FC, BKV Előre – Sényő-Carnifex FC, Kisvárda Master Good II. – Tállya KSE, Eger SE – Újpest FC II., DVSC II. – Termálfürdő FC Tiszaújváros, Aqua-General Hajdúszoboszló – Tiszafüredi VSE, valamint Hidasnémeti VSC – Füzesgyarmati SK párosításokban rendezik meg.

Mindhárom harmadosztályú csoportban már korábban eldőlt a feljutók kiléte, így a Kolorcity Kazincbarcika SC, a HR-Rent Kozármisleny, valamint nyugaton a Credobus Mosonmagyaróvár folytathatja a második vonalban. A Keleti csoportból a Salgótarján, a Hidasnémeti, a Tállya, valamint a Törökszentmiklós kénytelen majd egy osztállyal lejjebb megkezdeni a 2022/2023-as idényt.

Az előrejelzés szerint Kazincbarcika térségében borult időjárás várható, a maximális nappali hőmérséklet 20 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2022. május 29-én (vasárnap) 20 óra 31 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Kapcsolódó hivatkozás:
https://kbsc.hu/hirek/kbsc-hirek/2022-05-23/vasarnap-bajnokavatas-unnepeljunk-egyutt

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

 

Hosszabbítás 21. rész