Beharangozó: Pénzügyőr SE – Békéscsaba 1912 Előre II.

Sűrű a program a harmadosztályú bajnokságban is, így 2022. augusztus 17-én (szerdán) Budapestre utazik második csapatunk, ahol 17:30 órától a Pénzügyőr ellen lép pályára a negyedik fordulóban.

Sajnos egyelőre keressük önmagunkat, az ideálisnak nevezhető összeállítást és persze góllövő cipőnket is, hiszen három forduló után egyelőre szerzett pont és gól nélkül állunk a sereghajtó pozícióban. A következő fordulóban sincs egyszerű dolga, sem a szakmai stábnak, sem játékosainknak, hiszen ugyanezen a napon első csapatunk az MTK Budapest együttesét fogadja hazai körülmények között, így a fontossági sorrendben nyilvánvalóan ők állnak előrébb. A kissé magára maradt NB3-as csapatunknak, a bajnokságot meggyőzően kezdő Pénzügyőr otthonában, szinte segítség nélkül kell vállalható eredménnyel lehoznia a következő mérkőzést is. Sokféleképpen fel lehet fogni a szituációt, a helyes azonban mindenképpen az lenne, ha fiatal játékosaink – számukra mindenképpen hasznos módon – építkezésre, a felnőtt focihoz való akklimatizációként, vagy éppen saját pályafutásuk menedzseléseként értelmeznék, hiszen ez a bajnokság gyakorlatilag a másodosztály előszobája, tehát aki kiemelkedő módon teljesít – akár a napi edzések, akár a mérkőzések alatt – arra igen gyorsan felfigyelhet az első csapat, mint ahogy ez számtalanszor előfordult már a múltban is. Ehhez viszont százszázalékos teljesítményre és taktikus, higgadt játékra van szükség, hiszen nem csupán a végeredmény számít. Bár mindentől függetlenül jó lenne elkezdeni a pontok gyűjtögetését is, hiszen ha így haladunk, akár már ősszel eldőlhet a sorsunk, úgy pedig tavaszra okafogyottá válhat a harmadosztályú szereplés.

A Pénzügyőr SE csapata három forduló után két győzelem és egy vereség, valamint hat szerzett pont birtokában, a táblázat nyolcadik pozícióját foglalja el. Egy pályaválasztói jogcsere és a sorsolás okán az eddigi mérkőzéseiket idegenben teljesítették (Tiszaújváros – Pénzügyőr 0-3, Kisvárda II. – Pénzügyőr 2-0, Hatvan – Pénzügyőr 2-4), így gyakorlatilag most szerdán játszanak először hazai körülmények között. Az előzmények és a jelenlegi helyzet tehát mindenképpen mellettük áll, ám a két csapat közös múltja a Békéscsaba felé billenti a képzeletbeli mérleg nyelvét, hiszen a harmadosztályban összesen négy alkalommal találkozhattunk velük: kétszer mi, egyszer ők tudtak győzni, a fennmaradó egy mérkőzésen pedig eldöntetlen eredmény született. Utoljára egyébként 2017. május 28-án hazai pályán mérkőztünk velük, amikor 3-1 arányú lila-fehér sikernek örülhettünk.

A PSE az előző idényt a BLSZ I. osztályú bajnokságban töltötte, melyet gyakorlatilag több győzelmének és jobb gólkülönbségének köszönhetően, egy hajszállal nyert meg a Csepel előtt, hiszen mindkét csapat 76-76 pontot gyűjtött. Bár az átigazolási időszak egészen augusztus 31-ig tart, de keretük a 12 érkező új játékossal véglegesnek mondható. Érkeztek: Urbin Martin (Csepel), Bogdán Rajmond Márk (UTE), Hujbert Botond (42. sz. Építők), Popovics Bertold Mihály (Bicske), Karacs Roland (Dabas), Kovács Jenő Ádám (Pénzügyőr II.), Bartos Norbert (Érd), Osztovits Marcell (BVSC-Zugló), Bagó Patrik (Cegléd), Kiss Dávid (BKV Előre), Kasza Balázs Ákos (Vác), valamint Pusztai Dániel (Dabas). A komplett csapatra való igazolás ellenére egyáltalán nem tűnnek szervezetlennek és megilletődöttnek, így összességében akár egy békéscsabai gólnak, de végeredményként a döntetlennek is igencsak örvendhetnénk.

Színes lapok miatt egyik csapat keretében sem lesz eltiltott.

Nagy Sándor: – Először is mindenféleképpen gólt kellene végre rúgni. Az előző mérkőzés bár bizakodásra adott okot, hiszen rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, a végeredmény azonban azt tükrözte, hogy egyszerűen képtelenek voltunk betalálni. Nem szúrtam le a srácokat a meccs után, hiszen a játék, az akarat és a munka is rendben volt, de úgy látszik, hogy meg kell tanulnunk gólt rúgni. Valahogy győznünk kellene, még ha csúnyán is, mert elment három forduló úgy, hogy egy pontot sem sikerült szereznünk. Jelen helyzetünkben számunkra minden meccs nehéz, hiszen nagyon fiatalok a csapat tagjai, főképp az ifiből jöttek fel, így aztán nyilván építeni kell még őket. Ettől függetlenül éreznie kell mindenkinek, hogy ez már felnőtt futball, ahol eredményre és tétre megy a játék! Folyamatosan egyeztetünk az első csapattal, hogy kik azok, akik esetleg tudnának onnan segíteni, így még egyáltalán nem tekinthető véglegesnek a keretünk, bár jó lenne ha ez minél előbb konkretizálódni tudna. A hétközi másodosztályú forduló miatt nyilván kevesebb visszajátszóra számíthatok a Pénzügyőr ellen, akikről tudjuk, hogy jó csapat, és a hírüket igazolva jól is kezdték a szezont. Mindentől függetlenül úgy utazunk a fővárosba, hogy győzni szeretnénk, hiszen nagy szükségünk lenne a sikerre.

A Pénzügyőr SE – Békéscsaba 1912 Előre II. mérkőzés játékvezetőjeként Jakab Árpádot akkreditálta a szövetség, míg segítőiként Holpár Gergelyt és Csákó Patrikot jelölték ki. Az 1986-os születésű sporival 2017. december 3-án, a KBSC FC – Békéscsaba 1912 Előre 0-1 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 807 sárga- és 62 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Keleti csoport 2022/2023-as szezon 4. fordulóját augusztus 17-én (szerda) 17:30 órakor Kisvárda Master Good II. – Putnok FC, Termálfürdő FC Tiszaújváros – FC Hatvan, Pénzügyőr SE – Békéscsaba 1912 Előre II., Eger SE – Füzesgyarmati SK, Aqua-General Hajdúszoboszló – DVSC II., BVSC-Zugló – Vasas FC II., DEAC – DVTK II., Körösladányi MSK – Facultas-Tiszafüredi VSE, Jászberényi FC – Sényő-Carnifex FC, valamint BKV Előre – Karcagi SE párosításokban rendezik meg.

A tabellát jelenleg még hibátlan mérleggel a BKV Előre vezeti, a BVSC-Zugló, valamint a Kisvárda II. előtt. A bajnoki táblázat végén pedig a Jászberény, Tiszaújváros, Sényő, Békéscsaba II. kvartett próbálja felvenni a versenyt a többiekkel.

Az előrejelzés szerint Budapest térségében is folytatódik a kánikula, a legmagasabb hőmérséklet akár 34 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2022. augusztus 17-én (szerda) 19 óra 54 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Sajnos a mai napon egy döbbenetes hírt is kaptunk: fiatal játékosunk, Kártyás Dávid édesapja tragikus hirtelenséggel, 41 éves korában elhunyt. Ezúton is szeretnénk az Előre-család nevében együttérzésünket kifejezni, osztozunk a család gyászában és kitartást kívánunk a nehéz napokban! Emlékét kegyelettel megőrizzük!

Mérkőzés

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Gratulálunk!

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. ezúton is gratulál a magyar válogatott szakmai stábjának, játékosainak és minden háttérben dolgozónak az Európa Bajnokságon nyújtott hihetetlen és felejthetetlen teljesítményért! Hisszük, hogy ez a hozzáállás, a hit, a kitartás és az elvégzett munka teljes mértékben elősegítette, hogy Magyarország ismét visszakerült a világ futballtérképére és ezek után már mindenki tudja, hogy velünk is számolni kell!

Egész Magyarország megmozdult és mindentől függetlenül, egy emberként állt a válogatott mögé – ebből is látszik, hogy van igény a minőségi, elhivatott futball iránt. Bízunk benne, hogy a fociőrület klubszinten, itthon és a lelátókon is folytatódik, így a 2016/2017-es szezonban egyre többen látogatnak majd ki csapataik mérkőzéseire! A labdarúgás iránt érdeklődő gyermekek és fiatalok számára pedig példaként szolgálhat az, amit válogatottunk véghez vitt: bejutott Európa legjobb 16 csapata közé.

uefa-euro-2016-web

Köszönjük, Magyarország! Hajrá, Magyarok!

line_purple

Eredmények, tabella

line_purple

Élő tudósítások

Weboldalunk rendszeres látogatói megszokhatták már, hogy kivétel nélkül mindegyik mérkőzésünkről élőben jelentkezünk és fényképes tudosításokkal próbáljuk meg tájékoztatni az érdeklődőket.

A jövőben sem lesz ez másképp, annál is inkább hiszen a Merkantil Bank NB II Liga marketing előírásai szerint: "a résztvevő sportszervezetek kötelesek honlapjaikon élő online tudósítást közzétenni a mérkőzésekkel egyidőben úgy, hogy később visszakereshető legyen a honlapon a dokumentum".

Így aztán ismét fejlesztéseket hajtottunk végre és az első gyakorló mérkőzést már az új rendszer szerint – facebook oldalunk helyett, weboldalunk vonatkozó rovatában – közvetítettük. A szisztéma jól vizsgázott, mivel a visszajelzések alapján hiba nélkül követhetők voltak az események. A jövőben tehát az összes NB2-es hazai és idegenbeli, valamint NB3-as hazai mérkőzésről hasonlóképpen, weboldalunkon találják meg bejegyzéseinket.

Az élő tudósításokat ezentúl mindig itt érhetik majd el:

http://1912elore.hu/site/elo-tudositas/

Az archivált, visszakereshető formában publikált bejegyzéseket pedig itt találják meg:

http://1912elore.hu/site/category/archiv/elo-tudositasok/

 

Információk: Gyirmót FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2022. augusztus 14. (vasárnap) 17:30 óra

Helyszín: Győr, Alcufer Stadion

Cím: 9019 Győr, Ménfői út 59.

Belépőjegy információk:

A vasárnapi találkozóra jeggyel vagy bérlettel lehet belépni az Alcufer Stadionba.

A Gyirmót FC a helyszíni jegyvásárláshoz nem teszi kötelezővé szurkolói kártya használatát és a normál mérkőzésekre személyes adatok megadása nélkül tudnak jegyet váltani.

A szurkolók az interneten is megvásárolhatják a jegyeiket. Kérjük a szurkolókat, nyomtassák ki a jegyet és a kinyomtatott lapot hozzák magukkal a mérkőzésre.

Vendégszurkolók részére: 25, 26, 27 szektor lesz megnyitva.

A helyszínen csak készpénzes fizetésre van lehetőség. A békéscsabai drukkerek számára külön parkoló és büfé is rendelkezésre áll.

Jegyárak:
normál árú, felnőtt 1.000,- Ft / fő, diák-nyugdíjas 500,- Ft / fő, regisztrációs jegy (0-6 év között) 5,- Ft / fő.

Online jegyvásárlás elővételben:
https://jegymester.hu/production/740116/gyirmot-fc-gyor-bekescsaba-1912-elore/74000117

Kérjük a szurkolókat, amennyiben lehetőségük van rá, váltsák meg elővételben a belépőiket!

VIP és tiszteletjegyek:

Minden tiszteletjegy a Keleti 1-es lelátó 15-ös szektorába lesz érvényes és egy órával a mérkőzés előtt a hazai jegypénztárban lehet átvenni a jegyeket. A keleti oldalon van a VIP szektor is, a jegyeket a VIP liftnél a hosztesz hölgyeknél, regisztráció után lehet átvenni.

Közvetítés:

A mérkőzésről élőképes közvetítést ad a vendéglátó klub saját YouTube csatornáján.

https://www.youtube.com/c/Gyirm%C3%B3tFCGy%C5%91r1993

Stadion:

stadion_info_ok

Térkép:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Fokozzuk a tempót

Ezen a héten még sűrűbb és intenzívebb program vár csapatunk játékosaira.

20160627

A felkészülés második hetét, hétfőn délelőtt ismét állapotfelméréssel (súlymérés, testzsír-százalék meghatározás) kezdik meg labdarúgóink. Aznap délelőtt 10:00 órától és délután 18:00 órától is a Fű3 edzőpályán tréningezünk. Kedden, a közös reggeli után az egyik csoportnak konditermes erősítés a programja, ezt követően pedig 10:00 órától ismét edzésen vesz részt mindenki. Ebéd, szusszanás, majd délután fél öttől az együttes másik fele vonul edzőterembe, este hat órától pedig a második labdás foglalkozás következik. Szerdán csak délelőtt lesz programja a Liláknak, 10:00 és 10:30 órától két csoportra osztott – időben is eltolt – edzést, majd regenerációt, délutánra pedig pihenést írt elő mesterünk. A csütörtöki nap fotózással kezdődött volna, de több technikai tényező miatt ezt egyelőre későbbi időpontra halasztottuk. A hét negyedik napján 10:00 és 18:00 órától két izzasztó tréning, a foglalkozások között pedig erősítő gyakorlatok várnak focistáinkra. Pénteken délelőtt orvosi vizsgálat lesz – dietetikus szakértők érkeznek az Előréhez és a felmérések után személyre szabott, betartandó táplálkozási tanácsokkal is szolgálnak. Ebéd után némi pihenés, majd taktikai értekezlet (videózás) és a már megszokott hatórai ezdéssel zárul a napi tennivalók sora. Szombaton pedig már utazunk, fél egykor találkozik a csapat és egy utolsó megbeszélés után 14:00 órakor Debrecen felé indul a csapatbusz. A DVSC elleni felkészülési mérkőzés 2016. július 2-án (szombaton) 18:00 órától kezdődik. Helyszín: Debrecen-Pallag.

Az edzőmérkőzések sorozatában első, komolyabb ellenfelünk a DVSC-TEVA együttese előrébb jár a felkészülésben. Bár június 25-dikén, az NB I-es tagságot kiharcoló Mezőkövesd otthonában 3-2 arányban alul maradtak és a keretük – csakúgy, mint a miénk – átalakulás alatt van, ettől függetlenül június 30-dikán már Európa Liga selejtezőt játszanak az olasz SP La Fiorita csapatával, Serravalle-ban. A visszavágóra július 7-én kerül sor a Nagyerdei Stadionban, 16-dikán pedig már az OTP Bank Liga első fordulójában, a Paksi FC csapatát fogadják. A pillanatnyi állapot erőfelméréseként egészen biztosan hasznos mérkőzésről, természetesen élőben tudosítunk majd weboldalunkon.

Az utazó keret meghatározását befolyásolják majd a hét történései, hiszen – nagy valószínűséggel – július 1-jén ismét be tudunk majd számolni további játékos-mozgásokról is.

line_purple

Eseménynaptár

Utánpótlás naptár

line_purple