Próbálj meg halasztani?!

Válasz a cikk címére: megpróbáltuk!

De, menjünk vissza egy kicsit az időben és lássuk az előzményeket. Az október 18-i, pompásan sikerült csákvári túra (Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre 3-5) után kezdődött minden. Hangsúlyozzuk, hogy addig folyamatosan, minden játékosunk és stábtagunk COVID-19 tesztje negatív volt és mérlegünknek köszönhetően a tabella negyedi helyén álltunk!

Ezután kezdődtek a problémák, hiszen többen is pozitív tesztet produkáltak, karanténba kerültek. A többieket 24 órán belül újra kellett tesztelni – ez egyébként minden olyan tesztnél így van, amikor születik kedvezőtlen eredmény -, ahol már újabb pozitív diagnózisok születtek. Ettől kezdve sajnos a fertőzés továbbterjedésének megakadályozása lehetetlen volt. Hiába a szigorú protokoll, hiába a folyamatos fertőtlenítés és óvintézkedések betartása, a sportzóna, többen már tüneteket produkáltak annak ellenére is, hogy tesztjeik negatívak voltak. A személyes kapcsolatokat minimálisra redukáltuk, az edzésmunka gyakorlatilag nullára redukálódott és minden beteget elkülönítettünk – ami annyit jelent, hogy sem a foglalkozásokat, sem a mérkőzéseket nem látogathatják – azaz otthonukban várják, hogy leteljen a tíznapos karantén. Ez egy élsportolónál nem annyira egyszerű dolog, hiszen gondolják el ha az illető kiesik a napi munkából, nem tud sportolni, nem tudja az eddig elért formáját fenntartani, akkor milyen állapotban érkezhet vissza?! Ráadásul akinél letelt vagy letelik a tíznapos elzárás és természetesen tünetmentes, utána még két negatív tesztet kell produkálnia, valamint egy igen komoly orvosi vizsgálaton kell részt vennie, hogy visszakaphassa játékengedélyét. Ettől azonban még nem dobható ismét a mély vízbe, hiszen a kihagyás magában hordozza a hirtelen terhelésből adódó sérülések lehetőségét. Ezért aztán a visszaállás és újra formába lendülés sem annyira egyszerű feladat. Mivel a stáb is jócskán megfogyatkozott, így munkájuk – amelyeket nyilván nem is olyan egyszerű szétosztani – a többi, még egészséges emberekre maradt, akiknek jócskán erőn felül kell teljesíteniük, hogy a napi feladatok, vagy a mérkőzések rendezésével kapcsolatos dolgok megvalósulhassanak. A folytatásban is tesztről-tesztre újabb pozitív eredmények születtek, ami oda vezetett, hogy a mai napra az első keretből hét (!) bevethető játékosunk maradt. Természetesen nem mindenki a koronavírus fertőzés miatt nem tud játszani, hiszen korábbi sérülések és egyéb betegségek is hátráltatják a dolgokat. A mizéria eredménye kézzel fogható, hiszen amikor a huszonhat fős első keretből tizenkilencen hiányoznak bármilyen okból, azt akármelyik csapat megérezné.

A történések folytatása, hogy a klubvezetés megpróbálta elhalasztani már a Szentlőrinc elleni bajnokit, a DVTK elleni kupameccset, majd a Haladás elleni idegenbeli fordulót is. A következő Budaörs elleni meccsel kapcsolatban pedig szintén ugyanez a helyzet. Mielőtt bárki pálcát törne akármelyik csapat felett – szíve joga -, azt tudni kell, hogy az MLSZ szabályozásai szerint csak úgy lehetséges egy-egy mérkőzést elhalasztani, ha a másik klub is hozzájárul ehhez. Ha ez nem történik meg, semmiféle más lehetőség nincs arra, hogy az adott mérkőzést más időpontban rendezzék meg. Nyilván tudjuk, hogy mindenki az életéért küzd és nem lehet tudni mit hoz a jövő – gondoljunk csak az előző, csonka bajnokságra -, és az összes klub próbál minél több pontot begyűjteni, nehogy bajba kerüljön a végén. Ez érhető. Megtehettük volna, hogy kiállunk, vagy elutazunk hét játékossal, elkezdjük a bemelegítést, majd valaki “véletlenül” megsérül… hiszen a szabály szerint hét játékosnál kevesebb egyik csapatban sem lehet a játéktéren. Tehát, ha sérülések, vagy kiállítások miatt az egyik csapatból öt játékos hiányzik, a találkozót le kell fújni. Nem tettük meg. Sportszerűen kiálltunk, elutaztunk, hogy a pályán dőljön el egy-egy mérkőzés eredménye.

És akkor itt jön a dolog másik oldala, a sportszerűség. A labdarúgás sport, a sportszerűség szóban pedig benne van a lényeg, amit jelen pillanatban úgy néz ki, senki sem vagy csak igen kevesen tudnak magukévá tenni. Keserű és szomorú dolog ez, pedig ha valahol léteznie kellene sportszerűségnek, akkor annak itt és most lenne a helye! A koronavírusos idők sok változást hoztak és egyértelműen látszik, hogy az etikai elvek is változtak. Most, amikor arra lenne szükség, hogy maximális megértéssel legyünk egymás iránt, az erő és fölény fitogtatása, a tisztelet hiánya került előtérbe. A sport már nem ugyanaz, ami régen volt – az ellenfeleink hozzáállása azonban érthetetlen számunkra, hiszen abban biztosak lehetnek, hogy előbb-utóbb őket sem kerüli el a végzet. A kérdés csak az, hogy mikor és milyen mértékben? Ráadásul azzal, hogy nem egyeznek bele a találkozók későbbi időpontban történő lejátszásába, veszélybe sodorják saját játékosaikat, és akár az egész bajnokságot is.

Rajtunk kívül természetesen több más klub is hasonló kihívásokkal küzd. Látható, hogy az eredmények igencsak azon múlnak, hogy a csapatok milyen kerettel tudnak kiállni. Nem várható el azoktól a fiatal játékosoktól, akik adott esetben még felnőtt mérkőzésen sem szerepeltek, hogy egy-egy másodosztályú vagy éppen első osztályú ellenfél ellen bravúrokat hajtsanak végre – főleg, miközben saját bajnokságukban is helyt kell állniuk. Sajnos betegeink jó részénél nem zajlik tünetek nélkül a fertőzés lefolyása, így számukra a bezártság és sport hiánya mellett a betegség okozta kellemetlenségekkel is meg kell birkózniuk. Szerencse viszont, hogy senkinél nem fordult egyelőre súlyosabbra a vírus okozta állapot, így mindenki otthonában próbálja kiheverni ezt az igen kellemetlen helyzetet. Számításaink szerint az először pozitív eredményt mutató játékosaink november 2-án hagyhatják el a karantént, ami annyit jelent, hogy a Budaörs ellen még nagy valószínűséggel nem tudnak majd pályára lépni. A folytatásban pedig november 5-én és 6-án, majd 9-én csatlakozhatnak újabb labdarúgóink a csapathoz – amennyiben minden jól alakul.

Na, de lássuk a legrosszabb forgatókönyvet – hiszen lelkileg erre mindenképpen fel kell készülnünk! A Haladás elleni vereséggel – gratulálunk a Szombathelynek -, visszacsúsztunk a 8. pozícióba. Mivel a Budaörs – pillanatnyi információink szerint – sem szándékozik halasztani, ezért kicsi a valószínűsége a pontszerzésnek, így legrosszabb esetben a 15. forduló után akár újabb két helyet veszíthetünk. Ha a Soroksár és a Szolnok is győzni tud, akkor már csak a 10. helyre leszünk jók. Szerencsére ebben a fordulóban a jelenleg 11. helyen álló Ajka (19 pont) még nem előzhet meg. De, ha a DVSC elleni mérkőzés is megrendezésre kerül, akkor tovább csúszhatunk a tabellán… Azután viszont két hét válogatott szünet következik, tehát november 9. és 21. között lenne időnk regenerálódni – remélhetőleg. Ebben az évben marad még öt mérkőzés (Siófok, Szolnok, Gyirmót, Szeged, Vasas), ami elméletileg 15 szerezhető pontot jelent – bár ez az ellenfeleket tekintve ez sem lesz egyszerű -, úgyhogy egy kis szerencsével és elhivatottsággal a 2021-es évet ismét egy számunkra elfogadható helyzetből kezdhetnénk.

Köszönettel tartozunk és tisztelettel adózunk minden játékosunknak, aki klubunk rendelkezésére áll, a többieknek pedig mihamarabbi visszatérést kívánunk! Mindenki vigyázzon magára és vigyázzunk egymásra, őszintén a legjobbakat kívánjuk minden ellenfelünknek ebben a nehéz időszakban!

Hajrá Lilák!

Beharangozó: Szombathelyi Haladás – Békéscsaba 1912 Előre

Elutazunk, kiállunk, de kérdezhetné bárki: minek? Sportszerűségből, azért hogy menjen tovább a bajnokság? Is-is. A vírus senkit sem kímél és mindenkit el fog érni, ez csak idő kérdése. Amelyik csapat úgy gondolja, hogy kivétel lesz, az nagyot téved.

A gyakorlatilag nullára csökkent edzésmunka, a folyamatos tesztelés, bizonytalanság, a félelem és a mindezzel együtt járó sikertelenséggel szemben, csak az az óriási szerencsénk, hogy az eddigi eredményeink és a táblázaton elfoglalt pozíciónk még néhány vereség esetén is kompenzálhatják a vírus-helyzet miatt előttünk álló, valószínűsíthetően igen rossz szériát. Az őszi szezon viszont úszott, ez szinte borítékolható. A mizéria a csákvári túra után kezdődött a Szentlőrinc elleni mérkőzéssel – jelezzük, addig minden teszt folyamatosan negatív volt, köszönhetően a szigorú protokollnak -, folytatódott a Magyar Kupa fordulóval, most pedig előttünk áll még a Haladás, a Budaörs és a DVSC elleni bajnoki is. De, hogy? A legnagyobb kérdés az, hogy van-e elég, érvényes negatív teszttel rendelkező, egészséges játékosunk? Hát, akárhogy számoljuk, éppen-éppen… pedig Preisinger Sándor vezetőedzőnk, több U19-es játékosunkat is meghívta a szombathelyi túrára. Bonyolítja a helyzetet, hogy második csapatunknak szombaton fordulója van, tehát ők már nem utaztathatók. A szabály úgy szól, hogy hét játékosnál kevesebb egyik csapatban sem lehet a játéktéren. Tehát, ha sérülések, vagy kiállítások miatt az egyik csapatból öt játékos hiányzik, a találkozót le kell fújni. Ez lesz? Nem szeretnénk az ördögöt a falra festeni, de akár még ez is elképzelhető… hiszen a pénteki teszt eredményeképpen, szombaton reggelre további pozitív eredmények születtek. Minden esetre vasárnap reggel elutazunk (elég lesz egy kisbusz) – hiszen ha valahol éjszakázunk, akkor a kockázat tovább nőhet -, lesz, ami lesz. Betegeinknek kitartást és mielőbbi gyógyulást kívánunk, hiszen sajnos nem mindenkinél tünetmentes a betegség lefolyása – az pedig egyáltalán nem jó! A történésekhez tartozik, hogy szombaton délelőtt még egyszer nekifutottunk a halasztás lehetőségének, de ettől a vendéglátó csapat teljesen elzárkózott.

A szomorú bevezető után, lássuk a számokat! A 46. Haladás – Békéscsaba “mérkőzés” következik, melyből a másodosztályú bajnokságban egészen pontosan az ötödik. Ebben a ligában mindössze egyszer tudtunk a Halival döntetlent elérni, három alkalommal kikaptunk, a mérleg nyelve tehát, az előzmények alapján is vendéglátóink felé billen. Utoljára 2020. március 14-én találkoztunk ugyancsak Szombathelyen, amikor 3-1 arányú hazai győzelem született. Tovább élesíti a szituációt, hogy a vasárnapi meccset szinte hatpontosnak nevezhetjük, hiszen a zöld-fehérek mindössze három pont lemaradásban vannak hozzánk képest. Az eddig teljesített 13 forduló alatt ötször-ötször győztek és döntetlent játszottak, három alkalommal pedig kikaptak, amellyel összesen 20 pontot gyűjtöttek. Egy újabb siker esetén – amire a jónál is nagyobb esély mutatkozik – beérhetnének minket a táblázaton. Ráadásul jó sorozatban vannak, hiszen szeptember 27. óta nem kaptak ki, valamint hazai körülmények között mindössze 4 gólt kaptak. Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Medgyes Zoltán Henriknek, aki már hat találatnál jár. Színes lapok miatti eltiltott egyik csapat keretében sincs. A haladas.hu szerint Szalay Szabolcs és Tóth Milán továbbra is beteg, Bosnjak Predrag, Schimmer Szabolcs, Farkas Balázs sérült, Tóth Dávid pedig az egyik edzésen részleges bokaszalag-szakadást szenvedett. Kérdéses a kisebb sérüléssel bajlódó Kiss Bence játéka is.

Szombathelyi Haladás – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Barna Gábort akkreditálta a szövetség. Segítőiként Kiss Balázst és Bede Tamást jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Sipos Tamás látja el. Az 1985-ös születésű sporival utoljára 2019. december 1-én, az FC Ajka – Békéscsaba 1912 Előre 1-4 mérkőzésen tartalék játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása során eddig 676 sárga- és 44 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021-es szezon 14. fordulóját november 1-én (vasárnap) 13:30 órától Gyirmót FC Győr – Soroksár SC, BFC Siófok – Nyíregyháza Spartacus FC, Szentlőrinc – Aqvital FC Csákvár, 17:00 órától FC Ajka – DEAC, Vasas FC – Kaposvári Rákóczi FC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – PMFC, Szolnoki MÁV FC – Dorogi FC, Kolorcity Kazincbarcika SC – Budaörs, Szombathelyi Haladás – Békéscsaba 1912 Előre, valamint 19:00 órától DVSC – WKW ETO FC Győr párosításokban rendezik meg.

A tabella gyakorlatilag egyetlen forduló erejéig volt ismét teljes, hiszen a Budaörs és az ETO egy mérkőzéssel kevesebbet teljesített. Ettől függetlenül a DVSC továbbra is vezeti a tabellát – bár a hírek szerint náluk is elkezdődtek a problémák, a kieső helyeken pedig jelen pillanatban a Győr, a Csákvár és a DEAC osztozkodik.

Az előrejelzés szerint Szombathely térségében borult időjárás várható, csapadékot jelen pillanatban nem valószínűsítettek. A mérkőzés napján 16 Celsius fok körül alakulhat a maximális hőmérséklet, ezért mindenképpen érdemes lesz melegebben öltözni.  A Nap ezen a napon 16 óra 27 perckor nyugszik.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el a srácokat és szurkolásukkal segítsék győzelemre csapatunkat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

Információk: Szombathelyi Haladás – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2020. november 1. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Haladás Sportkomplexum

Cím: 9700 Szombathely, Rohonci út 3.

Belépőjegy információk:

A vendég belépőjegyek egységesen 1.000,- forintba kerülnek. Hat éves kor alatt ingyenes a belépés.

Vendég szektor: E1 (bejárat a Bartók Béla körút felől).

A Kormány az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (1b) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján a maszkviseléssel kapcsolatban szigorításokat rendelt el, és a szabályozás 2020. október 23-án lépett életbe. Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a szabadtéren megtartott sportrendezvények helyszínén, az orrot és a szájat folyamatosan elfedő maszkot kell viselniük a résztvevőknek. A szabályozás alól kivételt jelentenek, tehát nem kell maszkot viselniük a hatodik életévüket be nem töltött kiskorúaknak, a sportolóknak, az edzőknek, a mérkőzésvezetőnek, a versenybírónak és a segítőinek. A kormányrendelet szerint azt, aki felszólítás ellenére sem visel maszkot, a rendezvény szervezője köteles felszólítani a helyszín elhagyására. Kérjük drukkereinket, hogy a kormányrendeletben megfogalmazott szabályozást minden esetben maradéktalanul tartsák be! Köszönjük a megértést és az együttműködést!

Térkép:

Kapcsolódó hivatkozások:

https://www.haladas.hu/jegyek-es-berletek

https://www.haladas.hu/uploads/static_page/documents/DocumentText_1/mlsz_palyarendszabalyok_hu.docx

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Soha nem látott összeállításban lépünk pályára

Sajnálatos módon csütörtökön reggelre további pozitív teszt eredmények születtek, így a szakmai stáb és csapatunk soha nem látott kihívások előtt áll. A fejleményekről Igricz Mihály – klubigazgató nyilatkozott weboldalunknak.

– Ezer sebből vérzik csapatunk a koronavírus fertőzések és sérülések miatt. Természetesen felmerült a halasztás gondolata és minden követ megmozgattunk az ügy érdekében, sajnos sikertelenül. A mai napon egy olyan, főképp fiatalokból álló együttes lép pályára, amilyen összetételben gyakorlatilag még sohasem láthatta csapatunkat a közönség. Nem miattunk, hanem fiatal, ifjúsági korú játékosaink miatt szurkolóink türelmét és megértését kérjük, hiszen a nyomás és a felelősség hatalmas ezeken a srácokon. Nyilván minden tőlük telhetőt meg fognak tenni a mérkőzésen és bizonyítani szeretnének, de mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy a hadra fogható labdarúgóink közül legtöbben még felnőtt mérkőzésen sem léptek pályára, nemhogy egy első osztályú csapat ellen, élő televíziós összecsapáson. Célunk a tisztes helytállás és ebben a rendkívüli helyzetben megmutatni azt, hogy a békéscsabai labdarúgás évtizedek óta egy olyan erős közeg, amit egy ilyen járvány-helyzet sem tud megtörni.

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – DVTK

Nehéz, szinte lehetetlen helyzetben folytatjuk mind a bajnokságot, mind a MOL Magyar Kupa sorozatot, hiszen a koronavírus-járvány gyakorlatilag nullára redukálta csapatunkat. Ettől függetlenül azonban nyilván nem tehetjük fel a kezünket és jelen helyzetben azoknak kell legjobb tudásukat nyújtani, akik egészségesek, rendelkezésre állnak és lehetőséget kapnak.

Nem fogjuk tovább ecsetelni a helyzet súlyosságát, hiszen felesleges – aki meg akarja érteni, úgyis magáévá teszi az információkat. Egy szó, mint száz a jelenlegi helyzetben a DVTK elleni Magyar Kupa mérkőzésnek – az előzetes várakozások alapján – egészen más sansszal futhattunk volna neki, ám a rendelkezésre álló kerettel – nem megbántva ezzel bevethető labdarúgóinkat – sajnos a győzelmi esély gyakorlatilag nullára csökkent. Mindent elmond a szituációról az is, hogy egyes fogadási portálok fel sem vették a palettára ezt a mérkőzést, hiszen szinte százszázalékos eséllyel vendég győzelmet aposztrofálnak – így még esélyt sem adnak arra, hogy akár minimális odds-szal, de megtegye valaki a meccset. Nem fogunk senkit hiú reményekbe ringatni, tényleg nagyon nem jó a helyzet, hiszen a járvány az eddig szépen és szisztematikusan felépített rendszert teljesen romba döntötte. A kedden reggel elvégzett újabb PCR-teszten sajnálatos módon további pozitív eredmények is születtek, ezáltal az eddig is szűkösebb lehetőségeink, hogy finoman fogalmazzunk, az a bizonyos kétéltű hátsó része alatt van. Preisinger Sándor családi okok miatt nem lesz jelen a csütörtöki kupameccsen, szombaton azonban már csatlakozik a stábhoz és vasárnap a Haladás elleni idegenbeli mérkőzésen már ismét a kispadról irányítja a Lilákat – tekintettel arra, hogy letöltötte az egy bajnoki mérkőzésre szóló eltiltását. A DVTK elleni mérkőzésen még Tököli Attila asszisztens edző ül a kispadon.

A Békéscsaba 1912 Előre vezetősége mindent megpróbált a soron következő mérkőzések halasztása érdekében, de erre nincs semmiféle lehetőség – tekintettel arra, hogy sem a DVTK, sem a Haladás nem tudja máshova beilleszteni a fordulót, így nem járultak hozzá az időpontok módosításához.

Na, de a sírásból elég ennyi, koncentráljunk a mérkőzésre és maradjunk pozitívak! A Diósgyőr évek óta – talán nem bántódnak meg – hatalmas szerencsével és a körülmények számukra kedvező alakulásával maradt az első osztályban. Az utolsó valamirevaló szezonjuk a 2014/2015-ös volt, amikor a tizenkét csapatos bajnokság hetedik helyén végeztek. Aztán elindult egy mélyrepülés, amely gyakorlatilag azóta is tart: 2015/2016-ban 9. hely, 2016/2017-ben 10. hely, 2017/2018-ban 10. hely, 2018/2019-ben 10. hely, végül 2019/2020-ban 9. hely. Az idén sem állnak túl fényesen, hiszen a hét teljesített fordulójuk után a kiesést jelentő 11. pozíciót foglalják el. Mérlegük: 2 győzelem, 1 döntetlen és 4 vereség, valamint az ezzel együtt járó mindössze 7 bajnoki pont. Aki nem követi az OTP Bank Liga idei eredményeit azok kedvéért: a Ferencváros vezeti a tabellát (16 pont), a Mezőkövesd (7 pont) pedig a sereghajtó. A miskolciak hozzánk hasonlóan a hatodik fordulóban csatlakoztak a kupa küzdelmekhez, amelyben a Balassagyarmat együttesét búcsúztatták 0-2 arányban, míg a Békéscsaba a Vác ellen tudott győzni 1-4-re.

Elvonatkoztatva a helyzettől akár a mostani forduló legrangosabb mérkőzésének is nevezhetnénk ezt a találkozót, ugyanis két korábbi kupagyőztes találkozik egymással. A kupa története során eddig egyszer mérkőztünk egymással: az 1981/1982. évi kiírásban, a négy közé jutásért küzdött a két csapat. 1982. március 10-én Diósgyőrben zajlott le az összecsapás 4.500 néző előtt. A nem túl magas színvonalú 90 perc 0-0-ás eredménnyel zárult. Jött a hosszabbítás és a 97. percben a hazaiak szereztek gólt. A gól után megsérült Kurucz, lejött a pályáról, így tíz emberrel kellett megkísérelni legalább az egyenlítést, mely a 115. percben Ravasz révén sikerült. Jöhetettek a tizenegyesek. Minden csabai értékesítette a büntetőjét, a DVTK-nál viszont volt egy hibázó. Ezzel csapatunk történelmi továbbjutást ünnepelhetett, ugyanis a kupa története során először jutott az elődöntőbe.

Köszönet a krónikáért Juhász Zolinak (magyarfutball.hu)!

A két csapat bajnoki múltja jelentős, hiszen egészen 1945-ig tudunk visszatekinteni. Az első osztályban 29 alkalommal mérkőztünk, a mérleg pedig aránylag kiegyenlítettnek nevezhető, hiszen 10 alkalommal következő vendégeink, nyolcszor pedig mi tudtunk győzni, a maradék 11 mérkőzés viszont eldöntetlen eredménnyel végződött. A másodosztályú egyenleg viszont a mi oldalunkra billen, hiszen az egyetlen döntetlen mellett a nyolc találkozásból négyszer békéscsabai, háromszor pedig miskolci győzelmet olvashatunk ki a históriás könyvből. Utoljára egyébként 2016. április 2-án szintén Békéscsabán találkoztunk a DVTK-val, amikor 0-0 lett az eredmény. Tegyük a szívünkre a kezünket: egy ilyen rezultátummal jelen helyzetünkben is kiegyeznénk a kilencven perc után. Érdekesség, hogy az egymás elleni legnagyobb arányú győzelem és vereség a 1978/1979-es szezonban született, hiszen ebben az idényben mindkét együttes 5-0 arányban verte a másikat hazai pályán. A számok tengerében még egy adalék, hogy első osztályú gólátlag 2,6, a második vonalban ugyanez az érték pedig kereken kettő. Mindebből levonhatjuk a konzekvenciát: valószínűleg ezúttal sem maradunk gól(ok) nélkül.

Visszatérve vendégeinkhez, az előző csonka szezon után elindult a “tisztogatás” a Diósgyőrnél. Távoztak: Vég Csongor, Tóth Barnabás, Kiss Tamás, Egerszegi Tamás, Haris Tabaković, Joachim Adukor. Érkeztek: Stefan Dražić, Augusto Max. Szerződést hosszabbított, illetve profi szerződést kapott: Orosz Donát és Zsiga Máté. Kölcsönbe adták Orosz Marcellt és Géringer Tamást. Mindenképpen érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni – amennyiben pályára lépnek Békéscsabán – Stefan Dražićnak és Molnár Gábornak, hiszen mindketten 3-3 találattal járultak hozzá csapatuk sikereihez.

Egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. Amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától –, akkor 2 x 15 perces hosszabbítás következik. Ha a hosszabbításban mindkét sportszervezet azonos számú gólt ér el, vagy nem esik gól, a továbbjutás a büntetőpontról végzett rúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint.

A legjobb 64 csapat közül ketten már október 21-én letudták a kupa-fordulót, melyen a Csákvár jutott tovább a Budaörs ellenében (1-3). A többiek október 28-án (szerda) kezdik meg a küzdelmeket, 29-dikére pedig a Nyíregyháza – Paks, valamint a Békéscsaba – DVTK összecsapás marad. Két mérkőzést (Szolnok – Gyirmót és Bicske – Ferencváros) későbbre halasztottak, melyeket november 13-án és 14-én rendeznek meg.

Az Békéscsaba 1912 Előre – DVTK mérkőzés játékvezetőjeként Szilágyi Sándort akkreditálta a szövetség. Segítőiként Varga Gábort és Szilágyi Norbertet jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Sándor Csaba látja el. Az 1984-es születésű sporival utoljára 2020. szeptember 13-án, a Békéscsaba 1912 Előre – Nyíregyháza Spartacus FC 2-0 mérkőzésen tartalék játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása során eddig 696 sárga- és 38 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Kormány az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (1b) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján a maszkviseléssel kapcsolatban szigorításokat rendelt el, és a szabályozás 2020. október 23-án lépett életbe. Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a szabadtéren megtartott sportrendezvények helyszínén, tehát már a vasárnapi – a Merkantil Bank Liga 13. fordulójában megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – Szentlőrinc bajnoki találkozón is az orrot és a szájat folyamatosan elfedő maszkot kell viselniük a résztvevőknek. A szabályozás alól kivételt jelentenek, tehát nem kell maszkot viselniük a hatodik életévüket be nem töltött kiskorúaknak, a sportolóknak, az edzőknek, a mérkőzésvezetőnek, a versenybírónak és a segítőinek. A kormányrendelet szerint azt, aki felszólítás ellenére sem visel maszkot, a rendezvény szervezője köteles felszólítani a helyszín elhagyására. Kérjük drukkereinket, hogy a kormányrendeletben megfogalmazott szabályozást minden esetben maradéktalanul tartsák be! Köszönjük a megértést és az együttműködést!

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében közepesen felhős, őszi időjárás várható, 17 Celsius fokos maximális hőmérséklettel, eső a pillanatnyi állapot szerint nem valószínűsíthető. A Nap ezen a napon 16:32 órakor nyugszik, így a bemelegítésre már kapcsoljuk a villanyfényt.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll látogassanak ki a mérkőzésre és biztassák a srácokat! 

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Kapcsolódó hivatkozás:
https://1912elore.hu/site/mol-magyar-kupa-7-fordulo-20201010/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.