Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre II. – Jászberényi FC

Újabb alkalom következik második együttesünk számára, amikor megerősítheti pozícióját a bajnoki táblázaton, hiszen a Jászberényi FC csapatát fogadja 2022. április 17-én (vasárnap) 11:00 órától a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián.

A harmadosztályú bajnokság 31. fordulóját rendezik meg húsvét vasárnapján a Keleti csoportban és ezzel együtt már csak nyolc mérkőzés maradt hátra. A szerezhető pontok mennyisége még mindig sok, hiszen 24 egység gyűjthető maximálisan. A jászberényiek vendégszereplése viszont mindenképpen jó alkalmat adhat, hogy Brlázs Gábor neveltjei megerősítsék pozíciójukat a tabellán, hiszen – ha lehet ilyet írni – a neheze ezután következik. Sorsolásunk folytán még ezután találkozunk az élbolyban elhelyezkedő együttesekkel, sorrendben a DEAC, a BKV Előre, a Kisvárda, az Eger, a Tiszaújváros, a Hajdúszoboszló, valamint május 29-én Kazincbarcikán zárjuk a szezont. A győzelem, illetve a pontszerzés ezáltal igen fontos lehetne, hiszen a hátralévő mérkőzéseken már sokkal nehezebb lesz eredményesen szerepelni. Papírforma szerint békéscsabai győzelmet jósolhatnánk vasárnapra, hiszen míg csapatunk 12 győzelem, 7 döntetlen, 11 vereség és 43 pont birtokában a 8. helyen, addig a berényiek 10 győzelem, 5 döntetlen, 15 vereség, valamint 35 pont birtokában csak a 13. pozícióban állnak. A két csapat között ezáltal öt helyezés és nyolc pont a különbség, tehát a legrosszabb forgatókönyv szerint sem cserélhetnénk helyet.

A bajnoki táblázat a középmezőnyben továbbra is igen szoros, hiszen a 8-11. pozíciók között mindössze két egység a differencia. Előrébb lépni a forduló után sem tudnánk, hiszen a jelenleg előttünk álló Sényő öt pont előnnyel birtokolja a hetedik helyet. Mivel ők a 17. helyen álló Salgótarjánt fogadják, így jó eséllyel tovább szaporíthatják bajnoki pontjaik számát, ezáltal tarthatják velünk szembeni előnyüket. A Békéscsaba számára ezúttal is a győzelem megszerzése a cél, hiszen közvetlen riválisaink sem dőltek hátra, így a legrosszabb esetben akár három helyet is csúszhatunk visszafelé. A bennmaradás szempontjából túl sok tétje nincs a találkozónak, hiszen a minimális célkitűzés elérését valószínűsíthetően már nem fenyegeti veszély, bár matematikailag még nem lehet pontot tenni a dolog végére – de nem gondolnánk, hogy a hátralévő időszakban például a Salgótarján begyűjtené a maximálisan szerezhető 24 pontot, mi pedig egyet sem.

Következő ellenfelünk tavasszal még nyeretlen, tehát az eredménysort egészen biztosan nem fogják az ablakba tenni úgy, hogy a lejátszott 10 mérkőzésükből mindössze három döntetlent, ezáltal három pontot tudtak begyűjteni. Hozzátesszük, hogy sorsolásuk sem a legszerencsésebb, hiszen ők már túl vannak a “kötelezőnek” mondható vereségeken (Jászberény – DEAC 0-4, BKV Előre – Jászberény 2-0, Jászberény – Kazincbarcika 1-3), viszont meglepetésre kikaptak például a Hidasnémetitől (2-4) is. Békéscsabára két vereségből érkeznek, így ennek akár fásultság és beletörődés, viszont számunkra rosszabb esetben motiváltság és harcosság is lehet a folyománya. Ez a mérkőzés vélhetően a fejekben dőlhet el, hiszen a nagyjából azonos képességekkel bíró két együttes között szinte csak a pillanatnyi állapot és az akarat dönthet. Mivel a berényiek mérkőzéseik jó részét a vasárnapi ebéd után bonyolították le, így számukra némileg furcsa lehet a délelőtti kezdés, erre pedig még az utazás is rátehet egy lapáttal. Bioritmusban, pozícióban, pontban és előzményekben tehát mindenképpen mi állunk jobban, azonban senkit ne tévesszen meg a kényelmesnek nevezhető helyzet, hiszen vélhetően harcos és igen nehéz mérkőzés elé nézünk. A hétközi Putnok elleni, idegenbeli pontszerzés (2-2) azonban mindenképpen jó előjelként szolgálhat, hiszen gólokkal továbbra sem maradunk adósak (gólkülönbség plusz tizenhat), következő vendégeink viszont ebben a mutatóban (mínusz tíz) is jócskán elmaradnak tőlünk.

A tavalyi bronzérmes jászságiakkal 2021. október 17-én mérkőztünk utoljára, amikor 1-3 arányban győzni tudtunk ellenük. Felkészülési meccseken az utóbbi időben, szinte minden évben találkozhattunk a kék-fehérekkel és ezeken még sohasem kaptunk ki, hiszen 2018. július 21-én Békéscsaba 1912 Előre – Jászberényi FC 1-1, 2019. július 6-án Békéscsaba 1912 Előre – Jászberényi FC 2-1, valamint 2021. július 14-én Békéscsaba 1912 Előre II. – Jászberényi FC 2-2 eredmények születtek.

Télen viharfelhők gyülekeztek a berényiek feje felett, hiszen a városi és szponzori finanszírozások is csökkentek, ami nem volt jótékony hatással átigazolási időszakukra, de a feladatok felosztásában is változásokat eredményezett, hiszen a felnőtt futball irányítását Besenyi Gábor vette át. Az elnök, dr. Gottdiener Lajos ezután főleg az utánpótlásra koncentrál és igyekszik felgyorsítani a fiatal játékosok integrálásának lehetőségeit, mert elmondása szerint csak ilyen módon maradhat életképes a jászberényi labdarúgás. Érkeztek: Menczeles Iván (Nyíregyháza), Balla Zoltán (Heréd LC) és Papp Norbert (Nagykáta). Távozott: Aranyos Mózes.

Színes lapok miatt egyik csapatban sem lesz eltiltott és mivel első csapatunk is ezen a napon lép pályára, így az esetleges visszajátszók létszáma is minimális lehet.

Békéscsaba 1912 Előre II. – Jászberényi FC mérkőzés játékvezetőjeként Virág András Barnabást akkreditálta a szövetség. Segítőiként Hovanecz Máté Lászlót és Derda Dominik Kolost jelölték ki. Az 1997-es születésű sporival a nyilvántartás szerint még sohasem találkoztunk. Pályafutása során eddig 56 sárga- és 5 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III Keleti csoport 2021/2022-es szezon 31. fordulóját április 17-én (vasárnap) 11:00 órától Békéscsaba 1912 Előre II. – Jászberényi FC, Újpest FC II. – Törökszentmiklósi FC, 14:00 órától DVSC II. – Hidasnémeti VSC,, 15:00 órától Aqua-General Hajdúszoboszló – BKV Előre, 17:00 órától Füzesgyarmati SK – Eger SE, Termálfürdő FC Tiszaújváros – Kisvárda Master Good II., Kolorcity Kazincbarcika SC – DEAC, Tiszafüredi VSE – Putnok FC, Tállya KSE – DVTK II., valamint Sényő-Carnifex FC – Salgótarjáni BTC párosításokban rendezik meg.

táblázatra pillantva látható, hogy a mezőnyt a Kazincbarcika (83 pont), a DEAC (70 pont), valamint a BKV Előre (64 pont) vezeti, a veszélyzónában pedig pillanatnyilag a Salgótarján, a Hidasnémeti, a Tállya, valamint a Törökszentmiklós csapata található. A Közép csoportban a Kozármisleny áll az élen 76 bajnoki pont birtokában, nyugaton pedig pillanatnyilag a Mosonmagyaróvár vezet szintén 76 egységgel.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében közepesen felhős, szeles időjárás várható, a maximális nappali hőmérséklet 12 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2022. április 17-én (vasárnap) 19 óra 37 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Információk: Békéscsaba 1912 Előre II. – Jászberényi FC

Időpont: 2022. április 17. (vasárnap) 11:00 óra

Helyszín: Békéscsaba Labdarúgó Akadémia

Cím: 5600 Békéscsaba, 4-es Honvéd utca 1/2.

A MÉRKŐZÉS VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY NÉLKÜL IS MEGTEKINTHETŐ!

Belépőjegy információk:

A mérkőzésre érvényes belépőket megvásárolhatják elővételben az Előre Székház ügyfélszolgálati irodájában munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között, valamint a mérkőzés előtt a pénztáraknál is. Pénztárnyitás: 10:00 órakor. Fizetés csak készpénzzel lehetséges.

Figyelem! A mérkőzésre beléptethető vendégek száma korlátozott, hiszen 144 hazai, valamint 52 vendég ülőhely áll rendelkezésre.

Hazai és VIP vendégeink a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia főbejáratán keresztül léphetnek be: a Tessedik utcáról a 4-es Honvéd utcára fordulva, az ipszilon elágazásnál jobbra tartva. Parkolás a környező utcákban vagy az Akadémia külső parkolójában lehetséges.

Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján szintén a főbejáraton keresztül lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (védettségi igazolvány és személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány).

Kérjük, hogy a létesítményen belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Térkép:

Vendég szurkolók:

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia vendég bejáratán (Kereki sikátor) keresztül léphetnek be: a Tessedik utcáról a 4-es Honvéd utcára fordulva, az ipszilon elágazásnál balra tartva, majd az első utcán jobbra fordulva közelíthetik meg a Kereki sikátort, ahol a bejáratot az Aut-Pont Alapítvány épülete után jobbra találják meg. A vendég szektorban mobil WC-k és büfé is rendelkezésre áll. Parkolni a környező utcákban lehetséges.

Térkép:

Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Beharangozó: Putnok FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

Újabb, hétközi forduló következik a harmadosztályú bajnokságban 2022. április 13-án (szerdán), így második csapatunk ezúttal Putnokon lép pályára 16:00 órás kezdési időpontban.

A vasárnapi gólzáporos győzelem (Békéscsaba 1912 Előre II. – Hidasnémeti VSC 6-1) után magabiztosan és nyugodtan várhatjuk a 30. forduló történéseit, hiszen az eddig megszerzett 12 győzelemmel, 6 döntetlennel, 11 vereséggel, valamint az ezekkel együtt járó 42 bajnoki ponttal gyakorlatilag biztosítottuk tagságunkat a következő idényre is, bár matematikailag azért még bármi lehetséges. Ettől függetlenül azonban túlságosan nem illik és kell megnyugodni, hiszen ezzel együtt kilenc forduló maradt vissza, ezáltal 27 bajnoki pont szerezhető, így adott esetben akár még jócskán kozmetikázható a bajnoki táblázat állása is. A cél viszont ettől kezdve egészen más – nem elengedve a győzelmekre való törekvést -, hiszen el lehet kezdeni készülni az előttünk álló, talán sokkal komolyabb kihívásokat tartogató 2022/2023-as szezonra.

A putnoki összecsapás mindentől függetlenül hatpontosnak nevezhető, hiszen egy nemkívánatos hazai győzelem esetén helyet cserélnénk a táblázaton, így a hosszú túra mellett egészen biztosan további erőfeszítésekre is szükség lesz a sikerhez. A borsodiak igen kellemetlen ellenfélnek nevezhetők, hiszen elég csak a 2021. október 10-én lejátszott hazai mérkőzésünkre gondolni, amikor 0-1 arányban elvitték a három pontot a Kórház utcából. Nem érdemtelenül állnak tehát közvetlenül mögöttünk, a tabella 9. pozíciójában, még akkor is ha az utóbbi két mérkőzésükön (Putnok – Hajdúszoboszló 1-1, Kazincbarcika – Putnok 2-1) győzelem nélkül maradtak.

A téli szünetben gyakorlatilag csak a szükséges igazolásokat hajtották végre, hiszen távozóik is akadtak. Érkeztek: Dlehány Bence (Felsőzsolca), Petrecsko Román (FC Sevliush VYNOGRAVID), Chutora Mihály (FC Sevliush VYNOGRAVID), Riznicsenkó Viktor (Hidasnémeti), Fülöp Valentin (Füzesgyarmat) és Gellén Balázs (DVSC II.). Távoztak: Vajda Artúr, Kis Gergő, G. Bíró Gergő és Madarász János.

Színes lapok miatt ezúttal egyik csapatban sem lesz eltiltott, így ezen a szinten egyik mester sincs hátráltatva az összeállításokat tekintve. Mindenképpen érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Katona Bencének, aki már 13 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját.

Szala Ákos: – A vasárnap mért adatok szerint sokat kivett a játékosokból a Kazincbarcika elleni mérkőzés. Ennek szerdára nem kellene látszódnia a pályán, mert fókuszáltunk a kettős terhelésre az elmúlt hetekben az edzések intenzitásával. Örültem volna, ha nem épp egy fiatalokból álló tartalékcsapatot fogadunk, pláne nem egy sima mérkőzésük után, ahol tudtak figyelni cserékkel a terhelés mértékére. Szeretnénk tovább növelni pontjaink számat és ezért mindent meg is fogunk tenni a szerdai mérkőzésen.

A találkozóra való belépéshez a hatályos szabályok értelmében védettségi igazolvány nem szükséges. Jegyek a helyszínen vásárolhatók, diák/nyugdíjas 500 forintos, felnőtt 600 forintos áron. Pénztárnyitás egy órával a találkozó kezdete előtt.

A Putnok FC – Békéscsaba 1912 Előre II. mérkőzés játékvezetőjeként Gál Pétert akkreditálta a szövetség. Segítőiként Halmai Kristófot és Vilmányi Simont jelölték ki. Az 1993-as születésű sporival 2020. november 4-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Budaörs 0-2 mérkőzésen tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 252 sárga- és 9 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III Keleti csoport 2021/2022-es szezon 30. fordulóját április 13-án (szerdán) 13:00 órától Újpest FC II. – DVTK II., 16:00 órától Putnok FC – Békéscsaba 1912 Előre II., Jászberényi FC – Kolorcity Kazincbarcika SC, DEAC – Aqua-General Hajdúszoboszló, BKV Előre – Termálfürdő FC Tiszaújváros, Kisvárda Master Good II. – Eger SE, Salgótarjáni BTC – Tállya KSE, Törökszentmiklósi FC – DVSC II., Hidasnémeti VSC – Tiszafüredi VSE, valamint Sényő-Carnifex FC – Füzesgyarmati SK párosításokban rendezik meg.

táblázatra pillantva látható, hogy a mezőnyt a Kazincbarcika (80 pont), a DEAC (67 pont), valamint a BKV-Előre (61 pont) vezeti, a veszélyzónában pedig pillanatnyilag a Salgótarján, a Tállya, a Hidasnémeti, valamint a Törökszentmiklós csapata található.

Az előrejelzés szerint Putnok térségében derült időjárás várható és akár 16 Celsius fokos maximális hőmérsékletre lehet számítani. A Nap 2022. április 13-án (szerdán) 19 óra 31 perckor nyugszik.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Kapcsolódó hivatkozás:

http://putnokfc.hu/hetkozi-hazai-a-bekescsaba-ii-ellen/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: Kecskeméti TE – Békéscsaba 1912 Előre

Sorozatban egymást követik a bajnoki mérkőzések, így 2022. április 10-én (vasárnap) 17:00 órától Kecskeméten lépünk pályára a Merkantil Bank NB II Liga 32. fordulójában.

Amellett, hogy minden csapat számára élesedik a helyzet, hiszen gyakorlatilag a bajnokság hajrájában vagyunk, egy ízig-vérig lila-fehér mérkőzésre van kilátás ezen a hétvégén. A szezon talán legnagyobb meglepetését produkáló Kecskeméti TE tavaly még a harmadosztályban vitézkedett és a Közép csoport második pozícióját megszerezve harcolta ki a feljutást. A másodosztályban pedig – talán senki sem vette őket elég komolyan – győzelmet-győzelemre, gólt-gólokra halmoztak és szép csendben gyűjtögették az egységeket. Mára pedig ott tartanak, hogy gyakorlatilag bármilyen célt – igaz ehhez már szerencse is szükségeltetik – elérhetnek, hiszen mindössze öt bajnoki pont választja el őket a feljutást jelentő pozícióktól. Annál is inkább érdemes rájuk figyelni, hiszen a jelenleg még második helyen álló DVTK az utóbbi időben igencsak “betegeskedik”, így aztán ember legyen a talpán, aki megjósolja a bajnokság végkimenetelét. Hektikus és hullámzó teljesítmények szinte bármelyik csapatnál előfordulhatnak, hiszen az idei bajnokságot is jócskán megnehezítették a betegségek, valamint a járvány-helyzet okozta problémák. A hírös város csapata azonban aránylag stabil és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott az egész idény folyamán, ezzel együtt 31 forduló alatt 16 győzelmet, 8 döntetlent, 7 vereséget tudhatnak magukénak, melyek összességében 56 bajnoki pontot hoztak a konyhára, amely jelen pillanatban a táblázat negyedik pozíciójába rangsorolja őket. A kérdés tehát az, hogy megelégednek a jelenlegi eredménnyel és minden áron már nem fogják erőltetni a dolgot, vagy továbbra is felveszik a kesztyűt és versenybe szállnak a bronzérem, adott esetben pedig a feljutás megszerzéséért?! Hova tovább, 2022. február 28 óta nem találtak legyőzőre (Kecskemét – Vasas 0-1), azóta 3-3 győzelem és döntetlen az egyenlegük, tehát félnivalójuk nincs, idegeskedniük nincs miért. Játszhatják azt, amit tudnak és alkalmazhatják a stratégiát, amit a szezon folyamán szinte tökéletesre csiszoltak. Hét forduló, ezzel együtt 21 bajnoki pont szerezhető még a 2021/2022-es bajnokságban, melyből a Kecskemét hazai pályán négyet teljesít majd. A hazai/vendég mérleget tekintve sincs miért szégyenkezniük, hiszen mindössze négy csapatnak sikerült őket a Széktói Stadionban két vállra fektetni (Budaörs, Haladás, DVTK, Vasas). Összességében tehát elmondható, hogy nem feltétlenül győzni járnak a csapatok a Duna-Tisza közé.

Az előzményektől, a bajnokság állásától és következő ellenfelünk eddigi produkciójától függetlenül, az Előre számára továbbra is a pont, illetve pontok szerzése a legfontosabb cél. Az előző fordulóban megszerzett győzelemnek (Békéscsaba 1912 Előre – BFC Siófok 4-1) köszönhetően 36 pont birtokában a 13. helyre léptünk előre, azonban a biztosnak nevezhető bennmaradáshoz még legalább 2-3 pont, de inkább több begyűjtésére lenne szükség – emlékezzünk, hogy a 2020/2021-es idényben a Csakvár 38 egységgel tudta az első bennmaradást érő (17.) pozíciót megszerezni. Látható, hogy egyáltalán nem lehetetlen küldetés a dolog, hiszen a Vasas ellen elszenvedett 0-6 arányú vereség után is sikerült felállnunk és meggyőző fölénnyel tudtuk legyőzni a szintén más célokért harcoló és eddig kitűnően focizó siófokiakat (4-1). A potenciál és a tudás bennünk van, a megoldás kulcsa pedig az lehetne, ha az eddigi rapszodikus teljesítményt egy olyan irányba tudnánk terelni, hogy az stabil és állandó formával párosulva, eredményekkel is társuljon! Ez talán most a legnagyobb feladat és csak abban bízhatunk, hogy nem felejtünk el focizni, ha megint meglátjuk a “Békéscsaba” feliratú táblát az elutazáskor. Ehhez némi pozitív adalékként szolgálhat a két mérkőző fél egymás elleni mérlege, amely a másodosztályú összecsapásokat tekintve felénk billenti a mérleg nyelvét. Tudjuk, hogy a statisztika – főképp ebben az osztályban – szinte semmit sem jelent, de akkor is: a két csapat 25 alkalommal találkozott ezen a szinten, ebből szempontunkból 11 győzelem áll szemben 9 kecskemétivel, 5 alkalommal pedig döntetlen eredmény született. A harmadosztályban is megmérkőztünk már (1967/1968), ahol 1-1 győzelem mellett, kétszer is döntetlenre végeztek a csapatok. Az esélylatolgatáshoz tartozik az is, hogy vendéglátóink utoljára 2001. november 3-án tudtak győzni ellenünk (Kecskeméti FC – Békéscsabai Előre FC 2-1). Azóta viszont, tehát gyakorlatilag 11 éven keresztül csak és kizárólag csabai győzelmeket és döntetleneket olvashatunk ki a számok közül. Utoljára 2021. október 24-én, a 13. fordulóban találkoztunk velük, amikor 1-1 arányú eredmény született.

A kereteket tekintve mindkét csapatban van “belső ember”, hiszen a téli átigazolási szezon végén Paudits Patrik Békéscsabáról Kecskemétre, cserében viszont Tóth Dániel Kecskemétről Békéscsabára igazolt – illetve tért vissza. Ezeket a tényeket, valamint az előzményeket szemlélve tehát mindkét együttes jól ismerheti a másikat, túl nagy meglepetésekre nem lehet számítani, így aztán a pillanatnyi forma, a koncentráció, a kitalált stratégia minél hatékonyabb alkalmazása, a frissítések, valamint némi csűrcsavar jelentheti a döntést a végeredményt illetően. A jó hír, amit már régen vártunk, hiszen ilyet már időtlen idők óta nem közölhettünk: egyik csapatban sincs színes lapok miatti eltiltott, valamint gyakorlatilag sérültjeink-betegeink jó része is olyan állapotba kerül, hogy a szakmai stáb merítési és kombinációs lehetősége a humán erőforrást tekintve majdnem teljesnek mondható. Az utazók névsorát harmadosztályú csapatunk vasárnapi fellépése befolyásolhatja némileg, hiszen április 10-én (vasárnap) 11:00 órától a Hidasnémeti csapatát fogadják – amely találkozó végeredménye is igen fontos.

Tovább görgetve a jövőt – legyünk pozitívak és ez alkalommal tekintsünk inkább előrefelé -, a bajnoki táblázaton előttünk és lőtávolban lévő csapatok (12. Szentlőrinc 39 pont, 11. Soroksár 39 pont, valamint 10. Tiszakécske 40 pont), adott esetben még abszolút utolérhetők és lehajrázhatók. Ehhez most nyilván egy nagyszerű győzelem szükséges elsősorban, valamint az is hogy a Szentlőrinc – Soroksár mérkőzés például döntetlenre végződjön, a DVTK – Tiszakécske meccsen pedig végre egy hazai győzelem szülessen!

Visszatérve a kecskemétiek sikereihez, amely természetesen jórészt a játékosok összetételén is múlott, a téli átigazolási időszakban volt bőven-jövés menés. Ahogy az lenni szokott, egy-egy csapat, illetve ezáltal játékos sikereire több más csapat is felkapja a fejét, ezáltal a menedzserek elkezdenek azon dolgozni, hogy leigazolják azokat, illetve csúnyább megfogalmazásban kivegyék a rendszerből azon labdarúgókat, akik az illető együttes húzó, illetve meghatározó emberei. Így történt ez a Kecskeméttel is, hiszen távozott Belényesi Csaba (DVTK), Szalai József – kölcsönből vissza (Vasas FC), Madarász Bence (Iváncsa), Hatvani Dániel – kölcsönbe (Dabas), Tóth Dániel (Békéscsaba), Marsa Levente (Tiszakécske), Puskás Zoltán (Dabas). Érkeztek: Paudits Patrik (Békéscsaba), Lipcsei Ádám (Kelen SC), Szökrönyös Dániel – kölcsönbe (ZTE II.), Tóth Dávid (Haladás), Szabó László (Dabas). Sérültjeik: Kis Balázs és Bodor Zoltán. Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Lukács Dánielnek, aki önmagában már 15 találattal járult hozzá csapata sikereihez.

Schindler Szabolcs: – Következő ellenfelünk a másodosztályú bajnokság üde színfoltja. Szabó Pista nagyon jól összerakta a csapatot és az eredményeik magukért beszélnek. Nehéz mérkőzésre számítok, hiszen mindkét fél számára más-más célok miatt nagyon fontosak a bajnoki pontok. Bízom benne, hogy a Siófok elleni győzelem is hozzájárul ahhoz, hogy végre magunk mögött tudjuk hagyni hullámzó teljesítményünket és ha ki tudjuk magunkból adni, amit tudunk, akkor akár újabb ponttal-pontokkal gazdagodhatunk.

Szabó István: – Számomra kicsit rapszodikus a Békéscsaba szereplés. Legyőzték idegenben a Diósgyőrt, majd jött egy nagy vereség a Vasastól, de legutóbb ismét egy jó erőkből álló Siófokot vertek magabiztosan. Fel kell kötni azt a bizonyos fehérneműt, mert a Békéscsaba rendre tud meglepetéseket okozni, a játékosállománya pedig sokkal jobb annál ellenfelünknek, mint ahol jelenleg áll. Biztos vagyok benne, hogy a kiesés veszélye nem fenyegeti őket reálisan, minden csapatrészben jó nevekből állnak. Tóth Dánielt mi is ismerjük, de ott van a támadósorban a 20 gólos Lukács Raymond is. Szikrázó, kiélezett és kőkemény rangadóra számítok, hiszen Schindler Szabolcs mindenhol jó munkát végzett eddig, emellett a Kecskemét – Békéscsaba meccsekre ez mindig jellemző volt a múltban. Döntő lesz az is, hogy a heti két mérkőzés után ki lesz frissebb, ezen dolgoztunk mi is nagyon sokat, mert a célunk a három pont megszerzése.

A Kecskeméti TE – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Móri Tamást akkreditálta a szövetség. Segítőiként Bede Tamást és Nagy Viktort jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Radványi Ádám látja el. Az 1981-es születésű sporival 2021. augusztus 18-án, a Szombathelyi Haladás – Békéscsaba 1912 Előre 3-1 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 556 sárga- és 22 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022-es szezon 32. fordulóját április 10-én (vasárnap) 16:00 órától PMFC – ETO FC, Szentlőrinc – Soroksár SC, Budaörs – Budafoki MTE, 17:00 órától BFC Siófok – III. ker. TVE, Kecskeméti TE – Békéscsaba 1912 Előre, Szolnoki MÁV FC – Nyíregyháza Spartacus FC, FC Ajka – Szombathelyi Haladás, DVTK – Tiszakécskei LC, Aqvital FC Csákvár – Dorogi FC valamint április 11-én (hétfő) 20:00 órától Vasas FC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia párosításokban rendezik meg.

A Kecskeméti TE – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzést hivatalos YouTube csatornánkon élőben követhetik:

https://youtu.be/etBJRluqHKA

táblázatra pillantva látható, hogy az első két helyen a Vasas (68 pont) és a DVTK (61 pont) áll, míg a sereghajtó pozíciókat a III. ker. TVE, a Budaörs, valamint a Szolnok foglalják el. A hét történéseihez tartozik még, hogy a Szeged-Csanád Grosics Akadémia csapatától távozott Dragan Vukmir vezetőedző, csakúgy mint Kondás Elemér a DVTK-tól. Bár a további fejlemények cikkünk közzétételének pillanatában még nem ismertek, a két csapat táblázaton elfoglalt pozíciójából és az elmúlt mérkőzések eredményeiből könnyen ki lehet következtetni az okokat és okozatokat.

Az előrejelzés szerint Kecskemét térségében közepesen felhős, szeles időjárás várható, a hőmérséklet 13 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2022. április 10-én (vasárnap) 19 óra 27 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll látogassanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak a helyszínen!

Hajrá Csaba! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Információk: Kecskeméti TE – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2022. április 10. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Széktói Stadion

Cím: 6000 Kecskemét, Csabay Géza krt. 1/a.

Stadion:

Belépőjegy információk:

A Merkantil Bank Ligában három jegykategória elérhető a Széktói Stadionban: felnőtt, diák és nyugdíjas. A felnőtt belépők egységesen 1000 forintba kerülnek, míg érvényes diákigazolvány, nyugdíjas igazolvány, vagy 65 év felettieknél személyi igazolvány felmutatása esetén 500 forintot kell fizetni a pénztárakban.

A 14 éven aluliak számára ingyenes a mérkőzések látogatása, de regisztrációs jegyet nekik is kérni kell a pénztárakban.

Beléptetési szabályok, stadion megközelítése:

A 2021/2022-es szezonban az 1-es 2-es kapu és pénztárai üzemelnek, illetve nyitnak ki egy órával a kezdés előtt.

Arra kérjük drukkereinket, lehetőség szerint érkezzenek legalább 20 perccel a kezdés előtt. A megváltott jegyek egyszeri belépésre jogosítanak fel, éppen ezért kérjük drukkereinket, hogy a mérkőzés vége előtt ne hagyják el a létesítményt. Dohányozni a lelátón nem, csak a kijelölt dohányzó helyeken van lehetőség a stadionban. Fontos információ, hogy a Széktói Stadionban csak készpénzzel lehet fizetni.

Információk a vendég drukkerek részére:

A vendég szurkolók számára külön szektor van kijelölve a Széktói Stadionban, ez a 3-as kapun keresztül közelíthető meg, mely mellett parkoló is található. A hazai és vendég jegyárak, kedvezmények, jegyvásárlási és beléptetési szabályok egységesek, a vendégszektorban külön büfé és mosdó is üzemel.

Megközelíthetőség

Helyi busszal

Noszlopy Gáspár Park (vasútállomás és buszpályaudvar mellett) – 1, 15 (Uszoda megálló), 22 (Strand megálló)

Széchenyi tér (belváros, Arany Homok Hotel) – 11, 17 (Uszoda megálló)

Autóval

Az M5-ös autópályán Szeged, vagy Budapest felől, illetve az 52-es főúton Dunaföldvár felől: Kecskemét nyugati lehajtó a belváros felé, majd a Neumann János Egyetem után rögtön balra kell kanyarodni, kb. 100 méter után következik a stadion.

Az 5-ös főúton Szeged felől: Erzsébet körútnál balra (Praktiker) majd a körúton Budapest felé, utána a Dózsa György útnál (Dunaföldvár felé) balra. A vendég szurkolóknak a körforgalom utáni első kereszteződésnél kell balra fordulniuk.

Az 5-ös főúton Budapest felől: Legcélszerűbb az Akadémia körútnál jobbra kanyarodni és a Megyei Kórház irányába tartani. A kórház balra lesz látható, itt a lámpánál egyenesen tovább haladva következik egy vasúti átjáró, majd az uszoda, ezzel szemben található a bejárat és a parkoló.

A 441-es úton Szolnok, Nagykőrös felől: a vasút után 200 méterrel jobbra a Bethlen körúton, itt majdnem egy félkör után egészen a Dózsa György útig, ahol jobbra (Dunaföldvár felé) kelle kanyarodni. Innentől mintha az 5-ös főúton jöttünk volna Szeged felől.

44-es főúton Békéscsaba felől: a repülőtérnél a belváros felé jobbra, majd az aluljáróból kiérkezve a lámpánál jobbra. Innentől a 441-es útvonala követendő.

Az 54-es úton Baja felől: legcélszerűbb Kecskemét dél csomópontjánál az autópályára felhajtani (az elkerülő szakaszon ingyenes), majd a következő, Kecskemét nyugat lehajtónál a belváros felé hajtani. Innentől az M5-ös autópálya követendő.

Térkép:

Kapcsolódó hivatkozások:

https://www.kecskemetite.hu/szurkoloi-zona/merkozes-es-jegyinformaciok

https://www.kecskemetite.hu/klub/szektoi-stadion

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!