Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre

Az újabb válogatott szünet előtti utolsó összecsapás vár együttesünkre, hiszen az idei bajnokság 17. fordulójában, 2018. november 11-én (vasárnap) 13:30 órától a Soroksár vendégeként, Budapesten lépünk pályára.

A sikerrel teljesített hétközi, Dorog elleni mérkőzés eredményeképpen továbbra is veretlenek vagyunk itthon és sikerült tovább gyarapítani pontjaink számát, ezáltal őrizzük teljes joggal megérdemelt, harmadik helyünket a tabellán. A feladat ezúttal, hogy az idegenbeli mérlegünkön is kozmetikázzunk, a csoport egyik legegységesebb legénysége ellen a Haraszti úton. Az utóbbi hetekben sorozatos sérülések és eltiltások nehezítették csapatunk és a szakmai stáb munkáját, így ezeket a tényezőket is figyelembe véve együttesünk produktuma csodaszámba megy. Persze tudjuk és érezzük, hogy az eddigi teljesítmény mindenkivel szemben növelte az elvárásokat, de ez így működik, jól van így. De, fiatal játékosaink erőtartalékai szinte teljesen kimerültek, így jelen esetben hasznosnak tűnik a válogatott szünet. A soroksári mérkőzés után 13 nap áll majd rendelkezésre, hogy a bajnokság őszi szezonjának lezárása előtt még egyszer össze tudjuk rakni magunkat és sérültjeink jó része visszatérhessen az éles küzdelembe. Novemberben ezen kívül még egy, decemberben pedig még három bajnoki, valamint egy kupameccset szükséges teljesítenünk, utána lehet egyenleget vonni és értékelni a felkészüléssel együtt eltelt hat hónapot. A bizonyítvány azonban egyelőre önmagáért beszél, hiszen csapatunk teljesítménye – függetlenül attól, hogy alakulnak a hátralévő mérkőzések – megkérdőjelezhetetlen. Amennyiben visszatekintünk a tavalyi eredményekre látható, hogy a félidőben, 21 forduló után, 37 ponttal, a 3. pozíciót foglaltuk el, csakúgy mint jelen pillanatban. Most 16 lejátszott meccs után 31 bajnoki egységet gyűjtöttünk és ebben az évben még 15 van a kalapban. Hmm… ki gondolta volna?! Talán mi sem, bár titkon azért mindenki reménykedett egy pompás teljesítményben, de arra például még a szakmai stáb sem számított, hogy az idén még egyik vendégünk sem tudott győzni a Kórház utcában. Na, de mindent összevetve jól van ez így egyelőre, és a folytatásban koncentráljunk a közvetlenül előttünk álló feladatra!

Következő vendéglátóink a bajnoki táblázat 7. pozíciójából várják Boér Gábor neveltjeinek érkezését, melyet 7 győzelmüknek, 3 döntetlenjüknek, 6 vereségüknek, valamint az ezzel együtt járó 24 bajnoki pontjuknak köszönhetnek. A két mérkőző fél között ilyenformán 4 hely, valamint 7 pont a különbség. A budapestiek egyébként a hétközi összecsapásukon 2-0 arányban alulmaradtak Győrben, így hektikus produktumuk sora folytatódott. Mondhatjuk ezt talán azért, mert hazai pályán és idegenben egyaránt igen változó eredményeket hoztak. Hét hazai meccsükből mindössze háromszor tudtak nyerni, csak a betegeskedő Vasast 3-1, a szintén “változatos” eredményeket nyújtó Kazincbarcikát 4-3, míg az újonnan feljutó Monort 2-1 arányban tudták felülmúlni. A Haraszti úton kikaptak a Dorogtól (1-3), a Budaörstől (1-2), a Zalaegerszegtől (1-4) és döntetlent játszottak a Csákvárral (1-1). A Soroksár és a Békéscsaba összesített mérlege egyébként igen kiegyenlített, hiszen az eddig lejátszott hat mérkőzésből háromszor vendéglátónk, két alkalommal mi voltunk győztesek, egyszer pedig döntetlent mutatott az eredményjelző a meccs végén. A tavalyi eredmények fordítottan alakultak, hiszen 2017. november 26-án Budapesten 0-2 arányban győztünk, míg 2018. június 3-án (a gyakorlatilag már tét nélküli utolsó fordulóban) 0-3 arányban kaptunk ki a Kórház utcában. Érdekes, hogy a két csapat mérkőzései alkalmával még sohasem maradtunk gól(ok) nélkül (összesített gólátlag 2,5 mérkőzésenként), legkevesebb 2014. november 15-én csupán egyetlen találat esett. Ennél minden esetben több, legalább két góllal örvendeztettek meg minket a csapatok. A sárga feketék egyébként már három forduló óta nem tudtak győzni, hiszen legutóbbi vereségüket két döntetlen előzi meg.

Színes lapok miatti eltiltások ezúttal egyik csapatot sem hátráltatják, hiszen a Békéscsabánál Szalai Dániel letöltötte a Vác ellen begyűjtött piros lap miatti távolmaradási kényszert. Korábbi sérültjeink közül már bevethetőnek tűnik Babinyecz Balázs, Gránicz Patrik szereplése azonban még mindig kérdéses. Továbbra is a maródiak sorában található Pilán Márkó, Ilyés Tamás és Tóth Dániel, bár két előbbi játékosunk a szünet után valószínűleg már visszatérhet a csatasorba, viszont nem lesz a keret tagja Dávid Zoltán sem, akire az U17-es válogatottban vár feladat hétvégén.

Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC (2018. 06. 03.)

Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni az ellenfél keretében Kundrák Norbertnek, aki már nyolc találattal tudott hozzájárulni csapata sikereihez. A Békéscsabánál Szatmári István továbbra is vezeti a házi góllövőlistát, hiszen kilenc alkalommal volt eredményes, a második helyen hat góllal Urbin Péter követi, de az utóbbi meccsek eredményeképpen a háromgólos Gránicz Patrik mellé, Hursán György és Viczián Ádám is csatlakozott.

A Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Pillók Ádámot akkreditálta a szövetség. Az 1988-as születésű sporival 2018. február 25-én, az MTK Budapest –  Békéscsaba 1912 Előre 3-0 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 455 sárga- és 38 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Becséri Gergelyt és Kepe Arnoldot jelölték ki. A tartalék játékvezető feladatait Ducsai József látja el. Jó mérkőzést kívánunk!

A bajnokság 17. fordulóját 2018. november 11-én (vasárnap) 13:30 órától Vác FC – Kaposvári Rákóczi FC, Ceglédi VSE – BSS Monor, Budaörs – Vasas FC, Credobus Mosonmagyaróvár – BFC Siófok, KBSC FC – Aqvital FC Csákvár, Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre, Dorogi FC – Nyíregyháza Spartacus FC, Budafoki MTE – ZTE FC, 17:00 órától Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Duna Aszfalt TVSE, valamint Gyirmót FC Győr – WKW ETO FC Győr párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázatra pillantva kiolvasható a számokból, hogy az első három helyezett (1. Gyirmót FC Győr – 34 pont, 2. ZTE FC – 32 pont, 3. Békéscsaba 1912 Előre – 31. pont) egy mérkőzésnyi távolságon belül áll, tehát adott esetben már egy kör után is felborulhat a sorrend. A 4. helyezett Kaposvár hozzánk képest egyetlen pont lemaradásban van, így ezúttal szorítunk a Vácnak, hogy sikerüljön vendégük sormintáját (az utóbbi három fordulóban győzelem-vereség-győzelem) számunkra ideális módon folytatni. A tabella kieső zónájában és ahhoz közel eső helyeken is szoros az állás, hiszen az utolsó öt csapat egyetlen mérkőzésnyi különbséggel áll egymáshoz képest. A kieső helyeken a Monor (18.), a Budafok (17.), valamint a Mosonmagyaróvár (20.) osztozkodik.

Az előrejelzés szerint Budapest térségében a mérkőzés napján erősen felhős időjárás várható. Szórványosan köd előfordulhat, a hőmérő higanyszála akár 17 Celsius fokig is emelkedhet. A Nap 2018. november 11-én (vasárnap) 16 óra 14 perckor nyugszik.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el a srácokat és szurkolásukkal segítsék újabb győzelemre fiatal csapatunkat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Kapcsolódó hivatkozás:

http://soroksarsc.hu/news/833-viharsarki-vendegek-a-haraszti-uton

Csatlakozzon közösségi oldalainkhoz:

http://www.facebook.com/1912elore

https://www.instagram.com/1912elore/

Információk

 

 

A Soroksár ellen folytatjuk a Kupában

A legjobb 64 csapat mérkőzött meg a továbbjutásért október utolsó két napján és ebben a fázisban – ahogy azt megszokhattuk -, már születtek meglepetések.

Az szerencsére nem meglepő, hogy csapatunk hozta a kötelezőt és bár nem éppen meggyőző játékkal, de megszerezte a győzelmet a tatabányai túrán. Az viszont igen, hogy több olyan másodosztályú csapat is búcsúzott, melyek merészebb célokkal vágtak neki mind a bajnokságnak, mind a Kupának. A ZTE – DVTK összecsapástól titokban sokan meglepetést sejtettek, de az első osztályban bukdácsoló Diósgyőr 0-2 arányban búcsúztatta a jelenleg ezüstérmes pozícióban álló zalaiakat. Szintén felkaptuk a fejünket, amikor a pillanatnyilag éllovas Gyirmót a III. kerületi TVE otthonában 2-1 arányú vereséget követően kapitulált. A Haladás győzelme Szarvason (1-3) nem tűnik rendhagyónak, csakúgy mint a Fradi Sárváron rúgott négy gólja. A Kisvárda magabiztosan, az előző eredményhez hasonlóan négyet vágott a Gyöngyösnek, míg az MTK öttel szórta meg a Vecsést. A DVSC sem volt rest, hiszen 0-3 arányban gyűrte maga alá a Teskánd TVSE csapatát. A Vasas 2-4 arányban búcsúztatta a Kazincbarcikát, míg a Budaörs a továbbra is betegeskedő Ceglédet hagyta helyben 5-0 arányban. A másodosztályból továbblépett még a Szekszárd ellenében, 1-3 arányú győzelemmel a Budafok, valamint a Tiszakécske is a Dabassal szemben (0-1), míg a Nyíregyháza egyetlen árva góllal kikapott az Andráshida együttesétől és elköszönt. A Soroksár remekelt Körmenden, ahol 0-7-et mutatott az eredményjelző a mérkőzés végén, a Siófok és a Kaposvár viszont szerényebb eredménnyel, de kiharcolta az újabb körbe kerülést. A Csákvár Pakson kapott ki 1-2 arányban, míg a Mezőkövesdnek egy aprócska góllal sikerült Ménfőcsanakon kiharcolnia a továbblépést. A Puskás Dunaújvárosban győzött 0-2 arányban, a Honvéd pedig 0-1-re verte a Jászberényt. A MOL Vidi Vác ellen lépett pályára az Újpest stadionjában és 1-3-as eredménnyel lépett tovább. Több alsóbb osztályban szereplő együttes is versenyben maradt, így a folytatásban is lehetnek érdekességek, hiszen továbbjutott az Érd, az Ajka, a Sényő-Carnifex FC, a Pénzügyőr SE, a Taksony SE, az Iváncsa KSE, a Szentlőrinc SE, a Tiszaújváros, a Füzesgyarmat és a Sajóbábony is. Az este zárásaként egy izgalmas és élvezhető mérkőzésen az Újpest drámai csatában, hosszabbítás után 2-3 arányban harcolta ki a győzelmet az ETO FC Győr ellen.

A következő párosítások sorsolását a 7. forduló utolsó mérkőzése után tartották meg. Ennek értelmében a Békéscsaba 1912 Előre a Soroksár otthonában folytatja.

A hivatalos játéknapok: 2018. december 4-5. (kedd-szerda)

A Kupa 7. és 8. fordulójába továbbjutott 2017-2018. évi NB I. osztályú bajnokságban szereplő csapatok kiemeltek, a fordulók sorsolásakor nem kerülhetnek egymással párosításra. A 6-12. fordulók sorsolásakor nincs területi kiemelés. Az 1-8. forduló mérkőzései esetén: amennyiben a két csapat között bajnoki osztálykülönbség van, akkor az alacsonyabb osztályú csapat a pályaválasztó, amennyiben azonos szintű osztályban játszanak, akkor a sorsoláson elsőnek kihúzott csapat a pályaválasztó.

Egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. Amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától –, akkor 2 x 15 perces hosszabbítás következik. Ha a hosszabbításban mindkét sportszervezet azonos számú gólt ér el, vagy nem esik gól, a továbbjutás a büntetőpontról végzett rúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint.

A legjobb 32 mezőnyének párosítása: Kaposvári Rákóczi – Újpest FC, FC Ajka – MTK-Budapest, Budafoki MTE – MOL Vidi FC, Budaörs – DVTK, Vasas FC – DVSC, Pénzügyőr SE – Puskás Akadémia FC, Sényő FC – FTC, Szentlőrinc SE – Kisvárda, Tiszaújváros – Budapest Honvéd, Siófok – Paks, Iváncsa KSE – Haladás, III. kerületi TVE – Mezőkövesd, Érdi VSE – Andráshida SC, Tiszakécske – Füzesgyarmat, Sajóbábony – Taksony SE, Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre.

Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC

Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018. 38. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC

0-3 (0-1)

Időpont: 2018. június 3. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Szilágyi Sándor

Asszisztensek: Berényi Ákos, Szilágyi Norbert

Tartalék játékvezető: Veizer Roland

Békéscsaba: Máthé Gábor, Birtalan Botond, Mészáros Márk, Szatmári István, Nagy István, Urbin Péter, Hursán György, Pilán Márkó, Dlusztus András, Szélpál Norbert, Gyurján Bence. Cserék: Zahorán Balázs, Gránicz Patrik, Tóth Dániel, Szalai Dániel, Kiss László, Viczián Ádám, Ribánszki László.
Vezetőedző: Boér Gábor

Soroksár: Kovács Dániel, Valencsik Dávid, Orosz Márk, Gyepes Gábor, Csernik Kornél Bonifác, Gárdos András, Silye Erik, Kundrák Norbert, Huszák Tamás, Gyömbér Gábor, Pál András. Cserék: Steer Bence, Fülöp Noel, Csillag Dáriusz, Albert Ádám, Tamási Zsolt, Popov Patrik, Derekas Zoltán. Vezetőedző: Lipcsei Péter.
Vezetőedző: Lipcsei Péter

Gólszerzők: Pál András (27. perc), Csernik Kornél Bonifác (50. perc), Derekas Zoltán (80. perc).

Sárga lapok: Birtalan Botond (16. perc), Dlusztus András (37. és 68. perc – kiállítva), Pilán Márkó (52. perc), Gránicz Patrik (67. perc), Albert Ádám (80. perc).

Nézőszám: 836

A záró mérkőzés eredményétől függetlenül a viharsarki együttes már biztos bronzérmes volt, sok tét tehát nem volt ezúttal a Boér-legénység számára. Ettől függetlenül a szurkolók bíztak abban, hogy egy jó mérkőzést és szép búcsút látnak majd a fiúktól a Soroksárral szemben.

Az első negyedóra elég álmoskásra sikeredett, lehet, hogy a találkozó előtt lezúdult csapadék zavart be egy kicsit, mindenesetre nem nagyon kerültek a kapu közelébe az együttesek. A próbálkozások leginkább olyan szituációkból kerekedtek, amelyeket hiba előzött meg, kevés korszerű támadást láthattunk ebben az időszakban. A vendég kapunál egy Hursán-fejest, míg a másik oldalon két lövést jegyezhettünk fel, amelyek Máté kapujára veszélyt jelentettek. A 27. percben Pál András azonban váratlanul megtörte a csendet. Orosz ballal ívelt a jobb szélről remekül középre, a hosszú oldalon érkező csatár pedig senkitől sem zavartatva megtalálta a kapu jobb alsó sarkát úgy, hogy a kapufa segítségével pattant a labda a hálóba. Pál teljesen üresen fejelhetett, valaki egészen biztosan hibázott védekezésben… (0-1). Fél perccel később Birtalan azonnal egyenlíthetett volna, de a tizenhét méterről leadott lövése, ha hajszállal is, de elkerülte a jobb oldali kapufát. Mint a félidő további részében kiderült, ez volt a legnagyobb lehetősége a hazaiaknak az egyenlítésre. A vendég együttes a góltól teljesen megnyugodott és a 39. percben kis híján növelte az előnyét. Három perccel később még egy Birtalan megmozdulásnak tapsolhatott a közönség, de ebből sem lett gól Kovács kapus mentett. 45 percnyi játék után tehát egy góllal jobb volt az ellenfél, de a szurkolók bizakodtak még abban, hogy lesz még változás.

Sajnos ezúttal hiába tették. A lila-fehérek ezúttal bent maradtak az öltözőben, a második félidő elején a sárga-fehérben játszó Soroksár egyértelműen jobb volt már. Két perccel a kezdő sípszót követően Csernik még elhibázott egy óriási ziccert, de az 50. percben már Máté kapus is tehetetlen volt. Csernik Kornél Silye remek centerezését váltotta gólra fejjel, így magabiztosabbá téve az előnyt (0-2). A következő időszakban sem tudott megújulni a Békéscsaba, rendre rossz döntést hoztak a játékosok. A 68. perc tulajdonképpen aztán mindent eldöntött, miután Dlusztust második sárga lapja után az öltözőbe küldte a játékvezető. Már az addig eltelt játékidőben is megmutatkozott, hogy ez a nap a vendégeké, innentől kezdve pedig a maradék sanszát is elvesztette a csabai együttes, még a szépítésre sem futotta. Sőt, a csereként beállt Derekas Zoltán megadta a kegyelemdöfést 10 perccel a vége előtt (0-3). Nem volt mese, el kell ismerni, különösen a második félidőben egy oldalra billenti nagyon a pálya.

A csabai játékosok csak a bronzérmet ünnepelhették ezúttal, a szép búcsú nem sikerült, de tény, az érem ugyanolyan szépen csillog így is. Ha ezen találkozó után nem is, de az egész bajnoki évadot nézve mindenképpen dicsérendő a csapat teljesítménye. A találkozó után a játékosok rögtön át is vehették az érmeket, akik a közönség tapsával kísérve mehettek pihenőre.

Boér Gábor: – Nagyon motivált, jó csapat a Soroksár, kicsit értetlenül is állok azelőtt, hogy miért is nem állnak előrébb a tabellán. Minden dicséretet megérdemel az ellenfél.

Lipcsei Péter: – Szeretnék gratulálni a Békéscsabának a bronzéremhez. A játékosoktól azt kértem, hogy mindent tegyenek meg azért, hogy legyen egy jó mérkőzés. A tavaszi szereplésünk alapján a harmadik legjobb eredmény a mienk, remélem, hogy tovább fejlődik a csapat.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Fotók YouTube

Élő tudósítás

Információk

Jegyzőkönyv

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/205310290083229/

line_purple

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC

Bronzérmes csapatunk utolsó fellépése következik a szezonban 2018. június 3-án (vasárnap) 17:00 órától, amikor a Soroksár SC együttesét fogadjuk a Kórház utcában.

Valódi futball fiesztával várunk mindenkit vasárnap délután és este, hiszen az NB II-es bajnoki előtt Megyei I. osztályú csapatunk tagjai nyilvánosan vehetik át a második helyezésért járó ezüstérmeket, a meccs után pedig a Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezonjában bronzérmes helyezést elért együttesünk játékosai és szakmai stábja kapja meg az örök emlékként szolgáló és szépen csillogó medálokat. Akik pedig nem sietnek haza és kíváncsiak a fiatalabb generációra is, azok 19:00 órától egy valódi villanyfényes rangadót láthatnak, hiszen a Mezőhegyesi SE és a Dévaványai SE a Békés Megyei Ifi Kupa döntőjében lép pályára.

Sokan úgy gondolhatják, hogy a mérkőzés tét nélküli – amely matematikai értelemben igaz is – de, történelmünk folyamán negyedszer lehet békéscsabai gólkirály a bajnokságokban – pillanatnyilag Lencse László (MTK Budapest) és Birtalan Botond (Békéscsaba 1912 Előre) 22-22 találattal holtversenyben vezetik a listát -, vendégeink adott esetben akár még egy pozíciót előrébb léphetnek – zárójelben: reméljük nem így lesz -, szépen búcsúzhatunk közönségünktől és a klub fennállásának hetedik plakettjét tesszük zsebre.

A gólkirályi statisztikát vizsgálva az eltelt 106 év folyamán mindössze három alkalommal sikerült békéscsabai labdarúgónak megszereznie ezt a címet: Csató Sándor az 1991/92-es bajnoki szezonban, Melis Béla az 1983/84-es bajnokságban, valamint Németh Lajos az 1973/74-es bajnoki szezonban szerzett legtöbb találatot. A klub érmes helyezései pedig a következőképpen alakultak eddig: az 1973/74-es bajnoki szezonban az egycsoportos NB I/B-ben 2. helyezés és feljutás az élvonalba, az 1983/84-es bajnoki szezonban az egycsoportos NB II-ben 3. helyezés és feljutás az élvonalba (eredetileg csak az első kettő jutott volna fel, de a bundabotrány miatt kizártak egy csapatot, így a 3. is feljuthatott), az 1991/92-es bajnoki szezonban, a kétcsoportos NB II. Keleti csoportjában 1. helyezés és feljutás az élvonalba, a 2001/2002-es bajnoki szezonban, a kétcsoportos NB II. Keleti csoportjában 1. helyezés és feljutás az élvonalba, a 2012/2013-as bajnoki szezonban, az egycsoportos NB II-ben 3. helyezés, a 2014/2015-ös bajnoki szezonban, az egycsoportos NB II-ben 2. helyezés, feljutás az élvonalba.

Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC 1-1 (2016. 08. 14.)

Az Előre és a Soroksár utóbbi mérkőzései egyébként hasonlóképpen alakultak, hiszen két győzelem, egy döntetlen, előtte egy vereség és még egy győzelem az utóbbi öt összecsapás mérlege mindkét fél neve mellett. A különbség azonban 5 pozíció, 12 bajnoki pont és 19 lőtt gól a javunkra. Talán ezúttal sem vagyunk nagyképűek, ha kijelentjük: a mérkőzés esélyesei mi vagyunk! A két csapat az utóbbi tíz évben hét alkalommal mérte össze erejét, 3-3 győzelem és 1 döntetlen szerepel mindkét fél neve mellett – a mérleg tehát kiegyenlített. De, nem is ez a lényeg – hiszen a számok, csak adatok – hanem a két csapat közötti teljesítménybeli különbség. Míg a budapestiek 14 győzelem, 11 döntetlen és 12 vereség mérleggel a táblázat 8. helyét foglalják el, addig a Lilák – nem győzzük hangsúlyozni – a már biztos 3. helyen állnak 19 győzelem, 8 döntetlen és 10 vereség egyenleggel. A sárga-feketék az előző fordulóban 3-0 arányban múlták felül a Cegléd együttesét, míg Boér Gábor legénysége 2-3-as végeredménnyel verte a dorogi egyletet. Szumma-szummárum a históriás könyv miatt sem lenne haszontalan egy pompás csabai győzelem, amellyel méltóképpen tehetnénk pontot az idei szezonra.

A Liga utolsó fordulója a kiesések szempontjából mindképpen tartogat izgalmakat, ahogy az első osztály, valamint az NB III. Közép csoportja is. A NB II-ben a Sopron már korábban búcsúzott, de a 14. helytől lefelé mindenkinek kapaszkodnia kell: 14. KBSC (44 pont), 15. Csákvár (44 pont), 16. Siófok (42 pont), 17. ZTE (41 pont), 18. Szeged (41. pont), 19. Szolnok (39 pont), 20. Sopron (20 pont). Tekintettel arra, hogy a ZTE a Mosonmagyaróvárt fogadja, míg a Szeged Csákvárra utazik, a Szolnok pedig a Nyíregyházát látja vendégül, így ember legyen a talpán aki biztosan meg tudja jelölni a kiesőket. Az NB I-ben is az utolsó fordulóra maradt a döntés, hiszen a 8-12. pozíciót elfoglaló csapatok egészen biztosan izgulhatnak: 8. Mezőkövesd (37 pont), 9. Haladás (35 pont), 10. Balmazújváros (35 pont), 11. Vasas (34 pont) és 12. DVTK (33 pont). A harmadosztály Keleti csoportjából már korábban feljutott a Monor, a Nyugati részről pedig a Kaposvár, így velük egészen biztosan találkozunk jövőre. A viharos szituációkkal tarkított Közép csoportban viszont még nincs döntés, itt a Duna Aszfalt TVSE (Tiszakécske) és a Pécsi MFC vív vérre menő csatát a felfelé történő osztályváltás érdekében. Kíváncsian várjuk a végkifejletet.

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/1912elore/videos/2202252796728657′ width=’680′]

Boér Gábor: – Egy gyakorlatilag tét nélküli találkozó következik mindkét csapat számára a zárófordulóban. Hazai pályán szeretnénk szépen búcsúzni szurkolóinktól, hiszen a mérkőzés után adják át a csapat tagjainak az érmeket. Több labdarúgó számára is ez a találkozó lesz az utolsó lila-fehér mezben, így bizonyára ők is jó szájízzel szeretnének búcsúzni az Előrétől. A keret tagjai közül többen kisebb sérüléssel bajlódnak, így csak közvetlenül a mérkőzés előtt jelölöm ki a pályára lépő csapatot. Mészáros Márk felépült korábbi sérüléséből, így a baloldali védő is tagja lesz a keretnek.

Dragóner Attila, ügyvezető igazgató (Soroksár SC): – Az idei teljesítményünk alapján a nyolcadik helyünk reálisnak mondható. Természetesen van némi hiányérzet az emberben, hiszen benne volt a pakliban egy előkelőbb helyezés is. Egyértelműen látszik, hogy a nyári nagy átalakítás után fejlődik a csapat, hiszen a téli szezonhoz képest, tavasszal már több pontot szereztünk. Ha végignézem az esztendőt, akkor a folyamatos sérülések miatt gyakorlatilag egyszer sem tudtunk az általam legerősebbnek vélt felállásban pályára lépni. A tavalyi erőn felül megszerzett, bravúros negyedik hely jórészt a 23 gólt szerző Lovrencsics Balázsnak is köszönhető, az idén viszont sajnos nem volt ilyen szintű teljesítmény a csapatunknál. Ettől függetlenül a mutatott játékkal azért jórészt elégedett voltam, valamint játékosaink edzésekhez és mérkőzésekhez való hozzáállására sem lehetett panasz. Az összeállítás meghatározása vezetőedzőnk, Lipcsei Péter dolga – ezért úgy gondolom, hogy amennyiben vasárnap megadja valakinek a lehetőséget, az azért lesz, mert megérdemli – ajándékba senki sem fog szerintem játékperceket kapni. Az utolsó mérkőzésen sem fogunk változtatni a stílusunkon, amennyire lehet támadólag szeretnénk fellépni és a gyors játékosainkat előtérbe helyezni. Bátran fogunk játszani, hiszen nincs veszítenivalónk.

Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC mérkőzés játékvezetőjeként Szilágyi Sándort akkreditálta a szövetség. Az 1984-es születésű sporival legutóbb 2018. április 29-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Vác FC 1-0 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 502 sárga- és 24 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Berényi Ákost és Szilágyi Norbertet jelölték ki. A tartalék játékvezető feladatait Veizer Roland látja el. Jó mérkőzést kívánunk!

Színes lapok miatti eltiltott egyik csapat keretében sincs.

Szokásos módon, a bajnokság utolsó fordulójának összes mérkőzését azonos kezdési időpontokban rendezik meg 17:00 órától Budafoki MTE – Budaörs, ZTE FC – Credobus Mosonmagyaróvár, Kisvárda Master Good – Soproni VSE, BFC Siófok – MTK Budapest, Aqvital FC Csákvár – Szeged 2011, Ceglédi VSE – KBSC FC, Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC, Vác FC – Dorogi FC, Szolnoki MÁV FC – Nyíregyháza Spartacus FC, WKW ETO FC Győr – Gyirmót FC Győr párosításokban.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében a mérkőzés napján akár 30 Celsius fokos maximális hőmérséklet várható, harminc százalékos valószínűséggel záporok-zivatarok is előfordulhatnak. A Nap 2018. június 3-án (vasárnap) 20 óra 36 perckor nyugszik.

Számítanánk szurkolóink támogatására, hiszen a szakmai stáb, valamint játékosaink számára különösen fontos, hogy valódi futball hangulat legyen a Kórház utcában és közös érdekünk, hogy csapatunk sikerrel szerepeljen utolsó hazai mérkőzésén is. Búcsúzzunk együtt a szezontól és ünnepeljük együtt a bajnoki BRONZÉRMET!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

A vasárnap esti búcsúzás után játékosaink és a szakmai stáb is szabadságot kap, hiszen mindenkire ráfér a pihenés. A 2018/2019-es szezon július 29-én (vasárnap) kezdődik, csapatunk felkészülése pedig már június 20-án (szerdán). Túl sok pihenésre ilyen formán nem lesz idő, hiszen a közel hathetes nyári programban hét edzőmérkőzés és július 9-15. között pedig mátraházai edzőtáborozás is szerepel. Tudjuk és tisztában vagyunk azzal, hogy a szokásosnak nevezhető módon a közvéleményt kiemelten érdekli a játékoskeret alakulása. Szeretnénk ha mindenki tisztában lenne azzal, hogy az átigazolási időszak hivatalosan július 1-jén indul és egészen augusztus 31-ig tart. Hivatalos bejelentést csakis abban az esetben teszünk és tehetünk közzé felületeinken, amikor egy-egy szerződésre pecsét került és azt a Magyar Labdarúgó Szövetség is visszaigazolta. Azt is szeretnénk tisztába tenni, hogy a vezetőség már minden érdekelt féllel megkezdte a tárgyalásokat és amint valóban véglegesnek tekinthető fejleményt tudunk közölni, azt meg is tesszük. Klubunk maximálisan elkötelezett a vonatkozó rendelkezések maximális betartása iránt, a vezetőség tekintettel van és szem előtt tartja labdarúgói, alkalmazottjai személyiségi jogait, így a közlések nyilvánosságra hozatalát az előbb leírtak alapján fogja megtenni a jövőben is – előbb és más formában NEM. A felkészülési menetrendet a tőlünk megszokott precizitással és gyorsasággal időben meg fogjuk jeleníteni, amit folyamatosan aktualizálunk az esetleges módosulások függvényében. Végül, de nem utolsósorban mereven elhatárolódunk a pletykákra, mendemondákra alapuló, esetlegesen más médiában a jövőben megjelenő olyan közlésektől, melyek nem hivatalos forrásból származnak – ezekre reagálni nem fogunk, cáfolatokra, megerősítésekre ilyen formán ne is számítsanak. Megértését és türelmét mindenkinek köszönjük!

Figyelmükbe ajánljuk weboldalunk Naptár rovatát, ahol folyamatosan aktualizálva minden lényeges eseményt megjelenítünk!

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC

Időpont: 2018. június 3. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

line_purple

Belépőjegy információk:
A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 08:00-16:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában, Békéscsabán kívül pedig a Ticket Express jegyirodákban. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez NEM kötelező klubkártya, sem személyazonosításra alkalmas igazolvány. Tizenöt éves kor alatt a belépés ingyenes.

Tizenöt éves kor alatt a belépés díj- és adatszolgáltatás-mentes. A 15 éven aluli gyermekek részére úgynevezett Gyermek helyjegyet lehet váltani, amely képletesen 5,- forintba kerül. Erre azért van szükség, hogy a gyermekek részére ülőhelyet tudjanak foglalni!

Természetesen a mérkőzés napján is lesz jegyértékesítés. A hazai pénztárak 15:00 órakor, a vendég kasszák pedig 16:00 órakor nyitnak. A megváltott belépőjegyekkel korlátlanul lehet ki- és belépni a mérkőzés alatt. Félárú jegyek nincsenek, tehát aki később (pl. félidőben) érkezik, ugyanúgy teljes árú belépőt szükséges váltania.

Váltsa meg belépőjegyét személyesen elővételben vagy online módon – hiszen kedvezményesebb áron vásárolhatja meg és a mérkőzésre sorban állás nélkül juthat be! Online módon történő vásárláshoz klubkártya szükséges.

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A, B, C, C1 szektorokba.

Hazai drukkereink – a megszokott módon – kizárólag az Előre Székház felőli, 4-es számú kapun léphetnek be. VIP vendégeink gyalogosan a Székház főbejáratán, gépkocsival pedig az 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek az építkezés miatti lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be az építési területre és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Jegyeket vásárolhatnak online módon is a következő elérhetőség alatt:
http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57002266/Bekescsaba-1912-Elore—Soroksar-SC

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől: Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca.

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, az 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak.

Vendég szurkolók a D- és E-szektorokba válthatnak jegyeket – összesen 474 darabot. A D-szektort csak abban az esetben nyitjuk meg, ha az érkező vendég drukkerek száma ezt indokolttá teszi.

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
http://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Sajtó akkreditáció:
http://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/