Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 311 másodperc.

Új vezetőedzővel és talán újult erővel is fogadjuk 2021. szeptember 12-én (vasárnap) 17:00 órától a Soroksár SC együttesét a Merkantil Bank Liga 2021/2022-es szezonjának 7. fordulójában Békéscsabán, a Kórház utcai Stadionban.

A válogatott szünet után ismét sűrűsödik a menetrend a Lilák számára is, hiszen vasárnap-szerda-szombat ritmusban következnek a tétmérkőzések. A programot ilyen formán egy hosszú ajkai túra is színesíti, így Schindler mesternek mindenféle átmenet nélkül, gyakorlatilag egyik meccsből a másikba kell vezetnie csapatunkat. Ráadásul rögtön az első összecsapás hatalmas téttel bír, hiszen a Soroksár és a Békéscsaba is pontazonossággal (3-3 pont) a táblázat kieső pozícióit foglalja el. Igen nagy jelentősége lehet annak, hogy ebből a helyzetből melyik csapat tud elmozdulni és ki tudja maga mögött hagyni a rossz idénykezdést. Mindkét együttes nyeretlen, így a siker ízét ebben az idényben még egyik fél sem érezte, így igazából egy döntetlen eredmény sem húzna ki sem minket, sem következő ellenfelünket a gödörből. A pontok szerzésére óriási szükségünk van, hiszen a veszélyzónából másképp nem lehet elmozdulni, ehhez pedig gól, de inkább gólok szükségeltetnek. Sem a statisztika, sem a papírforma nem áll mellettünk, csakis magunkban és az új impulzusok esetleges jótékony hatásaiban, na meg szurkolóinkban, ezzel együtt a hazai pálya előnyében bízhatunk!

A két mérkőző fél eddigi mérlege igen hasonló, különbség csupán gólarányban van, amely a Békéscsaba neve mellett kettővel jobb. Sovány vigasz, hiszen a Soroksár mindig kellemetlen ellenfél, így függetlenül attól, hogy a Kórház utcában lépünk pályára, igen nehéz kilencven perc elé nézünk. Ráadásul – ahogy azt néhány sorral feljebb már említettük -, a meccstörténelem sem áll mellettünk, hiszen az egymás ellen eddig lejátszott tizenegy mérkőzésből öt alkalommal a fővárosiak győztek, a három döntetlen és három csabai siker mellett. Legutóbb 2021. február 21-én találkoztunk a Soroksárral, amikor 2-0 arányban legyőztek minket, békéscsabai sikernek (1-0) viszont csak régebben, 2019. november 10-én örvendhettünk utoljára. Egy szó, mint száz ránk férne a győzelem, hiszen ez lehet az egyetlen gyógyír ahhoz, hogy megkezdhessük a felzárkózást és elmozduljunk klubunkhoz méltatlan pozícióból. Ehhez azonban nem csak új benyomásokra, érzésekre van szükség, hanem százszázalékos teljesítményre azoktól is, akik a labdát terelgetik a pályán! Nem lehet semmiféle kifogás és apelláta, hiszen ezúttal csakis a győzelem fogadható el – ellenkező esetben sajnos még mélyebbre süllyedhetünk.

Következő vendégeink eddigi nem túl fényes szereplését (3 döntetlen, 3 vereség és 3 pont) nem tisztünk elemezni, annyi viszont biztos, hogy keretük valamilyen szinten átalakult. Távozott: Orosz Márk, Gárdos András (abbahagyta), Erdélyi László, Derekas Zoltán. Érkezett: Lőrinczy Attila (Budafok), Ladányi Gergő (profi szerződést kapott), Kovác Alan (Kazincbarcika), Ternován Patrik (Tiszakécske), Nagy Olivér (FTC – kölcsönbe), Orosz Marcell (FTC – kölcsönbe), Haris Attila (DVSC), Damir Redzic (FTC – kölcsönbe). Ismerős lehet Hudák Martin neve, aki korábban Békéscsabán is szerepelt.

Színes lapok miatt egyik csapatban sincs eltiltott, így ebből a szempontból egyik mesternek sem szükséges átszerveznie a dolgokat. Sérültekről – Babinyecz Balázs kivételével – szerencsére nem tudunk beszámolni, tehát gyakorlatilag mindenki rendelkezésre áll.

Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC mérkőzés játékvezetőjeként Veizer Rolandot akkreditálta a szövetség. Segítőiként Horváth Róbertet és Szilágyi Norbertet jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Szilágyi Sándor látja el. Az 1979-es születésű tapasztalt sporival 2021. április 7-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár 1-1 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 1.036 sárga- és 72 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022-es szezon 7. fordulóját szeptember 12-én (vasárnap) 16:00 órától III. ker. TVE – Budaörs, Nyíregyháza Spartacus FC – FC Ajka, Dorogi FC – Szombathelyi Haladás, Budafoki MTE – Tiszakécskei LC, 17:00 órától Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC, PMFC – Aqvital FC Csákvár, Szolnoki MÁV FC – Vasas FC, Kecskeméti TE – BFC Siófok, Szeged Csanád Grosics Akadémia – Szentlőrinc, valamint 20:00 órától WKW ETO FC Győr – DVTK párosításokban rendezik meg.

A táblázatra pillantva látható, hogy az első két helyen a Nyíregyháza (14 pont) és a Dorog (12 pont) áll, míg a sereghajtó pozíciókat a Békéscsaba, Soroksár, Tiszakécske foglalja el.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében közepesen felhős időjárás és 29 Celsius fokos maximális hőmérséklet várható, de helyenként záporok is előfordulhatnak. A Nap 2021. szeptember 12-én (vasárnap) 19 óra 03 perckor nyugszik.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.