Címkézett bejegyzés

Megkezdtük a felkészülést

Első csapatunk a szokásostól eltérően már a két ünnep között, 2022. december 29-én (csütörtökön) megkezdte téli felkészülési programját.

Mindezzel együtt túl sok idő nem áll rendelkezésre, hiszen a Kazincbarcika elleni 2023. január 29-én megrendezendő, következő bajnoki mérkőzésig kicsivel több, mint négy hét áll a szakmai stáb és játékosaink rendelkezésére. Természetesen a rövid szünetben sem volt lehetőség a teljes kikapcsolódásra, hiszen az előre kiadott futóprogramokat mindenkinek teljesíteni kellett.

Megkezdtük a felkészülést

Az első nap stábértekezlettel, majd eligazítással kezdődött, melyet konditermes stabilizációs bemelegítés, majd pályás tréning is követett. A napokban minden labdarúgónk átesik majd a szokásos szezon előtti, komplett orvosi vizsgálaton, a szakmai stáb ezzel párhuzamosan pedig végrehajtja az állapotfelméréseket is. Az biztos, hogy a bajnoki rajtig három edzőmérkőzést játszunk, de a lista kiegészülhet még további egy meccsel, amit a január 9 és 14. közötti algyői edzőtábor időtartamához próbálunk igazítani. A mai napon egyébként 25 labdarúgónk tudta felvenni a munkát, hiszen néhányan sérüléssel, illetve betegséggel bajlódnak. Horváth Péter beteg, Czinanó Antal műtét után lábadozik, Szalai Dániel viszont már el tudta kezdeni a felkészülést. Lukács Raymond és Hamed Yasin részben könnyített feladatokat kapott, hiszen korábbi sérüléseik után, nincsenek még százszázalékos állapotban. Az előttünk álló időszakban több próbázó is feltűnik majd a Kórház utcában, velük együtt pedig kiszemeltjeink is megérkeznek. Az első csapat összetételében még nem tudunk változásokról beszámolni, de az elkövetkezendő napokban már több folyamatban lévő dolog is véglegessé válhat. A 2022/2023-as szezon téli átigazolási időszaka egyébként 2023. január 15-én veszi kezdetét és  2023. február 14-én éjfélig tart majd. Az első nap előtti eligazításon vezetőedzőnk több apróbb változtatást is eszközölt a napi munkával és felkészüléssel kapcsolatban, de azt is kinyilvánította, hogy minimális elvárás a 15. hely – tehát az első biztos bennmaradást érő pozíció – megszerzése. Ehhez a számítások és az előzetes kalkulációk szerint körülbelül 8 vagy 9 győzelem megszerzésére lesz szükség, ami egyáltalán nem lehetetlen, de nem is tűnik egyszerű feladatnak.

Brlázs István Gábor: – Betegség miatt akadtak, akik kihagyták a hazai futómunkát, ugyanakkor nem volt olyan hosszú a leállás, hogy túlságosan bárki is leereszthetett volna. Ma és holnap ráhangoló foglalkozásokat tartunk, ezeken a jövő keddi edzőmérkőzésre való tekintettel a labda is főszereplő lesz. Bár nekünk korán jön a kecskeméti vizit, egy ilyen szintű ellenfél invitálása mindig megtisztelő, éppen ezért meccsbe kell ráznunk a társaságot. Nagy szükség lenne a vérfrissítésre, de egyelőre nincs konkrétum ebben a tekintetben, pedig az idő rövidsége miatt kísérletezgetésre nem igazán lesz módunk. Bízom benne, hogy a január 9-én kezdődő algyői edzőtáborba már egy-két új játékos velünk tarthat, mert őket megfelelő állapotba kell hozni, amire az ottani napok alkalmasnak ígérkeznek. Rövid és intenzív felkészülés előtt állunk, fontos lenne, hogy minden klappoljon az elkövetkezendő hetekben. A pillanatnyi helyezésünk ellenére szinte valamennyi ellenfelünkkel partiban voltunk ősszel, többnyire azonban sajnos nem volt meg bennünk az a plusz, amit egy-két tapasztalt labdarúgóval orvosolni lehetne. A helyzetünk nem könnyű, de optimisták vagyunk a terveket illetően.

A változtatások egyelőre második csapatunkat érintik inkább, hiszen 6-8 játékosunkkal is szerződést bont a klub – amint minden konkretizálódik, természetesen hírt adunk majd a történésekről és elbúcsúzunk tőlük. NB3-as együttesünk fiatal játékosait szakmai tanácsadóként, ezentúl Jakab Péter is segíti, illetve támogatja majd, míg Szenti Zoltán visszakerül az utánpótláshoz.

Hajrá Lilák!


Fotók:

Fotók


Kapcsolódó hivatkozás:

https://1912elore.hu/site/osszeallt-a-felkeszulesi-program-20221207/

Kecskeméti TE – Békéscsaba 1912 Előre

Kecskeméti TEBékéscsaba 1912 Előre

Felkészülési mérkőzés

Kecskeméti TE – Békéscsaba 1912 Előre

4-2 (2-1)


Időpont: 2023. január 3. (kedd) 13:00 óra

Helyszín: Széktói Stadion

Cím: 6000 Kecskemét, Csabay Géza krt.

Játékvezető: ?????

Asszisztensek: ?????

Kecskemét: Kersák Roland, Győri Ábel, Buna Gábor, Vágó Levente, Poják Kristóf, Hatvani Dániel, Meskhi Mykhailo, Bodor Zoltán, Gréczi Márton, Horváth Krisztofer, Győri Benjámin. Cserék: Varga Bence, Szalai Szilárd, Szabó Alex, Belényesi Csaba, Pejovic Danilo, Grünwald Attila, Nikitcher Tamás, Szuhodovszki Soma, Katona Bálint, Banó Szabó Bence, Tóth Barna.
Vezetőedző: Szabó István László

Békéscsaba: Bukrán Erik, Kitl Miklós, Bora György, Albert István, Hodonicki Márk, Talpalló Norbert Lajos, Váradi Ádám, Kleisz Márk, Farkas Botond, Ilyés Tamás, Czékus Ádám. Cserék: Fila Károly, Mikló Roland, Szabó Csaba, Farkas Márk, Puskás Gábor Sándor, Mágocsi Bence, Lakatos Lengyel Lóránt, Alban Mehmeti, Zvara Levente Mátyás, Futó Zsombor, Bónus Marcell, Zádori Krisztián.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

 Gólszerzők: Győri Benjámin (30. perc),  Hatvani Dániel (43. perc), Váradi Ádám (44. perc), Banó-Szabó Bence (52. perc), Pejovic Danilo (79. perc), Alban Mehmeti (87. perc).


Eleinte a Békéscsaba próbált kezdeményezni, de gyorsan átvette az irányítást a KTE. Bő félóra elteltével meg is szerezték a vezetést, egy bal oldalról érkező lapos beadás után elsőre még védeni tudott Bukrán, de a kipattanót Győri Benjámin már belőtte (1-0). A félidő utolsó perceiben felpörögtek az események, előbb a 43. percben Hatvani lőtt a jobb alsóba egy bátor szóló után (2-0), majd a másik oldalon Váradi megpattanó átlövése talált azonnal utat Kersák kapujába, így 2-1-es hazai vezetéssel mehettek szünetre a csapatok.

Fotó: Kecskeméti TE

A második játékrész gyors kecskeméti góllal indult, egy labdaszerzés után Banó-Szabó került lövőhelyzetbe, majd ki is lőtte a jobb felsőt az 52. percben (3-1). Ebben a játékrészben már végig a kecskeméti akarat érvényesült, a Békéscsaba ritkán jutott el Varga kapujáig. A 79. percben Pejovic is betalált, Szuhodovszki pontos beadását fejelte öt méterről a hálóba (4-1). A hajrában egy eladott labda után Mehmeti került a semmiből tiszta ziccerbe és nem is hibázott, kialakítva a 4-2-es végeredményt.

Több próbázó is feltűnt a békéscsabai együttesben. A kezdőben kapott volna helyet a Vasas egykori U19-es válogatottja, a 24 esztendős Kleisz Márk, aki ősszel a fővárosiak harmadosztályú csapatát erősítette, tavaly pedig a III. ker. TVE együttesében szerepelt – de a kezdés előtt jelezte, hogy sérülés miatt nem tudja vállalni a játékot. A második játékrészben kapott játéklehetőséget a 27 éves kapus, Fila Károly. A hálóőr már nyáron is képben volt, de akkor Bukrán Erik mellett tette le a voksot a szakvezetés, most viszont ismét felmerült a neve. A 2004-es születésű paksi Lakatos-Lengyel Lóránt a fiatal-szabály miatt kerülhet képbe, az őszi idény során a zöld-fehérek NB3-as együttesében ismerkedhetett a felnőtt labdarúgással. Futó Zsombor, a PMFC tapasztaltabb, támadó-középpályása, aki egy sérülés miatt hagyott ki hosszabb időt. Góllal mutatkozott be a macedón nemzetiségű Alban Mehmeti, aki ugyancsak 2004-es születésű és a hírek szerint hazája U19-es válogatottjában is helyet követelt már magának.

Szabó István László: – A harmadik hét elején vagyunk a felkészülésben, tegnap is két edzésen vettek részt a játékosok. A mai napon az volt a cél, hogy mindenki 45 perces terhelést kapjon, előtte hosszabb bemelegítéssel, majd levezető kocogással, mivel reggel indulunk Törökországba. Mindenképpen pozitívum, hogy a Békéscsaba ebben a nehéz időpontban is rendelkezésre állt, ezt ezúton is köszönjük nekik. Az első félidőben szerettem volna kezdőként is látni a fiatalokat és mivel nekünk is vannak problémáink, ahogy az ebben az időszakban természetes, nem is mindenki a saját posztján játszott. Elégedett voltam a hozzáállással és a teljesítménnyel, noha a játék néha akadozik, ilyen terhelés mellett nem is mindig könnyű jól játszani. A második félidő hasonló volt, de azért akkor már egy összeszokottabb csapat volt a pályán, ez látszott a játékon. A két kapott gólt sajnálom, mert nem volt benne a játékban, ezzel együtt úgy érzem, hogy jó úton haladunk, amit az edzőtáborban folytatni szeretnénk.

Brlázs István Gábor: – Három közös edzésünk volt eddig, ezért nem lehetett top állapotban a gárda. A mérkőzés így is elérte a célját, hiszen egy kiváló ellenféllel szemben tudtuk felmérni, hogy hol tartunk csapatszinten, illetve a betegeket és sérülteket leszámítva egyénileg. Ugyanez vonatkozik a próbázókra is.


Alig telt el néhány nap a felkészülés kezdete óta, máris éles mérkőzésen mérettethetik meg magukat Brlázs István Gábor neveltjei, hiszen az OTP Bank Liga pillanatnyilag második helyezettjének, a Kecskeméti TE csapatának vendégeként lépünk pályára. Természetesen ebben a fázisban nyilván nem elsősorban az eredmény a leglényegesebb, hiszen a KTE jóval előttünk jár a felkészülésben és az osztálykülönbség sem elhanyagolható tényező. A Bács-Kiskun vármegyei lilák egyébként szerdán reggel utaznak a törökországi edzőtáborba, ahol négy további edzőmeccset is játszanak. Igazolások terén még egyik csapatnál sem indult be a nagyüzem, bár vendéglátónknál jó eséllyel nagyon nincs is erre szükség. Mindentől függetlenül azonban hasznos erőfelmérőnek ígérkezik az összecsapás, hiszen egy első osztályú csapat elleni meccs után jól látható majd, hol is tartunk valójában.


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Fotók: Békéscsaba 1912 Előre – Cigánd SE

[nggallery id=161]

Békéscsaba 1912 Előre – PMFC

PMFC

Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023. 20. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – PMFC

0-1 (0-0)

Kövess minket a TikTok-on is!

https://www.tiktok.com/@1912elore

Időpont: 2022. december 11. (vasárnap) 13:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Berényi Tamás

Asszisztensek: Baghy Csaba, Tőkés Róbert

Tartalék játékvezető: Nagy Norbert

Békéscsaba: Bukrán Erik, Farkas Márk, Kitl Miklós, Zvara Levente Mátyás, Mikló Roland, Fazekas Lóránt, Hamed Yasin, Czékus Ádám, Bora György, Horváth Péter, Puskás Gábor Sándor. Cserék: Krnács Richárd, Tomori Zoltán, Lukács Raymond Barna, Váradi Ádám, Ilyés Tamás, Albert István, Mágocsi Bence, Hodonicki Márk, Zádori Krisztián, Rajsli Tamás.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

PMFC: Helesfay Donát, Rácz László, Katona László, Harsányi István, Kesztyűs Barna, Gera Zalán, Terbe Botond, Svedyuk Alex Pál, Hadaró Valentin, Kocsis Bence Máté, Szeles Tamás. Cserék: Nagy Szilveszter, Kónya Dávid, Tóth-Gábor Kristóf, Takács Zsolt Zsombor, Kövesdi Péter, Hegedűs Márk, Marques-Airosa Patrik, Vas Bence, Mayer János, Bachesz Edvin.
Vezetőedző: Weitner Ádám

 Gólszerző: Kocsis Bence Máté (47. perc).

 Sárga lapok: Terbe Botond (25. perc), Mayer János (80. perc), Czékus Ádám (92. perc).

Nézőszám: 340

Mindkét csapat játékán látható volt az idény végi forma, ugyanis csak birkóztak egymással, a kapukig alig jutottak el a csapatok, az első félidőben csupán egy-egy veszélyesebb helyzetet jegyezhettünk fel.

Fotó: Bencsik Ádám

Némileg váratlanul, gyakorlatilag a semmiből jött a pécsiek vezetése, amikor Kocsis Bence Máté szabadrúgásból talált be a második játékrész elején (0-1). A csabaiak sokkal kezdeményezőbbek voltak, mint az első félidőben, gyakrabban alakítottak ki helyzetet is, de Helesfay kapus és a vendég védők is állták a sarat, így ismét elmaradt a pontszerzés.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/472813381629877

Fotók Élő tudósítás Információk Jegyzőkönyv Tabella

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Békéscsaba 1912 Előre – Cigánd SE

cigand_se_150

Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017. 11. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Cigánd SE

1-0 (0-0)

Időpont: 2016. szeptember 25. (vasárnap) 16:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím:5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

Játékvezető: Berényi Tamás

Asszisztensek: Szalai Dániel, Vígh-Tarsonyi Gergő

Tartalék játékvezető: Bogár Gergő

Békécsaba: Ribánszki László, Bagi István, Kelemen Dávid, Szélpál Norbert, Nascimento de Oliveira Fabio, Szalai Dániel, Viczián Ádám, Nagy István, Juhász György, Birtalan Botond, Urbin Péter. Cserék: Mursits Roland, Takács Péter, Bényei Balázs, Ihrig-Farkas Sebestyén, Pilán Márkó, Spitzmüller István, Gránicz Péter.
Vezetőedző: Zoran Spisljak.

Cigánd: Bákonyi Norbert, Szilágyi Lóránt-József, Raducu Constantin Sorin, Csicsvári Milán, Kinczel János Ervin, Varga Krisztián, Sergiu Adrian Oltean, Modra Lehel, Baksa Zoltán, Sipos Tamás, Molnár Róbert. Cserék: Vereckei Dániel, Kasza Dániel, Katona György, Barcsay Márk, Balogh Alex, Roszel Róbert, Jóni Gábor.
Szakmai igazgató: Szénay Péter

Gólszerző: Pilán Márkó (79. perc).

Sárgalapok: Viczián Ádám (85. perc), Sipos Tamás (87. perc).

Nézőszám: 1.226

A labdarúgó NB II 11. fordulójában az ötös győzelmi sorozatból érkező Békéscsaba 1912 Előre a forduló előtt utolsó Cigánd gárdáját fogadta. Az újonc jól tartotta magát a Kórház utcában, de egy kiváló akció végén gólt szereztek a lila-fehérek és végül 1-0-ra megnyerték a találkozót.

A csabaiak kiváló formában várták az összecsapást, amelyet jól is kezdtek a hazaiak. Az első félidőben Szalai Dániel, Urbin Péter és Birtalan Botond is betalálhatott volna, de hol egy védő szerelés, hol pedig a befejezés pontossága hiányzott. A vendégek szervezetten védekeztek, de ritkán jutottak el a kapuig.

A fordulás után is a lila-fehérek akarata érvényesült, több lehetőséget is kidolgoztak a hazaiak, de gól nem jött össze. A 63. percben Fabio beadása után Urbin a kapufát találta el. Ekkor már a vendégek is éledeztek, két kontra végén is meglepetést okozhattak volna. A jeget a 79. percben törték meg a hazaiak. Gránicz adott nagyszerű labdát Birtalannak, aki a jobbnál is jobb megoldást talált, az érkező Pilán Márkó elé gurított, aki az üres kapuba helyezett (1-0). A hajrában még egyenlíthetett volna a jól Küzdő Cigánd, de ez nem sikerült, így zsinórban hatodik bajnoki meccsét nyerte meg Zoran Spisljak együttese.

Zoran Spisljak: – Az elejétől kezdve mondtuk, hogy ebben a bajnokságban nincsenek könnyű meccsek. Minden csapat viszonylag közel áll egymáshoz és minden csapatnak vannak olyan játékosai, akik adott pillanatban el tudják dönteni egy-egy találkozó sorsát. A mai napon kiszenvedtük a három pontot, de megérdemeltük. Az első perctől kezdve domináltunk és irányítottuk a játékot, nagyon sok lehetőséget alakítottunk ki. Majdnem a végéig kellett várni arra, hogy a fölényünket gólra válthassuk. Ezektől függetlenül a csapat jól játszott, megfelelő produkciót nyújtottunk és szép helyzeteink voltak. A végefelé a Cigánd már ránk jött, próbálkoztak mindennel. Tudtuk, hogy a pontrúgásaik veszélyesek lehetnek és sikerült is néhány helyzetet kialakítaniuk, de erre is igyekeztünk felkészülni, stabilan védekeztünk és összességében jó játékkal hoztuk a kötelezőnek nevezhető meccset. A megsérült vendég játékosnak gyógyulást kívánok.

Szénay Péter: – Sajnos minden mérkőzésen úgy sikerül játszanunk, hogy sokáig tartjuk magunkat, vannak lehetőségeink – de a végén mégsem sikerül pontot-pontokat szerezni. Ezért állunk a tabella végén. Sokkal több türelemmel kell játszani és a kialakított lehetőségeket jobb százalékban kell értékesíteni. A mai napon is három, gyakorlatilag százszázalékos ziccert hagytunk ki és ezeken kívül is voltak még lehetőségeink. Ha nem rúgunk gólt, akkor előbb-utóbb mindig jön egy olyan hiba, ami megpecsételi a mérkőzés végkimenetelét. A játékosaim küzdöttek, köszönet jár nekik – hiszen megtették amit kell – sajnos ez egyelőre ezen a szinten még így is kevésnek bizonyul.

Birtalan Botond: – Nagyon nehéz szülés volt. Szerintem kívülről is az látszott, hogy végig mi irányítottuk a játékot – sok helyzetünk volt, melyeket sajnos kihagytunk. Elég későn jött a gól, de szerencsére jött és ez a lényeg. Továbbra is bizakodóak vagyunk, mert úgy érzem a játék megint rendben volt, csapatként funkcionáltunk. Remélem, hogy a következő meccsen a helyzetek is bemennek és akkor könnyebb mérkőzéseket játszhatunk. De még egyszer hangsúlyozom, hogy megvan a győzelem és ez a legfontosabb.

line_purple

Élő tudósítás Jegyzőkönyv Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/183863012047602/