Címkézett bejegyzés

Információk: Békéscsaba 1912 Előre II. – DEAC

Békéscsaba 1912 Előre II. – DEAC

Időpont: 2023. május 21. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Békéscsaba 1912 Előre II. - DEAC

Belépőjegy információk:

A mérkőzésre érvényes belépőket megvásárolhatják elővételben az Előre Székház ügyfélszolgálati irodájában munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között, valamint a mérkőzés előtt a pénztárnál is. Pénztárnyitás: 16:00 órakor. Fizetés készpénzzel és bankkártyával is lehetséges.

Hazai drukkerek az 5-ös számú kapun keresztül léphetnek be és a lila színű (új) pénztárnál válthatják meg a belépőjegyeket. A 4-es számú kapu, valamint a ligetben található 3-as számú kapu ZÁRVA lesz.

Vendég szurkolók a Munkácsy Hotel mellett található 1-es számú kapun belépve foglalhatják el helyeiket a tribünön. Ingyenes parkolás a bejárattal szemben lévő füves területen lehetséges.

A körgát felőli büfé 16:00 órakor nyit. A liget oldalán található büfé ezúttal ZÁRVA lesz.

Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján csak az 5-ös számú kapun keresztül lehetséges.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba

Ingyenes wifi:

A Kórház utcai Stadion lelátóin ingyenesen elérhetik és használhatják a Internetet. A WIFI4EU SSID jelzésű hálózatra csatlakozva, a Vendég (Guest) bejelentkezést kiválasztva már hozzá is férnek az ingyenes Internethez.

Térkép:

Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található (Kórház és Dedinszky utca sarok) őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban megfelelő számú drukker érkezése esetén büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre.

Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

DEAC – Békéscsaba 1912 Előre II.

NB III. Keleti csoport 2022/2023. 19. forduló

DEAC – Békéscsaba 1912 Előre II.

1-0 (1-0)

Kövess minket a TikTok-on is!

https://www.tiktok.com/@1912elore

Időpont: 2022. november 27. (vasárnap) 13:00 óra

Helyszín: DEAC Sporttelep

Cím: 4032 Debrecen, Dóczy József u. 9.

Játékvezető: Práth Dávid

Asszisztensek: Bőhm Ármin, Sztányi Tibor

DEAC: Ratku Ábel Roland, Kónya Márk, Sándor Tamás, Kerekes Krisztián, Trencsényi Bence, Al-Sheraji Rauf Mohamed, Soltész János, Lakatos Benjámin Csaba, Újvárosi Ádám, Korhut Mihály, Orosz Marcell. Cserék: Tóth Dániel, Papp Ferenc, Aranyos Mózes Bence, Spitzmüller István, Bényei Balázs, Varga Balázs, Virág Gergő Márk, Tóth Sándor, Anton Bidzilya. Átlagéletkor: 25 év.
Vezetőedző: Sándor Tamás

Békéscsaba: Tomori Zoltán, Bacsa Krisztián, Trescsula Máté, Pap Szabolcs, Balla Mátyás, Váradi Ádám, Oláh Ákos, Bónus Marcell, Sipos Gábor, Marik Soma, Izing Martin Ferenc. Cserék: Apró Ármin, Zahorán Áron, Sipaki Patrik Martin, Csák Albert, Kuzma Hunor Álmos, Orvos Levente, Mágocsi Bence. Átlagéletkor: 20 év.
Vezetőedző: Szenti Zoltán

 Gólszerző: Al-Sheraji Rauf Mohamed (45. perc).

 Sárga lapok: Oláh Ákos (54. perc), Sipaki Patrik Martin (56. perc), Sándor Tamás (71. perc), Kónya Márk (72. perc), Korhut Mihály (93. perc).

A Lilák a DEAC vendégeként léptek pályára vasárnap és alacsony színvonalú mérkőzésen maradtak alul az első félidő végén kapott góllal. A sikertelenség a támadójáték hiányosságainak köszönhető.

Fotó: Derencsényi István

Az első félidőben a csabaiak térfelén pattogott többet a labda, de a lila-fehérek szervezett hátsó alakzata biztosan verte vissza a nem túl acélos debreceni akciókat, melyek leginkább szögletekben merültek ki. Nem volt benne a játékban, de amikor már legtöbben a szünetet várták, Al-Sheraji révén megszerezte a vezetést a hazai együttes, a szélső egy kavarodás után talált közelről a csabai kapuba (1-0).

Szünet után is meddő mezőnyfölényben játszott a DEAC, amely Bidzilya és Soltész lövése révén kapufákig jutott, komoly helyzetet azonban nem tudott kialakítani. Ugyanez érvényes volt a vendégekre is, a részükről mindössze Pap Szabolcs előtt adódott lehetőség, de ő sem jutott el a befejezésig. Az utolsó negyedórában azután már több energiát fektettek a támadásokba a csabaiak, de komoly veszélyt nem jelentettek a hazai kapura, így az alacsony színvonalú mérkőzés minimális hazai sikerrel zárult.

Nagy Sándor: – Az első félidő ki-ki meccs volt, sajnos elkerülhető gólt kaptunk. Szünet után próbáltunk támadóbb szellemben játszani, ezáltal mindkét oldalon több lehetőség adódott. Sajnálom azt, hogy nem sikerült pontot szereznünk, mert a mutatott teljesítménnyel rászolgáltunk volna.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/540660784110432

Jegyzőkönyv Tabella

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Beharangozó: DEAC – Békéscsaba 1912 Előre II.

Az év utolsó előtti NB3-as mérkőzésén, 2022. november 27-én (vasárnap) 13:00 órától Debrecenben lép pályára második együttesünk, a harmadosztályú bajnokság 19. fordulójában.

Ezzel együtt két mérkőzés és hat szerezhető pont maradt a kalapban ebben a naptári évben. A téli szünet előtt viszont két élcsapattal kell megmérkőznünk, ráadásul idegenben, amely jelenlegi helyzetünk és az álmoskönyv szerint sem jelent túl sok jót számunkra. Következő ellenfelünk a DEAC három győzelemmel indította a bajnokságot, majd a DVTK II. ellen elszenvedett vereség után, ismét megrázták magukat és produkáltak egy hatmérkőzéses győzelmi sorozatot. A Putnok és a Zugló ellen beleszaladtak egy-egy újabb vereségbe, ettől kezdve pedig váltakozó sikerrel folytatták a bajnokságot. Elsősorban a jó kezdésnek köszönhetően azonban 18 lejátszott forduló után 9 győzelem, 2 döntetlen, 7 vereség, valamint 29 bajnoki pont birtokában a táblázat 5. pozíciójából várják a Békéscsabát. Mindkét csapat vereségből érkezik a mérkőzésre, hiszen vendéglátóink a Hatvantól 3-1-re, míg csapatunk a Körösladánytól kapott ki hasonlóképpen. A két együttes között 15 hely, valamint 20 pont a különbség, így az igen jó erőkből álló egyetemi csapattal szemben sem mi vagyunk az esélyesebbek. A debrecenieknél továbbra is a feljutás a cél, amiért már tavaly is igyekeztek mindent megtenni, a 2021/2022-es szezonban azonban lemaradtak erről, hiszen a toronymagasan bajnoki címet szerző Kazincbarcika mögött 18 pont deficittel “csak” az ezüstérmet sikerült begyűjteniük. Utoljára a 2020/2021-es idényben szerepeltek a másodosztályban, amikor mindössze 23 pontot gyűjtve, a sereghajtó pozícióban végezve voltak kénytelenek osztályt váltani.

Összességében a két mérkőző fél egymás elleni mérlege ebben az osztályban mégis a mi oldalunkra billenti a mérleg nyelvét, hiszen az előző idényben mindkét alkalommal borsot törtünk az orruk alá: 2021. október 20-án Békéscsaba 1912 Előre II. – DEAC 2-1, 2022. április 24-én DEAC – Békéscsaba 1912 Előre II. 2-2. Ez tehát azt is jelentheti, hogy egyelőre mi vagyunk a fekete-fehérek mumusai és függetlenül jelenlegi helyzetünktől bármi megtörténhet. Ehhez csak koncentrációra, hitre, százszázalékos erőbedobásra és lehetőségeink jobb arányban történő értékesítésére van szükség. Amennyiben el tudjuk hinni, hogy van keresnivalónk, akkor akár pontot vagy jobb esetben pontokat hozhatunk haza a Cívisvárosból!

A debreceniek keretéről elmondható, hogy összeszokott, főképp tapasztalt labdarúgókból áll, amely rendszeresen kiegészül a feltörekvő, fiatal tehetségekkel, akik igyekeznek teljesítményükkel felhívni magukra a figyelmet. Érkeztek: Kerekes Krisztián (Balassagyarmat), Horváth Tamás (DVTK II.), Kónya Márk (Szolnok), Aranyos Mózes Bence (ESMTK), Újvárosi Ádám (Szentlőrinc), Tóth Sándor (DVSC). Ismerős lehet számunkra Bényei Balázs, Spitzmüller István, valamint Anton Bidzilya is, hiszen mindhárman Békéscsabán is szerepeltek korábban. Kiemelt figyelmet kell fordítanunk Sándor Tamásra (6 gól), valamint Trencsényi Bencére (5 gól), akik ketten együtt csapatuk szerzett góljainak több, mint egyharmadát tudhatják magukénak. Ha pedig még a góloknál maradunk egy mondat erejéig, kiviláglik a számokból is, hogy védelmük igen jól áll a lábán, hiszen kapott gólok (19) szempontjából az utolsó előtti helyen állnak a mezőnyben. Ezzel szemben viszont szereztek harmincat, amely a gólkülönbségüket plusz tizenegyes egyenlegre hozza ki, ami a képzeletbeli tabella harmadik helyére állítja őket. Egy szó mint száz, túl sok lehetőségünk biztosan nem adódik majd a mérkőzésen, ezeket viszont illene majd minél jobb arányban értékesíteni!

Színes lapok miatt Jankelic Iván biztosan kihagyja a Békéscsaba elleni mérkőzést, hiszen az előző forduló Hatvan elleni meccsének 60. percében kiállították. Csapatunknál ilyen jellegű szankciókkal jelen pillanatban nem kell számolni, ellenben sérültjeink száma továbbra sem csökkent, sőt. Az utazókeret összetételét pedig valamilyen szinten befolyásolhatja az U19-es bajnokság aktuális fordulója, valamint első csapatunk tiszakécskei szereplése is, hiszen a létfontosságú mérkőzésen minden hadra fogható labdarúgóra szükségünk lehet.

Nagy Sándor: – Nem mondható el, hogy könnyű lenne a helyzetünk, hiszen két élcsapat vár még ránk idén. Bízunk benne, hogy a játékosaink kihívást találnak ezekben a mérkőzésekben és elhiszik végre, hogy a képességeik alapján bárkivel fel tudják venni a versenyt a csoportban. Egy sikeres mérkőzésnek persze több összetevője van: az egészséges önbizalom mellett, ugyanolyan fontos lesz az adódó helyzetek jobb százalékú kihasználása, illetve az egyéni hibák minimalizálása, a DEAC ugyanis olyan szintű csapat, amely ezeket kíméletlenül megbünteti. Jelenlegi helyzetünkben minden pont jól jönne, ennek érdekében azonban tennünk is kell!

A DEAC – Békéscsaba 1912 Előre II. mérkőzés játékvezetőjeként Práth Dávidot, segítőiként Bőhm Ármint és Sztányi Tibort akkreditálta a szövetség. Az 1997-es születésű sporival 2022. május 15-én, a Termálfürdő FC Tiszaújváros – Békéscsaba 1912 Előre II. 6-0 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 148 sárga- és 6 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A találkozót élőben (live stream) is követhetik majd az alábbi elérhetőségen:

https://youtu.be/tJWmGvHtdtI

Az NB III. Keleti csoport 2022/2023-as szezon 19. fordulóját november 27-én (vasárnap) 13:00 órától Facultas-Tiszafüredi VSE – Sényő-Carnifex FC, Eger SE – Termálfürdő FC Tiszaújváros, Aqua-General Hajdúszoboszló – Kisvárda Master Good II., BVSC-Zugló – FC Hatvan, DEAC – Békéscsaba 1912 Előre, Körösladányi MSK – Füzesgyarmati SK, Jászberényi FC – DVSC II., BKV Előre – Vasas FC II., Karcagi SE – DVTK II., valamint Putnok FC – Pénzügyőr SE párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázatot tizennyolc lejátszott fordulót követően a BVSC-Zugló (46 pont) vezeti a Putnok (36 pont) és a Körösladány (33 pont) előtt. A tabella végén (17-20. hely) pedig a Sényő, a Jászberény, a Tiszaújváros, valamint a Békéscsaba II. áll.

Időről időre szoktunk vetni egy pillantást a másik két harmadosztályú csoportra is és mivel már csak két forduló maradt ebben az évben, itt az ideje, hogy ezt ismét megtegyük. A Közép csoportban vezet a Hódmezővásárhely 41 pont birtokában, őket az Iváncsa (37 pont) és a Dunaújváros (36 pont) üldözi. A Nyugati régióban 45 pontot gyűjtve a Tatabánya áll az élen, minimális mértékben 44 ponttal a Veszprém, valamint 38 bajnoki egységgel a Nagykanizsa helyezkedik a második, illetve harmadik pozícióban.

Az előrejelzés szerint Debrecen térségében erősen felhős, ködös időjárás várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet csupán 6 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2022. november 27-án (vasárnap) 15 óra 58 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Mérkőzés

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

DEAC – Békéscsaba 1912 Előre

Felkészülési mérkőzés

DEAC – Békéscsaba 1912 Előre

2-3 (1-2)

Kövess minket a TikTok-on is!

https://www.tiktok.com/@1912elore

Időpont: 2022. július 13. (szerda) 11:00 óra

Helyszín: DEAC Sporttelep

Cím: 4032 Debrecen, Dóczy József u. 9.

Játékvezető: ?????

Asszisztensek: ?????

DEAC: Tóth Dávid, Soltész János, Újvárosi Ádám, Orosz Marcell, Jankelic Iván, Aranyos Mózes, Sándor Tamás, Kónya Márk, Bereczki Dániel, Szabó Levente, Anton Bidzilya. Cserék: Pap Ferenc, Béke Tamás, Al Sherayi Rauf, Trencsényi Bence, Gaczella Róbert, Ratku Roland, Karika Róbert, Varga Balázs, Horváth Tamás, Kerekes Krisztián.
Vezetőedző: Sándor Tamás

Békéscsaba: Bukrán Erik, Puskás Gábor, Bora György, Fazekas Lóránt, Mikló Roland, Yasin Hamed, Farkas Botond, Kitl Miklós, Horváth Péter, Ilyés Tamás, Máris Dominik. Cserék: Grósz Erik, Albert István, Bónus Marcell, Hodonicki Márk, Mágocsi Bence, Pap Szabolcs, Sipos Gábor, Szabó Péter, Szabó Zsombor, Zvara Levente Mátyás, Szabó Csaba, Cservenák Csaba.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

 Gólszerzők: Yasin Hamed (9. és 41. perc), Sándor Tamás (44. perc), Pap Ferenc (68. perc), Bónus Marcell (71. perc).

Csabai oldalon Lukács, Fülöp és Farkas Márk sérülés miatt hagyta ki a találkozót, a többiek pedig a második csapatban jutottak szóhoz, amely párhuzamosan Makón lépett pályára. A kapuban az újonc Bukrán Erik kezdett, aki legutóbb Pécsett szerepelt, de azt megelőzően Diósgyőrben vált meghatározó játékossá. A 25 esztendős hálóőrnek alig akadt dolga az első félidőben, így kellett átadnia helyét szünetben a mindössze 18 éves Grósz Eriknek. Róla annyit kell tudni, hogy próbázó és tavasszal öt meccs erejéig a román első ligában is bemutatkozhatott.

Ami pedig a debreceni meccset illeti, az első félidőben Hamed Yasin duplájával kétgólos előnyre tett szert a Békéscsaba, ám még a szünet előtt szépített a DEAC, Sándor Tamás ajándékba kapott büntetőjével. A második játékrészre komplett sort cserélt Brlázs Gábor, és bár a hazaiaknál nagy volt a mozgolódás, Pap Ferenc révén sikerült egyenlíteniük. A második 45 perc már nem hozott jelentős csabai fölényt, a győztes gólt mégis a Lilák érték el Bónus Marcell révén.

Brlázs István Gábor: – Az első félidőben végig kézben tartottuk a mérkőzést, a kapott gól miatt sem tudtam igazán szemrehányást tenni. A szünetben beállt sortól viszont többet vártam volna játékban.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1120211098845844

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

DEAC – Békéscsaba 1912 Előre II.

 

NB III. Keleti csoport 2021/2022. 32. forduló

DEAC – Békéscsaba 1912 Előre II.

2-2 (1-0)

A MÉRKŐZÉS VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY NÉLKÜL IS MEGTEKINTHETŐ!

A belépőjegyek egységesen 500,- forintba kerülnek.

Kövess minket a TikTok-on is!

https://www.tiktok.com/@1912elore

Időpont: 2022. április 24. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: DEAC Sporttelep

Cím: 4032 Debrecen, Dóczy József u. 9.

Játékvezető: Muhari Gergő

Asszisztensek: Dobos Dávid, Pálinkás Donát Ferenc

DEAC: Tóth Dániel, Oliver Tochukwu Onyebuchi Toboy, Sándor Tamás, Spitzmüller István, Szabó Levente Géza, Al-Sheraji Rauf Mohamed, Soltész János, Csányi Ádám, Lakatos Benjámin Csaba, Újvárosi Ádám, Virág Ákos Márk. Cserék: Deczki Máté, Sárosi Norbert, Gaczella Robert Michael, Trencsényi Bence, Sidibe Ibrahima.
Vezetőedző: Sándor Tamás

Békéscsaba: Krnács Richárd, Czvalinga Áron, Kasik Ákos, Zvara Levente Mátyás, Korógyi Szabolcs, Szabó Zsombor, Pap Szabolcs, Bónus Marcell, Mágocsi Bence, Varga Tamás Károly, Szabó Csaba. Cserék: Tóth Alexander Máriusz, Zahorán Áron, Sipaki Patrik Martin, Zelik Csaba, Marik Soma.
Edző: Mészáros Márk

 Gólszerzők: Újvárosi Ádám (25. perc), Sándor Tamás (57. perc), Szabó Csaba (59. perc), Bónus Marcell (82. perc).

 Sárga lapok: Szabó Zsombor (33. perc), Zelik Csaba (95. perc).

 Piros lap: Pap Szabolcs (91. perc).

A csapatok dolgát a nagy eső is megnehezítette, ettől függetlenül már az elején próbálta magához ragadni a kezdeményezést a vendéglátó. Az első félidő derekán megszerezték a vezetést: egy szögletet követően Ujvárosi Ádám a lecsorgó labdát küldte a vendégek kapujába (1-0). A szünetig még akadtak ugyan lehetőségek, de az eredmény nem módosult.

A térfélcserét követően kezezés miatt jutott büntetőhöz a DEAC, a lehetőséget pedig Sándor Tamás higgadtan értékesítette. Sokáig nem állt 2-0 az eredményjelzőn, mivel az 59. percben a lila-fehérek bebizonyították, hogy veszélyesek a sarokrúgásaik: a rögzített szituációból Szabó Csaba fejesével faragott a hátrányán a vendég csapat. A 82. percben egy védelmi megingást Bónus Marcell büntette (2-2). A végjáték során megfogyatkozott a Békéscsaba, mivel Pap Szabolcsnak mutatta fel a játékvezető a piros lapot. Az emberfórt próbálta kihasználni a DEAC, de újabb gól már nem született.

Sándor Tamás: – Az előző héten a Kazincbarcika ellen két játékosunkat is kiállították, így még szűkebb lett a keretünk. Hét olyan futballistára nem számíthattunk ma, akik meghatározó szerepet töltenek be az együttesben. A cserékkel próbáltunk frissíteni a csapaton, de azt kell mondanom, hogy ezen a találkozón a padról érkezők nem tudtak nagy lendületet adni. Olykor a rámenősséget is hiányoltam a srácokból. Kicsit csalódott vagyok az eredmény miatt, de nem dőlünk a kardunkba, megyünk tovább!

Mészáros Márk: – A bajnokság egyik top-csapatával játszottunk, ami az első félidőben meg is mutatkozott, hiszen nagy mezőnyfölényben játszott a DEAC, akcióból mégsem tudtak gólt elérni. A szünetben átszerveztük a védekezésünket, ami megfordította a játék képét. Sokkal kiegyensúlyozottabb lett a párharc és szerencsére a második hazai gól sem zökkentette ki csapatunkat. Továbbra is nyomást tudtunk helyezni a hazaiakra, ennek jutalma lett az értékes pontszerzés. Nagyon büszke vagyok a csapatra, a fiúk sok energiát fektettek a meccsbe!

A debreceni pontszerzés komoly eredmény a csabaiak részéről, egyben mindenképpen jó referencia Mészáros Márknak, aki eredményesen debütált a harmadosztályban.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1113463202766982

Jegyzőkönyv Tabella

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: