Címkézett bejegyzés

Megkezdődik

Néhány nap és megkezdődik a 2024/2025-ös másodosztályú szezon a tizenhat résztvevő, köztük csapatunk a Békéscsaba 1912 Előre számára is.

Merkantil Bank NB II Liga 2024-2025

Sokan többféleképpen megfogalmazták már, hogy elsősorban az új rendszer miatt, talán ez lesz minden idők legnehezebb és legkeményebb NB2-es bajnoksága. Van is ebben jócskán igazság, hiszen elég a résztvevő klubok neveire pillantani és látható, hogy több olyan jelentős múlttal rendelkező csapat próbálja kiharcolni a feljutást, illetve a bennmaradást, amelyeknek inkább az első osztályban kellene szerepelniük. Most viszont úgy alakult, hogy olyan díszes társaság jött össze a Merkantil Bank Ligában, hogy gyakorlatilag első osztályú szintű bajnokságra és mérkőzésekre számíthatunk. Azt persze még részben homály fedi, melyik csapatnak, mennyire sikerült az átigazolási szezon, valamint a pihenés és felkészülés mire volt elég, de az első forduló után talán tisztul a kép és jobban láthatjuk az erőviszonyokat.

Meccslabda

Az elmúlt évek tapasztalata alapján nagyjából be lehetett lőni mely klubok lehetnek majd közel a tűzhöz, de az is bizonyos, hogy mindig volt és jó eséllyel most is lehet meglepetés a bajnokságban. Mindenekelőtt viszont lássuk a számokat! Tizenhat résztvevő, tizenöt őszi forduló, plusz jó eséllyel legalább két MOL Magyar Kupa mérkőzés is, a Békéscsaba számára hét hazai és nyolc idegenbeli találkozó, amely – számolásunk szerint – összességében 3.800 kilométer utazással jár majd, 26 mezőnyjátékos és 3 kapusból álló játékoskeret, 12 érkező és ugyanennyi távozó is, 14 szakemberből álló stáb, öthetes felkészülési program – hiszen az utolsó már bajnoki ritmusban telik -, négy felkészülési mérkőzés, öt nap a mátraházi edzőtáborban, valamint számos forró és fárasztó tréning után, végre ismét másodosztályú mérkőzésen léphetünk pályára, amire utoljára 2023. május 21-én volt lehetőségünk még a 2022/2023-as szezonban.

Edzés

A versenyprogram egyébként úgy néz ki – amint azt már nyilván sokan beírták naptárjukba -, hogy július 28-án kerül sor az első fordulóra, december 1-jén pedig a tizenötödikre. Aztán majd csak 2025. február 9-én indul újra a bajnokság és a tervek szerint 2025. május 25-én zárul a harminc fordulós NB2. Több bajnoki, illetve válogatott szünettel is kalkulálhatunk majd menet közben, de maradjunk egyelőre a 2024-es esztendőnél: 2024. szeptember 2 és 28. között, 2024. október 7 és 26. között, 2024. november 11 és 30 között, valamint 2024. december 2 és 31. között. Lényeges tudnivaló, hogy a tervek szerint 2024. szeptember 14-15-én, valamint 2024. október 30-án MOL Magyar Kupa fordulókat rendeznek, mivel a Békéscsaba másodosztályú klubként csak a harmadik felvonásban csatlakozik a mezőnyhöz és bízunk abban, hogy onnan tovább is jutunk. Több előre leszervezett programunk közül közönségünk számára talán a szokásosnak nevezhető városi esemény lehet érdekes, amit 2024-ben már Sporthét elnevezéssel rendeznek meg és csapatunkra augusztus 29-én (csütörtökön) 16:00 órától kerül majd sor, azaz ebben az időben leszünk majd a főtéren.

A várható hazai mérkőzések számát és az ősszel Békéscsabára látogató csapatok névsorát (FC Ajka, Mezőkövesd Zsóry FC, BVSC Zugló, Szentlőrinc, Budapest Honvéd FC, Vasas FC, Opus Tigáz Tatabánya) szemlélve mindenképpen érdemes és megéri szezonbérleteket vásárolni, hiszen országos viszonylatban a nagy átlag alatti áron és mérkőzésekre lebontva kedvezményesebb áron juthatnak be ezekkel, mintha belépőjegyeket vásárolnának. A szezonbelépők ilyen módon érvényesek a hazai rendezésű MOL Magyar Kupa és Vármegyei I. osztályú csapatunk mérkőzéseire is. Természetesen abban is joggal bízhatunk, hogy több hazai rendezésű meccs teltház, vagy teltház közeli nézőszámmal bír majd, hiszen egy-egy domináns fővárosi együttes látogatása a Viharsarokban mindenképpen kiemelt érdeklődésre tart számot.

Vásárolj bérletet!

Aki figyelemmel kíséri a bajnokságokat, jó eséllyel tisztában van a szabályokkal, de itt is felhívjuk a figyelmüket, hogy weboldalunk vonatkozó rovatában megtalálhatják és elolvashatják a részletes versenykiírásokat. Röviden és tömören az NB2-es bajnoksággal kapcsolatban annyi a lényeg, hogy ugyanúgy 16 csapat vehet majd részt a 2025/2026-os idényben is, azaz két csapat feljut az első osztályba, kettő pedig kiesik a harmadosztályba. Az NB3-as bajnokok közül kettő ugyanúgy feljut az osztályozók után, azaz a létszám nem változik.

Összességében talán leírható, hogy az igazolásokat, a keretalakítást, a felkészülés színvonalát, valamint az edzőmérkőzések eredményeit is szemlélve jó eséllyel nem csak a bennmaradásért küzdhetünk majd. Tudjuk és mindenki tisztában van a jelenlegi másodosztályú bajnokság nívójával, ezért klubunk is igyekszik felnőni a feladathoz, így mindent az első csapat érdekeinek rendelünk alá, mindenki továbbra is azért dolgozik majd, hogy megfeleljünk Békés vármegye, Békéscsaba Vármegyei Jogú Város, szurkolóink és támogatóink elvárásainak!

Hajrá Lilák!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Opus Tigáz Tatabánya – Békéscsaba 1912 Előre

Opus Tigáz TatabányaBékéscsaba 1912 Előre

NB III. Osztályozó 2023/2024.
1. forduló

Opus Tigáz Tatabánya – Békéscsaba 1912 Előre

2-2 (1-1)

Élő televíziós közvetítés


Időpont: 2024. június 2. (vasárnap) 16:00 óra

Helyszín: Tatabánya, Grosics Gyula Stadion

Cím: 2800 Tatabánya, Szent Borbála út

Játékvezető: Rúsz Márton

Asszisztensek: Tóth II. Vencel, Rózsa Dávid

Tartalék játékvezető: Berényi Tamás

Tatabánya: Lóth Péter, Árvai Dániel, Kovács István, Krupánszki Balázs, Molnár Tibor, Szegleti Gergely, Katona Károly, Buna Gábor, Letenyei Zalán, Székely Ervin, Szalánszki Gergő. Cserék: Balla Olivér, Hadobás Zétény Zsombor, Soltész Barnabás, Kocsis Gergő, Zacsek Csaba Márk, Szegő Imre, Kiprich Dávid József, Pénzelik Soma, Klausz Ádám, Német Dániel, Dala Samu.
Vezetőedző: Gyürki Gergely

Békéscsaba: Póser Dániel (90), Pintér Norbert (07), Zádori Krisztián (09), Hodonicki Márk (16), Pusztai András (18), Kuzma Hunor Álmos (22), Albert István (25), Kóródi Nándor (27), Tóth Máté (30), Bora György (55), Sármány Kristóf (70). Cserék: Krnács Richárd (35), Komáromi Csongor (02), Kovács Gergő (03), Mihály Bálint (06), Zvara Levente Mátyás (08), Vólent Roland (10), Hulicsár Máté (14), Ilyés Tamás (17), Szabó Csaba (42) .
Vezetőedző: Csató Sándor

 Gólszerzők: Sármány Kristóf (24. perc), Árvai Dániel (45. perc), Kóródi Nándor (58. perc), Szegleti Gergely (65. perc).

 Sárga lapok: Kovács István (28. perc), Hodonicki Márk (31. perc).


A mérkőzés első helyzetét Árvai fejese jelentette a 4. percben. A 10. percben ismét az előbb említett hazai játékos fejelt egy szöglet után a csabai kapu mellé. A 13. percben Katonát figyelmeztette a játékvezető, mert Hodonickivel szemben volt szabálytalan. A 17. perc elején Sármány szerzett labdát, beadásáról Zádori késett le, nagy lehetőség volt. A 19. percben Hodonicki lőtt ballal, Lóth biztos kézzel védett. A 24. percben Kóródi indult meg a szélen és kiválóan tálalt Sármány elé, aki nem hibázott (0-1). A 28. percben a másik oldalról Pusztai lőtt kapásból, a labda a kapufáról pattant a játékterületen kívülre – majdnem jött a második. A 31. percben ismét Sármány elé került a labda, aki ezúttal ballal lőtt kapura, de Lóth kapusnak nem okozott gondot a löket. A 32. percben Árvai távoli szabadrúgása szögletre pattant, az elvégzett sarokrúgás viszont nem okozott veszélyt. A 36. percben egy kontratámadás végén Sármány szöktette hosszan magát, odalett a lehetőség. A 43. és 44. percben egy-egy szabadrúgást végezhetett el a Tatabánya, de nagyobb volt a füstje, mint a lángja. A 45. percben Árvai rázta le védőit és lőtt távolról, így némileg váratlanul kiegyenlítette az eredményt (1-1).

Opus Tigáz Tatabánya - Békéscsaba 1912 Előre 2-2 (1-1)

Fotó: Árvai Károly

A  félidőben egyik mester sem cserélt. A 49. percben egy hazai lövés ment jócskán fölé, az 53. percben viszont egy kapu előtti kavarodásban csak a szerencse mentett meg minket az újabb tatabányai góltól. Albertet és Tóth Mátét is ápolni kellett, így egy ideig nyolc mezőnyjátékossal voltunk a pályán. Az 56. percben Pusztai lőhetett tisztán, de sajnos mellé ment a próbálkozás. Az 58. percben egy mutatós támadás végén Kóródi lőtt ballal (1-2). A folytatásban gólszerzőnket találta fejen egy labda, percekig kellett ápolni és felkészültünk a kényszerű cserére. A 63. percben kettőt is cserélt a hazai együttes, próbáltak reagálni az előállt helyzetre. A 64. percben Soltész lőtt, Póser itt még védett, a 65. percben viszont Bora már csak a gólvonalon túl tudta menteni Szegleti lövését, így ismét egyenlítettek a hazaiak (2-2). A 71. percben Vólent és Hulicsár érkezett, Sármány, valamint Zádori helyére. A 75. percben Szalánszki szabadrúgása okozott zavart. Egy perccel később Pusztai helyett Zvara kapott lehetőséget. A 82. percben még Komáromit is bevetettük a Tóth Máté helyett. A játékvezető a cserék és az ápolások miatt négy percet hosszabbított. A 93. percben némileg beszorultunk és többször is veszélyeztettek a hazaiak, de végül igazságosnak mondható döntetlen eredmény született, így a döntés az egy hét múlva már Békéscsabán megrendezésre kerülő visszavágóra marad.

Csató Sándor: – Jó iramú mérkőzés volt, mindkét csapat győzelemre játszott. Az első félidőben volt lehetőségünk arra, hogy nagyobb különbséggel vezessünk, ehelyett a félidő végén egalizáltak a hazaiak. Szünet után sem lankadt az iram és a lényeg, hogy nem kaptunk ki, így továbbra is veretlenek vagyunk idén, a feljutást pedig hazai pályán kell kiharcolnunk.

Gyürki Gergely: Azt szokták mondani, hogy félig tele van a pohár, félig meg üres. A mérkőzés vége alapján úgy érzem, inkább félig üres ez a pohár. Az első félidőben volt egy rosszabb periódusunk, akkor a Békéscsaba több gólt is szerezhetett volna. Összességében közönségszórakoztató mérkőzés volt, mindkét csapat felvállalta a bátor támadójátékot, sok helyzetet láthattak a nézők. Volt, amikor az ellenfél dominált, de volt, amikor pedig mi voltunk a jobbak. A második félidőben a teljesítményünk, az intenzitásunk nagyon rendben volt. Biztos vagyok benne, hogy a visszavágón ugyanezzel a teljesítménnyel gondot tudunk okozni a Békéscsabának. Köszönjük a szurkolóinknak, akik belehajszoltak minket abba, hogy mindig felálljunk a hátrányból! Minden esélyünk megvan, hogy jövő héten megszerezzük a feljutást.


A felnőtt belépőjegyek 1.000,- forintba, míg a diák-nyugdíjas tikettek 700,- forintba kerülnek, 14 éves kor alatt viszont ingyenes a belépés. Jegyek a helyszínen vásárolhatók a mérkőzés napján 14:30 órától a főbejárat és a parkoló felőli oldalon is. Fizetés csak készpénzzel lehetséges.


Jegyzőkönyv:

Jegyzőkönyv


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM vállal felelősséget abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az aktuális mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési sajátosságokért NEM vállalhatunk felelősséget. Megértésüket és türelmüket köszönjük!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC II.

Békéscsaba 1912 ElőreVasas FC

NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024.
30. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC II.

2-1 (0-0)

KÖVESD INSTAGRAM OLDALUNKAT IS!


Időpont: 2024. május 26. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Dobai János

Asszisztensek: Dobos Dávid, Szabó Richárd

Békéscsaba: Póser Dániel (90), Pintér Norbert (07), Zádori Krisztián (09), Hodonicki Márk (16), Pusztai András (18), Kuzma Hunor Álmos (22), Albert István (25), Kóródi Nándor (27), Tóth Máté (30), Bora György (55), Sármány Kristóf (70). Cserék: Krnács Richárd (35), Somogyi Pál (78), Komáromi Csongor (02), Kovács Gergő (03), Mihály Bálint (06), Zvara Levente Mátyás (08), Himics László (15), Ilyés Tamás (17), Mikló Roland (19), Szabó Csaba (42) .
Vezetőedző: Csató Sándor

Vasas: Ménesi Edvárd, Szabó Levente, Szunyog György, Márta Levente, Farkas Botond Gergő, Rideg Bálint Vince, Varga Donát, Szabó Benjámin Marcell, Feledy Balázs, Pócs Balázs, Mamusits Patrik. Cserék: Kiszely Dávid Márk, Hosszú Zétény, Mikolay Timóteus János, Borgula Máté, Hős Zsombor, Barkóczi Barnabás, Kalmár Dániel Attila.
Vezetőedző: László András

Nézőszám: 720

 Gólszerzők: Szabó Benjámin Marcell (55. perc), Zádori Krisztián (77. és 89. perc).

 Sárga lapok: Pusztai András (58. perc), Feledy Balázs (92. perc).


Bajnokcsapat 2023/2024.

Fotó: Kiss Zoltán


A lila mezben játszó Békéscsaba kezdte veszélyesebben a mérkőzést, hiszen már a második percben a vendég kapusnak kellett védenie, amikor Kóródi bal oldali beívelését Zádori fejelte kapura 8 méterről. A Vasas a 8. percben vezetett először végig egy támadást, amikor Mamusits Patrik lövése súrolta a felső lécet. Egy perccel később újra a hazaik támadtak, ismét Kóródi cselezett a baloldalon, majd a beadását Zádori fejelte mellé. A 17. percben Hodonicki Márk közeli lövését Ménesi Edvárd hárította.

A 21. percben Kóródi Nándor ívelte be a labdát a jobb kapufa irányában, de Zádori Krisztián lemaradt a labdáról. A 25. percben Zádori 16 méteres lövését védte a hálóőr. A 39. percben Feledy Balázs csukafejese ment kapu mellé. A 41. percben egy szabadrúgás után Rideg Bálint fejelt mellé. A 44. percben még Tóth Máté lőtt fordulásból kapura, de Ménesi ezt is magabiztosan fogta, így a csapatok 0–0-ás döntetlennel mentek szünetre.

A szünetben a sérült Albert István helyére Kovács Gergő érkezett a csabaiak védelmének tengelyébe. Békéscsaba a 49. percben veszélyeztetett először a második félidőben, előbb Pintér, majd Zádori lövését védte a vendég kapus. Ugyan a Vasas alakította ki a kevesebb helyzetet mégis vezetést szerzett: az 55. percben egy kapus kirúgás után Mamusits szaladt el a baloldalon, majd passzolta be a labdát a középen üresen érkező Szabó Benjáminhoz, aki közelről a hálóba lőtt, 1–0. Csató Sándor erre kettős cserét hajtott végre: Pintér és Hodonicki helyére Zvara Levente és Himics László érkezett a 61. percben.

A 62. percben újra a vendégek veszélyeztettek, Mamusits lövését Póser védte. A hazai edző a 70. percben kihasználta utolsó két cseréjét is, hiszen Sármány Kristóf és Kóródi Nándor helyére Ilyés Tamás és Mikló Roland érkezett. A másik oldalon László András Barkóczi Barnabást és Kalmár Dánielt küldte be Varga Donát és Pócs Balázs helyére. A 77. percben szögletet végzett el a Békéscsaba: Tóth Máté ívelte középre a labdát, amire Zádori Krisztián érkezett pontosan és egyenlített csapatának, 1–1. Egy perccel később ismét Zádori fejelhetett, de ezúttal nem találta el a kaput.

A 82. percben Borgula Máté és Hős Zsombor érkezett Szabó Benjámin és Mamusits helyére. A Békéscsaba folyamatosan próbált az ellenfél kapuja előtt lenni, de nem jött az újabb gól. A 89. percben Zádorinak sikerült kihasználni egy védelmi hibát, így egyedül vezethette rá a labdát a kapusra, majd lőtt a hálóba és nyerte meg a mérkőzést a Békéscsabának, 2–1. Zádorinak ez volt a 20. bajnoki gólja az idényben, amivel holtversenyben az ESMTK csatárával, Wirth Dániellel, valamint a BKV Előre játékosával, Kerék Lászlóval is osztozkodik a gólkirályi címen. A találkozó után a békéscsabai játékosok, a stáb és a klubvezetés átvette a bajnoki címért járó érmeket és serleget.

Csató Sándor: – Örülök, hogy hazai pályán győzelemmel zártuk az évet. Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, egy fegyelmezett, lelkes fiatalokból álló Vasas ellen. Ahogy az egész év során amikor hátrányban voltunk, most is bizonyítottuk, hogy van bennünk gól és tartás, így megérdemelten fordítottunk.

A feljutás a június 2-i és 9-i rájátszáson dől el. A sorsolást kedden tartja a Magyar Labdarúgó Szövetség. A Békéscsaba a másik három csoport győztese közül a Putnokot, a Tatabányát vagy a Szentlőrincet kaphatja, akiknek gratulálunk a bajnoki címekhez!


Információk, esemény, jegyzőkönyv, tabella:

Mérkőzés információkJegyzőkönyv

Tabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Jamina SE – Békéscsaba 1912 Előre II.

Jamina SEBékéscsaba 1912 Előre

Vármegyei I. osztály 2023/2024.
27. forduló

Jamina SE – Békéscsaba 1912 Előre II.

0-3 (0-2)


Időpont: 2024. május 25. (szombat) 17:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Jamina Sportpálya

Cím: 5600 Békéscsaba, Bessenyei utca 13.

Játékvezető: Bozó Norbert

Asszisztensek: Vozár Ákos, Petrovszki Péter

Jamina: Démusz Dominik, Horváth Milán, Kardos Tamás, Murvai Dávid, Szaszák Kristóf, Lipták-Pikó Balázs, Kovács Imre Richárd, Ökrös Dávid, Orodán Kornél, Simon Dominik Károly, Bencsik Csaba . Cserék: Vig Zoltán Tamás, Bereczki Zsolt.
Edző: Varga Péter

Békéscsaba: Somogyi Pál Csaba, Harmati Zoltán, Bacsa Krisztián, Lauri Giuseppe Junior, Vólent Roland, Farkas Ádám, Rostás Szilárd Pál, Komáromi Csongor, Mágocsi Bence, Szabó Csaba, Pusztai Olivér. Cserék: Kovács Tamás, Biró Bence János, Mihály Bálint, Hulicsár Máté.
Vezetőedző: Jakab Péter

 Gólszerzők: Lauri Giuseppe Junior (17. perc), Mágocsi Bence (45. és 67. perc).


Sorozatban tizedik mérkőzésén győzött második együttesünk és ezzel a parádés tavaszi meneteléssel megszerezte a Békés Vármegyei I. osztályú bajnokság 2023/2024-es szezonjának ezüstérmes pozícióját!

Jakab Péter: – A szép tavaszi menetelésünkkel elértük a második helyet, amely mindenképpen jó előjel a jövőre nézve.

Varga Péter: – Vállalható mérkőzésen, igazságos eredmény született és természetesen gratulálok az Előre ezüstérméhez! Ebben a szezonban ennyi volt, az új azonban új reményeket hoz.

Gratulálunk az egész csapatnak és a szakmai stábnak! Szép volt srácok!

A május 26-án (vasárnap) 17:00 órától megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC II. mérkőzés félidei szünetében saját közönségünk előtt vehetik át a jól megérdemelt medálokat, majd a mérkőzés után első csapatunk tagjai is megkapják aranyérmüket, valamint a bajnoki címért járó serleget!


Jakab Péter: – Azzal, hogy Szeghalmon nyerni tudtunk és a Szarvas veszített Mezőhegyesen, a saját kezünkbe került a sorsunk. Persze ehhez az is kellett, hogy zsinórban kilenc mérkőzést megnyerjünk. Sajnos a jaminai mérkőzésre nem tudunk úgy rákészülni, ahogy szeretnénk, mert az U19-es csapatunk is pályára lép szombaton, így ismét sakkozni kell, hogy melyik csapatunkból kikkel is számolhatunk. Az ellenfelünk dolgát azonban megnehezítheti, hogy egy héten belül három mérkőzést kell lejátszaniuk. Biztos vagyok abban, hogy nem fogják félvállról venni a találkozót, de mi sem, mert meg akarjuk szerezni az ezüstérmet!

Varga Péter: – Voltak bravúros pontszerzéseink, amikor szinte helyzet nélkül rúgtunk gólokat. A legutóbbi két mérkőzésünkön ugyanakkor tömérdek lehetőségünk adódott, de nem éltünk ezekkel, sajnos nem vagyunk a legjobb passzban. A Békéscsaba szerette volna, ha pénteken játszunk, ám hétköznap nem állt volna össze a csapatunk, ezért az eredeti időpontban kerül sor a találkozóra. Az Előre II. ellen az a célunk, hogy tisztességesen lejátsszuk a mérkőzést.


Jegyzőkönyv, tabella:

JegyzőkönyvTabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Körösladányi MSK – Békéscsaba 1912 Előre

Körösladányi MSKBékéscsaba 1912 Előre

NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024.
29. forduló

Körösladányi MSK – Békéscsaba 1912 Előre

1-5 (1-2)


Időpont: 2024. május 19. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Körösladány, Wenckheim Béla utcai sportpálya

Cím: 5516 Körösladány, Wenckheim B. u. 5.

Játékvezető: Újhelyi Tamás

Asszisztensek: Benkő Róbert, Balla Levente

Körösladány: Kertész Dániel, Ruzsa Zoltán, Wéber László, Bakk Ádám, Csicsely János, Zelenyánszki László, Krajcsó Krisztián, Rajsli Tamás, Sztankó László Márk, Geiger Norbert Attila, Malkócs Marcell Milán. Cserék: Selmeczi-Tóth András, Raducu Constantin Sorin, Szántó Bence, Farkas János, Papp Zsolt, Szilágyi Dávid, Talpalló Norbert Lajos.
Vezetőedző: Ekker Attila

Békéscsaba: Póser Dániel (90), Kovács Gergő (3), Zvara Levente Mátyás (8), Zádori Krisztián (9), Hulicsár Máté (14), Himics László (15), Pusztai András (18), Kuzma Hunor Álmos (22), Kóródi Nándor (27), Tóth Máté (30), Bora György (55). Cserék: Czinanó Antal Áron (1), Krnács Richárd (35), Komáromi Csongor (2), Mihály Bálint (6), Pintér Norbert (7), Vólent Roland (10), Hodonicki Márk (16), Ilyés Tamás (17), Albert István (25), Szabó Csaba (42), Sármány Kristóf (70).
Vezetőedző: Csató Sándor

 Gólszerzők: Krajcsó Krisztián (26. perc), Zádori Krisztián (32. és 45. perc), Hodonicki Márk (54. perc), Sármány Kristóf (70. perc), Vólent Roland (82. perc).

 Sárga lapok: Hodonicki Márk (49. perc), Wéber László (56. perc), Hulicsár Máté (63. perc), Papp Zsolt (76. perc), Zvara Levente Mátyás (79. perc), Vólent Roland (89. perc).


Az első percekben megpróbált letámadni a hazai együttes, de nem tudtak túl sok zavart okozni. Az ötödik percben Borát rúgták fel, ezért állt a játék. A folytatásban feljebb tolta védekezését a Békéscsaba, így próbáltuk megakadályozni a ladányiak labdakihozatalát. Az első sarokrúgásra a 14.percig kellett várni, melyet Tóth Máté végezhetett el, különösebb eredmény nélkül. A 16. percben Kovács Gergőnek tartott kiselőadást Újhelyi játékvezető. A 22. percben a hazaiak végezhettek el szabadrúgást, Póser kapus azonban biztos kézzel öklözte ki labdát. A 24. percben ismét egy szögletből veszélyeztettünk, de Kertész kapus a helyén volt. A 26. percben némileg váratlanul egy hazai sarkrúgásból Krajcsó szerezte meg a vezetést (1-0). A 30. percben egy kontra végén Sztankó lőtt ballal, de Zvarának sikerült szögletre menteni. A 32. percben jött az egyenlítés, Zádori szerzett gyönyörű gólt egy újabb sarokrúgás után (1-1). A 36. percben Hulicsár lőtt távolról, az irányzék azonban még igazításra szorult. A 45. percben átvettük a vezetést: szép labdajáratás végén Zádori játszotta magát tisztára és talált ismét a hálóba (1-2).

Körösladányi MSK - Békéscsaba 1912 Előre 1-5 (1-2)

A félidőben Csató mester cserélt: Himics helyett Hodonicki folytatta. A 49. percben Hodonicki volt túlságosan lelkes, sárga cédulával illette a játékvezető. Az 54. percben Hulicsár lövését Hodonicki terelte a kapuba (1-3). Az 59. percben a hazai mester két helyen is változtatott. A 60. percben Hulicsár lőtt közelről a kapusba. A 65. percben a Békéscsaba is cserélt, Vólent és Sármány érkezett Hulicsár, valamint Zádori helyére. A cserék inkább a hazaiaknak tettek jót első ránézésre, mert több ígéretes támadást is sikerült vezetniük, némileg be is szorultunk. A 70. percben egy hatalmas védelmi hibát kihasználva Vólent adott gólpasszt Sármánynak (1-4). A 72. perc környékén a csereként beállt Raducut kellett hosszan ápolni, majd cserével be is fejezte a mérkőzést. A 76. percben Papp lépett oda keményen Zvara Leventének. Egy perccel később Vólent lőtt, de a labda a kapu mellett hagyta el a játékteret. A folytatásban Zvara besárgult, majd Csató Sándor le is cserélte, helyette Mihály kapott még körülbelül 10 perc játéklehetőséget. A 82. percben Sármány visszaadta a lehetőséget és gólpasszal kedveskedett Vólentnek (1-5). A hátrelévő időben még volt egy kis keménykedés, mindkét csapat megpróbált támadni, de nem változott az eredmény.

Csató Sándor: – Gratulálok a fiúknak, akik bizonyították, hogy nem érdemtelenül nyertük meg a bajnokságot. Nagyon jó hozzáállással és motiváltan győztünk még ilyen arányban is. Jó kezdés után bosszantó gólt kaptunk, de szerencsére gyorsan egyenlítettünk, előnnyel térhettünk pihenőre, a második félidő pedig egészen extrára sikerült.

Ekker Attila: – Felvállaltunk egy bátor játékot, hogy lemérhessük valójában hol tartunk. A bajnokságban megmutatkozó különbséget a pályán nem tudtuk eltüntetni, sőt a mai meccsen mi tettük negatívvá azt elkövetett hibáinkkal. Teljesen megérdemelten nyerte meg a bajnokságot a Békéscsaba és a mai mérkőzést is. Sok sikert kívánunk az osztályozóhoz!

Összességében elmondható, hogy a mérkőzés jól szolgálta az osztályozókra való felkészülést és a látottak alapján elmondható, hogy a győzelemhez nem fért kétség a mai napon! Szép volt srácok!


A vendég belépőjegyek ára egységesen 1.000,- forint és a 14 éven alatti szurkolók részére ingyenes a belépés. A vendég szektorban üzemel majd a büfé és külön mellékhelyiség is biztosított. Belépők kizárólag a mérkőzés előtt a pénztáraknál válthatók. Pénztárnyitás: 16:00 órakor.


Esemény, jegyzőkönyv, tabella:

JegyzőkönyvTabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM vállal felelősséget abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az aktuális mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési sajátosságokért NEM vállalhatunk felelősséget. Megértésüket és türelmüket köszönjük!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.