Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – III. ker. TVE

Nem túlzás kijelenteni, hogy az utóbbi évek legfontosabb és legnagyobb téttel bíró mérkőzése következik 2022. május 22-én (vasárnap) 18:00 órától a Kórház utcai Stadionban, amikor a III. ker. TVE együttesét fogadjuk a Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022-es szezonjának záró fordulójában.

A helyzet súlyosságát és jelentőségét valamennyien átérezzük, legyen szó játékosról, stábtagról vagy szurkolóról – ezzel pedig rögtön az elején a negatív szóhasználatot szándékosan be is fejeztük -, az érdeklődés igen jelentős, éppen ezért az M4 Sport Televízió is műsorára tűzte az összecsapást. Mindenki – legalábbis reméljük – nagyon készül, hiszen a tét a másodosztályban maradás! Azt, hogy milyen okok vezettek idáig, nem tisztünk és szándékunk elemezni, ezt megteszik majd az erre hivatott szakemberek és nyilván a szükséges lépések sem maradnak el, az viszont egészen biztos, hogy embert próbáló idény áll mögöttünk: két edzőváltás, számtalan sérülés, betegség, hiányzók és második csapatunk menedzselése egyszerre talán túl sok volt ahhoz, hogy biztos és határozott eredményeket produkáljunk – ráadásul több alkalommal a szerencse sem állt mellénk, valamint egyéb körülmények is befolyásolták (pl. Békéscsaba 1912 Előre – ETO FC Győr 2-3) a mérkőzéseket. Mindentől függetlenül jelen pillanatban az a leglényegesebb dolog, hogy vasárnap megszerezzük a győzelmet és akkor nem kell számolgatni, figyelni a párhuzamos mérkőzések eredményeit, hiszen ebben az esetben egészen biztos a bennmaradás!

A szituáció azonban egyáltalán nem reménytelen, így önbizalmunkat szerényen tuningolva – ránk fér – soroljuk a tényeket: a saját kezünkben van a sorsunk, míg ellenfelünk számunkra nemkívánatos bennmaradásához már nem elég csak győzniük, a hazai pálya előnye nálunk van (bár az eddigi kitűnő hazai mérlegünkbe a Szolnok és az ETO – utóbbit tudjuk miért – belerondított), szurkolóink hangja nagyobb lehet, mint az óbudaiaké (bár buszokat szerveznek és megpróbálják megtölteni a vendég szektort), van elszámolni valónk a fővárosiakkal – hiszen a 19. fordulóban, még emberhátrányban is kiénekelték a szájunkból a sajtot (4-3) -, utánpótlás csapataink egy emberként érkeznek majd a lelátóra és biztatják együttesünket, valamint az élő televíziós közvetítések alkalmával rendre magabiztos és meggyőző játékot tudunk a pályára tenni! Egy szó mint száz, csakis a győzelem jöhet számításba, más gondolatokkal, eshetőségekkel nem is kívánunk foglalkozni! Tudjuk, láttuk, hogy napvilágot láttak mindenféle kalkulációk, esélylatolgatások, táblázatok – természetesen mi is végigmentünk a lehetséges végkimeneteleken -, de szándékosan és akarattal nem kívánjuk ezeket sem kommentálni, sem tovább boncolgatni. Mindenki előtt csak a győzelem a cél, ennek érdekében pedig mindenki mindent meg fog tenni a klubnál – ezt ígérhetjük!

Visszatérve az élő, televíziós közvetítésekre, kikerestük az elmúlt évek ilyen mérkőzéseit és a következő felsorolásból is kitűnik és biztosan Önök is jó szívvel emlékeznek, hogy – az eredményektől függetlenül – csapatunk kivétel nélkül abszolút vállalható teljesítményt nyújtott: 2022. március 2. (szerda) 20:00 óra: Békéscsaba 1912 Előre – Újpest FC 2-3 (1-2), 2021. április 28. (szerda) 18:00 óra: Békéscsaba 1912 Előre – DVSC 4-4 (0-1), 2021. november 7. (vasárnap) 19:30 óra: Békéscsaba 1912 Előre – PMFC 1-1 (0-0), 2020. október 29. (csütörtök) 16:00 óra: Békéscsaba 1912 Előre – DVTK 0-3 (0-0), 2020. augusztus 5. (szerda) 14:45 óra: Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC 1-1 (1-1), 2020. február 2-án (vasárnap) 17:00: Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre 0-0 (0-0), 2019. december 4. (szerda) 20:00 óra: Békéscsaba 1912 Előre – Ferencvárosi TC 2-0 (1-0), 2019. november 24. (vasárnap) 13:00: Békéscsaba 1912 Előre – WKW ETO FC Győr 1-1 (0-1), 2019. augusztus 12-én (hétfő) 20:00: Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC 2-0 (1-0).

A történelem tanúsága szerint már többször is előálltak hasonló szituációk. 2005-ben az NB I-ből kiesett gárda nem kapott rajtengedélyt az NB II bajnoki osztályban, és a kialakult helyzetben az NB III-as indulási joggal rendelkező Jamina SE és Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata összefogásával megalakult a Békéscsaba 1912 Előre SE, amely a szerzett jogának megfelelően a harmadosztályú bajnokság Alföld Csoportjába nyert besorolást a 2005/2006-os bajnoki idényre. A 2006/2007-es idény tragikus szereplésének, valamint egyéb – közismert – szerencsétlen körülményeknek köszönhetően, a 2007/2008-as szezont ismét a harmadik vonalban kezdte a gárda. A 2008/2009-es idényben ősszel nagy lendülettel kezdett az Előre, a másodosztályban újoncként a 6. helyig jutottak ősszel, emlékezetes csatát produkálva a Fradival, majd a tavaszi mélyrepülés miatt edzőt váltott a csapat, a korábbi sikeres csabai és újpesti játékost, Belvon Attilát nevezték ki a lila-fehér csapat vezetőjévé. A célként megfogalmazott bennmaradás már a záróforduló előtt eldőlt, a 12. helyen zártak az Előrés focisták. Így a 2009/2010-es bajnoki évadot is Belvon vezetésével kezdte a csapat az egyezkedéseknek megfelelően. Az eredmények azonban elmaradtak a várttól, a kiesés szele is megérintette a csapatot, ezért 2010 áprilisában ismét a korábbi tréner, Pásztor József vette át a csapatot. Vezetésével a gárda a tizenharmadik, bennmaradást érő helyen végzett, egyetlen ponttal megelőzve a kieső Ceglédet.

Az előttünk álló mérkőzésen, parázs, harcos és kíméletlen csata várható, hiszen mindkét csapat minden mindegy alapon, abszolút győzelmi szándékkal lép majd pályára! A feszült légkör adott, tehát ha a helyzetet mellőzzük gondolataink közül, akkor egészen biztosan izgalmas és érdekfeszítő mérkőzésre van kilátás. Hihetetlennek és furcsának tartjuk, hogy ilyen helyzetnek kell előállni ahhoz, hogy az érdeklődés ennyit emelkedjen és ilyenkor felmerül a kérdés, hogy mi, illetve mi nem történt az elmúlt szezonok többi mérkőzésén?! Ez szükséges ahhoz, hogy a figyelem változzon? Úgy látszik igen, hiszen ha simán mennek a dolgok, akkor mindenki hajlamos belesimulni a hétköznapokba, ha viszont már igazi téttel bír – teljesen mindegy, hogy milyen – egy összecsapás, akkor egyből jön a fókusz. Nyilván más szemszögből nézve ez természetesen jelenség, bár ettől függetlenül kár, hogy nem korábban tapasztalhattuk mindezt, hiszen nagy segítség lett volna! Azt is tudjuk, hogy nagy szerepet játszik adott esetben a katasztrófaturizmus (tisztelet a kivételnek), de aki csak emiatt látogat majd ki a mérkőzésre, egészen biztosan csalódni fog, mert GYŐZNI FOGUNK!

Vendégeink győzelemből (III. ker. TVE – Nyíregyháza Spartacus FC 2-0) érkeznek a Viharsarokba, amellyel valamilyen szinten életben tartották esélyeiket. Pintér Attila 2022. április 13-án vette át vezetőedzőként a fővárosiak csapatát, azzal a nem titkolt céllal és a hírek szerint jelentős kilátásba helyezett bónusszal, hogy a másodosztályban tartsa a kerületieket. Az eltelt idő alatt három vereség és két győzelem a volt válogatott mester mérlege, amivel annyit azért elért, hogy még az utolsó fordulóban is maradjon egy halvány remény számukra. A sorminta szerint a szezonfináléban vereség következne számukra – csakis így lehet -, ettől függetlenül azonban a sikerért egészen biztosan mindent meg fognak tenni.

A tél folyamán minimális átalakítást tudtak végrehajtani. Érkeztek: Birtalan Botond (Vasas FC – kölcsönbe), Kulcsár Dávid (Paksi FC), Nyári Patrik (Paksi FC – kölcsönbe), valamint kicsit később csatlakozott Artur Mykytyshyn is. A távozási oldalon pedig mindössze Tóth Kristóf nevéről hallhattunk. Színes lapok miatt ezúttal egyik csapatban sem lesz eltiltott, így ebből a szempontból egyik mesternek sem kell törnie a fejét. A III. kerületiek keretében ismerős lehet számunkra Birtalan Botond (Vasas FC – kölcsönbe), aki korábban éveken keresztül a Békéscsaba egyik meghatározó játékosa volt. Mindenképpen kiemelt figyelmet illik szentelni Borvető Áronnak (9 gól) és Remili Mohamednek (5 gól).

Sérültjeink és hadra fogható játékosaink témakörében szándékosan nem említünk neveket, mindez majd kiderül az összeállításból. Higgyék el, sosem véletlen, hogy ki kap helyet a kezdőben és ki ül a kispadon, a kimaradókból pedig nyilván lehet majd következtetni, hogy az illető sérült vagy bármilyen más okból nem tud segíteni a csapatnak. Kilencven perc maradt a bajnokságból, erre a létfontosságú másfél órára pedig a stáb minden olyan labdarúgót össze fog drótozni, aki bármilyen módon részt tud és akar vállalni a felelősségből. Úgy gondoljuk, hogy 37 forduló ide, hosszú bajnokság oda, most vagy soha: tehát minden pályára küldött játékosnak a maximumot vagy még annál is többet kell nyújtani, csak akkor győzhetünk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022-es szezon 38. fordulóját május 22-én (vasárnap) 15:30 órától Vasas FC – Soroksár SC, 18:00 órától Békéscsaba 1912 Előre – III. ker. TVE, Aqvital FC Csákvár – FC Ajka, BFC Siófok – Budaörs, Kecskeméti TE – Szentlőrinc, Szolnoki MÁV FC – Szombathelyi Haladás, PMFC – Tiszakécskei LC, ETO FC – Dorogi FC, Nyíregyháza Spartacus FC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, valamint DVTK – Budafoki MTE párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében közepesen felhős, szeles időjárás várható, a hőmérséklet akár 27 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2022. május 22-én (vasárnap) 20 óra 24 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak! Mikor, ha nem most?!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – III. ker. TVE

Békéscsaba 1912 Előre – III. ker. TVE

Időpont: 2022. május 22. (vasárnap) 18:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

A MÉRKŐZÉS VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY NÉLKÜL IS MEGTEKINTHETŐ!

A MECCSET AZ M4 SPORT TELEVÍZIÓ ÉLŐBEN KÖZVETÍTI.

A BELÉPÉS INGYENES!

Élő tudósítás:

A meccsről élő, szöveges tudósítást adunk weboldalunkon.

A büfék 16:30 órától szolgálják ki vendégeinket. Kapunyitás: 16:00 órakor.

FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TELJES EGÉSZÉBEN LEZÁRÁSRA KERÜLT!

Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.

Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (Liget) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek.

VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba

Ingyenes wifi:

A Kórház utcai Stadion lelátóin ingyenesen elérhetik és használhatják a Internetet. A WIFI4EU SSID jelzésű hálózatra csatlakozva, a Vendég (Guest) bejelentkezést kiválasztva már hozzá is férnek az ingyenes Internethez.

Térkép:

Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre. Felhívjuk figyelmüket, hogy a jelenlegi állapot ideiglenes.

Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Stadion információk:
https://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Békéscsaba 1912 Előre II. – Aqua-General Hajdúszoboszló

NB III. Keleti csoport 2021/2022. 37. forduló

Békéscsaba 1912 Előre II. – Aqua-General Hajdúszoboszló

2-5 (2-2)

A MÉRKŐZÉS VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY NÉLKÜL IS MEGTEKINTHETŐ!

Kövess minket a TikTok-on is!

https://www.tiktok.com/@1912elore

Időpont: 2022. május 22. (vasárnap) 11:00 óra

Helyszín: Békéscsaba Labdarúgó Akadémia

Cím: 5600 Békéscsaba, 4-es Honvéd utca 1/2.

Játékvezető: Kakuk Szabolcs

Asszisztensek: Bereczki Bence, Juhász Szabolcs Olivér

Békéscsaba: Czinanó Antal Áron, Czvalinga Áron, Kasik Ákos, Sipaki Patrik Martin, Styecz Bence, Korógyi Szabolcs, Oláh Ákos, Bónus Marcell, Szabó Zsombor, Zelik Csaba, Varga Tamás Károly. Cserék: Tóth Alexander Máriusz, Zahorán Áron, Bacsa Krisztián, Cservenák Csaba, Mágocsi Bence, Marik Soma.
Edző: Mészáros Márk

Hajdúszoboszló: Mészáros Dávid, Kis Szabolcs, Kónya Csaba, Lénárt Gergő József, Máté János, Csiki Norbert Ferencz, Szabó Lajos Mátyás, Berdó Péter, Vincze Ákos, Barnucz Gergő, Sütő Balázs. Cserék: Bánhegyi Zoltán, Baranyi Levente, Fenyőfalvi Csaba, Domonkos Szabolcs, Szathmári Zsolt, Fehér Attila, Drobina Martin Dominik.
Vezetőedző: Csillag László

 Gólszerzők: Csiki Norbert Ferencz (7. perc), Kis Szabolcs (10. perc), Szabó Zsombor (32. perc), Varga Tamás Károly (39. perc), Szabó Lajos Mátyás (50. perc), Máté János (58. perc), Lénárt Gergő József (81. perc).

 Sárga lapok: Szabó Zsombor (61. perc), Kasik Ákos (79. perc), Barnucz Gergő (91. perc).

Nézőszám: 80

A bajnoki év utolsó hazai mérkőzésén nem sikerült pontot szereznie a Békéscsaba 1912 Előre NB III-as labdarúgó-csapatának, amely vasárnap az élmezőnyhöz tartozó Hajdúszoboszlóval nem bírt.

A vendégek szemszögéből nem is indulhatott volna jobban a mérkőzés, hiszen már az elején tetemes előnyt szereztek a megilletődött házigazdákkal szemben. A 7. percben Czinanó még bravúrral ütött ki egy rátűzött labdát, de a kipattanó Csiki elé került, aki nem hibázott (0-1). Három perccel később Kis Szabolcs átlövésével szemben bizonyult kiszolgáltatottnak a csabai hálóőr (0-2). Szerencsére a hazai fiataloknak ez sem szegte a kedvüket és magukra találtak, így 32. percben Szabó Zsombor fejesével a szépítés is összejött számukra (1-2). A 39. percben újabb szép hazai gólnak tapsolhatott a publikum: Varga Tamás a tizenhatos bal csücskéről zúdított pontos lövést Mészáros kapujába (2–2).

A második félidő ismét a hajdúságiak számára indult jobban. Szabó Lajos az 50. percben a tizenhatos előteréből küldött lapos lövést a hosszú sarokba (2-3). Nem sokkal később Máté szabadrúgása is utat talált Czinanó kapujába (2–4). A folytatásra ismét rendezte sorait a Békéscsaba, de a próbálkozásai ellenére elmaradt a gólszerzés, a 81. percben pedig le is zárult a meccs érdemi része, miután Lénárt váratlan lövése, Czinanót is meglepve landolt a kapu közepében (2-5).

Mészáros Márk: – Az elején kapott két elkerülhető gól megzavart minket. Úgy gondolom, hogy a mezőnyben partiban voltunk ellenfelünkkel, ami helyzetekben a félidő végére gólokban is megmutatkozott. Rosszkor jött a szünet, ami kizökkentett bennünket, onnan pedig már nem volt meg az a plusz a csapatban, amivel fordítani tudtunk volna.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1075359426423361

Fotók Információk Jegyzőkönyv Tabella

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre II. – Aqua-General Hajdúszoboszló

Miközben érthető okokból gyakorlatilag a teljes fókusz a másodosztályra koncentrálódik, ne felejtsük el, hogy második együttesünk 2022. május 22-én (vasárnap) 11:00 órától az Aqua-General Hajdúszoboszló csapatát fogadja a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián.

Hosszú és feszültségekkel teli napunk lesz vasárnap, hiszen reggeltől-estig mindenki azon lesz a klubnál, hogy a szezon két utolsó hazai rendezésű mérkőzése zavartalanul és mindenféle probléma nélkül megrendezésre kerülhessen. Délelőtt az akadémián kezdünk, ahol a sorsolás folytán ismét egy papíron nálunk sokkal erősebb csapatot fogadhatnak Mészáros Márk neveltjei. A két együttes között 36 forduló teljesítése után öt helyezés, valamint 16 bajnoki pont a különbség, ráadásul a humán erőforrásra ezúttal inkább a Kórház utcában lesz nagyobb szükség, ilyen formán a tisztes helytállás lehet a cél a harmadosztályban. A két mérkőző fél a 18. fordulóban, 2021. november 21-én találkozott utoljára, amikor idegenben 4-0 arányban maradtunk alul. Az előttünk álló összecsapás gyakorlatilag tét nélküli és a hátralévő időszakban a szakmai stáb előre gondolkozva, főképp a fiatalokat próbálja meg játékpercekhez juttatni, ettől függetlenül természetesen nem adjuk majd olcsón a bőrünket. Következő ellenfelünk eredménysorából kiviláglik, hogy az utóbbi időszakra inkább a változatosság jellemző, hiszen visszafelé döntetlen, győzelem, vereség, győzelem, döntetlen, vereség – így aztán tényleg csak attól függ a mérkőzés végkimenetele, hogy a csapatok közül melyiknek sikerül jobban felpörgetnie magát az utolsó előtti fordulóban. Nyilván az erőviszonyok alapján elméletben vendégeink az esélyesebbek, de tudjuk, hogy ebben az osztályban egy mérkőzésen lelkesedéssel, meg persze némi szerencsével el lehet tüntetni a különbségeket. Ehhez viszont mindenképpen arra van szükség, hogy a hibákat megpróbáljuk minimalizálni és sokkal jobban fókuszáljunk, mint például az előző fordulóban!

Az idén hozzánk hasonlóan 110 éves fürdővárosiak az elmúlt fordulóban, a bajnok Kazincbarcika ellen elért döntetlenjük (2-2) után, 19 győzelem, 9 döntetlen, 8 vereség és az ezekkel együtt járó 66 pont birtokában a táblázat ötödik pozícióját foglalják el. Elméletben még a bronzérem is elérhető számukra, így ha ezt a célt nem engedték még el, akkor egészen biztosan harapni fognak. A Békéscsaba (10. hely / 50 pont) számára pedig a helytállás mellett az is nyújthat némi motivációs tényezőt, hogy a megyei rivális Füzesgyarmat (11. hely / 48 pont) csapatát maga mögött tartsa.

A Hajdúszoboszló a negyedik helyen végzett az őszi szezon után, így a támogatók, a szurkolók és a klub is elégedett volt az eredményekkel. Az újonc, a bajnokság első felében kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva, hazai veretlenségét 10 fordulón át őrizve biztosította be a helyét a tabella első felében, majd a későbbi mérkőzések alkalmával fokozatosan megerősítette pozícióját. A gárda az őszi pontvadászat alkalmával 40 pontot gyűjtött, így nagyobb mértékű átalakításra nem is volt szükség, mindössze Berdó Péter érkezett Szolnokról.

Színes lapok miatt vendégeink keretében Lukács Zsombor Csongornak kell kihagynia a viharsarki túrát, hiszen az előző Barcika elleni összecsapás 45. percében begyűjtötte ötödik sárga céduláját. A Békéscsaba keretében ezúttal ilyen nehézségekkel szerencsére nem kell számolni.

Csillag László: – Figyelembe véve, hogy a Békéscsaba első csapata is fontos mérkőzést játszik, úgy gondolom, hogy visszajátszók nem igazán lesznek. Fiatal csapat alkotja az ellenfelünket és az utóbbi időben hektikus a szereplésük. Látszik, hogy támadó futballt játszanak, de a védekezésükben ezáltal benne van a hibalehetőség, melyet szeretnénk kihasználni és megszerezni a győzelmet Békéscsabán.

Mészáros Márk: – Csapatunk prioritása jelenleg a másodosztály, amely valószínűleg a keret összetételén is fog majd látszani. Nekünk az a fontos, hogy minél több fiatal kapjon játéklehetőséget, ami ezen a hétvégén is biztosítva lesz, így megpróbáljuk majd megnehezíteni a vendégcsapat dolgát.

Békéscsaba 1912 Előre II. – Aqua-General Hajdúszoboszló mérkőzés játékvezetőjeként Kakuk Szabolcsot akkreditálta a szövetség. Segítőiként Bereczki Bencét és Juhász Szabolcs Olivért jelölték ki. Az 1995-ös születésű sporival 2021. augusztus 15-én, a Békéscsaba 1912 Előre II. – DVSC II. 3-3 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 174 sárga- és 6 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III Keleti csoport 2021/2022-es szezon 37. fordulóját május 22-én (vasárnap) 11:00 órától Békéscsaba 1912 Előre II. – Aqua-General Hajdúszoboszló, Újpest FC II. – Kisvárda Master Good II., DVTK II. – Putnok FC, 17:00 órától Füzesgyarmati SK – Kolorcity Kazincbarcika SC, Tiszafüredi VSE – Termálfürdő FC Tiszaújváros, DVSC II. – Eger SE, Tállya KSE – BKV Előre, Sényő-Carnifex FC – DEAC, Salgótarjáni BTC – Jászberényi FC, valamint Törökszentmiklósi FC – Hidasnémeti VSC párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében közepesen felhős, szeles időjárás várható, a hőmérséklet akár 27 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2022. május 22-én (vasárnap) 20 óra 24 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak! Délután pedig várjuk Önöket a III. ker. TVE elleni sorsdöntő, másodosztályú mérkőzésre is!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Információk: Békéscsaba 1912 Előre II. – Aqua-General Hajdúszoboszló

Békéscsaba 1912 Előre II. – Aqua-General Hajdúszoboszló

Időpont: 2022. május 22. (vasárnap) 11:00 óra

Helyszín: Békéscsaba Labdarúgó Akadémia

Cím: 5600 Békéscsaba, 4-es Honvéd utca 1/2.

A MÉRKŐZÉS VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY NÉLKÜL IS MEGTEKINTHETŐ!

Belépőjegy információk:

A mérkőzésre érvényes belépőket megvásárolhatják elővételben az Előre Székház ügyfélszolgálati irodájában munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között, valamint a mérkőzés előtt a pénztáraknál is. Pénztárnyitás: 10:00 órakor. Fizetés csak készpénzzel lehetséges.

Figyelem! A mérkőzésre beléptethető vendégek száma korlátozott, hiszen 144 hazai, valamint 52 vendég ülőhely áll rendelkezésre.

Hazai és VIP vendégeink a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia főbejáratán keresztül léphetnek be: a Tessedik utcáról a 4-es Honvéd utcára fordulva, az ipszilon elágazásnál jobbra tartva. Parkolás a környező utcákban vagy az Akadémia külső parkolójában lehetséges.

Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján szintén a főbejáraton keresztül lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (védettségi igazolvány és személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány).

Kérjük, hogy a létesítményen belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Térkép:

Vendég szurkolók:

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia vendég bejáratán (Kereki sikátor) keresztül léphetnek be: a Tessedik utcáról a 4-es Honvéd utcára fordulva, az ipszilon elágazásnál balra tartva, majd az első utcán jobbra fordulva közelíthetik meg a Kereki sikátort, ahol a bejáratot az Aut-Pont Alapítvány épülete után jobbra találják meg. A vendég szektorban mobil WC-k és büfé is rendelkezésre áll. Parkolni a környező utcákban lehetséges.

Térkép:

Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/