Alázatosan kezdtük és büszkén fejeztük be!

Az eddig tapasztaltak alapján az NB I-es csapatok a fiatal játékosok kipróbálására használja a Liga Kupa mérkőzéseit, ezt remélve érkeztünk Debrecenbe ahol az európai kupaselejtezőkben edződött játékosakkal felálló DVSC fogadott bennünket.

Mint azt már elmondtuk, a Ligakupa mérkőzéseit is nagyon fontosnak tartjuk, mivel ezeken a mérkőzéseken tudunk kipróbálni fiatalabb játékosokat és bizonyos taktikai elemeket éles helyzetben. A tegnapi gyakorlás különösen jól sikerült a tavalyi bajnok otthonában. Köszönhetően annak, hogy a DVSC az európai kupaselejtezőkben “használt” játékosait küldte ellenünk pályára és amit a játékosoktól kértünk, azt maradéktalanul végre is hajtották. Ebbe még a második félidei szerkezetváltás is belefért, amit a fiúk most minden gond nélkül építettek be a játékba. Különösen nagy öröm, hogy csapatunkat nem zavarta meg a taktikai átállás, sőt ennek köszönhetően a második félidőben kiharcoltunk egy büntetőt és volt két hatalmas ziccerünk is, úgy hogy a Lokit folyamatosan abban a zónában tartottuk, ahol mi a leghatékonyabban tudtunk védekezni, valamint a labdaszerzés után veszélyes helyzeteket is sikerült kialakítanunk. Minden játékos alárendelte magát a csapatjátéknak és az egyéni kvalitásának legjavát hozta ezen a mérkőzésen. Nagyon jó érzés volt mérkőzés után bemenni az öltözőbe, hogy minden játékos bátran a másik szemébe tudott nézni, mert tudta hogy most mindenki, mindent elkövetett a sikerért.

A CSAPATÉPÍTÉS SZEMPONTJÁBÓL EGY NAGYON FONTOS GYŐZELMET ARATTUNK Debrecenben, a tavalyi bajnokcsapat ellen.

Tudjuk, hogy ez a siker a fegyelmezett és alázatos játéknak köszönhető és azzal is tisztában vagyunk, hogy rengeteget kell dolgoznunk azért, hogy ez a teljesítmény állandósuljon és a békéscsabai szurkolókat ilyen játékkal örvendeztessük meg hétről-hétre.

 [nggallery id=4]

Beharangozó: Vasas FC – Békéscsaba 1912 Előre

A hét közben elért Liga Kupa sikert meg kell próbálnunk beépíteni a bajnokságba. Az ott bemutatott szervezettséget, fegyelmet és kellő agresszivitást nem szabad itthon felejtenünk a hétvégén. Az a csapat, amely így tud küzdeni egy bajnokcsapat otthonában, annak mindenhol magabiztosan kell pályára lépnie.

ilovszky_stadion

Tudjuk, hogy a Vasas is a feljutásért küzdő csapatok között van és látván a tabellán elfoglalt helyüket, nem téveszt meg minket a hétvégi botlásuk, sőt biztosak vagyunk abban, hogy saját közönségük előtt ki szeretnék javítani a múlt heti teljesítményüket. Tisztában vagyunk azzal, hogy mi vár ránk a Fáy utcában, de a csapatunk fejlődésére kell gondolnunk és szeretnénk minél többet profitálni a keddi Liga Kupa győzelmünkből. Csapatunk építésének egy pozitív állomása volt a debreceni siker, ahol a játékosok megtapasztalhatták, ha bíznak egymásban és harcolnak a csapatért, akkor minden mérkőzésen van esélyünk a győzelemre. Amennyiben azzal a hozzáállással és alázattal játszunk és ehhez még hozzá tesszük saját képességeink legjavát, akkor ismét büszkén jöhetünk le a pályáról, mert mindent elkövettünk a siker érdekében – hogy ez mire lesz elég hétvégén, azt a mérkőzés után megtudjuk.

Mindent meg kell próbálnunk!

Hajrá LILÁK!

Jegyinformáció:
http://vasasfc.hu/hirek/informaciok_a_szombati_hazai_jegyvasarlasrol-857

Kapcsolódó cikk:
http://vasasfc.hu/hirek/szombaton_esely_a_gyozelmi_keregvagasba_torteno_visszatalalashoz-860

DVSC TEVA – Békéscsaba 1912 Előre

dvsc_150

Liga Kupa B-csoport 2014/2015. 2. forduló

DVSC-TEVA – Békéscsaba 1912 Előre

2-3 (1-2)

Időpont: 2014. szeptember 16. (kedd) 16:00 óra

Helyszín: Debrecen, Oláh Gábor utcai Stadion

Játékvezető: Nagy Róbert

Asszisztensek: Márkus Tamás, Punyi Gyula

Tartalék játékvezető: Kátai Gábor

Debreceni VSC: Verpecz – Lázár, Mészáros, Brkovic, Ferenczi – Varga Kevin, Bouadla, Zsidai, Szakály – Tisza, Kulcsár
Cserék: Slakta B. – Dombi, Volas, Ludánszki, Berdó P., Kovács G., Seydi

Békéscsabai Előre 1912 SE: Czuczi – Pataki, Balogh Miklós, Balogh Milán, Király – Kertész, Borbély, Balázs, Lőrinczy – Prasler, Vólent
Cserék: Koszecz – Tölgyesi, Zsilinszki, Zámbori, Viczián, Szántó

20140916

A Ligakupa B csoportjában a Békéscsaba együttesét fogadta a DVSC-TEVA az Oláh Gábor utcai stadionban. Bár Kondás Elemér vezetőedző korábban úgy nyilatkozott, hogy ebben a sorozatban főleg a fiatal játékosok kapnak szerepet, ezúttal – Varga Kevin kivételével – mégis első kerethez tartozó labdarúgók léptek pályára. Közülük többen most épültek fel a sérülésükből, kellett a meccsterhelés, vélhetően ezért is döntött így a szakmai stáb, illetve Zsidai László eltiltás miatt nem játszhatott a bajnokin, ezért ő is szerepet kapott a viharsarkiak ellen.

Nagy mezőnyfölényben játszott a DVSC, de nem tudott a vendég védelem mögé kerülni. Kitámadott, nem figyelt eléggé a biztonságra, így a Békéscsaba rövid idő alatt kétgólos előnyre tett szert: egy kontra végén Kertész Tamás a jobbösszekötő helyéről lőtt a hosszúba, majd a Békéscsaba második akciója is góllal ért véget, ezúttal Vólent volt eredményes. Továbbra is irányították a játékot, időnként beszorították a lila-fehéreket és a fölényünk a 35. percben góllá érett, Mészáros Norbert az ötös jobb sarkától talált a kapuba.

A második félidőben is a Loki támadott, de a csabaiak meg-megindultak kontrából. Az 52. percben kiharcoltak egy tizenegyest, azonban Borbély a lécet találta el. A 65. percben már gólig is eljutottak a vendégek, egy labdavesztés után Lőrinczy kicselezett több játékosunkat, majd Vólenthez passzolt, aki a bal felsőbe bombázott. A DVSC-TEVA előtt is adódtak lehetőségek, sok kihasználatlan maradt, azonban a 81. percben Lázár Pál beívelése után Volas bólintott a hálóba. A hátralévő időben még annyi történt, hogy Ferenczit kiállította a játékvezető szövegelésért.

Kondás Elemér, a DVSC-TEVA vezetőedzője: – Ma olyanoknak adtunk lehetőséget, akik sérülésből tértek vissza, mert szükségük van a játékra, illetve még azok léptek pályára, akik az utóbbi időben kevesebb szerephez jutottak. Ma még csak kedd van, a Kecskemét ellen vasárnap játszunk, így mindenképpen kellett a játékosoknak a meccsterhelés. Az első félidőt végigtámadtuk, kétszer eljött az ellenfél a kapunkig, és két gólt rúgott. Sajnos nekünk semmi sem sikerült, pedig voltak helyzeteink. Nem erre számítottunk. Ahogy kezdtük a mérkőzést, nem azt mutatta, hogy ez lesz a vége. Most úgy néz ki, semmi nem jön össze nekünk, ebből kell kijönni.

Zoran Szpisljak, a Békéscsaba vezetőedzője: – Főleg fiatalokkal érkeztünk, ők kiegészültek azokkal a játékosokkal, akik a bajnokságban kevesebbszer léptek eddig pályára. Örülök, hogy mindenki a maximumot nyújtotta. Erről beszéltünk a meccs előtt, hogy a labdarúgás iránti alázat, a hozzáállás nagyon fontos, és ezt a jelek szerint megértették. Ha egy NB I-es csapat ellen kiállsz, és így tudsz játszani, akkor büszkének kell lenni. A siker nagyon jót tesz az önbizalomnak is, főleg nálunk, mert az „építkezés” fázisában vagyunk, sokat kell még dolgoznunk, hogy elérjük a célunkat, ezért minden győzelemnek nagy jelentősége van, ebből lehet erőt meríteni.

Forrás: dvsc.hu

line_purple

Jegyzőkönyv

Tabella

line_purple

Beharangozó: DVSC-TEVA – Békéscsaba 1912 Előre

Hét közben folytatódnak a Ligakupa küzdelmei, a B csoport 2. fordulójában a Loki a Békéscsabát látja vendégül.

A tavalyi bajnok csapathoz látogatni nagy kihívás.

Számunkra nem teher a liga kupa mérkőzéseinek lejátszása – ezeket egy olyan alkalmaknak tekintjük, ahol a játékosokat más poszton is ki lehet próbálni éles helyzetekben. Szeretnénk ismét lehetőséget adni fiatal játékosainknak, ugyanakkor a következő mérkőzésen új taktikai elemeket is ki akarunk próbálni.

Soós sérült, a többiek viszont a rendelkezésemre állnak.

Zoran Spisljak

line_purple

– Számomra mindig nagyon jó érzés visszamenni a városba, sok szép élmény és eredmény köt a Hajdúságba – mondta a Naplónak az NB II-es gárda szakvezetője. – Nagyon sok emlék visszaköszön ha ott járok, azonban félre kell tenni az érzelmeket, mert megoldandó feladatunk lesz kedden az Oláh Gábor utcán. Ilyen a profi világ, számomra most a Békéscsaba sikere a legfontosabb. Tisztában vagyunk vele, hogy egy elsőosztályú csapat ellen nem mi vagyunk az esélyesek, bármilyen összeállításban kezd is a DVSC, nehéz mérkőzés vár ránk. Nálunk is bizonyíthatnak majd azok a játékosok, akik kevesebb lehetőséghez jutottak az utóbbi időben, izgalmas találkozót várok és igyekszünk pontot vagy pontokat elvinni Debrecenből.

Zoran Spisljak

line_purple

Az első fordulóban a DVSC hazai pályán a szintén NB II-es Szegeddel találkozott, a végeredmény pedig 1-1 lett, hazai részről Ludánszki Bence volt eredményes. Azon a találkozón főként fiatalok, vagy olyan játékosok kaptak szerepet, akik az első csapatban kevesebbszer lépnek pályára. Hasonló stratégiát követett a Békéscsaba a Kecskemét elleni Ligakupa találkozóján, hiszen a lila-fehérek is számtalan fiatal játékosnak szavaztak bizalmat a hazai pályán 3-2-re elveszített összecsapáson. Azon a mérkőzésen a viharsarkiak góljait Vólent Roland és Birtalan Botond szerezték. A két csapat szurkolótábora között egyébként komoly rivalizálás áll fent, azonban a Békéscsabával egészen a 2005-ös első osztályból való kiesése óta nem találkoztunk. Az utolsó két egymás elleni mérkőzésen a Loki az NB I 2004-2005-ös szezonjában Békéscsabán 2-0-ás, Debrecenben 5-1-es sikert aratott, ez utóbbi eredménnyel akkor karnyújtásnyira került a Loki története első bajnoki címétől, amit egy héttel később be is biztosított.

Kondás Elemér a Szeged elleni mérkőzés után elmondta, hogy idén többnyire a fiataloknak szeretne bizalmat szavazni a Ligakupában, hiszen eddig is jobbára erre használta a csapat ezt a sorozatot. Így a keddi mérkőzésen is hasonló kezdőcsapat futhat a pályára, mint két hete. A felnőtt keretből Verpecz István, Lázár Pál, Ludánszki Bence és Dalibor Volas kezdhetnek, a többiek mind a DEAC keretét alkotják. Így ismét bizalmat kaphat Bereczki Dániel, Balogh Norbert, Sós Bence, vagy épp Varga Kevin, Berdó Péter, Barna Szabolcs és Kovács Gergő.

Az ellenfél is hasonló szisztémában gondolkodik, Zoran Spisljak is vélhetően olyan játékosokat vet majd be, akik az NB II-es bajnokikon kevesebb lehetőséget kapnak, illetve több fiatalnak is bizonyítási lehetőséget biztosít. Egyébként a Békéscsabában több egykori vagy jelenlegi labdarúgónk is szerepel. Az edző, Zoran Spisljak évekig volt Herczeg András segítője, részese volt a 2009-es Bajnokok Ligája csoportkörbe jutásnak is. Rajta kívül Póser Dániel, Balog Zsolt, Szilágyi Péter, Birtalan Botond és Bényei Balázs alkották egykoron a Loki keretét. Megemlítendő még Kertész Tamás, aki jelenleg is a DVSC játékosának tekinthető, kölcsönben szerepel Békéscsabán, és tavaly az NB III-as bajnokság gólkirálya volt

Forrás: dvsc.hu

Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr

gyirmot_fc_gyor_150

Merkantil Bank NB II Liga 2014/2015. 5. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr

0-2 (0-1)

Időpont: 2014. szeptember 13. (szombat) 16:30 óra

Helyszín: Békéscsaba, Kórház utcai Stadion

Játékvezető: Szilasi Szabolcs

Asszisztensek: Márton Zsolt, Mohos Milán

Tartalék játékvezető: Kovács J. Zoltán

Belépőjegy árak: felnőtt 700 HUF, diák/nyugdíjas 500 HUF

Békéscsaba: Póser Dániel, Bényei Balázs, Balog Zsolt, Balogh Miklós, Juhász György, Bagi István, Tölgyesi Viktor, Birtalan Botond, Berki Péter, Viczián Ádám, Szilágyi Péter. Cserék: Czuczi Márton, Prasler Thomas Michel, Lőrinczy Attila, Borbély Bálint, Vólent Roland, Kertész Tamás, Király Patrik.
Vezető edző: Zoran Spisljak.

Gyirmót: Somogyi Csaba, Madarász Márk, Présinger Ádám, Oross Márton, Kákonyi Dániel, Papp Kristóf, Cseri Tamás, Hajba Tamás, Magasföldi József, Balog Zoltán, Lázár Patrik. Cserék: Deli Zoltán, Nagy Sándor, Beliczky Gergő, Tóth Norbert, Illés Gyula, Graszl Károly, Paku Roland.
Vezető edző: Sisa Tibor.

line_purple

Zoran Spisljak értékelése

Először is szeretnék a stáb nevében jobbulást kívánni annak a hölgynek, akit a labda véletlenül eltalált és ennek következtében kórházba került. Tudjuk, hogy azóta már otthon van és reméljük hogy ez az eset nem riasztja el attól, hogy legközelebb is kilátogasson a mérkőzéseinkre ahol szeretettel várjuk!

Számunkra nem volt meglepő a Gyirmót játéka – azt játszották, amit vártunk tőlük.

Mezőnyben sokkal többet birtokoltuk a labdát, ami a taktikánk része is volt, de a közel 400 passzból csak kevés igazán veszélyes gólszerzési lehetőséget sikerült kialakítanunk. A jövőben arra kell törekednünk, hogy ebből a magas labdabirtoklási arányból sokkal több veszélyes szituációt tudjunk kialakítani, amit később gólra is válthatunk.

El kell ismernünk, hogy ismét nagyon könnyen hátrányba kerültünk, de a játék képéhez tartozik az is hogy a játékvezetés színvonala még a mi játékunkat is alul múlta. Gondolok itt arra, hogy a játékvezetőnek a 30. percben meg kellett volna ítélni számunkra egy jogos 11-est, amit egy kiállításnak kellett volna követnie.

Ezután 60 percet emberelőnyben játszhattunk volna… biztos vagyok benne, hogy akkor nem ez az eredmény születik.

Nagyon örülök annak, hogy a szurkolóink az eredménytől függetlenül kiállnak a csapat mellett. A rengeteg biztatásból, amit a stáb és a csapat kap kitűnik, hogy van egy mag, aki szereti az egyesületet és mindig kiáll a csapata mögött az eredménytől függetlenül. Nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy milyen sokat jelent a játékosoknak, ha érzik a bizalmat és kapják a támogatást. Reméljük, hogy a hasonlóan lelkes szurkolóink létszáma tovább gyarapodik!

line_purple

A többnapos esőzés ellenére meglepően jó talajú pálya várta a csapatokat a Kórház utcában. A mérkőzés előtt néma gyász keretében emlékeztek meg a közelmúltban elhunyt négy sportemberről: Sándor „Csikar” Károlyról, a hetvenötszörös válogatott labdarúgó az MTK-ban érte el legnagyobb sikereit, Batke Lászlóról, aki középcsatára volt az 1968-ban az NB II-be jutott Előrének, Medovarszki Jánosról, aki magasugró bajnokként képviselte megyénket, ráadásul ő volt többek között Baji Balázs gátfutó nevelőedzője, valamint Sebők Vilmosról, az Előre egyik főszurkolójáról, a csapat buszsofőréről, aki poénjaival futballisták nemzedékeit nevettette meg.

A hazaiak ennek a visszafogott hangulatnak megfelelően kezdték a mérkőzést. A nyolcadik percben a vendégek veszélyes szabadrúgását tolta szögletre Póser kapus, majd ezt követően egy bal oldali beadást a tizennegyedik percben az öt és felesen egyedül ólálkodó Oross váltott gólra (0-1).

A hátrány tudatában próbálkozott az Előre, de igazán nagy helyzetre a huszonhetedik percig várni kellett. Ekkor egy bal oldali támadás végén a kapu előtti kavarodásból Birtalan lövését blokkolta a gyirmóti védő, ám a kezezésgyanús szituáció végén Szilasi játékvezető tovább intette a jázékot mindaddig, míg a – büntető elmaradásáért – reklamáló Szilágyinak ki nem osztott egy sárga lapot. A legnagyobb egyenlítési lehetőség Balogh nevéhez fűződik, aki öt méterről, a már minden-mindegy alapon kivetődő Somogyi kapusba fejelt.

Kanyári Zoltán, az Előre korábbi középcsatára: – Hazai pályán erőltetni kellene a támadásokat, valamint jobban kihasználni a szélsők játékát.

Fordulást követően lüktető játék folyt a pályán, jobbára kemény küzdelem folyt a két tizenhatos között. A két kapu nemigen forgott veszélyben, egészen a hetvenharmadik percig, amikor egy gyirmóti kontra végén a megint üresen álló vendégjátékos, jelen esetben Hajba tizenöt méterről a kapu jobb oldalába lőtt (0-2).

Ezt követően is ment előre a hazai egylet – próbálkozott, de számottevő eredménnyel nem járt, így elkönyvelték idénybeli első itthoni vereségüket.

A mérkőzés végén a Gyirmót csapatkapitánya, az Előre korábbi focistája, Balog Zoltán így nyilatkozott: – Azt már csabai éveimből, is tudtam, hogy a Kórház utcában nem egyszerű vendégként győztesen elhagyni a pályát. Most sem volt ez másképpen, nagyon meg kellett küzdeni a három pontért.

Sisa Tibor, a Gyirmót vezetőedzője: – A Viharsarokban mindig nehéz pontot vagy pontokat szerezni, ez most is beigazolódott. Szerintem nem sok csapat fog innen győztesen távozni. Egyébként a helyzeteink alapján megérdemelt a győzelmünk, további sok sikert kívánok a Békéscsabának.

line_purple

line_purple

Jegyzőkönyv

További eredmények

line_purple