Juhász György is győzelmet vár szombaton

Interjú Juhász Györggyel

21_juhasz_gyorgy

Idén nyáron alaposan kicserélődött az Előre játékosállománya. Juhász György huszonhét esztendejével majdnem a legidősebb játékos címet “bitorolja” a csapaton belül (őt egyedül Balog Zsolt előzi meg a maga harmincöt évével). Egyvalamiben azonban csúcstartó a saját nevelésű ballábas védő: jelenleg a futballisták között ő az, aki a legtöbb időt töltötte eddig lila-fehér szerelésben. Juhásszal a Sopron elleni bajnoki előtt beszélgettünk:

– Hol kezdtél el focizni?
– Csabán születtem és a jaminai Madách utcai Általános Iskolába jártam, amely akkoriban az Előre sporttagozatos iskolájaként működött. Ha jól emlékszem ötödikes koromban lettem igazolt focista, Marosvölgyi Karcsi bácsi volt az első edzőm. Ezt követően végigjártam azt a bizonyos szamárlétrát, egészen az ifjúsági csapatig, de akkor kölcsönadtak egy évre az FTC-hez. Ebben az időszakban kicsit kaotikus volt a helyzet Békéscsabán, az Üllői úti kiruccanást követően Makón találtam magam, ahol tizenhat évesen mutatkoztam be a felnőttek között az NB II-ben. Aztán 2005 nyarán szerződtem vissza az Előréhez, ahol – egy két éves kaposvölgyi és fél éves bőcsi kitérőt leszámítva – azóta is szerepelek.

– Mindig a pálya bal oldalán tűnsz fel a meccseken, de hol védőként, hol bal-futóként, hol pedig belső védőként. Melyik a kedvenc posztod?
– Ott próbálok jól teljesíteni, ahol az edzőm számít rám, de legjobban a bal hátvéd helyén érzem otthonosan magam, szerintem az az igazi helyem.

– Két mérkőzésből egy győzelem, egy vereség a mérleg. Milyen a mostani Előre?
– Nagyon jól kezdtük a szezont, hazai pályán végig uralva a meccset legyőztük a Zalaegerszeget, majd jött a Csákvár elleni bajnoki. Itt nagyon korán hátrányba kerültünk, szinte a semmiből vezetést szereztek a hazaiak. Borult az előzetesen megbeszélt taktika és ezután hiába dolgoztunk ki számtalan ziccert – sajnos egytől egyig ki is hagytuk azokat – kontrákból további gólokat kaptunk. Régóta itt játszom Csabán, de ilyen szervezett csapatban még nem szerepeltem. Tudom, hogy nem megy egyik pillanatról a csapatépítés, még csak most kezdtük el a közös munkát, de az már látszik, hogy amennyiben még jobban összeszokunk és rutint szerzünk, akkor szép jövő vár ránk.

– Hétvégén itthon a Sopron az ellenfél.
– Mindenféleképpen győzelmet várok. Közönségszórakoztató mérkőzésen szeretnénk kiszolgálni lelkes szurkolóinkat.

Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2014/2015. 2. forduló

Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre

4-0 (2-0)

Időpont: 2014. augusztus 22. (péntek) 19:30 óra

Helyszín: Csákvár, Csákvári TK Sporttelep

Játékvezető: Oláh Gábor

Asszisztensek: Horváth Zoltán, Kis Zoltán

Tartalék játékvezető: Barna Gábor

Csákvár: Szabó Balázs, Ambrus Sándor, Köntös Dániel, Dulló Martin, Hajdú Sándor, Molnár Tibor, Domján Attila, Bakos Szabolcs, Gajdos Zsolt, Mihály Dávid, Varga Zoltán. Cserék: Wild Tamás, Sötét Dávid, Imrik László, Molnár Csaba, Domokos Bálint, Gelei Vince.
Vezető edző: Bognár György.

Békéscsaba 1912 Előre: Czuczi Márton, Bényei Balázs, Balog Zsolt, Juhász György, Király Patrik, Bagi István, Borbély Bálint, Balázs Richárd, Kertész Tamás, Vólent Roland, Szilágyi Péter. Csere: Póser Dániel, Vozár Dávid, Prasler Thomas Michel, Lőrinczy Attila, Pataki Zsolt, Birtalan Botond, Berki Péter.
Vezető edző: Zoran Spisljak.

line_purple

Zoran Spisljak értékelése

Egy siker után egy kudarc.

Elsősorban szeretném megköszönni a szurkolóinknak a támogatást akik olyan messzire elkísérték a csapatot és ugyanakkor elnézést is kérek tőlük hogy csalódást okoztunk a játékunkkal.

Hosszú távra tervezünk és tudjuk, hogy nagyon sok munka áll még előttünk, biztosak vagyunk abban, hogy a jövőben jobbak leszünk, de egy csapat felépítéséhez idő kell. El kell ismernünk, hogy mi is hibáztunk, de senkinek nem sikerült még a labdarúgásban egyik napról a másikra ütőképes csapatot építeni. Ez sokkal összetettebb és időigényesebb feladat, amelynek mi jelen pillanatban az elején tartunk.

Tudomásul kell venni, hogy lesznek hullámvölgyek, de ezekre mi fel vagyunk készülve és azért dolgozunk tovább, hogy a jövőben az ilyen és az ehhez hasonló hibákat elkerüljük.

Tanulnunk kell a hibáinkból és ami a legfontosabb, hogy az érzelmi alapon nyugvó futballból ki kell lépnünk a céltudatos, megfontolt labdarúgás irányába.

A tegnapi mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy elterveztük, már az első 10 perc után hátrányba kerültünk hiába dolgoztunk ki helyzeteket, azokat nem sikerült gólra váltani. Túl sok figyelmet szenteltünk a támadásra és kevésbé koncentráltunk a stabil védekezésre, amit az ellenfél hamar kihasznált.

A második félidő elején teljes mértékben uraltuk a játékot és ha egy kicsit pontosabbak vagyunk gólt is szerezhettünk volna, ami ismét nyílttá tette volna a mérkőzést. De sajnos újra elkövettük ugyan azt a hibát, mint az első félidőben és ezt az ellenfélnek ismét sikerült kihasználnia.

Tudjuk, hogy elveszítettünk egy mérkőzést, biztos vagyok benne hogy a csapat önbizalmának ez nem tett jót, de a csapatépítés ezen szakaszában mindenre oda kell figyelni és a kudarcok nem szabad megállítsanak minket hanem a hibákból tanulva kell tovább erősítenünk a csapatunkat.

line_purple

line_purple

1. felidő

A Merkantil Bank NB II. Liga második fordulójában a péntek esti összecsapáson  a csabai lila-fehérek, az újonc Aqvital FC Csákvár otthonában léptek pályára. A Fejér megyei település csapata az első körben 1-0-ás vereséget szenvedett a Kaposvár vendégeként.

Hazai támadásokkal indult a találkozó és a hatodik percben Domján tizenhat méteres lövésből meg is szerezte a vezetést (1-0). Néhány perc múlva majdnem kettőre nőtt az előny, de egy szabadrúgás a felső lécen csattant. Ezután kiegyenlítettebbé vált a meccs, már a csabai futballisták is elmerészkedtek a csákvári kapu közelébe, ami helyzetek kialakításában nyilvánult meg. A huszonnyolcadik percben egy védelmi megingást követően – a tavasszal még Békéscsabán futballozó – Gajdos talált a jobb alsó sarokba (2-0). Az első játékrészben többet támadott Bognár György legénysége, így megérdemelten vonultak vezetéssel pihenőre.

2. félidő

Fordulás után mintha feléledtek volna a csabai támadók, ugyanis az első tíz percben több ziccert kialakítottak, mint az első játékrészben összesen. Ennek ellenére a 65. percben ismét a vendéglátók találtak a kapuba, megint Gajdos volt eredményes, igaz most fejjel (3-0). A tekintélyes hátrány tudatában a lilák legalább a szépítéssel próbálkoztak, de ezen a napon még ez sem jött össze, sőt az utolsó percben megkapták a kegyelemdöfést Molnár Tibortól a negyedik gól formájában (4-0).

Bognár György:
– Az első félidőben jól játszottunk, eldöntöttük a mérkőzést, a másodikban pedig már leginkább az eredmény tartására törekedtünk.

Zoran Spisljak:
Két meccs, két különböző érzés. Ami a múlt héten jól működött, az ma csődöt mondott. Már az elején hátrányba kerültünk, ami megfogta a csapatot. Az egész meccsen görcsösen játszottunk, igaz sikerült több helyzetet kidolgoznunk, de azokat nem tudtuk gólra váltani. Sokat kell még dolgoznunk.

line_purple

Jegyzőkönyv További eredmények

line_purple

Beharangozó: Aqvital FC Csákvár-Békéscsaba 1912 Előre

Zoran Spisljak:

Első idegenbeli mérkőzésünk a most feljutott Csákvár ellen lesz. Sajnos nem tudunk sokat az ellenfelünkről, de abból kiindulva, hogy tavaly megnyerték az NB III-as bajnokságukat, arra enged következtetni, hogy egy szervezett, önbizalommal teli csapat vár ránk holnap este.

csakvar_vendeg_szektor

Bízunk saját magunkban és abban, hogy meg tudjuk ismételni a múlt szombati stabil és szervezett játékunkat. Mindenféleképpen okosan és türelmesen kell játszanunk ahhoz, hogy eredményesek legyünk.

A sérültek közül Koszóra és Sóosra nem számíthatunk, a többiek harcra készen várják a holnapi mérkőzést.

Kapcsolódó cikk:
http://aqvitalfc.hu/blog/2014/08/21/bemutatjuk-ellenfelunket-bekescsaba-1912-elore/

Balogh Miklós ismét az Előrét erősíti

A mai napon (2014. augusztus 21.) újabb játékossal bővült a Békéscsaba 1912 Előre kerete Balogh Miklós személyében, aki egyelőre egy évre írt alá a klubhoz.

A békéscsabai születésű (1988. 05. 28.)  védő-középpályás korábban már játszott a lila-fehéreknél és az Orosháza, Vasas, valamint a Szigetszentmiklós csapatainál is szerzett tapasztalatokat. Sok sikert kívánunk!

Békéscsaba 1912 Előre – ZTE FC

Merkantil Bank NB II Liga 2014/2015. 1. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – ZTE FC

2-0 (1-0)

Időpont: 2014. augusztus 16. (szombat) 17:30 óra

Helyszín: Békéscsaba, Kórház utcai Stadion

Játékvezető: Berger József

Asszisztensek: Varga Gábor ifj., Szvetnyik Bence

Tartalék játékvezető: Karakó Ferenc

Belépőjegy árak: felnőtt 700 HUF, diák/nyugdíjas 500 HUF

Zoran Spisljak: – Elsősorban köszönjük szurkolóinknak, hogy 93 percen keresztül biztatták a csapatot és mellettünk álltak. Nemkülönben köszönöm a csapatomnak ezt a hatalmas sikert – hiszen jól tudjuk, hogy utoljára a 2003/2004-es szezonban sikerült hazai pályán nyernie a Békéscsabának a Zalaegerszeg ellen. Az első félidőben határozottan tudtuk irányítani a játékot, melynek meg is lett az eredménye. A második félidőben kissé átengedtük a területet a vendégeknek és ezt kihasználva sikerült az előnyt növelni. Összességében elégedett vagyok a játékosaimmal, az egész hetes kemény és következes felkészülés meghozta a várt eredményt.

Lőrincz Emil: – Tanulságos mérkőzés volt. Stabil csapatjátékkal készültünk a Békéscsaba ellen. Az első félidőben többször hibáztunk, amit kihasználtak a hazaiak. A szünet után átvettük az irányítást, de nem tudtunk gólt szerezni.

Békéscsaba: Póser Dániel, Bényei Balázs, Balog Zsolt, Juhász György, Király Patrik, Bagi István, Borbély Bálint, Balázs Richárd, Kertész Tamás, Vólent Roland, Szilágyi Péter. Cserék: 65. percben Berki Péter – Szilágyi Péter helyett, 68. percben Prasler Thomas Michel – Balázs Richárd helyett, 89. perc Berki Péter – Szilágyi Péter helyett. Gólszerző: Szilágyi Péter a 10. és a 49. percben.
Vezető edző: Zoran Spisljak.

ZTE: Czirjék Zoltán, Kovács Gergő, Fodor Marcell, Króner Martin, Farkas Norbert, Horváth Attila, Simonfalvi Gábor, Délczeg Gergely, Szőllősi Ferenc, Babati Benjamin, Vittman Ádám. Cserék: 46. perc Melczer Vilmos – Simonfalvi Gábor helyett, 59. perc Bailo Dávid – Vittman Ádám helyett, 79. perc Grbic Denis – Szőllősi Ferenc helyett.
Vezető edző: Lőrincz Emil.

Sárga lap: Bagi az 55., Juhász Gy. a 73., Melczer a 89. percben.

Szögletarány: 4:5 (1:3).

10. perc: a jobbösszekötő helyén a vendégek térfelén Kertész és Farkas N. küzdött a labdáért, amely Szilágyi P. elé pattant, aki kapura húzott, majd 14 méterről a kimozduló kapus mellett a jobb sarokba lőtte a labdát, 1-0.

49. perc: Balázs R. adott középre, Vólent 10 méterről kapura lőtt, Czirjék beleütött a labdába, ami a kapu bal alsó sarka felé vánszorgott, Szilágyi P. berobbant és fél méterről a kapuba lőtt, 2-0.

64. perc: Kertész a 16-oson belül egy vissza csellel becsapta védőjét, aki elhúzta a csatár lábát, 11-es. A büntetőt Vólent végezte el, ám a bal sarokra tartó labdáját Czirjék vetődve kiütötte.

Az első percek tapogatózó játéka után jókor jött az NB I-es rutinnal rendelkező, Szilágyi Péter gólja. Ez megnyugtatta a lila-fehéreket, akik ügyes akciókat vezettek. A középpályán Borbély és Bagi ügyesen szűrte meg a ZTE akcióit, elöl pedig Kertész és Szilágyi P. gyakran okozott veszélyt a vendégek kapujánál.

Fordulás után ismét jó ütemben esett a csabaiak második gólja, ami megfogta a ZTE csapatát. A szünetben az NB I-es múlttal rendelkező támadót, Melczert küldte a pályára Lőrincz Emil, majd egy újabb támadó középpályást, Bialot is beküldte a vendégek mestere. A kihagyott hazai 11-est követően átvette az irányítást a ZTE, de a csabaiak jól védekeztek, így nem tudott gólt elérni a vendégcsapat.

A látottak alapján, a szervezetten védekező és ügyes akciókat vezető Előre sikere teljesen megérdemelt a mezőnyben jól adogató vendégek ellen.

line_purple

line_purple

[nggallery id=3]

line_purple

Jegyzőkönyv

További eredmények

line_purple