Békéscsaba 1912 Előre – Kecskeméti TE

kecskemeti_te

Liga Kupa B-csoport 2014/2015. 1. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Kecskeméti TE

2-3 (1-3)

Időpont: 2014. szeptember 2. (kedd) 16:30 óra

Helyszín: Békéscsaba, Kórház utcai Stadion

Játékvezető: Nazsa Tamás

Asszisztensek: Horváth Róbert, Tőkés Róbert

Tartalék játékvezető: Szilágyi Sándor

Belépőjegy árak: felnőtt 700 HUF, diák/nyugdíjas 500 HUF

Tavaly is a Kecskemét volt a békéscsabai labdarúgócsapat egyik ellenfele a Ligakupa csoportmérkőzésen. Akkor a Viharsarokban 3-3-as döntetlen játszott a két csapat egymás ellen, most sem sok hiányzott a hasonló eredményhez a Kórház utcában.

Békéscsaba: Czuczi (Koszecz, 46.) – Vozár, Szántó, Pataki, Zámbori – Birtalan, Borbély – Balogh Milán (Tóth G., 89.), Balázs R. (Prasler, 62.), Vólent (Viczián, 58.) – Kertész T. (Lakatos E., 62.).
Vezetőedző: Zoran Spisljak.

Kecskemét: Németh V. – Sutus-Juhász, Szabó T., Farkas A., Polyák (Komáromi, 69.) – Eniful, Pilipovics (Csima, 71.) Szivacski (Szalai, 46.), Csillag – Gréczi (Filyó, 66.), Novák.
Vezetőedző: Bekő Balázs.

Sárgalap: Bolent a 27., Viczián a 74., Csillag a 90. percben.

9. perc: Gréczi a 16-os előtt megindult jobbról keresztbe a vonal előtt, három védőn áthámozta magát, majd 17 méterről a jobb felsőbe csavarta a labdát, 0-1.

19. perc: Egy jobbról belőtt labda túljutott a védőkön, az ötös bal sarkán álló Vólent elé pattant, aki senkitől sem zavartatva a visszamozduló kapus mellett a jobb alsó sarokba lőtt laposam 1-1.

22. perc: Novák előtt landolt a labda a békéscsabai 16-oson belül, Czuczi kapus kimozdult elé, ám Novák ezt észlelve 14 méterről, a bal összekötő helyéről okosan a kapus fölött átemelte a labdát, ami akadálytalanul a kapu bal oldalába hullott, 1-2.

34. perc: Polyák 20 méterről váratlanul megcélozta a kaput, a labda megpattant egy védőn, éppen Szabó Tamás elé hullott, aki az ötös bal sarkáról a hosszú sarokba bombázott, 1-3.

53. perc: Birtalan 25 méterre a kecskeméti kaputól fölnézett, mindenki beadást várt, ám e helyett megcélozta a kaput, a labda pedig a bal fölső sarokba vágódott, 2-3.

Híre hamva sem volt az elmúlt hét végi kezdőcsapatnak a kedd délután Ligakupa találkozón, mindkét szakvezető jobbára azokat küldte pályára, akik ebben a bajnokságban még nem nagyon jutottak szóhoz. Mindkét oldalon ráadásul sok fiatal kapott helyet, olyanok is, akik még a 18. évüket sem töltötték be. Ennek ellenére jó kis meccs kerekedett az NB II-es és az első osztályú Kecskemét összecsapásából. Különösen az első játékrész volt aktív, ekkor sokszor kerültek veszélybe a kapuk, s négyszer kiérdemelték a szép megmozdulások, illetve gólok a gyér számú szurkolósereg tapsát. A fordulás után mindkét szakvezető sokat cserélt, ez nem tett jót a játéknak, de még így sem unatkoztak a nézők, akadtak helyzetek, ám ekkor már csak Birtalan Botond volt eredményes. Összességében a jobb játékerőt képviselő Kecskemét megérdemelten nyert, ám a csabai fiataloknak sincs mit szégyenkezniük, hiszen a két gól mellett további helyzeteket is kidolgoztak és nem sok hiányzott ahhoz, hogy akár döntetlenig vigyék a találkozót.

Zoran Spisljak: – Új frontot nyitottunk: NB I-es csapat ellen játszottunk. Sokáig irányítottuk a játékot, helyzeteket is kialakítottunk, de a fociban gólokat elérni a sikerhez. Ugyanakkor az ellenfél kihasználta soványka helyzetlehetőségét. Mindenképpen elégedett vagyok a fiatalok teljesítményével.

line_purple

Sűrű napok elé néznek az Előre futballistái, ugyanis a szombati Sopron elleni győzelmet követően kedden lépnek pályára Liga Kupa meccsen, majd pénteken a Mezőkövesd otthonában lesz jelenésük, immár ismét bajnoki találkozón. Következő kedden a Siófok jön a Magyar Kupában, aztán szombaton a Gyirmótot fogadják és a sorozat lezárásaként három napra rá a Liga Kupa második körében Debrecen a célállomás. Tehát tizennyolc nap alatt hat tétmérkőzés lesz, amelyből egyelőre csak az elsőn vannak túl a játékosok.

A sorban a második, keddi találkozón az NB I-es Kecskemét gárdája látogat Békéscsabára (ebben a sorozatban egyébként csoportellenfél a Debrecen és a Szeged együttese is).

Zoran Spisljak, a lilák vezetőedzője nyilatkozott a Kecskemét elleni összecsapás előtt: – A bajnokság és a Magyar Kupa mellett egy új sorozat veszi kezdetét. A Kecskemét ellen főleg azoknak a labdarúgóknak szeretnénk lehetőséget adni a bizonyításra, akik eddig kevesebb szerepet kaptak. De rajtuk kívül a tehetséges fiataljainkra is kíváncsiak vagyunk, vajon tétmeccsen mire lesznek képesek. Nagyon hosszú a bajnokság, éppen ezért fontos, hogy mindenki kapjon meccsterhelést, és bármikor bevethető legyen éles helyzetben.

line_purple

plakat_elore_kte_20140902_web

 line_purple

Jegyzőkönyv

Tabella

line_purple

Egy lépéssel előrébb

Egy nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, ahol taktikus ellenféllel szemben kellett bebizonyítanunk szurkolóinknak, hogy a múlt heti kudarcból ki tudunk lábalni.

Csapatom sokkal fegyelmezettebben játszott, megértették a stabil védekezés lényegét – mert a modern labdarúgásban, a kapott gól nélkül lehozott kilencven perc is értékes és pontokat hozhat. Ugyanakkor védekezésből labdaszerzés után, gyorsan próbáltunk a támadó harmadba kerülni és ott minél veszélyesebb szituációkat kialakítani. Ez sokszor sikerült is és az ellenfél csak szabálytalan eszközökkel tudott minket megállítani. Ezekből a pontrúgásokból többet ki kell hozni, mert egy pontos beadás vagy egy jól eltalált lövés eldöntheti a három pont sorsát.

Szeretném megdicsérni a csapatot, mert mindenki nagyon sokat dolgozott, hogy a hétvégén a kitűzött célunkat elérjük.

A csapat nagyon hálás a szurkolóknak, akik folyamatosan bíznak bennünk és buzdításukkal, tizenkettedik játékosként ott vannak velünk a pályán. Reméljük, hogy hétről-hétre növekedni fog a szurkolók létszáma, mert az ő jelenlétük plusz erőt ad nekünk!

Zoran Spisljak

Békéscsaba 1912 Előre – Soproni VSE-GYSEV

soproni_vse_gysev_logo_150

Merkantil Bank NB II Liga 2014/2015. 3. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Soproni VSE-GYSEV

1-0 (0-0)

Időpont: 2014. augusztus 30. (szombat) 17:30 óra

Helyszín: Békéscsaba, Kórház utcai Stadion

Játékvezető: Nagy Róbert

Asszisztensek: Demeter János, Galán Roland

Tartalék játékvezető: Karakó Ferenc

Belépőjegy árak: felnőtt 700 HUF, diák/nyugdíjas 500 HUF

Békéscsaba: Póser Dániel, Bényei Balázs, Balog Zsolt, Balogh Miklós, Juhász György, Bagi István, Király Patrik, Prasler Thomas Michel, Berki Péter, Lőrinczy Attila, Szilágyi Péter. Cserék: Czuczi Márton, Balázs Richárd, Pataki Zsolt, Borbély Bálint, Vólent Roland, Kertész Tamás, Birtalan Botond.
Vezető edző: Zoran Spisljak

Sopron: Halasi Péter, Fazekas Géza, Baranyai Norbert, Jovetic Aleksandar, Pados Patrik, Horváth András, Pintér András, Erdélyi László, Eszlátyi István, Horváth Péter, Kovács Ádám. Cserék: Dénes Zsolt, Fazekas Norbert, Nagy Zoltán Dániel, Deme Imre, Szabó László, Kollár Máté, Pető Benjámin.
Vezető edző: Supka Attila

Gólszerző: Kertész Tamás a 75. percben.

Sárga lap: Pintér a 26., Fazakas a 30., Horváth A. a 63., Berki a 77., Eszlátyi a 77., Juhász Gy. a 86., Szabó L. a 92. percben.

line_purple

Sopron „kipipálva”

Az NB II-es labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában az Előre a Sopron gárdáját fogadta. Az elmúlt két fordulóban mindkét csapat összeszedett egy-egy vereséget, ennek megfelelően a tapogatózás jellemezte az első játékrészt. A csapatok gondosan ügyeltek arra, hogy ellenfelük ne alakítson ki helyzetet. Mondhatni számottevő esemény nélkül, az unalom jegyében telt el az első játékrész.

Dobó János, Az Előre volt védője a félidőben: – Reális az eredmény, helyzetek nélkül sajnos nem tudtuk feledtetni az elmúlt hétvégi súlyos zakót. Bízom a jobb folytatásban.

Az előbbi óhajnak megfelelően fordulás után a csabaiak kerültek óriási ziccerbe, de egy bal oldali beadást követően Berki ötméteres fejesét a soproniak hálóőre nagy bravúrral tolta szögletre (ez volt egyébként a mérkőzés első valamirevaló helyzete).

Ezután is folytatódott a mezőnyjáték, a két csapat gyűrte egymást rendesen, majd a hetvenötödik percben a néhány perccel korábban beállt Kertész eldöntötte a három pont sorsát. Történt, hogy egy jobb oldali csabai támadást követően a laposan középre passzolt labdát a négy perccel korábban csereként beállt hazai támadó tizenkét méterről a kapu jobb oldalába rúgta (1-0). A hátralévő időben az Előre kapusának, Pósernek egy ízben kellett ziccerben hárítania, ám a Békéscsabának ezután még legalább két alkalommal lett volna lehetősége növelnie előnyét. Ezek kimaradtak, ám így is három pontot szerzett az Előre.

Zoran Spisljak: – Nagyon jól felkészült csapat ellen léptünk pályára, a Sopron tudta mit akar játszani ellenünk. A második félidőben a cserék után megérdemelten jutottunk vezetéshez és így itthon tartottuk a megérdemelt három pontot.

Supka Attila: – Az első perctől az utolsóig partnerei voltunk a vendéglátóknak, sőt időnként túl is játszottuk őket. Az Előre kihasználta az egyetlen hibánkat és ez a három pont elvesztésébe került.

line_purple

line_purple

Jegyzőkönyv

További eredmények

line_purple

Az Előre mindenben megegyezett Tölgyesivel

tolgyesi_viktor

A Békéscsaba 1912 Előre Zrt. vezetősége tájékoztatja az érdeklődőket és szurkolóit, hogy – a KTE volt középpályásával – Tölgyesi Viktorral, aki az előző szezont Békéscsabán töltötte kölcsönben – mindenféle téren sikerült kölcsönös megegyezésre jutnia.

A végleges átigazolás most már kizárólag a Kecskeméti TE vezetőségén múlik.

A klub bízik a sikeres, korrekt és gyors ügymenetben, hogy Tölgyesi mielőbb munkába állhasson – aki 2009 májusában mutatkozott be az NB I-ben, ahol összesen 18 mérkőzésen lépett pályára. Kölcsönben szerepelt Gyirmóton és Békéscsabán is.

Javítási lehetőség a Sopron ellen

Lila-fehér rangadót rendeznek Békéscsabán szombaton 17.30 órai kezdettel. A  Merkantil Bank NB II. Liga harmadik fordulójában a Kórház utcai violák fogadják a hűség városának együttesét. A soproniak nem kezdték valami fényesen a bajnokságot, először Ajkán kaptak ki 3-1-re, majd pedig a Kaposvárral játszottak 2-2-es döntetlent. A két gárda szakmai vezetője, Zoran Spisljak és Supka Attila nyilatkozik az esélyekről.

Zoran Spisljak, az Előre vezető edzője:

– A labdarúgás egyik szépsége hogy az elkövetett hibákat pár nap múlva, a következő bajnoki mérkőzésen ki lehet javítani. Ezt a lehetőséget szeretnénk kihasználni és a szurkolóinkat, akik kitartanak mellettünk kiengesztelni. Fiatal csapat vagyunk és sokat kell még tanulnunk. Nagyon sokat dolgoztunk ezen a héten azoknak a hibáknak a kijavításán, amit az eddigi bajnoki mérkőzéseinken elkövettünk. Szándékosan beszélek itt mind a két összecsapásról, mert bár a Zalaegerszeg elleni mérkőzést megnyertük, de ott is követtünk el hibákat. Játékosaink tisztában vannak azzal, hogy a profi futballban nem lehet a múltban élni és az esetleges hibákból tanulni kell, mert egy új mérkőzés új lehetőséget ad arra, hogy lépjünk egyet előre a célunk elérése érdekében. Jelenleg a legfontosabb feladat számunkra a Sopron elleni mérkőzés. Ismét egy jól felkészített és szervezett csapat ellen fogunk játszani – ismerve Supka Attila munkáját. Nekünk a saját játékunkat kell tovább építeni, ugyanakkor maximálisan ki kell használnunk azt, hogy a saját közönségünk előtt szerepelhetünk. Igazából a hazai pálya teszi lehetővé azt, hogy felépítsük a stílusunkat, melyből már a Zalaegerszeg elleni mérkőzésen mutattunk valamit – gondolok itt a gyors, agresszív, kemény játékra, mely annak idején is jellemezte a Békéscsabát. Nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy nekünk és a fiúknak mennyire fontos a szurkolók támogatása, ezért bízunk abban, hogy minél nagyobb létszámban fogják hétvégén támogatni a csapatot.

Supka Attila, a Sopron vezető edzője:

– Nehéz mérkőzésre számítok, hiszen a jelentősen átalakult Békéscsaba otthonában jól kezdte a szezont. Igaz, hogy ezt követően Csákváron megbotlottak, de sok kiváló képességű futballistájuk van, így akár a feljutásra is esélyesek lehetnek. Ennek ellenére természetesen nem feltartott kézzel megyünk Csabára. A mi keretünk is fiatal játékosokból áll, akik már eddig is bizonyították, hogy lehet rájuk számítani. Szeretnénk hétvégén eredményesen szerepelni.

Hajrá Lilák!