Folytatódik a tavaszi hadjárat

A hétfői regeneráció után, kedden délelőtt izzasztó feladatok vártak játékosainkra. A tikkasztó, szélmentes időben már 29 Celsius fokot is mutatott a hőmérő és erre még mesterünk is rápakolt egy lapáttal.

A szokásosnak mondható bemelegítő gyakorlatok után, csapatépítő, összhangjavító, csoportos játék következett. A kis területen, gyors, egyérintős átadásokkal történő támadás indítás és befejezés volt a cél. Az izgalmas és pörgős gyakorlatot 7 fős csapatokra osztva, körmérkőzéses rendszerben végezték és a kiskapus, lövéspontosságot igénylő foglalkozást a szakmai stáb sem tudta kihagyni. Edzőink is beálltak és példamutató elszántsággal próbáltak lépést tartani focistáinkkal. A jó hangulatot az ugratások is tovább fokozták és Zoran Spisljak vezetőedzőnk egy pillanatnyi szünetet kihasználva csak annyit mondott: – Ebben a korban már nem egyszerű a dolog… 🙂

20150505

Fogyott az ásványvíz rendesen, de szükség is volt folyadékra, hiszen a fekete leves még ezután következett: háromszor-három kör változó intenzitású, sprintekkel fűszerezett futás a pálya körül. Rendesen el is fáradt mindenki, de a pálya széléről úgy láttam, hogy egészségileg és fizikailag is minden játékosunk rendben van.

Szükség is lesz minden bevethető lábra, hiszen szombaton este folytatódik a tavaszi hadjárat. Hibázni már nem lehet, mert a pontveszteség nem lenne pozitív hatással feljutási esélyeinkre. A lila-fehér szombaton, amikor 16:00 órától a kézilabdás lányoknak szurkolhatunk, 19:00 órától pedig a Kórház utcában indul útjára a labda – a Szigetszentmiklós együttesét fogadjuk. Bár házi gólfelelősük – Szabó Bence, egy bokasérülés miatt hetekre kiesett és a vendégeink sorozatban négy mérkőzést játszanak idegenben, egyáltalán nem lehet félvállról venni a találkozót. A fiúk a továbbiakban napi két edzéssel és a szokásosnak mondható elméleti oktatással folytatják a felkészülést, hogy a hét hatodik napján ismét százszázalékos állapotban fogadhassák szurkolóink támogatását!

Bízunk benne, hogy hasonlóan az előző hazai mérkőzésekhez, újra fantasztikus hangulatban és igazi fociélményben lehet részünk! Ne hagyják ki, már csak 4 meccs maradt…

lila_feher_szombat_20150509_web

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Részvétnyilvánítás

A Békéscsaba 1912 Előre vezetősége, szakmai stábja, játékosai és munkatársai legőszintébb együttérzését fejezi ki, ifjú labdarúgónk – Pilán Márkó édesapja halála miatt. Részvétünket nyilvánítjuk a hétvégén tragikus hirtelenséggel elhunyt Pilán János gyászoló családja felé, osztozunk mély fájdalmukban.

Nyugodjék békében!

Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC

szolnok_mav_fc_150

Merkantil Bank NB II Liga 2014/2015. 26. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC

2-0 (1-0)

Időpont: 2015. május 2. (szombat) 19:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Kórház utcai stadion

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

Játékvezető: Molnár Attila

Asszisztensek: Kepe Arnold, Szilágyi Norbert

Tartalék játékvezető: Brezovai Zoltán

Békéscsaba: Mursits Roland, Bényei Balázs, Koszó Balázs Tibor, Balog Zsolt, Fehér Zsolt,  Bagi István, Birtalan Botond, Spitzmüller István, Király Patrik, Szilágyi Péter, Berki Péter. Cserék: Balázs Richárd, Prasler Thomas Michel, Viczián Ádám, Póser Dániel, Tölgyesi Viktor, Vólent Roland, Juhász György.
Vezetőedző: Zoran Spisljak.

Szolnok: Pokorni Péter, Zsdrál Miroszláv, Kenderes Zoltán, Lengyel Béla, Papucsek Barna, B. Tóth Balázs, Nagy István, Vári Barnabás, Kállai István, Zsolnai Róbert, Fritz Attila. Cserék: Nacsa Péter, Rokszin Ádám, Racskó Roland, Mundi Roland, Csirszki Martin, Zvara Dávid, Galambos Ádám .
Vezetőedző: Kis Károly.

Gólszerző: Birtalan Botond (11. perc és 80. perc).

Sárgalapok: Király Patrik (30. perc), Bényei Balázs (56. perc), Zsdrál Miroszláv (67. perc), Papucsek Barna (79. perc), Viczián Ádám (86. perc).

A változó időjárás ellenére is 1.500 lelkes, csabai drukker és érdeklődő látogatott ki a Kórház utcába és biztatta csapatunkat 90 percen keresztül.

A mérkőzésen Farkas Zoltán szurkolónk indította útjára a labdát – aki egy hét múlva vezeti oltár elé szíve választottját. Ez alkalomból barátai megajándékozták a meccs kezdőrúgásával és sok boldogságot kívánnak neki! A klub nevében mi is gratulálunk a nagy eseményhez!

Hamar egymásnak esett a két csapat, gyorsan kialakítottak helyzeteket, lendületesen futballozott a két gárda. Néhány szép Tisza-parti akció után a csabaiak egy óriási szolnoki hibának és Birtalan szemfülességének köszönhetően hamar vezetéshez jutottak. Ezt követően azonban a vendégek játszottak enyhe mezőnyfölényben, de ártalmatlannak bizonyultak a kapura, míg a kevesebb lila-fehér lehetőség sokkal veszélyesebb volt. A félidő végére aztán alábbhagyott a lendület, de lehetőség még így is adódott a csapatok előtt, ám vagy az irányzékkal volt baj vagy a kapusok hárították a nem mindig acélos lövéseket.

A szünet után maradt a képlet: a vendégek birtokolták többet a labdát, a házigazdák határozottan védekeztek és az ellentámadásaik továbbra is veszélyesebbek voltak. Igaz, az 53. percben akár gólra is válthatták volna mezőnyfölényüket a szolnokiak, ám Zsolnai Róbert kecsegtető helyzetben a kapufa tövére rúgta a labdát. A hazai szurkolók gyakran pillantottak az órára, lassúnak vélték az idő haladását, csak akkor nyugodtak meg, amikor a nagy kedvvel játszó Birtalan a mérkőzés finisében a büntetőt is értékesítette, amivel kialakította a két gól különbségű végeredményt, ami újabb három pontot hozott az Előre konyhájára.

Zoran Spisljak: – Nehéz ellenfelet győztünk le, a Szolnok jó csapat. Megérdemeltük a három pontot, mert a játékosok jól fogadták a nagy nyomást és akár rúghattunk volna további gólokat is. Köszönjük szurkolóinknak a fáradhatatlan biztatást, számítok rájuk a hátralévő négy mérkőzésünkön is!

Kis Károly: – A mérkőzés elején kihasználta a Békéscsaba a hibánkat és ezek után azt játszották, amit elképzeltek. Nekünk is voltak helyzeteink, de nem tudtunk élni velük. Sok sikert kívánok a Békéscsabának a hajrához.

line_purple

Bár már májust írunk, mégis a szeszélyes áprilisra emlékeztető időjárás fogadta a csapatokat. Borult volt az idő, sok esővel, záporral, amit némi szünet tarkított. A nemrégiben felújított Kórház utcai stadion gyepe viszont jól vizsgázott: a gyakori zápor ellenére nem állt meg a víz a pályán és bár folyamatosan nedves volt a talaj, többször becsúsztak a labdarúgók, ám egyetlen rész sem fordult ki a helyéből.

line_purple

line_purple

line_purple

Jegyzőkönyv

Tabella

line_purple

Meghívó – Sportemberek a fronton

Sportemberek a fronton – Sport a hátországban

Időpont – konferencia: 2015. május 8. (péntek) 10:15 órától

Helyszín: Csabagyöngye Kulturális Központ – Békéscsaba, Széchenyi u. 4.

line_purple

Időpont – megnyitó: 2015. május 8. (péntek) 11:30 órától (a konferencia szünetében)

Helyszín – megnyitó: Munkácsy Mihály Múzeum – Békéscsaba, Széchenyi u. 9.

20150508_sportkonferencia_02

20150508_sportkonferencia_01

A visszaszámlálás elindult

Az utolsó öt mérkőzés következik a Merkantil Bank NB II Liga 2014/2015-ös szezonjában. A 26. fordulóban, 2015. május 2-án (szombat) 19:00 órától a Szolnoki MÁV FC együttesét fogadjuk a Kórház utcában, villanyfényes mérkőzésen.

Bár a viharsarki legények az utolsó idegenbeli meccsükön, a Balaton partján 0-2 arányban legyőzték a Siófokot és remélhetőleg ezzel végleg megtört az ikszek sorozata, de a Szolnok még komolyabb megmérettetés elé állítja majd csapatunkat. Újabb ellenfelünk a közvetlen élboly után, a tabella ötödik helyét foglalja el, nyolc ponttal lemaradva a lilák mögött, így valószínűleg újabb izgalmas és kiélezett küzdelmet hozó mérkőzésre számíthatunk.

20150430

A szolnokiak mérlege 25 lejátszott forduló után 11 győzelem és 7-7 döntetlen, valamint vereség és tavasszal már négyszer is pont nélkül hagyták el a pályát. Ezzel szemben a mi oldalunkon 14 győzelem, 6 döntetlen, 4 vereség szerepel, ami 48 bajnoki egységgel párosul. Mindez nem hangzik rosszul és a korábbi kalkulációk, jóslatok alapján 60 pont körüli végelszámolással már fel is lehetne jutni az első osztályba, de ehhez kimagasló sorozatot kell produkálnunk.

A dolog egyáltalán nem lehetetlen, itt vagyunk a célegyenesben és most már csak ki kellene kaparnunk a gesztenyét – mondta Zoran Spisljak – hiszen az őszi pályaválasztói jogcserékkel és az idegenbeli mérkőzéseken nyújtott megfelelő teljesítménnyel, megteremtettük magunknak a lehetőséget arra, hogy kitűzött célunk akár a tervezettnél előbb is megvalósulhasson. Most már csak élnünk kell a lehetőséggel.

A két csapat egyébként 2012 óta összesen 17 alkalommal mérte össze erejét. Az adatokat összesítve tagadhatatlanul a vendégek állnak jobban, hiszen 10 győzelem, 4 döntetlen és 3 vereség szempontjukból az egyenleg – ez persze nem tükrözi reálisan a jelenlegi erőviszonyokat és körülményeket. A rúgott gólok statisztikáját elemezve viszont a Békéscsaba vezet 28, a Tisza-partiak 16 találatával szemben.

Kis Károly csapata szerdán még Magyar Kupa elődöntő visszavágót játszott a Fradival, ahol tisztességes küzdelemben döntetlen (1-1) eredmény született, bár ettől függetlenül összesítésben az FTC jutott a döntőbe – így az önbizalom csökkenése, a fizikai fáradság és sérült játékosaik hiánya is a mi malmunkra hajthatja a vizet.

Ezeknek a dolgoknak nem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani, a megszokott precíz és tudatos módon készülünk és teljes erőbedobással, taktikus focit játszva vesszük fel a kesztyűt – reagált mesterünk – ha testben és lélekben is minden focistánk száz százalékban a pályán lesz, akkor szinte biztosra vehetjük a sikert. Nincs más választásunk, egyértelműen a három pont a cél, amelyet nyomatékosan elmondtam minden játékosomnak. A feszültséget és a ránk nehezedő nyomást tudnunk kell kezelni és természetesen számítok a csabai közönségre is – akik nagyon sokat tudnak majd segíteni!

Utoljára ősszel (2014. október 24-én) Szolnokon 1-2 arányban győztük le a kék-fehéreket, Koszó Balázs Tibor és Balázs Richárd góljaival, amikor 1-0-ról tudott fordítani az Előre.

A mérkőzést Molnár Attila játékvezető igazgatja, segítői Kepe Arnold és Szilágyi Norbert lesznek.

Bízunk benne, hogy hasonló sikerrel még egy lépéssel közelebb kerülhetünk a történelmi pillanathoz!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Kapcsolódó cikk:

http://1912elore.hu/site/szolnoki-mav-stadler-rail-bekescsaba-1912-elore/