Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!
Hétközi bajnoki mérkőzés következik 2021. augusztus 18-án (szerdán) 19:00 órától Szombathelyen.
A Merkantil Bank Liga 2021/22-es kiírásának negyedik fordulójában kétnapos túra vár csapatunkra. Helyzetünket továbbra sem nevezhetjük rózsásnak, hiszen három forduló után mindössze egyetlen pontot szereztünk. Voltak ugyan jó momentumai az elmúlt mérkőzésnek (Békéscsaba 1912 Előre – Tiszakécskei LC 2-2) és időnként régi önmagunkra emlékeztettünk, összességében azonban valahogy nem akar összeállni a kép. Mindentől függetlenül csakis pozitívan állhatunk a dolgokhoz, hiszen a szófordulat szerint, a szerencse forgandó – miért ne állhatna egyszer, vagy többször is mellénk?! Mindenki úgy dolgozik, ahogy az elvárható, fejben és lélekben azonban van még mit fejlődnünk. Ezeken a nehézségeken talán egy bravúros siker segítheti át csapatunkat és akkor átbillenhet a mérleg nyelve. Nem létezhet, ha mindenki mindent megtesz és ezer százalékban a feladatára koncentrál, hogy annak ne legyen eredménye! A sors nem lehet ennyire igazságtalan. A Haladás ellen csakis az előbbiekben leírt dolgokra támaszkodhatunk, hiszen a statisztika, az előzmények abszolút nem mellettünk állnak – azaz ilyen alapon leírható -, hogy papíron nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei. Az első osztályban eltöltött idő alatt negyvenegyszer találkoztak a felek, melyekből tizenhat alkalommal a zöld-fehérek, tizenötször pedig mi kerültünk ki győztesen, tízszer pedig döntetlent mutattak az eredményjelzők a meccsek végén. A második vonalbeli adatokon azonban nincs mit kozmetikázni, hiszen még sohasem tudtuk legyőzni a Halit. Öt vereség mellett, mindössze egyetlen döntetlen a mérleg és utoljára 2004. április 10-én hazai körülmények között szereztük meg a három pontot. Ez akárhogy számoljuk tizenhét esztendő! Utoljára egyébként 2021. április 18-án találkoztunk a szombathelyiekkel, amikor a 80. percben még sikerült szépíteni, de egy döntetlenre már nem futotta az időből, így 1-2 arányban vereséget szenvedtünk.
A Haladásnak jól indult az idény, hiszen a premieren idegenben győzték le a PMFC-t (0-1). Aztán két döntetlen következett (Haladás – ETO 1-1, Nyíregyháza – Haladás 0-0), így a nagy nekifutás megakadt, ezért “csak” a kilencedik helyen állnak 5 bajnoki pont birtokában. Az eredményekből jól kiviláglik, hogy 270 perc alatt mindössze egyetlen gólt kaptak, tehát Németh Szabolcs precízen megszervezte védelmüket. A Békéscsaba idei mérlege három lőtt és öt kapott gól, tehát védekezésben is sokkal keményebbnek, határozottabbnak kell lennünk, hiszen nagy kár olyan gólokat kapni, amelyek némi figyelemmel-fegyelemmel elkerülhetők lennének.
Következő ellenfelünk június 14-én kezdte a felkészülést és igazolások, valamint felkészülési mérkőzések tekintetében sem tétlenkedtek. Újjászervezett szakmai stábbal kezdték meg a munkát Mátyus János távozása után, így aztán volt teendőjük bőven. Érkezett és/vagy profi szerződéssel folytatja: Romic Danijel (Budafok), Horváth Rajmund (Haladás), Szíjjártó Ármin (Haladás), Tóth Máté (Mezőkövesd), Hegedűs Márk (Újpest FC), Délczeg Gergely (Dorog), Guzmics Richárd (Mezőkövesd), Tóth-Gábor Kristóf (Budapest Honvéd). Felkészülési mérkőzéseiken a következő eredmények születtek: Haladás – ZTE 1-1, DAC – Haladás 4-2, Gyirmót – Haladás 1-0, Haladás – Ajka 1-1, Haladás – SK Rapid Wien II. 4-1, NFK Ahmet Groznij – Haladás 0-0, Haladás – Al-Ettifaq 1-1, Haladás – Siófok 1-3.
A hazaiak keretében színes lapok miatt nincs eltiltott, a Békéscsabánál viszont Lukács Raymond Barna még ezen a mérkőzésen sem léphet pályára, a Dorog elleni mérkőzésen begyűjtött piros cédulájának köszönhetően. Sérültek tekintetében talán már javul a helyzet, hiszen Babinyecz Balázson kívül – nyilván még differenciált terhelésekkel -, mindenki hadra fogható.
A Szombathelyi Haladás – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Molnár Attilát akkreditálta a szövetség. Segítőiként Horváth Zoltánt és Bertalan Dávidot jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Móri Tamás látja el. Az 1989-es születésű sporival 2021. április 25-én, a Budaörs – Békéscsaba 192 Előre 1-0 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 581 sárga- és 44 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!
A Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022-es szezon 4. fordulójátaugusztus 18-án (szerda) 17:30 órától Budaörs – WKW ETO FC Győr, Szentlőrinc – Nyíregyháza Spartacus FC, Dorogi FC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, 18:00 órától Vasas FC – Budafoki MTE, 19:00 órától Aqvital FC Csákvár – BFC Siófok, DVTK – Kecskeméti TE Hufbau, FC Ajka – Szolnoki MÁV FC, PMFC – Soroksár SC, Szombathelyi Haladás – Békéscsaba 1912 Előre, valamint Tiszakécskei LC – III. ker. TVE párosításokban rendezik meg.
Három forduló után talán már érdemes egy pillantás vetni a bajnoki táblázatra, hiszen az erőviszonyok hozzávetőlegesen körvonalazódni látszanak. A két feljutó helyen a Nyíregyháza és a Szeged osztozkodik, a sereghajtó helyeken pedig a Tiszakécske, Soroksár, III. ker. TVE – utóbbi még szerzett pont nélkül. Mindentől függetlenül ne felejtsük el, a bajnokságok főképp tavasszal szoktak eldőlni, sok idő és mérkőzés van még hátra…
Az előrejelzés szerint Szombathely térségében közepesen felhős, szeles időjárás várható, a hidegfront érkezése miatt pedig csak 23 Celsius fokos maximális hőmérsékletre lehet számítani. A Nap 2021. augusztus 18-án (szerdán) 19 óra 51 perckor nyugszik.
Belépőjegy információk:
A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 08:00-16:00 óra között, az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában. Figyelem: 2015. augusztus 20. (csütörtök) ünnepnap, így az Ügyfélszolgálati Iroda aznap ZÁRVA lesz.
Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A-, B-, C-, C1-, Tribün és Fedett lelátó szektorokba. Vendég szurkolóink kizárólag a D- és E-szektorokba válthatnak tiketteket!
A mérkőzés napján is lesz jegyértékesítés. A hazai pénztárak már reggel 08:00 órától várják szurkolóinkat. A vendég pénztárak 16:00 órakor nyitnak. Kérjük vendégeinket, hogy akik még a mérkőzés előtt, klubkártya nélkül szeretnék megvásárolni belépőjegyüket, mindenképpen hozzanak magukkal fényképes azonosító okiratot, hiszen csak ennek segítségével válthatnak névre és helyre szóló jegyeket! Azonosító irat nélkül nem áll módunkban belépésre jogosító igazolást kiadni! Megértésüket és türelmüket köszönjük!
A mérkőzés normál biztonsági fokozatú besorolást kapott, azaz útlezárások és fokozott rendőri jelenlét nem várható. Hazai drukkereink – a megszokott módon – kizárólag az Előre Székház felőli, 4. számú kapun léphetnek be. Vendég szurkolóink a Munkácsy Hotel bejáratával, ferdén szemben található vendég parkolóban állíthatják le gépjárműveiket, belépés pedig a számukra fenntartott 1-es számú kapun keresztül lehetséges. VIP vendégeink gyalogosan a Székház főbejáratán, gépkocsival pedig az 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre.
A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől: Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca.
A várhatóan esős időjárás miatt kérjük Önöket, hogy lehetőség szerint vízhatlan kabátot hozzanak magukkal. A pályarendszabályok értelmében esernyőt TILOS a mérkőzésre behozni. Ezeket a belépésnél elkérjük és a mérkőzés végén visszaadjuk! Köszönjük megértésüket!
BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!
Élő tudósítás:
A meccsről élő, szöveges tudósítást adunk weboldalunkon. Live stream NEM lesz.
Belépőjegy információk:
A mérkőzésre érvényes belépőket megvásárolhatják elővételben az Előre Székház ügyfélszolgálati irodájában munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között, valamint a mérkőzés előtt a pénztáraknál is. Pénztárnyitás: 17:00 órakor. A fizetés készpénzzel vagy bankkártyával egyaránt lehetséges.
A büfék 18:00 órától szolgálják ki vendégeinket.
FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TELJES EGÉSZÉBEN LEZÁRÁSRA KERÜLT!
Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.
Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (Liget) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (védettségi igazolvány és személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!
Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek.
VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.
Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!
Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!
Megközelítés:
A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba
Térkép:
Vendég szurkolók:
A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre. Felhívjuk figyelmüket, hogy a jelenlegi állapot ideiglenes.
A 18 év felettieknek belépés kizárólag védettségi igazolvánnyal!
Arra kérjük 18 év feletti szurkolóinkat, hogy kizárólag akkor próbáljanak belépni a mérkőzésre, ha már megkapták védettségi igazolványukat. Azokat, akik védettségi igazolvány nélkül próbálnak bejutni a mérkőzésre, nem fogják beengedni a stadionba.
Fontos, hogy 18 év feletti bérletes drukkereink, a VIP vendégeink is csak védettségi igazolvánnyal léphetnek be a stadionba.
A védettségi igazolvány kizárólag valamilyen fényképes személyazonosító igazolvány felmutatásával együtt érvényes.
Az igazolványok ellenőrzését még a stadion területére történő belépés előtt ellenőrizni fogja a biztonsági szolgálat!
Figyelem! A vonatkozó rendelet értelmében kizárólag a védettségi igazolvány (plasztik kártya) fogadható el, az oltási igazolás és/vagy bármilyen más dokumentum NEM! Felhívjuk vendégeink figyelmét, hogy a fehér, papír alapú oltási igazolást nem áll módunkban elfogadni.
A beléptetés minden esetben – a bérletesek, a sajtó munkatársai és a VIP-szurkolók esetében is – azzal kezdődik majd, hogy a biztonsági személyzet ellenőrzi, van-e szurkolóinknál védettségi kártya, valamint személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány. Ezek együttes megléte szükséges ahhoz, hogy tovább engedjék Önöket. Ezt követően a korábban megszokott módon történik majd a belépők ellenőrzése és a stadionba való bejutás.
Bár azok számára, akik védettségi igazolvánnyal belépnek a stadionba, onnantól már nem kötelező a maszk használata, mindenkinek javasoljuk, hogy továbbra is viseljen maszkot a Kórház utcai Stadion területén is.
Figyelem!
A védettségi igazolvány kiemelt jogi védelmet kapott: aki azt meghamisítja vagy jogosulatlanul használja, közokirat-hamisítást követ el, amiért öt évig tartó szabadságvesztés szabható ki.
A két klub először 1945. november 18-án, Békéscsabán találkozott egymással. Az eddigi utolsó bajnoki meccset pedig 2005 tavaszán 3-0 arányban mi nyertük. Ezután kiestünk az első osztályból és több, mint 10 évet kellett várnunk az újabb, egészen pontosan 53. Békéscsaba – Honvéd összecsapásra. Az egymás elleni mérleg vegyes képet mutat, ám ha szigorúan csak a számokat nézzük – vendégeink jobb mutatókkal bírnak: 26 kispesti, 12 békéscsabai győzelem mellett 14 találkozó végződött döntetlenre. Összesen 57 alkalommal sikerült bevennünk a kispestiek kapuját.
A Honvéd 2015/2016-os bajnoki szezonja jól indult – 5 lejátszott forduló után a tabella 5. helyén állnak, 2-2 győzelmet és döntetlent, valamint 1 vereséget tudnak felmutatni, amely 8 bajnoki pontot hozott a konyhára. Marco Rossi csapata összeszokott, egységes és kifejezetten harapós együttest alkot, így egyáltalán nem állunk egyszerű feladat előtt. Köszönhetően a kitartó és fáradságos munkának, sikerült elmozdulnunk a holtpontról és a múlt heti parádés teljesítménnyel megszereztük első pontjainkat a Ligában és nem utolsó sorban a Magyar Kupában is továbbjutottunk. Bízunk benne, hogy a sorozat folytatódik – hiszen Zoran Spisljak legénysége – ünnepnap ide, munkaszünet oda – fáradhatatlanul és elszántan készül a szombati bajnokira.
– Lélektanilag és önbizalom szempontjából kifejezetten fontosnak tartom, hogy a múlt héten két mérkőzésen is diadalmaskodni tudtunk. Különös jelentőséggel bír, hogy szinte vert helyzetből sikerült felállnunk Felcsúton. Nem is akartam belegondolni, hogy tudtam volna egy újabb vereség esetén tovább motiválni játékosaimat, így azonban teljesen más a helyzet. Focistáim megérezték a sikert és számukra is realizálódni látszik az eddig elvégzett kemény munka értelme. Több játékosomról is elmondhatom, hogy a kezdeti fizikai állapotukból sikerült elmozdulniuk és a teljesítményük érezhetően javult. A megkezdett periodizációs edzésmódszert természetesen folytatjuk, hiszen ez a struktúra eddig is meghozta a kívánt eredményt. Az egész heti munkát a szombati mérkőzésnek rendeltük alá és nem vagyok hajlandó kompromisszumokra az ütőképes kezdő névsor meghatározásakor – fogalmazott mesterünk.
A Békéscsaba 1912 Előre – Budapest Honvéd mérkőzés 2015. augusztus 22-én (szombaton) 18:00 órakor kezdődik, a békéscsabai Kórház utcai Stadion centerpályáján.
Az OTP Bank NB I Liga 6. fordulójában szombaton öt, míg vasárnap egy mérkőzést bonyolítanak.
A meccset Solymosi Péter játékvezető irányítja, Tóth II. Vencel és Becséri Gergely segítségével.
Az időjósok szerint szombaton 25 Celsius fokos maximális hőmérséklet és 30 százalékos valószínűséggel, akár 5 mm csapadék is várható.
A félidei szünetben az Aerofit DSE bemutatója szórakoztatja a nagyérdeműt és természetesen folytatjuk a nyereménysorsolásokat is: egy-egy véletlenszerűen kisorsolt ülőhely tulajdonosát Előre ajándékcsomaggal lepjük meg.
Érdekesség, hogy a Kórház utcai Stadionban a hivatalos nézőcsúcsot is az egyik Honvéd elleni mérkőzés tartja 21.000 fővel. Bízunk benne, hogy ezúttal is sokan kilátogatnak és decibelkorlát nélkül biztatják csapatunkat! Szükség is lesz szurkolóink segítségére, hiszen a vendég csapat drukkerei is szép számban érkeznek majd!
Egy biztos, otthon maradni nem érdemes, hiszen a legizgalmasabb és leglilább sportprogram ezúttal is a Kórház utcában várja Önöket!
Közösségi média