Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre II. – Törökszentmiklósi FC

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 324 másodperc.

Nincs megállás a harmadosztályban sem, hiszen a szerdai DVTK elleni idegenbeli siker (2-3) után, 2021. szeptember 26-án (vasárnap) 11:00 órától már a Törökszentmiklósi FC csapatát fogadjuk a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián.

Sorozatban két győzelem után és jó formában várja NB3-as csapatunk a Jász-Nagykun-Szolnok megyeiek vendégszereplését. Talán nem bántunk meg vele senkit, de kimondható, hogy ezúttal mi vagyunk az esélyesebbek. Könnyű meccs azonban ebben a ligában sincs, hiszen ne felejtsük el, hogy a Törökszentmiklós 70 pontot gyűjtve nyerte meg a 2020/2021-es Megyei I. osztályú bajnokságot, amellyel kiharcolta harmadosztályú tagságát. Újoncként nyilván időre van szükség, mire teljesen fel tudják venni az osztály tempóját, bár teljesítményük azért jócskán elmarad a várakozásoktól. Nyolc mérkőzés, nyolc vereség, azaz pont nélkül állnak a bajnokságban, ennek okán pedig az utolsó 20. helyet foglalják el. Négy mérkőzésükön is 4-4 gólt kaptak, így látható, hogy védelmük igencsak zavarba hozható – ez pedig kedvezhet a Békéscsaba gyors támadóinak (Váradi Ádám 7 gól, Ilyés Tamás 6 gól). Mindenképpen győzelmi szándékkal lépünk pályára, tehát egyértelmű cél az újabb három pont begyűjtése, amely jó előzetese lehet a 17:00 órakor kezdődő DVTK elleni másodosztályú mérkőzésnek. Érdemes szem előtt tartani, hogy második csapatunk előtt, ezután még két papíron hozható meccs következik (Hidasnémeti és Putnok), utána viszont a sorsolás folyományaként sorban az élcsapatok következnek (Jászberény, DEAC, BKV Előre, Kisvárda), ezért igen hasznos lenne minél több pontot szerezni, ezáltal még több önbizalmat és lelkesedést magunkba szívni, na meg pozíciót fogni.

A törökszentmiklósiak egyébként a feljutással párhuzamosan gyakorlatilag teljesen új csapatot szerveztek. Érkeztek: Körömi Zoltán – a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia neveltje, Rimóczi István (Szolnoki MÁV FC), Faragó Bence (Kecskeméti TE), Balogh Dominik (Szolnoki MÁV FC), Baráth Gábor (Újpest FC), Csúri Dájmond (Kecskeméti TE), Lakatos Kirill (Tiszafüred), Gyomai Ákos (Körösladány), Bencze Zoltán (DVSC), Zsibrita Gergő (Szegedi VSE), Berta Csaba (Kecskeméti TE), Haris Ádám (Szolnoki MÁV FC).

A MOL Magyar Kupa főtáblájának első fordulójában egyébként – érdekes módon – a BKV Előre együttesét búcsúztatták 2-0 arányban, a következő állomáson azonban, a Cegléd ellenében 5-2-es végeredménnyel fejezték be az idei kupasorozatot.

Brlázs István Gábor nem számíthat a legutóbbi mérkőzésen nagyszerű teljesítményt nyújtó Apró Ármin kapusra, aki a DVTK elleni meccs után, kakaskodásért kapott piros lapot, illetve két mérkőzésre való eltiltást, valamint Sipaki Patrikra sem, akit szintén ezen a mérkőzésen két sárga lap után állított ki a játékvezető – tegyük hozzá, igen könnyű síppal. A szentmiklósiaknál viszont ilyen jellegű hátráltatás ezúttal nincs. Veszélyeztetett helyzetben Perevuznik Makszim Sztepanovics van, aki eddig négy sárga cédulát gyűjtött.

Török László, a Törökszentmiklós FC vezetőedzője: – A bajnokság első kilenc fordulójában a csoport meghatározó csapataival játszottunk-játszunk, beleértve a Békéscsabát is, amely a leglátványosabb futballt műveli véleményem szerint a bajnokságban. Nehéz a helyzetünk, de nem kilátástalan. Minden mérkőzésen pontért-pontokért küzdünk és soha nem adjuk fel, mert a célunkért, ami természetesen a bennmaradás, az utolsó leheletünkig küzdünk és küzdeni fogunk.

Békéscsaba 1912 Előre II. – Törökszentmiklósi FC mérkőzés játékvezetőjeként Horváth Mátét akkreditálta a szövetség. Segítőiként Gordos Árpád Mihályt és Bőhm Ármint jelölték ki. Az 1990-es születésű sporival 2016. szeptember 15-én a HR-Rent Kozármisleny – Békéscsaba 1912 Előre 0-2 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkoztunk utoljára. Pályafutása során eddig 363 sárga- és 24 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III Keleti csoport 2021/2022-es szezon 9. fordulóját szeptember 25-én (szombat) 16:00 órától BKV Előre – Kisvárda Master Good II., szeptember 26-án (vasárnap) 11:00 órától Békéscsaba 1912 Előre II. – Törökszentmiklósi FC, Újpest FC II. – Sényő-Carnifex FC, 13:30 órától Aqua-General Hajdúszoboszló – Putnok FC, 16:00 órától Termálfürdő FC Tiszaújváros – Jászberényi FC, DEAC – Eger SE, Salgótarjáni BTC – DVSC II., Tiszafüredi VSE – DVTK II,, Füzesgyarmati SK – Tállya KSE, valamint 17:30 órától Kolorcity Kazincbarcika SC – Hidasnémeti VSC párosításokban rendezik meg.

Nyolc forduló után a BKV Előre – Kazincbarcika – Hajdúszoboszló trió vezet, a sereghajtó helyeken pedig jelenleg a DVSC II., Tállya, DVTK II., Salgótarján és Törökszentmiklós csapatai állnak.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében közepesen felhős időjárás és 27 Celsius fokos maximális hőmérséklet várható, csapadék nem valószínűsíthető. A Nap 2021. szeptember 26-én (vasárnap) 18 óra 34 perckor nyugszik.

Ne felejtsék el, hogy vasárnap még egy mérkőzésen szurkolhatnak a Liláknak, hiszen első csapatunk 17:00 órától fogadja a DVTK együttesét a Kórház utcában!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.