Fotók: Békéscsaba 1912 Előre – Újpest FC

[nggallery id=130]

Beharangozó: Nyíregyháza Spartacus FC – Békéscsaba 1912 Előre

Három forduló maradt hátra a 2021/2022-es másodosztályú bajnokságból és a menetrend szerint 2022. május 8-án (vasárnap) 17:00 órától, Balmazújvárosban lépünk pályára a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként.

Nyíregyházi barátaink – akik az idényt albérletben töltik stadionjuk építése miatt – számára az utóbbi időben nem termett sok babér, hiszen utoljára március 13-án Csákváron tudtak győzni (2-3), azóta viszont kizárólag döntetlenek és vereségek váltják egymást eredménysorukban. Ha a mintát vesszük alapul, akkor vasárnap újra vereség következne számukra, ami a Békéscsabának igen nagy segítség lenne, de látatlanban egy igazságos döntetlennel is kiegyeznénk.

Az őszi szezont a tabella 9. helyén fejezték be és sorsuk, valamint teljesítményük az izmos felkészülés ellenére sem hozott generális változást, hiszen jelen pillanatban 12-12 győzelem és vereség, 11 döntetlen, valamint 47 bajnoki pont birtokában a 10. pozíciót foglalják el. Persze, ez a helyzet még a fennmaradó időben igencsak kozmetikázható lenne, ha győzelmeket-győzelmekre halmoznának és egy kis szerencséjük is adódna – bízunk benne, hogy nem éppen ellenünk -, mert abban az esetben akár a 6-7. hely környékére is odaérhetnének. Ez persze messze elmarad az év elején még feljutást ígérő célkitűzéstől, hiszen erre már korábban elszálltak az esélyeik. Ettől függetlenül veszélyben egyáltalán nincsenek, stabil középcsapatként természetesen a következő idényben is a másodosztályban a helyük. Mivel a 8-10. helyeken posztoló együttesek (Ajka, ETO és Nyíregyháza) 47-47 pontot birtokolnak, így számukra is igen fontos minden bajnoki egység, hiszen nyilvánvalóan nem elégednek meg jelenlegi helyzetükkel. A hozzánk hasonló hektikus teljesítményükre már korábban igyekeztek gyógyírt találni, de nagyon úgy néz ki, hogy a felépülés egyelőre még várat magára. A harmadik fordulóban búcsúztak a MOL Magyar Kupa sorozattól is (Nyíregyháza – Honvéd 1-5), így csak a bajnokság maradt számukra. Az akkori eredménysor vége edzőváltás lett, 2021. október 20-án (a Kecskemét elleni döntetlenre végződött mérkőzés utáni héten) bejelentették Feczkó Tamás érkezését. Azóta az első osztályt is megjárt mester igyekszik kirángatni őket a középszerűségből, de jó eséllyel ebben a szezonban már belesimultak a mezőnybe.

Figyelmükbe ajánljuk korábbi beharangozónkat is!

https://1912elore.hu/site/beharangozo-bekescsaba-1912-elore-nyiregyhaza-spartacus-fc-20211123/

A két mérkőző fél szurkolói igen jó kapcsolatot ápolnak egymással, így részben ennek köszönhetően is izgalmas, eseménydús mérkőzések szoktak kerekedni a Szpari és a Békéscsaba között. Összességében ez lesz a 38. egymás elleni találkozó, melyekből 10 alkalommal – még a szebb időkben -, az első osztályban találkoztunk. A 27 másodosztályú meccsből tizenegyszer a szabolcsiak, nyolc alkalommal mi kerültünk ki győztesen, a fennmaradó szintén nyolc mérkőzésen pedig eldöntetlen maradt az eredmény. Az utóbbi években váltakozó sikerrel zártunk ellenük, de legutóbbi találkozásunk alkalmával, 2021. november 24-én hazai körülmények között megszerzett, 1-0 arányú csabai győzelem olvasható ki a statisztikából.

A téli szünetben igyekeztek frissítéseket végrehajtani, öt játékost igazoltak és hatan távoztak a hírek szerint. Érkeztek: Debreceni Zalán (Haladás), Kovács Ádám Tibor (Békéscsaba), Gengeliczki Gergő (Soroksár), Nagy Sándor (Budapest Honvéd), Amedome Godwords (MTK). Távoztak: Hegedűs Lajos, Csörgő Raul, Hleba Tamás, Galambos Ádám, Kecskeméti Péter, Menczeles Iván.

A heti történésekhez tartozik még, hogy a Szentlőrinc csapatánál lemondott Sluka Marián vezetőedző, helyét pedig Gabala Krisztián vette át. Az ETO FC elleni mérkőzést követő, velünk kapcsolatos felülvizsgálatnak és határozatnak köszönhetően – melyet természetesen klubunk kezdeményezett -, Farkas Márk eltiltását törölték, ezzel párhuzamosan viszont Király Patrikot sújtották hasonló büntetéssel. Érdekes módon a Lukács Raymonddal szemben elkövetett, egyértelműen súlyos szabálytalansággal kapcsolatban viszont semmiféle utólagos ítélet nem született?! Tehát a fegyelmi határozat értelmében a Békéscsabánál Király Patrik, a Nyíregyházánál pedig színes lapok miatt Márkus Attila Márk, valamint Szabó Bálint kénytelen kihagyni a keleti rangadót. Sérüléséből visszatérhet Kovács Ádám Tibor, valamint Csilus Tamás is, a fiatalokkal azonban különböző betegségek miatt gondban lehetnek.

A nyírségiek keretéből ismerős lehet számunkra Szokol Zsolt és a feljebb már említett Kovács Ádám Tibor neve, hiszen mindketten szerepeltek már lila-fehér színekben is. Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Zamostny Balázsnak, aki eddig kilenc találattal járult hozzá csapata sikereihez.

A Nyíregyháza Spartacus FC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Rúsz Mártont akkreditálta a szövetség. Segítőiként Varga Gábort és Sinkovicz Dánielt jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Nazsa Tamás látja el. Az 1994-es születésű sporival érdekes módon 2021. november 24-én, pont a Békéscsaba 1912 Előre – Nyíregyháza Spartacus FC 1-0 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 220 sárga- és 16 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022-es szezon 36. fordulóját május 8-án (vasárnap) 17:00 órától ETO FC – III. ker. TVE, Nyíregyháza Spartacus FC – Békéscsaba 1912 Előre, Aqvital FC Csákvár – Budaörs, Vasas FC – Szentlőrinc, BFC Siófok – Szombathelyi Haladás, Kecskeméti TE – Tiszakécskei LC, Szolnoki MÁV FC – Dorogi FC, PMFC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, FC Ajka – Budafoki MTE, valamint május 9-én (hétfő) 20:00 órától DVTK – Soroksár SC párosításokban rendezik meg.

táblázatra pillantva látható, hogy az első két helyen a Vasas (78 pont) és a Kecskemét (68 pont) áll, míg a sereghajtó pozíciókat a Budaörs, a III. ker. TVE, valamint a Szolnok foglalják el. Az már biztossá vált, hogy a Vasas feljutott és bajnok is lett, a második helyért viszont még ádáz csata zajlik a Kecskemét-DVTK-Szeged trió között. A kiesés szempontjából sem dőlt még el gyakorlatilag semmi, csak annyi biztos, hogy a 11. helyen álló PMFC (46 pont) már biztonságban van. Elméletben még a Tiszakécske (12. hely / 41 pont) is kieshetne, amennyiben a maradék három forduló alatt egyetlen pontot sem szerez és a mögöttük álló csapatok viszont rendre három pontokat gyűjtenek. Sajnos mi is veszélyeztetett helyzetben vagyunk, hiszen a 13-16. pozícióban álló együttesek egyaránt 39-39 ponttal bírnak, így egyáltalán nem mindegy, hogy alakulnak a párhuzamos mérkőzések eredményei. A sereghajtó helyen álló Budaörs, III. ker. TVE és Szolnok esetleges kiesése sem vehető még biztosra, mert egy huszáros hajrával még mindig van lehetőségük kiharcolni a bennmaradást. Egy szó mint száz, a variációk lehetősége számos, a másodosztályban pedig szinte teljesen kiszámíthatatlanok az eredmények, így nem kívánt izgalmakra lehet számítani a fennmaradó időszakban.

Az előrejelzés szerint Balmazújváros térségében zápor, elszórtan zivatar várható, a hőmérséklet viszont akár 23 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2022. május 8-án (vasárnap) 20 óra 6 perckor nyugszik.

A mérkőzésről a vendéglátó klub előképes közvetítést (live stream) biztosít majd a helyszínről az alábbi elérhetőség alatt:

https://youtu.be/ToOI2NO-RCs

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Kapcsolódó hivatkozások:

http://nyiregyhazaspartacus.hu/hir/szeretnenk-szepen-zarni-a-szezont/4682

http://nyiregyhazaspartacus.hu/hir/mindig-jo-meccset-vivtunk-a-csabaiakkal/4681

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Újpest FC

Kétszer nem lépsz ugyanabba a folyóba! (Kr. Előtt 6. század, Hérakleitosz). Mert ugye ez lehetetlen. Hiába állsz ugyanott a parton, hiába feszítettél ki két zsinórt a víz felett, hogy tudd, merre kell menned, a korábbi víz biztosan elfolyt már onnan. Az Előre tavaszi második nyugat-magyarországi hadjáratán nem akarta pontosan lemásolni az első eredményeit (egy döntetlen, egy győzelem) jobbat akart, meg akarta nyerni mind a két mérkőzését. Sajnos, egyiket sem sikerült. Utólag persze kiválóan megfelelt volna nekünk a korábbi szereposztás is… De szemernyi időnk sincs a múlt történésein rágódni, mert itt vannak a nyakunkon az újabb megoldandó feladatok!

20160412_01

A Magyar Kupa sorozat igazi sikertörténet csapatunk életében, a keddi mérkőzés tétje, hogy bejutunk-e a döntőbe vagy sem? Kitűnő teljesítmény ez újonc csapatunktól, bár az Újpest elleni visszavágót kétgólos hátrányból várjuk (Újpest FC – Békéscsaba 2-0). Ez persze csak egy szempont a kedd délután négy órakor kezdődő visszavágó mérkőzés előtt. A másik szempont az élvonalbeli tagság. Az előző bajnoki fordulóban a Puskás Akadémia (Újpest FC – Puskás Akadémia 2-2) és a Vasas (Videoton –Vasas 2-2) döntetlen játszott és ez azt jelentette a mi vereségünk mellett, hogy riválisaink előnye három pontra nőtt velünk szemben. És még mindig nincs minden veszve, még mindig bele tudunk szólni saját sorsunk alakulásába! Mégpedig azért, mert az elkövetkező két fordulóban éppen közvetlen riválisaink ellen játszunk. Hétvégén Felcsútra utazunk, a kupa meccs után egy héttel, április 19-én, kedden pedig a Vasast fogadjuk. A lényeg: ha nem nyerjük meg mind a két meccsünket, akkor – nagy valószínűséggel – már matematikai segítségünk sem lesz a bennmaradásért folytatott harcban, végleg eldőlhet a sorsunk. Ez egyébként egy olyan döntési helyzet, amelyik bármelyik csapat életében előfordulhat. Nálunk is többször előfordult már…

Ugyanis el kell döntetnünk, hogy melyik a fontosabb a számunkra: bejutni a Magyar Kupa döntőjébe és ezzel megpályázni a jövő évi nemzetközi szereplés lehetőségét, vagy minden erőnket arra kell koncentrálnunk, hogy jövőre is az élvonalban játszhassunk. Erre a kérdésre a válasz egyébként egyértelmű, minden érintett a meghosszabbított élvonalbeli tagságot preferálja!

Most következik egy igazi futballsztereotípia: valamelyik mérkőzést fel kell adnunk azért, hogy a másikon nagyobb esélyünk legyen a győzelem megszerzésére. Az előzmények alapján a feladásra ítélt meccs a keddi kupameccs, hiszen ott lényegesen kevesebbet bukhatunk, mint a hétvégi bajnokin. Egy edző olyan utasítással persze nem küldheti fel a pályára a csapatát, hogy gyerekek ez a meccs nem számít, ne törjétek magatokat, vigyázzatok testi épségetekre, nekünk nem ez a mérkőzés a fontos, hanem a hétvégi bajnoki, ott kell majd megszakadni… Az edzők ilyenkor azt a döntést szokták meghozni, hogy a kialakult kezdőcsapat kulcsjátékosai helyet a posztokon utánuk következő játékosokat állítják be a csapatba. Tehát a második legjobbak lépnek elő főszereplőknek. (A totó feltalálása óta, az eredmények megismerésekor embermilliók csaptak és csapnak dühükben az asztalra, amikor egy országos fix meccsen, Európa egyik legjobb, hazájában évek óta bajnokságot nyerő csapata, a soron következő Bajnokok Ligája mérkőzése előtt négy nappal kikap egy középmezőny aljához tartozó csapattól. Az eredmény ismeretében tenyerük nem csak a asztalon, hanem saját homlokukon is csattan és így kommentálják a történteket: tudhattam volna! A bajnokság már megvan, egész héten már a hétvégi kupameccsre koncentráltak a fiúk!)

Veszélyes játék két, egymást szorosan követő meccs előtt eldönteni, hogy melyiket akarjuk jobban megnyerni. Mert ugye minden győzelem előtt ott van még maga mérkőzés, ahol minden megtörténhet. Maradjunk csak saját példáinknál! Nem hiszem, hogy idén februárban Székesfehérváron bárki is fogadott volna arra, hogy saját pályájukon, két meccsből egyszer sem tudnak megverni minket! Egy paksi ember fejében meg sem fordult az a lehetőség, hogy minket saját pályájukon nem győznek le! Mégis: a Videotonnal két döntetlent játszottunk egy hónapon belül, a Paksot pedig legyőztük saját pályáján! Szóval nehéz ügy egy mérkőzés végeredményét Előre kalkulálni.

Most dönteni kell. Mondjuk, Zoran Spisljak vezetőedző úgy dönt, hogy a kupameccsen pihennek a kulcsemberek, jöjjenek első számú helyetteseik! Bárhogyan is dönt, csapatunk jövőt meghatározó hétköznapjaiban most már mindenképpen szükségünk van kisebbfajta csodákra ahhoz, hogy összes tervünk sikerüljön. Például, ha csak az utolsó forduló után is, de a 10-es szám állna csapatunk neve előtt a tabellán, abban bőven lennének varázselemek. Vagy, ha kedden este, az Újpest meccs után úgy feküdnénk le, hogy az Előre bejutott a Magyar Kupa döntőjébe, az egy újabb csoda lenne. De miért ne lehetne?! A futballban minden megtörténhet! Tekintsék a kupameccsre nevezettek életük esélyének azt a mérkőzést, bizonyítsák be maguknak, egymásnak, a közönségnek, hogy ott a helyük a kezdőcsapatban, nyerjék meg a meccset, egy mérkőzésen bárki legyőzhető… A kezdőjátékosok pedig pihenjék ki fáradalmaikat, vegyék elő erőtartalékaikat, vegyék elő legjobb, legteljesítőképesebb eszüket, lelküket és tegyenek le Fortuna döntéshozó lábai elé négy győzelmet hátralevő négy mérkőzésünk után. Biztos vagyok benne, hogy a nagyasszony értékelni fogja teljesítményünket és javunkra határoz majd a bennmaradás kérdésében, mert meglátja és megérti, hogy a közös cél megvalósításáért mindenki odatette magát, mert cselekedeteinkkel is bebizonyítottuk, nem csak pusztába kiáltjuk, hogy Együtt erősebbek vagyunk!

20160412_02

A szakmai stáb még mindig nem kalkulálhat a vírusos fertőzésből lábadozó Fehér Zsolttal és a korábban megsérült Nathan Ecclestonra. Vadász Viktor és Bényei Balázs már rendben van, így akár már kedden is bevethetők. Eltiltott játékos nincs. A Magyar Kupa elődöntőt Szabó Zsolt sporttárs igazgatja, segítői Berettyán Péter és Varga Zsolt dr. lesznek.

Az Újpest FC együttese a Magyar Kupa 3. fordulójában kapcsolódott be a küzdelmekbe, amikor a Velence csapatát győzte le 1-2 arányban. A következő felvonásban már oda-visszavágós rendszerben a Zalaegerszeg együttesét búcsúztatták 5-0-ás és 1-1-es eredményekkel. Az 5. fordulóban gólzáporos meccseken a Tiszaújváros maradt alul ellenük 8-1 és 0-2 arányban. Az elődöntő első mérkőzésén pedig, már a Békéscsabát fogadták a Szusza Ferenc Stadionban, ahol számukra megnyugtató kétgólos előnyre tettek szert.

A Békéscsaba az első fordulóban a Csepel FC együttesét búcsúztatta idegenben, 0-1 arányban. Mezőkövesden 0-2-es eredménnyel és tavaly októberben Kisvárdán 1-2-es eredménnyel jutottunk tovább. A negyedik fordulóban oda-visszavágós mérkőzéseken az első osztályú MTK-Budapest csapatán kerekedtünk felül, itthon 0-0, idegenben pedig 0-1 volt javunkra a mérkőzések állása. Következő ellenfelünket, a Kozármisleny együttesét összesítésben 3-2 arányban sikerült kiejtenünk, ezzel az Előre 23 év után ismét a Magyar Kupa elődöntőjében szerepelhet.

promo_elore_ujpest

A Békéscsaba 1912 Előre – Újpest FC Magyar Kupa elődöntő visszavágó mérkőzés 2016. április 12-én (kedden) 18:00 órától kerül megrendezésre, melyet az M4 csatorna élőben közvetít. Erre a meccsre kizárólag a kombinált bérletek érvényesek. A kupa másik elődöntőjére egy nappal később, szerdán este 18:00 órától kerül sor, amikor a Ferencváros a DVSC-TEVA együttesét fogadja. Kedden visszatérhet a tavasz, hiszen labdarúgásra optimális időjárás várható: csapadék nélkül, akár 22 Celsius fokig is felkúszhat a hőmérő higanyszála. A hazai pénztárak már reggel 08:00 órától várják az érdeklődőket, a vendég kasszák pedig két órával a mérkőzés kezdete előtt nyitnak. Mindenképpen érdemes kilátogatni a Kórház utcába, hiszen ebben a szezonban többet már biztosan nem találkozunk az Újpest együttesével és a félidei szünetben újra nyerhetnek is, hiszen folytatjuk ajándéksorsolásainkat. Természetesen, a szokásos módon élő, fényképes beszámolóval jelentkezünk Facebook oldalunkon.

line_purple

Kapcsolódó hivatkozás:

http://1912elore.hu/site/ujpest-fc-bekescsaba-1912-elore-20160316/

Információk: Nyíregyháza Spartacus FC – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2022. május 8. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Balmazújvárosi Városi Stadion

Cím: 4060 Balmazújváros, Sporttér út 5-7.

Stadion:

Belépőjegyek, pénztár, kapunyitás, belépés:

A teljes árú (felnőtt) belépőjegyek 1.000,- forintba kerülnek a helyszínen, a diák-nyugdíjas és a hölgyek részére megváltható, valamint az úgynevezett kanyarjegy 500,- forintért vásárolható. Klubkártya nem szükséges és a pénztárak egy órával a mérkőzés kezdete előtt nyitnak. A balmazújvárosi stadionban kizárólag készpénzzel lehet fizetni. A vendég szurkolók a Debreceni út felől a tűzoltóságon keresztül (3. kapu) a vendég pénztárnál tudnak belépni.

Térkép:

Közvetítés:

A mérkőzésről élőképes közvetítést (live stream) ad a vendéglátó klub.

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Újpest FC

plakat_elore_ujpest_20160412_webline_purple

Belépőjegy információk:
A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 08:00-16:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában. Békéscsabán kívül a Ticket Express jegyirodákban. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez nem kötelező a klubkártya – elegendő a személyazonosításra alkalmas, fényképes igazolvány. Hatéves kor alatt a belépés ingyenes és adatszolgáltatás mentes.

A mérkőzés napján is lesz jegyértékesítés. A hazai pénztárakat már reggel 08:00 órakor nyitjuk, a vendég kasszák 16:00 órától várják az érdeklődőket.

ELŐVÉTELBEN OLCSÓBB!
Váltsa meg belépőjegyét személyesen elővételben vagy online módon – hiszen kedvezményesebb áron juthat hozzá és a mérkőzésre sorban állás nélkül juthat be!

Hazai belépőjegyek:
Felnőtt belépőjegy ára – elővételes vagy online vásárlás esetén: 1.400,- Ft,
Diák/nyugdíjas belépőjegy ára – elővételes vagy online vásárlás esetén: 700,- Ft.

Vendég belépőjegyek:
A vendég szektorokba érvényes belépők egységesen online vagy személyes vásárlás esetén: 1.900,- Ft.

Jegyeket vásárolhatnak online módon is a következő elérhetőség alatt:
http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57001146/Bekescsaba-1912-Elore—Ujpest-FC

Bérlet információk:
Figyelem! A Magyar Kupa elődöntő visszavágó mérkőzésre kizárólag a kombinált (diák/nyugdíjas 10.900,- Ft árú és felnőtt 22.500,- Ft árú) érvényesek. A normál bérletekkel ezúttal nem lehetséges a belépés. A kiadott technikai-, dolgozói-, tisztelet- és VIP bérletek erre a mérkőzésre is használhatók.

A mérkőzés napján a klubkártya ügyintézés (új kártya kiváltás, -tiltás, -pótlás, stb.) szünetel, kérjük vegyék ezt figyelembe! Megértésüket köszönjük!

line_purple

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A-, B-, C-, C1-, Tribün és Fedett lelátó szektorokba.

A mérkőzés normál biztonsági besorolást kapott, így kiemelt rendőri jelenlét és útlezárások sem várhatók. Hazai drukkereink – a megszokott módon – kizárólag az Előre Székház felőli, 4. számú kapun léphetnek be. Vendég szurkolók a Munkácsy Hotel bejáratával, ferdén szemben található vendég parkolóban állíthatják le gépjárműveiket, belépés pedig a számukra fenntartott 1-es számú kapun keresztül lehetséges. VIP vendégeink gyalogosan a Székház főbejáratán, gépkocsival pedig az 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre.

line_purple

Vendég szurkolók a D- és E-szektorokba válthatnak jegyeket – összesen 474 darabot. A D-szektort csak abban az esetben nyitjuk meg, amennyiben az érkező drukkerek száma ezt megköveteli.

A vendég szurkolók érkezése a Gőzmalom tér-Kórház utca útvonalon történhet, egészen a számukra kijelölt Munkácsy Hotellel ferdén szemben található (1-es számú kapunál) füves parkolóig. Az újpesti drukkerek őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve léphetnek be a mérkőzésre.

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől: Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca.

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

line_purple

line_purple

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Belépőjegy, bérlet árak:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Sajtó akkreditáció:
http://1912elore.hu/site/sajto/

line_purple