Beharangozó: Facultas-Tiszafüredi VSE – Békéscsaba 1912 Előre II.

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 412 másodperc.

A Tisza-tó partján folytatja bajnoki menetrendjét második csapatunk, hiszen 2022. október 16-án (vasárnap) 13:00 órától Tiszafüreden lépnek pályára a Lilák.

Ismét egy olyan mérkőzés következik, amelyen – elég rosszul néz ki leírva is – nem biztos, hogy mi vagyunk az esélyesebbek. Mivel a tiszafüredi csapat tizenkét teljesített forduló után 6 győzelem, 2 döntetlen, 4 vereség, valamint 20 bajnoki pont birtokában a táblázat 5. pozícióját foglalja el, így a papírforma szerint, jelenleg utolsó helyen álló Békéscsaba 1912 Előre II. tényleg nem kiáltható ki favoritnak. Ettől függetlenül azonban tudjuk, hogy ebben az osztályban sincs előre lefutott mérkőzés, így nagyobb akarattal és lelkesedéssel abszolút mértékben eltüntethetők a különbségek egy-egy meccsen. Az a tény mellettünk áll, hogy az elmúlt idényben mindkét alkalommal mi kerültünk ki győztesen a párharcokból, hiszen 2021. augusztus 11-én 2-4 arányban győztünk idegenben, valamint 2022. február 13-án 2-1 volt a végeredmény. Így aztán mi lettünk a fürediek mumusai és bízunk benne, hogy ez így is marad!

Következő ellenfelünk számára jól indult a szezon, hiszen határozott fellépéssel 3-1 arányban győzték le a Karcag együttesét. Bár a folytatásban kikaptak az egyik esélyes BKV Előrétől (2-1), utána viszont visszatértek az útra és győzelem-döntetlen-győzelem sorozattal folytatták. A 6. fordulóban nem boldogultak a másik favorit BVSC Zuglóval (2-0), majd a Hajdúszoboszló ellen sikerült otthon tartani egy pontot (0-0). Legyőzték az Egert (1-2), vereséget szenvedtek a Pénzügyőrtől (1-2), legyőzték a Tiszaújvárost (1-4) és a Kisvárdát is (1-0), majd a hatvani gyorsvonat keresztülrobogott rajtuk (4-2), így ők is vereségből érkeznek a vasárnapi mérkőzésbe. A MOL Magyar Kupa sorozattól a harmadik fordulóban búcsúztak, hiszen a Siófok 0-4 arányban kiejtette őket, így maradt a bajnokság, ahol nyilvánvalóan minél jobb eredmény elérése a cél.

A tiszafürediek az előző szezonban hozzánk hasonló teljesítményt nyújtottak, hiszen két helyezéssel mögöttünk, a 13. pozícióban zártak. Valószínűleg ezzel az eredménnyel nem voltak maradéktalanul elégedettek, ezért igyekeztek erősítésekkel is felvértezni magukat az új idényre. Érkeztek: Tóth Dániel (Békéscsaba), Pintér Viktor (Tiszapüspöki), Csábi Milán (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Szabó Gergő (Martfű), Baranyi Bence (Tállya), Kristófi Sándor (Kazincbarcika). Az utánpótlásból felkerültek: Illés Patrik és Varga Dániel. Távoztak: Mészáros Norbert, Barna Béla, Bódis Norbert, Illés Richárd, Bojtos Tamás, valamint Somogyi Pál. Keretükből Tóth Dániel mellett, ismerős lehet még számunkra Fehér Zsolt, Kertész Tamás és Mácsai László neve is, akik korábban Békéscsabán is szerepeltek.

Az biztos, hogy a Hatvanban kiállított Csábi Milánra – az automatikus eltiltás miatt – nem számíthat Dorcsák mester, valamint a maródiak létszáma is nehezíti a pályára küldhető keret meghatározását, hiszen Vincze Patrik és Skulka Botond is sérüléssel küszködik. A Békéscsaba 1912 Előre vezetősége az elmúlt napokban igyekezett rendezni a sorokat és több játékosunk véglegesen átkerült a harmadosztályú keretbe, ahol legfőbb feladatuk az lesz, hogy hathatós közreműködésükkel kiharcolják a bennmaradást. Sérülések és betegségek továbbra is hátráltatják csapatainkat, hiszen többen is már hosszabb ideje nem állnak rendelkezésre, néhányan viszont már ismét hadra foghatók lesznek.

Dorcsák Zoltán: – Nyugodtan mondhatom, hogy a mumus érkezik hozzánk a hétvégén, hiszen még nem sikerült pontot szereznünk a viharsarkiak ellen. Az előző idényben a Csaba tizenegyedik, mi a tizenharmadik helyen végeztünk, mégis oda-vissza kikaptunk a lila-fehérektől. Remélem most sikerül megtörnünk az átkot és itthon tartjuk a három pontot!

Nagy Sándor: – A tabellán elfoglalt helyezések alapján nem mi számítunk a találkozó esélyesének, ettől függetlenül ebben az osztályban nincs előre lefutott mérkőzés, így nagyobb akarattal és lelkesedéssel eltüntethetők a különbségek. Ráadásul ehhez meg is van az erőállapotunk, csak a koncentráción és a persze a hozzáálláson kellene változtatnunk végre. A vezetőség a napokban több játékost is átirányított az NB III-as kerethez, a hathatós közreműködésükkel kiharcolhatjuk a bennmaradást. Győzelmi szándékkal lépünk pályára vasárnap és minden további meccsen, javunkra szolgálhat, hogy önálló edzéseket tudunk végezni és az osztály viszonyaihoz igazodva tudjuk hét közben kialakítani a taktikát. Marik Soma és Zahorán Áron betegség miatt kihagyja a füredi bajnokit, Bacsa Krisztián felgyógyult, már edzésre jelentkezett, de a játékára vélhetően még nem kerül sor.

A Facultas-Tiszafüredi VSE – Békéscsaba 1912 Előre II. mérkőzés játékvezetőjeként Kovács Tamást, segítőiként Balla Leventét és Juhász Bálintot akkreditálta a szövetség. Az 1990-es születésű sporival 2021. december 5-én, a Füzesgyarmati SK – Békéscsaba 1912 Előre II. 1-0 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 292 sárga- és 13 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Keleti csoport 2022/2023-as szezon 13. fordulóját október 16-án (vasárnap) 11:00 órától DVTK II. – Füzesgyarmati SK, 13:00 órától FC Hatvan – Sényő-Carnifex FC, Facultas-Tiszafüredi VSE – Békéscsaba 1912 Előre II., Vasas FC II. – DVSC II., Aqua-General Hajdúszoboszló – DEAC, Körösladányi MSK – Eger SE, Jászberényi FC – Pénzügyőr SE, BKV Előre – Termálfürdő FC Tiszaújváros, Putnok FC – BVSC-Zugló, valamint 13:30 órától Kisvárda Master Good II. – Karcagi SE párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázatot tizenkét lejátszott fordulót követően a BVSC-Zugló (32 pont) vezeti a Pénzügyőr (24 pont) és a Putnok (22 pont) előtt. A tabella végén (17-20. hely) pedig a Sényő, a Tiszaújváros, a Jászberény, valamint a Békéscsaba II. áll.

Az előrejelzés szerint Tiszafüred térségében közepesen felhős időjárás várható és köd előfordulása is valószínűsíthető, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2022. október 16-án (vasárnap) 17 óra 55 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Mérkőzés

Kapcsolódó hivatkozás:
https://tiszafuredivse.hu/2022/10/14/a-mumust-fogadjuk-vasarnap/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: