Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre II. – DVSC II.

Nincs megállás a harmadosztályú bajnokságban, hiszen 2022. szeptember 28-án (szerdán) 16:00 órától a kis Lokit fogadjuk a Kórház utcai Stadionban.

Nyolc napon belül háromszor is pályára lép második csapatunk, így a füzesgyarmati rövidebb túra után, hazai körülmények között fogadjuk a DVSC II. együttesét a bajnokság 10. fordulójában. Eltelt a bajnokság negyede és sajnos továbbra sem találjuk a siker kulcsát. A Füzesgyarmat ellen elszenvedett vereség (3-1) még nagyobb lemaradásba taszított minket, így a bennmaradásért folytatott harc egészen biztosan rányomja bélyegét az őszi szezonból hátralévő mérkőzésekre. Természetesen nincs veszve semmi, hiszen összességében még 29 forduló hátra van, ebből pedig 11 mérkőzést még ősszel le kell játszani, de most már elértünk arra a pontra, hogy minden pontnak hatalmas jelentősége lesz számunkra. Lehet, hogy érdemes átgondolni a stratégiát és inkább más taktikával kell pályára lépnünk, hiszen egy-egy “csúnya” döntetlen is jóval többet érhet a végelszámolásnál, mint a folyamatos vereségek. A hétközi mérkőzésen mindenképpen jó alkalom kínálkozik, hogy egyetlen megszerzett győzelmünk mellé további bajnoki pontot vagy jobb esetben pontokat szerezzünk. Míg a Békéscsaba II. továbbra is utolsó helyről várja a debrecenieket, addig vendégeink 4-4 győzelem és vereség, egy döntetlen, valamint 13 pont birtokában a 11. helyről, mindenféle idegeskedés nélkül várhatják a fordulót.

Mindkét csapat vereségből érkezik, hiszen a piros-fehérek hazai pályán kaptak ki a Hatvantól (1-2) az előző fordulóban. Adhat némi löketet, hogy a DVSC II. idegenben csak egyszer tudott győzni, sőt pontokat szerezni, amikor szeptember 11-én 1-2 arányban legyőzte a Kisvárda II. csapatát. További pozitívum, hogy a két fél egymás elleni mérlege abszolút kiegyenlített, hiszen az elmúlt idényben mindkét alkalommal döntetlen eredmény született: 2022. február 20. DVSC II. – Békéscsaba 1912 Előre II. 1-1, valamint 2021. augusztus 15. Békéscsaba 1912 Előre II. – DVSC II. 3-3. Tekintettel jelenlegi helyzetünkre, egy hasonló eredményt látatlanban is aláírnánk!

Következő vendégeink érdekes nyári felkészülésen vannak túl, hiszen május 31-én távozott Szűcs Gábor vezetőedző és helyét Jeremiás Gergő vette át. Majd újabb fordulat következett, hiszen július 5-én Jeremiás Gergő a Szentlőrinc csapatának mestere lett, így ő is távozott. A csapatot Máté Péter vette át, aki jelenleg is irányítja a debreceni második együttest. A szakembernek ezáltal szűk egy hónapja maradt, hogy felkészítse csapatát és rendezze a sorokat, de úgy látszik ennyi idő is elegendő volt. Nyilván a kis Loki célja sem a feljutás, hanem a minőségi játéklehetőség biztosítása fiatal játékosaik számára a felnőtt futballban, így a keret alakítása is ennek fényében történt. Távoztak: Kalafat Álmos, Kenderesi Dávid, Kovács Gergő, Tordai Balázs, Sármány Kristóf és Balla Mátyás, illetve a klub nem hosszabbított Deczki Mátéval és Soltész Jánossal sem. Az érkezési oldalon kevesebb információ látott napvilágot, hiszen két csapatuk kerete valamilyen szinten összemosódik. Profi szerződést kaptak: Hornyák Csaba, Horváth Zalán, Cibla Flórián és Doktor Zsolt. Érkeztek, illetve eddig pályára léptek a harmadosztályban is: Sárosi Norbert (DEAC), Barbarau Andrei-Raul (Steaua Bucuresti), Szabó Kornél Sándor (DEAC), Neofytidis Georgios (FC ViOn Zlaté Moravce – Vráble), Dreskovic Meldin (Sutjeska Niksic), Kyziridis Alexandros (FC Vion Zlate Moravce), Loukili Karim (Riga FC), Ter-Mkrtchyan Erik (FC Luzern). A mindössze 19 éves átlagéletkorral rendelkező igen bő keretükkel szemben rettentő nehéz felkészülni, hiszen számos első osztályú múlttal, illetve jelennel rendelkező játékosuk is szerephez juthat adott esetben. Számolásunk szerint eddig 39 játékos kapott lehetőséget ebben a szezonban a harmadosztályú csapatban, így ember legyen a talpán, aki érdemben tud kalkulálni. Ebből következően gyakorlatilag annak van értelme, ha a saját játékunkra koncentrálunk, megpróbáljuk az eddig elkövetett hibákat minimalizálni és a helyzetkihasználást javítani!

Színes lapok miatt egyik csapatban sem lesz eltiltott. A Békéscsaba II. összeállítására hatással lehet első csapatunk vasárnapi, Mosonmagyaróvár elleni létfontosságú mérkőzése is. Ahogy az látható volt a Füzesgyarmat elleni meccsen, a keretből már többen vissza tudtak térni sérüléseikből és remélhetőleg egyre jobb teljesítményre lesznek majd képesek, ezáltal szerdán jó esélyünk lehet a pontszerzésre. Mivel a DVSC első osztályú csapata csak október 1-én folytatja menetrendjét, így az idő megengedi számukra, hogy visszajátszókkal ismét bővülhessen az utazók névsora, tehát egészen biztosan nehéz feladat előtt állunk.

A Békéscsaba 1912 Előre II. – DVSC II. mérkőzés játékvezetőjeként Dobai Jánost, segítőiként Molnár Alexet és Juhász Bálintot akkreditálta a szövetség. Az 1986-os születésű sporival 2022. szeptember 4-én, a Békéscsaba 1912 Előre II. – FC Hatvan  3-0 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 499 sárga- és 22 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Keleti csoport 2022/2023-as szezon 10. fordulóját szeptember 28-án (szerda) 16:00 órától Füzesgyarmati SK – Putnok FC, Békéscsaba 1912 Előre II. – DVSC II., FC Hatvan – Vasas FC II., Kisvárda Master Good II. – DVTK II., Termálfürdő FC Tiszaújváros – Facultas-Tiszafüredi VSE, Pénzügyőr SE – Sényő-Carnifex FC, Eger SE – Karcagi SE, Aqua-General Hajdúszoboszló – BKV Előre, BVSC-Zugló – Jászberényi FC, valamint DEAC – Körösladányi MSK párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázatot kilenc lejátszott fordulót követően a BVSC-Zugló (25 pont) vezeti a Putnok (19 pont) és a DEAC (18 pont) előtt. A tabella végén (18-20. hely) pedig a Hatvan, a Jászberény, valamint a Békéscsaba II. áll.

Az összecsapást hivatalos YouTube csatornánkon élőben is közvetítjük majd az alábbi elérhetőségen:
https://youtu.be/baELzegFENk

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében gyengén felhős időjárás várható, a legmagasabb hőmérséklet pedig 21 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2022. szeptember 28-án (szerda) 18 óra 31 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Mérkőzés

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: