Beharangozó: DVTK – Békéscsaba 1912 Előre

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 409 másodperc.

Nehéz feladat vár első csapatunkra húsvétvasárnap, hiszen 2023. április 9-én 16:30 órától Miskolcon lépünk pályára.

DVTK - Békéscsaba 1912 Előre

Továbbra is pontszerzési kényszerben vagyunk, ezáltal bravúrra lenne szükség a 30. fordulóban – foglalhatnánk össze néhány szóban az előttünk álló mérkőzés előzetesét. Az éllovashoz, egyben a bajnokaspiránshoz utazunk, ráadásul ettől kezdve vasárnap-szerda-vasárnap ritmusban követik egymást a másodosztályú mérkőzések is, tehát nem vagyunk könnyű helyzetben. Nyilván nem szeretnénk senkire nyomást tenni, de nem kell szakértőnek lenni ahhoz, hogy lássuk hogy ezzel együtt kilenc forduló, így 27 szerezhető pont maradt az idényből. Az első, biztos bennmaradást érő helyezéstől négy egységnyire vagyunk jelen pillanatban, tehát egy-egy győzelemmel nagyot tudnánk lépni. Öt döntetlen zsinórban és 2023-ban csak az MTK tudott minket megverni (3-0), viszont utoljára február 19-én tudtunk győzni a Szentlőrinc ellen (2-0). Ha viszont párhuzamot vonunk, akkor lehet hogy a borsodi vonal bejön nekünk, ráadásul a meccstörténelem sormintája alapján most egy csabai győzelem, vagy egy újabb döntetlen következhetne. Bár most nem lesz élő, televíziós közvetítés a meccsről – hiszen ezeken rendre jól szoktunk szerepelni -, “csak” live stream, de ettől függetlenül az utóbbi időben szerencsére mumusai vagyunk a diósgyőrieknek. Többször borsodit, vagy helyesebben borsot törtünk már az orruk alá, elég ha a 2022. március 13-án szintén idegenben lejátszott 2-3-as végeredménnyel zárult mérkőzésre gondolunk, de mindenképpen emlékezetes a 2020. október 29-én hazai pályán megvívott MOL Magyar Kupa találkozó is, amikor gyakorlatilag ifikkel kiállva tudtuk jócskán megnehezíteni a dolgukat. Igaz, hogy 0-3 lett a vége, de egészen az 57. percig nem tudtak betalálni és a mérkőzés végén az akkori vezetőedző, Feczkó Tamás mosolya semmiképpen sem volt őszinte. Apropó edző: az ötödik forduló után a DVTK vezetése megvált Dragan Vukmirtól és az új mesterrel, Szergej Kuznyecovval szépen kiegyenesedtek, valamint a 28. forduló óta vezetik is a táblázatot. Nyilván a két csapat teljesen más célokért küzd és ha már itt tartanak úgy, hogy már a 3. fordulóban búcsúzniuk kellett a MOL Magyar Kupa sorozattól (DVTK – Szeged 0-1), nyilván nem engedték el a bajnoki cím megszerzésének lehetőségét sem, és nem fognak megelégedni csak a feljutással.

Békéscsaba 1912 Előre - DVTK 1-2 (0-0)

Két győzelemből érkeznek, míg csapatunk öt döntetlenből. A DVTK hazai mérlege kiváló, hiszen 14 mérkőzésből 11 alkalommal győztek, míg a Békéscsaba csak kétszer tudta a három pontot idegenből elhozni. Ezzel együtt az összesített másodosztályú mérleg mégis számunkra hízelgőbb, mert nevünk mellett öt győzelem, két döntetlen és négy vereség szerepel – tehát a statisztikát elemezve némileg árnyaltabb a kép. A fogadóirodák viszont inkább fekete-fehérben, illetve piros-fehérben látják a esélyeket, így a Békéscsabára nyolcszoros, míg a Borsod vármegyeiekre csak 1,31-szeres az odds. Színes lapok miatt egyik csapatban sem lesz eltiltott, viszont együttesünket számos betegség, illetve sérülés sújtja, így az erőforrások megfelelő beosztása miatt biztosan lesznek változtatások. A diósgyőriek keretéből ismerősként üdvözölhetjük Viczián Ádámot, valamint érdemes lesz kiemelt figyelmet fordítani ügyeletes gólfelelősükre Lukács Dánielre, aki eddig már tizenöt alkalommal tudta bevenni az ellenfelek kapuját.

Brlázs István Gábor: – Nagyon nehéz hét előtt állunk és igazából ha reálisan nézzük, akkor nyilván a jövő szerdai mérkőzésen van nagyobb sansz a győzelemre. Természetesen egyik meccset sem engedhetjük el, még akkor sem ha a héten több játékosunk sérülések miatt nem tudott a csapattal edzeni. Nem vagyunk könnyű helyzetben, de mindenféleképpen úgy utazunk el, hogy megpróbálunk pontot vagy akár pontokat elhozni Miskolcról. A Diósgyőr nagyon jó csapat, nem véletlenül vezetik a bajnokságot és nyugodtan mondhatjuk, hogy az MTK-val együtt kilógnak felfelé a mezőnyből. Abban is biztos vagyok, hogy fel is fognak jutni, de nekünk is van célunk és ennek elérése érdekében további bajnoki pontokat kell szereznünk. Úgy gondolom, hogy a hátralévő mérkőzésekből minimum négyet meg kellene nyernünk ahhoz, hogy osztályozó nélkül bent tudjunk maradni és ez jelen helyzetben már majdnem a mérkőzések felét jelenti.

DVTK – Békéscsaba 1912 Előre 3-4 (0-1)

A DVTK – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként, cikkünk írásának pillanatában Nazsa Tamást akkreditálta a szövetség. Segítőiként Tőkés Róbertet és Varga Gábort jelölték, míg a tartalék játékvezető feladatait Nagy Norbert látja el. Az 1986-os születésű sporival néhány napja, 2023. április 5-én, a Békéscsaba 1912 Előre II. – Kisvárda Master Good II. 1-1 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 677 sárga- és 68 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

tabellát jelenleg a DVTK (64 pont), az MTK (63 pont) és a Gyirmót (51 pont) trió vezeti, míg a sereghajtó pozíciókból a Nyíregyháza (28 pont), a Dorog (25 pont) és a Kozármisleny (23 pont) próbál elmozdulni. A forduló kapcsán némileg szurkolhatunk a Budafoknak is, hogy a kupasikert folytatva Kozármislenyben is győzzenek, a Csákvár – Dorog összecsapáson egy igazságos döntetlennel tudnánk megelégedni, ahogy a Nyíregyháza – Szentlőrinc mérkőzésen az ikszes végeredmény bizonyulna számunkra hasznosnak.

A Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023-as szezon 30. fordulóját április 9-én (vasárnap) 16:00 óratól BFC Siófok – Kolorcity Kazincbarcika SC, Soroksár SC – PMFC, Tiszakécskei LC – FC Ajka, Aqvital FC Csákvár – Dorogi FC, Nyíregyháza Spartacus FC – Szentlőrinc, Credobus Mosonmagyaróvár – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, 16:30 órától DVTK – Békéscsaba 1912 Előre, 17:00 órától Szombathelyi Haladás – Gyirmót FC Győr, HR-Rent Kozármisleny – Budafoki MTE, valamint április 10-én (hétfőn) 20:00 órától ETO FC Győr – MTK Budapest párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Miskolc térségében zápor valószínűsíthető, a legmagasabb nappali hőmérséklet +13 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2023. április 9-én (vasárnap) 19 óra 25 perckor nyugszik.

A DVTK – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzést live stream formájában az alábbi elérhetőség alatt közvetíti majd a vendéglátó klub:

https://www.youtube.com/watch?v=-u-JjnRK2bI

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak – hiszen ez mindig fontos! Köszönjük!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: