Címkézett bejegyzés

Soha nem látott összeállításban lépünk pályára

Sajnálatos módon csütörtökön reggelre további pozitív teszt eredmények születtek, így a szakmai stáb és csapatunk soha nem látott kihívások előtt áll. A fejleményekről Igricz Mihály – klubigazgató nyilatkozott weboldalunknak.

– Ezer sebből vérzik csapatunk a koronavírus fertőzések és sérülések miatt. Természetesen felmerült a halasztás gondolata és minden követ megmozgattunk az ügy érdekében, sajnos sikertelenül. A mai napon egy olyan, főképp fiatalokból álló együttes lép pályára, amilyen összetételben gyakorlatilag még sohasem láthatta csapatunkat a közönség. Nem miattunk, hanem fiatal, ifjúsági korú játékosaink miatt szurkolóink türelmét és megértését kérjük, hiszen a nyomás és a felelősség hatalmas ezeken a srácokon. Nyilván minden tőlük telhetőt meg fognak tenni a mérkőzésen és bizonyítani szeretnének, de mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy a hadra fogható labdarúgóink közül legtöbben még felnőtt mérkőzésen sem léptek pályára, nemhogy egy első osztályú csapat ellen, élő televíziós összecsapáson. Célunk a tisztes helytállás és ebben a rendkívüli helyzetben megmutatni azt, hogy a békéscsabai labdarúgás évtizedek óta egy olyan erős közeg, amit egy ilyen járvány-helyzet sem tud megtörni.

Békéscsaba 1912 Előre – DVTK

MOL Magyar Kupa 2020/2021. 7. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – DVTK

0-3 (0-0)

Időpont: 2020. október 29. (csütörtök) 16:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Szilágyi Sándor

Asszisztensek: Varga Gábor, Szilágyi Norbert

Tartalék játékvezető: Sándor Csaba

Békéscsaba: Krnács Richárd, Kártyás Dávid, Palik György, Csicsely Dominik, Zelik Csaba, Pap Szabolcs, Bónus Marcell, Tóth Bence, Kasik Ákos, Sipaki Patrik Martin, Trescsula Máté. Cserék: Katona Roland, Piss Péter, Varga Zoltán.
Edző: Tököli Attila

DVTK: Danilovic Branislav, Drazic Stefan, Grozav Gheorghe-Teodor, Ivanovski Mirko, Márkvárt Dávid, Shestakov Serhii, Szűcs Kornél, Polgár Kristóf, Hegedűs János Krisztián, Kalandadze Aleksandre, Iszlai Bence. Cserék: Antal Botond, Makrai Gábor, Hasani Florent, Zsiga Máté, Zsemlye Balázs, Couto Ramalho Rui, Farkas Marcell, Karan Dejan, Korbély Kristóf, Omarashvili Giorgi.
Vezetőedző: Feczkó Tamás

 Gólszerzők: Couto Ramalho Rui (57. és 89. perc), Omarashvili Giorgi (71. perc).

 Sárga lap: Sipaki Martin Patrik (52. perc).

Nézőszám: 570

Parádés, hősies helytállással búcsúzott csapatunk a MOL Magyar Kupa sorozattól, melyen – ne felejtsük el – a Békéscsaba 1912 Előre az U19-es csapatával lépett pályára, akik átlagéletkora mindössze 17,8 év.

Közel fél órát kellett várni arra, hogy hálót érjen a labda, Drazic átadását Iszlai kíméletlenül belőtte a bal felsőbe, ám a gólt leshelyzet előzte meg. Derekasan küzdött az eddig még soha nem látott összeállításban pályára lépő, nagyon fiatal lila-fehér alakulat, akiket eddig csak a megrögzött meccsre járók az U19-es, illetve a megyei bajnokságban szereplő Előre kettes számú együttesében láthattak. Nagy nyomás nehezedett a Békéscsaba kapujára, a szünet előtti percekben Grozav lőhetett volna gólt, de a lövésébe beleléptek.

A szünetben két cserét is végrehajtott Feczkó Tamás és 11 perccel később éppen a frissen beállt koszovói Hasani és a portugál Rui Pedro hozta össze a Diósgyőr első gólját. Nem omlott össze a fegyelmezetten védekező csabai együttes – sőt, ha Kasik beadása után Tóth Bence pontosabban fejel, egyenlő az állás. Egy újabb csereember, Omarasvili egyéni akció után lőtt találatával növelte előnyét a Diósgyőr. A csabaiak továbbra is bátran futballoztak, Tóth Bence 25 méteres hatalmas lövése után a kapufa mentett. A rendes játékidő utolsó percében Rui Pedro emelésével alakult ki a végeredmény.

A legjobb 32 közé az esélyesebb Diósgyőr lépett, de a békéscsabai fiatalok minden dicséretet megérdemelnek, hiszen felvették a harcot a diósgyőri profik ellen, hősies játékkal ragadtatták tapsra a publikumot.

Tököli Attila: – Egy rossz szavam sem lehet, óriási dolog, amit véghez vitt a csapat, fantasztikusak voltak a srácok, akik közelebb kerülhetnek az első csapathoz.

Feczkó Tamás: – Szeretnék gratulálni a csabai fiataloknak a hősies játékukhoz! A kapusuk, Krnács Richárd szenzációsan védett. A továbbjutás volt a lényeg.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1212222272495018

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

YouTube Információk Jegyzőkönyv

 

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – DVTK

Nehéz, szinte lehetetlen helyzetben folytatjuk mind a bajnokságot, mind a MOL Magyar Kupa sorozatot, hiszen a koronavírus-járvány gyakorlatilag nullára redukálta csapatunkat. Ettől függetlenül azonban nyilván nem tehetjük fel a kezünket és jelen helyzetben azoknak kell legjobb tudásukat nyújtani, akik egészségesek, rendelkezésre állnak és lehetőséget kapnak.

Nem fogjuk tovább ecsetelni a helyzet súlyosságát, hiszen felesleges – aki meg akarja érteni, úgyis magáévá teszi az információkat. Egy szó, mint száz a jelenlegi helyzetben a DVTK elleni Magyar Kupa mérkőzésnek – az előzetes várakozások alapján – egészen más sansszal futhattunk volna neki, ám a rendelkezésre álló kerettel – nem megbántva ezzel bevethető labdarúgóinkat – sajnos a győzelmi esély gyakorlatilag nullára csökkent. Mindent elmond a szituációról az is, hogy egyes fogadási portálok fel sem vették a palettára ezt a mérkőzést, hiszen szinte százszázalékos eséllyel vendég győzelmet aposztrofálnak – így még esélyt sem adnak arra, hogy akár minimális odds-szal, de megtegye valaki a meccset. Nem fogunk senkit hiú reményekbe ringatni, tényleg nagyon nem jó a helyzet, hiszen a járvány az eddig szépen és szisztematikusan felépített rendszert teljesen romba döntötte. A kedden reggel elvégzett újabb PCR-teszten sajnálatos módon további pozitív eredmények is születtek, ezáltal az eddig is szűkösebb lehetőségeink, hogy finoman fogalmazzunk, az a bizonyos kétéltű hátsó része alatt van. Preisinger Sándor családi okok miatt nem lesz jelen a csütörtöki kupameccsen, szombaton azonban már csatlakozik a stábhoz és vasárnap a Haladás elleni idegenbeli mérkőzésen már ismét a kispadról irányítja a Lilákat – tekintettel arra, hogy letöltötte az egy bajnoki mérkőzésre szóló eltiltását. A DVTK elleni mérkőzésen még Tököli Attila asszisztens edző ül a kispadon.

A Békéscsaba 1912 Előre vezetősége mindent megpróbált a soron következő mérkőzések halasztása érdekében, de erre nincs semmiféle lehetőség – tekintettel arra, hogy sem a DVTK, sem a Haladás nem tudja máshova beilleszteni a fordulót, így nem járultak hozzá az időpontok módosításához.

Na, de a sírásból elég ennyi, koncentráljunk a mérkőzésre és maradjunk pozitívak! A Diósgyőr évek óta – talán nem bántódnak meg – hatalmas szerencsével és a körülmények számukra kedvező alakulásával maradt az első osztályban. Az utolsó valamirevaló szezonjuk a 2014/2015-ös volt, amikor a tizenkét csapatos bajnokság hetedik helyén végeztek. Aztán elindult egy mélyrepülés, amely gyakorlatilag azóta is tart: 2015/2016-ban 9. hely, 2016/2017-ben 10. hely, 2017/2018-ban 10. hely, 2018/2019-ben 10. hely, végül 2019/2020-ban 9. hely. Az idén sem állnak túl fényesen, hiszen a hét teljesített fordulójuk után a kiesést jelentő 11. pozíciót foglalják el. Mérlegük: 2 győzelem, 1 döntetlen és 4 vereség, valamint az ezzel együtt járó mindössze 7 bajnoki pont. Aki nem követi az OTP Bank Liga idei eredményeit azok kedvéért: a Ferencváros vezeti a tabellát (16 pont), a Mezőkövesd (7 pont) pedig a sereghajtó. A miskolciak hozzánk hasonlóan a hatodik fordulóban csatlakoztak a kupa küzdelmekhez, amelyben a Balassagyarmat együttesét búcsúztatták 0-2 arányban, míg a Békéscsaba a Vác ellen tudott győzni 1-4-re.

Elvonatkoztatva a helyzettől akár a mostani forduló legrangosabb mérkőzésének is nevezhetnénk ezt a találkozót, ugyanis két korábbi kupagyőztes találkozik egymással. A kupa története során eddig egyszer mérkőztünk egymással: az 1981/1982. évi kiírásban, a négy közé jutásért küzdött a két csapat. 1982. március 10-én Diósgyőrben zajlott le az összecsapás 4.500 néző előtt. A nem túl magas színvonalú 90 perc 0-0-ás eredménnyel zárult. Jött a hosszabbítás és a 97. percben a hazaiak szereztek gólt. A gól után megsérült Kurucz, lejött a pályáról, így tíz emberrel kellett megkísérelni legalább az egyenlítést, mely a 115. percben Ravasz révén sikerült. Jöhetettek a tizenegyesek. Minden csabai értékesítette a büntetőjét, a DVTK-nál viszont volt egy hibázó. Ezzel csapatunk történelmi továbbjutást ünnepelhetett, ugyanis a kupa története során először jutott az elődöntőbe.

Köszönet a krónikáért Juhász Zolinak (magyarfutball.hu)!

A két csapat bajnoki múltja jelentős, hiszen egészen 1945-ig tudunk visszatekinteni. Az első osztályban 29 alkalommal mérkőztünk, a mérleg pedig aránylag kiegyenlítettnek nevezhető, hiszen 10 alkalommal következő vendégeink, nyolcszor pedig mi tudtunk győzni, a maradék 11 mérkőzés viszont eldöntetlen eredménnyel végződött. A másodosztályú egyenleg viszont a mi oldalunkra billen, hiszen az egyetlen döntetlen mellett a nyolc találkozásból négyszer békéscsabai, háromszor pedig miskolci győzelmet olvashatunk ki a históriás könyvből. Utoljára egyébként 2016. április 2-án szintén Békéscsabán találkoztunk a DVTK-val, amikor 0-0 lett az eredmény. Tegyük a szívünkre a kezünket: egy ilyen rezultátummal jelen helyzetünkben is kiegyeznénk a kilencven perc után. Érdekesség, hogy az egymás elleni legnagyobb arányú győzelem és vereség a 1978/1979-es szezonban született, hiszen ebben az idényben mindkét együttes 5-0 arányban verte a másikat hazai pályán. A számok tengerében még egy adalék, hogy első osztályú gólátlag 2,6, a második vonalban ugyanez az érték pedig kereken kettő. Mindebből levonhatjuk a konzekvenciát: valószínűleg ezúttal sem maradunk gól(ok) nélkül.

Visszatérve vendégeinkhez, az előző csonka szezon után elindult a “tisztogatás” a Diósgyőrnél. Távoztak: Vég Csongor, Tóth Barnabás, Kiss Tamás, Egerszegi Tamás, Haris Tabaković, Joachim Adukor. Érkeztek: Stefan Dražić, Augusto Max. Szerződést hosszabbított, illetve profi szerződést kapott: Orosz Donát és Zsiga Máté. Kölcsönbe adták Orosz Marcellt és Géringer Tamást. Mindenképpen érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni – amennyiben pályára lépnek Békéscsabán – Stefan Dražićnak és Molnár Gábornak, hiszen mindketten 3-3 találattal járultak hozzá csapatuk sikereihez.

Egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. Amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától –, akkor 2 x 15 perces hosszabbítás következik. Ha a hosszabbításban mindkét sportszervezet azonos számú gólt ér el, vagy nem esik gól, a továbbjutás a büntetőpontról végzett rúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint.

A legjobb 64 csapat közül ketten már október 21-én letudták a kupa-fordulót, melyen a Csákvár jutott tovább a Budaörs ellenében (1-3). A többiek október 28-án (szerda) kezdik meg a küzdelmeket, 29-dikére pedig a Nyíregyháza – Paks, valamint a Békéscsaba – DVTK összecsapás marad. Két mérkőzést (Szolnok – Gyirmót és Bicske – Ferencváros) későbbre halasztottak, melyeket november 13-án és 14-én rendeznek meg.

Az Békéscsaba 1912 Előre – DVTK mérkőzés játékvezetőjeként Szilágyi Sándort akkreditálta a szövetség. Segítőiként Varga Gábort és Szilágyi Norbertet jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Sándor Csaba látja el. Az 1984-es születésű sporival utoljára 2020. szeptember 13-án, a Békéscsaba 1912 Előre – Nyíregyháza Spartacus FC 2-0 mérkőzésen tartalék játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása során eddig 696 sárga- és 38 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Kormány az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (1b) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján a maszkviseléssel kapcsolatban szigorításokat rendelt el, és a szabályozás 2020. október 23-án lépett életbe. Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a szabadtéren megtartott sportrendezvények helyszínén, tehát már a vasárnapi – a Merkantil Bank Liga 13. fordulójában megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – Szentlőrinc bajnoki találkozón is az orrot és a szájat folyamatosan elfedő maszkot kell viselniük a résztvevőknek. A szabályozás alól kivételt jelentenek, tehát nem kell maszkot viselniük a hatodik életévüket be nem töltött kiskorúaknak, a sportolóknak, az edzőknek, a mérkőzésvezetőnek, a versenybírónak és a segítőinek. A kormányrendelet szerint azt, aki felszólítás ellenére sem visel maszkot, a rendezvény szervezője köteles felszólítani a helyszín elhagyására. Kérjük drukkereinket, hogy a kormányrendeletben megfogalmazott szabályozást minden esetben maradéktalanul tartsák be! Köszönjük a megértést és az együttműködést!

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében közepesen felhős, őszi időjárás várható, 17 Celsius fokos maximális hőmérséklettel, eső a pillanatnyi állapot szerint nem valószínűsíthető. A Nap ezen a napon 16:32 órakor nyugszik, így a bemelegítésre már kapcsoljuk a villanyfényt.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll látogassanak ki a mérkőzésre és biztassák a srácokat! 

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Kapcsolódó hivatkozás:
https://1912elore.hu/site/mol-magyar-kupa-7-fordulo-20201010/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – DVTK

Időpont: 2020. október 29. (csütörtök) 16:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

FIGYELEM! A MÉRKŐZÉSEN KÖTELEZŐ A MASZK VISELÉSE!

Élő tudósítás

A meccsről élő, szöveges tudósítást adunk weboldalunkon, de élő stream-et nem. Az összecsapást felvételről YouTube csatornánkon is megtekinthetik majd.

Belépőjegy információk:

A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 08:00-16:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez NEM kötelező klubkártya, sem személyazonosításra alkalmas igazolvány. Tizenöt éves kor alatt a belépés ingyenes.

Természetesen a mérkőzés napján is lesz jegyértékesítés. A hazai pénztár 14:00 órakor, a vendég kassza pedig 15:00 órakor nyit. A megváltott belépőjegyekkel korlátlanul lehet ki- és belépni a mérkőzés alatt. Aki a félidő után érkezik, ugyanúgy szükséges belépőjegyet vásárolnia.

A büfék 15:00 órától szolgálják ki vendégeinket.

FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TELJES EGÉSZÉBEN LEZÁRÁSRA KERÜLT!

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A1, A2, A3, A4, A5 és A6 szektorokba.

Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.

Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (Liget) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (belépőjegy, bérlet). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek.

VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba

Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre. Felhívjuk figyelmüket, hogy a jelenlegi állapot ideiglenes.

Térkép:

Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Stadion információk:
https://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

DVTK – Békéscsaba 1912 Előre

Felkészülési mérkőzés

DVTK – Békéscsaba 1912 Előre

1-2 (1-1)

Időpont: 2019. július 3. (szerda) 18:00 óra

Helyszín: DVTK Stadion

Cím: 3533 Miskolc, Andrássy Gyula u. 61.

Játékvezető: Nagy Róbert

Asszisztensek: dr. Varga Zsolt, Márkus Tamás

DVTK: Bukrán Erik, Serhii Shestakov, Yannick Ndzoumou, Dejan Karan, Orosz Marcell, Zsolnai Richárd, Tajti Mátyás, Joachim Adukor, Szabó Bence, Korbély Kristóf, Prosser Dániel.  Cserék: Antal Botond, Polgár Kristóf, Dusan Brkovic, Vági András, Martin Juhar, Szűcs Kornél, Tóth Barnabás, Márkvárt Dávid, Hasani Florent, Bacsa Patrik, Ternován Patrik, Óvári Zsolt.
Vezetőedző: Fernando Fernández

Békéscsaba: Uram János, Pilán Márkó, Szélpál Norbert, Farkas Márk, Mészáros Márk, Faragó Tamás, Király Patrik, Pusztai András, Máris Dominik, Pantovic Nikola, Ilyés Tamás. Cserék: Czinanó Antal Áron, Zahorán Balázs, Babinyecz Balázs, Dávid Zoltán Gergő, Kovács Ádám, Károly Bálint, Nagy Sándor, Varga Tamás Károly, Tóth Dániel.
Vezetőedző: Schindler Szabolcs

Gólszerzők: Prosser Dániel (9. perc), Faragó Tomás (27. és 56. perc).

Sárga lap: Szélpál Norbert (35. perc), Márkvárt Dávid (76. perc).

A 2. percben Korbély futott el a bal oldalon, középre adott labdáját Prosser lőtte rá, de lövése az egyik békéscsabai védő testéről levágódott. A 9. percben Prosser révén egy büntetőből megszerezte a hazai csapat a vezetést, 1-0. Az első negyed óra után egy csabai szögletet követően tisztáztak a diósgyőri védők. A 20. percben egy pontrúgást követően Orosz és Prosser is lemaradt egy lehetőségről. A 27. percben Faragó lépett ki a védők közül és könyörtelenül bombázott a hazai kapuba, 1-1. A 31. percben Pantovic szabadrúgása érintés nélkül hagyta el a játékteret. A 35. percben Szélpál kapott sárga cédulát, csak szabálytalanul tudta megállítani a nagy kedvvel játszó Prossert. A 40. percben Máris sérült meg, nem is tudta folytatni a játékot – Kovács Ádám Tibor állt a helyére. Az első játékrész hosszabbításában Ilyés lőtt keményen a jobb oldalról, Bukrán kapusnak kellett védenie.

A második félidőre sorcserét hajtott végre a hazai együttes. A 49. percben egy távoli lövéssel majdnem sikerült meglepni a diósgyőri kaput, menni kellett a játékszerért. Az 55. percben a csereként beállt Czinanó kapusnak is bravúrt kellett bemutatnia, amikor egy 25 méterről ráküldött lövést tolt a kapu fölé. Az 56. percben Faragó szépségdíjas, félfordulatból szerzett találatával fordítottunk, 1-2. A 60. percben Schindler Szabolcs négy cserét hajtott végre, hogy az előzetesen terveknek megfelelően mindenki játékpercekhez jusson. A 62. percben Vági András passza után Tóth Barnabás lőtt kapura 18 méterről, de a vendégek hálóőre a helyén volt. Egy perccel később Juhar is elengedett egy bombát 15 méterről, de ez sem jutott át a gólvonalon. A 69. percben újra cserélt a Diósgyőr, Tóth Barnabás helyett Florent Hasani érkezett. A 76. percben Márkvárt is besárgult. A 87. percben Bacsa futott el a labdával a szélen, Márkvárthoz passzolt, akinek a 10 méterről leadott megpattanó lövését a kapus védeni tudta. A végén még mindent megpróbált a DVTK és igyekezett kozmetikázni az eredményt, ami azonban már nem változott.

Fernando Fernández:  Az eredménnyel nem vagyok elégedett, de a legfontosabb most is az volt, hogy a labdarúgók megkapják a kellő játékperceket. Ugyanakkor pontosságban, gyorsaságban és agresszivitásban fejlődnünk kell a következő meccseken.

Schindler Szabolcs: − Ismerkedés volt az első meccs olyan szempontból, hogy a játékosokat eddig gyakorlatilag csak edzéseken láttam. Ez már teljesen más szituáció volt, de amire készültünk azt többé-kevésbé sikerült végrehajtani. Látjuk, hogy miben kell még fejlődnünk és természetesen voltak olyan dolgok is, amelyek döcögősebben mentek, de összességében abszolút pozitív volt a csapat mai teljesítménye, ahogy a játékosok hozzáállása is rendben volt. Pár taktikai elemet begyakoroltunk az előző napokban, bár egyelőre inkább a fizikai képzés volt napirenden, de jó volt látni, hogy van ami már rendben működött. Az elején gyorsan kaptunk egy gólt, ami némileg megfogta az együttest, de utána elkezdtünk fegyelmezetten futballozni és ennek meg is lett az eredménye. Faragó kétszer is betalált, szép gólokat szerzett, úgyhogy sok pozitív dolog volt. De, ez csak egy edzőmérkőzés, amit tudni kell a helyén kezelni. Kitűnő körülmények között, szép stadionban tudtunk focizni, úgyhogy összességében eredményes napon vagyunk túl és a meccs mindenképpen elérte a célját. Dolgozunk tovább.

Összességében a jól mozgó és valóban szép gólokat szerző békéscsabai együttesen egyáltalán nem látszott, hogy egy osztállyal lejjebb vitézkedik, sőt a mérkőzés jó részében inkább irányító szerepet töltött be. Nyilvánvalóan ebből túl sok következtetést nem illik még levonni, az eredmény, az akarás és mutatott játék azonban bizakodásra adhat okot.

[tz_plusgallery id=”40″]

Fotók: dvtk.eu

Figyelem!

A találkozó zárt kapuk mögött kerül megrendezésre, mivel az ellenfél és a kezdési időpont a mérkőzés bejelentési határidején túl került kijelölésre. A mérkőzést a DVTK YouTube csatornáján élőben közvetítik.

Fernando Fernández: − Az első felkészülési mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is az a legfőbb cél, hogy a lehető legtöbb játékos lépjen pályára. Fontos, hogy a labdarúgók elegendő játékpercet kapjanak a bajnokság előtt. Bő a keretünk, ezért biztosan most is lesznek olyan játékosok, akik külön munkát végeznek majd. 

Élő tudósítás