Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre

Az újabb válogatott szünet előtti utolsó összecsapás vár együttesünkre, hiszen az idei bajnokság 17. fordulójában, 2018. november 11-én (vasárnap) 13:30 órától a Soroksár vendégeként, Budapesten lépünk pályára.

A sikerrel teljesített hétközi, Dorog elleni mérkőzés eredményeképpen továbbra is veretlenek vagyunk itthon és sikerült tovább gyarapítani pontjaink számát, ezáltal őrizzük teljes joggal megérdemelt, harmadik helyünket a tabellán. A feladat ezúttal, hogy az idegenbeli mérlegünkön is kozmetikázzunk, a csoport egyik legegységesebb legénysége ellen a Haraszti úton. Az utóbbi hetekben sorozatos sérülések és eltiltások nehezítették csapatunk és a szakmai stáb munkáját, így ezeket a tényezőket is figyelembe véve együttesünk produktuma csodaszámba megy. Persze tudjuk és érezzük, hogy az eddigi teljesítmény mindenkivel szemben növelte az elvárásokat, de ez így működik, jól van így. De, fiatal játékosaink erőtartalékai szinte teljesen kimerültek, így jelen esetben hasznosnak tűnik a válogatott szünet. A soroksári mérkőzés után 13 nap áll majd rendelkezésre, hogy a bajnokság őszi szezonjának lezárása előtt még egyszer össze tudjuk rakni magunkat és sérültjeink jó része visszatérhessen az éles küzdelembe. Novemberben ezen kívül még egy, decemberben pedig még három bajnoki, valamint egy kupameccset szükséges teljesítenünk, utána lehet egyenleget vonni és értékelni a felkészüléssel együtt eltelt hat hónapot. A bizonyítvány azonban egyelőre önmagáért beszél, hiszen csapatunk teljesítménye – függetlenül attól, hogy alakulnak a hátralévő mérkőzések – megkérdőjelezhetetlen. Amennyiben visszatekintünk a tavalyi eredményekre látható, hogy a félidőben, 21 forduló után, 37 ponttal, a 3. pozíciót foglaltuk el, csakúgy mint jelen pillanatban. Most 16 lejátszott meccs után 31 bajnoki egységet gyűjtöttünk és ebben az évben még 15 van a kalapban. Hmm… ki gondolta volna?! Talán mi sem, bár titkon azért mindenki reménykedett egy pompás teljesítményben, de arra például még a szakmai stáb sem számított, hogy az idén még egyik vendégünk sem tudott győzni a Kórház utcában. Na, de mindent összevetve jól van ez így egyelőre, és a folytatásban koncentráljunk a közvetlenül előttünk álló feladatra!

Következő vendéglátóink a bajnoki táblázat 7. pozíciójából várják Boér Gábor neveltjeinek érkezését, melyet 7 győzelmüknek, 3 döntetlenjüknek, 6 vereségüknek, valamint az ezzel együtt járó 24 bajnoki pontjuknak köszönhetnek. A két mérkőző fél között ilyenformán 4 hely, valamint 7 pont a különbség. A budapestiek egyébként a hétközi összecsapásukon 2-0 arányban alulmaradtak Győrben, így hektikus produktumuk sora folytatódott. Mondhatjuk ezt talán azért, mert hazai pályán és idegenben egyaránt igen változó eredményeket hoztak. Hét hazai meccsükből mindössze háromszor tudtak nyerni, csak a betegeskedő Vasast 3-1, a szintén “változatos” eredményeket nyújtó Kazincbarcikát 4-3, míg az újonnan feljutó Monort 2-1 arányban tudták felülmúlni. A Haraszti úton kikaptak a Dorogtól (1-3), a Budaörstől (1-2), a Zalaegerszegtől (1-4) és döntetlent játszottak a Csákvárral (1-1). A Soroksár és a Békéscsaba összesített mérlege egyébként igen kiegyenlített, hiszen az eddig lejátszott hat mérkőzésből háromszor vendéglátónk, két alkalommal mi voltunk győztesek, egyszer pedig döntetlent mutatott az eredményjelző a meccs végén. A tavalyi eredmények fordítottan alakultak, hiszen 2017. november 26-án Budapesten 0-2 arányban győztünk, míg 2018. június 3-án (a gyakorlatilag már tét nélküli utolsó fordulóban) 0-3 arányban kaptunk ki a Kórház utcában. Érdekes, hogy a két csapat mérkőzései alkalmával még sohasem maradtunk gól(ok) nélkül (összesített gólátlag 2,5 mérkőzésenként), legkevesebb 2014. november 15-én csupán egyetlen találat esett. Ennél minden esetben több, legalább két góllal örvendeztettek meg minket a csapatok. A sárga feketék egyébként már három forduló óta nem tudtak győzni, hiszen legutóbbi vereségüket két döntetlen előzi meg.

Színes lapok miatti eltiltások ezúttal egyik csapatot sem hátráltatják, hiszen a Békéscsabánál Szalai Dániel letöltötte a Vác ellen begyűjtött piros lap miatti távolmaradási kényszert. Korábbi sérültjeink közül már bevethetőnek tűnik Babinyecz Balázs, Gránicz Patrik szereplése azonban még mindig kérdéses. Továbbra is a maródiak sorában található Pilán Márkó, Ilyés Tamás és Tóth Dániel, bár két előbbi játékosunk a szünet után valószínűleg már visszatérhet a csatasorba, viszont nem lesz a keret tagja Dávid Zoltán sem, akire az U17-es válogatottban vár feladat hétvégén.

Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC (2018. 06. 03.)

Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni az ellenfél keretében Kundrák Norbertnek, aki már nyolc találattal tudott hozzájárulni csapata sikereihez. A Békéscsabánál Szatmári István továbbra is vezeti a házi góllövőlistát, hiszen kilenc alkalommal volt eredményes, a második helyen hat góllal Urbin Péter követi, de az utóbbi meccsek eredményeképpen a háromgólos Gránicz Patrik mellé, Hursán György és Viczián Ádám is csatlakozott.

A Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Pillók Ádámot akkreditálta a szövetség. Az 1988-as születésű sporival 2018. február 25-én, az MTK Budapest –  Békéscsaba 1912 Előre 3-0 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 455 sárga- és 38 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Becséri Gergelyt és Kepe Arnoldot jelölték ki. A tartalék játékvezető feladatait Ducsai József látja el. Jó mérkőzést kívánunk!

A bajnokság 17. fordulóját 2018. november 11-én (vasárnap) 13:30 órától Vác FC – Kaposvári Rákóczi FC, Ceglédi VSE – BSS Monor, Budaörs – Vasas FC, Credobus Mosonmagyaróvár – BFC Siófok, KBSC FC – Aqvital FC Csákvár, Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre, Dorogi FC – Nyíregyháza Spartacus FC, Budafoki MTE – ZTE FC, 17:00 órától Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Duna Aszfalt TVSE, valamint Gyirmót FC Győr – WKW ETO FC Győr párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázatra pillantva kiolvasható a számokból, hogy az első három helyezett (1. Gyirmót FC Győr – 34 pont, 2. ZTE FC – 32 pont, 3. Békéscsaba 1912 Előre – 31. pont) egy mérkőzésnyi távolságon belül áll, tehát adott esetben már egy kör után is felborulhat a sorrend. A 4. helyezett Kaposvár hozzánk képest egyetlen pont lemaradásban van, így ezúttal szorítunk a Vácnak, hogy sikerüljön vendégük sormintáját (az utóbbi három fordulóban győzelem-vereség-győzelem) számunkra ideális módon folytatni. A tabella kieső zónájában és ahhoz közel eső helyeken is szoros az állás, hiszen az utolsó öt csapat egyetlen mérkőzésnyi különbséggel áll egymáshoz képest. A kieső helyeken a Monor (18.), a Budafok (17.), valamint a Mosonmagyaróvár (20.) osztozkodik.

Az előrejelzés szerint Budapest térségében a mérkőzés napján erősen felhős időjárás várható. Szórványosan köd előfordulhat, a hőmérő higanyszála akár 17 Celsius fokig is emelkedhet. A Nap 2018. november 11-én (vasárnap) 16 óra 14 perckor nyugszik.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el a srácokat és szurkolásukkal segítsék újabb győzelemre fiatal csapatunkat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Kapcsolódó hivatkozás:

http://soroksarsc.hu/news/833-viharsarki-vendegek-a-haraszti-uton

Csatlakozzon közösségi oldalainkhoz:

http://www.facebook.com/1912elore

https://www.instagram.com/1912elore/

Információk

 

 

Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC

Merkantil Bank NB II Liga 2018/2019. 16. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC

2-1 (1-1)

Időpont: 2018. november 7. (szerda) 19:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Bogár Gergő

Asszisztensek: Baghy Csaba, Kormányos II. Gábor

Tartalék játékvezető: Nazsa Tamás

Békéscsaba: Ribánszki László, Zahorán Balázs, Nagy Sándor, Lustyik Levente, Mezei Szabolcs, Szatmári István, Urbin Péter, Király Patrik, Hursán György, Viczián Ádám, Szélpál Norbert. Cserék: Uram János, Dávid Zoltán Gergő, Mészáros Márk, Váradi Ádám, Máris Dominik, Babinyecz Balázs, Sinanovic Sinan.
Vezetőedző: Boér Gábor

Dorog: Horváth Gábor, Városi Viktor, Erdélyi Botond, Mészáros Áron, Szedlár Zoltán, Vígh Ádám, Fürjes Ádám, Papp Máté, Kitl Miklós, Nagy Zsombor, Lénárt Tamás. Cserék: Zima Ádám, Nagyházi Dávid, Hegedűs Márk, Zachán Péter, Fodor Ákos, Faragó Tamás, Paudits Patrik.
Vezetőedző: Miskei Attila

Gólszerzők: Hursán György (11. perc), Vígh Ádám (16. perc), Viczián Ádám (60. perc).

Sárga lapok: Városi Viktor (62. perc), Lénárt Tamás (79. perc). Hursán György (94. perc).

Nézőszám: 587

A Békéscsaba 1912 Előre folytatta kiváló hazai szereplését, miután a hétközi fordulóban 2-1-re legyőzte a Dorog csapatát.

Vác elleni idegenbeli döntetlent követően újra hazai pályán kellett bizonyítania Boér Gábor legénységének. A sérült Gránicz Patrik nem volt ott a keretben, ami nem volt túl jó ómen, mert a gyors játékos nagyon jó formában volt az utóbbi időben.

Unalmas mezőnyjátékkal telt el az első tíz perc, aztán a viharsarki együttes szinte a semmiből szerzett vezetést. Viczián nagy bedobását Hursán György kezelte le remekül a kaputól 10 méterre, majd fél fordulattal a jobb alsó sarokba lőtt, Horváth kapusnak esélye sem volt a hárításra (1-0). Nem sokáig örülhettek azonban a csabaiak, miután öt perccel később, a 16. minutumban egy védelmi hibának köszönhetően Vígh Ádám elé került a labda, aki 14 méterről nem hibázott (1-1). Ezt követően sokáig nagyon jól zártak a védelmek, a csabaiak többet birtokolták a labdát, de ez csak mezőnyfölényt eredményezett. A 31. percig kellett várni a következő veszélyes helyzetre Horváth kapuja előtt, a portás saját magát nem kímélve tudott menteni a gólra éhes Lustyik elől. A félidő lefújását megelőzően, a 45. percben előbb Hursán, majd kicsivel később a másik kapunál Városi szerezhette volna meg csapatának a vezetést.

A második félidőre egy olyan Békéscsaba jött ki, amely együttes nemcsak mezőnyben dominált, hanem most már helyzetekig is jutott. A 47. percben egy nagyon szép akció végén csak egy bökkenő volt, hogy Urbin lesről talált a kapuba. Néhány perccel később megint a csabaiak centere került nagy helyzetbe, de egy védő szorításában 5 méterről a kapu mellé gurított. Az 56. percben Szatmári lövését jegyezhettük fel, négy perccel később viszont már gólnak örülhetett a Kórház utcai publikum: Lustyik baloldali beadása után az előrehúzódó Viczián Ádám 8 méterről fejelte a labdát a bal alsó sarokba (2-1). Megérdemelten szerzett vezetést újra a hazai együttes.

A vendég csapat ezt követően mindent megpróbált az egyenlítés érdekében, Miskei Attila vezetőedző frissített is, mindhárom cserelehetőségét kihasználta. Voltak is lehetőségei a Dorognak a gólszerzésre, melyek közül a legnagyobb a 85. percben esett. Ekkor Bogár Gergő játékvezető elnézte azt, hogy az egyik dorogi támadó kezén pattant meg a labda, melynek köszönhetően óriási ziccerbe került a csereként beálló Hegedűs, aki a kapuval szemben állva 12 méterről rontott. A 93. percben Szatmárinak volt még egy veszélyes szabadrúgása a másik oldalon, de az eredmény már nem változott, az Előre 2-1-re nyert és őrzi 3. helyét a táblázaton. Boér Gábor a meccs után büszke volt a fiaira, Miskei Attila pedig a kihagyott helyzetek miatt bosszankodott.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

YouTube

Élő tudósítás

Információk

Jegyzőkönyv

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1105525099625307/

line_purple

Békéscsaba 1912 Előre II. – Vésztői SE

Megyei I. osztály 2018/2019. 14. forduló

Békéscsaba 1912 Előre II. – Vésztői SE

1-0 (1-0)

Figyelem! A mérkőzésre belépőjegy váltása kötelező, mely egységesen 500,- forintba kerül.

A 14 éven aluliak díjmentesen tekinthetik meg a mérkőzést.

Időpont: 2018. november 11. (vasárnap) 13:00 óra

Helyszín: Békéscsaba Labdarúgó Akadémia

Cím: 5600 Békéscsaba, 4-es Honvéd utca 11.

Játékvezető: Kócsó Tibor Zsolt

Asszisztensek: Lászlai Róbert, Bartucz Tamás

Békéscsaba: Baráth Bence, Bukor Zoltán Márk, Mácsai László, Balog Zsolt, Styecz Bence, Váradi Ádám, Borbély Zsombor, Körömi Zoltán, Gigacz Ákos Lázár, Varga Tamás Károly, Kmetykó Márk. Cserék: Czinanó Antal Áron, Bán Benedek, Szabó Zsombor, Hodonicki Márk, Zsilinszki Martin.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Vésztő: Kapusi Gergely, Bányai Péter, Hoffmann Tamás, Benyó Norbert, Bessenyei László, Horváth Dávid, Rostás Benjámin, Tokaji Zsolt, Gedó Lóránt, Farkas Ferenc, Kardos Imre Tamás. Cserék: Ihász Erik, Papp Dávid, Kirimi Péter.
Edző: Zsiros György

Gólszerző: Styecz Bence (35. perc).

Sárga lapok: Styecz Bence (50. perc), Benyó Norbert (56. perc), Mácsai László (59. perc), Bessenyei László (74. perc), Farkas Ferenc (76. perc), Váradi Ádám (81. perc).

Piros lap: Gedó Lóránt (73. perc).

A Styecz Bence által kialakított végeredmény hűen tanúskodik arról, hogy a magasabban jegyzet Előre fiataljai nem tudtak erőfölényt kialakítani a szervezetten funkcionáló vésztőiek ellen. A sárrétiek a második félidőre felpörgették a játékukat, az egyenlítésért támadtak, azonban egy kiállítás megpecsételte a sorsukat.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Jegyzőkönyv

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/355588268549708/

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC

Alig hevertük ki, sőt fel sem ocsúdtunk a váci túrából és máris itt a következő forduló, hiszen 2018. november 7-én (szerdán) 19:00 órától a Dorogi FC együttesét fogadjuk villanyfényes mérkőzésen a Kórház utcai centerpályán!

Mindenekelőtt fontos tudni, hogy a mérkőzésre -50% kedvezménnyel válthatók meg a belépőjegyek, hiszen a Békéscsaba 1912 Előre is részt vesz a Nemzeti Sport “Menj meccsre fél áron!” elnevezésű aktivitásában. Ahogy erről korábban is beszámoltunk már, az akcióra jogosító kupont a Nemzeti Sport október 18-i számából is kivághatták, de weboldalunkról bármikor letölthetik és kinyomtathatják, vagy elhozhatják mobil eszközükön is:

1912_elore_kupon_50_szazalek_20181107_web

Az akció egyébként két részből áll – ami azt jelenti, hogy a tavaszi szezonban is kijelölésre kerül majd egy mérkőzés, melyet kedvezményes árú jegyek vásárlásával tekinthetnek meg. A bérletes drukkereknek nyilván egyik alkalommal sem lesz további teendőjük.

Kanyarodjunk vissza a hétközi mérkőzéshez, hiszen az előttünk álló néhány nap nem ígérkezik könnyűnek. Mindenki tisztában van helyzetünkkel, hiszen rengeteg a sérült és lassan már a kezdő tizenegy kiállítása is gondot jelent a szakmai stábnak, a kispadról pedig ne is beszéljünk. Elfogytunk, hiszen a srácok a lejátszott 15 forduló alatt jócskán erőn felül teljesítettek – nyilván ennek is köszönhető pillanatnyi, harmadik helyünk a tabellán. Egy évvel ezelőtt csak a hatodik pozíciót sikerült ebben az időszakban elérnünk, pontszámban pedig néggyel kevesebb volt, mint 2018-ban. Emlékezzünk csak és számolgassunk egy kicsit, hiszen a szakmai stáb szezon előtti nyilatkozataiban hangsúlyozta, hogy az elsődleges cél a biztos bennmaradáshoz szükséges pontszám minél előbbi összegyűjtése, aztán a többi csak hab a tortán! A 2017/2018-as idényben az első kieső Szolnoki MÁV FC, amely a 17. helyről búcsúzott az osztálytól, 38 lejátszott mérkőzésen szerzett összesen 42 pontot. Nekünk most, 15 forduló után van 28. A különbség barátok között is mindössze 14 egység, amely gyakorlatilag öt forduló alatt is összejöhet, pedig még 22 van hátra az egész bajnokságot tekintve – azaz 66 pont szerezhető. Nyilván valamilyen szinten hipotetikus a számolgatás ilyen szinten és ilyen korán, de azért mégis látható és kiolvasható a számokból, hogy kiesési gondjaink igen nagy valószínűséggel nem lesznek. Azt is tudjuk, hogy evés közben jön meg étvágy és az eddig mutatott produktum alapján jóval többet vár mindenki, de tényleg legyünk reálisak, érdemes a földön maradnunk és óvatosan, mértékletesen kezelni a helyzetet. A bronzérmes pozíciót egyébként – függetlenül minden tényezőtől – a 12. forduló óta tartjuk, ami bár nagyban függött a többi mérkőzés eredményeitől is, azért mindenféleképpen a csapat erejét mutatja. Itthon továbbra is veretlenek vagyunk, csak a Kaposvár tudott egyetlen pontot elvinni a Viharsarokból, minden más csapatot kifiléztünk. Ez a teljesítmény mindenképpen megsüvegelendő!

Következő vendégeink a bajnoki táblázat 12. helyéről várják a csabai fellépést, melyet 5 győzelemmel, 4 döntetlennel, 6 vereséggel, valamint az ezzel együtt járó 19 szerzett ponttal értek el. Ebben a szezonban is stabil középcsapat benyomását keltik, bár teljesítményük némely szakaszban hullámzást mutat. Nagy skalpnak tekinthető, hogy az előző fordulóban 4-3 arányban legyőzték az ETO-t, augusztus 19-én pedig idegenben nyertek (1-3) a Soroksár ellen. Megverték még a Kazincbarcikát (1-4), valamint a szezonpremieren a Balmazújvárost is (0-1). Utóbbiakat azonban nem sorolnánk a bravúrok közé, hiszen az erőviszonyok és az előzetes jósolgatások alapján ezek az eredmények nem nevezhetők TippMix-gyilkos meccseknek. Ha viszont kizárólag az idegenbeli egyenleget nézzük, akkor háromszor vendégként hozták el a három pontokat, ami óvatosságra int velük szemben. A vendégségben elért eredményeikhez még 4 vereség, valamint 1 döntetlen tartozik.

A két mérkőző fél egymás elleni statisztikája némi békéscsabai fölényt mutat, hiszen a másodosztályban eddig lejátszott 8 mérkőzésből négyet mi nyertünk, 2-2 alkalommal dorogi győzelem, valamint döntetlen eredmény született. Az első osztályból is leporolhatjuk a jegyzőkönyveket, itt azonban csak egy-egy győzelem szerepel mindkét együttes neve mellett. Az előző idényben mindkét alkalommal felülmúltuk a Komárom-Esztergom megyeieket, hiszen 2018. május 27-én 2-3 arányban idegenben győztünk, 2017. november 19-én pedig 3-1 arányban itthon tartottuk a három pontot. Ellenfelünk egyébként már a Magyar Kupa 6. fordulójában búcsúzott, ahol a Szekszárd ellenében 1-1-es rendes játékidő után, a hosszabbításban sem született döntés, így a tizenegyespárbajban maradtak alul 4-3 arányban. Rúgott gólok tekintetében – bár nem sokkal – is felénk billen a mérleg nyelve, hiszen a másodosztályt szemlélve 12-10, az első osztályt vizsgálva pedig 4-3 javunkra. Mindez egyébként az jelenti, hogy az NB II-es bajnokságnál maradva átlagban 2,8 gól született mérkőzésenként a két együttes találkozásai alkalmával.

Visszatérve a sérültekre a sok rossz hír mellett azért jóval is szolgálhatunk, hiszen elvileg Babinyecz Balázs már tudná vállalni a mérkőzést, de ezt természetesen a szakmai-, valamint az orvosi stáb dönti majd el. Gránicz Patrik szereplése kérdőjeles, a kedd délutáni edzés után talán többet tudunk majd. Szalai Dániel a váci mérkőzésen történt kiállítása következményeként eltiltott, Király Patrik viszont újra pályára léphet. Tóth Dániel bokaműtét előtt áll, Ilyés Tamás és Pilán Márkó pedig továbbra is maródi. Az ellenfél keretében nincs színes lapok miatti eltiltott, így Miskei Attila dolgát ilyen szinten nem nehezíti a helyzet. Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Mészáros Áronnak és Szedlár Zoltánnak, akik egyaránt 4-4 találattal járultak hozzá csapatuk sikereihez. A dorogiak keretében Csató Martin, Berkó Ádám és Sitku Illés, valamint a lábadozó, számunkra is jó ismerős Nagy István sem áll rendelkezésre.

Miskei Attila: – A Békéscsabát a másodosztály egyik legjobb csapatának tartom, nagyon stílusos, jó focit játszanak – hazai pályán különösen. Jól futballoznak és úgy gondolom, hogy minden mérkőzésükön megvillantják stílusjegyeiket. Gyors, fiatal és jó játékosok alkotják a keretét és nagyon nehéz mérkőzésre számítok.

A Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC mérkőzés játékvezetőjeként Bogár Gergőt akkreditálta a szövetség. Az 1991-es születésű sporival legutóbb 2017. szeptember 10-én, a Kisvárda Master Good – Békéscsaba 1912 Előre 3-2 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása alatt összesen 416 sárga- és 34 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Baghy Csabát és Kormányos II. Gábort jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Nazsa Tamás látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2018/2019-es szezon 16. fordulóját november 7-én (szerdán) 13:30 órától Duna Aszfalt TVSE – Budafoki MTE, BSS Monor – Budaörs, 19:00 órától Kaposvári Rákóczi FC – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő, Nyíregyháza Spartacus FC – Vác FC, Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC, WKW ETO FC Győr – Soroksár SC, Aqvital FC Csákvár – Gyirmót FC Győr, BFC Siófok – KBSC FC, Vasas FC – Credobus Mosonmagyaróvár, ZTE FC – Ceglédi VSE párosításokban bonyolítják le.

Békéscsabán az előrejelzés szerint: szerdán közepesen derült időjárás várható, némi köd előfordulása azonban valószínűsíthető és akár 19 Celsius fokot is elérheti a hőmérő higanyszála A Nap 2018. november 7-én már 16 óra 19 perckor nyugszik. A villanyfényes meccsre tehát mindenképpen érdemes rendesen felöltözni, hiszen este azért már rohamosan csökken a hőmérséklet.

Számítunk szurkolóink hathatós támogatására, hiszen játékosaink számára különösen fontos, hogy ismét valódi futball hangulat legyen a Kórház utcában és közös érdekünk, hogy csapatunk sikerrel szerepeljen újabb hazai mérkőzésén.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Kapcsolódó hivatkozás:

http://www.dorogifc.hu/hu/news/eros_csapathoz_latogatunk_szerdan

Csatlakozzon közösségi oldalainkhoz:

http://www.facebook.com/1912elore

https://www.instagram.com/1912elore/

Gyulai FC-Termál – Békéscsaba 1912 Előre II.

Megyei I. osztály 2018/2019. 12. forduló

Gyulai FC-Termál – Békéscsaba 1912 Előre II.

1-2 (1-1)

Időpont: 2018. november 3. (szombat) 13:30 óra

Helyszín: id. Christián László Városi Sporttelep

Cím: 5700 Gyula, Zrínyi tér 3.

Játékvezető: Szelezsán György

Asszisztensek: Korbely Péter Szabolcs, Rakonczás Zsolt

Gyula: Démusz Dominik, Bogár Imre, Nagy Sándor, Kukla Zsombor, Repisky Dániel, Kovács István, Czirok József, Nagy Ede, Kádár László, Okos István, Radics Dávid. Cserék: Franciskovic Denis, Sebestyén János, Sáss Ádám, Rácz Martin, Tövisháti Máté János.
Vezetőedző: Bíró Róbert

Békéscsaba: Baráth Bence, Nyéki Boldizsár, Váradi Ádám, Bukor Zoltán Márk, Mácsai László, Balog Zsolt, Styecz Bence, Borbély Zsombor, Gigacz Ákos Lázár, Varga Tamás Károly, Kmetykó Márk. Cserék: Czinanó Antal Áron, Kovács Tamás, Körömi Zoltán, Zsilinszki Martin.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Gólszerzők: Nagy Sándor (37. perc), Nagy Sándor (43. perc) – öngól, Körömi Zoltán (89. perc).

Sárga lapok: Balog Zsolt (37. perc), Kukla Zsombor (61. perc), Nyéki Boldizsár (71. perc), Bogár Imre (78. perc), Okos István (89. perc), Radics Dávid (91. perc).

A fiatal gyulai csapat számára a rutin megszerzése lehet az idei év feladata. Hazai pályán ennek ellenére képes lehet megnehezíteni a felsőházi együttesek dolgát, így a csabaiakét is, akik azért pillanatnyilag masszívabb vázzal rendelkeznek.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Jegyzőkönyv

Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/549589208814634/