Címkézett bejegyzés

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Nyíregyháza Spartacus FC

Időpont: 2021. november 24. (szerda) 18:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

Élő tudósítás:

A meccsről élő, szöveges tudósítást adunk weboldalunkon.

Belépőjegy információk:

A mérkőzésre érvényes belépőket megvásárolhatják elővételben az Előre Székház ügyfélszolgálati irodájában munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között, valamint a mérkőzés előtt a pénztáraknál is. A hazai pénztárak 16:30 órakor, a vendég pénztár 17:00 órakor nyit. A fizetés készpénzzel vagy bankkártyával egyaránt lehetséges.

A büfék 17:30 órától szolgálják ki vendégeinket.

FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TELJES EGÉSZÉBEN LEZÁRÁSRA KERÜLT!

Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.

Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (Liget) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (védettségi igazolvány és személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek.

VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba

Térkép:

Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre. Felhívjuk figyelmüket, hogy a jelenlegi állapot ideiglenes.

A 18 év felettieknek belépés kizárólag védettségi igazolvánnyal!

Arra kérjük 18 év feletti szurkolóinkat, hogy kizárólag akkor próbáljanak belépni a mérkőzésre, ha már megkapták védettségi igazolványukat. Azokat, akik védettségi igazolvány nélkül próbálnak bejutni a mérkőzésre, nem fogják beengedni a stadionba.

Fontos, hogy 18 év feletti bérletes drukkereink, a VIP vendégeink is csak védettségi igazolvánnyal léphetnek be a stadionba.

A védettségi igazolvány kizárólag valamilyen fényképes személyazonosító igazolvány felmutatásával együtt érvényes.

Az igazolványok ellenőrzését még a stadion területére történő belépés előtt ellenőrizni fogja a biztonsági szolgálat!

Figyelem! A vonatkozó rendelet értelmében kizárólag a védettségi igazolvány (plasztik kártya) fogadható el, az oltási igazolás és/vagy bármilyen más dokumentum NEM! Felhívjuk vendégeink figyelmét, hogy a fehér, papír alapú oltási igazolást nem áll módunkban elfogadni.

A beléptetés minden esetben – a bérletesek, a sajtó munkatársai és a VIP-szurkolók esetében is – azzal kezdődik majd, hogy a biztonsági személyzet ellenőrzi, van-e szurkolóinknál védettségi kártya, valamint személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány. Ezek együttes megléte szükséges ahhoz, hogy tovább engedjék Önöket. Ezt követően a korábban megszokott módon történik majd a belépők ellenőrzése és a stadionba való bejutás.

Bár azok számára, akik védettségi igazolvánnyal belépnek a stadionba, onnantól már nem kötelező a maszk használata, mindenkinek javasoljuk, hogy továbbra is viseljen maszkot a Kórház utcai Stadion területén is.

Figyelem!

A védettségi igazolvány kiemelt jogi védelmet kapott: aki azt meghamisítja vagy jogosulatlanul használja, közokirat-hamisítást követ el, amiért öt évig tartó szabadságvesztés szabható ki.

A rendelet részletei az alábbi címen érhetők el:
https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/0012eabbdd41b625420afff9c09cd0672e477457/megtekintes

Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Stadion információk:
https://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Békéscsaba 1912 Előre – PMFC

Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022. 15. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – PMFC

1-1 (0-0)

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

Időpont: 2021. november 7. (vasárnap) 19:30 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Nazsa Tamás

Asszisztensek: Horváth Róbert, Tőkés Róbert

Tartalék játékvezető: Nagy Norbert

Békéscsaba: Czinanó Antal Áron, Farkas Márk, Nagy Sándor, Kitl Miklós, Lukács Raymond Barna, Nikola Pantovic, Szabó Péter, Király Patrik, Fazekas Lóránt, Hodonicki Márk, Bora György. Cserék: Winter Dániel, Krnács Richárd, Gránicz Patrik, Zvara Levente Mátyás, Ilyés Tamás, Sipos Gábor, Albert István, Varga Szabolcs, Horváth Péter.
Vezetőedző: Schindler Szabolcs

PMFC: Helesfay Donát, Sági Milán, Rácz László, Dávid Zoltán Gergő, Futó Zsombor, Katona Levente, Kónya Dávid, Adamcsek Máté, Tihanyi Olivér László, Hegedűs Márk, Hursán György. Cserék: Bukrán Erik, Grabant Bence, Károly Bálint, Sajnovics Milán, Preklet Csaba, Bíró Bence Balázs, Svedyuk Alex Pál, Tölgyesi Viktor, Kövesdi Péter, Szabó Zalán.
Vezetőedző: Vas László

 Gólszerzők: Katona Levente (73. perc), Pantovic Nikola (82. perc).

 Sárga lap: Sági Milán (28. perc), Hodonicki Márk (31. perc), Rácz László (37. perc), Bora György (40. perc), Nagy Sándor (53. perc), Futó Zsombor (56. perc), Svedyuk Alex (79. perc), Hegedűs Márk (89. perc).

Nézőszám: 420

A mérkőzés első helyzete a vendégek előtt adódott, a 3. percben mintegy 20 méterről elvégzett szabadrúgás elkerülte a hazai kaput. A 23. percben egy gyorsan elvégzett csabai szabadrúgás után alakult ki kavarodás, Király Patrik beadásánál Nikola Pantovic maradt egyedül, a kapáslövés azonban gyengére sikerült, a vendégek hálóőre fogta a kísérletet. Az első játékrész következő említésre méltó helyzete a Békéscsaba előtt adódott a 38. percben: szabadrúgást követően kétszer is kapura lőhetett a házigazda, másodjára Fazekas Lóránt tüzelt mintegy 18 méterről, lövését könnyedén hárította Helesfay Donát.

Fotó: Such Tamás

A második félidő első helyzetét a Békéscsaba alakította ki, amikor az 52. percben Pantovic beadása után Lukács Raymond előtt adódott óriási lehetőség, a támadó azonban nem tudta jól megfejelni a labdát, így kimaradt a ziccer. Az 56. percben Adamcsek Máté veszélyeztette a csabai kaput, lövése egy hazai védőben akadt el, amely éppen csak a léc fölé szállt. Két perccel később ismét Adamcsek volt veszélyes, egy beadást követően tüzelt a támadó, Czinanó Áron azonban jó helyen állt, így védeni tudott. A 61. percben kettős cserét eszközölt Schindler Szabolcs: Zvara Levente váltotta Nagy Sándort, valamint Horváth Péter érkezett Hodoniczki Márk helyére. A 73. percben megszerezte a vezetést a Pécs: egy nagy bedobást követően csúsztatott az egyik vendég játékos, majd Czinanó nem tudta kiöklözni a labdát, a lepattanót Katona Levente bólintotta a kapuba (0-1). A 76. percben Adamcsek ugyan háttal állt a csabai kapunak, de zavartalanul átvehette a labdát, lefordult majd 11 méterről lőtt, ám a csabaiak kapusa odaért a próbálkozásra. A 81. percben Sipos Gábor érkezett Fazekas Lóránt helyére. A 82. percben nagy lehetőséghez jutott a Békéscsaba: Lukácsot rántotta le a tizenhatoson belül egy pécsi védő, a játékvezető a tizenegyes pontra mutatott. A büntetőt Pantovic végezte el, amelyet kivédett a kapus, majd a támadó a kipattanót befejelte a kapuba (1-1). A 85. percben az utolsó cseréjét is kihasználta a hazai együttes, Lukács helyére Ilyés Tamás érkezett. Alig fél perccel később Horváth lőhetett szinte üres kapura a tizenhatos sarkáról, az utolsó pillanatban Katona lépett bele a kísérletbe. A szögletet követően Szabó lőtte élesen be a labdát, de a társak lemaradtak, így elmaradt az újabb csabai gól. A 91. percben a pécsiek is óriási helyzetet dolgoztak ki, az alapvonalról beérkező labdára Futó Zsombor érkezett, a lövést Czinanó reflexmozdulattal hárította. A kimaradt ziccer után kontratámadást vezetett a Békéscsaba, Horváth beadás helyett a rövid oldalt célozta meg, lövése éppen csak a kapu fölé szállt, így 1-1-es végeredménnyel zárult a Békéscsaba és a Pécs összecsapása.

Schindler Szabolcs: – Defenzívebb játékkal kezdtünk és az első félidőben nagyon jól védekeztünk. A másodikban szerettük volna megnyerni a mérkőzést, meg is voltak a lehetőségeink, de sajnos így sem sikerült. Győzelemre játszottunk a végén, de az az igazság, hogy az egy pontok nem érnek semmit ebben a helyzetben.

Vas László: – Végig irányítottuk a mérkőzést, begyötörtünk egy gólt, lehetőségünk volt újabbak szerzésére is, helyette egyenlített az ellenfél, azután pedig örülnünk kellett a döntetlennek. Ha bátrabban vagyunk, nagyon önbizalommal játszunk, akkor sikerrel járhattunk volna, de sajnos ez a mai napon elmaradt.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/679579236302933

Élő tudósítás Információk Jegyzőkönyv Tabella

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – PMFC

Időpont: 2021. november 7. (vasárnap) 19:30 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

A MÉRKŐZÉST AZ M4 SPORT TELEVÍZIÓ ÉLŐBEN KÖZVETÍTI!

Élő tudósítás:

A meccsről élő, szöveges tudósítást adunk weboldalunkon.

Belépőjegy információk:

A mérkőzésre érvényes belépőket megvásárolhatják elővételben az Előre Székház ügyfélszolgálati irodájában munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között, valamint a mérkőzés előtt a pénztáraknál is. A hazai pénztárak 18:00 órakor, a vendég pénztár 18:30 órakor nyit. A fizetés készpénzzel vagy bankkártyával egyaránt lehetséges.

A büfék 18:30 órától szolgálják ki vendégeinket.

FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TELJES EGÉSZÉBEN LEZÁRÁSRA KERÜLT!

Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.

Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (Liget) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (védettségi igazolvány és személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek.

VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba

Térkép:

Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre. Felhívjuk figyelmüket, hogy a jelenlegi állapot ideiglenes.

A 18 év felettieknek belépés kizárólag védettségi igazolvánnyal!

Arra kérjük 18 év feletti szurkolóinkat, hogy kizárólag akkor próbáljanak belépni a mérkőzésre, ha már megkapták védettségi igazolványukat. Azokat, akik védettségi igazolvány nélkül próbálnak bejutni a mérkőzésre, nem fogják beengedni a stadionba.

Fontos, hogy 18 év feletti bérletes drukkereink, a VIP vendégeink is csak védettségi igazolvánnyal léphetnek be a stadionba.

A védettségi igazolvány kizárólag valamilyen fényképes személyazonosító igazolvány felmutatásával együtt érvényes.

Az igazolványok ellenőrzését még a stadion területére történő belépés előtt ellenőrizni fogja a biztonsági szolgálat!

Figyelem! A vonatkozó rendelet értelmében kizárólag a védettségi igazolvány (plasztik kártya) fogadható el, az oltási igazolás és/vagy bármilyen más dokumentum NEM! Felhívjuk vendégeink figyelmét, hogy a fehér, papír alapú oltási igazolást nem áll módunkban elfogadni.

A beléptetés minden esetben – a bérletesek, a sajtó munkatársai és a VIP-szurkolók esetében is – azzal kezdődik majd, hogy a biztonsági személyzet ellenőrzi, van-e szurkolóinknál védettségi kártya, valamint személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány. Ezek együttes megléte szükséges ahhoz, hogy tovább engedjék Önöket. Ezt követően a korábban megszokott módon történik majd a belépők ellenőrzése és a stadionba való bejutás.

Bár azok számára, akik védettségi igazolvánnyal belépnek a stadionba, onnantól már nem kötelező a maszk használata, mindenkinek javasoljuk, hogy továbbra is viseljen maszkot a Kórház utcai Stadion területén is.

Figyelem!

A védettségi igazolvány kiemelt jogi védelmet kapott: aki azt meghamisítja vagy jogosulatlanul használja, közokirat-hamisítást követ el, amiért öt évig tartó szabadságvesztés szabható ki.

A rendelet részletei az alábbi címen érhetők el:
https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/0012eabbdd41b625420afff9c09cd0672e477457/megtekintes

Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Stadion információk:
https://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – PMFC

Az újabb válogatott szünet előtt nehéznek ígérkező mérkőzés előtt áll csapatunk, hiszen 2021. november 7-én (vasárnap) este 19:30 órától a Pécsi Mecsek FC együttesét fogadjuk a Kórház utcában. A mérkőzést ráadásul az M4 Sport + (Duna World) Televízió is műsorára tűzte és élőben közvetíti a helyszínről.

A kérdés ezúttal az, hogy folytatódik a döntetlenek sorozata vagy sikerül megszerezni a szezon első hazai győzelmét – a harmadik variációra pedig szándékosan nem is szeretnénk gondolni! Az mindenképp pozitív, hogy három forduló óta nem kaptunk ki, viszont az ikszekkel sajnos nem lettünk előrébb, csak pontokban némileg. A 14 forduló alatt szerzett egy győzelem, hét döntetlen és hat vereség, valamint az ezekkel együtt járó 10 bajnoki pont egyelőre a bajnoki táblázat utolsó előtti (19.) helyére elegendő. A 17. pozíció, amely már bennmaradást ér, négy egységnyire van, így a legjobb esetben még a forduló után sem tudnánk kikerülni ebből a helyzetből. Az előrelépéshez nekünk győzni, a III. ker. TVE és a Csákvár csapatának pedig veszíteni kell. Előbbi sajnos nem lesz egyszerű, ahogy azt bevezetőnkben is említettünk, hiszen számos nehézség is hátráltatja az Előrét. Szerencsére a járvány újabb hulláma egyelőre még elkerülte az együttest, melyben nyilvánvalóan a gyorsan bevezetett szigorú egészségügyi protokoll is közrejátszott, azonban számos sérülés és valamiféle felső légúti fertőzés tizedeli a stábot és játékosainkat is. A elmúlt napokban több COVID-19 teszten is átesett a komplett brigád – szerencsére negatív eredményekkel -, de ez a másféle fertőzés, amely számos kellemetlen tünettel jár, jócskán megtépázta keretünket is. Így aztán az is kérdés, hogy vasárnapig ki, mennyire tud felépülni a betegségből és ki az, aki egyáltalán tudja vállalni a játékot? Király Patrik az előző fordulóban letöltötte eltiltását, így rá elméletileg már számíthatunk, Máris Dominik viszont izomsérülést szenvedett a Szolnok elleni mérkőzésen, így több hét kihagyás vár rá. Továbbra sincs még bevethető állapotban Babinyecz Balázs és Mikló Roland sem, Paudits Patrik játékba küldése pedig még kérdéses. Betegeinket szándékosan nem soroljuk fel, hiszen gyakorlatilag minden második embernél jelentkezett valamiféle tünet. Második csapatunk ráadásul szintén ezen a napon lép pályára Egerben, így erőforrásainkat tovább kell osztani, de ebben a fordulóban legalább színes lapok miatti eltiltott játékosunk nincs.

Következő ellenfelünk az előző idény meglepetés csapata, a Pécsi Mecsek FC erre a szezonra talán komolyabb célokat tűzött maga elé. Nem indult számukra sem túlságosan jól az idény, hiszen egészen az ötödik fordulóig kellett várniuk első győzelmükre. A rangadókon sem sikerült pontokat szerezniük és a MOL Magyar Kupa negyedik fordulójában sem termett számukra babér, hiszen idegenben 2-0 arányban, gyakorlatilag simán kikaptak a Csákvártól, így búcsúztak is a sorozattól. Azt már megszokhattuk, hogy számos nehézséggel kell szembenéznünk minden egyes forduló előtt, de lassan abba is bele kell törődnünk, hogy ellenfeleink aratnak remekbe szabott győzelmeket, mielőtt velünk kell megmérkőzniük. Így van ez most is, hiszen a baranyaiak 6-1 arányú, kiütéses győzelemmel hagyták helyben a Szparit az előző fordulóban, ez pedig akár önbizalomban, akár a folytatás tekintetében igen nagy löketet adhat nekik. Feltámadásuk viszont nem új keletű, hiszen négymérkőzéses győzelmi szériában vannak (PMFC – Szolnok 1-0, PMFC – Budafok 3-1, ETO FC Győr – PMFC 0-1 és PMFC – Nyíregyháza 6-1), úgyhogy a papírformát tekintve nem mi vagyunk az esélyesebbek. Összességében a pécsiek hat győzelem, három döntetlen, öt vereség, valamint 21 pont birtokában a táblázat hetedik helyéről várják a viharsarki túrát.

Ami viszont mellettünk szólhat, hogy az élő televíziós mérkőzéseken rendre jól teljesítünk és talán a hazai pálya előnye is kiütközik végre?! A két mérkőző fél egymás elleni mérlegét vizsgálva, mindkét osztályban vendéglátóink felé billen a mérleg nyelve. Az 1974 óta lejátszott negyvennégy első osztályú meccsből húsz alkalommal a pécsiek, tizenötször mi győztünk, kilencszer pedig döntetlen eredmény született. A másodosztályban mindössze négyszer találkoztunk és ebben a ligában is egyszer vendéglátóink tudtak győzni, a másik három alkalommal pedig pontosztozkodásra került sor. Érdekességképpen: a két együttes összecsapásai alkalmával, csupán három alkalommal (1978, 1986 és 2020) maradtunk gól(ok) nélkül. Az utolsó két egymás elleni mérkőzésen egyébként döntetlen eredményekkel (1-1 és 0-0) végeztek a felek.

Következő vendégeink – szinkronban előző évi teljesítményükkel -, igyekeztek megerősíteni keretüket, így az érkezők oldalán jóval többen szerepelnek, mint a távozók között. Érkeztek: Bíró Bence (MTK Budapest), Kövesdi Péter (MOL Fehérvár FC II.), Svedyuk Alex Pál (Nyíregyháza) – aki egyébként korábban békéscsabai színekben is játszott, csakúgy mint Dávid Zoltán, valamint Hursán György is. Távozott: Keresztes Barna és Bartha László.

Vas László, a PMFC vezetőedzője: – A megszokott ritmusban készülünk a Békéscsaba elleni bajnoki mérkőzésre. A lila-fehérek valószínűséggel nagy erőket mozgósítanak majd annak érdekében, hogy vasárnap győztesként hagyják el a pályát. Schindler Szabolcs remek stratéga, aki alaposan felkészíti a csapatát. Ennek fényében egy kiélezett, jó összecsapásra számítok, amely során nüanszokon múlhat, hogy ki hagyja el sikeresen a pályát. Célunk, hogy eredményesen térjünk haza a Viharsarokból.

Békéscsaba 1912 Előre – Pécsi MFC mérkőzés játékvezetőjeként Nazsa Tamást akkreditálta a szövetség. Segítőiként Horváth Róbertet és Tőkés Róbertet jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Nagy Norbert látja el. Az 1986-os születésű sporival utoljára 2021. augusztus 22-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Szentlőrinc 1-1 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása során eddig 575 sárga- és 61 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022-es szezon 15. fordulóját november 7-én (vasárnap) 13:00 órától III. ker. TVE – Szolnoki MÁV FC, Nyíregyháza Spartacus FC – WKW ETO FC Győr, Budaörs – FC Ajka, Szentlőrinc – DVTK, Tiszakécskei LC – Vasas FC, Dorogi FC – BFC Siófok, Budafoki MTE – Soroksár SC, 17:00 órától Szombathelyi Haladás – Aqvital FC Csákvár, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Kecskeméti TE, valamint 19:30 órától Békéscsaba 1912 Előre – PMFC párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázatot a Vasas  (30 pont) vezeti, második helyen a Kecskemét (29 pont), a bronzérmes pozícióban pedig a Haladás (28 pont) áll. A sereghajtó helyeken ezúttal a III. ker. TVE, Békéscsaba és Tiszakécske trió osztozkodik.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében erősen felhős időjárás várható, a hőmérséklet maximuma 11 Celsius fok között alakulhat, csapadék – cikkünk írásának pillanatában – nem valószínűsíthető, azonban mindenképpen érdemes rendesen felöltözni annak, aki a helyszínen szeretné megtekinteni az összecsapást! A Nap 2021. november 7-én 16 óra 19 perckor nyugszik.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Újabb időpontváltozás

A 2021. november 7-én (vasárnap) 17:30 órára kisorsolt Békéscsaba 1912 Előre – PMFC Merkantil Bank NB II. osztályú Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság bajnoki mérkőzés kezdési időpontja megváltozott.

A mérkőzés új kezdési időpontja: 2021. november 7. (vasárnap) 19:30 óra.

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága az MLSZ Labdarúgás Versenyszabályzat 27.§ (2) pontja alapján – a TV a mérkőzést közvetítésre jelölte ki, de módosította a közvetítés időpontját – tűzte ki a mérkőzés új kezdési időpontját, a 2021/22. évi Versenykiírás Szabályzatokhoz kapcsolódó díjfizetési rend, illetve a versenyügyi eljárásra vonatkozó szabályok szerint hozta meg a határozatát.