Címkézett bejegyzés

Megyei osztályozók II.

Szombaton 17 órától került sor az Megyei I. osztályozó mérkőzéseinek visszavágóira. A kétszer kilencven perces párharcok után eldőlt, hogy az Iváncsa, a Debreceni EAC, a Makó és a Tiszakécske is a harmadosztályban kezdheti meg a jövő évi küzdelmeket.

Megyei I. osztályozó visszavágók
2017. június 17. 17:00 óra

Iváncsa KSE – Balatonlelle KSE 2-1 (2-0) (az első mérkőzésen: 5-1)
Az NB III-ba jutott: az Iváncsa 7-2-es összesítéssel.

Debreceni EAC – Körmendi FC 1-1 (0-0) (az első mérkőzésen: 1-0)
Az NB III-ba jutott: a Debreceni EAC 2-1-es összesítéssel.

UFC Nagykanizsa – M. Foci Kft. (Makói Futball Club) 2-0 (2-0) (az első mérkőzésen: 1-4)
Az NB III-ba jutott: a Makói FC 4-3-as összesítéssel.

Balassagyarmati VSE – Duna Aszfalt TVSE (Tiszakécske) 0-1 (0-1) (az első mérkőzésen: 0-1)
Az NB III-ba jutott: a Duna Aszfalt TVSE (Tiszakécske) 2-0-s összesítéssel.

Azon csapatok, amelyek osztályozó nélkül NB III-asok lettek: Pápa, Gyöngyös, Tiszafüred, Füzesgyarmati SK, THSE-Szabadkikötő, Vecsési FC.

A 2016/2017-es harmadosztályú bajnokság Közép csoportjában induló csapatok elvileg (névsorrendben és a területi besorolásokat is figyelembe véve): Duna Asztfalt TVSE (Tiszakécske), Dunaharaszti MTK, Dunaújváros, FC Dabas, Füzesgyarmati SK, Hódmezővásárhely, Makói FC, Mórahalom VSE, Paksi FC II., Pénzügyőr SE, PMFC, Szekszárdi UFC, Szentlőrinc SE, SZEOL SC, Szigetszentmiklós. Amennyiben minden így marad, akkor látható, hogy egy hely még kiadó a tizenhat csapatos bajnokságban.

Megyei osztályozók I.

Nyolc megyeegyes bajnok vív meg idén azért, hogy a következő szezont az NB III-ban kezdhessék. A négy pár oda-visszavágós alapon méri össze tudását, az első mérkőzésekre pedig 2017. június 10-én délután került sor.

A Tiszakécske egygólos előnyt szerzett Kis Károly csapata ellen – csakúgy, mint a DEAC a Körmend otthonában. A Makó és az Iváncsa is simábban intézte el az ellenfelét, előbbi a Nagykanizsát verte 4-1-re, utóbbi pedig a Balatonlellét 5-1-re.

Balatonlelle – Iváncsa 1-5 (0-2), Körmend – Debreceni EAC 0-1 (0-0), Makó – Nagykanizsa 4-1 (2-0), Tiszakécske – Balassagyarmat 1-0 (1-0).

A visszavágókra június 17-én kerül sor Iváncsa – Balatonlelle, Debreceni EAC – Körmend, Nagykanizsa – Makó és Balassagyarmat – Tiszakécske párosításokban.

Az NB III. 2017/2018-as szezonjának három csoportjában az idei versenykiírás szerint 48 csapat (16-16-16) indulhat. A számunkra esetlegesen még szóba jöhető – amennyiben a hiányzók pótlására felkérés érkezik – Közép csoportban biztosan maradt, illetve felkerült csapatok (13 együttes névsorrendben): PMFC, Dunaharaszti MTK, Dunaújváros, FC Dabas, Füzesgyarmati SK, Hódmezővásárhely, Mórahalom VSE, Paksi FC II., Pénzügyőr SE, Szekszárdi UFC, Szentlőrinc SE, SZEOL SC, Szigetszentmiklós.

A 2016/2017-es kiírás szerint a bajnokság három csoportjának a legrosszabb 13. helyezettje is kiesett a Megyei-Budapesti I. osztályú bajnokságokba. A Mórahalom VSE (Közép csoport, 10 győzelem, 9 döntelen, 15 vereség, 39 pont), a Termálfürdő Tiszaújváros (Keleti csoport, 12 győzelem, 9 döntetlen, 13 vereség, 45 pont) és a Videoton FC II. (Nyugati csoport, 10 győzelem, 5 döntetlen, 17 vereség, 35 pont) hármasból, elvileg a szabályok szerint a fehérvári egyesület búcsúzik. A bajnokság végeredményéből következően az már korábban ismeretes volt, hogy a 14-18. helyezett csapatok (Békéscsaba 1912 Előre II., Várfürdő-Gyulai Termál FC, Dabas-Gyón FC, Méhkeréki SE és Komlói Bányász) kiestek a harmadosztályból. A Ferencváros viszont nem indítja második csapatát az NB III-ban, így még egy kiadó hely maradt. Látható és megszámolható, hogy a tizenhatcsapatos bajnokságra – amennyiben számításba vesszük a megyeegyes osztályozókból feljutókat és feltételezzük, hogy az induláshoz szükséges háttér és infrastruktúra is minden jogosult klub rendelkezésére áll, akkor összesen 14 hely foglalt – tehát a csoport teljes feltöltéséhez még két egyesület felkérésére lehet szükség.

A Békéscsaba 1912 Előre természetesen vállalná a NB III-as szereplést, de amennyiben csak a Megye I. marad számunkra elérhető, természetesen ott is elindítja majd csapatát. A felsőbb osztályban való indulás megvalósulásához, ilyen formán már csak a körülmények szerencsés alakulásában bízhatunk.

Függetlenül a tényektől és a szabályoktól még minden igen képlékeny, így bajnokságokban résztvevő csapatok végleges névsora még várat magára.

Évzárás a második csapatnál

Kedden este a FEK Étteremben megtartotta évadzáró vacsoráját a Békéscsaba 1912 Előre második, NB3-as csapata is.

Harmadosztályú csapatunk kiesése miatt a hangulat inkább visszafogott volt, hiszen együttesünk sorsa még több tényezőtől is függ. Kozma János köszöntőjében elmondta, hogy az eredmények ilyen módon való alakulásával egyáltalán nem elégedett és a bennmaradáshoz ennél a teljesítménynél, mind akaratban és hozzáállásban sokkal többre lett volna szükség. Hangsúlyozta, hogy a klubnak szüksége van második együttesre, hiszen ennek lényege és értelme éppen az, hogy fiatalabb korú játékosaink szokják a versenyhelyzetet, a tétmérkőzéseket és megmutathassák magukat valamelyik felnőtt bajnokságban. A Békéscsaba 1912 Előre vállalja a Megye I. osztályban való indulást is, de amennyiben – szerencsés esetben – felkérés érkezik vagy a helyzet úgy alakul, akkor az NB III-as szereplés is megvalósítható. A napokban mindegyik labdarúgónkkal tárgyalni fog a vezetőség a lehetőségekről és az esetleges folytatásról.

Pásztor József szavaiban hangsúlyozta, a felnőtt fociban meg kell lépni egy szintet és már a harmadosztályban is sokkal keményebb munka, koncentráció és odafigyelés szükséges az érvényesüléshez. Mindenki előtt adott a lehetőség, hogy eldöntse mit akar a sportágban elérni és ennek megfelelően kell életét a továbbiakban igazgatnia. Az esetleges Megye I-es szériában nyilván jóval szerényebbek lesznek az anyagi lehetőségek, így akinek ennél jobb lehetősége lesz, az gondolja át és ennek fényében döntsön. Az Előre szándéka a lehető leggyorsabb feljutás, de aki eligazol, annak már nem biztos, hogy lesz is lehetősége a visszatérésre. Jó pihenést és az elmúltnál sokkal sikeresebb idényt kívánt mindenkinek.

Kedden egyébként elkészítették a harmadosztályról döntő párharcok párosításait.

Húsz megyei bajnok közül 6 eleve nem vállalta a harmadosztályú indulást, így kedden döntöttek a Magyar Labdarúgó Szövetség székházában: nyolc együttes osztályozót vív, míg hat játék nélkül jutott fel az NB III-ba.

A feljutásra jogosult egyletek közül a Szászvár, a Mád, a Nyúl, a Vértesszőlős, a Balkány és a Szekszárd II. nem rendelkezik a feljebblépéshez szükséges papírokkal, így az MLSZ úgy határozott, hogy a kiadó 10 harmadik ligás helyre 6 csapat, a Pápai Perutz FC, a Gyöngyösi AK-Ytong, a Tiszafüredi VSE, a Füzesgyarmati SK, a THSE-Szabadkikötő és a Vecsési FC – osztályozó nélkül jut fel.

A párosítások, 2017. június 10.: Balatonlelle SE – Iváncsa KSE, Körmendi FC – Debreceni EAC, M. Foci Kft. – Nagykanizsai ULE, Duna Aszfalt TVSE – Balassagyarmat VSE.

A visszavágók (június 17.): Iváncsa KSE – Balatonlelle SE, Debreceni EAC – Körmendi FC, Nagykanizsai ULE – M. Foci Kft., Balassagyarmati VSE – Duna Aszfalt TVSE. 

Békéscsaba 1912 Előre – Ceglédi VSE

Békéscsaba 1912 ElőreCeglédi VSE

NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024.
17. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Ceglédi VSE

3-0 (1-0)


Időpont: 2023. november 26. (vasárnap) 13:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Dobai János

Asszisztensek: Juhász Szabolcs Olivér, Pálinkás Donát Ferenc

Békéscsaba: Póser Dániel, Komáromi Csongor, Farkas Márk, Pintér Norbert, Zvara Levente Mátyás, Zádori Krisztián, Váradi Ádám, Hodonicki Márk, Mikló Roland, Albert István, Sármány Kristóf. Cserék: Krnács Richárd, Bacsa Krisztián, Futó Zsombor, Mihály Bálint, Vólent Roland, Máris Dominik, Ilyés Tamás, Kuzma Hunor Álmos, Kóródi Nándor, Geiger Norbert Attila, Bora György.
Vezetőedző: Csató Sándor

Cegléd: Zima Ádám, Enyedi Péter, Schmidtka Balázs, Takács Zsolt, Papp György, Juhász András, Annus Árpád, Fekete Krisztián, Bodor Zoltán, Markó Ádám, Juhász Bálint Dániel. Cserék: Klemenc Gergő, Kuchta Gábor Benedek, Oldal Tibor, Simon Dominik, Ungureán Zsombor, Barna Máté Attila, Olgyay Benjámin, Tóth Roland, Ványi Zsombor.
Szakmai vezető: Ványi Zsolt

 Gólszerzők: Sármány Kristóf (40. perc), Ilyés Tamás (74. és 76. perc).

 Sárga lapok: Schmidtka Balázs (26. perc), Mihály Bálint (58. perc), Bora György (68. perc).

Nézőszám: 330


A 4. percben Juhász András futott el a bal oldalon, beadását azonban Póser hárította. A mérkőzés első veszélyesebb helyzetét a lila mezes Békéscsaba alakította ki a 14. percben, amikor Zádori Krisztián és Sármány kényszerítőzött, előbbi kisodródott helyzetben a kapufát találta el. A 16. percben Zádorit ugratták ki a társak, lövését Zima Ádám bravúrral hárította. A 22. percben a vendégek veszélyeztettek: Takács Zsolt lőtte be a labdát az ötös vonal irányába, Hodonicki Márk azonban felszabadított. A 28. percben Mikló Roland beadását követően Sármány fejelt a kapu mellé. A 32. percben Váradi Ádám ütközött játékostársával, a játékvezető azonban nem állította le a játékot, az ellentámadásból pedig a vendég együttes majdnem gólt szerzett: Papp György lövését Póser hatástalanította.

A 40. percben Sármány szalad el a baloldalon és cselezte ki a kapust, majd Zádorihoz passzolt, akinek közeli lövése elakadt a gólvonalon álló védőben, a labda Sármány Kristófhoz pattant vissza, aki kilőtte a bal felső sarkot (1–0). A Cegléd gyorsan egy kontrából próbált egyenlíteni, azonban Annus Árpád távoli lövését Póser Dániel védte. A 44. percben ismét Sármány cselezte be magát a tizenhatoson belülre, azonban lövése a gólvonalon álló Enyedi Péterről szögletre pattant. A 45. percben Váradi ívelte be a labdát, amit Sármány mellé fejelt, így 1–0-ás eredménnyel mentek szünetre csapatok.

Békéscsaba 1912 Előre - Ceglédi VSE 3-0 (1-0)

Fotó: Such Tamás

A második játékrész első percében a Cegléd egyenlíthetett volna, azonban Annus Árpád a keresztlécet találta el. Az 52. percben Pintér Norbert próbálkozott távolról, de lövése mellé szállt. Az 56. percben Váradi 18 méteres lövése veszélyesen pattant szögletre az egyik védőről. A 63. percben ismét Sármány próbálkozott, de lövését a kapus kiöklözte. A 74. percben érkezett a békéscsabaiak régóta várt második találata, amikor a csereként beálló Ilyés Tamás szerezte meg első gólját a bajnokságban (2–0). A Csaba két perccel később végleg bebiztosította győzelmét, amikor Zima Ádám kapus hibája után Ilyéshez pattan vissza a labda, aki duplázott és beállította a 3–0-ás végeredményt. Ezzel a Békéscsaba 46 ponttal, hét egység előnnyel vezet a második ESMTK-val szemben, míg a Cegléd maradt a kieső 15. pozícióban.

Csató Sándor: – A játékosok nem voltak annyira felszabadultak, mint amennyire szerettem volna. Az egyik leggyengébb mérkőzésünk volt ezen az őszön, ettől függetlenül a 3–0-nak örülök. Ami bosszantó, hogy mindig kihagyjuk a helyzeteinket, illetve lehetőséget adunk az ellenfélnek a gólszerzésre, de ma a kapufa is velünk volt. Bízok benne, hogy tavaszra ki tudjuk javítani a hibáinkat.

A mérkőzés után nem ér még véget a szezon a Csaba számára, egészen december 8-ig közös edzések zajlanak, így csak ezek után kapnak majd némi szabadságot játékosok. A harmadosztályban decembertől egészen márciusig, három hónapig lesz téli szünet, a szurkolóknak március első vasárnapjáig kell kibírniuk NB III-as mérkőzés nélkül. A Békéscsaba majd Budapestre látogat a Pénzügyőrhöz, március 3-án. A következő mérkőzés a Kórház utcában március 10-én, vasárnap lesz a Monor ellen.


Információk, esemény, jegyzőkönyv, tabella:

Mérkőzés információkJegyzőkönyv

Tabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Ceglédi VSE

A naptári év utolsó, egyben az előrehozott tavaszi szezon második tétmérkőzése következik 2023. november 26-án (vasárnap) 13:00 órától a Kórház utcai Stadionban, amikor a Ceglédi VSE csapatát látjuk vendégül.

Békéscsaba 1912 Előre - Ceglédi VSE

Következő ellenfelünket ezzel teljes egészében le is tudjuk majd erre az idényre, hiszen ilyen módon a vasárnapi mérkőzésen kívül már nem találkozunk velük a 2023/2024-es menetrendben. A Pest megyeiek továbbra sem találják helyüket a ligában, hiszen mindössze 9 pontot gyűjtve, két győzelem, három döntetlen, valamint tizenegy vereség birtokában az utolsó előtti, tizenötödik pozícióból várják a viharsarki megmérettetést. Az október elsején elszenvedett vereség után (Ceglédi VSE – Monor SE 0-4) személycserére szánták el magukat, így Széchenyi Márton szakmai vezető helyét Ványi Zsolt vette át. Az új impulzus sem hozott generális változást, azóta is kihívásokkal küzdenek, így hozzánk is három vereségből és egy döntetlenből érkeznek. A sikertelenségnek tehát vagy óriási elszántság lehet a vége, vagy adott esetben még nagyobb szakadékba zuhannak a téli szünetre. A további pontveszteség viszont akár végzetes is lehet számukra, mert olyan mértékű a lemaradásuk a még bennmaradást érő 12. pozícióhoz képest – jelen esetben már kilenc pont -, hogy az lassan ledolgozhatatlanná válik, így idő előtt eldőlhet a sorsuk. Ettől függetlenül nyilván túl sok vesztenivalójuk nincs, tehát a papírforma ellenére egyáltalán nem számíthatunk könnyű találkozóra. Ráadásul pont az ilyen első-utolsó meccsek szoktak nyögvenyelősek lenni, hiszen ellenünk mindenki élete formáját tudja és/vagy akarja elővenni. A statisztika (21 csabai győzelem a 13 ceglédivel szemben) és a renomé azonban kötelez, tehát mindenféle betegségek és sérülések ellenére csakis a győzelem lehet a cél számunkra! A tabellán jelenleg elfoglalt első helyezésünket semmiképpen sem fenyegeti veszély, előnyünk az ESMTK-val szemben már hét egység, de nagyon jó lenne ezt tovább növelni és meggyőző sikerrel zárni az évet!

Ceglédi VSE - Békéscsaba 1912 Előre 0-1 (0-0)

Fotó: Kisfaludi István

Szegény embert még az ág is húzza – szokták mondani -, hiszen első kapusuk, Zima Ádám súlyosabb sérülést szenvedett, akinek természetesen gyors gyógyulást kívánunk! Sárga lapok miatt Csontos Krisztián Mihály kénytelen kihagyni a békéscsabai túrát, tehát korántsem mondható teljesnek vendégeink kollektívája.

A ceglédiekkel kapcsolatban talán a legszebb emlékünk, amikor 2015. május 31-én, 6.200 szurkoló előtt ellenük vívtuk ki az első osztályba jutást. Akkor három góllal tudtuk megterhelni vendégeink kapuját, úgyhogy egy hasonló eredménnyel vélhetően mindenki kiegyezne jelen esetben is.

A mérkőzés után egyébként nem ér még véget a szezon csapatunk számára, egészen december 8-ig közös edzések zajlanak, így csak ezek után kapnak majd némi szabadságot játékosaink. A keret változásairól pedig már korábban megkezdődtek az egyeztetések, így amennyiben konkrétumokról is be tudunk majd számolni, akkor közölni fogjuk felületeinken.

Békéscsaba 1912 Előre – Ceglédi VSE mérkőzés játékvezetőjeként Dobai Jánost, segítőiként Juhász Szabolcs Olivért és Pálinkás Donát Ferencet akkreditálta a szövetség. Az 1986-os születésű sporival 2023. április 26-án, a Békéscsaba 1912 Előre II. – Karcagi SE 1-4 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 690 sárga- és 35 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 17. fordulóját november 25-én (szombat) 13:00 órától Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. – Hódmezővásárhelyi FC, november 26-án (vasárnap) 11:00 órától Budapest Honvéd-MFA II. – Füzesgyarmati SK, 13:00 órától Meton-FC Dabas SE – Kecskeméti TE 1911 II., BKV Előre – Monor SE, Pénzügyőr SE – ESMTK, Békéscsaba 1912 Előre – Ceglédi VSE, Körösladányi MSK – Vasas FC II., valamint Martfűi LSE – Szolnoki MÁV FC párosításokban rendezik meg.

Negyvenhárom bajnoki pont birtokában továbbra is a Békéscsaba 1912 Előre vezeti a táblázatot, hét ponttal lemaradva az ESMTK áll a második helyen, míg a sereghajtó pozíciókban a Füzesgyarmat (13.), a Kecskemét II. (14.), a Cegléd (15.), valamint a Szeged II. (16.) áll.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében szeles nap várható, a szombaton már érkező hidegfront miatt vasárnapra akár hózápor is valószínűsíthető, a legmagasabb nappali hőmérséklet csupán +5 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2023. november 26-án (vasárnap) 15 óra 59 perckor nyugszik.

A mérkőzést hivatalos YouTube csatornánkon közvetítjük az alábbi elérhetőség alatt:
https://www.youtube.com/watch?v=2-mR4ppkbUE

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: