Újabb nemzetközi edzőmérkőzés következik

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 144 másodperc.

A hétközi Hódmezővásárhely elleni mérkőzés (1-1) után a felkészülés ötödik hetét a 2024. február 10-én (szombaton) 11:00 órától (CET) kezdődő találkozóval zárjuk, amelyen Zilah csapata, vagyis a Sport Club Municipal Zalău lesz az edzőpartnerünk.

Békéscsaba 1912 Előre – SCM Zalău

A SCM Zalău a román rangsor alapján a száz harmadosztályú csapat közül (a 10 csoportban, 10-10 klub szerepel) a hatodik helyen áll, míg jelenleg a saját csoportját is hét pont előnnyel vezeti (11 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség) a Szatmárnémeti előtt, tehát ezúttal már izmosabb ellenféllel nézünk majd szembe. A zilahi együttes jelenleg Aradon edzőtáborozik, így abszolút beleillik programjukba egy “kirándulás” a szomszédba. Szerdán a CS Progresul Pecica csapata ellen tudtak győzni 3-2 arányban, néhány napja pedig új igazolást is bejelentettek: a 190 centiméter magas, szerv Dejan Uzelac érkezett középső védő pozícióba. Egyszóval ők is nyakig vannak a felkészülésben, tehát egészen biztosan jó iramú és izgalmas mérkőzés elé nézünk.

Többen kérdezték, hogy mire jó egy 8-1 arányú végeredménnyel (Békéscsaba 1912 Előre – CS Socodor) zárult felkészülési mérkőzés? Nos, ahogy azt már sokszor megpróbáltuk leírni: az edzőmeccsek értelme, hogy gyakoroljunk! Minden játékosunk és a próbázók is előre meghatározott mennyiségű meccsterhelést kapnak, többféle taktikát, felállást próbálunk ki, akár védekezésben, akár támadásban – adott esetben egy-egy játékos más-más posztokon is lehetőséget kaphat, hogy a stáb láthassa, abban az összeállításban melyik pozíció lehet kedvezőbb számára. A pályára lépő játékosok ilyen formán meg tudják mutatni mire képesek meccsszituációkban, illetve a szakmai stáb számára is fontos, hogy tisztább képet kaphassanak a csapatról. Persze, mindenki szeret győzni, természetesen mi is, de ettől függetlenül a végeredmény ilyenkor még másodlagos! A bajnoki mérkőzéseken lesz lényeges az eredmény, ott viszont már győzni kell – nincs mese.

A mérkőzés után egy pihenőnapot kap mindenki, majd hétfőn újra kezdődnek az edzések és talán a felkészülés legkeményebb hete vár majd játékosainkra.

Hajrá Lilák!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: