Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Cigánd SE

Hat győztes mérkőzés után bizakodóan várhatjuk a 2016/2017-es bajnokság 11. fordulóját is, melyben a jelenleg sereghajtó Cigánd SE együttesét látjuk vendégül szeptember 25-én (vasárnap) 16:00 órától a Kórház utcai Stadionban.

20160924_04

Következő ellenfelünk 10 lejátszott mérkőzés után 1 győzelemmel, 2 döntetlennel és 7 vereséggel, valamint mindössze 5 szerzett bajnoki ponttal a tablázat utolsó pozícióját foglalja el. A másodosztályban újonc, borsodi csapat az egyik legjobb harmadikként harcolta ki a tavalyi szezonban az NB II-es szereplés jogát. Akkor a 34 fordulós NB III. Keleti csoportban 20 győzelemmel és 6-6 döntetlennel, valamint vereséggel több esélyesebbnek ítélt alakulatot is maguk mögé utasítottak. A feljutást követően azonban a jelek szerint annyira nem sikerült a keretet feldúsítani az egy osztállyal magasabb szinthez, bár érdemes szót ejteni például Gönczi Zoltánról – aki 2010-ben a Cigánd SE U19-es csapatával NB III-as bajnokságot nyert és gólkirálya lett az akkori kiírásnak. Régi ismerőst is felfedezhetünk vendégeink keretében, hiszen a 2012-ben még Békéscsabán vitézkedő Raducu Constantin Sorin is náluk rúgja a bőrt. Vezetőedzőnk is találkozhat régi ismerőssel, mivel a Tiszaújvárostól érkező Angyal Zoltán tagja volt a Zoran Spisljak vezette Létavértesnek, amely bajnokságot nyert a 2014-es harmadosztályú bajnokságban. Ha tovább bogarásszuk a névsort, akkor felfedezhetjük még Balogh Alex nevét is, aki 2014-ben tagja volt és bemutatkozott a Liga Kupa győztes Diósgyőrben.

20160924_02

A Békéscsaba eddig még nem találkozott vendégeinkkel, így ebből a szempontból mindenképpen történelminek nevezhető a mérkőzés. A pozitív előjelek, a jó sorozat és a megfelelő hangulat viszont nem adhat elbizakodottságra okot. Óvatosnak, megfontoltnak és taktikusnak kell lennünk. Emlékezzünk: csak a Szeged 2011, a Budaörs és a Kisvárda tudta egy gólnál nagyobb különbséggel legyőzni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyeiket. A Puskás kínkeserves 0-1-es győzelme, a szolnoki egál (0-0) és a Cegléd ellen elért 1-1-es eredmények is arra figyelmeztetnek, hogy nem szabad félvállról venni a sárga-zöldeket. Bár jó formáról nem tudnak beszámolni, hiszen a hétközi Magyar Kupa fordulóban is betliztek Baktalórántházán és büntetűrúgásokkal (5-4) búcsúztak a sorozattól.

A csütörtöki pihenőnap után, péntek délelőtti, majd szombat délutáni tréninggel készült csapatunk, vasárnap 11:00 órától pedig a Békéscsaba 1912 Előre II. – Várfürdő-Gyulai Termál FC mérkőzés megtekintésével hangol a táblázaton való újabb előrelépés szempontjából mindenképpen fontos, következő meccsre. Mivel a bajnoki tabellán közvetlenül, két ponttal előttünk álló négy csapat közül a Zalaegerszegre, a Puskásra és a Siófokra is nehéz mérkőzés vár – így amennyiben kedvezően alakulnak az eredmények, adott esetben ismét több hellyel feljebb léphetnénk a ranglétrán.

Zoran Spisljak: – Nem szabad abból kiindulni, hogy ki hol áll jelenleg a tabellán – hiszen láthattuk már, ebben a bajnokságban bárki, bármikor képes lehet legyőzni a másik csapatot. Ettől függetlenül nekünk azt a sikeres sorozatot kell folytatnunk és tovább építenünk, ami bizakodásra adhat okot, és amely céljaink elérése érdekében mindenképpen szükséges. A saját játékunkat kell játszani, azzal a csapattal, amelyik az eddigi eredményeket is hozta. Nem látom értelmét, hogy bármilyen szinten belenyúljunk egy működő, gólérzékeny és ütőképes összeállításba. A kimaradóknak viszont továbbra is az a feladatuk, hogy próbálják az edzéseken minél jobb állapotba hozni magukat és amikor lehetőséget kapnak, bizonyítani tudjanak.

Szénay Péter: – Sajnos még mindig a tabella utolsó helyén állunk, mert nem tudtunk pontot-pontokat szerezni. A Békéscsaba egy nagyon gólerős csapat, akik remek szériában vannak, ezért vasárnap is nehéz dolgunk lesz. A bajnokság kezdetén mindenki meg akarta magát mutatni magasabb osztályban, de most úgy veszem észre, hogy nem mindenki bízik a sikerben. Nagy harcosságra, összefogásra és kemény munkára van szükségünk, hogy előrébb lépjünk a bajnokságban.

A mérkőzés játékvezetője Berényi Tamás lesz, akivel nem is olyan régen – tartalék játékvezetőként, Kisvárdán találkozhattunk utoljára. Az 1987-ben született spori pályafutása során 127 mérkőzésen vett részt, ahol összesen 390 sárga és 21 darab piroslapot osztott ki. Segítői ezúttal Szalai Dániel és Vígh-Tarsonyi Gergely, a tartalék játékvezető pedig Bogár Gergő lesznek. Jó munkát kívánunk!

20160924_01

Az előrejelzés szerint vasárnap 7-22 Celsius fok között alakul a hőmérséklet, közepesen felhős időjárás várható. Bízunk benne, hogy a labdarúgásra ideálisnak ígérkező klíma Önöket is arra biztatja, hogy nagy számban kilátogassanak a Kórház utcába, ahol együtt szurkolhatunk csapatainknak! Ne felejtsék el, délelőtt harmadosztályú megyei rangadó, délután pedig már a másodosztályú mérkőzés következik. A pénztárak 11:00 órától folyamatosan nyitva lesznek, így mindenki kényelmesen megválthatja belépőjét, hogy elkerülhesse a sorban állást!

A Merkantil Bank Liga 11. fordulójában, 2016. szeptember 25-én (vasárnap) mind a 10 mérkőzést lebonyolítják, 16:00, 17:00 és 18:00 órás kezdési időpontokkal.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Beharangozó: SZEOL SC – Békéscsaba 1912 Előre

Dél-Alföldi derbire készülhetünk és az előjelek alapján minden körülmény adott a valódi futballhangulathoz, hiszen a Békéscsaba 2016. szeptember 18-án (vasárnap) a másodosztályú újonc, SZEOL SC otthonába látogat.

promo_szeol_elore_web

Az együttesek között az előző szezonban még két osztálynyi különbség volt, így igazi nyalánkságként tekinthetünk a Merkantil Bank NB II Liga 10. fordulójának kiemelt rangadójára. Következő ellenfelünk a második helyen biztosította feljutását az előző szezon NB III-as Közép csoportjából. Tóth Ákos csapata jócskán átszerveződött a nyár folyamán és a klubnak is akadt jócskán teendője az SZVSE pályán, hogy az minden tekintetben alkalmassá váljon a másodosztályú szereplésre: megcsinálták a vendégpénztárt az Izabella híd felől és büfét is létesítettek a vendég drukkerek részére. Épült két kerítés, ez választja el a vendég szurkolókat a hazaiaktól. Megerősítették a többi kerítést is, a vészkijáratokra új lakatpántok kerültek, illetve az elválasztó korlát rácsozását is sűrítették.  A főlelátón a hazai szurkolók részére 580 széket szereltek fel, a vendégszektorban 60 ilyen található, így a stadion összesen 1.700 néző befogadására képes, amelyből 170 a vendég helyek száma. Nagyjából július végére össze is állhatott a szegedi alakulat és nyolc új igazolással (Búrány Zoltán, Ikonomu Konsztantinosz, Lévai Norbert, Harsányi István, Péter Antal, Vágó Levente, Mendebaba Szása és Lászik Milán – Békéscsaba) vághattak neki a felkészülésnek.

Második csapatunk kétszer is találkozott a 2015/2016-os idényben a Csongrád megyeiekkel. Először a 17. fordulóban, 2015. november 22-én Szegeden, akkor 1-0 arányban hazai győzelem született. Másodszor a 34. felvonásban 1-0-ás végeredménnyel sikerült itthon tartani a három pontot. Első csapatunk az algyői edzőtábározás alatt, július 13-án játszott felkészülési mérkőzést leendő vendéglátóinkkal és akkor is szempontunkból kedvező, 1-0-ás végeredmény született.

A jelen pillanatban kieső helyen (18.) álló szegedi együttesnek eddig nem úgy sikerült a bemutatkozás az NB II-ben, ahogy azt szerették volna, hiszen 9 lejátszott forduló után, a 3 győzelemmel, 1 döntetlennel, valamint 5 vereséggel 10 bajnoki pontot sikerült gyűjteni. Ettől függetlenül számukra sincs még lefutva a bajnokság, hiszen a tabella továbbra is igen szoros: 10 csapat is egymáshoz képest 3 pontnyi különbséggel áll, tehát adott esetben akár egy forduló után teljesen felborulhat a bajnoki táblázat. Ezért aztán mindkét félnek hatalmas szüksége van a győzelemre és a pontokra, mert a végelszámolásnál minden apró bajnoki egységnek jelentősége lehet. A Békéscsaba négy forduló óta veretlen, a 10 rúgott és 0 kapott gól pedig önmagért beszél. Nem csoda hát, ha szurkolói szempontból is hatalmas az érdeklődés a mérkőzés iránt. Készül mindenki: drukkereink szervezett formában, vonattal veszik az irányt Szeged felé és ígéretük szerint – jó értelemben vett – meglepetésekkel, koreográfiákkal probálják majd fokozni a hangulatot.

mindenki_szegedre

– Azt szeretnénk, ha a csapat – csakúgy, mint az előző négy fordulóban – odatenné magát, maximális teljesítményt nyújtana és elhozná a három pontot Szegedről. Számunkra rettentően fontos ez a mérkőzés és ennek megfelelően készülünk is rá. Azt megígérhetjük, hogy kilencven percen keresztül biztatjuk majd csapatunkat és meglepetésekkel, szurkolói koreográfiával is szolgálunk a lelátóról! Hajrá Lilák! – közölték szurkolóink telefonos megkeresésünkre.

– Tapasztalhattuk, hogy ez az NB II-es mezőny nagyon kiegyenlített – ez látszik a tabellán is. Nagyon óvatosan kell minden ellenféllel bánni, nem lehet fejjel a falnak menni egyik csapat ellen sem. Az utóbbi négy mérkőzés sikereiből kell tovább építkeznünk, ebből kell fejlődnünk, javítani a hibáinkat. Számunkra mindig a következő, előttünk álló mérkőzés a legfontosabb – erre koncentrálunk, készülünk. A csapatom jelenleg megfelelő önbizalommal rendelkezik és győztes mérkőzésekből tud további lelki erőt meríteni – így kell folytatnunk és ezen az úton kell tovább haladnunk. Nagyon örülök annak, hogy szurkolóink nagy számban képviseltetik majd magukat a mérkőzésen – mindig sokkal jobb igazi futball hangulatban játszani és a lelátókról érkező biztatás mindig sok pluszt ad. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy elhozzuk a három pontot – ez most a legfontosabb! Nem azzal kell foglalkoznunk, hogy jelen pillanatban hol állunk a tabellán – a meccs után majd meglátjuk mire volt elég a teljesítményünk. Fehér Zsolt továbbra sem bevethető, Huszár is sérült – de a többiek a rendelkezésemre állnak. – nyilatkozott a mérkőzéssel kapcsolatban Zoran Spisljak, vezetőedzőnk.

Tóth Ákos: – Egészen más célokkal indultunk ebben a bajnokságban, mint következő ellenfelünk a Békéscsaba. Számukra a feljutás, míg nekünk a biztos bennmaradás az egyértelmű feladat. A SZEOL – Békéscsaba összecsapásokat mindig nagy érdeklődés, szurkolói aktivitás és fergetes hangulat jellemezte – ezúttal sem lesz ez másképp. Mivel családi vonalon van békéscsabai kötődésem, így számomra mindig nagy jelentőséggel bírnak ezek az összecsapások. Természetesen szívből kívánom a Békéscsabának az újbóli feljutást, de azt megígérhetem, hogy nem feltartott kézzel lépünk pályára és hazai környezetben szeretnénk győztesen elhagyni a pályát. Sajnos meghatározó játékosaimra (Ondrejó, Vágó, Nagy, Burány és Makszimovics) még mindig nem számíthatok és a sérültek száma a hétközi forduló miatt tovább is bővülhet. Bízom benne, hogy vasárnap elsősorban a labdarúgásé lesz a főszerep és egy parázs, izgalmas, jó mérkőzést játszhatunk!

Játékosainknak péntekre regenerációt és pihenést rendelt el mesterünk – tekintettel arra, hogy Pécsről későn ért haza együttesünk. A munka szombaton délután, a közös ebéd után videózással, majd edzéssel folytatódik. Vasárnap 12:45 perckor pedig Szeged felé veszi az irányt a csapatbusz.

A mérkőzés játékvezetője Gyarmati II. Tibor lesz, akivel legutóbb 2015. április 25-én találkozhattunk a BFC Siófok – Békéscsaba mérkőzésen, ahol számunkra kedvező 2-0-ás eredmény született. Az 1991-ben született spori 271 mérkőzésen, összesen 537 darab sárga- és 51 darab piroslapot osztott ki. Segítőiként Iványi István és Szvetnyik Bence, tartalék játékvezetőnek pedig Molnár Ádám került kijelölésre.

A Merkantil Bank NB II Liga 10. fordulójában, 2016. szeptember 18-án (vasárnap) hat mérkőzést 16:00 órától, hármat 18:00 órától és egyet 18:30 órás kezdési időponttal rendeznek meg.

Az előrejelzés szerint Szeged térségében vasárnap 14-26 Celsius fokos maximális hőmérséklet, közepesen felhős időjárás várható. Hidegfront érkezik, így körülbelül 2mm csapadék is előfordulhat.

Felhívjuk a helyszínre érkező szurkolóink figyelmét a sportszerű viselkedésre és szurkolásra! Lényeges, hogy minden érdeklődő érkezzen időben, hogy a mérkőzés kezdetére bejuthasson a stadionba – tekintettel arra, hogy komolyabb ellenőrzés és szigorúbb beléptetés várható. A mérkőzés kiemelt biztonsági besorolást kapott, így terelések, lezárások előfordulhatnak – kérjük minden esetben kövessék a hatóság utasításait, iránymutatásait.

Kellemes szórakozást, jó szurkolást kívánunk! Szeretettel várjuk Önöket idegenben is!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

SZEOL SC – Békéscsaba 1912 Előre

szeol_sc_150

Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017. 10. forduló

SZEOL SC – Békéscsaba 1912 Előre

0-3 (0-2)

Időpont: 2016. szeptember 18. (vasárnap) 16:00 óra

Helyszín: Szegedi Vasutas SE Stadion

Cím:6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 74/C.

Játékvezető: Gyarmati II. Tibor

Asszisztensek: Iványi István, Szvetnyik Benve

Tartalék játékvezető: Molnár Ádám

SZEOL: Leindler Domonkos, Kéri Tamás, Gajág Gergő, Ikonomou Konstantinos, Grünvald Attila László, Rácz László, Forró Attila, Lévai Norbert, Puskás Csaba, Beretka Péter, Péter Antal. Cserék: Harsányi István, Németh László, Tomisic Stefan, Dongó Dénes, Fülöp Tibor, Buzási Péter, Mendebaba Szása.

Békéscsaba: Ribánszki László, Bagi István, Kelemen Dávid, Szélpál Norbert, Nascimento de Oliveira Fabio, Szalai Dániel, Viczián Ádám, Nagy István, Juhász György, Birtalan Botond, Urbin Péter. Cserék: Gránicz Patrik, Pilán Márkó, Spitzmüller István, Mursits Roland, Takács Péter, Bényei Balázs, Ihrig-Farkas Sebestyén.

Gólszerzők: Bagi István (21. perc), Bagi István (37. perc), Birtalan Botond (50. perc).

Sárgalapok: Beretka Péter (25. perc), Gajág Gergő (70. perc), Birtalan Botond (78. perc).

line_purple

Zsinórban ötödik mérkőzésén szerzett három pontot együttesünk, ezzel négy pontnyira zárkózott a tabellán pillanatnyilag első helyen álló Nyíregyházára.

20160918_02

Bár az első húsz perc igen kiegyenlített játékot hozott: a SZEOL főleg a bal oldalon volt aktív, de Grünvald Attila megindulásai és beadásai után nem alakult ki nagyobb helyzet. Negyed óra után a Békéscsaba előtt adódott az első ziccer, de Leindler Domonkos végül útját tudta állni Urbin Péter lövésének. Pár perccel később a szegediek első komolyabb hibáját azonnal kihasználta az Előre: a tizenhatos előterében eladott labda után nagyon jó helyről járó szabadrúgást Bagi István csavarta a SZEOL kapujának jobb oldalába 17 méterről, 0-1.

A két tábor által teremtett hangulatra nem panaszkodhattunk, szóltak a nóták az első félidő során végig, majd az első fél óra végén többször is eljutott a kapuig a SZEOL, de a csabai védelem nagyon kevés területet hagyott arra, hogy veszélyes helyen kezdjen valamit a labdával a szegedi gárda. Nyolc perccel a szünet előtt gyakorlatilag először tudott kontrázni a meccsen a SZEOL, a jól beinduló Fabio átvétele után lefutotta emberét, majd pontosan csavart Bagi István elé, a hosszún érkező csabai pedig közelről a léc alá vágta a labdát, mintaszerű akció végén 0-2.

20160918_szeol_bekescsaba

A folytatásra nem jött már ki Lévai Norbert, akit Harsányi István váltott a SZEOL-ban – azonban mire komolyabb reményei lettek volna Tóth Ákos együttesének, azt gyorsan lehűtötte a Csaba: ezúttal Birtalan Botondot találta teljesen üresen egy felívelt labda, akinek fejese nem a legjobbra sikerült, de Urbin Péter megmentette a helyzetet, és visszapasszolta a labdát a százszázalékos ziccerben álló társnak, aki a kiszolgáltatott Leindler Domonkos mellett a kapuba lőtt, 0-3, ezzel gyakorlatilag el is dőlt a meccs. A folytatásban ment ugyan előre a SZEOL, de a csabai védelem nem hibázott ezen a napon: minden beadást és próbálkozást hárított a Békés megyei együttes, illetve Ribánszki kapus is bemutatta a maga bravúrját Puskás Csaba szabadrúgását követően.

A végén Nagy István még eltalálta a keresztlécet, így maradt a 0-3: a Békéscsaba könyörtelen ellenfélnek bizonyult, amely minden adódó lehetőségével élt, miközben hátul gyakorlatilag hiba nélkül hozta le a meccset, így második csapatként távozhat három ponttal Szegedről. A SZEOL végig küzdött és hajtott, de nem tudta feltörni az egyre jobb formába lendülő csabai csapatot, így Zoran Spisljak együttese zsinórban az ötödik mérkőzését nyerte meg, mindet kapott gól nélkül abszolválta a lila-fehér gárda.

Tóth Ákos: – Szeretném megköszönni a közönségnek, hogy ilyen futballhangulatot varázsolt a pályára, ha lehet ilyet mondani, vesztesként is élmény volt átélni ezt a mai délután. Gratulálunk az Előrének, teljesen megérdemelten nyertek. Felvállaltunk egy nyílt játékot, amelyben teljesen profi módon kihasználták a hibáinkat. A harmadik góllal el is döntötték a három pont sorsát. Mentünk előre becsülettel, de egy idő után nem volt benne a szépítő gól sem a játékunkban. Más célokért küzd a két csapat, remélem, hogy sikerül az Előre célja is, és feljutnak. Ebben a nyílt játékban még jobban kijöttek az egyéni képességbeli különbségek, de azt gondolom, egyik játékosomnak sem kell lehajtott fejjel távoznia, hiszen egy olyan futballélményt tudtak egymásnak szerezni szurkolók és játékosok kölcsönösen, ami az utóbbi időben Szegeden nem nagyon volt. Most a nagyobb tudás előtt fejet kellett hajtanunk, ahogy Zoran is említette, meg kell tanulnunk ilyen stresszhelyzetben is úgy játszanunk, hogy ne mi hibázzunk, ez egy folyamat. A hozzánk hasonló képességű csapatok ellen ezt megpróbáljuk orvosolni, és begyűjteni a szükséges pontokat. Az Előrének olyan belső védői vannak, akik hatástalanítani tudták a lágy labdákat. Talán hatásosabb lett volna élesen belőni a labdát, de ezek nem sikerültek, nem értünk oda, másban kell megtalálnunk a gólszerzést.

Zoran Spisjlak: – Gratulálok a SZEOL-nak, hiszen újonc ebben a bajnokságban és ugyan látszik rajtuk, hogy kell még idő nekik, de a tervük jó. Amit elterveztünk, hogy próbáljuk rákényszeríteni ellenfelünkre az akaratunkat, az sikerült. Az első 45 perc megpecsételte a SZEOL sorsát, nehezen tudtak visszajönni a meccsbe. A szünet után nem kellett annyira mennünk előre, egy kicsit jobban magunkra húztuk a SZEOL-t, amit ők jól kihasználtak. Ahogy az idő telik, rutinosabb lesz az ellenfelünk, többet fognak az ilyen szituációkból kihozni. Egy izgalmas és érdekes meccs volt.

line_purple

Jegyzőkönyv Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/251962308537495/

Beharangozó: HR-Rent Kozármisleny – Békéscsaba 1912 Előre

Az újabb sikerrel teljesített feladat (Békéscsaba – Sopron 1-0) után, kedden délután újult erővel látott munkához csapatunk. Nem lesz egyszerű a következő bajnoki mérkőzés sem, hiszen az igen jó szériát produkáló Kozármisleny ideiglenes otthonába, Pécsre látogatunk.

promo_kozarmisleny_elore_web

Szerdán a közös ebéd után még egy kora délutáni, rövidebb edzés vár labdarúgóinkra, aztán indul a csapatbusz Pécsre. A nagyobb távolság miatt az éjszakát már a Baranya megyei székhelyen töltik a Lilák, hogy megfelelően felkészülve és pihenten tudjanak pályára lépni csütörtökön. Az időpontváltoztatásra egyébként azért volt szükség, mivel a PMFC szerdán a Magyar Kupában az NB I-es Videotont fogadja.

Vendéglátóink nyolc lejátszott forduló után, 13 ponttal (gyakorlatilag egy mérkőzésnyi a lemaradásunk) a tabella 5. helyét foglalják el és négy megszerzett győzelemből hármat az utóbbi mérkőzéseiken szereztek – ebből is látszik, hogy a Békéscsabához hasonlóan igen jó sorozatot produkáltak. A két csapat egymás elleni statisztikája nem túl bonyolult: négy meccs, két békéscsabai és egy kozármislenyi győzelem, valamint egy döntetlen. A Magyar Kupa előző szezonjában kétszer is találkoztunk: februárban hazai 2-1, majd márciusban idegenbeli 1-1 volt az eredmény – így az összesített, szempontunkból 3-2-es mérleggel búcsúztattuk őket a további küzdelmektől.

20160913_01

Az átigazolási szezonban nagy volt a jövés-menés a mislenyiek háza táján – gondoljunk csak Ihrig-Farkas Sebestyénre és Gránicz Patrikra, akik Baranya megyéből tették át székhelyüket a Viharsarokba. De említheténk még Tóth Dánielt is, aki korábban két alkalommal is szerepelt a kék-feketék csapatában. A harmadosztályú bajnokságból idén feljutott újonc keretét a további távozóktól (Fellai József – PMFC, Molnár Péter – Szeged 2011, Puskás Zoltán – Hódmezővásárhely, Várda Ákos – Mórahalom, Labát Dávid, Sinanovic Sinan, Zsebe Gábor – Szentlőrinc, Fenyvesi Olivér – Szentlőrinc, valamint Kovács Tamás) függetlenül sikerült megfelelőképpen megerősíteni, hiszen játékra jelentkezett Racskó Roland – Csákvár, Csábi Mihály – Budapest Honvéd, Causic Andrej – PMFC, Pajor Imre – ZTE, Tóth Márk – Szentlőrinc, Kemény Tamás – Mezőkövesd, Wittrédi Dávid – Paks, Gubacsi Zoltán – Újpest, Varga Márkó – Budapest Honvéd, Dinjar Marko – Puskás Akadémia is.

Zoran Spisljak: – A Kozármisleny egy nagyon jól felépített csapat. Korábban is többször találkoztunk már velük, utoljára a Magyar Kupában sikerült megállítanunk őket. Ott is nagyon jól szerepeltek és rendre izgalmas mérkőzéseket vívtunk. Arra kell készülnünk, hogy ők is jó sorozatban vannak, de szerencsére mi is meríthetünk az utóbbi meccsek sikereiből és ez mindenképpen megfelelő önbizalmat adhat. Nagy csatára számítok, de ha sikerül majd az akaratunkat ismét az ellenfélre kényszerítenünk, akkor ezúttal is lesznek lehetőségeink-helyzeteink, amelyeket minél jobb arányban gólra kell váltanunk. Mindent megpróbálunk majd, hogy ezt a mérkőzést is három ponttal tudjuk lezárni, de nagyon óvatosnak kell lennünk, türelmesen kell játszanunk – hiszen vendéglátóink kiváló játékosállománnyal bírnak, akik mindig képesek meglepetést okozni. Már Fehér Zsolt is csatlakozhatott az ezdésekhez, de még nincs olyan állapotban, hogy bevethető legyen. Huszár sérült, a többiek azonban egészségesek. Minden ellenfelet igyekszünk mélyrehatóan kielemezni és ezek alapján is próbáljuk felkészíteni a csapatot az eshetőségekre – bár most némileg rövidebb idő volt erre, hiszen vasárnap játszottunk és szerdán már utazunk. Nem panaszkodom, hiszen az ellenfélnek is ugyanennyi lehetősége volt – egyszerűen most csak ennyi a rendelkezésre álló idő a pihenésre és a felkészülésre. Úgy gondolom, ha az ellenfél kulcsjátékosait megfelőképpen ki tudjuk venni a játékból és a kidolgozott taktikát a pályára tudjuk tenni, akkor nem lehet gond. A mai napon még igyekszünk az apróbb hibákra is hangsúlyt fektetni és javítani, de a csapat összességében jó állapotban és szériában van, úgyhogy erre kell építenünk és így kell folytatnunk.

Ihrig-Farkas Sebestyén: – Szerencsére most már olyan állapotban vagyok, hogy én is készülhetek a mérkőzésre – de az nyilván vezetőedzői döntés lesz, hogy milyen szerephez juthatok csütörtök este. Vegyes érzelmek vannak bennem, mert jól éreztem magam annak idején Mislenyben, nagyon sok barátra és ismerősre tettem szert – még a mai napig is tartom a kapcsolatot néhányukkal. Mindenképpen nagyon várom a mérkőzést és szeretnék bizonyítani, ha lehetőséget kapok. Remélem, hogy ismét győzni tudunk majd! Pont a múltkor számoltam össze, hogy 14 játékost igazoltak – ha jól tudom -, de pont olyanok érkeztek, akiket már ismerek – ha nem is mindet személyesen, de névről mindenképpen. Taktilailag szerintem túl sok meglepetésre nem számíthatunk.

Gránicz Patrik: – Többször igen közel álltam már a gólszerzéshez és igazi nyalánkság lenne, ha most sikerülne először betalálnom. Nagy csata lesz, hiszen a Kozármisleny is ütőképes együttes, de szerintem föléjük tudunk kerekedni és megnyerjük a meccset.

Tóth Dániel: – Én is szerepelhettem korábban Mislenyben, így valamilyen szinten furcsa lesz volt csapatom ellen játszani – ha lehetőséget kapok a mestertől. Vendéglátóinknál is nagy volt a jövés-menés az átigazolási szezonban, de ennek ellenére is nagyjából a fél csapatot személyesen is ismerem. Szerencsére az utóbbi három találkozón győzni tudtunk, úgyhogy lendületben vagyunk és szerintem ezúttal is sikerül megszerezni a három pontot. Bízom a többiekben és a csapatban!

20160913_02

A csütörtök esti mérkőzés játékvezetője Berke Balázs lesz, akivel legutóbb 2016. március 12-én, a Videoton – Békéscsaba mérkőzésen találkozhattunk alapvonali asszisztensként. Az 1984-ben született sporttárs eddig 223 alkalommal szerepelt bajnoki mérkőzéseken, nemzetközi tapasztalata még nincs és összesen 467 darab sárga-, valamint 39 piros lapot osztott ki. Segítőiként ezúttal Kis Zoltánt és Kovács II. Gábort, a tartalék játékvezetőnek pedig Horváth Mátét jelölték ki.

A Merkantil Bank 2016/2017-es szezonjának 9. fordulójában 2016. szeptember 14-én (szerdán) kilenc mérkőzést rendeznek: egyet 16:00, négyet 16:30, valamint szintén négyet 18:00 órás kezdési időponttal.

A HR-Rent Kozármisleny – Békéscsaba 1912 Előre bajnoki labdarúgó mérkőzés 2016. szeptember 15-én (csütörtökön) 18:00 órakor kezdődik Pécsett, a PMFC Stadionban.

Az előrejelzés szerint abban a térségben 15 és 29 Celsius fok között alakul a hőmérséklet, gyengén felhős időjárás, valamint magas UV-B sugárzás várható. Csapadék nem valószínű.

Figyelem! Technikai okok miatt ezúttal NEM lesz élő tudósítás a mérkőzésről!

Soron következő mérkőzésünk nagy jelentőséggel bír, mivel 13 csapat egymáshoz képest maximum három pontos, egy mérkőzésnyi különbséggel áll – tehát a tabella annyira szoros, hogy szerencsés esetben akár az élbolyban találhatnánk magunkat! Önbizalom és szurkolói aktivitás szempontjából sem lenne utolsó egy újabb idegenbeli győzelem, hiszen vasárnap már az ÉV DERBIJE, a SZEOL SC – Békéscsaba 1912 Előre következik!

Szeretettel várjuk Önöket idegenben is! Szurkoljunk együtt a Liláknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

HR-Rent Kozármisleny – Békéscsaba 1912 Előre

kozarmisleny_150

Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017. 9. forduló

HR-Rent Kozármisleny – Békéscsaba 1912 Előre

0-2 (0-0)

Időpont: 2016. szeptember 15. (csütörtök) 18:00 óra

Helyszín: PMFC Stadion

Cím:7633 Pécs, Stadion u. 2.

Játékvezető: Berke Balázs

Asszisztensek: Kis Zoltán, Kovács II. Gábor

Tartalék játékvezető: Horváth Máté

Kozármisleny: Helesfay Donát, Kiss Márton, Gubacsi Zoltán, Racskó Roland, Dinjar Marko, Tóth Márk, Kocsis Adrián, Wittrédi Dávid, Sinanovic Sinan, Kemény Tamás, Városi Viktor. Cserék: Ipacs Péter Sándor, Lantos Levente, Kirchner Krisztián, Pajor Imre, Varga Márkó, Nagy Mihály Krisztián, Causic Andrej.
Vezetőedző: Kovács Zoltán

Békéscsaba: Ribánszki László, Bagi István, Kelemen Dávid, Szélpál Norbert, Nascimento de Oliveira Fabio, Szalai Dániel, Viczián Ádám, Nagy István, Juhász György, Birtalan Botond, Urbin Péter. Cserék: Mursits Roland, Takács Péter, Gránicz Patrik, Pilán Márkó, Spitzmüller István, Bényei Balázs, Ihrig-Farkas Sebestyén.
Vezetőedző: Zoran Spisljak

Gólszerzők: Gránicz Patrik (72. perc), Spitzmüller István (91. perc).

Sárgalap: Helesfay Donát (71. perc).

Nézőszám: 300

Egy összecsapást rendeztek csütörtök este a magyar másodosztályban, a Békéscsaba 1912 Előre Pécsre utazott a kilencedik forduló zárómérkőzésén.

A hazaiak és a vendégek is jó formában várták a meccset, hiszen mindkét együttes megnyerte az előző három találkozóját. A gólnélküli félidő után a második játékrészben azonban sikerült bedarálniuk a mislenyieket Zoran Spisljak játékosainak és végül a 72. és a 91. percben szerzett találatoknak köszönhetően 2-0-ra nyertek, így három ponttal térhetnek haza. A Békéscsaba ezzel már a kilencedik helyre jött fel a tabellán.

Az első félidő nyíltsisakos játékot hozott, mindkét csapatnak megvoltak a helyzetei. Hazai részről főleg az ex-győri Marko Dinjar volt veszélyes, míg a Békéscsabában a korábbi NB II-es gólkirály, Urbin Péter volt a legaktívabb.

A fordulás után a Békéscsaba kezdett aktívabban, különösen Birtalan Botond volt elemében, azonban a Kozármisleny kapusa, Helesfay Donát  nagyon jó napot fogott ki, azonban a 65. percben már nem volt ellenszere Gránicz Patrik lövésére (0-1). Az utolsó szűk félórában a Kozármisleny mindent megtett az egyenlítésért, de a fellazult védelemnek Spitzmüller István adta meg a kegyelemdöfést a 91. percben (0-2).

Boér Gábor: – Hamar felvettük a meccs ritmusát, az első félidőben is javarészt mi irányítottuk a játékot, igaz a helyzetek számában ez még nem mutatkozott meg. Szünet után még nagyobb nyomás alá helyeztük a hazaiakat és szép támadásokat vezetve sikerült mögéjük kerülnünk, de a befejezéseknél ekkor még nem koncentráltunk eléggé. A hajrához közeledve érezhető volt, hogy jobb fizikális állapotban vagyunk, a kérdés csak az volt, hogy ezt a fölényt mikor tudjuk gólra váltani. Egy remek akció végén a csereként beállított Gránicz élt a lehetőséggel és megtörte a jeget. Örömteli, hogy újra nem kaptunk gól és egy igen jó csapatot sikerült legyőznünk.

line_purple

Információk Jegyzőkönyv Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/195197807566117/