Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Kisvárda Master Good – Békéscsaba 1912 Előre

A Puskás Akadémia elleni kiütéses győzelem (5-0) után Kisvárdán folytathatjuk a pontok gyűjtögetését, hiszen egy olyan csapathoz látogatunk, amely ellen szintén százszázalékos az eddigi mérlegünk. Bízunk benne, hogy így is marad – hiszen negyedszer is kiegyeznénk egy szempontunkból 2-1-es végeredménnyel!

promo_kisvarda_elore_web

A csütörtöki pihenőnap után, pénteken újra munkába állt együttesünk és egészen szombaton estig intenzív programmal készül a vasárnap délutáni, idegenbeli mérkőzésre. A hét ötödik napján és szombaton – az elutazás előtt – is a centerpályán tréningeznek a Lilák. Sajnos Zoran Spisljak vezetőedzőnk, betegsége miatt nem tudja vállalni a túrát, így ezúttal is személyes jelenléte nélkül kell helytállnia a keretnek. A pénteki orvosi vizsgálatok eredményeképpen véglegesen eldőlhet, hogy szükség lesz-e műtéti beavatkozásra. Mielőbbi teljes gyógyulást kívánunk!

A hatodik fordulóban itthon tartott három bajnoki pontnak köszönhetően, elmozdultunk a tabella végéről – így ezúttal az utolsó előtti helyezett mérkőzhet meg, a bajnoki tabellán jelenleg második pozíciót elfoglaló Kisvárda Master Good csapata ellen. A 2013/2014-es másodosztályú bajnokság óta, összesen háromszor találkoztunk a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeiekkel – mindhárom alkalommal számunkra kedvező módon, 2-1-et mutattak az eredményjelzők. A jócskán átalakult, fehér-piros mezes vendéglátóink, a hat lejátszott forduló folyamán 3 győzelemmel, 2 döntetlennel és 1 vereséggel, összesen 11 bajnoki egységet gyűjtöttek. A 12 lőtt gól és plusz hatos különbség arról tanúskodik, hogy az ügyeletes gólfelelősükre – Rajczi Péterre (amennyiben pályára lép), aki egyébként jelen pillanatban öt szerzett találattal (holtversenyben Tischler Patrikkal) vezeti az NB II-es góllövő listát – különös figyelmet kell szentelnünk. Révész Attila – szakmai igazgató csapatának igen jól sikerült a felkészülési időszak, hiszen veretlenül abszolválták a nyolc mérkőzésből álló programjukat. Az intenzív játékosmozgások miatt szükségük is volt a komoly munkára, hiszen távozott a kerettől Bagi István (Békéscsaba – kölcsönből vissza), Graszl Károly (ETO FC Győr), Csilus Tamás (Ferencváros – kölcsönből vissza, onnan Soroksár), Eszlátyi István (Soproni VSE), Hegedűs Tibor (abbahagyta), Kornutjak Volodimir (Nyírbátori FC – kölcsönbe), Koszta Márk (Bp. Honvéd – kölcsönből vissza), Kulcsár Kornél (ETO FC Győr), Lázár Zsolt (?), Molnár Róbert (Cigánd – kölcsönbe), Müller Zsolt (Nyírbátori FC – kölcsönből végleg), Nagy Róbert (Cigánd), Ribánszki László (Mezőkövesd – kölcsönből vissza, onnan Békéscsaba). A távozókat úgy néz ki, hogy sikerült pótolni – mivel Kisvárdára igazolt Miroszlav Grumics (Diósgyőr), Karacs Péter (Felsőtárkány), Lengyel Béla (Szolnok), Lukács Richárd (Jászberény), Oláh Gergő, Szabó Péter (mindkettő Szeged 2011), Talabér Attila (MTK – kölcsönbe), Tihanyi Olivér (Haladás – kölcsönbe), Vermes Krisztián (Szolnok).

Csapatunk tagjai számára egyáltalán nem ismeretlen a kisvárdai környezet, hiszen Bagi István és Ribánszki László a 2015/2016-os tavaszi szezonban következő vendéglátónk keretében szerepelt.

Bagi István: – Bízom benne, hogy a szerdai focinkat át tudjuk majd menteni vasárnapra is. Mindenképpen egy harcos, jó mérkőzést várok, amelyhez erőt adhat a szerdai győzelem – hiszen nem akárkit sikerült kiütéssel hazaküldenünk. Ha nem lankad a figyelem és az odafigyelés, akkor nem lehet gond – egyértelműen győzelmi szándékkal utazunk Kisvárdára. Bár még a bajnokság elején járunk, de úgy érzem, hogy következő ellenfelünk a végén is dobogón vagy annak közelében lesz – így a jelenleg elfoglalt pozíciójukat is reálisnak érzem.

Ribánszki László: – Mindenki megkönnyebült, hogy szerdán sikerült győzni – ezt szerettük volna már az első fordulótól kezdve. Szerintem teljesen pozitívan áll mindenki a következő meccshez és ebből kell merítenünk, hogy vasárnap is szervezetten tudjunk játszani. Mindenki odatette magát a Puskás Akadémia ellen, erre lesz szükség Kisvárdán is és akkor meglesz az eredménye. A szabolcsiaknál több rutinos játékos is van és amikor még náluk szerepeltem, igen harapós, támadó szellemben léptek mindig pályára. Erre mindenképpen fel kell készülnünk és oda kell figyelnünk. Gyorsan következnek egymás után a mérkőzések – ezért nagyon fontos, hogy fejben is mindenki rákoncentráljon a feladatra: ma rendesen edzünk, holnap meccs előtti felkészülés és már utazunk is.

Boér Gábor, megbízott vezetőedző: – Mindenképpen szeretnénk átmenteni a formánkat az újabb, előttünk álló mérkőzésre is. Ez azonban nem lesz annyira egyszerű feladat, hiszen egy teljesen más meccset fogunk majd játszani. A Kisvárda hazai környezetben nagyon veszélyes, rendre sok-sok szurkoló biztatja őket a helyszínen – akár 2-3.000 néző is kijár a meccsekre. Játékos koromban is azt vallottam, hogy az ilyen hangulat fel tudja dobni bármelyik játékost és a teljesítményét tudja inspirálni – még akkor is, ha esetleg negatív jelzőkkel illetik. Remélem, hogy igazi futball hangulat lesz vasárnap! A saját részünkről annyit, hogy természetesen a közérzetünknek nagyon jót tett a szerdai 5-0-ás győzelem – úgy érzem, hogy a játékunk is kezdett már arra hasonlítani, amelyet minden mérkőzésen szeretnénk látni. Ami nagyon tetszett, hogy egységesek voltunk, egymásért küzdöttünk és igazi nagybetűs csapatként funkcionáltunk. Ezt kell megtartanunk és még tovább kovácsolnunk, ebből kell erőt meríteni. Még egységesebbnek, még összetartóbbnak és még jobb csapatnak kell lennünk! Biztos vagyok benne, hogy akkor a sikerek is jönni fognak és a közönség újra, teljes vállszélességgel a csapat mellé áll, akkor pedig ismét valódi futball hangulat lehet a Kórház utcában. Azért a szerdai meccs végén már érezhető volt a nézők szeretete, amely nagyon jól esett és hiányzott is. Ezekre a dolgokra nagy szüksége van mindenkinek, hiszen csak így találhat ismét egymásra szurkoló és játékos. Természetesen tovább kell dolgoznunk, hogy korrigálni tudjuk hibáinkat – de már láttam olyan megoldásokat is, amelyek szemre is tetszetősek voltak és az ínyenc szurkolóinknak is elnyerte tetszését. Ezt is szeretnénk tovább fokozni és javítani és emellett szükség van még arra, hogy a csapat házatáján rend legyen, mindenki tudja hol a helye és ezt a sikert a maga módján, a helyén kezelje. Továbbra is vannak sérültjeink: Ihrig-Farkas Sebestyén agyrázkódást szenvedett a hétvégi NB 3-as mérkőzésen, Fehér Zsolt izomsérüléssel küzd és Huszár Gergőre sem számíthatunk. Bényei Balázs viszont tudja majd vállalni a játékot, így ott lesz a keretben. Sohasem szerettem, ha valaki azzal takarózik, hogy szerda-szombat, szerda-vasárnap ritmusban kell játszani, hosszú utakat kell megtenni, fáradtak a srácok – úgy gondolom, hogy egy futballista élete erről szól, egy futballista azt szereti, ha szinte minden nap mérkőzést kell játszania – legalábbis én ezt vallom. Ez a munkánk és abból kell profitálnunk, hogy akár ilyen sűrűn mérkőzéseket kell játszanunk. Bízom benne, hogy ezt a fajta mentalitást játékosaink is magukávé teszik és nem találnak semmiféle kifogást a hétvégére.

Révész Attila: – A Békéscsaba eddigi szereplése minden várakozást alulmúlt, de a szerdán elért eredménye arra utal, hogy sokkal többre képes a csapat. Több futballistájuk maradt az NB I-es keretből, és a stílusuk sem nagyon változott, magyarán a másodosztályban is az egyik legdefenzívebb futballt képviselik. Nagyon észnél kell lennünk, hogy ez ellen milyen harcmodort válasszunk. Nekünk kell a legtöbbet utaznunk az NB II-es csapatok közül, a leghosszabb túrák közül kettőt letudtunk, ennek köszönhetően nagyon fáradtak a játékosok. A kezdő tizenegyet a mérések eredményei alapján jelöljük ki, illetve figyelembe vesszük a Békéscsaba várható hadrendjét is. A csabaiak gyengébb szereplése ugyanis abban keresendő, hogy a gyengébbnek vélt csapatok ellen, amikor irányítaniuk kellett volna a játékot, akkor ezt nem tudták megtenni és rendre kikaptak. Ugyanakkor nekünk nemcsak az eredményességet, hanem a hazai közönség kiszolgálását is figyelembe kell vennünk, tehát a köztes utat kell megtalálnunk. Ez a Soroksár ellen vagy éppen a Kozármislennyel szemben sikerült, bízom benne, hogy most sem lesz másként.

A mérkőzés játékvezetője Németh Ádám lesz, akivel az előző szezonban nyolcszor is találkozhattunk – utoljára 2016. április 30-án, az első osztályú szereplésünk befejező, DVSC elleni mérkőzésén fújta a sípot. Az 1982-ben született játékmester pályafutása során 185 mérkőzésen szerepelt és összesen 486 sárga-, valamint 38 piroslapot osztott ki. Segítői ezúttal Szalai Dániel és Punyi Gyula sporttársak, a tartalék játékvezető pedig Berényi Tamás lesznek.

A Merkantil Bank 2016/2017-es szezonjának 7. fordulójában 2016. augusztus 28-án (vasárnap) tíz mérkőzést rendeznek: hatot 17:30, egyet 18:30 (TV) és a maradék hármat pedig 19:00 órás kezdési időponttal.

Az előrejelzés szerint a mérkőzés napján verőfényes, meleg, száraz időjárás várható, 32 Celsius fokos maximális hőmérséklettel.

A helyszínről – az előírások értelmében és szurkolóink teljeskörű kiszolgálása érdekében – a szokásos módon élőben jelentkezünk és weboldalunk vonatkozó rovatában tudósítunk a meccs főbb történéseiről.

El kell felejtenünk az első öt fordulót! Az utolsó mérkőzés sikeréből kell tovább építkeznünk és ezt szem előtt tartva el kell indulnunk egy olyan úton, amely a csapatunkat megillető pozíció eléréséhez vezet. Amennyiben tehetik és módjukban áll, kísérjék el idegenbe is együttesünket, hiszen a buzdításra, szurkolásra ezúttal is hatalmas szükség lenne. Köszönjük!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Kisvárda Master Good – Békéscsaba 1912 Előre

kisvarda_fc_150

Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017. 7. forduló

Kisvárda Master Good – Békéscsaba 1912 Előre

0-2 (0-1)

Időpont: 2016. augusztus 28. (vasárnap) 17:30 óra

Helyszín: Kisvárda, Várkerti Sportpálya

Cím: 4600 Kisvárda, Várkert

Játékvezető: Németh Ádám

Asszisztensek: Szalai Dániel, Punyi Gyula

Tartalék játékvezető: Berényi Tamás

Kisvárda: Ivancsics Alex, Talabér Attila, Fodor Ferenc, Vári Barnabás, Vermes Krisztián, Marcolini Dantes Bertucci Lucas, Cseri Tamás, Erős Gábor, Grumic Miroslav, Fodor András, Rajczi Péter. Cserék: Lékai Soma, Tihanyi Olivér, Lukács Richárd, Szabó Péter, Papucsek Barna, Oláh Gergő, Minczér Tibor.
Szakmai igazgató: Révész Attila

Békéscsaba: Ribánszki László, Bagi István, Kelemen Dávid, Szélpál Norbert, Fabio Nascimento de Oliveira, Szalai Dániel, Viczián Ádám, Nagy István, Juhász György, Birtalan Botond, Urbin Péter. Cserék: Máthé Gábor, Takács Péter, Gránicz Patrik, Pilán Márkó, Tóth Dániel, Spitzmüller István, Bényei Balázs.
Megbízott vezetőedző: Boér Gábor

Gólszerzők: Urbin Péter (23. perc), Szalai Dániel (49. perc).

Sárgalapok: Rajczi Péter (35. perc), Birtalan Botond (51. perc), Ribánszki László (82. perc).

Miután a hét közben hazai pályán 5-0-ra nyert a csabai együttes, idegenben is megszerezte első sikerét. Kisvárdán Urbin Péter és Szalai Dániel találatával 2-0-ra nyertek, így egy hét alatt hat pontot gyűjtöttek a lila-fehérek.

A Kisvárda a második helyről várta a vasárnapi összecsapást, így rázós túra várt a Békéscsabára. Mozgalmasan kezdődött a találkozó, mindkét oldalon akadtak lehetőségek. A lilák találták meg hamarabb a kapuig vezető utat: a 23. percben Juhász beadása után Urbin Péter kapásból helyezte a kapuba a labdát (0-1). Ezt követően több veszélyes kisvárdai lehetőség is volt az Előre kapuja előtt, de Ribánszki és a védelem jól tartotta magát, így félidőben vendég vezetéssel fordultak a csapatok.

A második játékrész elején leforrázta ellenfelét a Csaba: a 49. percben Birtalan adott nagyszerű labdát adott Szalai Dánielnek, aki higgadtan helyezett a jobb felsőbe (0-2).  A folytatásban ugyan jött a Kisvárda, de lassan kedvüket szegték a vendégek, mert a Lilák jól védekeztek. A 79. percben Erős küldött kapura egy visszalőtt labdát, de Ribánszkin ezen a meccsen nem lehetett kifogni, így maradt a 2-0-s csabai győzelem.

Zoran Spisljak csapata így százszázalékosan zárta a hetet és elkezdte a felzárkózást a tabellán. Az NB II-ben most szünet következik, legközelebb szeptember 11-én a Sopron látogat a Kórház utcába.

Révész Attila: – Egész mérkőzés alatt érződött a tompaságunk – próbáltunk kezdeményezni, de semmi sem sikerült. Nem tudtuk áttörni a Békéscsaba masszív védelmi vonalát, így a jól játszó ellenfelünk győzelme megérdemelt.

Boér Gábor: – Először is szeretnék gratulálni a srácoknak, hiszen a héten két olyan csapatot sikerült legyőznünk, akik nem csak játékosállományban, de szerevezettségben is kimagaslanak a mezőnyből. Bízom benne, hogy a fiúk erőt merítenek ebből a hétből és még alázatosabban fognak dolgozni! Ha ez így lesz, akkor az eredmény sem marad el.

line_purple

line_purple

line_purple

Élő tudósítás

Jegyzőkönyv

Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/499527770235797/

 

Információk: Kisvárda Master Good – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2016. augusztus 28. (vasárnap) 17:30 óra

Helyszín: Kisvárda, Várkerti Sportpálya

Cím: 4600 Kisvárda, Várkert

line_purple

kisvarda_centerpalya_web

line_purple

Belépőjegyek a helyszínen 1.000,- Ft / fő áron válthatók.

Vendég szurkolók a következőképpen közelíthetik meg a stadiont: a 4 számú főúton Kisvárdához érkezve, a körforgalom első kijáratán kell beérkezni a városba. Azt követően egy másik körforgalom második kijáratánál kihajtani, mely után pár száz méterre kell balra fordulni az uszodánál, konkrétan a várfürdő bejáratához/parkolóihoz. Itt lehet majd parkolni. A pénztárak 16:30 órakor nyitnak.

VIP és regisztrált vendégeknek a következő érkezési útvonalat javasoljuk: a 4 számú főúton Kisvárdához érkezve, a körforgalom első kijáratán kell beérkezni a városba. Azt követően egy másik körforgalom második kijáratánál kihajtani és az első kereszteződésnél balra kell fordulni egy alsóbb rendű útra, mely félig szilárd burkolatú, félig földes. Itt a vendégeknek egy kapubejáróig kell hajtani, ahol biztonsági őrök fogadják őket és a parkolóba irányítják. A VIP vendégek elölről is megközelíthetik a pályát, de ebben az esetben a bejáratnál történő jegyárusítás miatt fennakadások lehetnek!

A mérkőzés normál biztonsági besorolást kapott, így fokozott rendőri jelenlét és forgalomterelés NEM várható.

line_purple

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Puskás Akadémia FC

A soron következő mérkőzéssel kapcsolatban egyszerű a történeti és számszaki áttekintés: 3 mérkőzés, 3 győzelem. Nyugodtan kimondhatjuk: az Előre a Puskás Akadémia mumusa. Reméljük így is marad!

promo_elore_puskas_web

A 2015/2016-os első osztályú szezonban nyílt új fejezet a labdarúgás történelemkönyvében, amikor a két csapat megkezdte az egymás elleni küzdelmeket és elkezdhettük feljegyezni a statisztikákat. Felcsúton találkoztunk először, amikor 2015. augusztus 15-én 1-2 arányban tudtunk győzni. Három hónappal később, 2015. november 21-én jöhetett a visszavágó és ez alkalommal a Kórház utcában is 2-1-es állást mutatott az eredményjelző. Az NB I-es mérkőzések egymás elleni sorozata 2016. április 16-án ért egyelőre véget – megint Felcsútra látogattak a Lilák, ahol 0-1 volt szempontukból a végeredmény. Egy szó, mint száz: a mérlegünk százszázalékos!

Jól esik ezt leírni, kimondani! Hátradőlni azonban nincs miért, hiszen az eddigi NB II-es szereplés inkább pironkodásra adhat okot. A tabellát, a szerzett pontot és a lőtt gól számát egyelőre ne emlegessük! Soha jobbkor nem jöhetne egy győzelem és az itthon tartott három pont okozta öröm. Önbizalmat, erőt és akaratot kell magunkra erőltetnünk ahhoz, hogy a hétközi rangadót pozitív mérleggel zárjuk! Csapatunk a vasárnap esti mérkőzés után, már hétfőn délután megkezdte a felkészülést – pihenésre nincs túl sok lehetőség, hiszen ilyen formán 72 óra sem telik el két bajnoki között. Kedden, a közös ebéd után videózással és mérkőzés elemzéssel folytatódott a program, délután pedig Zoran Spisljak vezényelt tréninget a centerpályán. Az edzést a M4 csatorna stábja is meglátogatta, hiszen a szerdai mérkőzést élőben közvetítik majd a televízióban. Szerdán délelőtt még egy taktikai értekezlet és a keret kihirdetése vár játékosainkra.

Sajnos Fehér Zsolt egy ideig csak a lelátóról tud majd csapatunknak segíteni, hiszen Szolnokon részleges izomszakadást szenvedett. Az ultrahangos vizsgálat eredményeképpen, az orvosok szerint beavatkozásra egyelőre nincs szükség. Maximális pihenést rendeltek el számára, amíg a bevérzés teljesen felszívódik. Ezután újabb vizsgálatok következhetnek és ha minden jól alakul, akkor kezdheti el az erősítéseket. A procedúra a legjobb esetben is 4-6 hét kihagyást jelent. Gyógyulást és mielőbbi teljes felépülést kívánunk!

Vendégeink sem teljesen úgy kezdték a szezont, mint ahogy az várható lett volna: Soroksár – PAFC 3-3, PAFC – Szolnok 4-2, Kozármisleny – PAFC 2-1, Kisvárda – PAFC 2-2 és PAFC – Sopron 3-2. Mérlegük öt lejátszott forduló után: 2-2 győzelem és döntetlen, valamint egy vereség, így az eddig gyűjtött 8 bajnoki egység, a 8. pozícióra elegendő. Az első osztályból visszalépett Puskás Akadémiát a közvélemény és a szaksajtó egyaránt, a feljutásra abszolút esélyes együttesek közé sorolták – az igazolások és a csapatban maradt játékosok is mindenképpen ezt aposztrofálták: említhetjük Tischler Patrikot – aki az ügyeletes gólvágó vendégeinknél – eddig már két meccsen is duplázott, visszatért Felcsútra Lencse László – aki a Sopron elleni meccsen máris gólpasszig jutott.  Érdemes még figyelni Heffler Tiborra is, aki a Videotontól érkezett és kétszeres válogatottságával a háta mögött a Puskás védelmének egyik oszlopos tagja. A hírek szerint a Csákvárról igazolt Spandler Csaba megbetegedett, így nem tudott a csapattal tartani – rá ezúttal nem számíthat Szíjjártó István. A nagyobb távolság miatt a felcsúti együttes már kedden elutazott Békés megyébe, bár ezzel együtt is jóval több idejük volt a regenerációra – mivel az ötödik fordulót még múlt hét pénteken letudhatták.

A mérkőzés játékvezetője ezúttal Vad II. István lesz, akivel már több alkalommal is találkozhattunk az előző szezonban: Honvéd – Békéscsaba 2-1 (alapvonali asszisztens), MTK – Békéscsaba 3-0 (játékvezető), Békéscsaba – Honvéd 1-4 (alapvonali asszisztens). Az 1979-es születésű játékvezető pályafutása alatt eddig 311 bevetésen vett részt, 1.153 sárga-, valamint 108 darab piros cédulát osztott ki. Segítői Szalai Dániel és Vígh-Tarsonyi Gergő sporttársak, a tartalék játékvezető pedig Farkas Tibor lesznek.

A hétközi fordulóban az összes mérkőzést lebonyolítják: a Békécsaba 1912 Előre – Puskás Akadémia FC 16:00 órától, öt továbbit 17:30 órától és négyet 19:00 órás kezdési időponttal rendeznek meg.

Az előrejelzés szerint a hétvégén érkezett hidegfront már elhagyta a Kárpát-medencét, így szerdán derült-napos időre van kilátás, akár 29 Celsius fokos maximális hőmérséklettel.

A mérkőzésről természetesen – szokás szerint – élőben jelentkezünk és weboldalunk vonatkozó rovatában tudósítunk a meccs főbb történéseiről, amelyet ezúttal az M4 csatorna is élőben közvetít.

A Békéscsaba 1912 Előre – Puskás Akadémia FC Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017. 6. forduló labdarúgó mérkőzés, 2016. augusztus 24-én (szerdán) 16:00 órakor kezdődik Békéscsabán, a Kórház utcai Stadionban.

Mindkét együttesre nagyon fontos és nehéz mérkőzés vár! Számunkra a becsület visszaszerzése és felzárkózás megkezdése a tét, a Puskás viszont először szeretné legyőzni a Lilákat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Fotók: Békéscsaba 1912 Előre – Puskás Akadémia FC

[nggallery id=156]