Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – FGSZ Siófok

Nincs megállás: folytatódik a Merkantil Bank NB II Liga – ezúttal itthon, ahol a lila-fehérek a Siófok együttesét fogadják a Kórház utcában, 2014. október 18-án szombaton fél háromtól. Az időjárás előrejelzés szerint nem várható eső a Viharsarokban, így a 17-es mezt viselő Kertész Tamással együtt minden kedves szurkolónkat szeretettel várjuk a bajnokság 10. fordulójára – akit a felkészülésről és az elvárásokról kérdeztem.

– Korábban Debrecenben is futballoztál és a szezon elején a Létavértestől érkeztél kölcsönbe. Hogy érzed magad Békéscsabán és mennyire sikerült beilleszkedni?

Köszönöm a kérdést, nagyon jól érzem magam a városban! Mivel ketten is Létavértesről érkeztünk, ezért az alkalmazkodás könnyen ment. A csapattársaim és a szurkolók is sokat segítettek, elfogadtak az első perctől kezdve és az utcán is sokszor megállítanak, biztatnak.

– Kiegyensúlyozott, egyenletes teljesítményt nyújtasz – három hazai mérkőzésen (a Sopron, a Balmazújváros és a Kaposvár ellen) is betaláltál, így jelen pillanatban a góllövő lista 16. helyén állsz. A Siófok ellen is várhatunk gól(ok)at?

Persze, természetesen szeretnék most is gól szerezni. A győzelem azonban mindennél fontosabb és a labdarúgás elsősorban csapatjáték, így teljesen mindegy ki rúgja a gólokat, ha nyerni tudunk.

– Fiatal korod ellenére kezdő-, alapembernek számítasz a keretben. Hogyan készültök a Balaton-partiak ellen és ha nem titok, akkor milyen taktikai utasításokat kaptál a mestertől?

Ugyanúgy edzünk, mint bármely más csapat ellen. Mindenki ellen próbálunk a lehető legjobban felkészülni és a maximumot nyújtani. Taktikai utasításokat pedig nem kaptunk, mert még nem volt értekezlet.

– A hazai, kötelezőnek mondható mérkőzések a legnehezebbek. A “nagykönyv” szerint a rendelkezésünkre álló adatok alapján kilencszer találkozott egymással a két gárda, melyből 3 győzelem, 5 döntetlen és csak egy vereség a mérleg szempontunkból. Szerinted mi lehet a győzelem kulcsa?

Próbáljuk majd az itthon bevált játékunkat nyújtani és szeretném, ha mindenki egységesen a csapatért küzdene – ehhez viszont szurkolóink is óriási segítséget tudnak nyújtani. A mérkőzést az a csapat nyerheti, amelyik jobban koncentrált, nagyobb akarattal és elszántsággal tud pályára lépni.

A fizikai kondíció természetesen az egyik legfontosabb tényező a labdarúgásban, de a mai modern fociban nem elhanyagolható a mentális felkészültség sem. Milyen állapotban van a csapat ilyen szempontból és ki vagy mi segíthet nektek átlendülni a holtpontokon?

A koncentráció a győzelem egyik alappillére. Szerencsére egy pszichológus szakember is a csapattal dolgozik és a beszélgetések hatalmas segítséget nyújtanak a megfelelő összpontosítás eléréséhez. Ismét ki kell emelnem a szurkolókat, akik fel tudják rázni a csapatot – önbizalmat, határozottságot tudnak a lelátóról “küldeni” egy-egy mélypont alkalmával – ez a legfontosabb!

Végül egy kötelező kérdés: szavaztál a csapat kabalára? Ha igen, akkor melyik figurát látnád legszívesebben a pálya mellett?

Igen, szavaztam – a gladiátorra! Úgy gondolom, hogy ez a figura testesíti meg leginkább a csapategységet, a küzdeni tudást, a harcosságot, az akaratot.

Szeged 2011 – Békéscsaba 1912 Előre

szeged_2011_150

Liga Kupa B-csoport 2014/2015. 4. forduló

Szeged 2011 – Békéscsaba 1912 Előre

1-3 (1-0)

Időpont: 2014. október 15. (szerda) 15:00 óra

Helyszín: Gyula, Grosics Akadémia Sporttelep

Játékvezető: Karakó Ferenc

Asszisztensek: Demeter János, Galán Roland

Tartalék játékvezető: Sipos László

Szeged: Belecan Zeljko, Szabó Péter, Gadó Gábor, Faragó Barát Zoltán, Zabari Dávid, Kéri Tamás, Hegedűs Edvin, Pászka Lóránd, Fitos László, Kovács Balázs, Manga Zsolt. Cserék: Garamvölgyi Gergő, Zelenyánszki László, Oláh Gergő, Hatvani István, Csamangó Tibor.
Vezetőedző: Nyilas Elek.

Békéscsaba: Czuczi Márton, Vozár Dávid, Balogh Miklós, Pataki Zsolt, Zámbori Dániel, Balogh Milán, Tölgyesi Viktor, Birtalan Botond, Király Patrik, Lőrinczy Attila, Vólent Roland. Cserék: Koszecz Krisztóf, Tóth Gábor, Lakatos Erhard, Krajcs Gábor, Zsilinszki Máté, Mezei Máté, Szántó Mihály Sándor.
Vezetőedző: Zoran Spisljak.

Gólszerzők: Manga Zsolt (14. perc), Birtalan Botond (49. perc), Lőrinczy Attila (58. perc), Szántó Mihály Sándor (75. perc).

Sárgalapok: Belecan Zeljko, Gadó Gábor, Kéri Tamás, Zelenyánszki László.

Piroslap: Pászka Lóránd

Az első játékrészben enyhe mezőnyfölényt harcolt ki a vendéglátó, és a kevés helyzeteik közül mindjárt az elején előnyhöz is jutottak.
A fordulás után is inkább a Szeged birtokolta a labdát, de ekkor már a csabaiak kontrái remekül bejöttek, így háromszor is megzörgették a házigazdák hálóját. Sőt, a lila-fehérek akár további gólokkal is gazdagodhattak volna, ám Vólent négyszer is ziccerben hibázott. A szegediek előtt is adódott további lehetőség, de Czuczi kapus jól állt a lábán, rendre hárított. Érdekes módon még akkor sem állt vissza a házigazda, amikor emberhátrányba került, de ekkortól már nem mozgatták meg többször a békéscsabaiak kapuját. Összességében a tudatosabban játszó lila-fehérek ezúttal is megérdemelten nyertek a Liga Kupa visszavágóján.

Nyilas Elek: — A második félidei teljesítménye alapján megérdemelten győzött a vendégcsapat.

Zoran Szpisljak: — Célunk a három pont megszerzése volt, amit elértünk. Az első félidőben még nem tudtuk bevenni a hazaiak kapuját, de szünet után javult a játékunk, ami gólokban is megmutatkozott.

line_purple

Jegyzőkönyv

Tabella

line_purple

Értékelés: Békéscsaba 1912 Előre – Kaposvári Rákóczi FC

Futballgála a Kórház utcában!

20141012

Öröm volt látni a 1974-1994-2014-es csapatot egy napon és természetesen ne feledkezzünk meg a legfiatalabbjainkról sem. A békéscsabai futball ünnepelt és ehhez a felnőtt csapatunk is hozzájárult egy fegyelmezett, agresszív és eredményes játékkal.

A csapat 90 percen keresztül rendkívül fegyelmezetten és nagy győzni akarással játszott. Egy nagyon erős Kaposvárt sikerült mindvégig távol tartanunk a kapunktól és legyőznünk. Az utóbbi időben, zsinórban 5 győzelmet aratott a csapat- a Liga kupában, Magyar Kupában és a bajnokságban, de természetesen a földön kell maradnunk és a következő feladatra kell koncentrálnunk. Tudjuk, hogy egy ütőképes csapatot kell építenünk és ahogy a kudarcok sem törtek meg minket, úgy most a győzelmeknek sem szabad kizökkentenie minket a megkezdett munkából. Ezeket a sikereket be kell építenünk a csapat fejlesztésébe.

Úgy érzem a befektetett munka kezd megtérülni, amit a szép számban kilátogatott közönség is megtapasztalhatott és a mérkőzés végén nagy tapssal jutalmazott.

Beharangozó: Szeged 2011 – Békéscsaba 1912 Előre

A jó szériában lévő lilák ezúttal nem utaznak messze a következő derbi kedvéért – Gyulára látogatnak, ahol a Liga Kupa 4. fordulójában, 2014. október 15-én (szerdán) 15:00 órakor a Szeged 2011 látja vendégül a Békéscsabát.

Három forduló után az első helyen állunk a Liga Kupa B-csoportjában és a szegediek elleni statisztika is pozitív mérleget mutat, hiszen a rendelkezésre álló adataink alapján még nem kaptunk ki Nyilas Elek csapatától. Utoljára október 7-én, hazai pályán 2-0 arányú győzelmet arattunk, így az egymás ellen eddig lejátszott öt mérkőzés – 2 győzelem és 3 döntetlen – miatt is mindenképpen a viharsarki alakulat számít esélyesebbnek.

A vasárnapi sikeres bajnoki mérkőzés után – ahol hazai pályán 1-0 arányban legyőztük a Kaposvár együttesét – tovább folytatódik a komoly és megfeszített munka, melyről Zoran Spisljak vezetőedző nyilatkozott honlapunknak.

– Hogyan készültök a “visszavágóra” a Szeged ellen és mit vársz a mérkőzéstől?
Ugyanazzal a felfogással, amit eddig is képviseltünk és ezen a mérkőzésen is azoknak a fiatalabb, tehetséges játékosoknak adok több lehetőséget, akik a bajnoki mérkőzéseken kevesebbet szerepeltek. A meccsen olyan játékot és elképzeléssel teli játékot várok, amit az utóbbi öt mérkőzésen mutatott a gárda: agresszív, támadó és karakteres teljesítményt.

– Az előző Szeged elleni mérkőzésen Balázs Richárd és Király Patrik is gólt szerzett. Kitől várhatunk jó teljesítményt és mi lehet a győzelmi recept?
Az összes játékosomtól elvárom, hogy egyéni maximumát nyújtsa a mérkőzésen és szeretném, ha a legjobb formájukat tudnák hozni.

– Láttam, hogy nagyon komoly számítógépes elemzéseket is csináltok a lejátszott meccsekről. Mondanál erről néhány szót?
Sokat foglalkozunk nem csak a saját mérkőzéseink számítógépes elemzésével, hanem próbálunk minél több adatot beszerezni és kiértékelni a soron következő ellenfelünkről is, hogy tisztában legyünk azzal mi a másik csapat erőssége, gyengéje. Ezeket az információkat felhasználva tudhatjuk meg, hogy mely területen szükséges javulnunk, hogyan tudjuk hatékonyabbá és erősebbé tenni játékunkat fizikális, technikai és taktikai szempontból is.

– Minden labdarúgó a rendelkezésedre áll vagy hátráltatja valamilyen sérülés, betegség a felkészülést?
Sajnos továbbra sem számíthatunk Prasler Thomas-ra, aki a műtétje utáni rehabilitációs fázisban van – sérülése miatt hosszabb ideig nem játszhat. Balázs Richárd pedig fáradsággal küzdött, de ezt problémát megfelelő pihentetéssel már orvosoltuk – úgyhogy ma délelőtt döntünk a végleges keretről, egyébként mindenki más a rendelkezésemre áll.

– Tudom, hogy nagyon a szíveden a viseled a szurkolókat. Mit üzensz a rajongóknak?
Szurkolóink számomra mindig nagyon fontosak, hiszen a labdarúgás elsősorban értük van. Szeretném, ha minél többen kilátogatnának a meccsre és jól éreznék magukat! Nagyon büszke vagyok rájuk, hogy kiállnak a csapat mellett és tizenkettedik játékosként aktív résztvevői a mérkőzéseknek – higgyék el, ez rengeteget segít!

– Végül egy személyes kérdés. Szavaztál-e a csapat új kabalájára és ha igen, akkor nálad melyik a befutó (gladiátor, oroszlán, farkas, bika)?
Természetesen már voksoltam, ahogy a szakvezetés többi tagja is. Nekem az egyik szurkolói javaslatként beérkezett “jelölt” – a Gladiátor a kedvencem, de ez csak az én véleményem – a többség és a szavazatok száma dönt majd arról, hogy mi lesz a csapat kabalafigurája.

[nggallery id=7]

Békéscsaba 1912 Előre – Kaposvári Rákóczi FC

kaposvari_rakoczi_fc_150

Merkantil Bank NB II Liga 2014/2015. 9. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Kaposvári Rákóczi FC

1-0 (1-0)

Időpont: 2014. október 12. (vasárnap) 15:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Kórház utcai Stadion

Játékvezető: Szabó Zsolt

Asszisztensek: Király Krisztián, Becséri Gergely

Tartalék játékvezető: Berger József

Belépőjegy árak: a mérkőzés INGYENESEN megtekinthető!

Békéscsaba: Póser Dániel, Bényei Balázs, Koszó Balázs Tibor, Balog Zsolt, Juhász György, Borbély Bálint, Bagi István, Berki Péter, Viczián Ádám, Kertész Tamás, Szilágyi Péter. Cserék: Czuczi Márton, Tölgyesi Viktor, Birtalan Botond, Zámbori Dániel, Lőrinczy Attila, Király Patrik, Balogh Miklós.
Vezetőedző: Zoran Spisljak.

Kaposvár: Rusák Edvárd, Kovács Tamás, Dominic Luka, Raczi Péter, Kiss Márton, Zsdrál Miroszláv, Lakatos Gergő, Kovács Olivér, Karacs Roland, Albert Ádám, Hadaró Valentin. Cserék: Nagy Krisztián, Földes Milán, Somodi Bence Máté, Hampuk Ádám, Király Vitalij, Házi Bence, Kozics Barnabás.
Vezetőedző: Márton Gábor.

line_purple

line_purple

Fotók: http://sportphoto.hu/2014/10/13/bekescsaba-1912-elore-fc-kaposvari-rakoczi-1-0/

[nggallery id=6]

line_purple

plakat_elore_kaposvar_20141012_web

line_purple

Jegyzőkönyv

További eredmények

line_purple