Címkézett bejegyzés

Sok boldogságot Ezequiel!

Január 12-én ünnepli 25. születésnapját, a Békéscsaba 1912 Előre 24-es számú mezét viselő támadója – Ezequiel Calvente Criado. A békéscsabai közönség kedvence a 2015-ben érkezett a Lilákhoz, aki korábban portugál, német és spanyolt csapatokban is szerepelt. Ezequiel az aktuális szezonban eddig tizenöt bajnoki mérkőzésen lépett pályára, összesen 1.212 percet játszott és három gólt szerzett.

20160101_calvente

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. minden dolgozója nevében boldog születésnapot, jó egészséget és további sikereket kívánunk!

http://1912elore.hu/site/player/ezequiel-calvente-criado/

Magyar Kupa 5. forduló

Péntek délelőtt, az MLSZ székházában tartott sorsoláson összeálltak a Magyar Kupa 5. fordulójának párharcai.
mk_2016

A párosításokat ezúttal is Nyilasi Tibor, a Magyar Labdarúgó Szövetség Elnökségének tagja húzta ki. A legjobb nyolc között öt első osztályú és három harmadosztályú csapat került kisorsolásra. Az első mérkőzéseket a tavaszi szezon elején, 2016. február 17-én, míg a visszavágókat március 2-án rendezik.

Az első párharc keleti rangadót hozott, a Nyíregyháza Spartacus FC a Debreceni VSC-t fogadja az első mérkőzésen. A címvédő otthon kezdi a párharcot, mégpedig a tavalyi döntőbeli ellenfele, a Videoton FC ellen. A Kozármisleny ismét első osztályú ellenfelet kapott: Békéscsabára látogat az első mérkőzésen. A budapesti lilák pedig a Tiszaújváros csapatát kapták, az Újpest kezdheti hazai pályán a párharcot.

Magyar Kupa 5. forduló
Nyíregyháza Spartacus FC – DVSC-TEVA
Ferencvárosi TC – Videoton FC
Békéscsaba 1912 Előre  – HR Rent Kozármisleny
Újpest FC – Termálfürdő FC Tiszaújváros

Mérkőzések időpontjai:
2016. február 17.
2016. március 2.

Forrás:
http://www.mlsz.hu/blog/2015/11/27/magyar-kupa-mar-a-nyolc-kozott-talalkoznak-a-tavalyi-dontosok/

Információk: Békéscsaba 1912 Előre II. – Kolorcity Kazincbarcika SC

Időpont: 2021. november 14. (vasárnap) 13:00 óra

Helyszín: Békéscsaba Labdarúgó Akadémia

Cím: 5600 Békéscsaba, 4-es Honvéd utca 1/2.

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL! KIFEJEZETTEN JAVASOLJUK AZ ORROT ÉS SZÁJAT ELTAKARÓ MASZK HASZNÁLATÁT!

Belépőjegy információk:

A mérkőzésre érvényes belépőket megvásárolhatják elővételben az Előre Székház ügyfélszolgálati irodájában munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között, valamint a mérkőzés előtt a pénztáraknál is. Pénztárnyitás: 10:00 órakor. Fizetés csak készpénzzel lehetséges.

Figyelem! A mérkőzésre beléptethető vendégek száma korlátozott, hiszen 144 hazai, valamint 52 vendég ülőhely áll rendelkezésre.

Hazai és VIP vendégeink a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia főbejáratán keresztül léphetnek be: a Tessedik utcáról a 4-es Honvéd utcára fordulva, az ipszilon elágazásnál jobbra tartva. Parkolás a környező utcákban vagy az Akadémia külső parkolójában lehetséges.

Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján szintén a főbejáraton keresztül lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (védettségi igazolvány és személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány).

Kérjük, hogy a létesítményen belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Térkép:

Vendég szurkolók:

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia vendég bejáratán (Kereki sikátor) keresztül léphetnek be: a Tessedik utcáról a 4-es Honvéd utcára fordulva, az ipszilon elágazásnál balra tartva, majd az első utcán jobbra fordulva közelíthetik meg a Kereki sikátort, ahol a bejáratot az Aut-Pont Alapítvány épülete után jobbra találják meg. A vendég szektorban mobil WC-k és büfé is rendelkezésre áll. Parkolni a környező utcákban lehetséges.

Térkép:

A 18 év felettieknek belépés kizárólag védettségi igazolvánnyal!

Arra kérjük 18 év feletti szurkolóinkat, hogy kizárólag akkor próbáljanak belépni a mérkőzésre, ha már megkapták védettségi igazolványukat. Azokat, akik védettségi igazolvány nélkül próbálnak bejutni a mérkőzésre, nem fogják beengedni a létesítmény területére.

Fontos, hogy 18 év feletti bérletes drukkereink, a VIP vendégeink is csak védettségi igazolvánnyal léphetnek be a stadionba.

A védettségi igazolvány kizárólag valamilyen fényképes személyazonosító igazolvány felmutatásával együtt érvényes.

Az igazolványok ellenőrzését még a stadion területére történő belépés előtt ellenőrizni fogja a biztonsági szolgálat!

Figyelem! A vonatkozó rendelet értelmében kizárólag a védettségi igazolvány (plasztik kártya) fogadható el, az oltási igazolás és/vagy bármilyen más dokumentum NEM! Felhívjuk vendégeink figyelmét, hogy a fehér, papír alapú oltási igazolást nem áll módunkban elfogadni.

A beléptetés minden esetben – a bérletesek, a sajtó munkatársai és a VIP-szurkolók esetében is – azzal kezdődik majd, hogy a biztonsági személyzet ellenőrzi, van-e szurkolóinknál védettségi kártya, valamint személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány. Ezek együttes megléte szükséges ahhoz, hogy tovább engedjék Önöket. Ezt követően a korábban megszokott módon történik majd a belépők ellenőrzése és a stadionba való bejutás.

Figyelem!

A védettségi igazolvány kiemelt jogi védelmet kapott: aki azt meghamisítja vagy jogosulatlanul használja, közokirat-hamisítást követ el, amiért öt évig tartó szabadságvesztés szabható ki.

A rendelet részletei az alábbi címen érhetők el:
https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/0012eabbdd41b625420afff9c09cd0672e477457/megtekintes

Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Elkészült a végleges sporttörvény módosítás javaslat

Egyszerűbb lesz a labdarúgó-mérkőzések látogatása – ezt reméli a Fidesz a sporttörvény tervezett módosításától, amely alapján változhat a beléptetés rendszere, megszűnhet a kötelező utaztatás, a meccs napján is lehet majd jegyet venni, a rendezőknek pedig nagyobb felelősségük lesz.

A javaslatról Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője és képviselőtársa, Kubatov Gábor – aki egyben az FTC elnöke – tartott sajtótájékoztatót szerdán Budapesten.

Kósa Lajos elmondta, kezdeményezik, hogy a rendezvény szervezői maguk dönthessék el: egy-egy eseményre beléptetőrendszer alkalmazásával engedik be a közönséget vagy e nélkül.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a jelenlegi terrorveszély-fokozat “mindent felülír”, így amíg az hatályban van, a külön törvényben szabályozott sporteseményeken kötelező a regisztráció és az ellenőrzés a beengedésnél.

Kubatov Gábor a további javasolt változtatások között említette a szurkolók kötelező utaztatásának eltörlését, valamint azt is, hogy lehetővé teszik a jegyértékesítést a meccs napján.

A szervezőknek nagyobb szabadságot akarnak adni azzal, hogy maguk határozhatnák meg, hány rendező van egy mérkőzésen, de ehhez nagyobb felelősség is társul majd, mert “ha a meccseken balhé van, akkor nekik kell felelősséget vállalni érte”, nekik kell állniuk a büntetést – mondta a politikus-klubelnök.

A változtatások – amelyekről egyeztettek a klubokkal, a Magyar Labdarúgó Szövetséggel, a rendőrséggel és a szurkolói csoportokkal is – január 1-jén léphetnek hatályba.

Forrás: MTI

line_purple

A végleges módosító javaslat itt olvasható:
http://www.parlament.hu/irom40/07832/07832-0010.pdf

Hamarabb véget ér a 2015/2016-os szezon

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2015. december 8-i ülésén módosította az OTP Bank NB I Liga 2015/2016-os szezon menetrendjét.

mlsz-palya_mlszhu

Az új lebonyolítási rend a válogatott lehető legmagasabb szintű Európa-bajnoki felkészülését szolgálja. A bajnokság némileg előbb befejeződik, míg a szövetségi kapitánynak lehetősége lesz nem hivatalos FIFA-játéknapokon is felkészülést vezényelnie – köszönhetően a klubok együttműködésének is.

Ami a konkrétumokat illeti, a tavaszi szezon február 13-án, szombaton indul újra az OTP Bank Liga 20. fordulójával. A Liga menetrendje a 24. fordulótól némileg módosul, oly módon, hogy az utolsó játéknap a május elsejei hétvégére esik majd. Az idény – a tervezettnél egy héttel korábban – május 7-én, a kupadöntővel zárul.

Az OTP Bank Liga tavaszi programja:
20. forduló: február 13., szombat
21. forduló: február 20., szombat
22. forduló: február 27., szombat
23. forduló: március 5., szombat
24. forduló: március 9., szerda
25. forduló: március 12., szombat
26. forduló: március 19., szombat
27. forduló: március 30., szerda
28. forduló: április 2., szombat
29. forduló: április 6., szerda
30. forduló: április 16., szombat
31. forduló: április 20., szerda
32. forduló: április 23., szombat
33. forduló: április 30., szombat

A Magyar Kupa tavaszi programja:
5. forduló, első mérkőzés: február 17., szerda
5. forduló, második mérkőzés: március 2., szerda
Elődöntő, első mérkőzés: március 16., szerda
Elődöntő, második mérkőzés: április 13., szerda
Döntő: május 7., szombat

line_purple

Kapcsolódó hivatkozás:
http://www.mlsz.hu/blog/2015/12/08/tomorebb-bajnoki-ideny-szolgalja-az-eb-felkeszulest/