Címkézett bejegyzés

Az utolsó idegenbeli bajnoki következik

Az utolsó idegenbeli bajnoki mérkőzés következik 2024. május 19-én (vasárnap) 17:00 órától, amikor a 29. fordulóban a Körösladány ellen lépünk pályára.

Békéscsaba 1912 Előre csapata – 2023/2024.

Ez a pillanat is elérkezett a hosszú és fáradtságos szezon vége felé és ezen kívül már csak egyszer, az osztályozó meccs oda- vagy visszavágójára szükséges majd elutaznunk – sorsolás függő. A Szeged II. elleni döcögősebb győzelmet (1-0) követően még két bajnoki mérkőzést kell teljesíteni csapatunknak, így a ladányi túra után, május 26-án (vasárnap) 17:00 órától még a Vasas második együttesét fogadjuk a Kórház utcában. Aztán várhatjuk az osztályozó sorsolását (május 28.) és lehet tovább tervezni, szervezni. A bajnoki címünk már korábban biztossá vált, így ennek tudatában és fényében készülhet csapatunk a mindent eldöntő és ideális esetben feljutást jelentő osztályozó mérkőzésekre.

Míg a Dél-Keleti csoportban a Békéscsaba nem hagyott kérdéseket a bajnokság megnyerésével kapcsolatban, a többi csoportban még most sem lehet kihirdetni a győzteseket. Összesen hat szerezhető pont maradt a kalapban, így Észak-Keleten a Putnok ötpontos előnye a Cigánddal szemben sem elegendő a bajnokavatáshoz. Ha és amennyiben a Cigánd nem szerez egy pontnál többet, akkor a Putnok eredményeitől függetlenül már bajnok lehet a hétvégén. Észak-Nyugaton sem tisztult jelentősebben a kép, mert a Tatabánya (60 pont), III. ker. TVE (57 pont), Bicskei TC (57 pont), valamint VSC 2015 Veszprém (56 pont) sorrend miatt gyakorlatilag semmi sem biztos. Amennyiben a III. kerület le tudná győzni a Balatonfüred (Preisinger Sándor csapata) együttesét hazai körülmények között, akkor az utolsó fordulóra maradhatna a döntés ebben a csoportban is függetlenül attól, hogy a Tatabánya milyen eredményt ér el. Dél-Nyugaton ismét új első van, mert a Szentlőrinc megnyerte idegenben az Iváncsa elleni rangadót, így hatalmas lépést tett a bajnoki cím felé. Mivel a két csapat között egyetlen pont a különbség a Szentlőrinc javára, így semmi sem dőlt el, óriási izgalmak várhatók az utolsó két fordulóban. Abban az esetben, ha a lőrinciek győzni tudnak és az Iváncsa kikap, lehetne bajnokot hirdetni már a 29. felvonás után.

A Keleti-csoportban már biztosan kiesett a Cegléd és hét év után ismét a Vármegyei I. osztályba kényszerül a Füzesgyarmat is. Az Észak-Keleti csoportban már korábban kiesett a Gyöngyös, akik igencsak kilógtak lefelé az osztályból, hiszen 28 forduló alatt mindössze 8 pontot sikerült gyűjteniük. Ugyanilyen sorsra jutott a REAC is, a Salgótarján, valamint a Sényő pedig még harcban áll a bennmaradásért. Észak-Keleten már három búcsúzóról tudunk: Csorna, ZTE II., valamint a Szombathelyi MÁV Haladás VSE. Itt azért még necces szituációba kerülhet az ETO Akadémia, a Balatonfüred és a Kelen csapata is. Dél-Nyugaton hasonlóképpen a bajnoki címhez, a kiesők sem dőltek még el, mert annyira szoros a táblázat alja, amennyire csak lehet. A Dunaújváros, PTE-PEAC, Fehérvár II. és Mohács egyaránt 25-25 bajnoki ponttal állnak az utolsó négy pozícióban, a sorrendet gyakorlatilag a gólkülönbség és a több lőtt gól határozza meg, így az utolsó két felvonásban vérre menő csata várható a bennmaradásért, hiszen az első üdvösséget érő pozícióban álló Szekszárd mindössze egyetlen egységgel húz üldözői előtt.

Merkantil Bank Liga

Átváltva a másodosztály eseményeire elsősorban a Szombathelyi Haladás körül kialakult helyzet foglalkoztatja a közvéleményt. Hangsúlyozzuk, hogy bár a Haladás másodfokon sem kapott érvényes licencet, azért mindenképpen érdemes megvárni a fellebbezési határidő (8 nap) leteltét, hiszen addig azért még rendeződhet helyzetük. Amennyiben nem így történik és az MLSZ határozata jogerőre emelkedik, akkor a zöld-fehérek függetlenül a bajnokságban elért eredményüktől, biztosan nem indulhatnak majd NB-s bajnokságban. Tudni kell, ha csapatuk nem áll ki az utolsó két fordulóban, akkor 3-0-ás eredménnyel írják jóvá a mérkőzést ellenfeleik számára, esetleges további büntetésre csak később lehet számítani, viszont ezért kizárás automatikusan nem jár. Amennyiben a vonal alatt végeznek, tehát pontszámaik alapján esnek ki, akkor az esetleges feltöltési procedúra semmissé válik, mert értelmét veszti a másodosztály mezőnyének szempontjából. Ha a vonal felett végeznek, azaz elméletben bennmaradnának a másodosztályban, akkor léphet életbe a Szövetség feltöltési szabályzata, amely a harmadosztály osztályozói miatt speciálisabban alakul. Ebben az esetben a négy csoport győztesének a kiírás szerint le kell játszani az osztályozó mérkőzéseket. A két győztes természetesen feljut, majd a két vesztes közül kerülhet feltöltésre az üresen maradt hely a másodosztályban. Az osztályozó mérkőzések két vesztesének pontszámaihoz ilyenkor hozzáadják még a két osztályozó mérkőzésen elért eredményét, majd átszámolják az eredménysort százalékos értékekre. Amelyik csapatnak ez jobb és rendelkezik a másodosztályú induláshoz szükséges feltételekkel, az a csapat juthat fel harmadikként és töltheti be az üresen maradt helyet. Nyilván egyelőre az egészről szituációról csak feltételes módban lehet beszélni.

A másodosztályban már korábban eldőlt, hogy bajnokként feljutott a Nyíregyháza, akiknek szívből gratulálunk és sok sikert kívánunk az OTP Bank Ligában! Bízunk abban is, hogy időben elkészül vadonatúj stadionjuk, hogy a hosszú-hosszú éveken át várva-várt első osztályú tagságukat méltóképpen tudják majd képviselni! Még egyszer gratulálunk a Nyíregyháza vezetőségének, szakmai stábjának, szurkolóinak és csapatának egyaránt!

A másodosztályú események ezzel közel sem értek véget, hiszen a második feljutó kiléte sem dőlt még el. Annyi már ismeretes, hogy a Szeged-Csanád Grosics Akadémia a Siófok elleni döntetlen (1-1) eredményeképpen kiszállt a játékból, amely Alekszandar Sztevanovics vezetőedző állásába is került. A feljutásért ilyen módon a Vasas (64 pont), valamint az ETO (63 pont) maradt még harcban, de jó eséllyel jövő hétfőn, amikor ez a két csapat egymással mérkőzik, akár pont is kerülhet a mondat végére. A táblázat végén biztos kiesőként a harmadosztályban folytatja majd a Mosonmagyaróvár, valamint a Siófok is, a Tiszakécske és a Pécs viszont matematikailag még nem búcsúzott, bennmaradásuk azonban már nem csak saját kezükben van és ehhez azért némi csoda is szükségeltetne.

Végül, de nem utolsósorban az első osztályból kiesett a Kisvárda és a Mezőkövesd, ezáltal jó eséllyel találkozunk majd velük a következő idényben.

Egy szó mint száz, alakulnak a 2024/2025-ös idény bajnokságainak résztvevői és jó eséllyel néhány napon belül már ismét tisztulhat a kép.

Hajrá Lilák!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Szeghalmi FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

Szeghalmi FCBékéscsaba 1912 Előre

Vármegyei I. osztály 2023/2024.
26. forduló

Szeghalmi FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

2-4 (0-3)


Időpont: 2024. május 17. (péntek) 17:30 óra

Helyszín: Szeghalom, Városi Sporttelep

Cím: 5520 Szeghalom, Szabolcs vezér utca

Játékvezető: Bakos József

Asszisztensek: Petrovszki Péter, Kovács Krisztina

Szeghalom: Oláh Zalán, Oláh Ambrus, Vágási Tamás Márk, Zsömbörgi Márton, Jánovszki László, Marton Lajos, Kiss László Dávid, Szász Ágoston, Tófalvi András Álmos, Takács János Dávid, Mészáros Máté József. Cserék: Vincze Levente, Kardos Ferenc Gergő, Csikós László.
Vezetőedző: Oláh Ferenc

Békéscsaba: Czinanó Antal Áron, Futó Zsombor, Lauri Giuseppe Junior, Harmati Zoltán, Ilyés Tamás, Farkas Ádám, Bacsa Krisztián, Mágocsi Bence, Rostás Szilárd Pál, Szabó Csaba, Pusztai Olivér. Cserék: Tóth Patrik, Sirokmán Dominik, Csikós Elek, Biró Bence János, Gedó Gergő Adrián, Kurai Levente, Himics László.
Vezetőedző: Jakab Péter

 Gólszerzők: Ilyés Tamás (15. és 41. perc), Lauri Giuseppe Junior (26. perc), Mágocsi Bence (52. perc), Kiss László Dávid (84. perc), Szász Ágoston (90. perc).


Szeghalmi FC - Békéscsaba 1912 Előre II. 2-4 (0-3)

Fotó: Bencsik Ádám


Jakab Péter: – Győzelemért jöttünk. Egy jól összerakott és stabil csapatot sikerült legyőznünk. Gratulálok fiúknak!

Oláh Ferenc: – A srácok ma adakozó kedvükben voltak. A meccs előtt engem, a találkozón az ellenfelet ajándékozták meg. Előbbinek nagyon örültem, utóbbinak kevésbé. Igazságtalan lett volna, ha nem szerzünk gólt, mert egyébként nem játszottunk rosszul. A csabaiak kihasználták egyéni megingásainkat, így az első félidőben eldöntötték az összecsapást. Büszke vagyok a labdarúgóimra, több tekintetben is.


Jegyzőkönyv, tabella:

JegyzőkönyvTabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.

Békéscsaba 1912 ElőreSzeged-Csanád Grosics Akadémia

NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024.
28. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád GA II.

1-0 (1-0)

KÖVESD INSTAGRAM OLDALUNKAT IS!


Időpont: 2024. május 12. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Tóth Tamás

Asszisztensek: Tőkés Róbert, Gergely Márton

Békéscsaba: Krnács Richárd (35), Komáromi Csongor (02), Farkas Márk (04), Pintér Norbert (07), Zvara Levente Mátyás (08), Vólent Roland (10), Kuzma Hunor Álmos (22), Kóródi Nándor (27), Tóth Máté (30), Bora György (55), Sármány Kristóf (70). Cserék: Somogyi Pál (78), Póser Dániel (90), Kovács Gergő (03), Óvári Balázs (05), Mihály Bálint (06), Zádori Krisztián (09), Hulicsár Máté (14), Himics László (15), Ilyés Tamás (17), Mikló Roland (19, Szabó Csaba (42).
Vezetőedző: Csató Sándor

Szeged: Onódi Ákos, Sándor Márton, Berta Martin, Benyó Imre, Lestyán Lionel, Doncsecz Levente, Bakó László, Dudás Balázs, Nagy Dániel, Gyuga Barnabás, Pataki Zoltán. Cserék: Szalontai Bálint, Mikó Vince, Lippai Gergely, Maronyai Zalán Gábor, Milencovici Nemania, Budai Balázs, Fábiánkovits István, Gera Bence, Kapic Amir.
Vezetőedző: Bilic Igor

 Gólszerző: Vólent Roland (1. perc).

 Sárga lapok: Benyó Imre (27. perc), Tóth Máté (42. perc), Bilic Igor (47. perc), Maronyai Zalán Gábor (78. perc), Mikló Roland (88. perc).

 Piros lap: Lestyán Lionel (93. perc).

Nézőszám: 550


Rögtön az első percben, az első támadásunkkal megadtuk az alaphangot, hiszen Vólent szerezte meg a vezetést (1-0). Az ötödik percben Doncsecz lőtt kapura és a labda a hazai kapu jobb alsó sarkában kötött ki. Már majdnem jóváírtuk az egyenlítő találatot, de a játékvezetés les miatt érvénytelenítette a gólt, szerencsére nem változott az eredmény. A 11. percben Tóth Máté próbálkozott lövéssel, Onódi kapus védett nagyot. A 16. percben egy szegedi támadás után sarokrúgást végezhettek el a vendégek, miután némileg beszorultunk és csak üggyel-bajjal sikerült felszabadítani. A következő percekben főleg a mezőnyben folyt a játék, a kapuk nem forogtak veszélyben. Kényszerű cserét hajtott végre a Szeged: Maronyai érkezett Nagy Dániel helyére. A 41. percben Csató mester is változtatott: Kovács Gergő jelentkezett játékra Farkas Márk helyett. Ugyanebben a percben Tóth Máté ápolása miatt is állt a játék. A hosszabbításban még egy szabadrúgáshoz jutottak a vendégek, de az eredmény nem változott.

Békéscsaba 1912 Előre - Szeged-Csanád GA II. 1-0 (1-0)

Fotó: Bencsik Ádám

A második játékrész első komolyabb lehetőségére az 52. percig kellett várni, amikor Komáromi beadása után Kóródi Nándor fejesét Onódi fogta. A 62. percben közel állt az egyenlítéshez a Szeged, de Doncsesz lövését Krnács szép mozdulattal védte. Csató Sándor érzékelte, hogy a második félidő eleje inkább a szegedieké volt, így hármas cserére szánta el magát a 67. percben: Hulicsár Máté, Zádori Krisztián és Mihály Bálint érkezett Vólent, Sármány Kristóf és Komáromi helyére. A 73. percben egy beadás után Zádori fejelt mellé. A 84. percben Bakó László megpattanó lövése veszélyesen szállt a csabai kapu felé, de Krnács ezt is védte. A 92. percben Lestyán Lionel utolsó emberként szabálytalankodott Mihály Bálinttal szemben, amiért a játékvezető kiállította. A tizenhatos széléről járó szabadrúgást Pintér Norbert a bal felső sarok fölé lőtte. Az eredmény a továbbiakban nem változott, így a Békéscsaba 1-0-r győzött. A Szeged 26 ponttal maradt a kiesést jelentő 14. pozícióban. Az Előre a Körösladány és a Vasas II. ellen zárja a dél-keleti csoport küzdelmeit.

Néhány ígéretes helyzeten kívül egyik oldalon sem jegyezhettünk fel jelentősebb mennyiségű lehetőséget, így összességében szerény színvonalon leketyegett a meccs úgy, hogy az eredmény már nem változott. Felforgatott kerettel, sok sérülttel álltunk fel, de ennél nyilván jóval többre lesz majd szükség az osztályozó mérkőzéseken.



Információk, esemény, jegyzőkönyv, tabella:

Mérkőzés információkJegyzőkönyv

Tabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Visszaszámlálás

A Dél-Keleti csoport győztese a jelenlegi 14. helyezett Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. együttesét fogadja 2024. május 12-én (vasárnap) 17:00 órától a békéscsabai Kórház utcai Stadionban.

Békéscsaba 1912 Előre - Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.

Ezzel pedig elkezdődik a visszaszámlálás, hiszen az utolsó három forduló következik a 2023/2024-es bajnoki menetrendben. Az megint más téma, hogy a Békéscsaba 1912 Előre csapatára június 2-án és 9-én még egy hazai és egy idegenbeli osztályozó mérkőzés is vár, amelyek a feljutást hivatottak eldönteni. Ennek részleteire most nem térnénk ki, mert korábban már hírt adtunk a sorsolás és lebonyolítás menetéről.

A két mérkőző fél között jelenleg 13 pozíció, valamint 47 bajnoki pont a különbség – azaz majdnem háromszor annyi egységet gyűjtöttünk, mint a szegediek. Összességében az esélyek egyértelműnek tűnhetnének, azt viszont mindenképpen érdemes figyelembe venni, hogy a Szeged II. gyakorlatilag az életben maradásért küzd, vagyis a kiesés elől menekül. Mindez azt is jelenti, hogy egészen biztosan mindent meg fognak tenni azért, hogy a Viharsarokból ponttal, vagy pontokkal távozzanak. A Békéscsaba számára viszont új időszak kezdődik abban az értelemben, hogy megváltozott a közvetlen cél és bizonyos szegmensekben a prioritások is. De, mindentől függetlenül továbbra is mindenki motivált, egyértelműen győzni szeretnénk, hogy minél több sikerrel és tapasztalattal felvértezve érkezhessünk a két sorsdöntő találkozóra – tehát továbbra is beleteszünk apait és anyait! Sérült játékosaink felépülésére még nagyobb figyelem irányul az elkövetkezendő hetekben, így amennyiben nem muszáj, ők nem lépnek majd pályára – hiszen a két osztályozón mindenkire szükség lehet.

Mikló Roland

Csató Sándor: – Úgy terveztük, hogy az évad végén rotáljuk majd a keretet, hogy az osztályozóra minél frissebb legyen valamennyi játékosunk. Ezt most az élet elvégzi helyettünk, hiszen sok a sérültünk, Pusztai Andrásra pedig az eltiltása miatt nem számíthatunk. Igyekszünk pozitívan szemlélni a helyzetet, hiszen ezáltal mindenkit versenyben tudunk tartani az utolsó hetekben is. Aktuális ellenfelünk a bennmaradásért harcol, és nem feltétlenül az idei eredménysora miatt, de játékban igenis sokat fejlődött. Elsősorban fiatalokat szerepeltet, támadóikban pedig komoly potenciál van. Hazai pályán bizonyítanunk kell, hogy mi vagyunk a jobb csapat, hiszen nem szeretnénk botlani, mert a győzelem tovább építi az önbizalmat, melyre nagy szükségünk lesz a sorsöntő párharcnál.

A Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. mérkőzés játékvezetőjeként Tóth Tamást, segítőiként Tőkés Róbertet és Gergely Mártont akkreditálta a szövetség. Az 1992-es születésű sporival 2024. március 3-án, a Pénzügyőr SE – Békéscsaba 1912 Előre 0-2 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során a harmadik vonalban eddig 464 sárga- és 31 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 28. fordulóját 2024. május 12-én (vasárnap) 11:00 órától Budapest Honvéd-MFA II. – Ceglédi VSE, Kecskeméti TE 1911 II. – Szolnoki MÁV FC, 17:00 órától ESMTK – Körösladányi MSK, Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia II., Füzesgyarmati SK – Monor SE, Martfűi LSE – Pénzügyőr SE, Meton-FC Dabas SE – Hódmezővásárhely FC, valamint BKV Előre – Vasas FC II. párosításokban rendezik meg.

Hetvenkettő bajnoki pont birtokában a Békéscsaba 1912 Előre vezeti a táblázatot, 13 ponttal lemaradva az ESMTK következik a második helyen, míg a sereghajtó pozíciókban a Kecskemét II. (13.), Szeged II. (14.), a Füzesgyarmat (15.), valamint a Cegléd (16.) áll. A Cegléd sorsa már megpecsételődött, de ebben a fordulóban akár az is kiderülhet, hogy a Füzesgyarmatnak (18 pont) marad-e még bármilyen esélye bennmaradásra, ami a Honvéd II. (27 pont) pontszerzésétől is függ. A szegediek és a kecskemétiek második alakulatai számára pedig még maradt esély, tehát ők egészen biztosan kaparni és harapni fognak. Észak-Keleten a helyzet fokozódott, mert bekapcsolódott a versenybe a DVSC második csapata is, némileg furcsa módon itt még négy csapatnak maradt esélye a bajnoki címre: Putnok, Cigánd, DVSC II. és Kisvárda II. – bár a jóslatok és a zuhanyhíradó szerint a Kisvárda kiszáll a játékból, a DVSC II. feljutásának pedig túl sok értelme nem lenne, így nyilván a Putnok és Cigánd között dőlhet majd el a dolog. Észak-Nyugaton is abszolút nyitott a kérdés, hiszen adott esetben még a negyedik helyen álló III. ker. TVE (54 pont) is beleszólhat a bajnoki cím sorsába. Itt amúgy Tatabánya (59 pont), Veszprém (56 pont), Bicske (56 pont), valamint az előbb említett III. kerület a sorrend. A pletyka szerint itt a Tatabánya lehet a befutó -bár nem szeretnénk jóslatokba bocsátkozni -, és illik nyugtával dicsérni a napot. Dél-Nyugaton pedig az Iváncsa (68 pont), valamint a Szentlőrinc (66 pont) maradt versenyben, ez a két klub viszont öldöklő csatát folytat a feljutásért – kíváncsian várjuk a végkifejletet!

A mérkőzést hivatalos YouTube csatornánkon élőben is közvetítjük azok kedvéért, akik nem tudnak kilátogatni a helyszínre, az alábbi hivatkozás alatt:

https://www.youtube.com/watch?v=Lv0wiMSgjFo

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében közepesen felhős időjárás várható, elszórtan zivatarok előfordulhatnak, a legmagasabb nappali hőmérséklet +24 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2024. május 12-én (vasárnap) 20 óra 12 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

A lényeg még ezután következik

A bajnoki cím már a zsebben, de mindenki tisztában van azzal, hogy a valóban lényeges dolgok csak ezután következnek. Éppen ezért némileg átgondolt stratégiával és már egy mini felkészülés közben fogadjuk majd 2024. május 12-én (vasárnap) 17:00 órától a Szeged-Csanád Grosics Akadémia második csapatát a Kórház utcai Stadionban.

Békéscsaba 1912 Előre - Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.

A bajnoki cím szerény megünneplése és a Szolnok elleni győzelem okán a szakmai stáb plusz egy pihenőnapot engedélyezett játékosainknak, de ezután visszatérnek a rendes hétköznapok, félretettük az örömöt, amelyet a bajnokság megnyerése miatt érzünk és mindenki újra komoly munkába kezdett, hiszen júniusban még két osztályozó mérkőzést is meg kell vívnunk. Az út a fennmaradó három bajnokin keresztül vezet a végcél felé, így a 28. fordulóban a Szeged második alakulatát fogadjuk hazai körülmények között.

Elgondolkodtató mi a jobb, idejekorán megszerezni a bajnoki címet és nyugodtan, átgondoltan készülni az osztályozókra, vagy végig küzdelemben állva, az utolsó fordulóban kiharcolni a jogot? Figyelembe véve mindenféle eshetőséget, okot és okozatot, véleményünk szerint az előbbi – tehát jól van az így, hogy a Békéscsaba 1912 Előre már most bajnokként készülhet a következő megmérettetésre! Ilyen formán van idő mindenre, nem kell kapkodni, átgondoltan, megtervezetten lehet dolgozni. Mivel már Szolnokra is úgy utaztunk, hogy több sérült, illetve betegséggel küzdő játékosunkat nélkülözni kellett és hiányuk valamilyen szinten érezhető is volt, így talán már ők is bevethetővé válhatnak az osztályozókra, hiszen nem kell annyira siettetni visszatérésüket, van idő a regenerációra.

Következő ellenfelünk a Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. gyakorlatilag harmadosztályú tagságáért harcol és már nincs túl sok lehetősége kozmetikázni a mérlegen. Huszonhét teljesített mérkőzés után 6 győzelem, 7 döntetlen, 14 vereség, valamint 25 bajnoki pont birtokában a 14. helyen állnak. Ez ilyen formában biztos kiesést jelent, de van még reményük a bennmaradásra – bár bízunk benne, hogy nem ellenünk kezdik meg a felzárkózást. Kilenc pont szerezhető még, tehát legjobb esetben még simán elkerülhetnek a veszélyzónából, ehhez azonban nyilván nekünk is lesz egy-két passzunk. Nyilván lényeges lesz számukra, hogy közvetlen riválisaik a Martfű (11. hely), a Budapest Honvéd II. (12. hely), valamint a Kecskemét II. (13. hely), a bennmaradásért folytatott harcban milyen eredményeket ér majd el. A soron következő fordulóban a Honvéd II. jó eséllyel legyőzheti a Ceglédet, a Kecskemét II. Szolnokon vendégszerepel, a Martfű pedig a Pénzügyőrt látja vendégül, azaz szempontjukból sok nyitott kérdés van még. A csongrádiak nyilván mindent meg fognak tenni azért, hogy pontot vagy akár pontokat szerezzenek Békéscsabán, hiszen számukra ez gyakorlatilag létkérdés – így aztán nyilván számíthatunk az első csapatukból visszajátszókra is. A Szeged II. egyébként győzelemből érkezik és az utóbbi három fordulóban nem is kaptak ki, tehát felfelé ívelő tendenciát mutatnak. Mindenképpen érdemes lesz kiemelt figyelmet fordítani ügyeletes gólfelelősükre Pataki Zoltánra, aki eddig 12 alkalommal tudta bevenni az ellenfelek kapuját. Az elmúlt vasárnap amúgy éppen a szegedieknek köszönhetjük, hogy már a forduló vége és a Szolnok elleni mérkőzésünk előtt bajnokok lehettünk, hiszen bravúros győzelmet (2-1) arattak az ESMTK ellen. A győzelem azonban véráldozatokkal járt számukra, mert két eltiltottjuk is lesz: Burai Artúrt és Vladul Stefant is piros lappal állították ki. Így járt – némileg furcsa módon – Pusztai András is a Békéscsabánál, akit a Szolnok elleni meccs 83. percében küldött az öltözőbe a játékvezető, így május 12-én biztosan nem számíthat rá Csató Sándor.

A szegedi második együttesének kerete igen fiatal, gyakorlatilag utánpótlásuk adja a csapat magját, kiegészülve természetesen néhány igen tapasztalt, harminc év feletti játékossal. Tavaly még a Csongrád-Csanád Megyei (akkor még így hívták) I. osztályban pallérozódtak és a 22 fordulós bajnokságot majdnem hibátlanul, 20 győzelem és 2 döntetlen birtokában – tehát vereség nélkül – nyerték meg, kiharcolva ezáltal a felfelé történő osztályváltás lehetőségét. A lehetőséggel élni is tudtak, illetve akartak, így aztán gyakorlatilag első alkalommal szerepelhet második együttesük egy NB-s bajnokságban. A két együttes közös statisztikája ezen a szinten az őszi (2023. október 29.) mérkőzésre korlátozódik, amelyen 1-2 arányban tudtuk megszerezni a győzelmet. A mérkőzés után napokban egyébként szakvezetőt váltottak, hiszen Andorka Péter helyét Bilic Igor vette át, azóta az UEFA A-licenccel rendelkező szakember próbálja benntartani a csapatot a harmadosztályban.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: