Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Szombathelyi Haladás

A negyvenhetedik Békéscsaba – Haladás összecsapás következik 2021. április 18-án (vasárnap) 17:00 órától a Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021-es szezonjának 33. fordulójából, a békéscsabai Kórház utcai Stadionban.

Összességében a negyvenhetedik, a másodosztályban viszont mindössze a hatodik mérkőzést vívják egymással a felek, hiszen korábban szinte csak az első vonalban találkoztak a csapatok. Az előjelek, a mérleg és jelenlegi helyzetünk sem éppen biztató, van megoldandó feladat bőven. Az első osztályú egyenleg kiegyenlített, hiszen szempontunkból 15 győzelmet, 10 döntetlent, valamint 16 vereséget olvashatunk ki a statisztikából. A másodosztályban viszont még sohasem tudtunk győzni a zöld-fehérek ellen, mindössze négy vereség és egy döntetlen szerepel a nevünk mellett. A helyzet bizonyos szempontból kísértetiesen hasonlít a 2020. november 1-én lejátszott Szombathelyi Haladás – Békéscsaba 1912 Előre 5-0 mérkőzésre, hiszen akkor a koronavírus által letarolt csapatunk maradványaival – amennyiben lehet így fogalmazni – álltunk ki, most pedig sérültek garmadája, hiányzó alapemberek hátráltatják a megfelelő eredmények elérését. A hátralévő hat fordulóra ilyen szinten gyakorlatilag – bár elég rosszul hangzik a dolog -, de a tisztes helytállás maradt számunkra és foggal-körömmel el kell kerülnünk a kiesés lehetőségét is. Ehhez pontok, gólok és nyilván sokkal masszívabb fellépés, küzdés, akarat szükséges! Máskülönben gond lehet.

Fordulóról-fordulóra, edzésről-edzésre folyamatosan a hiányzók és betegek létszámhiánya nehezíti a szakmai stáb dolgát, miközben az úgynevezett fiatal-szabály betartására is nagy gondot kell fordítanunk. A második csapatunkat sújtó járvány-helyzeti érintettség tovább nehezíti a keretek összeállítását és a kezdő csapat pályára küldését.

Hursán György korábbi sérülése miatt műtéten esett át, rehabilitációja több hónapot vesz igénybe. A Csákvár elleni mérkőzésen Babinyecz Balázs súlyos sérülést szenvedett és a tegnapi napon megoperálták a térdét, így rá is több hónap kihagyás vár. Farkas Márk makacs sérülése időről-időre visszatér, mint ahogy Mészáros Márk problémája is, így állapotuk nyilván nem százszázalékos. Máris Dominik is sérülést szenvedett a legutóbbi hazai mérkőzésen, így sajnos számára is több hetes regeneráció vár. Gránicz Patrik visszatérése jó hír, de állapota egyelőre 20-30 perc intenzív játékpercet tesz lehetővé, mint ahogy Lukács Raymondé is. Pilán Márkó már pályára lépett második együttesünk legutóbbi mérkőzésén, de teljes felépítésének folyamata még eltarthat egy darabig. Ilyés Tamás, Czinanó Antal Áron és Fazekas Lóránt ismét edzésbe állhatott, de betegségük miatt állapotuk, ezáltal bevethetőségük egyelőre kérdéses. Hodonicki Márk kitartása példaértékű, bár sarok-problémája miatt ő sem teljesen egészséges. Sajnálatos módon a Szentlőrinc elleni idegenbeli mérkőzésen Kasik Ákos is sérülést szenvedett, de a vizsgálatok alapján szerencsére nem komolyabban. Ennyi hiányzót – tegyük a szívünkre a kezünket – bármelyik csapat megérezne! Sérültjeinknek mielőbbi gyógyulást és gyors regenerációt kívánunk!

Mindenkinek meg kell értenie, hogy az emberi élet, az egészség a legfontosabb és labdarúgóink testi épségét semmilyen esetben nem fogjuk kockáztatni, tehát akinek a csapatorvos nem adott zöld utat, vagy a mért értékei bármilyen jellegű anomáliát mutatnak, semmiképp sem léphet pályára! A keret meghatározása mindig komplex feladat és túlmutat a szimpátia, a tehetség, vagy bármilyen hasonló szempontokon, mert figyelembe kell venni az ellenfelet, az éppen alkalmazott taktikát, a játékosok pillanatnyi állapotát, a rendelkezésre álló labdarúgókat, a fiatal-szabályt, másik csapatunk menetrendjét, az elvégzett edzésmunkát, a pillanatnyi formát, az esetleges eltiltások esélyét, a klub jövőbeni terveit és még sorolhatnánk – tehát, ha valaki keretbe kerül vagy éppen nem, annak jól megalapozott oka van és egyáltalán nem véletlenszerű, ami egyébként a cserékre is igaz.

Miközben a Békéscsaba 1912 Előre ilyen és hasonló jellegű kihívásokkal küzd, a klubvezetés egy ideje már megkezdte a következő szezon keretének kialakítását, így bizonyos dolgokról már be tudunk számolni. Krnács Richárdra és Szabó Péterre számíthatunk majd a jövőben is, hiszen hosszabbítottak. Jól haladnak a tárgyalások és már szóbeli megállapodás is létrejött a jelenleg még sérült Hursán Györggyel. Korrekt ajánlatot kapott Uram János és Király Patrik is, ők jelen pillanatban még nem döntötték el, hogy Békéscsabán kívánják-e folytatni pályafutásukat. Nikola Pantovic távozni szeretne, aki jelenleg érvényes szerződéssel rendelkezik, de ügyében még nem született végleges döntés. A klub, ahogy korábban is, szeretné az állandóságot fenntartani és ebben az évben sem szándékozik túl nagy játékosmozgást végrehajtani, tehát mindenképpen szeretné az együttes magját egyben tartani, a hiányposztok megerősítésére viszont mindenképpen szükséges néhány játékost igazolni. Továbbra is folytatódik a helyi kötődésű és elsősorban saját nevelésű labdarúgók beépítése és áramoltatása a felnőtt csapat irányába és amennyiben lesznek olyan fiatal, tehetséges játékosok, akik érdemesek a magasabb szinten való szereplése, kaphatnak majd profi szerződést. A következő idényben is folytatódik második csapatunk szereplése – bízunk benne, hogy egy osztállyal feljebb -, amely szintén hatalmas lehetőséget teremt majd a Békéscsaba Labdarúgó Akadémiáról érkező játékosaink számára.

A körülményektől függetlenül azonban a stáb és maradék játékosaink továbbra is mindent megtesznek majd, hogy biztosítsuk tagságunkat a mezőnyben. Hat forduló, ezáltal 18 szerezhető pont maradt a kalapban, tehát semmi sincs veszve. Bár a fennmaradó időben nyilván extra teljesítményre, akár bravúrokra és plusz motivációra lesz szükség, hogy a víz felett maradhassunk! Azt is tudtuk, hogy nem lesz egyszerű a szezon, amely talán minden idők egyik legerősebb másodosztályú idénye, de arra senki sem számíthatott, ezáltal lehetetlen volt felkészülni rá, hogy a kialakult körülmények ilyen módon tiporják sárba az elvégzett munkát.

A két mérkőző fél között 32 forduló teljesítése után 7 pont, valamint 6 helyezés a különbség vendégeink javára. A Haladás 47 egység birtokában a biztos bennmaradást érő, nyolcadik pozícióból várja a folytatást, míg a Békéscsaba 40 ponttal a 14. helyen áll. Amibe talán kapaszkodhatunk némileg, hogy a másodosztályban csak nagyon régen (1972. és 1973.) tudtak győzni a Viharsarokban, ráadásul az idei bajnokságban utoljára 2021. március 7-én tudták begyűjteni a három pontot a Soroksár ellenében (1-0), azóta viszont három döntetlen és egy vereség szerepel a nevük mellett. A szombathelyi alakulat meglepetéseket nem okozott az idényben, különösebb bravúrok nélkül hozták a kötelezőnek mondható mérkőzéseket, így egészen biztosan az NB 2-es mezőnyben folytatják majd.

Sajnos szurkolói támogatásról ezúttal sem lehet majd szó, hiszen ez a mérkőzés is zárt kapuk mögött kerül megrendezésre. A két csapat tábora hagyományosan baráti viszonyt ápol, így rendes körülmények között biztosan nem maradna el a “Jó a döntetlen!” rigmus!

Mátyus János: – Ha abból indulunk ki – márpedig abból indulunk – hogy a Haladás minden meccsen szeretne nyerni, akkor nyilvánvalóan fájó, hogy legutóbb a Kazincbarcika (2-2) ellen nem sikerült begyűjtenünk a három pontot. De úgy érzem, a játékunkkal újfent nem volt különösebb gond – az volt a probléma, hogy 1-0 után nem sikerült rárúgnunk a második találatot és ezzel lezárnunk a meccset. Ami korábban nem volt jellemző ránk, hogy az elmúlt két meccsen öt gólt kaptunk. Ezen mindenképpen javítanunk kell már vasárnap és remélem, hogy a támadójátékunk pedig még hatékonyabb lesz. Roppant nehéz mérkőzés vár ránk Békéscsabán, annál is inkább, mert elég rossz szériában vagyunk. Emellett a Csaba egy egységes, jó csapat – kemény ellenfél. Kiss Bence begyűjtötte ötödik sárga lapját és valószínűleg nem számíthatok a Kazincbarcika ellen megsérült Medgyes Zoltánra sem, csakúgy mint a szintén sérült Devecseri Szilárdra és Tóth Dávidra. Ettől függetlenül – bármilyen összeállításban is – de szeretnénk három pontot szerezni.

A Békéscsaba 1912 Előre – Szombathelyi Haladás mérkőzés játékvezetőjeként Nazsa Tamást akkreditálta a szövetség. Segítőiként Punyi Gyulát és Szilágyi Norbertet jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Szőts Gergely látja el. Az 1986-os születésű sporival utoljára 2021. március 7-én, a Békéscsaba 1912 Előre – WKW ETO FC Győr 1-0 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása során eddig 531 sárga- és 59 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021-es szezon 33. fordulóját április 8-án (vasárnap) 17:00 órától DEAC – FC Ajka, Kaposvári Rákóczi FC – Vasas FC, PMFC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Soroksár SC – Gyirmót FC Győr, Dorogi FC – Szolnoki MÁV FC, Nyíregyháza Spartacus FC – BFC Siófok, Budaörs – Kolorcity Kazincbarcika SC, Békéscsaba 1912 Előre – Szombathelyi Haladás, Aqvital FC Csákvár – Szentlőrinc, valamint 20:00 órától WKW ETO FC Győr – DVSC párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázatot a Vasas (65 pont) vezeti, második helyen a DVSC (64 pont), a bronzérmes pozícióban pedig a Gyirmót (60 pont) áll. A sereghajtó helyeken a Kazincbarcika-Siófok-DEAC trió osztozkodik. Szempontunkból lényeges lehet, hogy a Budaörs győzzön a Kazincbarcika, a Nyíregyháza a Siófok, valamint a Vasas a Kaposvár ellenében, a Csákvár – Szentlőrinc mérkőzésen pedig egy döntetlennel kiegyeznénk.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében esős időjárás várható, a hőmérséklet +13 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2021. április 18-án 19 óra 38 perckor nyugszik.

A mérkőzések továbbra is zárt kapuk mögött – nézők jelenléte nélkül – kerülnek megrendezésre, de a Békéscsabai Médiacentrum Kft. jóvoltából ezúttal is tudják majd élőben követni az összecsapást, hiszen live stream formájában YouTube csatornájukon, Facebook oldalukon, valamint a 7.Tv műsorán is közvetítik az eseményt.

A fordulók előtti szokásosnak mondható COVID-19 tesztelésen, az első keretből szerencsére továbbra is mindenki negatív eredményt produkált, így legalább ez nem hátráltatja a keret kijelölését.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Kapcsolódó hivatkozás:

https://www.haladas.hu/hirek/3037/viharsarki-tura

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások, videók és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Szombathelyi Haladás

Időpont: 2021. április 18. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

FIGYELEM! A MÉRKŐZÉS ZÁRT KAPUK MÖGÖTT KERÜL MEGRENDEZÉSRE!

Élő tudósítás

A meccsről élő, szöveges tudósítást weboldalunkon, valamint élő stream-et is adunk.

Belépőjegy információk

A mérkőzés zárt kapuk mögött kerül megrendezésre, így NEM lesz jegyértékesítés.

Sajtó akkreditáció Élő tudósítás

Békéscsaba 1912 Előre II. – Mezőkovácsházi TE

Megyei I. osztály 2020/2021. 8. forduló

Békéscsaba 1912 Előre II. – Mezőkovácsházi TE

13-0 (5-0)

A MÉRKŐZÉS ZÁRT KAPUK MÖGÖTT KERÜLT MEGRENDEZÉSRE!

FIGYELEM: PÁLYAVÁLASZTÓI JOGCSERE!

Időpont: 2021. április 17. (szombat) 17:00 óra

Helyszín: Békéscsaba Labdarúgó Akadémia

Cím: 5600 Békéscsaba, 4-es Honvéd utca 1/2.

Játékvezető: Gyuga Zsolt

Asszisztensek: Varga Levente, Tóth Gergely

Békéscsaba: Uram János, Pilán Márkó, Bukor Zoltán Márk, Varga Tamás Károly, Zelik Csaba, Balog Zsolt, Csicsely Dominik, Bónus Marcell, Csicsely János, Lászik Milán, Oláh Ákos. Cserék: Czvalinga Márk, Nyéki Boldizsár, Farkas János, Répási Balázs, Tóth Bence.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Mezőkovácsháza: Vígh Tamás, Kopócs Krisztián, Borbás Róbert, Zsuzsa László, Matuz Tamás, Fenyves Márkó, Simondán Bence János, Mittnacht Tibor, Varga Gábor, Túri Tibor, Patyi József István. Cserék: Kolasovszki László, Zábrák Vilmos, Németh Dániel, Andrej Bence.
Vezetőedző: Bíró Tibor

 Gólszerzők: Oláh Ákos (3. perc), Bukor Zoltán Márk (30., 45., 51., 65., 73., 76. és 87. perc), Varga Tamás Károly (36., 44., 78., és 85. perc), Tóth Bence (58. perc).

 Sárga lapok: Túri Tibor (21. perc), Varga Tamás Károly (22. perc), Matuz Tamás (43. perc), Mittnacht Tibor (92. perc).

A korai hazai vezetőgól még nem okozott zavarokat, de félórányi játék után a második már megtörte a látogatókat és innen már csak a különbség volt kérdéses. A szünetre kialakult ötgólos különbség a második félidőben is viharos sebességgel emelkedett, köszönhetően Bukor Zoltán és Varga Tamás sziporkázó teljesítményének.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/2980212605639917

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Jegyzőkönyv Tabella

Szentlőrinc – Békéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021. 32. forduló

Szentlőrinc – Békéscsaba 1912 Előre

3-0 (1-0)

A MÉRKŐZÉS ZÁRT KAPUK MÖGÖTT KERÜLT MEGRENDEZÉSRE!

Időpont: 2021. április 11. (vasárnap) 16:30 óra

Helyszín: Szentlőrinci Stadion

Cím: 7940 Szentlőrinc, Eszterházy út

Játékvezető: Szilasi Szabolcs

Asszisztensek: Mohos Milán, Vörös Dániel

Tartalék játékvezető: Dolnegó Bálint

Szentlőrinc: Hajagos Tamás, Frőhlich Roland, Mervó Bence, Keresztes Bence, Törőcsik Péter Tibor, Nagy Barnabás Szabolcs, Havas Attila, Molnár Róbert, Dulló Martin, Torvund Alexander, Cenaj Drilon. Cserék: Slakta Balázs, Kapronczai Gergely, Hleba Tamás, Babinszky Bence Márton, Kovács Dávid Szilveszter, Sili Luka, Abdourazakou Gamil.
Vezetőedző: Sluka Marián

Békéscsaba: Krnács Richárd, Nagy Sándor, Kitl Miklós, Szabó Péter, Király Patrik, Kovács Ádám Tibor, Hodonicki Márk, Bora György, Horváth Péter, Kasik Ákos, Paudits Patrik. Cserék: Laky László, Gránicz Patrik, Lukács Raymond Barna, Tóth Péter, Styecz Bence, Sipaki Patrik Martin, Szabó Zsombor.
Vezetőedző: Preisinger Sándor

 Gólszerzők: Mervó Bence (31. perc), Törőcsik Péter Tibor (81. és 86. perc).

 Sárga lapok: Cenaj Drilon (48. perc), Frőhlich Roland (64. perc), Styecz Bence (89. perc), Havas Attila (90. perc).

Jó iramú meccset játszott egymással a Szentlőrinc és a Békéscsaba, amelynek végén a hazai gárda örülhetett. Sokáig igen kiegyenlített volt a találkozó, de a 31. percben Mervó Bence gondolt egyet, és egy szóló végén bevette a vendégek kapuját, 1–0. A gólt követően viszont a Békéscsabának is minden esélye megvolt az egyenlítésre, az adódó lehetőségeiből azonban egyet sem tudott kihasználni.

Fotó: Kurdi József

A félidőben Hodonicki Márk helyett Tóth Péter küldte pályára Preisinger Sándor, és alig egy órányi játék után a hazaiak is kettős cserével próbáltak frissíteni. A csabaiak mentek előre, próbáltak egyenlíteni, de a kapu előtt rendre rossz döntéseket hoztak, a lelkes házigazdák akcióiban több volt a veszély. A félidő közepén Szabó Péter helyett Lukács Raymond folytatta az Előrében. A 72. percben Gránicz Patrik is bevetésre került, aki Kovács Ádám Tibort váltotta, majd hét perccel később Stecz Bence kapott még lehetőséget Kasik Ákos helyén. Szinte minden variációt, posztra cserélhető játékost – a fiatal-szabály figyelembevételével – kipróbáltunk, de ezen a mérkőzésen talán reggelig is focizhattunk volna szerzett gól nélkül.

A 81. percben Törőcsik Péter bombája gyakorlatilag megpecsételte a pontok sorsát, 2–0. A második szentlőrinci góltól teljesen megtört az egyébként masszívan védekező Előre, így a hazaiak sorra alakították ki a veszélyes helyzeteket. Törőcsiknek pedig még sikerült a hátralévő időben egy újabbat is kihasználni, ezzel beállította a 3–0-ás végeredményt.

Preisinger Sándor: – Az első félidőben mi irányítottunk, helyzeteket is kidolgoztunk. A második játékrészben csapkodóbbá vált a játék és kiderült, hogy nyolc-kilenc ember hiányát képtelenek vagyunk elviselni.

Marián Sluka: – A huszadik percig fáradtan mozogtunk, nyilván ebben benne volt a sorozatterhelés is. Akkor azonban a játékosok átlépték a fájdalomküszöbüket, utána pedig minden jól ment, szép gólokat szerezve győztünk. Ennek ellenére sincs itt az ünneplés ideje.

Sajnos a Békéscsaba újabb pontszerzés híján, valamint a forduló további eredményeinek köszönhetően visszacsúszott a 14. pozícióba és továbbra is áldatlan helyzetből folytathatja a bajnokságot, hiszen számtalan sérült és/vagy beteg játékos nem áll rendelkezésre, több olyan labdarúgót is kénytelen a szakmai stáb harcba küldeni, akik közel sincsenek – korábbi állapotuk folytán – százszázalékos állapotban.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/155218186499994

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

YouTube

Jegyzőkönyv

Beharangozó: Szentlőrinc – Békéscsaba 1912 Előre

Összességében a hatodik Szentlőrinc – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés következik 2021. április 11-én (vasárnap) 16:30 órától, amikor nyolc nap alatt harmadszor lép pályára csapatunk.

Hatodik azért, hiszen korábban négyszer találkozhattunk a Baranya megyeiekkel a harmadosztályban is, a második vonalban viszont csak egyetlen alkalommal, 2020. október 25-én mérkőztünk meg. Sajnos az a meccs éppen a Csákvár elleni idegenbeli összecsapás után következett és járványügyi érintettségünk miatt – talán nem sértődik meg senki -, de egyáltalán nem tudtunk érdemben hozzátenni az összecsapáshoz, amelynek ilyen formán háromgólos vereség (0-3) lett a vége. Így aztán mindenkiben munkálkodik a visszavágás vágya, meg aztán egy újabb győzelem esetén adott esetben végképp pontot tehetnénk a veszélyzónával kapcsolatos mindenféle negatív gondolatokra. A feladat viszont – ahogy ezt az idén megszokhattuk – most sem egyszerű, hiszen ha a járvány nem, akkor további sérülések hátráltatják együttesünket. Babinyecz Balázst sajnos elvesztettük, hiszen a Csákvár elleni mérkőzés után kiderült, hogy súlyosabban megsérült, felépülése hosszú hónapokat vesz majd igénybe. Ezúton is kitartást és mielőbbi gyógyulást kívánunk, Veled vagyunk Bazsi! Máris Dominik játéka is igencsak kérdéses, Paudits Patrik pedig még tegnap is csak kötéssel a lábán, bicegve tudott közlekedni – ami az álmoskönyv szerint sem túl jó előjel. A legrosszabb esetben tehát újabb három fővel fogyatkoztunk, így a Csákvár elleni egyetlen pont hatalmas véráldozatokkal járt. Korábbi sérültjeinkre (Hursán György, Gránicz Patrik, Pilán Márkó) továbbra sem számíthat a szakmai stáb, valamint Mészáros Márknak is kiújult sajnos korábbi sérülése. Czinanó Antal Áron, Szabó Zsombor, Sipaki Patrik, Pap Szabolcs, Kasik Ákos és Ilyés Tamás elvileg játékra jelentkezik, azonban második együttesünk szombati fellépése miatt muszáj lesz megosztani erőforrásainkat. Ráadásul a szentlőrinciek az életükért, a bennmaradásért küzdenek, így papírformáról egyáltalán nem beszélhetünk, hiszen fogynak a fordulók, így fogynak a lehetőségeik is tagságuk megőrzésére. A számukra létfontosságú újabb mérkőzés számunkra is igen lényeges és a kétnapos, fárasztó túrára igencsak össze kell szedni magunkat, ha ponttal-pontokkal szeretnénk hazatérni.

A körülményektől és az előjelektől függetlenül azonban pozitívnak kell maradnunk, hiszen csakis megfelelő mentalitással és hozzáállással lehetünk eredményesek! A jó eredmény benne van a csapatban, hisz ezt már többször is láthattuk és bízzunk benne, hogy ezúttal – már csak dacból is – mindenkiből a legjobbat hozza ki a szituáció. Kilencven percre félre kell tenni mindenféle olyan történést, amely hátráltathatja játékunkat, hiszen csak így győzhetünk Szentlőrincen!

Vendéglátóink – ahogy ezt néhány sorral feljebb leírtuk – a kiesés elől menekülnek, hiszen a 31 forduló alatt gyűjtött 8 győzelem, 7 döntetlen, 16 vereség, valamint 31 bajnoki pont a táblázat 19. pozíciójába rangsorolja őket. Az utóbbi három fordulóban csak döntetlenek jöttek össze, előtte pedig vereségek sorozatába futottak bele. Utoljára 2021. január 31-én, a Szeged ellen tudtak győzni (2-1), így az eredményhalmaz tükrében nem meglepő pillanatnyi állapotuk. Helyzetüket két, sárga lapok miatti eltiltás is nehezíti, hiszen Újvárosi Ádám és Harsányi István is begyűjtötte ötödik céduláját a legutóbbi Kazincbarcika elleni mérkőzésen. Utóbbi ráadásul az egyik gólfelelősük, hiszen Sili Lukával egyetemben eddig 4-4 találattal tudtak csapatuk boldogulásához hozzájárulni. Mindenképpen érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Fröhlich Rolandnak is, aki eddig háromszor talált az ellenfelek kapujába. A Békéscsabánál színes lapok miatti eltiltott nincs, veszélyeztetett helyzetben továbbra is Kitl Miklós (9 lap), valamint Hodonicki Márk (4 lap) van, így számukra nyilván fokozott elővigyázatosság javasolt.

Csapatunk továbbra is a tizenkettedik helyen áll, a mérleg 10 győzelem, 10 döntetlen, 11 vereség, valamint az ezekkel együtt járó 40 pont. Hogy vesztettünk kettőt, vagy nyertünk egyet a Csákvár elleni döntetlennel, ezt majd a jövő elhozza, de annyi biztos, hogy a 31. forduló alakulása folytán még jobban összetömörült a mezőny. Botlott a DVSC, így fontos egységeket hagyott veszni, a második feljutást jelentő helyről pedig adott esetben a forduló után letaszíthatja a Vasast a Gyirmót. Szempontunkból lényeges lehet a Szolnok – Soroksár mérkőzés kimenetele, hiszen amennyiben a hazai csapat vereséget szenved, mi pedig győzni tudunk, akkor pontszámban már beérhetjük őket. Nincs messze a tizedik helyen álló ETO (44 pont), valamint nem tartózkodik elérhetetlen távolságban a kilencedik Budaörs (45 pont) sem. Ezáltal akár két jól sikerült forduló alatt több pozícióval is előrébb sorolhatnánk magunkat, ehhez viszont gólok és némi szerencse is szükségeltetne! A nyomás és a feszültség tehát továbbra sem csökkent egyik csapat háza táján sem, de ebből a helyzetből talán még jól is kijöhetünk.

A Szentlőrinc – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Szilasi Szabolcsot akkreditálta a szövetség. Segítőiként Mohos Milánt és Vörös Dánielt jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Dolnegó Bálint látja el. Az 1974-es születésű sporival utoljára 2017. november 26-án, a Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre 0-2 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása során eddig 963 sárga- és 93 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021-es szezon 32. fordulóját április 11-én (vasárnap) 12:15 órától DVSC – Nyíregyháza Spartacus FC, 16:30 órától Gyirmót FC Győr – PMFC, Szentlőrinc – Békéscsaba 1912 Előre, Budaörs – WKW ETO FC Győr, 17:00 órától Szolnoki MÁV FC – Soroksár SC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Kaposvári Rákóczi FC, Vasas FC – FC Ajka, Szombathelyi Haladás – Kolorcity Kazincbarcika SC, BFC Siófok – Dorogi FC, valamint Aqvital FC Csákvár – DEAC párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázatot a DVSC  (63 pont) vezeti, második helyen a Vasas (62 pont), a bronzérmes pozícióban pedig a Gyirmót (59 pont) áll. A sereghajtó helyeken a Kazincbarcika-Szentlőrinc-DEAC trió osztozkodik.

Az előrejelzés szerint Szentlőrinc térségében közepesen felhős, szeles időjárás várható, a hőmérséklet +17 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2021. április 11-én 19 óra 29 perckor nyugszik.

A vendéglátó klub tájékoztatása szerint élőképes közvetítés biztosan nem lesz a mérkőzésről, szöveges tudósítás létezéséről pedig nem kaptunk egyelőre információt.

A fordulók előtti szokásosnak mondható COVID-19 tesztelésen szerencsére továbbra is mindenki negatív eredményt produkált, így legalább ez nem hátráltatja az utazók kijelölését. A jelenlegi járvány-helyzet miatt, csapatorvosunk javaslatára továbbra is a szigorúbb egészségügyi protokoll van életben, hogy megpróbáljuk minimalizálni a fertőzések kockázatát.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.