Címkézett bejegyzés

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – DEAC

Időpont: 2021. április 4. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

FIGYELEM! A MÉRKŐZÉS ZÁRT KAPUK MÖGÖTT KERÜL MEGRENDEZÉSRE!

Élő tudósítás

A meccsről élő, szöveges tudósítást weboldalunkon, valamint élő stream-et is adunk.

Belépőjegy információk

A mérkőzés zárt kapuk mögött kerül megrendezésre, így NEM lesz jegyértékesítés.

Sajtó akkreditáció Élő tudósítás

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – DEAC

Kereken húsz nap telik el tétmérkőzés nélkül, amikor 2021. április 4-én (vasárnap) 17:00 órától megkezdjük a 2020/2021-es bajnoki szezon utolsó szakaszát, és a DEAC együttesét fogadjuk a Kórház utcai Stadionban.

A mérkőzésekben szegényes március után, az április bővelkedik majd téttel bíró eseményekben, hiszen hat alkalommal is pályára lép első csapatunk, így az előttünk álló hetekben akár fény derülhet a kiesők és a feljutók kilétére is – hiszen adott esetben olyan különbségek generálódhatnak, melyek a májusra maradt utolsó három felvonást akár lényegtelenné is tehetik. Az is kiderül a hétvégén melyik csapatnak jött jól a válogatott szünet, és mennyire sikerült felkészülni, összerakni a humán erőforrást?!

A szokásostól némileg eltérően, előbb lássuk mi a helyzet a bajnokságokban! Az első osztályban jelen pillanatban a Budafok és a DVTK áll a kiesést jelentő helyeken, edzőváltás pedig csak a Zalaegerszegnél történt az utóbbi időszakban. Mivel ebben a ligában még hét forduló maradt vissza és a 23 ponttal utolsó helyen álló Diósgyőrnek akár egy győzelem is elég a felfelé mozduláshoz, így semmi sem dőlt még el, és a szokásosnak mondható módon talán ismét az utolsó pillanatig folyik majd a vérre menő küzdelem a bennmaradásért. Két osztállyal lejjebb – írhatjuk, hogy “Keleten a helyzet változatlan” – hiszen itt a Tiszakécske, középen a Kecskemét, nyugaton pedig a III. kerületi TVE áll a legjobban, ezáltal legközelebb a osztályváltáshoz. Visszatérve a Merkantil Bank Ligához, a helyzet némileg bonyolultabb, hiszen egyrészt több forduló van hátra az első osztályhoz képest, másrészt több a kieső is, ami a lehetséges variációk számát jócskán növeli. Ha szigorúan a számoknál maradunk, akkor 29 forduló teljesítése után a Szentlőrinc, Csákvár, DEAC trió búcsúzna, a DVSC és a Vasas pedig feljutna. Mivel 27 pont van még a kalapban, így a DEAC bennmaradást érő első (17.) helytől való 14 pontos lemaradása matematikailag még behozható, így nyilván az NB2-ben sem dőlt el véglegesen semmi. A behozható különbség viszont fordulóról-fordulóra csökken és akár heteken belül eljöhet az a pont, ahonnan már nincs visszaút, illetve adott esetben egy-egy kiesésre jelölt sorsa már nem csak a saját kezekbe kerülhet. A hátul elhelyezkedő csapatok számára tehát nincs más lehetőség, mint vért izzadva pontokat szerezni, ha nem akarják, hogy idő előtt eldőljön a sorsuk. Időközben a hírek szerint Kazincbarcikán megnevezték az új vezetőedzőt Kriston István személyében – bár az információt cikkünk születésének pillanatában, a klub hivatalos csatornáin még nem közölte. Az ETO-nál pedig dr. Dobos Barna vette át a mesteri váltóbotot, hiszen az elmúlt fordulók eredménytelensége, illetve a mutatott játék miatt a klub vezetősége közös megegyezéssel szerződést bontott Csató Sándorral.

A Békéscsaba helyzete sem mondható éppen rózsásnak, hiszen ha csak a pontjainkat (36) vizsgáljuk, akkor mindössze hét egységgel vagyunk a víz felett. Az előttünk álló 30. fordulóban csak a Dorog előzhet meg minket, persze csak akkor, ha kikapunk a DEAC-tól, a Dorog pedig győz Budaörsön – ne legyen így! Ha viszont úgy szemléljük a dolgokat, hogy az előttünk álló három fordulóból akár kilenc pont is kinyerhető (DEAC, Csákvár, Szentlőrinc), akkor már negyvenötre is duzzadhat bajnoki egységeink mennyisége, az pedig gyakorlatilag már a biztos bennmaradást jelenthetné. Megint más szemszögből úgy is elmélkedhetünk, hogy három hatpontos mérkőzés (DEAC, Csákvár, Szentlőrinc) előtt állunk, hiszen amennyiben sikerül megverni a mögöttünk álló csapatokat, akkor tovább nőhet a különbség, ha pedig nem, akkor a helyzet még melegebbé válhat. Emlékeztetésképpen a legutóbbi számításba vehető teljes szezonra visszatekintve, 2018/2019-ben 40 pont is elegendő volt a bennmaradáshoz. Nyilván a jelenlegi mezőny annál jóval izmosabb, így illik bővebben számolni. De, azt kívánjuk, hogy ne legyen szükség a matekra és simán, zökkenőmentesen hagyjuk magunk mögött ezt a – talán nem sértődik meg senki – szerencsétlen és igen hányatott sorsú idényt! Ehhez viszont nagy szükség lenne egy utolsó és végső nekifutásra, lendületre, egységre és szívre, hogy ismét győzelmek szülessenek, ezáltal el lehessen kezdeni egy újabb építkezést, ami talán majd magasabb célok elérésére is aposztrofál minket!

Az út első állomása a DEAC elleni hazai mérkőzés, amely ugyan papírforma szerint sima hazai lenne, de ne higgyük el, hogy annyira egyszerű lesz a dolgunk! Még akkor sem, ha a DEAC mérlege 5 győzelem, 1 döntetlen és 23 vereség, valamint az ezekkel együtt járó 16 pont. Nyilván mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy pontot, adott esetben pontokat raboljanak a Viharsarokból, hiszen az lendületet és hitet adhatna nekik a bennmaradásért folytatott további küzdelemhez. Számunkra is létfontosságú lenne a hazai mérleg javítása, a gólínség megszüntetése, valamint a győzelem megszerzése, hiszen a képlet gyakorlatilag ugyanaz mint ellenfelünknél, csak némileg finomabb változatban. Így aztán egészen biztosan kemény küzdelmet hozhat a hivatalosan második Békéscsaba – DEAC összecsapás, mert mindkét csapaton hatalmas a nyomás és feszültségben sincs hiány.

Vendégeink, ezáltal Sándor Tamás vezetőedző dolgát több tényező is hátráltatja, hiszen a koronavírus nem kerülte el az egyetemi gárdát sem, ráadásul Székely Dávid sárga lapok miatt az automatikus eltiltás sorsára jutott. A deac.hu közleménye szerint március 13-án legalább kilenc fő produkált pozitív COVID-19 tesztet, így az a fő kérdés, hogy hány labdarúgónak sikerült nagyobb probléma nélkül átvészelnie a kórt, valamint sportorvosi engedélyét visszaszereznie. A keret tehát korántsem biztos, hogy teljes, ahogyan nálunk sem: Preisinger Sándor öt sárga cédulája miatt ezúttal csak a lelátóról szemlélheti az eseményeket, továbbra is sérült és ebben az idényben már nem számolhatunk Hursán Györggyel, Gránicz Patrikkal, valamint nagy valószínűséggel Pilán Márkóval sem. Kasik Ákos és Pap Szabolcs sérülésekkel küzd, Mészáros Márk pályára lépése pedig még bizonytalan, Ilyés Tamás pedig beteg.

A debreceni keretben több ismerőst is felfedezhetünk, hiszen Spitzmüller István, Kertész Tamás és Bényei Balázs is korábban a Békéscsaba 1912 Előre kötelékében szerepelt.

A DEAC elleni mérkőzésen újabb jubilánsunk lehet, ugyanis Király Patrik eddig 149 bajnoki mérkőzésen szerepelt az Előrében. 2013. április 20-án a KBSC FC – Békéscsaba 1912 Előre SE 1-2 mérkőzésen játszott először lila-fehérben, és kétéves Grosics Akadémiás kitérő mellett ez már a hatodik idénye Békéscsabán, így amennyiben pályára lép, ez lehet a 150. mérkőzése csabai színekben. Szívből gratulálunk és köszönjük szépen!

Köszönjük az újabb statisztikát is Juhász Zoltánnak, a magyarfutball.hu szerkesztőjének!

Sándor Tamás: – A jelek szerint ezúttal is felforgatott csapattal állunk ki, ettől függetlenül bízom a pontszerzésben. Nagy kérdés, hogy a betegségből visszatérő játékosaink milyen teljesítményre lesznek képesek, és mennyire bírják a terhelést. Egyébként a fiúk hozzáállására – a Kazincbarcika elleni összecsapást leszámítva – eddig nem lehetett panaszom, az edzéseken és a meccseken egyaránt mindent beleadtak. A békéscsabaiak több meccsét is megtekintettem az utóbbi időben, a Győrt például legyőzték, ám a Barcika otthonában gyengébb teljesítménnyel rukkoltak elő. Azt leszűrtem, hogy egy meglehetősen agresszív csapat vár ránk, amely remekül tömörül a saját kapuja előtt, a megszerzett labdákból pedig életveszélyes kontrákat vezet. Azzal is tisztában vagyok, hogy őket is elérte a koronavírus korábban, ennek köszönhetően az egyik meccsre speciel ki sem tudtak állni.

A Békéscsaba 1912 Előre – DEAC mérkőzés játékvezetőjeként Szigetvári Márkot akkreditálta a szövetség. Segítőiként Varga Gábort és Szilágyi Norbertet jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Nagy Róbert látja el. Az 1994-es születésű sporival utoljára 2020. szeptember 16-án, a WKW ETO FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre 0-0 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása során eddig 379 sárga- és 11 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021-es szezon 30. fordulóját április 2-án (péntek) 20:00 órától Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Vasas FC, április 4-én (vasárnap) 14:30 órától Szombathelyi Haladás – Nyíregyháza Spartacus FC, 16:30 órától Gyirmót FC Győr – FC Ajka, Szentlőrinc – WKW ETO FC Győr, Budaörs – Dorogi FC, 17:00 órától DVSC – Soroksár SC, BFC Siófok – PMFC, Szolnoki MÁV FC – Kaposvári Rákóczi FC, Aqvital FC Csákvár – Kolorcity Kazincbarcika SC, valamint Békéscsaba 1912 Előre – DEAC párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázatot a DVSC  (60 pont) vezeti, második helyen a Vasas (56 pont), a bronzérmes pozícióban pedig a Gyirmót (53 pont) áll. A sereghajtó helyeken a Szentlőrinc-Csákvár-DEAC trió osztozkodik.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében szeles időjárás várható és zápor is előfordulhat, a hőmérséklet +10 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2021. április 4-én 19 óra 19 perckor nyugszik.

A mérkőzések továbbra is zárt kapuk mögött – nézők jelenléte nélkül – kerülnek megrendezésre, de a Békéscsabai Médiacentrum Kft. jóvoltából ezúttal is tudják majd élőben követni az összecsapást, hiszen live stream formájában YouTube csatornájukon, Facebook oldalukon, valamint a 7.Tv műsorán is közvetítik az eseményt.

A fordulók előtti szokásosnak mondható COVID-19 tesztelésen, az első keretből szerencsére továbbra is mindenki negatív eredményt produkált, így legalább ez nem hátráltatja a keret kijelölését. A soron következő hétközi forduló miatt csapatunk közvetlenül a vasárnapi mérkőzés után újra tesztelésen vesz részt. A jelenlegi járvány-helyzet miatt, csapatorvosunk javaslatára ismét a szigorúbb egészségügyi protokoll lépett életbe, hogy megpróbáljuk minimalizálni a fertőzések kockázatát.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Kapcsolódó hivatkozás:

https://deac.hu/labdarugas/a-sok-hianyzo-ellenere-is-bizakodunk/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

Békéscsaba 1912 Előre II. – Csabacsűdi GYLSE

Megyei I. osztály 2020/2021. 4. forduló

Békéscsaba 1912 Előre II. – Csabacsűdi GYLSE

5-0 (4-0)

A MÉRKŐZÉS ZÁRT KAPUK MÖGÖTT KERÜLT MEGRENDEZÉSRE!

Időpont: 2021. március 31. (szerda) 18:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (műfüves pálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Kiss Tibor

Asszisztensek: Baranya Tamás, Németh Balázs

Békéscsaba: Czinanó Antal Áron, Trescsula Máté, Czvalinga Áron, Sipaki Patrik Martin, Bukor Zoltán Márk, Balog Zsolt, Ilyés Tamás, Bónus Marcell, Csicsely János, Szabó Zsombor, Farkas Ádám. Cserék: Körömi Zoltán, Bánfi Dominik

Csabacsűd: Petrovics Zsolt, Styecz Dániel Pál, Sovány Pál, Kasik Márk, Pecznik Péter, Viszkok Dániel, Rafaj Roland, Magyar Martin Pál, Tasi Norbert Sándor, Jelen Szebasztián Szilveszter, Gombár Erik. Cserék: Urbancsok Ákos, Gerhát Krisztián Zsolt, Csasztvan Lénárd, Varga Tamás, Hudák Péter, Gyurik Dániel Róbert.
Vezetőedző: Kondacs János

 Gólszerzők: Sovány Pál (13. perc) – öngól, Bukor Zoltán Márk (35. perc), Körömi Zoltán (36. és 38. perc), Ilyés Tamás (59. perc).

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1426284594377985

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Jegyzőkönyv Tabella

Nagyszénás SE – Békéscsaba 1912 Előre II.

Megyei I. osztály 2020/2021. 5. forduló

Nagyszénás SE – Békéscsaba 1912 Előre II.

1-3 (0-0)

A MÉRKŐZÉS ZÁRT KAPUK MÖGÖTT KERÜLT MEGRENDEZÉSRE!

Időpont: 2021. március 27. (szombat) 15:00 óra

Helyszín: Nagyszénási focipálya

Játékvezető: Bakos József

Asszisztensek: Baráth János, Kató Bence

Nagyszénás: Magony Gergő, Zábrák Zoltán, Darida Ádám, Takács Márk Csaba, Libor Gergő, Simon László, Kukovecz Dániel, Juhász Norbert, Vajgely Görgy, Rafaj Patrik, Márk Ádám Tibor. Cserék: Godár György, Lika Tamás János, Kovács Lajos Mihály, Szilágyi Henrik, Valuk Adrián.
Edző: Tasi Róbert

Békéscsaba: Czinanó Antal Áron, Sipaki Patrik Martin, Ilyés Tamás, Farkas János, Balog Zsolt, Bónus Marcell, Csicsely János, Oláh Ákos, Fazekas Lóránt, Szabó Zsombor, Zelik Csaba. Cserék: Nagy Szabolcs, Czvalinga Áron, Bukor Zoltán Márk, Varga Tamás Károly, Körömi Zoltán, Répási Balázs.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

 Gólszerzők: Fazekas Lóránt (50. perc), Csicsely János (54. perc), Bukor Zoltán Márk (69. perc), Juhász Norbert (72. perc).

 Sárga lapok: Juhász Norbert (50. perc), Libor Gergő (53. perc), Darida Ádám (67. perc), Czinanó Antal Áron (71. perc), Zelik Csaba (75. perc), Rafaj Patrik (90. perc).

Nyolc nap alatt háromszor is pályára lépnek Brlázs Gábor István neveltjei, hiszen az elmaradt Csabacsűd elleni idegenbeli mérkőzést, pályaválasztói-jogcserével március 31-én (szerdán) 18:00 órától a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián pótolják. Az aktuális ellenfél viszont ezen a hétvégén a Nagyszénás csapata, amely négy forduló teljesítése után a megyei táblázat ötödik helyéről folytatja a harcot. Az akár döntetlen specialistának is titulálható szénásiaknak nem lesz könnyű dolguk, hiszen a válogatott szünet miatt az első csapatból többen is játékperceket kaphatnak visszajátszóként. Az Előre II. egyértelmű célja a bajnokság megnyerése mellett, hogy minden mérkőzést győzelemmel zárjanak, így egészen biztosan nem kímélik majd az ellenfelet.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1578713952327346

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Jegyzőkönyv Tabella

Budafoki MTE – Békéscsaba 1912 Előre

Felkészülési mérkőzés

Budafoki MTE – Békéscsaba 1912 Előre

2-0 (0-0)

A MÉRKŐZÉS ZÁRT KAPUK MÖGÖTT KERÜLT MEGRENDEZÉSRE!

Időpont: 2021. március 26. (péntek) 14:00 óra

Helyszín: Budafoki MTE Sporttelep

Cím: 1222 Budapest, Promontor u. 89.

Játékvezető: ?????

Asszisztensek: ?????

Budafok: Kovács Zoltán, Nikolic Marko, Oláh Bálint, Kovács Dávid, Filkor Attila, Danijel Romic, Kulcsár Kornél, Medgyes Sinan, Jagodics Márk, Lőrinczy Attila, Khiesz Kornél. Cserék: Vaszicsku Gergő, Soltész István, Takács Ronald, Zeke Márió.
Vezetőedző: Csizmadia Csaba

Békéscsaba: Laky László, Nagy Sándor, Babinyecz Balázs, Bora György, Mészáros Márk, Király Patrik, Kitl Miklós, Szabó Péter, Tóth Péter, Máris Dominik, Kovács Ádám Tibor. Cserék: Uram János, Horváth Péter, Kasik Ákos, Hodonicki Márk, Fazekas Lóránt, Styecz Bence, Szabó Zsombor, Lukács Raymond Barna, Paudits Patrik.
Vezetőedző: Preisinger Sándor

Gólszerzők: Lőrinczy Attila (50. perc), Filkor Attila (77. perc).

Az első játékrészben főképp kiegyenlített küzdelem folyt, és mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek. Laky kapusnak többször is védenie kellett, így a háló érintetlen maradt. A félidőben Preisinger mester kilenc játékost – gyakorlatilag komplett sort – cserélt, hogy mindenkinek legyen mérkőzés a lábában. Az 50. percben a korábban Békéscsabán is szereplő Lőrinczy Attila szerezte meg a hazaiak számára a vezetést. A 77. percben Soltész megduplázta az előnyt, egyben beállította a végeredményt is, mint később kiderült. Továbbra is helyzetkihasználással akadtak gondjaink, hiszen a lehetőségek megvoltak, de a befejezések sajnos ezúttal is sikerteleneknek bizonyultak.

Függetlenül a végeredménytől az edzőmérkőzés jól szolgálta a bajnokság utolsó szakaszára való felkészülést, hiszen az utazók közül mindenki kapott lehetőséget, ezáltal hasznos játékperceket szereztek. Játékosaink három nap pihenőt kapnak, a munka pedig jövő hét kedden, immár bajnoki ritmusban folytatódik majd.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1064498914032002

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: