Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – DVTK

Nehéz, szinte lehetetlen helyzetben folytatjuk mind a bajnokságot, mind a MOL Magyar Kupa sorozatot, hiszen a koronavírus-járvány gyakorlatilag nullára redukálta csapatunkat. Ettől függetlenül azonban nyilván nem tehetjük fel a kezünket és jelen helyzetben azoknak kell legjobb tudásukat nyújtani, akik egészségesek, rendelkezésre állnak és lehetőséget kapnak.

Nem fogjuk tovább ecsetelni a helyzet súlyosságát, hiszen felesleges – aki meg akarja érteni, úgyis magáévá teszi az információkat. Egy szó, mint száz a jelenlegi helyzetben a DVTK elleni Magyar Kupa mérkőzésnek – az előzetes várakozások alapján – egészen más sansszal futhattunk volna neki, ám a rendelkezésre álló kerettel – nem megbántva ezzel bevethető labdarúgóinkat – sajnos a győzelmi esély gyakorlatilag nullára csökkent. Mindent elmond a szituációról az is, hogy egyes fogadási portálok fel sem vették a palettára ezt a mérkőzést, hiszen szinte százszázalékos eséllyel vendég győzelmet aposztrofálnak – így még esélyt sem adnak arra, hogy akár minimális odds-szal, de megtegye valaki a meccset. Nem fogunk senkit hiú reményekbe ringatni, tényleg nagyon nem jó a helyzet, hiszen a járvány az eddig szépen és szisztematikusan felépített rendszert teljesen romba döntötte. A kedden reggel elvégzett újabb PCR-teszten sajnálatos módon további pozitív eredmények is születtek, ezáltal az eddig is szűkösebb lehetőségeink, hogy finoman fogalmazzunk, az a bizonyos kétéltű hátsó része alatt van. Preisinger Sándor családi okok miatt nem lesz jelen a csütörtöki kupameccsen, szombaton azonban már csatlakozik a stábhoz és vasárnap a Haladás elleni idegenbeli mérkőzésen már ismét a kispadról irányítja a Lilákat – tekintettel arra, hogy letöltötte az egy bajnoki mérkőzésre szóló eltiltását. A DVTK elleni mérkőzésen még Tököli Attila asszisztens edző ül a kispadon.

A Békéscsaba 1912 Előre vezetősége mindent megpróbált a soron következő mérkőzések halasztása érdekében, de erre nincs semmiféle lehetőség – tekintettel arra, hogy sem a DVTK, sem a Haladás nem tudja máshova beilleszteni a fordulót, így nem járultak hozzá az időpontok módosításához.

Na, de a sírásból elég ennyi, koncentráljunk a mérkőzésre és maradjunk pozitívak! A Diósgyőr évek óta – talán nem bántódnak meg – hatalmas szerencsével és a körülmények számukra kedvező alakulásával maradt az első osztályban. Az utolsó valamirevaló szezonjuk a 2014/2015-ös volt, amikor a tizenkét csapatos bajnokság hetedik helyén végeztek. Aztán elindult egy mélyrepülés, amely gyakorlatilag azóta is tart: 2015/2016-ban 9. hely, 2016/2017-ben 10. hely, 2017/2018-ban 10. hely, 2018/2019-ben 10. hely, végül 2019/2020-ban 9. hely. Az idén sem állnak túl fényesen, hiszen a hét teljesített fordulójuk után a kiesést jelentő 11. pozíciót foglalják el. Mérlegük: 2 győzelem, 1 döntetlen és 4 vereség, valamint az ezzel együtt járó mindössze 7 bajnoki pont. Aki nem követi az OTP Bank Liga idei eredményeit azok kedvéért: a Ferencváros vezeti a tabellát (16 pont), a Mezőkövesd (7 pont) pedig a sereghajtó. A miskolciak hozzánk hasonlóan a hatodik fordulóban csatlakoztak a kupa küzdelmekhez, amelyben a Balassagyarmat együttesét búcsúztatták 0-2 arányban, míg a Békéscsaba a Vác ellen tudott győzni 1-4-re.

Elvonatkoztatva a helyzettől akár a mostani forduló legrangosabb mérkőzésének is nevezhetnénk ezt a találkozót, ugyanis két korábbi kupagyőztes találkozik egymással. A kupa története során eddig egyszer mérkőztünk egymással: az 1981/1982. évi kiírásban, a négy közé jutásért küzdött a két csapat. 1982. március 10-én Diósgyőrben zajlott le az összecsapás 4.500 néző előtt. A nem túl magas színvonalú 90 perc 0-0-ás eredménnyel zárult. Jött a hosszabbítás és a 97. percben a hazaiak szereztek gólt. A gól után megsérült Kurucz, lejött a pályáról, így tíz emberrel kellett megkísérelni legalább az egyenlítést, mely a 115. percben Ravasz révén sikerült. Jöhetettek a tizenegyesek. Minden csabai értékesítette a büntetőjét, a DVTK-nál viszont volt egy hibázó. Ezzel csapatunk történelmi továbbjutást ünnepelhetett, ugyanis a kupa története során először jutott az elődöntőbe.

Köszönet a krónikáért Juhász Zolinak (magyarfutball.hu)!

A két csapat bajnoki múltja jelentős, hiszen egészen 1945-ig tudunk visszatekinteni. Az első osztályban 29 alkalommal mérkőztünk, a mérleg pedig aránylag kiegyenlítettnek nevezhető, hiszen 10 alkalommal következő vendégeink, nyolcszor pedig mi tudtunk győzni, a maradék 11 mérkőzés viszont eldöntetlen eredménnyel végződött. A másodosztályú egyenleg viszont a mi oldalunkra billen, hiszen az egyetlen döntetlen mellett a nyolc találkozásból négyszer békéscsabai, háromszor pedig miskolci győzelmet olvashatunk ki a históriás könyvből. Utoljára egyébként 2016. április 2-án szintén Békéscsabán találkoztunk a DVTK-val, amikor 0-0 lett az eredmény. Tegyük a szívünkre a kezünket: egy ilyen rezultátummal jelen helyzetünkben is kiegyeznénk a kilencven perc után. Érdekesség, hogy az egymás elleni legnagyobb arányú győzelem és vereség a 1978/1979-es szezonban született, hiszen ebben az idényben mindkét együttes 5-0 arányban verte a másikat hazai pályán. A számok tengerében még egy adalék, hogy első osztályú gólátlag 2,6, a második vonalban ugyanez az érték pedig kereken kettő. Mindebből levonhatjuk a konzekvenciát: valószínűleg ezúttal sem maradunk gól(ok) nélkül.

Visszatérve vendégeinkhez, az előző csonka szezon után elindult a “tisztogatás” a Diósgyőrnél. Távoztak: Vég Csongor, Tóth Barnabás, Kiss Tamás, Egerszegi Tamás, Haris Tabaković, Joachim Adukor. Érkeztek: Stefan Dražić, Augusto Max. Szerződést hosszabbított, illetve profi szerződést kapott: Orosz Donát és Zsiga Máté. Kölcsönbe adták Orosz Marcellt és Géringer Tamást. Mindenképpen érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni – amennyiben pályára lépnek Békéscsabán – Stefan Dražićnak és Molnár Gábornak, hiszen mindketten 3-3 találattal járultak hozzá csapatuk sikereihez.

Egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. Amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától –, akkor 2 x 15 perces hosszabbítás következik. Ha a hosszabbításban mindkét sportszervezet azonos számú gólt ér el, vagy nem esik gól, a továbbjutás a büntetőpontról végzett rúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint.

A legjobb 64 csapat közül ketten már október 21-én letudták a kupa-fordulót, melyen a Csákvár jutott tovább a Budaörs ellenében (1-3). A többiek október 28-án (szerda) kezdik meg a küzdelmeket, 29-dikére pedig a Nyíregyháza – Paks, valamint a Békéscsaba – DVTK összecsapás marad. Két mérkőzést (Szolnok – Gyirmót és Bicske – Ferencváros) későbbre halasztottak, melyeket november 13-án és 14-én rendeznek meg.

Az Békéscsaba 1912 Előre – DVTK mérkőzés játékvezetőjeként Szilágyi Sándort akkreditálta a szövetség. Segítőiként Varga Gábort és Szilágyi Norbertet jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Sándor Csaba látja el. Az 1984-es születésű sporival utoljára 2020. szeptember 13-án, a Békéscsaba 1912 Előre – Nyíregyháza Spartacus FC 2-0 mérkőzésen tartalék játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása során eddig 696 sárga- és 38 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Kormány az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (1b) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján a maszkviseléssel kapcsolatban szigorításokat rendelt el, és a szabályozás 2020. október 23-án lépett életbe. Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a szabadtéren megtartott sportrendezvények helyszínén, tehát már a vasárnapi – a Merkantil Bank Liga 13. fordulójában megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – Szentlőrinc bajnoki találkozón is az orrot és a szájat folyamatosan elfedő maszkot kell viselniük a résztvevőknek. A szabályozás alól kivételt jelentenek, tehát nem kell maszkot viselniük a hatodik életévüket be nem töltött kiskorúaknak, a sportolóknak, az edzőknek, a mérkőzésvezetőnek, a versenybírónak és a segítőinek. A kormányrendelet szerint azt, aki felszólítás ellenére sem visel maszkot, a rendezvény szervezője köteles felszólítani a helyszín elhagyására. Kérjük drukkereinket, hogy a kormányrendeletben megfogalmazott szabályozást minden esetben maradéktalanul tartsák be! Köszönjük a megértést és az együttműködést!

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében közepesen felhős, őszi időjárás várható, 17 Celsius fokos maximális hőmérséklettel, eső a pillanatnyi állapot szerint nem valószínűsíthető. A Nap ezen a napon 16:32 órakor nyugszik, így a bemelegítésre már kapcsoljuk a villanyfényt.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll látogassanak ki a mérkőzésre és biztassák a srácokat! 

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Kapcsolódó hivatkozás:
https://1912elore.hu/site/mol-magyar-kupa-7-fordulo-20201010/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – DVTK

Időpont: 2020. október 29. (csütörtök) 16:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

FIGYELEM! A MÉRKŐZÉSEN KÖTELEZŐ A MASZK VISELÉSE!

Élő tudósítás

A meccsről élő, szöveges tudósítást adunk weboldalunkon, de élő stream-et nem. Az összecsapást felvételről YouTube csatornánkon is megtekinthetik majd.

Belépőjegy információk:

A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 08:00-16:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez NEM kötelező klubkártya, sem személyazonosításra alkalmas igazolvány. Tizenöt éves kor alatt a belépés ingyenes.

Természetesen a mérkőzés napján is lesz jegyértékesítés. A hazai pénztár 14:00 órakor, a vendég kassza pedig 15:00 órakor nyit. A megváltott belépőjegyekkel korlátlanul lehet ki- és belépni a mérkőzés alatt. Aki a félidő után érkezik, ugyanúgy szükséges belépőjegyet vásárolnia.

A büfék 15:00 órától szolgálják ki vendégeinket.

FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TELJES EGÉSZÉBEN LEZÁRÁSRA KERÜLT!

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A1, A2, A3, A4, A5 és A6 szektorokba.

Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.

Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (Liget) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (belépőjegy, bérlet). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek.

VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba

Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre. Felhívjuk figyelmüket, hogy a jelenlegi állapot ideiglenes.

Térkép:

Sajtó akkreditáció:
http://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
http://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Békéscsaba 1912 Előre – Szentlőrinc

Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021. 13. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Szentlőrinc

0-3 (0-1)

Időpont: 2020. október 25. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Nagy Norbert

Asszisztensek: Márkus Péter, Szilágyi Norbert

Tartalék játékvezető: Rúsz Márton

Békéscsaba: Uram János, Farkas Márk, Kitl Miklós, Nikola Pantovic, Máris Dominik, Babinyecz Balázs, Fazekas Lóránt, Kovács Ádám Tibor, Pilán Márkó, Hodonicki Márk, Horváth Péter. Cserék: Czinanó Antal Áron, Krnács Richárd, Pap Szabolcs, Bónus Marcell, Váradi Ádám, Sipaki Patrik Martin, Kasik Ákos, Hursán György.
Edző: Tököli Attila

Szentlőrinc: Hajagos Tamás, Fröhlich Roland, Kapronczai Gergely, Hleba Tamás, Harsányi István, Keresztes Bence, Havas Attila, Molnár Róbert, Dulló Martin, Torvund Alexander, Nikic Nemanja. Cserék: Gyalus Csaba, Czuczi Péter, Vajda Roland Attila, Lehoczky Roland Patrik, Nagy Barnabás Szabolcs, Kovács Dávid Szilveszter, Lakusics Milos, Cenaj Drilon.
Vezetőedző: Sluka Marián

 Gólszerzők: Frőhlich Roland (30. perc), Nikic Nemanja (54. perc), Torvund Alexander (63. perc).

 Sárga lapok: Torvund Alexander (35. perc), Pilán Márkó (37. perc), Frőhlich Roland (37. perc), Cenaj Drilon (79. perc), Váradi Ádám (85. perc).

Nézőszám: 830

30. perc: Vezet a Szentlőrinc! Egy gyors bal oldali támadás után Hleba ívelt középre, az érkező Frőhlich kapásból hat méterről a bal alsó sarokba lőtt, 0–1.

54. perc: Növelte előnyét a Szentlőrinc! Frőhlich célozta meg az alapvonal közeléből a csabai kaput, a labda Uramról éppen Nikic elé pattant ki, aki kapásból a léc alá vágta a labdát, 0–2.

63. perc: Újabb Szentlőrinc-gól! Csabai kapu előtt zajlott a játék, egy váratlanul visszalőtt labdát az üresen álló Torvund a kapuba bólintotta, 0–3.

Fotó: Imre György

Eseménytelenül telt el az első húsz perc, a csapatok inkább ismerkedtek egymással. Aktívvá vált ezután a kiesés ellen küzdő Szentlőrinc, ami helyzetekben is megmutatkozott. Annyira nem is volt váratlan a baranyiak vezetőgólja. Ezután kissé paprikássá vált a hangulat, hirtelen három sárga kártyát is ki kellett osztani Nagy Norbert játékvezetőnek. A szünet előtt nem sokkal egyenlíthetett volna a Békéscsaba, egy támadáson belül háromszor is kísérletezhetett a lila-fehér csapat, ám kétszer a kapus, egyszer az egyik védő mentett óriási bravúrral.

A szünet után alig telt el néhány perc és máris újabb Szentlőrinc-gólt regisztrálhattunk. Akart, ment előre a Békéscsaba, de kevés sikerrel. Kilenc perccel később már 0–3-at mutatott az eredményjelző, s bár még volt hátra szűk félóra, reménytelennek tűnt az Előre sorsa.

Tököli Attila: – Nem szeretném a koronavírus okozta helyzetre fogni a vereséget – tudtuk jól, hogy ez lesz, kevesen vagyunk. Aki pályára lép annak viszont sokkal többet kell tennie azért, hogy ebben a csapatban futballozzon. A lehetőségeink nekünk is megvoltak, de nem tudtunk gólt lőni, a Szentlőrinc három helyzetből hármat értékesített.

Marián Sluka: – Sokat készültünk az ellenfélre, sokat elemeztünk a mérkőzés előtt. Ennek a fiatal csapatnak kell egy kis idő, hogy hozzászokjon a bajnoksághoz és a kemény játékhoz, de ma meg tudtuk mutatni, hogy mire vagyunk képesek. Győzelemre játszottunk és nyerni akartunk, végül jól megszervezett játékkal három gólt tudtuk rúgni.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/827952314698809

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

YouTube Élő szöveges tudósítás

Információk

Jegyzőkönyv

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Szentlőrinc

A másodosztályban még soha, de a harmadik vonalban is évekkel ezelőtt (2016/2017-es idény) találkozhattunk utoljára tétmérkőzésen a Szentlőrinc csapatával. Ilyen értelemben tehát történelmi jelentőségű a 2020. október 25-én (vasárnap) 17:00 órától megrendezendő Merkantil Bank NB II Liga 13. forduló Békéscsaba 1912 Előre – Szentlőrinc összecsapása.

A Szentlőrinc Sportegyesületet hozzánk hasonlóan 1912-ben alapították, így a hagyományok és a tradíciók szempontjából mindenképpen párhuzamot vonhatunk a két klub között. Ha pedig már az alapítási időpontoknál tartunk, akkor mindenképpen meg kell említenünk, hogy október 22-én lettünk 108 évesek, úgyhogy boldog születésnapot kívánunk magunknak! Hajrá Lilák!

A Baranya megyeiek idei indulása valamilyen szinten szerencsésnek mondható, hiszen a 2019/2020-as NB III. Közép csoportjának második helyén végeztek, és ez önmagában még nem akkreditálta őket a másodosztályú indulásra. Ebből a csoportból egyébként az első helyezett Pécs jutott fel, de az Érdi VSE – a Nyugati csoport győztese – nem vállalta a felsőbb osztályba lépést, ezáltal a szabályok értelmében a Szentlőrinc kapott lehetőséget, amellyel éltek is. Az idei szereplésük eddig azonban nem túl meggyőző, hiszen 12 forduló után, a kiesést jelentő 18. pozíciót foglalják el 3 győzelem, 2 döntetlen, 7 vereség, valamint mindössze 11 bajnoki pont birtokában. Persze, sok van még hátra és messzemenő következtetést nem illik ebben a fázisban levonni és azt is tudjuk, hogy ebben a ligában bármi-bármikor-bárkivel megtörténhet. A konzekvencia pedig egyszerű: százszázalékos erőbedobás és koncentráció szükséges továbbra is, hogy hazai mérlegünket is kozmetikázni tudjuk.

Következő vendégeink új vezetőedzővel, Marian Slukával kezdték meg felkészülésüket a bajnokságra. Igazolásaik: Sili Luka (III. ker. TVE), Sinkovits Dávid (Bácskatopolya), Molnár Róbert (Soroksár SC), Kovács Dávid (Tiszakécske), Dulló Martin (Vác), Forgács Dávid Péter (Nyíregyháza), Slakta Balázs (Kaposvár), Törőcsik Péter (MTK), Kapronczai Gergely (MTK), Nagy Barnabás (MTK), Lehoczky Roland (MTK), Fröhlich Roland (Soroksár SC). Színes lapok miatt eltiltottjuk nincs, tehát ilyen szinten nincs hátráltatva a szakmai stáb. Kifejezett gólvágót nem tudunk kiemelni, hiszen Sili Luka, Harsányi István és Kondor Kristóf 2-2 találattal vezeti a házi góllövő listát. Összesen tíz alkalommal tudták tizenkét mérkőzés alatt bevenni az ellenfelek kapuját, ami gyakorlatilag 0,8-as meccsenkénti átlagot jelent. Ezzel szemben tizenkilencet kaptak, ami jócskán hozzájárul pillanatnyi állapotukhoz. Három győzelmüket a Gyirmót (2-0), a Kaposvár (3-1), valamint a Győr (0-1) érték el, amelyek egyébként összességében hatalmas skalpnak számítanak. A negatív oldalon viszont szerepel néhány zakó is: Szentlőrinc – Vasas 1-5, Ajka – Szentlőrinc 4-0.

Gyakorlatilag erre a hétvégére kiegyenesedett – tegyük hozzá, nem sokáig – a bajnoki táblázat, hiszen a korábban elmaradt Szeged – Gyirmót meccs is pótlásra került, ezáltal a Győr-Moson-Sopron megyeiek győzelme miatt egy hellyel hátrébb sorolódtunk a tabellán. A Békéscsaba ilyen formán 12 mérkőzés teljesítése után 6 győzelemmel, 5 döntetlennel, 1 vereséggel és 23 bajnoki egységgel a bajnokság 4. helyén áll. Tegyük azt hozzá, hogy a harmadik helyezett Gyirmóttal pontazonossággal állunk, valamint a második Budaörstől is mindössze egyetlen pont lemaradásban vagyunk. Így aztán szurkoljunk ezúttal a Pécsnek, amely hazai pályán fogadja a Gyirmótot, valamint az ETO-nak, amely a Budaörs csapatát látja vendégül. Az ötödik helyen álló Nyíregyháza négy ponttal lemaradva áll mögöttünk, így a forduló után a legrosszabb esetben sem változhat negatív irányban a helyezésünk. Ez jó, abból a szempontból mindenképp, hogy a teher jóval kevesebb játékosainkon, tehát lehet feszültség és nyomás nélkül focizni. Legalábbis azoknak, akik rendelkezésre állnak, hiszen sérülések és betegségek jócskán tizedelik csapatunkat is. A vendégeknél korábbi értesülésünk szerint többen is érintettek lettek a COVID-19 fertőzéssel, így néhányan karanténba kerültek. Ettől függetlenül a Szentlőrinc csapata már szombaton megérkezik Békéscsabára, így a mérkőzést mindenképpen megrendezzük. A Békéscsaba sajnos ismét megsínylette a csákvári túrát: Babinyecz Balázs szemöldöke felszakadt, Paudits Patrik részleges szalag-szakadást szenvedett, Máris Dominik singcsontja eltört, Hursán Györgyöt korábban megoperálták – úgyhogy ismét kezdünk elfogyni. Jó hír, hogy Oláh László, Hodonicki Márk és Pilán Márkó már bevethető állapotban van, Nikola Pantovic pedig – aki az elmúlt szombati edzésen nyakhúzódást szenvedett – már jól van. Mészáros Márk és Bora György kisárgult, Preisinger Sándor vezetőedzőnk pedig egy soron következő mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Sluka Marián: – Egy nagyon masszív, tapasztalt csapattal találkozunk vasárnap, hiszen már hosszú évek óta stabil NB II-es együttesnek számít a Békéscsaba. Remek játékosok alkotják a keretüket, egy nagyszerű edzővel párosulva Preisinger Sándor személyében. A támadósorban több variációs lehetősége is van a vezetőedzőnek és igyekeznek mindig más felállásban játszani. A héten leginkább a dekoncentrációt igyekeztük kezelni a csapatnál, nálunk sokkal nagyobb felelősséget kell vállalnia a játékosoknak a rögzített szituációknál, és ha ezeket az apró hibákat javítani tudjuk, akkor lehetőségünk lesz pontot vagy pontokat elhozni a Békéscsabától. Sajnos a korona-vírus miatt nincsenek könnyű helyzetben a másodosztályú klubok, de nagyon remélem, hogy egy szép stadionban, jó közönség előtt fogunk egy izgalmas mérkőzést játszani vasárnap.

A Békéscsaba 1912 Előre – Szentlőrinc mérkőzés játékvezetőjeként Nagy Norbertet akkreditálta a szövetség. Segítőiként Márkus Pétert és Szilágyi Norbertet jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Rúsz Márton látja el. Az 1988-as születésű sporival utoljára 2019. november 27-én, a Békéscsaba 1912 Előre – BFC Siófok 3-1 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása során eddig 386 sárga- és 22 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021-es szezon 13. fordulóját október 25-én (vasárnap) 13:30 órától Soroksár SC – Szolnoki MÁV FC, Dorogi FC – BFC Siófok, DEAC – Aqvital FC Csákvár, 17:00 órától PMFC – Gyirmót FC Győr, Kaposvári Rákóczi FC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, FC Ajka – Vasas FC, Békéscsaba 1912 Előre – Szentlőrinc, Kolorcity Kazincbarcika SC – Szombathelyi Haladás, valamint 19:30 órától Nyíregyházi Spartacus FC – DVSC párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázat lényegében nem változott, továbbra is a DVSC vezet a Budaörs előtt, a harmadik és negyedik helyen pontazonossággal a Gyirmót és a Békéscsaba áll, az 5-13. helyek között mindössze egy mérkőzésnyi a különbség, míg a kieső helyeken változatlanul a Szentlőrinc, Csákvár, DEAC trió próbálja leküzdeni a lemaradásukat. Utóbbinál egyébként edzőváltás is történt csütörtökön, hiszen 12 felvonás után csak hat pontot sikerült gyűjteniük.

A Kormány az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (1b) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján a maszkviseléssel kapcsolatban szigorításokat rendelt el, és a szabályozás 2020. október 23-án lépett életbe. Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a szabadtéren megtartott sportrendezvények helyszínén, tehát már a vasárnapi – a Merkantil Bank Liga 13. fordulójában megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – Szentlőrinc bajnoki találkozón is az orrot és a szájat folyamatosan elfedő maszkot kell viselniük a résztvevőknek. A szabályozás alól kivételt jelentenek, tehát nem kell maszkot viselniük a hatodik életévüket be nem töltött kiskorúaknak, a sportolóknak, az edzőknek, a mérkőzésvezetőnek, a versenybírónak és a segítőinek. A kormányrendelet szerint azt, aki felszólítás ellenére sem visel maszkot, a rendezvény szervezője köteles felszólítani a helyszín elhagyására. Kérjük drukkereinket, hogy a kormányrendeletben megfogalmazott szabályozást minden esetben maradéktalanul tartsák be! Köszönjük a megértést és az együttműködést!

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében kellemes őszi időjárás várható, 14 Celsius fokos maximális hőmérséklettel, eső a pillanatnyi állapot szerint nyolcvan százalékos valószínűséggel előfordulhat. A Nap ezen a napon 16:38 órakor nyugszik, így a bemelegítésre már kapcsoljuk a villanyfényt. Október 24-ről 25-re virradó éjszaka pedig ne felejtsék el egy órával visszaállítani a kronométereket!

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll látogassanak ki a mérkőzésre és biztassák a srácokat! 

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Szentlőrinc

Időpont: 2020. október 25. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

FIGYELEM! A MÉRKŐZÉSEN KÖTELEZŐ A MASZK VISELÉSE!

Élő tudósítás

A meccsről élő, szöveges tudósítást adunk weboldalunkon, de élő stream-et nem. Az összecsapást felvételről YouTube csatornánkon is megtekinthetik majd.

Belépőjegy információk:

A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 08:00-16:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez NEM kötelező klubkártya, sem személyazonosításra alkalmas igazolvány. Tizenöt éves kor alatt a belépés ingyenes.

Természetesen a mérkőzés napján is lesz jegyértékesítés. A hazai pénztár 15:00 órakor, a vendég kassza pedig 16:00 órakor nyit. A megváltott belépőjegyekkel korlátlanul lehet ki- és belépni a mérkőzés alatt. Aki a félidő után érkezik, ugyanúgy szükséges belépőjegyet vásárolnia.

A büfék 16:00 órától szolgálják ki vendégeinket.