És lőn világosság

Eseménydús nap volt a Kórház utcában. Minden rendben halad a maga útján és továbbra is izgalmas, jó hangulatú mérkőzés aposztrofálható jövő hét keddre.

Csütörtökön megtörtént a stadion szakhatósági bejárása és engedélyezése.

Szurkolóink születésnapi jókívánságokkal ellátott molinókkal díszítették a B-közép szektort. Jelentjük, néhány érdekelt már meghatódva látta is. Köszönjük szépen!

A csapat kétszer 45 percben egymás ellen mérkőzött meg a hátsó pályán. Zoran Spisljak mester tisztességes tempót diktált, – sőt a bemelegítés alatt még Ő is tréningezte magát – és próbálták a minél nagyobb sebességű, ugyanakkor pontos játékot erőltetni. Az edzőmérkőzést videóra rögzítettük, melyet a szakmai stáb még a héten elemzésnek vet alá – a kezdő keret meghatározásakor a játékosok csütörtöki teljesítményei sokat számítanak majd.

Jó hír, hogy a világítással is minden rendben – ismét felgyúltak a fények a centerpályán. A héten egyszer már tesztelték a fényeket, ma azonban megtörtént a fényerő pontos mérése is.

Holnap megkezdődik a lelátók komplett takarítása, így megfelelő körülményekkel várjuk majd szurkolóinkat.

Szintén pozitív fejlemény, hogy a hátralévő hét hazai mérkőzésre teljesen új hangrendszert telepítenek. Ezek professzionális minőségben és megfelelő hangerővel tudják majd kiszolgálni a nagyérdeműt.

Eldőlt az is, hogy március 30-án (hétfőn) 17:00 órától várjuk szurkolóinkat és a média képviselőit a center pálya lelátóira, amikor a csapat nyilvános, bemutató edzéssel hangol a Vasas elleni meccsre. Figyelem, a center pályát edzésre egyelőre csak száraz időben használhatjuk – tekintettel arra, hogy gyepnek még erősödnie kell, így óvni és vigyázni kell rá!

Március 26-án megkezdődtek a 21. forduló küzdelmei is, melynek első mérkőzésén a Gyirmót csak ikszelni tudott Szolnokon (1-1).

Szurkolókat érintő információ az is, hogy az első osztályú női kézilabda csapat bajnoki rájátszás időpontjai is véglegessé váltak és ezek nem ütköznek az Előre hazai labdarúgó mérkőzéseivel. Köszönjük a figyelmes és rugalmas szervezést! Így minden körülmény adott, hogy a tavaszi sporteseményeket minél több drukker látogathassa.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Előre az élvonalba

A hétvégén Birtalan Botond szenzációs góljával volt tele a világsajtó. A magyar labdarúgás utóbbi évtizedeit figyelembe véve ez nem annyira megszokott. Birtalan nagyszerű találata Békéscsabára irányította a labdarúgó-világ figyelmét – jelezvén hogy a Viharsarokban van egy csapat, amelyben olyan játékosok szerepelnek, akik képesek ismét visszajuttatni az Előrét a magyar élvonalba. Ennek kapcsán kérdeztük Zorán Spisljak vezetőedzőt és Purguly Árpádot a Békéscsaba 1912 Előre egyik edzőjét.

20150327

Mi a véleményed Boti káprázatos találatáról? Lehet-e ilyet edzésen gyakorolni?

Zoran Spisljak
További jelzőket már nem lehet találni rá, mert már mindent megírt a nemzetközi sajtó. Nem megszokott dolog hogy a labdarúgó világsajtó, egy magyar NB II-es mérkőzés egyik találatával van tele. Erre büszkének kell lennünk. Jó reklám ez a magyar labdarúgásnak és természetesen Békéscsabának is. Növeli a találat értékét, hogy egy bajnoki rangadón – nagyon szoros eredménynél született. Dicséri a játékost, akinek ilyen kiélezett szituációban ez a megoldás is ott volt a fejében és nem mondott le a kicsit mögé érkező beadásról, hanem megpróbálta kihozni belőle a maximumot, ez most egy ilyen gyönyörű gól formájában mutatkozott meg.

Purguly Árpád
Lehet-e ilyet gyakorolni? A sarokkal való kapura lövést butaság lenne, de az előkészítést, az érkezést és azt, hogy minden támadásból ki kell hozni a maximumot, azt igen. Tehát ha úgy vesszük az előzményeket begyakoroltuk, az egyéni befejezés Boti döntésén múlott… jó döntést hozott és azt tökéletesen kivitelezte. Csak gratulálni lehet hozzá!

Hogyan fogadta Botond és a csapat a gól utáni sajtó-visszhangokat?

Purguly Árpád
Boti nagyon szerényen kezeli, a nagy felhajtást nem nagyon tudja hova tenni. A csapat ugratja és természetesen Skorpiónak becézik… 🙂

Mondanátok pár szót a két lejátszott rangadóról?

Zoran Spisljak
Mind a két mérkőzésünk nagyon jó iramú, közönségszórakoztató találkozó volt, amin a játékosok bebizonyították, készen állnak arra, hogy bárki ellen sikerrel felvegyék a harcot. Mind a két mérkőzésen kimagasló csapatteljesítményre volt szükség, ugyanakkor az egyéni kvalitások megvillantására is lehetőség nyílott.

A Mezőkövesd elleni mérkőzésen nagyszerű érzés volt látni, hogy milyen nagy létszámú közönség kísért el minket Gyulára, amit ezúton is szeretnénk még egyszer megköszönni. A játékosok az utolsó-utáni pillanatig hittek a sikerben és mindent megtettek azért, hogy meghálálják a szurkolók kitartását. Nem okoztunk csalódást és kiharcoltuk a három pont itthon tartását. Külön öröm a fiatal Viczián Ádám két találata.

Purguly Árpád
A gyirmóti derbin mind a két csapat NB I-es színvonalon teljesített – a szurkolók legnagyobb örömére és ami még emlékezetesebbé tette ezt a mérkőzést, a már említett Birtalan gól. Erre már az egész világ felkapta a fejét. Szeretnénk még sok ilyen közönségszórakoztató és jó iramú mérkőzéssel megörvendeztetni szimpatizánsainkat.

Szerintem az őszi mérkőzésekhez képest nagyon sokat fejlődött a csapat, de a játékosok egyéni megoldásaiban is egyre inkább szembetűnő a magabiztosság, ami szintén az időszakosan ismétlődő (periodizáció) edzéstervek alapján végrehajtott munka eredménye.

Ősszel a Mezőkövesd, Gyirmót, Vasas mérkőzéseken a csapat egy pontot sem szerzett. Az eddigi két rangadón szereztünk 4 pontot úgy, hogy mind a két mérkőzésen dominált a csapat. Minek köszönhető ez?

Purguly Árpád
Zoran vezetésével olyan szakmai munka folyik Békéscsabán, melyet az időszakosan ismétlődő edzésterv (periodizáció) alapján állítottunk össze. Az utolsó 14 bajnokin a csapat csak egyszer hagyta el vesztesen a pályát (Soroksáron) és háromszor játszottunk döntetlent. Ezen mérkőzések kapcsán meg kell jegyeznünk, hogy a pálya felújítása miatt a tizennégy mérkőzésből tizenegyet, idegen pályán kellett megvívnunk és azt hogy a kezdőben rendszerint 2-3 fiatal játékos is helyet kap.

Zoran Spisljak
Az ilyen jellegű munka hatására lett válogatott játékos Korhut, Varga, Czvitkovics, Szakály és még sorolhatnám a neveket. A ilyen tréningek eredménye a Debrecen két bajnoki címe, két Liga Kupa győzelme, két Magyar Kupa győzelme, valamint a Bajnokok Ligája és Európa Liga csoportkör. Békéscsabán is meg lett ennek az eredménye: két fiatal labdarúgónk felhívta magára a korosztályos válogatott edzők figyelmét és a munka gyümölcse, hogy a csapat folyamatosan versenyben van a feljutásért az igen erős mezőnyben. Ezek a tények és az eredmények a játékosok alázatát, elkötelezettségét és az elvégzett munka minőségét igazolják.

Hogyan készültök a Vasas ellen?

Zoran Spisljak
A csapat és a játékosok hétről-hétre fejlődnek, ennek hatására nincs idegeskedés és kapkodás. Mindenki jókedvűen, nyugodtan, de tiszteletteljesen teszi a dolgát, így mindig magabiztosan várjuk a következő bajnokit. Nincs ez másként most sem, amikor újabb rangadó vár ránk. Sikerre éhesen és harcra készen várjuk a Vasast is. Biztos vagyok abban, hogy kedden este is 101 százalékon teljesít majd mindenki.

Purguly Árpád
Készítettünk egy statisztikát melyből egyértelműen látszik, hogy a Szolnok 16 játékosa összesen 763, a Gyirmót 16 játékosa 1.339, Mezőkövesd 16 játékosa 1.145 mérkőzésen, a Vasas 17 játékosa pedig 2.264 NB I-es mérkőzésen szerepelt 2006 óta. Nálunk ez a szám, ugyanezt az időszakot figyelembe véve: 10 játékos és 706 NB I-es mérkőzés – ráadásul a mi keretünk a legfiatalabb az előbb említett csapatokhoz képest. A Vasas ellen is megteszünk majd mindent, hogy szurkolóinknak most se okozzunk csalódást! Biztosak vagyunk abban, hogy a régi-új, igazi hazai pályánkra nagyon sokan kilátogatnak majd és szurkolnak a csapatért, hiszen Együtt Erősebbek Vagyunk! Ez mindig hatalmas segítség a játékosoknak és a szakmai stábnak egyaránt.

Hajrá Lilák!

Bemutató edzés

A Békéscsaba 1912 Előre labdarúgó csapata 2015. március 30-án (hétfőn)  az eredetileg 17:00 órára kiírt időponttól eltérően 18:00 órától nyílt, mindenki által megtekinthető, bemutató edzéssel várja szurkolóit és a sajtó képviselőit a centerpályán.

Az eső miatt az edzés a FŰ 3-as pályán kerül megrendezésre!

Amennyiben esni fog, úgy a tréning nem a centerpályán kerül lebonyolításra, mivel a keddi mérkőzés miatt óvni kell a pálya épségét.

1912_elore_bemutato_edzes_uj

Mindenkit szeretettel várunk!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Villanyfényes pályaavató a Kórház utcában

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. vezetősége örömmel jelenti be, hogy az immáron 3 éve tartó létesítmény-fejlesztések egy újabb fontos szakasza fejeződött be. Elérkezett a pillanat, amikor ismét a Kórház utcai centerpályán szurkolhatunk a liláknak! A FŰ3-as gyakorló pálya, a műfüves pálya, valamint az öltözőknek helyet adó székházunk rendbetétele után, a centerpálya felújításának részeként befejeződött a pálya rekonstrukció. Így a lelátókról újra, a megszokott körülmények között – 5 méterrel a korábbi állóhelyi lelátó irányába eltolva – biztathatjuk focistáinkat, akik mindent megtesznek majd azért, hogy a Vasas együttesét a pályaavató mérkőzésen legyőzzék!

Klubunk mindig kiemelten kezeli szurkolói és a vendég csapat érdekeit is. Tekintettel arra, hogy a Vasas FC több játékosa a jövő héten a különböző korosztályos válogatottakkal vesz részt edzőtáborban és játszanak nemzetközi felkészülési mérkőzéseket, így azzal a kéréssel fordult a Békéscsabához, hogy az eredetileg 2015. március 28. (szombat) 15:00 órára kiírt mérkőzést egy későbbi időpontban játsszuk le.

A vezetőség, a szakmai stábbal együtt mérlegelte az igényeket és a vendég csapattal történő egyeztetés után úgy döntött, hogy a Merkantil Bank NB II Liga 21. fordulójának Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC mérkőzését 2015. március 31-én (kedd) 18:00 órától rendezi meg. A 18:00 órás kezdési időponthoz kifejezetten szurkolóink miatt ragaszkodtunk – így a régóta áhított villanyfényes mérkőzés, jóval a rendes munkaidő vége után kezdődhet.

plakat_elore_vasas_20150331_web

Bízunk benne, hogy az új időpont minden érdekelt fél elégedettségét elnyeri és drukkereink minél nagyobb számban meg tudnak érkezni a találkozóra! A számunkra is nagyon fontos mérkőzés eredménye szempontjából kifejezetten lényegesnek tartjuk, hogy a lelátókról megfelelő biztatást kapjanak labdarúgóink. A felújított pályát pedig mindenképpen érdemes megnézni, hiszen nem minden évben történik ilyen mértékű innováció a Kórház utcában!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

line_purple

Kapcsolódó cikkek:

http://1912elore.hu/site/bekescsaba-1912-elore-vasas-fc-20150331/

http://vasasfc.hu/hirek/idopontvaltozas_-_bekescsaba-vasas_marcius_31-en_kedden-1065

http://1912elore.hu/site/jegyelovetel/

http://1912elore.hu/site/ujra-itthon/

http://www.beol.hu/bekes/sport/latvanyos-palyaavato-603315

Szépül a pálya, alakul a program

Hétfőn kialakult a csapat heti edzés terve, valamint a 2015. március 31-én (kedd) 18:00 órától megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC pályaavató mérkőzés programja is. A hétfő pihenőnap volt a csapatnál, a hét további részében azonban napi két edzéssel, taktikai értekezlettel és videózással is készülnek a jövő hét keddi rangadóra. A centerpálya szépül, a frissen készült felvételeken látható, hogy már teljes díszben pompázik. A délutáni napsütéses időben kifejezetten szép látvány. Csapatunk csütörtökön délután már egymás közötti, mérkőzés-körülményeket szimuláló meccsel hangol. Március 30-án (hétfőn)  17:00 órától pedig nyílt, mindenki által megtekinthető, bemutató edzéssel várja szurkolóit és a sajtó képviselőit a centerpályán. Amennyiben esni fog, úgy az edzés nem a centerpályán kerül lebonyolításra, mivel a keddi mérkőzés miatt óvni kell a pálya épségét.

A pályaavató derbin meglepetésekkel is szolgálunk és tekintettel a meccs fontosságára, valamint a nem mindennapi körülményekre semmiképpen ne csináljanak más programot kedd estére!

Szurkolóinkat a belépésnél egy exkluzív 32 oldalas Előre prospektussal lepjük meg.

A mérkőzés előtt Barkász Sándor, dr. Kovács Mihály és a tervek szerint Szarvas Péter polgármester is köszönti a szurkolókat és miután az első labda megérkezett az égből, a kezdőrúgást is ők végzik el.

A félidei szünetben csinos lányok szórakoztatják egy rövid aerobik bemutatóval szurkolóinkat, a Forma Bontó Rekreációs Fitnesz Központ jóvoltából. Nézőink között kisorsolunk egy mezt és egy labdát, melyet csapatunk minden tagja aláírt, valamint egy 6.000,- forint értékű fitnesz bérletet is. A sorsolás a bérletek és a mérkőzésre értékesített belépők sorszámai alapján történik majd.

Belépőjegyeket elővételben is vásárolhatnak:
2015. március 25 és 31. között a Hetes Kft. Andrássy úti Sportáruházában nyitva tartási időben,
2015. március 26 és 31. között a Kórház utcai székház emeletén 10:00 és 12:00 óra között.

Az árak változatlanok: diák/nyugdíjas 500,- Ft, felnőtt 700,- Ft.
Kérjük a rendelkezésre álló nyitva tartási idők maradéktalan betartását!

A mérkőzés megtekintéséhez NEM szükséges külön szurkolói kártya kiváltása.
Belépőjegyek online rendelésére egyelőre nincs mód.

Természetesen a helyszínen, a mérkőzés előtt – a szokásos módon is meg lehet váltani a belépőket.

Egy szó, mint száz úgy gondoljuk, hogy tartalmas és szórakoztató kedd esti programra van kilátás a Kórház utcában, ahol a szotyi és tökmag fogyasztása is engedélyezett! Rajtunk és a csapaton semmi sem múlik! Bízunk benne, hogy szurkolóinkon sem!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!