Beharangozó: Vác FC – Békéscsaba 1912 Előre

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 451 másodperc.

Vasárnap-szerda-vasárnap ritmusban folyik jelenleg a bajnokság, hiszen a válogatott szünet előtt sűrűbb a program a másodosztályú bajnokságban is. Az augusztus 25-i MTK elleni rangadót sikeresen teljesítette csapatunk, apró nüanszokon múlott a bravúr, de szerdán 17:30 órától már Balassagyarmaton a Vác ellenében lépünk pályára, így gyakorlatilag csak az elemzésre és a konzekvenciák levonására van idő.

Kedden délelőtt még itthon edzettek a Lilák, délután azonban útnak indult csapatunk, hiszen a Vác FC egyelőre ideiglenes helyen, a balassagyarmati Kövi Pál Sportközpontban rendezi meg “hazai” mérkőzéseit. A Merkantil Bank NB II Liga 6. fordulójában az a váci egylet lesz az ellenfelünk, akiknek még az indulásuk is bizonytalan volt a szezon előtt. A tulajdonosváltáson átesett piros-kék együttesnek szinte csak az utánpótlás korú játékosai maradtak – tisztelet a kivételnek -, velük próbálják meg a lehetetlent. Bánföldi Zoltán neveltjei öt felvonás alatt egyetlen bravúrra voltak hivatottak, hiszen a 4. fordulóban 2-0 arányban felülmúlták a Dorog csapatát. Az összes többi mérkőzésükön kikaptak, azaz mérlegük egyelőre egyetlen győzelem és négy vereség, valamint az ezzel együtt járó 3 pont. Öt rúgott gólra, kilencet kaptak, így a gólkülönbség jócskán mínuszba megy, mindezek együtt pedig csak a 19. pozícióba rangsorolják a Duna-partiakat. Attól függetlenül viszont, hogy jelen pillanatban így áll a szénájuk, lebecsülni őket és legyinteni rájuk nem szabad, sőt!

A Békéscsaba egyetlen pozíciót javított az előző forduló óta, így most a 9. helyen áll. Az egyenleg ötből két győzelem, két vereség és egy döntetlen, melyekért hét bajnoki egység jár. Az utóbbi két hazai összecsapás viszont rendre jól sikerült, amit a közönség is érez és éreztet, hiszen meccsről-meccsre egyre többen vagyunk a lelátón, hova-tovább a másodosztályú fordulóban nálunk voltak legtöbben kíváncsiak csapatukra – már amennyiben jók az értesüléseink -, és számítsuk bele azt is, hogy az időpont sem volt éppen a legbarátibb. A szezonban lejátszott összes mérkőzést tekintve is a negyedik helyen állunk, csak a Szombathely két meccse, valamint az ETO Gyirmót elleni házi rangadója csalt ki több nézőt. Csak így tovább, köszönjük mindenkinek – nagyon jó ezt látni és átélni! Higgyék el, extra energiák érkeznek ilyen módon a srácok felé, akiknek hatalmas motivációt és többlet energiákat biztosít minden biztató szó és szurkolás! Még egyszer köszönjük szépen!

A két mérkőző fél egymás elleni történelme jelentős – elég csak éppen a vasárnapi ünnepségen emlegetett 1993-94-es szezonra gondolni -, hiszen az első osztályban húsz, míg a második vonalban tizennyolc alkalommal találkoztak. Az események szummázása minimális váci fölényt mutatnak, az NB II-ben hétszer ők, míg hatszor mi tudtunk győzni, ugyanennyi alkalommal pedig döntetlen eredmények születtek. Az első osztályban viszont egált jelez az egyenleg, mert 6-6 győzelem szerepel mindkét gárda neve mellett, a 8 döntetlen pedig csak az eldöntetlen harcot támasztja alá. Utoljára 2019. április 28-án, a 2018/2019-es idény 34. fordulójában találkoztunk velük, akkor hazai pályán 2-1 arányban javítottunk a statisztikán. Könnyű lenne azt mondani, hogy egyértelműen csabai győzelem születik majd augusztus 28-án is, de hátrébb az agarakkal, mert ez csak akkor valósulhat meg, amennyiben ugyanolyan fegyelmezett, szervezett és ötletes játékot mutatunk, melyet a Vasas, vagy az MTK ellen is kitettünk a gyepre.

Schindler Szabolcs: – Nagyon sűrű a program, de ezt szeretem, mert akkor a futballal tudunk foglalkozni. Az MTK ellen a csapat bizonyította, hogy mire képes. Bebizonyosodott, hogy nincsen verhetetlen csapat a mezőnyben. Sajnos nem nyertünk, de győzelemre játszottunk, rúgtunk három gólt, igaz mi is kaptunk hármat, az eredmény igazságos. Ez a pont akkor ér majd valamit, ha szerdán győzni tud a csapat, ami biztosan lendületet adna a Budafok elleni mérkőzésre. Egy hét alatt három mérkőzést játszunk és nagyon fontos, hogy a játékosokat hogyan tudjuk rotálni. A hétvégén már a kispadon ülő Ribánszki Lászlóra remélhetőleg már számíthatnak. Biztosan lesznek más változások is, több frissebb embert szeretnénk betenni a csapatba. Azok a csapatok, akik könnyen veszik a mérkőzéseket, nagyokat bukhatnak. Mi minden meccset nagyon komolyan veszünk, így a Vác ellenit is. Több felvételt is láttunk róluk, nagyon kemény, kellemetlen ellenfél.

A Vác FC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Molnár Attilát akkreditálta a szövetség. Az 1989-es születésű sporival legutóbb 2018. szeptember 16-án az Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre 1-3 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása alatt összesen 490 sárga- és 39 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Szalai Dánielt és Vörös Dánielt jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Kovács J. Zoltán látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2019/2020-as szezon hétközi 6. fordulóját augusztus 28-án (szerda) 17:30 órától Szeged-Csanád Grosics Akadémia – WKW ETO FC Győr, Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Dorogi FC, Vác FC – Békéscsaba 1912 Előre, Nyíregyháza Spartacus FC – Duna Aszfalt TLC, 19:00 órától BFC Siófok – Szolnoki MÁV FC, Gyirmót FC Győr – Aqvital FC Csákvár, Szombathelyi Haladás – Budaörs, Budafoki MTE – Soroksár SC, MTK Budapest – FC Ajka, valamint Vasas FC – Kazincbarcika párosításokban bonyolítják le. A Balmazújvárossal ügyeivel kapcsolatban továbbra sincs MLSZ-határozat, úgyhogy tudomásunk szerint továbbra is lejátsszák a soron következő mérkőzésüket.

A tabellára pillantva látható, hogy a továbbra is hibátlan Csákvár (15 pont) vezeti a listát, mögötte a Siófok (11 pont), valamint az ETO (10 pont). Kilenc egységgel szeptemberi első ellenfelünk, a Budafok áll, míg a sereghajtó pozíciókban a Balmaz (18. hely), a Vác (19. hely), valamint az Ajka küzd az elemekkel és saját magukkal.

Az előrejelzés szerint Balassagyarmat térségében, a mérkőzés napján közepesen felhős időjárás várható, 33 Celsius fokos maximális hőmérséklettel, csapaték nem valószínűsíthető. A Nap 2019. augusztus 28-án 19 óra 34 perckor nyugszik.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el a srácokat és szurkolásukkal segítsék győzelemre fiatal csapatunkat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.