Biztosítsa helyét elővételben

2015. július 31. (péntek) délutántól már meg lehet vásárolni elővételben, a 2015. augusztus 8-án (szombaton) 18:00 órától megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC mérkőzés belépőjegyeit.

Akár személyesen, akár online módon megválthatják elővételben a belépőjüket, amit érdemes lesz időben megtenni, hiszen a szokásosnak nevezhető módon nagy érdeklődés várható. Annál is inkább, hiszen a héten gazdára talált a háromezredik Előre Klubkártya és még mindig folyamatosan érkeznek szurkolóink. A bérletek továbbra is jól fogynak és az előző évek eredményeit tekintve jóval több szezon belépő került értékesítésre. Köszönjük!

20150728_01

További jó hír a következő hazai mérkőzéssel kapcsolatban, hogy maximalizáltuk az eladható ülőhelyek számát – hiszen a régi fedett lelátót teljes egészében egyedi ülőhelyekkel láttuk el. A klub annak ellenére vállalta az invesztíciót drukkerei érdekében, hogy a stadion rekonstrukció következő szakaszában ezt a részt teljes egészében el fogják bontani és helyére vadonatúj lelátó-komplexumot építenek. A további fejlesztés eredményeképpen a Kórház utcai stadion befogadóképessége 4.965 főre nőtt.

2015. augusztus 3-tól (hétfő) kizárólag a Kórház utcai Előre Székházban található Ügyfélszolgálati Irodában lehetséges mindenféle ügyintézés. Univerzális munkaállomásaink bérlet-, klubkártya- és belépőjegy kiváltására is alkalmasak és ne felejtsék el, hogy az új rendszer bevezetése óta, bármelyik Magyarországon megrendezendő mérkőzésre tudnak nálunk is belépőjegyet váltani.

A Csaba Centerben korábban felállított terminál működését határozatlan időre, egyelőre szüneteltetjük – mivel minden erőforrásunkat, a következő hazai mérkőzés előkészületei miatt, a Kórház utcai Székházba szükséges összpontosítanunk. Valószínűleg már a jövő hét folyamán újra visszatérünk Békéscsaba legnagyobb bevásárlóközpontjába, ahol a tervek szerint kibővített szolgáltatásokkal várjuk majd szurkolóinkat. A Csaba Centernek ezúton is köszönjük szépen a lehetőséget és bízunk a további sikeres együttműködésben!

Technikai jellegű információ, hogy 2015. augusztus 3-án (hétfő), előre láthatólag kora délutánig, az MLSZ kérésére szünetelni fog a bérlet értékesítés – tekintettel a Magyarország-Románia válogatott mérkőzés miatti rendszerterhelés megnövekedése miatt.

A következő hazai mérkőzés napján (2015. augusztus 8.) történő jegyértékesítés lehetősége iránti kérelmet a klub időben beadta a hatóságok felé. Amint ezzel kapcsolatban bármilyen fejleményről be tudunk számolni, azonnal közzétesszük. Addig azonban javasoljuk, hogy váltsák meg időben, elővételben belépőjüket és biztosítsák a stadionba történő gyors belépés lehetőségét!

Ügyfélszolgálati Irodánk nyitva tartása: hétfőtől-péntekig 08:00-16:00 óra között.

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6. I. emelet

Hódmezővásárhelyi FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

hodmezovasarhelyi_fc_150

NB III. Közép csoport 2015/2016. 1. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

3-2 (3-1)

Időpont: 2015. augusztus 2. (vasárnap) 17:30 óra

Helyszín: Hódmezővásárhelyi FC Sporttelep, Hódmezővásárhely

Játékvezető: Oláh Gábor

Asszisztensek: Sebestyén László, Bornemissza Gergely

Hódmezővásárhely: Kovács Krisztián, Tóth József, Komáromi András, Kökény Tamás, Faragó Béni, Bartyik Norbert László, Markovic Slobodan, Szilágyi Norbert, Tóth Attila, Szabó Mihály Dávid, Fábián Imre. Cserék: Marton Bence, Mihálffy Zsolt, Varga Norbert, Szatmári Róbert István, Bartyik Roland, Bertók Gábor.
Vezetőedző: Bódi Attila.

Békéscsaba: Máthé Gábor, Vozár Dávid, Lászik Milán, Szántó Mihály Sándor, Tatár Eduárd, Oláh László Dávid, Ruzsa Zoltán, Zámbori Dániel, Kálmán Szilárd, Pilán Márkó, Kertész Tamás. Cserék: Polonio-Guerreiro Joao, Mácsai László, Bozsó Milán, Koszecz Kristóf, Takács János Dávid, Huszár Gergő.
Vezetőedző: Boér Gábor

Gólszerzők: Kertész Tamás (14. perc), Szilágyi Norbert (28. perc), Tóth Attila (34. perc), Kökény Tamás (40. perc), Kertész Tamás (60. perc).

Sárgalapok: Ruzsa Zoltán (20. perc), Zámbori Dániel (70. perc), Marton Bence (73. perc), Bartyik Norbert László (93 perc), Szántó Mihály Sándor (93 perc).

line_purple

Az NB III-as premierjén peches vereséget szenvedett Vásárhelyen az Előre tartalék együttese. Boér Gábor tanítványai korán vezetést szereztek, de két pontos lövéssel fordítottak a csongrádiak, ami zavarokat okozott a lilák soraiban. A második félidőt kétgólos hátrányból kezdő vendégek mindent megtettek a pontszerzés érdekében, de fölényük csak szépítésre volt elegendő – játékuk ellenben bizakodásra ad okot a jövőt illetően.

A meccs előtti vihar alaposan feláztatta a gyepszőnyeget. A mezőnyben aktívabban kezdett az újonc hazai alakulat, ennek ellenére egy védelmi kihagyását szűk negyedóra után góllal büntette a Csaba. A 14. percben egy mélységi passzal Kálmán hozta helyzetbe Kertészt, aki kicselezte az utolsó vásárhelyi védőt, majd Panyenka-féle hanyag bokamozdulattal emelte át 10 méterről Kovács kapust, 0–1. A folytatásban a házigazdák támadólag léptek fel, és ennek a 28. percben érett meg a gyümölcse. Szilágyit hagyták lőni a védők, aki 25 méterről bombagólt ragasztott a jobb felső sarokba, Máthénak esélye sem volt hárítani, 1–1. Még fel sem ocsúdtak a lilák, amikor ugyanabba a csapdába léptek. A 34. percben Tóth Attila lopta a távolságot a jobb oldalon, majd az első gólhoz hasonló helyről, 22 méterről okosan tekert a kapu bal oldalába, 2–1. A félidő végéhez közeledve egy jobb oldali szögletnél hagyott ki a figyelem: a hosszú oldalon helyezkedő Kökény tudott fejelni, pontosan a hosszú sarokba szállt a labda, Vozár már csak a gólvonal mögül tudta visszatenni azt, 3–1.

Szünet után ismét a 14. perc hozta meg Kertész újabb találatát. A támadó elcsípett egy rövidre szabott hazaadást és szinte nullszögből gurította el a kapus mellett, 3–2. Támadásban maradt Boér Gábor alakulata, amely beszorította vendéglátóit, nyomasztó fölénye azonban nem társult eredménnyel, így az újonc hazaiak némi szerencsével mindhárom pontot otthon tartották a mozgalmas meccsen.

Bódi Attila: – Nagyon kemény és színvonalas mérkőzés volt. A csabai fiatalok futófölényben voltak velünk szemben, két átlövésgóllal sikerült megfordítanunk a meccset. A második félidőben inkább a védekezésre rendezkedtünk be, mert szoknunk kell még a magasabb osztály ritmusát. Mindkét csapatot dicséret illeti a mutatott teljesítményéért.

Boér Gábor: – Az első félidőben jól kezdtünk, de rutintalanságunknak köszönhetően visszaesett a játékunk. Szünet után komoly erőket mozgósítottunk a pontszerzés érdekében, erre a játékra és mentalitásra lehet építeni a jövőben. Fel kell nőnünk a felnőtt játékhoz, de a keretünk maximálisan alkalmas erre. Gratulálok a Vásárhelynek a sikeres rajthoz!

line_purple

Jegyzőkönyv Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/860427850802814/

Beharangozó: Újpest FC – Békéscsaba 1912 Előre

Az OTP Bank NB I Liga 3. fordulójában – pályaválasztói jogcsere miatt Budapesten – az Újpest fogadja a viharsarki együttest 2015. augusztus 1-jén (szombaton) 18:00 órától.

Két felvonás után az újpesti lila-fehérek a tabella 4. helyét foglalják el, mérlegük egy-egy döntetlen és győzelem. Nehéz dolgunk lesz a Megyeri úton, hiszen az Előre a szezonban egyelőre pont nélkül áll. A szakmai stáb a héten is mindent elkövetett, hogy a biztató, ám annál szerencsétlenebb végkimenetelű DVSC elleni nyitó meccs utáni letargikus hangulatból kibillentsék a csapatot – bízunk benne, hogy ez mostanra már sikerült. A Békéscsaba ezúttal némileg stratégiát váltva, ezúttal csak a mérkőzés napján utazik el – tehát nem töltenek el egy egész napot idegenben. Addig is napi két tréninggel készül csapatunk és az biztos, hogy nem fogjuk olcsón adni a bőrünket.

A két csapat egymás elleni eredményeit 1995-től elemezve egyértelműen vendéglátóink az esélyesebbek a soron következő lila-fehér összecsapáson is. Számolásaink alapján a lejátszott 14 mérkőzésből csak két döntetlenre futotta, az összes többi esetben az Újpest gazdagodott 3 ponttal. A legsúlyosabb, 5-0-ás betlit 2004. szeptember 25-én szenvedtük el – bízunk benne, hogy ezúttal ilyesmi nem fordulhat elő.

A Békéscsabánál Borbély lovagló-izom húzódást szenvedett a Paks elleni mérkőzés előtt, így attól függetlenül, hogy már teljesen rendbe jött, nem biztos a pályára lépése. Az Újpestnél is több egészségügyi probléma nehezíti a keret kialakítását, hiszen a Vasas elleni meccs első félidejében Fikor Attila és Forró Gyula is megsérült.

Mohl Dávid – a Nebojsa Vignjevic vezette alakulat hátvédje egyértelmű győzelmet vár. Szeretnék folytatni vagy emelni azt a szintet, amit a Vasas ellen képviseltek. Lendületesen, magabiztosan és gólra törően akarnak játszani.

Zoran Spisljak – vezetőedzőnk, a szakmai stáb segítségével, minden játékosnak külön leckét állított össze, melyben személyre szabott és összeválogatott videó anyagok és felkészülési feladatok, tudnivalók szerepelnek.

– Igyekeztünk rendet tenni a fejekben és ezzel párhuzamosan folytatjuk a megkezdett munkát – hiszem, hogy jó úton járunk, bár az egységesség, összeszokottság kialakításához sajnos nagyon rövid idő állt a rendelkezésünkre. Nem gondolnám, hogy két forduló után messzemenő következtetéseket kellene bárkinek is levonni, de nyilván alakulhatott volna jobban is a sorsunk. Az biztos, hogy a csapatom mindent meg fog tenni a sikerért és nem feltartott kézzel utazunk a fővárosba – nyilatkozott mesterünk.

A mérkőzést Német Ádám dirigálja majd, Tóth II. Vencel és Becséri Gergely asszisztenciájával.

A fordulóban szombaton 5, vasárnap pedig 1 mérkőzést bonyolítanak. Az időjárás előrejelzés szerint 29 Celsius fokos maximális hőmérséklet, felhőátvonulások, de csapadék nem várható.

Facebook oldalunkon fényképes, élő beszámolóval jelentkezünk majd a helyszínről! Ne hagyják ki!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Kapcsolódó hivatkozás:
http://ujpestfc.hu/hirek/hir/beharangozo_ujpest_fc_bekescsaba_1912_elore

Újpest FC – Békéscsaba 1912 Előre

ujpest_fc_logo_150

OTP Bank NB I Liga 3. forduló

Újpest FC – Békéscsaba 1912 Előre

2-0 (2-0)

Időpont: 2015. augusztus 1. (szombat) 18:00 óra

Helyszín: Szusza Ferenc Stadion

Cím: 1044 Budapest, Megyeri út 13.

Játékvezető: Németh Ádám

Asszisztensek: Tóth II. Vencel, Becséri Gergely

Tartalék játékvezető: Szalai Dániel

line_purple

Újpest: Balajcza Szabolcs, Nagy Gábor, Heris Jonathan Steve, Kálnoki Kis Dávid, Mohl Dávid, Suljic Asmir, Sankovic Bojan, Balogh Balázs, Hazard Kylian, Sallói Dániel, Perovic Mihailo. Cserék: Kovács Zoltán, Vadász Viktor, Cseke Benjámin, Pávkovics Bence, Bardhi Enis, Tóth Patrik, Gubacsi Zoltán.
Vezetőedző: Nebojsa Vignjevic.

Békéscsaba: Mursits Roland, Koszó Balázs Tibor, Fehér Zsolt, Balog Zsolt, Bényei Balázs, Spitzmüller István, Koroudjiev George Assenov, Ezequiel Calvente Criado, Laczkó Zsolt, Szalai Dániel, Punosevac Bratislav. Cserék: Ilizi Ljubos, Nascimento de Oliveira Fabio, Birtalan Botond, Bagi István, Kertész Tamás, Szilágyi Péter, Juhász György.
Vezetőedző: Zoran Spisljak.

Nézőszám: 3.692 fő

Gólszerzők: Kálnoki Kis Dávid (23. perc), Perovic Mihailo (43. perc).

Sárgalapok: Bényei Balázs (39. perc), Fehér Zsolt (52 perc), Nagy Gábor (55. perc), Koroudjiev George Assenov (58. perc), Laczkó Zsolt (91. perc).

Nem kezdődött nagy iramban a mérkőzés, a középpályán küzdöttek egymással a csapatok. A 11. percben Mohl Dávid lőtte laposan középre a labdát, ami mindenki előtt elpattogott. Két perccel később Szankovics húszméteres lövését Mursits kiütötte és a 23. percben Balogh Balázs kísérletét is hatástalanította. A szöglet után viszont a kapu előtti kavarodást kihasználva Kálnoki Kis Dávid talált a hálóba (1-0).

A 31. percben Laczkó Zsolt lövése szállt nem sokkal a hazai kapunk fölé, ezután Koszó Balázs beadása volt veszélyes. A szünet előtt Nagy Gábor beadásából Perovics fejelt, a labda épphogy befért a bal alsó sarokba (2-0).

A szünet után Balogh Balázs csavart a keresztlécre egy szabadrúgást. A hatvanadik percben Sankovics kapott jó labdát a kapu előtt, de ígéretes helyzetben mellé lőtt. A 79. percben Bardhi cselezte be magát egészen a kapu torkába, ott azonban Mursits Roland a helyén volt és a támadás véget ért. Ezután Bardhi kitűnő beadását Tóth Patrik fejelte a kapu fölé. A 88. percben Balogh Balázs tisztán lőhetett 18 méterről, nem sokkal ment fölé.

Zoran Spisljak: – Küzdelmes és izgalmas meccset játszottunk. Elég sokáig tartottuk az Újpestet azon a területen, ahol nem jelentett veszélyt, de sajnos egy szögletnél nem tudtunk felszabadítani. Azután kialakítottunk pár lehetőséget, amelyek kis szerencsével gólt hozhattak volna, de a félidő végén kicsit kiengedtünk, amit az Újpest egyből kihasznált. Sokat kell még dolgoznunk, tovább kell építeni a csapatot és az eredmény jönni fog.

line_purple

line_purple

Fotók Jegyzőkönyv Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/489102941240576/

Születésnapi köszöntések

Tegnap ünnepelte 80. születésnapját Palotai Károly labdarúgó, játékvezető és sportdiplomata, a világon az egyetlen, aki játékosként olimpiai bajnok lett és játékvezetőként is eljutott a legszűkebb elitbe. Vezethetett BEK-, KEK- és UEFA-kupa-döntőt, dolgozott három olimpián és három világbajnokságon. Palotai Károly 1935. szeptember 11-én, Békéscsabán született. Tizenöt évesen a Békéscsabai Építőkben kezdett futballozni, 1955-ben a Győri Vasas ETO első osztályú csapatához került. 1956-tól két évig a Német Szövetségi Köztársaságban, a Freiburg csapatában játszott, majd 1958-ban hazatért, és 1967-ig ismét a győri együttes játékosa volt.

Sok boldogságot és további jó egészséget kívánunk Békéscsabáról!

elore_torta

Csapatunk tagjai közül többen szeptemberben lettek vagy lesznek egy évvel idősebbek és természetesen róluk sem feledkeztünk meg: szeptember 3-dikán töltötte 28. életévét Fabio Nascimento de Oliveira, 5-dikén volt Szalai Dániel 19. születésnapja és holnap, azaz szeptember 13-án születésének 30. évfordulóját ünnepli Fehér Zsolt, a lilák 15-ös számú mezét viselő védője!

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. minden dolgozója nevében boldog születésnapot és további sérülésmentes, sikeresebb szezont kívánunk mindhármuknak!