Októberi menetrend

A Békéscsaba 1912 Előre első csapata 2015. szeptember 23-án (szerdán) – az eredetileg kiírt 18:00 órás kezdési időpont helyett, korábban – 15:00 órakor lép pályára Mezőkövesden, a Magyar Kupa második fordulójában.

20150508_01

Majd egymás után két hazai, bajnoki mérkőzés következik: 2015. szeptember 26-án (szombaton) 18:00 órától a Videoton FC és 2015. október 3-án (szombaton) 18:00 órától az MTK-Budapest együtteseit fogadjuk a Kórház utcában. A 2015. október 8-án (szerdán) 20:45 órától megrendezésre kerülő Magyarország – Feröer szigetek EB-selejtező mérkőzés miatt egy hét bajnoki szünet következik az OTP Bank Ligában, így a 12. fordulóra Debrecenben kerül sor 2015. október 17-én (szombaton) 18:00 órai kezdéssel. Ezzel még nincs vége a 10. havi programnak, hiszen 2015. október 24-én (szombaton) 17:30 órától a Paksi FC, a hónap utolsó napján pedig az Újpest FC csapatait látjuk vendégül. Utóbbi kezdési időpontja jelen pillanatban még nem ismert.

Második csapatunk sem pihenhet, hiszen az NB III Közép csoport 9. fordulója következik 2015. szeptember 27-én (vasárnap) 16:00 órától, amikor a Komlói Bányász együttese vendégszerepel Békéscsabán. A folytatásban egy hét múlva Kozármislenybe utaznak a Lilák, ahol 2015. október 4-én (vasárnap) 15:00 órától lépnek pályára. A folytatásban 2015. október 10-én (szombaton) 15:00 órától a Bölcskei SE csapata látogat a Viharsarokba, majd október 18-án 14:30 órakor Dabason kerül sor a 12. fordulóra. A havi programot pedig itthon zárjuk 2015. október 25-én (vasárnap) 13:30 órai kezdettel, amikor a Budapest Honvéd-MFA II. együttesét fogadjuk a centerpályán.

Egy szó, mint száz fociprogramra rendesen és rendszeresen számíthatnak – vegyék elő naptáraikat nehogy lemaradjanak egy mérkőzésről is!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

line_purple

Részletes eseménynaptár:
http://1912elore.hu/site/naptar/

line_purple

Belépőjegy információ: DVSC-TEVA – Békéscsaba 1912 Előre

Péntek délután 16:00 óráig megvásárolhatjátok személyesen, elővételben a jegyeket Ügyfélszolgálati Irodánkban, a DVSC elleni mérkőzésre.

A belépők nem fogytak el – tehát jut mindenkinek! Kerüljétek el az esetleges sorban állást és biztosítsátok helyeiteket időben!

Szurkoljunk együtt a fiúknak Debrecenben is! Hajrá Lilák!

Békéscsaba 1912 Előre II. – Komlói Bányász

komloi_banyasz_150

NB III. Közép csoport 2015/2016. 9. forduló

Békéscsaba 1912 Előre II. – Komlói Bányász

1-2 (1-1)

Időpont: 2015. szeptember 27. (vasárnap) 16:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Kórház utcai Stadion

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

Játékvezető: Nagy Norbert

Asszisztensek: Kövér Tamás, Minda Gábor

Békéscsaba: Máthé Gábor, Vozár Dávid, Lászik Milán, Szántó Mihály Sándor, Damjanovic Slavko, Pilán Márkó, Huszár Gergő, Tatár Eduard, Zámbori Dániel, Oláh László Dávid, Szalai Dániel. Cserék: Koszecz Kristóf, Mácsai László, Kálmán Szilárd, Polonio-Guerreiro Joao, Ruzsa Zoltán, Bozsó Milán, Konyecsni Zoltán.
Vezetőedző: Boér Gábor.

Komló: Gáspár Szabolcs, Vágner Attila, Bodó Péter, Károly Viktor, Preininger Patrik, Korbuly Ákos, Nagy Norbert, Tukerics Ákos, Márkvárt Patrik, Bata Csongor, Horváth Péter. Cserék: Herbert Roland, Kovács Patrik, Halasi Olivér, Mészáros Tibor, Pókos Máté, Hambuch Milán, Kovács Péter.
Vezetőedző: Varga Balázs.

Gólszerzők: Huszár Gergő (9. perc), Bata Csongor (36. perc), Preininger Patrik (63. perc).

Sárgalapok: Oláh László Dávid (29. perc), Bata Csongor (29. perc), Szántó Mihály Sándor (37. perc), Vozár Dávid (47. perc), Pilán Márkó (50. perc), Márkvárt Patrik (61. perc), Nagy Róbert (63 perc), Damjanovic Slavko (76. perc), Ruzsa Zoltán (84. perc).

Balszerencsés vereséget szenvedett a Békéscsaba 1912 Előre tartalék együttese, amely az NB III-as labdarúgó-bajnokság 10. fordulójában nem tudta pontra váltani emberelőnyét. A lila-fehérek közel fél órát játszhattak fórban, de egy kapitális hibájukat kihasználva, mégis a Komló biztosította be győzelmét ebben az időszakban.

Csabai góllal indult a mérkőzés. Huszár gyakorlatilag az első támadásból betalált, miután az Oláh beadásáról kipattanó labdát 16 méterről lőtte a kapu jobb oldalába, 1–0. A vendégek hamar túltették magukat a bekapott gólon és átvették az irányítást. Ennek az eredménye lett a 30. percben megkapott büntető is, amit Bata értékesített, 1–1. A hazaiak meglehetősen pontatlanul játszottak, sokat rontottak.

Kiegyenlített játékot hozott a második félidő. Márkvárt második sárga lapos kiállítását követően megcsillant a remény a hazaiak előtt, Vozár nagy egyéni hibája mégis hamar lehűtötte a kedélyeket. Egy felívelést rosszul vett át a védő, így hozva kihagyhatatlan helyzetbe Horváth Pétert, akinek közelről nem okozott nehézséget a kapuba találni, 1–2.

Boér Gábor: – Az első félidőben az ellenfél játékban fölénk nőtt, ennek ellenére helyzet nélkül tudott egyenlíteni. A mérkőzésnek ebben a szakaszában rendkívül rossz felfogásban futballoztunk. Szünet után átvettük a játék irányítását, helyzeteket dolgoztunk ki, azonban egy újabb óriási egyéni hiba miatt hátrányba kerültünk, amin a hátra lévő időben nem tudtunk változtatni, noha számtalan lehetőségünk volt rá.

Varga Balázs: – Értékes három pontot szereztünk, főleg annak függvényében, hogy sok időt töltöttünk emberhátrányban. Az első félidőben jobbak voltunk, a másodikban kiegyenlítődött a játék és egy jól felkészített csapatot sikerült legyőznünk.

 line_purple

Jegyzőkönyv Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/481794165325266/

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Videoton FC

plakat_elore_videoton_20150926_web_uj

line_purple

Belépőjegy információk:
A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 08:00-16:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában. Békéscsabán kívül a Ticket Express jegyirodákban, valamint Székesfehérvárott a Sóstói Stadion nyitva tartó jegypénztáraiban. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez nem kötelező a klubkártya, elegendő a személyazonosításra alkalmas, fényképes igazolvány. Hatéves kor alatt a belépés ingyenes és adatszolgáltatás mentes.

ELŐVÉTELBEN OLCSÓBB!
Váltsa meg belépőjegyét személyesen elővételben vagy online módon – hiszen kedvezményesebb áron juthat hozzá és a mérkőzésre sorban állás nélkül juthat be!

Felnőtt belépőjegy ára – elővételes vagy online vásárlás esetén: 1.400,- Ft,
Diák/nyugdíjas belépőjegy ára – elővételes vagy online vásárlás esetén: 700,- Ft.

A mérkőzés napján is lesz belépőjegy értékesítés – a hazai pénztárak már szombat reggel 08:00 órától, a vendég pénztárak pedig 16:00 órától várják az érdeklődőket.

Felnőtt belépőjegy ára a mérkőzés napján: 1.500,- Ft,
Diák/nyugdíjas belépőjegy ára a mérkőzés napján: 800,- Ft.

line_purple

Jegyeket vásárolhatnak online módon is a következő elérhetőség alatt:
http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57000908/Bekescsaba-1912-Elore—Videoton-FC

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A-, B-, C-, C1-, Tribün és Fedett lelátó szektorokba.

A mérkőzés normál biztonsági fokozatú besorolást kapott, azaz útlezárások és fokozott rendőri jelenlét nem várható. Hazai drukkereink – a megszokott módon – kizárólag az Előre Székház felőli, 4. számú kapun léphetnek be. Vendég szurkolóink a Munkácsy Hotel bejáratával, ferdén szemben található vendég parkolóban állíthatják le gépjárműveiket, belépés pedig a számukra fenntartott 1-es számú kapun keresztül lehetséges. VIP vendégeink gyalogosan a Székház főbejáratán, gépkocsival pedig az 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre.

line_purple

A mérkőzés kezdőrúgását egy baráti társaság vásárolta meg, egy legénybúcsú alkalmából. Természetesen részleteket nem árulhatunk el, hiszen az ünnepeltet a helyszínen éri majd meglepetés!

Hazai vendégeink részére a félidei szünetben folytatódik a nyereménysorsolás: a megváltott jegyek és bérletek közül véletlenszerűen sorsolunk és a nyeremény ezúttal is egy-egy Előre ajándékcsomag lesz.

Újdonság, hogy előzetes jelentkezés alapján a félidei szünetben közönségjátékot szervezünk.
A feladat egyszerű és természetesen a focihoz szorosan kapcsolódik: a kezdőkörből egy-egy labdát elrúgva, minél jobban meg kell közelíteni a 16-os vonalát. Akinek a vonalhoz legközelebb áll meg a lasztija, az máris megnyeri a csapat minden tagja által aláírt labdát! Az idő rövidsége miatt mindenkinek egyetlen lehetősége van és bemelegítésre, gyakorlásra nincs mód! Jelentkezni korlátozott számban az admin(at)1912elore.hu címen lehet (név, e-mail cím és telefonszám megadásával). Természetesen a játékban való részvétel feltétele a mérkőzésre való érvényes belépés. Az első tíz jelentkezést időrendben fogadjuk el és írásban tájékoztatjuk a teendőikről. Nevezési határidő: 2015. szeptember 25. (péntek) 12:00 óra.

line_purple

Vendég szurkolóink figyelmébe ajánljuk, hogy egyelőre csak az E-szektort nyitottuk meg – azaz csak ide válthatnak belépőjegyeket. A másik vendég, D-szektort csak abban az esetben vesszük használatba, amennyiben az E-szektor összes ülőhelye elkelt.

A vendég szurkolók érkezése a Gőzmalom tér-Kórház utca útvonalon történhet, egészen a számukra kijelölt Munkácsy Hotellel ferdén szemben található (1-es számú kapunál) füves parkolóig. A fehérvári drukkerek őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve léphetnek be a mérkőzésre.

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől: Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca.

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt a győzelemért – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

line_purple

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

line_purple

Ferencvárosi TC – Békéscsaba 1912 Előre

ftc_150_uj

OTP Bank NB I Liga 2015/2016. 9. forduló

Ferencvárosi TC – Békéscsaba 1912 Előre

1-0 (1-0)

Időpont: 2015. szeptember 19. (szombat) 18:00 óra

Helyszín: Groupama Aréna

Cím: 1091 Budapest, Üllői út 129.

Játékvezető: Szőts Gergely.

Asszisztensek: Erős Gábor, Király Krisztián.

Tartalék játékvezető: Viszokai László.

FTC: Dibusz Dénes, Böde Dániel, Sestak Stanislav, Leandro M.P. de Almeida, Gera Zoltán, Lamah Roland Conde, Nalepa Michal, Dilaver Emir, Ramirez Zambrano Cristian Leonel, Varga Roland, Nagy Ádám. Cserék: Jova Levente, Haraszti Zsolt, Nagy Dominik, Pintér Ádám József, Busai Attila, Cucic Vladan, Lakatos István.
Vezetőedző: Doll Thomas Jens-Uwe

Békéscsaba: Ilizi Lubos, Bényei Balázs, Vaskó Tamás, Fehér Zsolt, Nascimiento de Oliveira Fabio, Ezequiel Calvente Criado, Spitzmüller István, Borbély Bálint, Laczkó Zsolt, Viczián Ádám, Birtalan Botond. Cserék: Mursits Roland, Kertész Tamás, Bagi István, Balog Zsolt, Punosevac Bratislav, Vadász Viktor, Koroudijev George Assenov.
Vezetőedző: Zoran Spisljak.

Nézőszám: 8.824

Gólszerző: Böde Dániel (21. perc).

Sárgalapok: Viczián Ádám (54. perc), Leandro de Almeida (92. perc).

Az első húsz perc során komoly nyomás nehezedett Ilizi kapujára. A szlovák portásnak több alkalommal kellett játékba avatkoznia, Varga lövésénél pedig kifejezetten bravúrra volt szüksége. A 21. percben egy vérszegény Böde fejes után csak félig tudott a labdába érni, így az a gólvonal mögé csorgott. A hazaiak úgy gondolták, hogy ezzel letudva a meccs és majd jön szépen a többi gól is. Nem így lett bár volt komoly lehetőségük, a csabaiak is felbátorodtak. Szűk félóra elteltével az egyre jobban teljesítő Ezequiel Calvente okozott pánikot az FTC kapujánál. Sestákot megverte, Nalepát nem tudta, a kipattanót Bényei tűzte rá, Dibusz azonban óriási bravúrral hárított. Közvetlenül a szünet után, a hispán focista hagyta ki a meccs helyzetét is. Viczián indításával lépett ki a jobb oldalon, egyedül mehetett a kapusra és megpróbálta szemtelenül átemelni, de próbálkozása pár centiméterrel mellé ment.

Szünet után kiegyenlítettebb lett a labdabirtoklás. A lila-fehérek szervezetten, figyelmezetten védekeztek az embertelen munkát végező Vaskóval az élen, aki kiváló igazolásnak tűnik. A cserék után leült a hazaiak játéka, ismét egyre többet veszélyeztettek a vendégek. Ahogy fogyott az idő, úgy fokozódott ez a nyomás. Haraszti kontrájánál Ilizinek is akadt komoly védeni valója, de nem ezt volt a jellemző, aminek a ferencvárosi publikum hangot is adott. Ez a csabai fölény azonban kevésnek bizonyult ahhoz, hogy megtörje az ellenfél védelmét.

Az Előrét sokan féltették az Üllői úti kirándulástól, de játékosai motiváltan játszottak és az első fél órát leszámítva teljesen egyenrangú partnerei voltak a továbbra is százszázalékos teljesítménnyel álló listavezetőnek. Böde Dániel góljával már 29 bajnoki mérkőzés óta veretlen a Fradi, amely ebben a bajnokságban először nem tudott legalább két gólt szerezni egy meccsen.

Thomas Doll: – Egy nullás vezetésig jól játszottunk, utána nem. Amit azután tettünk, az nem futball volt. Olyan volt, mintha fáradtak lettünk volna – úgy nézett ki, mintha mindenkin lett volna egy nehéz hátizsák. Szerdán és csütörtökön keményen edzettünk – lehet, hogy még azt érezték meg.

Zoran Spisljak: – Gratulálok a csapatnak, még ha vereséget is szenvedett. A Fradi többet próbálkozott az első huszonöt percben, azután viszont nekünk volt több lehetőségünk. Ha kicsit pontosabbak az utolsó passzok, akkor tudtunk volna egy vagy több gólt is elérni.

line_purple

line_purple

Fotók Jegyzőkönyv Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1630142597236194/