Száz évvel ezelőtt, május 29-én játszott először az Előre a Csányi utcában.
Fotó: magyarfutball.hu (archív)
Az Előre a megalakulása utáni évtizedben szinte állandó pályagonddal küzdött. Játszott a vásártéren, később albérletben a CSAK pályán (a mai Kórház utcai pálya), száraz időben a saját – körgát és temető közötti – pályáján. Az egyesület 1923 őszén határozott úgy, hogy új sporttelep létesítéséhez kérnek engedélyt. A városi közgyűlés november 30-i döntése a Békésmegyei Közlönyben: Az Előre pálya iránti kérelmét a közgyűlés ez elnöklő polgármester döntő szavazatával teljesítette s igy a munkás-sportegyesület a Corvin-uccában mintegy 6000 négyszögölnyi területhez jut bizonyos kikötések mellett. A következő évben megindult a munka, s olyan ütemben haladt, hogy május 29-én lejátszhatták az első mérkőzést. A történelmi mérkőzésen az ellenfél a Békéscsabai Kereskedők Atlétikai és Vívó Egyesülete (KAVE) volt, akiket 2:0-ra sikerült legyőzni. A tudósításnál megjegyzik: A pálya még mindig nem teljesen kész, az építkezés nincs befejezve. A hivatalos pályaavató augusztus 20-án volt.
Ezután 24 éven át ez volt csapatunk pályája.
Egy érdekesség, mely nem teljesen köztudott: 1945. november 18-án a Kispesti AC játszott bajnokit Békéscsabán, és a vendégcsapatban szerepelt Puskás Ferenc (Ő lehet a legnevesebb játékos, aki valaha koptatta a MÁV-pálya gyepét).
Köszönjük a pompás összeállítást Juhász Zoltánnak!
A mérkőzésre érvényes belépőket megvásárolhatják elővételben az Előre Székház ügyfélszolgálati irodájában munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között, valamint a mérkőzés előtt a pénztárnál is. Pénztárnyitás: 16:00 órakor. Fizetés készpénzzel és bankkártyával is lehetséges.
Részletes jegyinformációk az alábbi hivatkozás alatt érhetők el:
A büfék 16:00 órától szolgálják ki vendégeinket. Kapunyitás: 16:00 órakor.
FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY HAZAI SZURKOLÓINK SZÁMÁRA KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TOVÁBBRA IS LE VAN ZÁRVA!
Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.
Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (3-as kapu a Ligetben) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!
Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek. Előre egyeztetés esetén (legalább 24 órával a mérkőzés kezdete előtt) kerekesszéket is rendelkezésre tudunk bocsájtani.
VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.
Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!
Várjuk Önöket, szurkoljunk közösen – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!
Megközelítés:
A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba
Ingyenes wifi:
A Kórház utcai Stadion lelátóin ingyenesen elérhetik és használhatják a Internetet. A WIFI4EU SSID jelzésű hálózatra csatlakozva, a Vendég (Guest) bejelentkezést kiválasztva már hozzá is férnek az ingyenes Internethez.
Térkép:
Vendég szurkolók:
A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található (Kórház és Dedinszky utca sarok) őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban megfelelő számú drukker érkezése esetén büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre.
Az utolsó bajnoki mérkőzés következik 2024. május 26-án (vasárnap) 17:00 órától, amikor a 30. fordulóban a Vasas FC második együttesét fogadjuk a Kórház utcai Stadionban.
A bajnokság ezzel hivatalosan is véget ér és már korábban kiderült, hogy a Békéscsaba 1912 Előre megnyerte a Dél-Keleti csoport küzdelmeit. Célunk eléréséhez azonban még teljesíteni szükséges két osztályozó mérkőzést is, csak így érhető el újra a másodosztályú tagság. Első csapatunk ezzel együtt továbbra is veretlen a 2023/2024-es tavaszi idényben és imponáló mérleggel, 25 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség, valamint 78 bajnoki pont birtokában áll nyilván a táblázat élén. Az osztályozók sorsolására május 28-án kerül sor, a mérkőzéseket pedig június 2-án, illetve június 9-én rendezik meg. Mivel az első helyet már senki és semmi nem veheti el csapatunktól, ezért a Magyar Labdarúgó Szövetség rögtön az utolsó bajnoki mérkőzés után – most vasárnap – kiosztja együttesünk tagjai számára az aranyérmeket. Tudjuk, hogy a végcélt még nem értük el, ezért nagy ünneplésre ne számítsanak, szerényen átvesszük az érmeket, majd félre is tesszük egy időre és folytatjuk a munkát! Ettől függetlenül ne siessenek haza a mérkőzés után, mert az éremosztás mindenképpen olyan esemény, amely egy klub életében emlékezetes marad.
Következő ellenfelünk a Vasas második csapata elfogadható szezont produkált, hiszen az őszi 10. pozícióhoz képest jelenleg a hatodik helyen állnak és egy győzelemmel – reméljük nem így lesz – adott esetben még a Szolnokot is megelőzhetnék. Ebbe azonban nyilván nekünk is lesz beleszólásunk, hiszen továbbra is abszolút komolyan vesszük a mérkőzéseket – azon van mindenki, hogy függetlenítsük a gondolkodást a bajnoki címtől és csak az előttünk álló következő és egyetlen célra összepontosítsunk. Ehhez mindenképpen jó alany lehet a Vasas II. csapata, hiszen az eddigi 13 győzelmet, 8-8 döntetlent és vereséget, valamint az ezekkel együtt járó 47 bajnoki pontot nem a szél fújta össze. Tudjuk, hogy angyalföldi barátainknál a második csapat elsősorban a fiatal tehetségek gyűjtőhelye, de rendre kiegészülnek akár első osztályú múlttal és tapasztalattal rendelkező játékosokkal is. Jelenlegi helyzetük azonban más a megszokottnál, hiszen első csapatuk élet-halál harcot folytat a feljutásért, sorsuk ráadásul az utolsó forduló előtt már nincs is a saját kezükben. Az első csapatnak mindenképpen győzni kell a Soroksár ellen, a második helyezett ETO-nak pedig ki kell kapnia Ajkán – csak így jöhet össze újra az első osztályú tagság. Ezért aztán – érhető módon – nyilván mindent ennek fognak alárendelni, tehát jó eséllyel humán erőforrás tekintetében sem fog túlságosan dúskálni harmadosztályú együttesük. A két csapat egyébként ezen a szinten a 2007/2008-as idényben, az elmúlt szezonban, valamint 2023. november 12-én is találkozhatott – amennyiben részünkről az első- és második csapatunkat is számításba vesszük -, és összességében három fővárosi győzelem mellett, egy döntetlent, valamint a legutóbbi 1-2 arányú csabai győzelmet olvashatjuk ki a számokból.
Színes lapok miatt ezúttal Vólent Roland és Hulicsár Máté kénytelen majd a lelátóról szemlélni az eseményeket, de legalább az osztályozókra így mindenki tiszta lappal érkezhet majd. Vendégeink keretét ezen a hétvégén nem terhelik hasonló szankciók.
Csató Sándor:– Örültem az előző heti vármegyei rangadón tapasztalt felszabadult játéknak. Labdabiztosan játszottunk, jól építettük a támadásokat, gyorsak és veszélyesek voltunk, nem éreztem úgy, hogy bármi baj érhet. Ezzel a mentalitással szeretnénk beleállni a hátralévő feladatokba is. Aktuális ellenfelünk szépen összeállt erre az évre, masszív, harcos csapat, amely meghatározó szerepet játszott az idény során és sajátos arculattal is rendelkezik. Természetesen a győzelem igényével lépünk pályára. Két eltiltottunk van, így Vólent és Hulicsár szerepeltetésére csak az osztályozón kerülhet sor. Mikló Roland és Farkas Márk sérült, a többiek azonban rendben vannak, tehát megfelelő keret áll rendelkezésünkre.
A Keleti-csoportból kiesett a Szeged II., a Füzesgyarmat és a Cegléd, de a Pénzügyőr, Honvéd II. és Kecskemét II. trióból gyakorlatilag még bárki csatlakozhat a búcsúzókhoz – minden az utolsó fordulóban dől el. Ugyanitt az első helyen végzett a Békéscsaba, de a 2-3. hely sorsa szintén az utolsó játéknapon dől el a Hódmezővásárhely (60 pont), valamint az ESMTK (62 pont) között.
Észak-Keleten bajnok lett a Putnok, az ezüstérmes pozícióban pedig a Cigánd végzett. Már kiesett a Gyöngyös és a REAC, veszélyben van a Tiszafüred, Sényő, Salgótarján, valamint a DVTK II. is.
Észak-Nyugaton matematikailag még nem lehet bajnokot hirdetni, bár a második helyezett Bicske (60 pont) jó eséllyel nem tudja gólkülönbségét legalább kilenccel növelni – ennyi lenne szükséges – úgy, hogy közben még a Tatabánya (63 pont) kikapjon Szombathelyen – azaz nagy valószínűséggel a Tatabánya bajnok lesz. Kiesett a Szombathelyi MÁV Haladás SE, a Zalaegerszeg II. és a Csorna, de nincs még biztonságban a Balatonfüred, a Kelen, valamint az ETO Akadémia sem.
Dél-Nyugaton a Szentlőrinc (72 pont) és Iváncsa (71 pont) között dől majd el a bajnoki cím sorsa. A kieső zónában is óriási csata zajlik, hiszen négy 25 ponttal bíró együttes próbálja kiharcolni a bennmaradást: Mohács, PTE-PEAC, Fehérvár II. és Dunaújváros. Közülük a Dunaújváros és a PEAC egymással vív az utolsó fordulóban és nem érezheti magát biztonságban a 12. helyen álló Szekszárdi UFC sem, akik pedig a szintén veszélyben lévő fehérváriakkal csatáznak. Egy szó mint száz, itt még bármi előfordulhat és szinte megjósolhatatlanok az események.
A másodosztályból már korábban feljutott az OTP Bank Ligába a Nyíregyháza, de a második helyért az ETO és a Vasas áll még harcban. Mivel az ETO 3-2 arányban legyőzte riválisát az előző fordulóban, lépéselőnyre tett szert és már egy döntetlennel is ki tudná harcolni a feljutást. Az utolsó mérkőzésükre Ajkára utaznak, ahol Schindler Szabolcs vezetésével hatalmasat meneteltek a Veszprém vármegyeiek tavasszal, tehát egyáltalán nem ígérkezik fáklyásmenetnek a győriek útja. A Vasas sincs egyszerű szituációban, hiszen nyomás alatt, győzelmi kényszerben vannak és a Soroksár ellen még hazai pályán sem mehetnek biztosra, hiszen a sárga-feketék gyakorlatilag bárkit-bárhol képesek meglepni. Az viszont már ismert, hogy biztosan az NB3-ban folytatja a Tiszakécske, a Siófok, valamint a Mosonmagyaróvár. A Pécs (35 pont) számára minimális esély maradt a bennmaradásra – amíg matek engedi számolgathatunk -, csak a BVSC (37 pont) esetleges veresége, valamint a Szeged elleni győzelem szükségeltetne a másodosztályú tagság megőrzéséhez.
A Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC II. mérkőzés játékvezetőjeként Dobai Jánost, segítőiként Dobos Dávidot és Szabó Richárdot akkreditálta a szövetség. Az 1986-os születésű sporival 2024. március 24-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Füzesgyarmati SK 8-1 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során a harmadik vonalban eddig 735 sárga- és 36 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!
Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 30. fordulóját 2024. május 26-án (vasárnap) 17:00 órától Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. – Körösladányi MSK, Martfűi LSE – Kecskeméti TE 1911 II., Budapest Honvéd-MFA II. – Monor SE, Meton-FC Dabas SE – Pénzügyőr SE, BKV Előre – Ceglédi VSE, ESMTK – Hódmezővásárhelyi FC, Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC II., valamint Füzesgyarmati SK – Szolnoki MÁV FC párosításokban rendezik meg.
A mérkőzést hivatalos YouTube csatornánkon élőben is közvetítjük azok kedvéért, akik nem tudnak kilátogatni a helyszínre, az alábbi hivatkozás alatt:
Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében sajnos zápor-zivatar várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet viszont +28 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2024. május 26-án (vasárnap) 20 óra 29 perckor nyugszik.
Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!
Élőben közvetítjük a 2024. május 26-án (vasárnap) 17:00 órától megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC II. NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024. 30. forduló bajnoki labdarúgó mérkőzést.
Gyermeknap, vagy gyereknap. A megfogalmazás teljesen mindegy. A lényeg, hogy jelentőségéből szerencsére úgy tűnik, nem tud veszíteni.
A nemzetközi gyermeknapot, mely az ENSZ-nek hála lett egyetemes (Universal Children’s Day), Törökországnak köszönhetjük. A törökök ugyanis már a 20. század elején is fontosnak tartották, hogy minden évben legyen egy olyan időszak, mely a legkisebbekről szól. Az ENSZ döntést legerősebben meghatározó tényező azonban nem kifejezetten Törökország hagyományossá lett gyakorlata volt, hanem a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség 1949-es határozata. Ők ugyanis egy minden évben megrendezésre kerülő, nemzetközi rendezvénysorozattal kívánták felhívni a figyelmet a második világháború sújtotta országok rendkívül nehéz helyzetben lévő gyermekeinek sorsára. A végcél pedig az összefogás és a segítségnyújtás volt. Az 1920-as török kezdeményezés után a genfi Gyermekjóléti Konferencia is felfigyelt a kérdésre, ők 1925-ben tartottak először hivatalos gyermeknapot. Végül úgy döntött a világ, hogy legyen június 1. a kijelölt dátum. Ezt a legtöbb országban a mai napig tartják. A 2024-es évben Magyarországon a gyermeknap május 26-ra esik.
Boldog gyermeknapot kívánunk minden növendékünknek és akadémistánknak!
Közösségi média