Félévi értékelő Csató Sándorral és Ozoróczi Gáborral


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Szezonértékelés Csató Sándorral

Csató Sándor 2023. június óta irányítja újra első csapatunkat és 19 tétmérkőzésen ült a kispadon. Eddigi mérlege igen imponáló, hiszen a 16 bajnoki, valamint 3 kupamérkőzésből 16 alkalommal győztünk és mindössze egy döntetlen mellett, csak kétszer maradtunk alul.

Csató Sándor

Az őszi szezon 15, valamint a tavaszról előrehozott 2 bajnoki mérkőzésével a hátunk mögött mesterünket kérdeztük.

– Közel tíz évet játszottál Békéscsabán és egyszer már vezetőedzőként is dolgoztál Békéscsabán. Mit éreztél, amikor megkeresett az Előre vezetősége?

– Nyilván mindenféle emlék előjött bennem azzal kapcsolatban, ami annak idején történt, hiszen felejthetetlen időszak és pályafutásom meghatározó kilenc és fél éve volt. Harmincegy évesen aztán Győrbe költöztem, utána pedig még volt egy fehérvári időszakom is. Nagyon régen történt, de nyilván sohasem feledi az ember például a kupagyőzelmet vagy éppen a bronzérmet, de sok olyan mérkőzést játszottunk amelyeket mai napig felemlegetnek a szurkolók. Jó érzés, hogy úton-útfélen megállítanak, megismernek és mindenféle sztorikat mesélnek arról az időszakról, ez mindenképpen jól esik és melengeti az ember szívét.

– Aztán jött a 2006/2007-es szezon, ami igen nehéz időszak volt. Erre miként emlékszel?

– Nemcsak azért volt nehéz mert kiestünk, hanem az egész klub történetében egy olyan időszak ez, amikor nagyon pénznélküli helyzet volt. A játékosok kilencven százaléka dolgozott, tehát munka mellett tudtunk csak edzésre járni, este hat óra után meg kellett várnunk az utánpótlás edzésének végét a műfüves pályán, majd csak utánuk tudtunk tréningezni. Nem igazán tudtunk igazolni sem, mert szinte mindenki visszamondta. Volt olyan nap, hogy akár húsz telefont is próbáltunk megejteni, de végül mindenki elállt, mert nem volt pénz igazolásokra. Ebben az időszakban Fülöp Csaba próbálta szinte egyedül, a város támogatásával életben tartani a futballt, szerintem ha ő nincs, akkor Békéscsabán talán már nem is beszélhetnénk labdarúgásról.

– Most viszont már újra vezetőedzőként tevékenykedsz Békéscsabán. Jobbak a lehetőségek, mint korábban voltak?

– Egyértelműen jobbak, van egy új létesítményünk, a pályák sokkal jobb állapotban vannak és nincs annyi csapat a Kórház utcában, hiszen az utánpótlás nagyobb része már az akadémián edz, tehát infrastrukturális helyzetből sokkal jobb minden.

Csató Sándor

– Az előző idényben sajnos kiesett a csapat és megint a harmadosztályban szerepel. Mik voltak nyáron az első feladatok, amikor átvetted az irányítást?

– Először meg kellett néznünk, hogy ki marad, melyik játékosra számíthatunk és milyen posztokra kell igazolnunk, hiszen elég sokan távoztak. Nyilván figyelembe kellett vennünk azt is, hogy mindenképpen vissza szeretnénk kerülni, így a nyári és az előttünk álló téli átalakításokat is igyekszünk úgy irányítani, hogy céljainkat el tudjuk érni. Nyilván nem lehet ész nélkül költekezni, tehát reális keretek között kell maradnunk, mert mindenféle téren nagyon elszálltak az árak. Az elején nem volt túl épületes látvány az öltözői hangulat, hiszen az utóbbi időszak sikertelenségei nagyon meglátszottak a játékosokon. Sok kudarcban volt részük, ennek a csúcspontja volt a kiesés, úgyhogy elég lehangolt volt a közeg – ezen is sokat kellett dolgoznunk.

Milyen célokat fogalmazott meg a vezetőség?

– Ez egyértelmű: azonnal vissza kell kerülni! Mindannyiunk szerződése úgy szól, hogy meg kell nyernünk a bajnokságot, hozni kell az osztályozókat és vissza kell kerülnünk a másodosztályba, akkor jöhet szóba, hogy tovább dolgozzunk Békéscsabán. Bízom benne, hogy sikerülni fog!

Milyen játékstílust szeretnétek kialakítani Békéscsabán?

– Egyelőre örüljünk annak, hogy megtaláltuk azt a csapatot, amellyel eredményesek vagyunk! Nyilván az edzők jó része szereti és preferálja a támadó jellegű futballt – ezt nyáron is elmondtam – és próbáltunk is a felkészülési mérkőzéseken egy ennek megfelelő felállásban focizni. Észre kellett vennünk, hogy így igen sebezhetők vagyunk hátul, túl kockázatos lett volna ebben a formában játszani, ezért átálltunk és megpróbáltunk begyakorolni egy háromvédős szisztémára. Ez azért is találtuk ki igazából, mert volt három belső védőnk és nem szerettük volna, ha az egyik állandóan a padon ül – mind a hárman megfelelő állapotban is voltak. Egészen addig rendben is volt így, amíg a Fazekas Lóri megsérült, addig egyáltalán nem kaptunk támadásból gólt.

– Mennyire vagy elégedett a csapat őszi teljesítményével?

– Ha azt nézem, hogy 46 pontot szereztünk, 7 pont az előnyünk és lőttünk 47 gólt is, akkor elégedett lehetek. Azt el kell mondanom és mindenkiben tudatosítani is szeretném, hogy nem fogunk hátradőlni, hiszen már jó ideje mindenki a felkészülési időszakon dolgozik. Szeretnénk minimális mértékben, akár már a szemünk előtt lebegő másodosztályt is figyelembe véve átszervezni a csapatot, hiszen lesz aki elmegy. Azt is látjuk, hogy van hova fejlődnünk, vannak olyan posztok, amelyeket szeretnénk még jobbá tenni – ehhez pedig kellenek új játékosok. Meglátjuk mekkora anyagi forrás áll majd rendelkezésre.

Csató Sándor

– Mekkora változtatást terveztetek és mennyire nehéz télen minőségi igazolást végrehajtani?

– Nem egyszerű a dolog. Minden játékos az első- vagy a másodosztályban szeretne játszani, a harmadosztály csak akkor érdekli őket, ha ugyanolyan béreket kaptak, de mi ezzel nem szeretnénk versenyezni. Annyit elmondhatok, hogy vannak kiszemeltjeink, el is kezdtük velük a tárgyalásokat és mindhárom csapatrészbe szeretnénk majd frissíteni.

– Vannak fiatalok is csapatban és nyilván lesznek is. Mennyire vagy elégedett velük?

– Azt mondhatom, úgy mint a többi fiatallal. Bekerültek a csapatba, vannak hullámvölgyeik, vannak jó időszakaik és próbálnak helytállni. Ez az osztály igen jó lehet számukra, hogy megszokják a felnőtt futballt és felvegyék a ritmust, a több pedig már szinte csak rajtuk és némileg a szerencsén múlik. Bízom benne, hogy hosszabb távon is lehet majd rájuk számítani és olyan mértékben fejlődnek, hogy akár a másodosztályban is meghatározó játékosok lehetnek!

– Mit lehet tudni a téli felkészülésről?

– December 6-ig együtt maradunk, addig edzések vannak. Ezután már csak az új évben, január 8-án találkozunk újból. Az egy hónapból két hét teljes pihenést kapnak a játékosok, a második két hétben viszont már lesz feladatuk, melyeket el kell végezniük. Elég hosszú, héthetes felkészülési időszak elé nézünk majd, az edzőmérkőzések összeálltak, megyünk edzőtáborba is, úgyhogy lesz dolgunk bőven.

– Figyelve a többi csoportot is, mennyire erős a bajnokság?

– Azt látom, hogy minden csoportban van 3-4 csapat amelyik kiemelkedőbb teljesítményt nyújt, de ettől függetlenül ezeknek a csapatoknak is voltak olyan mérkőzéseik, amelyeken vért kellett izzadniuk a győzelemért. Nekünk is volt több igen verejtékes meccsünk, olyan is hogy az utolsó-utáni pillanatban tudtunk gólt szerezni, de vezetjük a bajnokságot és azt szokták mondani, hogy a győzelmeket nem kell magyarázni. Félretéve a tréfát több olyan meccsünk volt, amelyeken rengeteg helyzetünk kimaradt, tehát ezen mindenképpen dolgoznunk kell. Nem lesz elég, ha csak minden negyedik-ötödik ziccert rúgjuk be, főleg ha az osztályozó mérkőzésekre gondolunk. Nehéz megítélni, hogy melyik csoport az erősebb, de akik vezetik bajnokságokat, azok nyilván nem véletlenül kerültek ebbe a pozícióba, tehát velük számolni kell és komoly ellenfeleknek számítanak.

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Gólösszefoglaló 2023/2024. szezon 1-17. forduló

A 2023/2024-es idény őszi szezon tizenöt, valamint a tavaszi idényről előrehozott két forduló után a tabella élén telel első csapatunk. Mérlegünk: 15 győzelem, 1-1 döntetlen és vereség, valamint 47 szerzett és mindössze 11 kapott gól, így gólkülönbségünk 36!

Hajrá Lilák!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Ceglédi VSE

A naptári év utolsó, egyben az előrehozott tavaszi szezon második tétmérkőzése következik 2023. november 26-án (vasárnap) 13:00 órától a Kórház utcai Stadionban, amikor a Ceglédi VSE csapatát látjuk vendégül.

Békéscsaba 1912 Előre - Ceglédi VSE

Következő ellenfelünket ezzel teljes egészében le is tudjuk majd erre az idényre, hiszen ilyen módon a vasárnapi mérkőzésen kívül már nem találkozunk velük a 2023/2024-es menetrendben. A Pest megyeiek továbbra sem találják helyüket a ligában, hiszen mindössze 9 pontot gyűjtve, két győzelem, három döntetlen, valamint tizenegy vereség birtokában az utolsó előtti, tizenötödik pozícióból várják a viharsarki megmérettetést. Az október elsején elszenvedett vereség után (Ceglédi VSE – Monor SE 0-4) személycserére szánták el magukat, így Széchenyi Márton szakmai vezető helyét Ványi Zsolt vette át. Az új impulzus sem hozott generális változást, azóta is kihívásokkal küzdenek, így hozzánk is három vereségből és egy döntetlenből érkeznek. A sikertelenségnek tehát vagy óriási elszántság lehet a vége, vagy adott esetben még nagyobb szakadékba zuhannak a téli szünetre. A további pontveszteség viszont akár végzetes is lehet számukra, mert olyan mértékű a lemaradásuk a még bennmaradást érő 12. pozícióhoz képest – jelen esetben már kilenc pont -, hogy az lassan ledolgozhatatlanná válik, így idő előtt eldőlhet a sorsuk. Ettől függetlenül nyilván túl sok vesztenivalójuk nincs, tehát a papírforma ellenére egyáltalán nem számíthatunk könnyű találkozóra. Ráadásul pont az ilyen első-utolsó meccsek szoktak nyögvenyelősek lenni, hiszen ellenünk mindenki élete formáját tudja és/vagy akarja elővenni. A statisztika (21 csabai győzelem a 13 ceglédivel szemben) és a renomé azonban kötelez, tehát mindenféle betegségek és sérülések ellenére csakis a győzelem lehet a cél számunkra! A tabellán jelenleg elfoglalt első helyezésünket semmiképpen sem fenyegeti veszély, előnyünk az ESMTK-val szemben már hét egység, de nagyon jó lenne ezt tovább növelni és meggyőző sikerrel zárni az évet!

Ceglédi VSE - Békéscsaba 1912 Előre 0-1 (0-0)

Fotó: Kisfaludi István

Szegény embert még az ág is húzza – szokták mondani -, hiszen első kapusuk, Zima Ádám súlyosabb sérülést szenvedett, akinek természetesen gyors gyógyulást kívánunk! Sárga lapok miatt Csontos Krisztián Mihály kénytelen kihagyni a békéscsabai túrát, tehát korántsem mondható teljesnek vendégeink kollektívája.

A ceglédiekkel kapcsolatban talán a legszebb emlékünk, amikor 2015. május 31-én, 6.200 szurkoló előtt ellenük vívtuk ki az első osztályba jutást. Akkor három góllal tudtuk megterhelni vendégeink kapuját, úgyhogy egy hasonló eredménnyel vélhetően mindenki kiegyezne jelen esetben is.

A mérkőzés után egyébként nem ér még véget a szezon csapatunk számára, egészen december 8-ig közös edzések zajlanak, így csak ezek után kapnak majd némi szabadságot játékosaink. A keret változásairól pedig már korábban megkezdődtek az egyeztetések, így amennyiben konkrétumokról is be tudunk majd számolni, akkor közölni fogjuk felületeinken.

Békéscsaba 1912 Előre – Ceglédi VSE mérkőzés játékvezetőjeként Dobai Jánost, segítőiként Juhász Szabolcs Olivért és Pálinkás Donát Ferencet akkreditálta a szövetség. Az 1986-os születésű sporival 2023. április 26-án, a Békéscsaba 1912 Előre II. – Karcagi SE 1-4 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 690 sárga- és 35 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 17. fordulóját november 25-én (szombat) 13:00 órától Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. – Hódmezővásárhelyi FC, november 26-án (vasárnap) 11:00 órától Budapest Honvéd-MFA II. – Füzesgyarmati SK, 13:00 órától Meton-FC Dabas SE – Kecskeméti TE 1911 II., BKV Előre – Monor SE, Pénzügyőr SE – ESMTK, Békéscsaba 1912 Előre – Ceglédi VSE, Körösladányi MSK – Vasas FC II., valamint Martfűi LSE – Szolnoki MÁV FC párosításokban rendezik meg.

Negyvenhárom bajnoki pont birtokában továbbra is a Békéscsaba 1912 Előre vezeti a táblázatot, hét ponttal lemaradva az ESMTK áll a második helyen, míg a sereghajtó pozíciókban a Füzesgyarmat (13.), a Kecskemét II. (14.), a Cegléd (15.), valamint a Szeged II. (16.) áll.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében szeles nap várható, a szombaton már érkező hidegfront miatt vasárnapra akár hózápor is valószínűsíthető, a legmagasabb nappali hőmérséklet csupán +5 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2023. november 26-án (vasárnap) 15 óra 59 perckor nyugszik.

A mérkőzést hivatalos YouTube csatornánkon közvetítjük az alábbi elérhetőség alatt:
https://www.youtube.com/watch?v=2-mR4ppkbUE

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Ceglédi VSE

Békéscsaba 1912 Előre – Ceglédi VSE

Időpont: 2023. november 26. (vasárnap) 13:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.


Békéscsaba 1912 Előre - Ceglédi VSE


A mérkőzésre érvényes belépőket megvásárolhatják elővételben az Előre Székház ügyfélszolgálati irodájában munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között, valamint a mérkőzés előtt a pénztárnál is. Pénztárnyitás: 12:00 órakor. Fizetés készpénzzel és bankkártyával is lehetséges.

Részletes jegyinformációk az alábbi hivatkozás alatt érhetők el:

https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/


A büfék 12:00 órától szolgálják ki vendégeinket. Kapunyitás: 12:00 órakor.

FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY HAZAI SZURKOLÓINK SZÁMÁRA KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TOVÁBBRA IS LE VAN ZÁRVA!

Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.

Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (3-as kapu a Ligetben) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek. Előre egyeztetés esetén (legalább 24 órával a mérkőzés kezdete előtt) kerekesszéket is rendelkezésre tudunk bocsájtani.

VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk közösen – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!


Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba


Ingyenes wifi:

A Kórház utcai Stadion lelátóin ingyenesen elérhetik és használhatják a Internetet. A WIFI4EU SSID jelzésű hálózatra csatlakozva, a Vendég (Guest) bejelentkezést kiválasztva már hozzá is férnek az ingyenes Internethez.


Térkép:


Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található (Kórház és Dedinszky utca sarok) őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban megfelelő számú drukker érkezése esetén büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre.


Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/