Beharangozó: Hidasnémeti VSC – Békéscsaba 1912 Előre II.

Ismét hosszú túra előtt áll második csapatunk, hiszen 2021. október 3-án (vasárnap) 15:00 órától Hidasnémetiben lépnek pályára Brlázs Gábor neveltjei.

A tízes szám jegyében zajlik majd az NB III. Keleti csoportjának minket érintő mérkőzése, hiszen a 10. fordulóban következő vendéglátónkkal szemben 10 hely és 10 bajnoki pont a differencia az Előre javára. Mindez, na meg persze a bajnoki előzmények is egyértelmű lila-fehér győzelmet jósolnak, némi akadályoztatást pedig csak a hosszú utazás (oda-vissza közel 600 km) támaszthat – bár reméljük, nem így lesz!

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található kicsivel több, mint 1.000 fős lakosságot számláló község labdarúgó csapata – HVSC Polgári Kft. néven – az előző idényben harcolta ki a osztályváltást, amikor 77 pontot gyűjtve, 25 győzelem, 2 döntetlen és mindössze 3 vereség birtokában nyerte meg a Megyei I. osztályú bajnokságot. Bár az osztályozón 5-0, majd 0-5 arányban kétszer is kikapott az ETO Akadémiától, de a szabályváltozásoknak köszönhetően mégis történelmi sikert ünnepelhettek, hiszen fennállásuk óta először sikerült indulniuk egy NB-s bajnokságban. Ennek fényében nyilván rengeteg megoldandó feladatot és változtatást kellett végrehajtaniuk, ráadásul az NB3 már teljesen más kávéház, aminek ritmusát és tempóját egyelőre nem nagyon találják. Persze nagyon sok van még hátra, senkit sem szabad leírni és pálcát törni felette, de a számok nem hazudnak, hiszen 9 forduló után 2 győzelemmel, 1 döntetlennel és 6 vereséggel, egyelőre csak 7 bajnoki egységet gyűjtöttek, ami a táblázat 16. pozíciójába sorolja őket. Tegyük hozzá, a sorsolás sem kedvezett számukra, hiszen két forduló “bemelegítés” után a mély vízbe kellett ugraniuk, amiből igencsak elázva tudtak csak kimászni: DEAC – Hidasnémeti 7-0, Hidasnémeti – BKV Előre 0-5. Aztán sorozatban két győzelem jött (Kisvárda – Hidasnémeti 2-4, Hidasnémeti – Eger 4-1) és úgy látszott, hogy kezd összeállni minden, de nem így lett. A 8-9. felvonásban két újabb nagyarányú vereségbe szaladtak bele (Hidasnémeti – Hajdúszoboszló 1-5, Kazincbarcika – Hidasnémeti 7-0), így túl sok jót a Békéscsaba vendégszereplése sem jelenthet számukra.

Részünkről azonban továbbra is fegyelmezett, higgadt, valamint taktikus játékra lesz szükség és tiszteletben tartva az ellenfelet, de csakis a győzelem számíthat elfogadható eredménynek. Annál is inkább, hiszen papíron két hozható mérkőzés (Hidasnémeti és Putnok) után, jöhet a fekete leves, hiszen sorban érkeznek majd a fajsúlyosabb együttesek: Jászberény, DEAC, BKV Előre. Jobb félni, mint megijedni elven a soron következő két meccs igen hasznos lehetne arra, hogy együttesünk további tapasztalatokat gyűjtsön, természetesen sikerekkel fűszerezve, amelyek megfelelőképpen felvértezhetik a Lilákat az előttük álló nehezebb sorozatra. Ebben a fordulóban még győzelem esetén sem tudnánk újabb pozíciót fogni, hiszen az előttünk álló Tiszaújváros négy ponttal áll előttünk, de ha a Putnokot is sikerülne két vállra fektetni, akkor ez jó eséllyel már összejöhetne. Mindenesetre a Békéscsaba eddigi teljesítménye abszolút figyelemreméltó, hiszen tempós, támadó focit bemutatva 5 győzelem, 2-2 döntetlen és vereség birtokában, a táblázat hatodik helyéről várhatja az újabb megmérettetést.

Színes lapok miatt egyik csapatban sincs eltiltott, bár vendéglátóink keretében Varjas Lászlónak, a Békéscsabánál pedig Hodonicki Márknak illik vigyázni, hiszen mindketten 4-4 sárga cetlivel bírnak.

A Hidasnémeti VSC – Békéscsaba 1912 Előre II. mérkőzés játékvezetőjeként Mencsik Lászlót akkreditálta a szövetség. Segítőiként Kurinka Bélát és Pálinkás Derda Dominik Kolost jelölték ki. Az 1991-es születésű sporival 2017. április 16-án, a Budafoki MTE – Békéscsaba 1912 Előre II. 5-0 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 550 sárga- és 35 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III Keleti csoport 2021/2022-es szezon 10. fordulóját október 3-én (vasárnap) 11:00 órától DVTK II. – DVSC II., 15:00 órától Kisvárda Master Good II. – Füzesgyarmati SK, BKV Előre – Eger SE, DEAC – Termálfürdő FC Tiszaújváros, Jászberényi FC – Aqua-General Hajdúszoboszló, Putnok FC – Kolorcity Kazincbarcika SC, Hidasnémeti VSC – Békéscsaba 1912 Előre II., Törökszentmiklósi FC – Tiszafüredi VSE, Salgótarjáni BTC – Újpest FC II., valamint Sényő-Carnifex FC – Tállya KSE párosításokban rendezik meg.

bajnoki táblázatra pillantva látható, hogy az első három helyen BKV Előre – Kazincbarcika – Hajdúszoboszló trió áll, a sereghajtó pozíciókban pedig a Hidasnémeti, Tállya, DVTK II., Salgótarján, valamint Törökszentmiklós ötösfogat található.

Az előrejelzés szerint Hidasnémeti térségében gyengén felhős, szeles időjárás várható és 20 Celsius fokos maximális hőmérsékletre lehet számítani. A Nap október 3-án 18 óra 20 perckor nyugszik.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

MOL Magyar Kupa 4. forduló

A Magyar Labdarúgó Szövetség 295/2021. ügyiratszámú határozata értelmében véglegessé vált a MOL Magyar Kupa 4. fordulójának ESMTK – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés kezdési időpontja is.

A mérkőzést 2021. október 27-én (szerdán) 13:30 órától rendezik meg a budapesti ESMTK Stadionban.

A továbbjutás szabályai

Egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. Amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától –, akkor 2 x 15 perces hosszabbítás következik. Ha a hosszabbításban mindkét sportszervezet azonos számú gólt ér el vagy nem esik gól, a továbbjutás a büntetőpontról végzett rúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Időpont- és helyszínváltozás

A 2021. október 10-én (vasárnap) 11:00 órára kisorsolt Békéscsaba 1912 Előre II. – Putnok FC NB III. osztályú Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság Keleti csoport bajnoki mérkőzés helyszíne és kezdési időpontja módosult.

A mérkőzés új helyszíne és új kezdési időpontja:
Békéscsaba, Kórház utcai Stadion
2021. október 10. (vasárnap) 15:00 óra

Beharangozó: Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre

Valódi hatpontos mérkőzés következik 2021. szeptember 29-én (szerdán) 18:00 órától, amikor a Békéscsaba 1912 Előre Csákváron lép pályára a Merkantil Bank NB II Liga 10. fordulójában.

Hatpontos azért, mert a két együttes között jelen pillanatban két egység a különbség és győzelem esetén ideiglenesen megelőzhetnénk a Csákvárt, ezáltal elmozdulhatnánk a kiesést jelentő pozíciókból. Nem szeretnénk elkiabálni, de erre jó esély mutatkozik, hiszen a DVTK elleni összecsapáson 60-70 percig jól nézett ki a csapat. Ahogy Schindler Szabolcs is elmondta mérkőzés utáni nyilatkozatában, ha ezt a formát, koncentrációt és kondíciót ki tudjuk tolni a meccs végéig, akkor jöhetnek végre a győzelmek. Két csapat, a Tiszakécske és a Békéscsaba nyeretlen még a bajnokságban, de bízunk benne, hogy a 10. fordulóban részünkről ennek már vége szakad és elindulhatunk felfelé. A hosszú túra nincs mellettünk, hiszen a vasárnapi mérkőzés után szinte csak a regenerációra maradt idő, kedden elutazunk, szerdán pedig már újra bajnoki. A statisztika azonban inkább békéscsabai sikert vetít elő, hiszen a tizenegy egymás ellen lejátszott mérkőzésből négyszer mi, háromszor pedig vendéglátóink voltak eredményesek, a szintén négy döntetlen eredmény mellett.

A Fejér megyeiek számára sem úgy alakulnak eddig a dolgok, ahogy szerették volna, hiszen egyetlen győzelem (Budafok – Csákvár 1-2), három döntetlen, négy vereség és hat pont áll a nevük mellett – igaz, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, hiszen a hatodik fordulóból elhalasztott Csákvár – Szolnok meccset 2021. október 20-án pótolják. Bár a hétvégi Nyíregyháza elleni pontszerzésük (1-1) valamilyen szinten bravúrnak mondható, ettől függetlenül ők is jócskán elmaradnak a várt eredményességtől. Az előző szezon is neccesre sikerült számukra, hiszen az utolsó bennmaradást érő pozícióban (17.) végeztek, mindössze 38 bajnoki pont birtokában. Az idei MOL Magyar Kupa sorozatban azonban még állnak, hiszen a 3. fordulóban a Monor együttesét búcsúztatták 0-3 arányban, október 27-én azonban nehezebb falatnak ígérkezik majd a PMFC. A csákváriak felújított pályájukon még nem tudtak nyerni, hiszen szeptember 15-én csak döntetlent (2-2) játszottak az ETO ellen, így vélhetőleg mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy behúzzák ilyen formán az első, a bajnokságban pedig a második győzelmüket.

Ehhez azonban nyilván nekünk is lesz egy-két szavunk, hiszen az utóbbi két mérkőzésen mutatott teljesítmény már egészen jól nézett ki, sőt mondjon bárki-bármit, egy szót se szólhatott volna a Diósgyőr, ha 5-0-ás végeredménnyel utazhattak volna haza. A “ha” szóból pedig az következik, hogy továbbra is a helyzetkihasználás terén kell javulnunk, hiszen az elmúlt vasárnap is számtalan hatalmas ziccer maradt ki. Gólképtelenségről szerencsére már nem lehet beszélni, de higgadt megoldásokra és jó döntésekre van szükség ahhoz, hogy a helyzetekből gól-gólok, ezáltal siker legyen! Tudjuk és biztosak vagyunk benne, hogy a szakmai stáb és játékosaink orvosolni fogják hiányosságainkat, ezáltal győzelmeknek kell következnie és el tudjuk kezdeni a felzárkózást.

Az viszont mindenképpen aggasztó, hogy ismét elvesztettünk egy játékost, hiszen Paudits Patrik térdsérülése okán valószínűleg hónapokra kidőlt. Korábban Mikló Roland szenvedett lábfej sérülést, így Babinyecz Balázzsal kiegészülve már három olyan labdarúgónk van, akikkel hosszabb ideig nem számolhat vezetőedzőnk. Sajnos a másodosztályra jellemző keménykedések által okozott károk igen érzékenyen érintik a csapatokat – köztük természetesen minket is – hiszen hiába az alapos bemelegítés, hiába a pontos szakmai munka, ha egy-egy szerencsétlen ütközésből adódó sérülést mindez a szőnyeg alá söpör. Reméljük és bízunk benne, hogy nem indul el ismét egy sérüléshullám és nem lesz tendencia ellenfeleinknél, hogy vegyük ki a rendszerből ezt vagy azt a játékost, hiszen akkor igen hamar és könnyen elfogyhatunk! Hasonló cipőben jár következő ellenfelünk is, hiszen számtalan sérültjük közül néhányan már visszatérni látszanak (Kártik Bálint, Molnár Rajmund, Körmendi Kevin, Ominger Gergő és Magyar Zsolt), ezzel párhuzamosan viszont újabb játékosok estek ki a keretből. Baracskai Roland csapatkapitány a Monor elleni kupameccsen szenvedett részleges oldalszalag szakadást, ezáltal 6-8 hét pihenőre kényszerült, Baranyai Ádám pedig már hónapok óta küzd kellemetlen Achilles-ín sérülésével.

A mérkőző felek egyébként 2021. április 7-én találkoztak tétmérkőzésen utoljára, amikor 1-1-es döntetlen eredmény született. Előkészületi meccsen 2021. július 17-én mértük össze erőinket, melyen a csákváriak 3-0 arányban győztek. A két együttes egymás elleni összecsapásaira visszatekintve, mindenképpen emlékezetes számunkra a 2017. szeptember 24-én, szintén idegenben lejátszott meccs, melyen 0-6 arányú kiütéses győzelmet arattunk. Egy ehhez hasonlóval most is megbékélnénk.

Színes lapok miatt egyik csapatban sincs eltiltott, így legalább ezen téren nincsenek hátráltatva a csapatok.

A mérkőzést élő stream formájában közvetítik a következő hivatkozás alatt:
https://youtu.be/H_ekk05o1BI

Az Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Sipos Tamást akkreditálta a szövetség. Segítőiként Szécsényi Istvánt és Aradi Józsefet jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Barna Gábor látja el. Az 1991-es születésű sporival 2021. augusztus 21-én, a Budaörs – Békéscsaba 1912 Előre 1-1 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 321 sárga- és 21 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022-es szezon 10. fordulóját szeptember 29-én (szerda) 16:00 órától Soroksár SC – Dorogi FC, Budaörs – Tiszakécskei LC, Szentlőrinc – Szombathelyi Haladás, 17:00 órától Vasas FC – Nyíregyháza Spartacus FC, 18:00 órától Szolnoki MÁV FC – Budafoki MTE, Kecskeméti TE – PMFC, BFC Siófok – WKW ETO FC Győr, Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre, DVTK – III. ker. TVE, valamint FC Ajka – Szeged-Csanád Grosics Akadémia párosításokban rendezik meg.

Kilenc forduló után a Haladás (21 pont) és a Kecskemét (18 pont) foglalja el az első két helyet, míg a sereghajtó pozíciókban a III. ker. TVE (5 pont), a Békéscsaba (4 pont), valamint a Tiszakécske (2 pont) áll. A bajnoki táblázat azonban nem teljesen valós, hiszen – amint az feljebb már említettük – a hatodik fordulóból elhalasztott Csákvár – Szolnok mérkőzést majd 2021. október 20-án pótolják.

Az előrejelzés szerint Csákvár térségében csapadékos időjárás várható és legfeljebb 21 Celsius fokos maximális hőmérsékletre lehet számítani. A Nap 2021. szeptember 29-én (szerdán) 18 óra 28 perckor nyugszik.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el a srácokat és szurkolásukkal segítsék győzelemre csapatunkat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Szurkolj szívből, és szeresd a szíved!

A Szív Napja

A szív- és érrendszeri betegségek már több évtizede vezető haláloknak számítanak Magyarországon. A kevés mozgás, a helytelen táplálkozás, a káros szokások, valamint a sok stressz mind hozzájárulhat a szív megbetegedéséhez.

Pedig életmódváltással, a dohányzás elhagyásával, rendszeres mozgással, egészséges táplálkozással megelőzhető lenne a baj. a kutatások szerint a szívhalálok 80%-át megelőzhetnénk a tudatosabb, egészségesebb életvitellel.

Kedves Szurkolóink!

Az UEFA minden év szeptember 29-én, “A Szív Napja” alkalmából az egészségmegőrzés-, és a hirtelen szívhalál megelőzésének fontosságára hívja fel a figyelmet. Az európai szövetség kezdeményezéséhez az MLSZ és klubunk idén is csatlakozott. Fontos számunkra, hogy a futballcsalád valamennyi tagja tisztában legyen az egészséges, mozgásgazdag életmód jelentőségével mellyel, jó eséllyel megelőzhető a szív- és érrendszeri, valamint a keringési betegségek kialakulása. A szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétel pedig életet menthet. Most a világjárvány idején fokozottan vigyázzunk egymásra, hogy élvezhessük a focit! Mi is sokat tehetünk annak érdekében, hogy a focimeccsen biztonságosan szurkolhassunk. A stadionban családunkkal, vagy hozzátartozóinkkal csoportosuljunk, idegenektől tartsunk távolságot! A bejáratoknál és azokon a helyeken, ahol közel kerülünk ismeretlenekhez, minden esetben viseljünk maszkot! Bátran használjuk a stadionban kihelyezett kézfertőtlenítőket! Zárt helységekben csak annyi időt töltsünk, amennyit feltétlenül szükséges, beszélgetésre, evés-ivásra a nyitott lelátót használjuk!

Segítő együttműködésükre számítunk!

#WorldHeartDay