Második csapatunk is felvette a kesztyűt

A téliesre fordult időjárás sem akadályozta meg a Békéscsaba 1912 Előre tartalékcsapatát abban, hogy szerda délután megkezdje a felkészülést a korán beköszöntő tavaszi szezonra. Boér Gábor – vezetőedző hat hetesre tervezte a munkát, amelyben több felkészülési mérkőzés is szerepel.

A legelső tréninget nem éppen ideális körülmények között, ónos esőben tartották a lila-fehérek, de a játékosok becsülettel elvégezték a napi penzumot.

– Bízom benne, hogy az időjárás ennél kegyesebb lesz hozzánk, mert egy-két konditermi foglalkozást leszámítva valamennyi edzésünket szabadtéren végezzük. Ez a hét még amolyan rávezető jellegű edzésekkel telik, a következő kettőben viszont a legnagyobb terhelést kapják majd a játékosok, illetve ennek megfelelően már edzőmérkőzéseket is fogunk játszani – így Boér Gábor, aki a hét hat napján tart tréninget és négyen is duplázik csapatával. Csütörtökön például a fizikumot, illetve az állóképességet mérik fel.

– Mivel rövid a felkészülési időszak, próbáltunk mindenkinek egyéni edzéstervet előírni a téli pihenőre. Csütörtökön egy általános erőfelmérővel kezdünk, ahol kiderül, kinek van lemaradása. Bízom benne, hogy ideális állapotban vannak a srácok és nem a nulláról kell kezdenünk a munkát, mert szeretnénk úgy felkészíteni a csapatot az előttünk álló idényre, hogy felvegye az osztály ritmusát. A felkészülés nagyon sok kemény munkát tartogat, de csak akkor lesz esélyünk a középmezőnyhöz felzárkózni, ha becsületesen és minden energiánkat mozgósítva, végig dolgozzuk ezt az időszakot – tette hozzá a fiatal tréner.

Persze az is látszik, hogy ehhez szükség lesz erősítésre. Egyelőre azonban kis létszámú csoporttal gyakorol a szakvezető, a szűk őszi keretből is akad két igazolt hiányzó.

– Polonio-Guerreiro Joao az édesapjához költözik Portugáliába, ott keres új csapatot magának, míg az erdélyi származású Szántó Mihály családi okokra hivatkozva szintén hazatér, vagyis Romániába igazol. A további esetleges távozók száma nagyban függ attól, hány új ember kerül hozzánk. A terveink között több játékos leigazolása szerepel, mert ősszel sem voltunk túlságosan sokan, azonban ügyükre jövő héten kerülhet pecsét – tért ki a kerettel kapcsolatos aktuális változásokra Boér Gábor.

A „kis Előre” nyolc tesztmérkőzést játszik a február 14-i, Hódmezővásárhely elleni hazai bajnoki rajtig. Elsőként január 16-án lehet szemügyre venni a formálódó gárdát Gyulán, azt követően minden hétre két erőpróba jut.

line_purple

Kapcsolódó hivatkozás:

http://1912elore.hu/site/naptar/utanpotlas-naptar/

Új év – új autók

A Porsche Hungária Kft. és a Békéscsaba 1912 Előre többségi tulajdonosa – a Békés Drén Kft. között létrejött megállapodás értelmében 2015. január 6-án (szerdán) ünnepélyes keretek között kerültek – egyelőre jelképesen – átadásra az új lila-fehér motívumokkal díszített személygépjárművek – a lokális koordinációért felelős, békéscsabai AutoMobil Körös Kft. telephelyén.

20160106_01

Az eseményen Hegedűs Sándor – a békéscsabai márkakereskedés vezetője köszöntötte a megjelenteket, majd Barkász Sándor – a Békés Drén Kft. tulajdonosa és Szarvas Péter – Békéscsaba Megyei Jogú város polgármestere is hangsúlyozta a szerződés jelentőségét, majd Eppel János – a Porsche Hungária Kft. ügyvezető igazgatója üdvözölte a megállapodást.  Az eseményen jelen volt: Hanó Miklós – alpolgármester, Kozma János – a Békéscsaba 1912 Előre igazgatóságának elnöke, Zoran Spisljak vezetőedző, valamint Igricz Mihály – klubigazgató és Ilyés Tamás – igazgatósági tag is.

20160106_02

Barkász Sándor: – A tavaly nyáron létrejött szerződés eredményét láthatják, melynek tárgya 12 darab Volkswagen Golf 1.6 TDI Sportsvan és 1 darab Volkswagen Passat 2.0 Comfort Line személygépkocsi. Fontos volt számunkra az autók arculati egységessége és azt is lényegesnek tartjuk, hogy ez az összhang a pályán és az öltözőben is jelen legyen. Bízunk benne, hogy az egyforma autók tovább erősítik az összetartozást!

Eppel János: – Egy jó és hasznos partnerség kezdete lehet ez a megállapodás. Békéscsaba kitűnik a sport iránti elkötelezettségével, így a jó hírnévhez és a sportossághoz megfelelő minőségű, sportos autókkal szerettünk volna hozzájárulni. Bízunk benne, hogy ezzel is megfelelőképpen elő tudjuk segíteni a Békéscsaba 1912 Előre sikeresebb szereplését az első osztályú ligában!

Szarvas Péter: – A város polgármestereként üdvözöljük az együttműködést, amelynek szimbolikus jelentősége is van – hiszen visszatekintve a Porsche Hungária Kft. eddigi kiemelkedő tevékenységére és tapasztalatára nyugodtan kijelenthetjük, nem szoktak rossz lóra tenni. Bízom a közös tevékenység motivációs hatásában és mindenképpen egy sokkal eredményesebb tavaszi szezont várok! Úgy gondolom, hogy most már minden adott a sikeresebb szerepléshez.

20160106_03

A Volkswagen arculati elemei továbbra is hangsúlyosan jelen lesznek a Kórház utcai Stadionban, így mindkét fél reménye szerint az erős márka megjelenése mindenképp hasznos lehet a labdarúgás sportág számára Békés megyében is.

line_purple

Kapcsolódó hivatkozások:

http://www.autokoros.hu/news/Volkswagenek_a_Bekescsaba_1912_Elore_szolgalataban_/Haendler/U04560/?dlr&id=news&news_url=Haendler/U04560/hu/vw/neuw/eigeneseiten/U04560_A_145209404489.html

http://behir.hu/2016/01/06/uj-autokkal-varjak-az-eredmenyeket-az-elorenel

http://hir6.hu/cikk/117240/nepautot_a_nep_jo_kedveert_vwt_kaptak_a_csabai_focistak

Stadionfejlesztési program

Átcsoportosításokról döntött a kormány a Nemzeti Stadionfejlesztési Program felülvizsgálata során. Ennek részeként a békéscsabai létesítményt érintő beruházásra 325 millióval többet szánnak majd. A fejlesztés során a pálya észak-nyugati oldalán lévő régi lelátó helyén egy új, fedett 2.500 fő befogadására alkalmas, ülőhelyes tribün épül.

[nggallery id=99]

Inásel Zsolt, a lila-fehérek egyik kitartó szurkolója mindig a kapu mögötti lelátóról szorít a csabai lila-fehéreknek. Jelenleg téli szünet és a hó uralkodik a létesítményben, de Ő is pozitívan fogadta, hogy a fejlesztést követően még jobb körülmények között szurkolhatnak majd a csapatnak.

– Nagyon örülünk, hogy a stadionrekonstrukcióval már Békéscsabán is elindul egy új létesítmény építése. Ez a stadion megélte Pásztor József góljait is és még mindig ugyanabban az arénában játszanak a mostani NB I-es játékosok. Ez nagyon sokat jelentene a városnak is és nekünk, szurkolóknak is – fogalmaz az Előre drukkere.

A Nemzeti Stadionfejlesztési Program felülvizsgálata során átcsoportosításokról döntött a kormány. Ennek részeként a budapesti Bozsik-stadion és a kisvárdai sportlétesítmény mellett a békéscsabai beruházásra is 325 millióval többet szánnak majd.

– Majdnem 1,2 milliárd forint áll rendelkezésre arra, hogy Békéscsaba egy NB I-es csapattal rendelkező városhoz méltó stadiont valósítson meg. A következő ütem kiírása már megtörtént, kedden volt a pályázatok beadási határideje, a szerződéskötéstől számított 240 nap áll rendelkezésre ahhoz, hogy a kivitelezés megvalósuljon – mondta el dr. Ferenczi Attila tanácsnok.

A tervek szerint az átalakítás részeként a délkeleti oldalon lévő lelátót befedik, míg a pálya észak-nyugati oldalán lévő régi lelátó helyén egy új, fedett, 2.500 szurkoló befogadására alkalmas, ülőhelyes tribün épül majd. A létesítmény ezt követően 21. századi körülményekkel várja a szurkolókat, játékosokat és a sajtó képviselőit is.

– Nemcsak a lelátó épül meg, ami a szurkolóknak természetesen óriási segítség, hanem több, más funkcióval is kiegészül a létesítmény. Ezek egyrészről a szurkolókat szolgálják ki, lesznek mosdók, büféhelyiségek, közösségi helyiségek, ahol a szurkolók találkozhatnak a játékosokkal. Olyan részek is épülnek, amelyek kifejezetten a sportolók felkészülését segítik. Az öltözők mellett rekreációs helyiségek, edzőterem és orvosi szoba is lesz– emelte ki Kozma János, a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. igazgatósági elnöke.

A csabai csapat már meg is kezdte a munkát annak érdekében, hogy kiharcolja a bennmaradást és a szurkolók az új stadionban is élvonalbeli mérkőzésekre járhassanak. A tervek szerint a sportolók és a nézők teljesen egészében 2017-ben vehetik majd használatba a megújult stadiont.

Elkezdődött a felkészülés

A téli pihenő után 2016. január 4-én találkozott első csapatunk. A közös munka állapotfelméréssel indult, majd edzésekkel és felkészülési mérkőzések sorozatával folytatódik a program a február 13-i bajnoki rajtig.

20160104

Hétfő délután kondicionáló edzésen vettek részt a Lila-fehérek. Egy intenzív felkészülési periódus kezdődött el, hiszen az Európa-bajnokság miatt átalakított NB I-es szezon sűrűre sikerült. Január 9-én már egy házon belüli felkészülési meccsel méri fel a szakmai stáb a játékosok pontos fizikai állapotát.

– Az első hét inkább rávezető hét, de szép lassan már kezdjük a terheléseket. A második és a harmadik héten végzi a legnagyobb és legkeményebb munkát a csapat. Folyamatosan periodizációs rendszerben dolgozunk, úgyhogy előre tervezetten a játékosok napról-napra kapják a megfelelő terhelést – emelte ki Zoran Spisljak vezetőedző.

A szakmai stáb emellett azon dolgozik, hogy megerősítse a csapat keretét, hiszen a bennmaradás az együttes elsődleges célja. A klub már megszerezte Vukasin Poleksicet. A 33 éves kapus korábban a DVSC és a Kecskemét csapatában, valamint a montenegrói válogatottban is szerepelt.

– Bízom benne, hogy a rutinommal tudok majd segíteni a csapatnak abban, hogy minél több pontot gyűjtsünk a szezonban. Tudom, hogy nehéz lesz bennmaradni, mert nem könnyű a helyzet, de mindent beleadok, ami bennem van – fogalmazott a lilák újdonsült kapusa.

Szintén a lila-fehéreknél folytatja Takács Péter, akit Mezőkövesdről szereztek meg a lila-fehérek. A 25 éves játékos előző szezonjában 12 bajnoki gólt szerzett, az ő leigazolásával erősödhet a csabaiak középpályás sora és támadójátéka is.

– Középpályás létemre elég sokszor a kapu elé kerültem, a tavalyi szezonom kifejezetten jól sikerült a sok gól miatt, úgyhogy szeretném ezt a gólerős játékot továbbra is folytatni. Az a legfontosabb, hogy a csapat jól szerepeljen, én pedig alá vetem magam annak, amit a csapatérdek kíván – mondta el Takács Péter.

A csabaiak emellett a támadó szekcióban terveznek további igazolást, ezzel kapcsolatban a következő napokban-hetekben várhatóak újabb bejelentések. Az együttes február 13-án – hazai környezetben – a listavezető Ferencváros ellen folytatja a bajnoki küzdelmeket.

Együttesünk a hét minden napján két-két foglalkozáson vesz részt: délelőttönként az időjárás függvényében szabadtéri edzésen, délutánonként pedig konditeremben dolgoznak. A tréningek 10:00, illetve 16:00 órakor kezdődnek – csütörtökön délelőtt azonban uszodai, lazító program szerepel a listán. A műfüves pályán lebonyolított foglalkozások bárki számára megtekinthetők. Vasárnap szabadnap, majd hétfőtől ismét együtt folytatják a munkát.

Újra nyitunk!

Ügyfélszolgálati Irodánk 2016. január 4. (hétfő) 08:00 órától – a szokásos nyitva tartás szerint – újra várja szurkolóinkat és az érdeklődőket.

Hétköznaponként 08:00 és 16:00 óra között ismét lehetőségük van kiváltani Előre Klubkártyájukat, megvásárolhatják a félszezon bérleteket és webáruházunk ajándéktárgy kínálatából is válogathatnak. A felnőtt és diák/nyugdíjas 2015/2016-os tavaszi idényre érvényes szezon belépőkkel a Magyar Kupa mérkőzések is megtekinthetők. Biztosítsa helyét a Kórház utcai Stadion lelátóján, hiszen bérletével három hónap alatt, még legalább 7 hazai mérkőzés (Kozármisleny, 2 x FTC, Újpest, DVTK, Vasas, DVSC) megtekintésére nyílik lehetősége! A készlet erejéig minden jegy-, bérlet- és ajándéktárgy vásárlónknak Előre kártyanaptárral kedveskedünk. Az első klubkártya igénylése továbbra is ingyenes.

1912_elore_kartyanaptar

Az új év beköszöntével ismét részt vehetnek góltotó játékunkban – ahol a fődíj egy 2016/2017-es szezonra érvényes tiszteletbérlet. A sajtó munkatársai részére elindítottuk az akkreditációs lehetőségeket és amint konkretizálódnak a februári mérkőzések pontos kezdési időpontjai, azonnal megkezdjük a belépőjegyek értékesítését is.

Az év első “igazi” munkanapján NB I-es csapatunk is megkezdi a felkészülési időszakra előirányzott feladatok teljesítését, így labdarúgóink nagy része hétfőn délelőtt állapotfelmérés és teljes körű orvosi vizsgálat elé néz. Nagy lesz a jövés-menés a székházban, hiszen a szakmai stáb, a vezetőség próbázók, menedzserek egész hadát fogadja majd és továbbra is mindenki azon munkálkodik, hogy a lila-fehérek ütőképesebb, sikeresebb kerettel tudják a tavaszi szezont kezdeni.

Második csapatunk január 6-án edzéssel indítja a felkészülési időszakot és január 16-án már egy gyulai tesztmérkőzéssel méri fel a pillanatnyi erőviszonyokat. Az NB III-as alakulat programját folyamatosan frissítve utánpótlás naptár rovatunkban kísérhetik figyelemmel.

Az edzőtábor előtt több hivatalos eseményről is beszámolunk, valamint konkrét igazolásokról, távozókról és több érdekes, izgalmas történésről is olvashatnak majd weboldalunkon.